Feliratok

Csernobil. Nehéz hetek krónikája

A film eredeti címe: Чернобыль. Хроника трудных недель.

A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
nyelve: magyar,
kiterjesztése:srt.









Szovjetunió, Ukrán SzSzK, Kijevi terület, Csernobili járás (ma Ivankivi járás)...
1986.április 26.

Csernobil.

Legalább egy nemzedék elméjébe égett be ez a név.
Nemzedékemnek, és szüleink nemzedékének mindig lesznek emlékei erről a tavaszról. Még akkor is, ha hirtelen nem is jut semmi az eszünkbe, néhány mondat, és mindenki emlékezni fog valamire...
Ez nem egészen olyan tavasz volt mint a többi.
Emlékszem május elsején nagyon szép napos idő volt. Felvonultam, ahogy mindenki. Alig vártam, hogy elhaladjunk a tribün előtt, hogy egy mellékutcában azután, az oszolj után, megszabadulhassak a vörös nyakkendőmtől (amit sokszor csak lepirosoztunk). Emlékszem, hogy azon a tavaszon na-
gyon olcsó volt a zöldség. A saláta is. Abban az évben nem volt jelentős zöldségexport. (Ahol felnőt-
tem, azon a vidéken nagyon sokan éltek akkoriban a zöldségtermelésből.) Minden olyan szép volt. Mert nem tudtuk, hogy sok-sok kilométerre tőlünk elszabadult a Lopakodó Halál. Nem tudtuk, hogy nemcsak elszabadult, hanem már közöttünk is járt.
Nem voltunk kiváltságosak, és a fővárostól is messze laktunk, így a rádióból tudtuk meg, hogy elfo-
gyott a patikákból a jódtabletta, de pánikra semmi ok, a kormány elkezdte jódoztatni az alapvető é-
lelmiszereket. Amikor már voltak a boltokban jódozott tej, só miegymás, már tudtuk, hogy miért is van rá szükségünk...
Katasztrófa történt egy szomszédos országban.
Nukleáris katasztrófa!
Az erőmű napjainkban
Üzemzavar következtében felrobbant a csernobili atomerőmű négyes blokkja.
1986.április 26.-án 1:23-kor.
Nem kívánom a történelmi részleteket leírni, hiszen nagyon jó összefoglalók találhatóak az interne-
ten. Például itt, vagy itt.
Elég sokan foglalkoztak már e tragédiával, sok dokumentumfilm készült ebben a témában, de ez az alkotás különbözik mindegyiktől. Hogy mitől?
Ezt a filmet szemtanúk készítették. Természetesen nem tartózkodtak a robbanáskor a négyes reaktor környékén sem, de csak két forgatócsoport tudta a bürokratikus akadályokat legyőzni, és a mentést, a kárelhárítást dokumentálni. Az egyik csoportot, az Укркинохроники rendezője, Vlagyimir Sevcsenko vezette. Ő készítette ezt a dokumentumfilmet is.
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Szeretném kifejezni tiszteletemet mindazon újságíróknak, akik szó szerint életüket sem kímélték, kí-
mélik, miközben hivatásukat gyakorolják. Nincsenek sokan...
Az erőmű a robbanás után

Az első atomrobbanásokkor még nem tudtak a robbanást kísérő gyilkos sugárzásról. Közvetetten bizonyítja ezt az a tény, hogy az első atombomba (első nekifutásra hármat készítettek az amerikaiak) felrobbantását, amelyet filmre is vettek, maguk a létrehozó tudósok, és a velük levő katonai vezetők is, védőfelszerelés nélkül néztek végig a mexikói határtól nem messze lévő sivatagban épített fedezékből. Vagy például az is, hogy védőruha nélkül sétáltatták végig a lerombolt Hirosimán, az első atombombát ledobó, illetve az akcióban résztvevő pilótákat. (Az USA ellenes szólamok egyik kedvenc szlogenje a 'csak ők használtak atomfegyvert'. Ami tény, ugyanakkor tudni illik, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akik a 2.világháború alatt atomfegyvert szerettek volna kifejleszteni. Hanem a németek is, a japánok is, a franciák is, a szovjetek is... Történelmietlen kérdés, hogyha más fejlesztette volna ki előbb, ők nem használták volna-e? (Én személy szerint biztos vagyok, hogy ugyanúgy bevetette volna bármelyik másik ország is.) Truman elnök még nem tudhatta, hogy amikor kiadja a parancsot az atomfegyver bevetésére akkor ennek az akciónak sok évtizedes másodlagos hatása is lesz az emberiségre. Az ő döntésében fontos szerepet játszott két dolog. Egyrészt hogy a japánok fanatikusan harcoltak, másrészt legalább 100 000-re becsülte az amerikai hadvezetés a várható veszteségét, amely Japán teljes elfoglalásával járt volna még. És a sugárzásról mit sem tudtak... Ugyancsak történelmietlen a kérdés, hogyha tud róla, akkor kiadta-e volna a parancsot?)
De mi már sokkal több mindenről tudunk, például a radióaktív sugárzásról is, mint eleink.
Ezáltal sokkal inkább felértékelődik a csernobili katasztrófa kármentőinek, és az arról a helyszínről tudósítóknak, így Sevcsenkonak és társainak, az áldozathozatalának nagysága!
Méltóak arra, hogy NE feledkezzünk el róluk! Soha.
Szóval, ott tartottam, hogy Vlagyimir Sevcsenkoék legyőzték a bürokratikus akadályokat, és 1986. május 14.-én a helyszínre érkeztek. Az elkövetkező 100 napot a helyszínen töltötték, a tűzoltók, ka-
tonák és azon tudósok társaságában, akik megpróbálták a nukleáris katasztrófa hatását csökken-
teni, megszüntetni. A kockázatokat mindenki ismerte. Voltak akiket parancs kötelezett arra, hogy a területen tartózkodjon, de a forgatócsoport önként tette ezt. Sevcsenko rendszeresen ostromolta a hatóságokat, hogy engedjék őt a katasztrófa epicentrumába. A hatóságok elképzelése az volt, hogy a média a katasztrófaelhárítók hősiességét fogja ünnepelni. Szigorúan cenzúráztak minden felvételt. Erre a célra még egy tárcaközi szakértői bizottságot is létrehoztak. Ezen bizottság után politikai "szűrőn" is át kellett menni az anyagoknak. Ezen film rendezője azonban ragaszkodott ahhoz, hogy megmutassa az igazat, a csernobili valóságot. Ott élt a tűzoltók között, és a világnak meg akarta mutatni küzdelmüket, halálukat...
Nem véletlen, hogy (nemcsak a rendező által) vágva mutatták be először az alkotást...
Ez is hosszú harc eredménye volt...
A filmet 132 ország vette meg, 9 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt...
Sevcsenko a premier után egy hónappal meghalt...
Sugárbeteg volt.
Amundsennek köszönhetően most már magyar felirattal is megtekinthető ez az alkotás.
A felirat megtalálható itt, a film pedig itt.
Következzék most a felirat készítője néhány gondolata:
>>Ezt a filmet egy kérésre fordítottam le, az ezzel a témával foglalkozó magyar érdeklődők egy csoportjának kérésére. Ők hívták fel a figyelmet arra, hogy a katasztrófa iránti érdeklődés nem csök-
ken. Időnként az ukrán kormány letiltja az ide irányuló katasztrófa-turizmust, de amint lehetőség van erre, azonnal megtelnek a helyek. Az interneten a téma kapcsán fellelhető magyar nyelvű források száma is igen sok. Ennek érthetően többszöröse az orosz és ukrán nyelvű tartalom, elképesztő részletességgel taglalva és elemezve a történteket. Eredeti újságcikkek, korabeli visszaemlékezé-
sek, fotók. A fordítás során kötelezően el kellett olvasnom ezeket a forrásokat, rá is kényszerültem, hiszen a film tele van olyan utalásokkal, szakkifejezésekkel, helységnevekkel, nevekkel, amelyek hátterének ismerete elengedhetetlenül szükséges volt.
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a filmből több "release" található, ezek mindegyike az orosz vagy ukrán televízióból rögzített. Emiatt a felirat a különböző változatoknál "csúszhat", annak ellenére, hogy az fps mindegyiknél ugyanannyi. Az ukrán 1+1 stúdióban, 2006-ban készült, felújított változathoz pedig semmiképpen sem illik.
A filmből készült egy DVD változat, angol felirattal, annak első néhány perce megtalálható a neten, de az ahhoz készült angol felirat erősen elnagyolt. Ennek oka, hogy azt a mozis feliratszabályok szerint készítették, tehát maximálisan 30 karakter szerepel benne soronként. Így visszaadni az igen részletes narrátor szöveget, szinte lehetetlen.
Alapelvem, hogy nem fordítok olyat, amiből volt magyar változat. Ebből a filmből is lehetséges, hogy volt, valamikor egy tévé-verzió. Ennek felkutatására nem vállalkoztam, fontosabbnak éreztem annak a igénynek és kérésnek a teljesítését, hogy legyen egy magyar fordítás ehhez a filmhez. Hiszem, hogy hiánypótló tud lenni. 
Egyetlen apró érdekesség még. Csernobil - csernobilnyik. Ez egy növény neve. Fekete üröm. Van a filmben egy szójáték, némi magyarázatra szorul, a figyelmes nézőnek bizonyára feltűnik.
"Csupán kötelességünk, hogy utódainkra hagyjuk a virágzó földet, a madárdalt. És ne ilyen városokat, amiket benőtt a fekete üröm." Úgy is lehetett volna fordítani, hogy "a Csernobilhoz hasonló városokat ne hagyjunk magunk után."<<
A mentesítésben részt vett járművek
Néhány évvel a tragédia után, mikor már középiskolás voltam, egy érdekes órán vettem részt.
Az egyik tanárom mielőtt pedagógus lett (és a szó teljes értelmében az volt. Az ő esetében nem csak szinonimaként használatos ez a kifejezés. És jaj de kevesen vannak, akikre ez elmondható...), egy hőerőműben volt mérnök. A tanagyaghoz kapcsolódóan a villamos erőművekről esett szó. Elmondta mind a hagyományos, mind a nukleáris erőművek előnyeit, és hátrányait. Beszélt Paksról, és kifejtette, hogy néhány év múlva döntést kell hozni valakinek a bővítéséről, vagy a bezárásáról. Hiányolta, hogy nem kezdődött párbeszéd erről a magyar közvéleménybe (Akkoriban volt téma a bős-nagymarosi erőmű. Ott volt egy döntés amit a politikusaink meghoztak, de a közvélemény egy része hevesen ellenzett. Komoly belpolitikai kérdés lett az ügyből...). Pedig rólunk van szó. Rólunk és az utódainkról. Azóta eltelt jó néhány év, és egyetlen kormány, egyetlen politikai erő nem merte felvállalni a kérdés közbeszéddé tevésének fontosságát. Erre is igaz hát Chester Bowles mondása, miszerint túl fontos dolog ez ahhoz, hogy politikusokra bízzuk.
Bár egykori tanárom atomerőmű párti volt, engem nem tudott meggyőzni abban a kérdésben, hogy létezik biztonságos nukleáris erőmű. Akkoriban azt mondták, hogy csak a szovjet rendszerű erőművekben történhet baleset (és azok közül sem mindegyikbe, csak a Csernobilhez hasonló rendszerűekbe, és Paks nem olyan), de szerintem Fukusimát például biztos nem  szovjet vállalatok építették. Nem csak az emberi tényező lehet veszélyforrás. Baleset nem csak emberi gondatlanságból, figyelmetlenségből, tudatlanságból lehet.
Persze a hagyományos erőművek is rengeteg veszélyt hordoznak...
Ugye milyen egyszerű felkapcsolni a villanyt, bekapcsolni a számítógépet és netezni egy kicsit?
Közben nem is gondolunk arra, hogy ennek mi is az ára...
Mi emberek, tényleg felelősségteljesen mérlegeljük döntéseink esetleges következményeit?
Tényleg van fenntartható fejlődés?
Csernobil vidéke napjainkban
Szándékosan nem szerepelnek ezen bejegyzés képei között olyan képek amelyeken olyan emberek, vagy állatok szerepelnek akiknek, amelyeknek szemmel láthatóan sérült a DNS-e.

Áfonya


A film eredeti címe: Афоня


A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.












Nem tagadom a szovjet korszak filmjeit nem ismerem igazán jól. Láttam ezt-azt az idők folyamán, de túlzás lenne azt állítanom, hogy "képben" vagyok. Annak idején, iskolai keretek között, a nevezetes-
nek tartott napokon elvittek bennünket, kötelező jelleggel, a moziba. Amikor a koromnak megfelelő filmet vetítettek, akkor élveztem is ezeket a látogatásokat.  Sőt! Kisiskolásként nagyon vártuk a fő-
film előtti Nu pagagyi-t. Volt, hogy egyet, de volt olyan is hogy kettőt is levetítettek "bemelegítésnek". Nem is igen szoktam "elkalandozni" ez ebben az időszakban, vagy még régebben készült filmek kö-
zött.
Most mégis megtettem. Ennek oka az, hogy megkértek erre...
Időnként levélváltásba szoktam "bonyolódni" egyesekkel. Ez úgy szokott kezdődni, hogy a blog e-
mail címére írnak. Én meg válaszolok. Van akivel csak egy-két e-mail-t váltunk, és van akivel többet. Van akivel időszakosan szoktam levelezni. De akkor nagyon...
Örülök ezeknek a leveleknek, mert visszajelzésnek tekintem őket. Vannak akiket érdekelnek ezek a filmek, van értelme elkészíteni hozzájuk a feliratot.
Egyik ilyen levelező, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Tihonovnak, hívta fel erre a filmre a fi-
gyelmemet. (Ha jól emlékszem az egész úgy kezdődött, hogy a Brilliantovaja Ruká című filmet nem találta sehol sem... Mivel [saját bevallása szerint 30 éve kedvencei a szovjet-orosz filmek] gyűjtőnek sem utolsó, ezért kuriózumokat is mutatott nekem. Például a Scsorsz című 1939-es filmet, "eredeti" MOKÉP-es felirattal. Érdekes volt látni ezt az alkotást. Sztálin megrendelésére készült a film, és az 1919.-es ukrajnai eseményekről szól. Nagyon régen láttam ilyen szép kalligrafikus szövegezést...)
Régóta kereste ehhez  a filmhez a feliratot.
Hát itt van...
Kérésére megnéztem a filmet, és "beleszerettem"...
A film első felében levő dialógusok, annyira ismerősök voltak...
Sőt, ha hiszitek ha nem, még a "kalandok" egy része is. Na nem saját élményanyagból, hanem má-
sok elbeszéléséből. Olyanokéból, akik saját bevallásuk szerint soha nem látták ezt a filmet (megkér-
deztem). Valami lehetett akkoriban a levegőben...
A film 1975.-ben készült.
A történet szerint adva van egy vízvezeték szerelő, A.N. Borscsov vagy ahogy a barátai hívják Áfonya. Róla leginkább az mondható el, hogy a társadalmi elvárásoknak nem igazán kíván megfelelni, éli a maga kissé bohém életét.
Napközben jó munkásemberhez méltóan a köz érdekében szereli a vízvezeték rendszereket, cseréli a csapokban a tö-
mítéseket, az O gyűrűket. De azért nem feledkezik meg a saját maga hasznáról sem.
Csapja a szelet a nőknek, de egyszer feltűnik az életében egy naiv (de lehet hogy az idealista jelző pontosabb lenne) kislány, és Borscsov azt veszi észre, hogy fenekestül felfor-
dult az élete...
Én magam a film műfaji besorolásával is bajban vagyok.
Tudom, hogy az ilyesmi filmeket tragikomédiának is nevezik, de számomra e két fogalom (amelyből ez a kifejezés ered) teljesen összeegyezhetetlenek. Valami nekem vagy tragikus, vagy vidám. Ez a film inkább vidám. Látom benne a rend-
szerről szóló öniróniát, és épp ezért nem tűnik szomorúnak az alkotás. Mégis nekem egy kicsit olyan mint a Forrest Gump. (Persze egy kicsit túlzó ez a hasonlat.) De mégis, a Gump is humoros jelentetekkel, gegekkel indul, és a végére már egyáltalán nincs kedve kárörvendően mosolyogni a jóérzésű embernek.
Az Áfonya is így kezdődik, és a film második felére (ahogy az előbb említett amerikai alkotás is) szinte észrevétlenül átváltozik kicsit komolyabbá. 
Bennem most is itt van a dilemma, hogy egy kis rendszerkritikával fűszerezett játékfilmet, vagy a szovjet rendszert ideológiailag kiszolgáló alkotást láthatunk akkor, amikor megtekintjük a Georgij Danelija rendezésében készült filmet.
De valahogy így volt ezzel a korabeli közvélemény is. Nehezen értették meg, hogy egy antihős (hi-
szen az erkölcsi normák szerint Borscsov nem más), hogyan lehet egyáltalán főszereplője egy film-
nek (Forrás:kino-teatr.ru). Ennek ellenére a film nagy közönségsiker volt. Sőt, ma is igen népszerű. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még internetes szakáruház is viseli az Áfonya nevet.
Áfonya karaktere egy műveletlen tuskóé. Egy olyan ember (a hozzá hasonlóakról írta Petőfi a "Nem írok, és nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok!" sorokat), akinek semmilyen kulturális igénye nincs. Számára a fizetésnap az ünnepnap, érdeklődési köre az alkohol és nők köré összpontosul. Mégis szerethető személy. Árvaként nőt fel, és az az egy-két mondat, amiből ez kiderül, jelzi hogy komoly drámával indult az élete. És jelzi, a 20.századi orosz  történelem emberi tragédiáit is. Nem véletlen, hogy még napjainkban is rengeteg orosz film, filmsorozat foglalkozik a 2.világháború eseményeivel. Áfonya is az apátlan nemzedék tagja.
Miért szerethető Borscsov mégis?
Mert nemcsak humora van, hanem nagy szíve is.
Leonyid Kuravljov alakítja Afanaszij Borscsovot (ismerős lehet ez a név azoknak, akik látták valaha a Tavasz tizenhét pilla-
natát, a Halló, itt Iván cár-t, vagy az 1976-os Timur és csapatát [ezt gyermekkoromba bemutatta a Magyar Televizíó, és számomra ez "A" Timur és csapata. Remélem ezt megértik a műkedvelő, műértők is.], a Fekete Macska Bandáját, vagy esetleg a Rzsevszkij Napóleon ellen-t... Persze sorolni lehetne az alkotásokat, ahogy mondani szokták napestig, hiszen szó szerint rengeteg filmben szerepelt). Leonyid Vjacseszlavovics Kuravljov 1936.október 8.-án született Moszkvában. Édesapja Vjacseszláv Jakovlevics Kuravljov (1909-1979) szerelőként dolgozott egy repülőgépgyárban. Édesanyját Valentina Dimitrijevics Kuravljovát, aki fodrász volt, koncepciós per után elítélik, és északra, a murmanszki régióba száműzik. Mindez 1941.-ben történt. Itt, egy tóparti kis faluban kezd iskolába járni Leonyid. A matematika, kémia, fizika nagy gondot okozott neki, így szinte "belekényszerült" későbbi szakmájába. Iskola után elhelyezkedik, dolgozik, de tervét nem adja fel. 1955-ben sikeresen felvételt nyert a színészképzőbe.
Munkásságát kitüntetéssel is elismerték (először 1965-ben, másodjára 1976-ban). A hozzáértők dicsérni szokták, mert epizódszereplőként is a tökéletes karakter formálásra törekszik.
A női főszereplő (... talán nem is szerencsés ez a meghatározás, hiszen Katyerina Sznyigireva a történet szerint elég ritkán tűnik fel) karakterét Jevgenyija Szimonova alakítja. A művésznő Leningrádban született 1955-ben. Édesapja, Pável Vaszilevics Szimonov (1926-
2002), pszichológus volt. Édesanyja Olga Szergejevna Vjázemszkaja, pedagógus. Táncot tanult, zeneiskolában is járt. 1972-ben kezdi meg színművészeti tanulmányait. Első filmes szerepét 1973-ban kapja meg. 1975-ban diplomázik és elkezdődik a színházi karrierje is. Azért fogalmazok így, mert az 1975-ös Áfonya után népszerűvé vált ország-
szerte.
Napjainkban is aktív mind a színház, mind a film világában.
Második házasságában él,  Andrej Espaj rendező a férje. Mindkét házassága során egy-egy lánya született. Zoja Kajdanovszkaja (1976), és Marija Espaj (1985).
A film harmadik fontos szereplőjét egy igazi "nagyágyú" alakítja.
Jevgenyij Pavlovics Leonov(1926-1994) mint Kolja tűnik fel a színen. Egy véletlen (vagy inkább Borscsov lazasága okán) "találkozás" során ismerkedik meg Áfonyával. E találkozást folyamodványaként mindketten  berúgnak... Ami Kolja éle-
tében hoz egy kis változást...
Leonov édesapja egy repülőgépgyár alkalmazásában állt. A Nagy Honvédő Háború alatt az egész család itt dolgozott, még a gyerekek is. Közben elkezdi iskolai tanulmányait egy repülős iskolában. Itt harmadikos, amikor Rosztiszláv Zaha-
rov a Bolsoj Színház híres koreográfusának színjátszó csoportjába kerül. 1947-ben diplomázik, 1948-
tól a Sztaniszlavszkijról elnevezett zenésszínház színpadán debütált. 1968-tól a Majakovszkij szín-
házat erősíti. A '70-es évek elején a rengeteg filmszerepe miatt, mivel a forgatások ideje sokszor ütközött a színházi kötelességeivel, sok konfliktusa volt a színház művészeti vezetőjével. Ezért szín-
házat váltott.
Élete során számtalan színházi alkotásban, és rengeteg filmben szerepelt.
1988-ban egy németországi körutazás közben szívroham éri. A gyors orvosi beavatkozásnak köszön-
hetően életbe marad. A műtét után 16 napig kómában feküdt. Hatvannyolc éves korában hunyt el 1994-ben. A Novogyevicsij temetőben nyugszik.

Néhány kép a filmből:



A film egyik dialógusában a főszereplő a következőt mondja:
"MHK-t lehetne tartani, tata".
Eredetileg az MHK helyett ГТО-t mond (Persze az is megérne úgy lehet, néhány mondatot, hogy az oroszok legalább annyira szeretik a rövidítéseket használni a beszélt nyelvben, ahogy az amerikaiak is. De lehet az is, hogy még jobban. Személyes tapasztalatom szerint, főként az úgynevezett műszaki szaknyelvben.). Gyakorlatilag rokon fogalmakról van szó. A szovjet Готов к труду и обороне СССР mozgalmat szinte egy az egyben adoptálták a ma-
gyar viszonyokra.Még a nevét is átvették: Munkára Harcra Kész. (Ezért vettem a bátorságot és "ma-
gyarítottam" MHK-nak az eredeti kifejezést.) Ha nagyon élesen akarnék fogalmazni akkor azt is mondhatnám, hogy az úgynevezett béketábor ezzel, és ilyen mozgalmakkal próbálta a civil lakos-
ságot felkészíteni a hagyományos háború követelményeire.
A ГТО mozgalom 1931-1991-ig létezett. Ugyanakkor követelményrendszere az alapja a mai orosz testnevelési módszernek is.



Végül itt meghallgatható Áfonya kedvenc orosz népdala (kórusműként feldolgozva):








Nem mondom meg


A film eredeti címe: Не скажу



A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
A felirat nyelve: magyar.
A felirat kiterjesztése: srt.











Két fiatal ül egy sötét pincében.
Kinn esik az eső, az egyikük kezébe pisztoly van.
Beszélgetnek.
Teljesen egyértelmű, hogy ismerik egymást. Jól ismerik egymást. Érezni a kettejük között lévő érzelmi vibrálást. Hogy jutott a fiú, és a lány odáig, hogy lőfegyver is szükséges a beszélgetéshez?
A megoldás a közelmúlt eseményeinek felidézése hozza...
Mire véget ér a film, mindent tudni fogunk.
Mindent tudni fogunk?

A film gyakorlatilag egy lakásban játszódik. Itt lakik a fiatal fiú, Iván ( Makszim Matvejev alakítja), és a lány, Anna (Jelizaveta Bojárszkaja alakítja). Egész más a habitusuk, mégis egy párt alkotnak. Egészen addig, amíg az egyikük be nem dob egy érmét a lakásban található zenegépbe… Ez a megbeszélt jelzés arra, hogy véget ért kettejük kapcsolata. Egy napot még együtt töltenek…
A filmben az idő folyamatos mozgásban van. A jelen, a múlttal váltakozik. Ezzel mutatják meg az alkotók, hogy valójában mi is történt, vagy nem történt meg közöttük. A nézőre marad az, hogy kibogozza a szálakat. A két fiatal nappalijában a plafonról lóg le egy kis harang. A harang akkor cseng, ha kettejük kapcsolatában boldog pillanat következik.
De hát az egyik reggel az érme be lett dobva a masinába…

Szereplők:
Jelizaveta Mihájlova Bojárszkaja - Anna,
Makszim Matvejev - Iván.

Néhány kép a filmből:

Jelizaveta Mihajlovna Bojárszkája a női főszereplő alakítója, Leningrádban született 1985. december 20.-án, Mihail Bojarszkij és Larissza Luppian gyermekeként. Gyermekként nem mutatott semmilyen érdeklődést a színművészet iránt.  Tizenhárom évesen elkezdett táncórákra járni (klasszikus és jazz ballettre is). Tinédzserként egy modell tanfolyamot is elvégzett. Két idegen nyelven beszél (angol, német). A Szentpétervári Egyetem újságírói szakára is járt. Az iskola színjátszó körének aktív tagja lett, az itt szerzett élmények hatására határozott úgy, hogy a színművészetet is elsajátítja. A szülei nem tudták lebeszélni erről. Édesapja saját tapasztalatait is megosztotta, sőt ellenérzései alapja ezen tapasztalatok voltak. Beiratkozott egy színjátszással foglalkozó tanfolyamra, majd jelentkezett a Művészeti Akadémiára. 2007.-ben elnöki ösztöndíjat kapott.
2006 óta aktívan szerepel színházakban. Számos filmben szerepelt, melyek közül hazánkban Az admirális (2008) a legismertebb. A Nem mondom meg ( Не скажу, 2010) című filmben szereplő partnere, Makszim Matvejev, a valóságban a férje.
Makszim Matvejev 1982.július 28.-án született a kalinyingrádi régióban lévő Szvetlijben. 1998.-ban éretségizett le.Sokat gondolkodott azon, hogy egy orvosi egyetemen folytatja tanulmányait, de elállt ettől a szándékától. A családi megbeszélések hatására a jogi pálya felé kezdett orientálódni. A jelentkezését végül két egyetemre is beadta. Az egyik az államigazgatási, a másik a Szaratov Konzervatórium volt...
Ebben a nagy múltú és tekintélyű intézményben eldőlt, hogy a színművészet lesz az, ami ki fogja tölteni az életét. Mind színházi, mind filmes karrierje jelentős.

  A feliratot itt találhatjátok meg.
A filmet pedig több helyen is... például... 

Igor Kopilov rendező eme alkotása Oroszországban, a '18 éven felülieknek' besorolást kapta meg.