Дуэлянт

The Duelist 2016      

Kezdjük rendhagyó módon, egy kérdéssel. Mi az emberiség egyik legősibb, kedvelt időtöltése? Na, ne… Semmi pajzánkod ás, kérem! Tessék jobban erőltetni a szürke agytekervényeket. Tilos a címre visszatérni, pláne Google fordítóval, az cseréptörésnek számít! Segítek egy kicsit. Korántsem veszélytelen a dolog, sőt. Dehogy… Az extrém sportok eltörpülnek mellette. Azok igazából nem is ősiek, már pedig ide most az kell. Sámuel, Vértesszőllősről, legfeljebb a kőszáli kecske után mászott sziklára, hogy a hasát megtömhesse. A maga jószántából eszébe sem jutott volna megtenni. Igen, ott? Persze! Mi más! A saját soraink ritkítása! Ezúttal nem a nagyüzemi formája, - népszerű nevén a háborúzás – kerül terítékre, hanem az úrias változata.  Persze, hogy a párbajozásról beszélek. Vitte volna el időben az ördög azt, aki kitalálta.
1860, Szentpétervár. Jakovlev, a nyugalmazott kapitány, akiről csak kevesen tudják, hogy kicsoda valójában, véres rendet vág a pisztolyforgatók sorában.Ugyanis tombol a párbaj őrület, ami az arisztokrácia férfinépének egyik fő elfoglaltságaa nők hajkurászása és az ivászat mellett. Nagy kockázattal jár, ám egyeseknek korántsem puszta úri passzió. Sokkal inkább pénzszerzési mód, bár ezt nem illik elismerni. A hivatásos párbajozó egyszerre keresett és megvetett személy. A kétes hírnevet szerzett Jakovlev fütyül a felső tízezer véleményére. A pénz ugyanis roppant fontos a számára, de korántsem azért, hogy az előkelőségek közé vegyüljön. Nemességet akar venni, de fölöttébb szokatlan céllal, amit gondosan titkol mások előtt. Ám miután valaki mégis rájön, életre-halálra menő játszma kezdődik a két fél között.
Kis kitekintő:
Ennek a bekezdésnek valódi köze nincs a mozihoz, ezért az időszűkében lévők nyugodtan ugorják át.
A párbaj tényleg meglehetősen régi szokása az emberiségnek, nem csupán a szavakkal játszottam a bevezető részben. Feltűnik már a Bibliában is, - pl.Dávid és Góliát esete – de a római regék között szintén megtaláljuk a Horatius és Curiatius testvérek tragikus összecsapásának leírását. Hazánkban a török hódoltság idején terjedt el nagymértékben, lévén, hogy nyílt csatamezőn nem állhattunk ki a siker reményében pogány sereg ellen. Viszont az egyéni számlák rendezésére kiválóan alkalmas volt, s miután vesztes a fején kívül a javai egy részét is a győztesre hagyta, fizetés kiegészítésként szolgált a végvári vitézek számára. Thury György volt a korszak nagy bajnoka, akit máig a világ egyik legnagyobb párbajhőseként ismernek. A kortársai szerint mintegy 600 küzdelmet élt túl, de 72 hitelesen bizonyított a Török Birodalom legjobb kardforgatói ellen. Ez a szokás aztán annyira rajtunk ragadt, hogy a XIX. században még mindig úgy emlegetik a magyarokat, hogy sehol másutt nincs annyi lovagias elégtétel, mint nálunk. Apropó, lovagiasság. A lovagokat képtelenség kihagyni a legrövidebb összefoglalóból is, elvégre ők kezdték szervezett formába szorítani a kezdetben meglehetősen durván vívott összecsapásokat. Nem lehettek másmilyenek, hiszen csak a győzelem számított. Schopenhauer szerint a párbajozót a férfiúi hiúság, becsvágy és büszkeség ösztönzi. Nem csupán filozófusként, hanem emberismerőként is megállta a helyét az úr.  A fair play szellemét a lovagok hozták be, aminek következménye idővel a Párbajkódex kialakulása lett. Az emberek többsége azonban sosem fogadta el a vitás ügyek intézésének ilyesféle formáját.  Leginkább amiatt, hogy nemes eszmék ide vagy oda, sok párbajt meglehetősen triviális okból vívtak meg, ám tragikus következményekkel. Hogy Oroszföldön maradjunk, Puskin, a kiváló költő, a felesége becsületét védte, amikor egy francia kalandor kezétől elesett. A világi és az egyházi hatóságok véleménye ingadozó volt.  A valenciai zsinat már 1473-ban fellépett ellene az élet védelmében. A magyar törvényhozás meglehetősen elkésve, 1878-ban próbál először tenni ellene, de véglegesen csak 1923-ban tiltják be.
Vissza a történet fonalához, vagyis a múltba. Az Orosz Birodalomban ekkortájt szóba sem jön a párbajozás szokásának betiltása. Épp ellenkezőleg, virágzik. A felbomlóban lévő feudalizmus és kialakuló gátlástalan kapitalizmus ideális talaj a „nemes vérontáshoz.” Mert az egymás lelövöldözése a nemesség előjoga. Csakis kutyabőrös családok tagjai küldhetik egymást büntetlenül a túlvilágra ezen a módon. Az arisztokrácia önmagába zárkózó, másokat lenéző világa mintha szándékosan keresné a pusztulását. A dekadencia megmutatása tetten érhető, de semmi moralizálásba nem mennek bele. A következtetés levonását a fogyasztóra hagyják, nagyon helyesen.  A film remekül visszaadja a talmi csillogást, ahol a látszat a fontos, - ami egyébként öl. Mert a pénz a valódi mozgatórúgó, nem a lovagiasság eszméje.„Fenn az ernyő, nincsen kas.” Viszont próbálja csak ezt kimondani valaki, rövid életű lesz. Néha annyi se kell, hogy fölöslegesen beszéljen. Olyasvalaki is megrendelheti a „félreállítását,” akivel egy társaságba jár. Elég hozzá, ha nem bírja visszaadni a kölcsönvett pénzt. Egy hivatásos párbajozó felbérelése olcsóbb megoldás, mint egy jelentősebb summa visszaszármaztatása.
Főhősünk, Jakovlev, - aki nem is annyira Jakovlev, - nagyon alkalmas a piszkos munka elvégzésére. Pjotr Fjodorov alakítja, aki az új orosz színésznemzedék egyik legfoglalkoztatottabb művésze. (Nálunk kevésbé ismert, de úgy hiszem, Fjodor Bondarcsuk rendező a Lakatlan sziget 1-2 és a Sztálingrád (2013) mozijait azért elég sokan látták. Azokban játszott.) Egyáltalán nem gáncstalan hős. Bizony bepiszkította magát, sokszor, alaposan. A korántsem megnyerő bemutatkozása után – hidegvérrel gyilkol – van dolga a forgatókönyvírónak, hogy mégis a néző kegyeibe jusson. Fjodorov megoldja a problémát. A külseje ezúttal tulajdonképpen hátrány. Valahogy rögtön sejteti, ez a fickó nem lehet velejéig romlott. A profi párbajozó alakja jól áll neki. Hidegvérűsége kiszámított, de valódi vakmerőséggel párosul. Mintha DocHollyday rándult volna áta Vadnyugatról Európába. A leírások szerint ő minden napot ajándéknak tekintett az életben, hiszen az előrehaladott TBC-je miatt bármikor meghalhatott. Így aztán mit sem félt az elkerülhetetlentől, ami a pisztolyforgatásban hatalmas előny volt, Nem idegeskedett. Jakovlev hasonlóan fatalista, de hogy miért, azt nem írom le, mert nem szeretném elrontani mások élvezetét. Maradjunk annyiban, hogy egy csipetnyi misztikus szál végigfut a történeten, de nem teszi hiteltelenné a mesét. A forgatókönyv lassacskán beavat minket a főhős előéletébe. Szerencsés a jelenetek adagolása, így a sűrű pisztolydurrogás nem válik öncélúvá, hanem fokozatosan kibomlik a konfliktus és Jakovlev valódi célja. Ezalatt fokozatosan lefoszlik róla a szenvtelenség álarca, hús-vér emberré lesz. Így már érdemes szurkolni neki.
Beklemisev gróf, a legfelsőbb körök bennfentese, a korabeli gavallér mintaképe. Befolyásos nagyúr, aki bár hiú, mint a páva, mégis a hölgyek kedvence. Mesterien forgatja a szót. A pisztolyt már nem annyira, de van neki elég bérence, hogy ne piszkítsa be a kezét. Ami a látszat ellenére könyékig véres. A nemes arisztokratába ugyanis egy csatornapatkány erkölcse szorult. Viszont a veszélyessége jóval nagyobb. Átgázol ő férfin és nőn egyaránt, ha valaki a céljait veszélyezteti. A szeretője a cári nagyhercegnő bizalmasa, így a befolyása óriási. Viszont a kor szokásjogát még ő sem boríthatja fel. A nemesség kötelez, ha nem is mindig a legjobb értelemben. A kihívás elől megfutni gyávaság volna, az „arc elvesztése” egyenlő a társadalmi öngyilkossággal. Tehát egy magafajta sosem kockáztatná. Vlagyimir Maskov tapasztalt művész. Sokarcú. Volt ő már Pugacsov egy kosztümös moziban, Kalasnyikovval a vállán jár-kelt az Ellenséges területben, sőt, egy igazi blockbuster, a Mission Impossible – Fantom protokoll ugyancsak rajta van a filmográfiáján. Régóta színészkedik, és időközben rendezőként szintén megmérette magát. Kiválóan hozza ezt a démoni figurát. Meggyőzően hazudik, mélyen elrejti a valódi énjét. Egyszerre gonosz és esendő. Pont ez teszi eredetibbé az eljátszott karaktert. Az, hogy nem csak egy üresfejű lókötő, vagy velejéig gonosz valaki, hanem maradt benne emberi vonás is, jót tesz a hihetőségnek. A bukása borítékolható, ám hogy hidegvérű gazembert végül az őszinte szerelme viszi a pusztulásba, mégis ad emberséget az alakjának. Maskov profin hozza a szükségeset. Mintha a Háború és béke Bolkonszkij hercege cseppent volna közénk. Csak éppen „átállt a sötét oldalra” – hogy egy manapság gyakori szófordulattal éljek. Az alakítása a film egyik erőssége.
Fontos szereplő még a Báró, (Martin Wuttke) aki „megbízásokat” hajtja fel a párbajhősnek. Igazi kétarcú figura, minden gátlás nélkül. A korabeli német-orosz arisztokrata kapcsolatok méltatlan képviselője. Afféle kovász a tésztában, a feltűnése időről-időre meglódítja a cselekményt. Hiszen mindig hoz valamit – leginkább életveszélyt. A félvilági lét határán él a pénze ellenére, ami nem kifejezetten életbiztosítás.
Minden kosztümös filmbe szükségeltetik néhány szép nő, - és női kebel. Miután a számos haláleset miatt amúgy sem lehetne a mozit korhatár nélküliként piacra dobni, a közönségnek adagolnak némi pikantériát is. De tényleg szűken mérik. A film elején rögtön szembeötlő, hogy egy amerikai filmstúdió és egy orosz bank adta az anyagiakat. Már pedig az ilyen szponzorok nem dobálják a pénzüket. Így a mozi ugyan a felnőtt közönséget célozza meg, de a legszigorúbb besorolás elkerülésére ügyeltek. A történetben Marfa Tucskova hercegnő „szállítja” a férfinépnek szánt perceket. (Nem, nincs képi illusztráció.) A finom burokban élő arisztokrata ifjú hölgyet a kíméletlen valósággal szembesítik, miszerint a legmagasabb rang sem biztosíték a világ szennyének elkerülésére. Megformálója, Julia Hlinyina még kezdőnek számít, ennek ellenére hihetően adja elő az „ébredést.” „Az élet nem habos torta, elvtársak.”  Ezt az igazságot persze nem egy magyar filmből tudja meg Marfa hercegnő, - hiszen a mozit még ki sem találták, - de szegényke rájöhet a felső tízezer igaz természetére. Julia kisasszony vélhetően szép karriert fog befutni. Külsőben és színészi játékban egyaránt képes megfelelni egy komoly költségvetésű film színvonalának, ami jó ajánlólevél lehet a jövőre nézve. A rendező, Alekszej Mizgirjov, az előző munkáiban már jelezte, a rámenős képi világot kedveli. Ezúttal csak módjával élhette ki magát. (Azért hozzáteszem, ez nyilván egyéni érzékenység kérdése is. Azt merem állítani, öncélú durváskodásig nem jutott el.) Összességében stílusos darabot hozott össze, helyenként pazar külsőségekkel. Segítette ebben Makszim Oszadcsij, aki vezető operatőrként minőségi munkát tett az asztalra. Luxus és nyomor egyaránt meggyőzően lett fényképezve, a CG-s jelenetekre sem lehet különösebb panasz. A zenéért Igor Vdovin felelt.  Nem lesz felelősségre vonva miatta, de nekem különösebb pluszt sem adott a történethez. Amúgy meg: „Ízlések és pofonok.”

Hogy miként foglalnám össze röviden, mi is „A párbajozó?” Talán így: Romantikába oltott blockbuster. Olyan mozi, ami kifejezetten ad a külsőségekre, színpompás ruhákban és mutatós színhelyekben tobzódhatunk. A meséje tempós. A manapság egyre gyakoribb, - és fölösleges – „felturbózást” szerencsére nem alkalmazták, de nincs is rá szükség. A szintén trendinek számító „sötét hangulat” és misztikum viszont bevetésére sor került. Az utóbbi tényleg csak csipetnyi szinten, ügyelve a „lehet ez is, lehet az is” tálalásra. Belefér, ahogy mondani szokás. Egy percig nem szépelegnek, - a kapitalizmus éppen születőben van Szentpéterváron – viszont percenként sokkolni sem óhajtanak. Néhány keményebb képsor akad, hogy túlságosan ne sírjuk vissza a múltat az idő megszépítő szemüvegén át nézve. A mozi meséje könnyen befogadható, az erkölcsi Parnasszust a világért sem akarnák megmászatni velünk, a minimálisan adagolt társadalombírálatot mindenki könnyen elviseli. Viszont amíg fut a szűk 110 perc, bóbiskolni nem fogunk. Közönségfilm elé ülhet le az érdeklődő. Ezt a funkcióját maradéktalanul be is tölti. Az ilyen típusú történetekre mindig akad fogékony nézői réteg. Remélem, az idő igazolja majd ezt a véleményemet.

                                                                                                                                Oldfan

A magyar nyelvű felirat letölthető innen:
https://subscene.com/subtitles/the-duelist/hungarian/1691088

A kisfiú és a varázsló - Hottabics apó

"A KISFIÚ ÉS A VARÁZSLÓ 
Sok  érdekes  kalandon  mennek  keresztül,  repülő   szőnyegen   utaznak, ,,A kisfiú és a varászló" című magyarul  beszélő  színes  szovjet film  hősei. Volka   egy  moszkvai  kisfiú  a folyó medrében palackot  talál, amelyből, miután  felszínre  hozta, egy szellem szabadult  ki, Hottabics apó, aki hálából kiszabadításáért, megfogadja, hogy Volkát fogja szolgálni. Az öreg varázsló a kisfiút — persze mindenki számára láthatatlanul — elkíséri az iskolába, ahol a kisfiúnak feladott kérdésekre    olyan feleleteket súg, hogy a tanító azt hiszi Volkáról, hogy megbetegedett. Később a szellem Volka   barátját egy távoli vidékre varázsolja, majd Volka kérésére repülő szőnyegen együtt indulnak keresésére. Sok kaland és bonyodalom után érnek vissza ismét  Moszkvába, ahol Hottabics sok galibát okoz végül egy cirkusz szerződteti, mert csodálatos mutatványaival  elkápráztatja a nézőket. A film  különösen a gyermekek körében lesz nagy sikerű. A  „Bagdadi tolvaj"-hoz és a  „Kis  Muck"-hoz hasonlóan ez a film is érdekes trükk-felvételekkel készült."
                               Tolna Megyei Népújság,  1957.12.20.  299.szám
                                Filmismertetés rovata, szerző ismeretlen

Az év első felében elkészítettem egy 2006-ban készült játékfilmhez a magyar feliratot. Magam sem gondoltam volna, hogy ekkora lesz az érdeklődés a bejegyzés iránt. Pedig nyúlfarknyi lett az írás. Ennek az oka elsősorban az volt, hogy úgy gondoltam, Hottabics karaktere megér két bejegyzést a blogon. A }{отт@бь)ч előzménye eme mesefilm.

A mozgóképnek és az irodalmi alkotásoknak a legkíméletlenebb kritikusa az idő. Napjaink divatos, értékesnek tűnő, felkapott alkotásai a holnap szemetévé válhatnak. Amit ma ájuldozva emlegetünk, arra egy kis idő múlva már nem is emlékszünk. Azután ott vannak még a méltatlanul elfeledett kincsek... A Старик Хоттабыч (A kisfiú és a varázsló, ahogy annak idején megismerhette a magyar nézőközönség) egy ilyen időtálló alkotás. Ma is alkalmas arra, amire az ötvenes évek közepén létrehozták. Szórakoztatni, szórakoztatva nevelni. A benne megjelenő erkölcsi irányvonal ma is helytálló.


A film főszereplői érdekes morális kérdéskört feszegetnek. Volka, az ifjú pionyír, a tudományban hisz. Úgy él, ahogy egy pionyírnak (magyar vonatkozásban úttörőnek) élnie kell. Öntudatos, célratörő, egyenes jellem. Jól megjeleníti az ifjú homo sovieticust. A tudományban hisz, ahogy ez elvárható volt a szép új világ kovácsától.
Mindent tudni akarok!
Emlékszem, gyermekkoromban, szombat reggelente olyan nyolc óra magasságában az egyes programon elkezdtek levetíteni egy epizódját a Mindent tudni akarok! című sorozatból. Egy rajzolt repülőn, egy rajzolt úttörő berepült a televízió képernyőjére. A kisfiú kiszállt a gépből elővett egy nagy kalapácsot és elkezdett ütni egy nagy diót. Minden ütésére egy cirill betűs szó pattant ki a csonthéjas gyümölcsből. Хочу всё знать! - Mindent tudni akarok!
És tényleg, a főcím után kezdődő kisfilmből nagyon sok mindent megtudhatott az érdeklődő gyermek. Míg a család többi tagja csendben kókadozott, addig az ifjú titán akár az atomenergia ipari felhasználásáról is tájékozódhatott. Nálunk csak néhány évig ment a sorozat, és csak a nyolcvanas években. Valójában 1957-ben készítették az első kisfilmet és 2003-ban az utolsót. Összesen 336 epizód készült el ezen idő alatt. A kétezres évek elején kiadták az összes részt DVD-n is. 1957 és 1990 között ugyanezen a címen egy könyvsorozat is napvilágot látott.
Sok rosszat el lehet mondani az úgynevezett szocialista rendszerről, de egyet nem. Nem zárta el a kulturálódás, a művelődés kútjait. Sőt! Azt kell hogy mondjam, kifejezetten támogatta. Az iskoláztatás fontos sarokköve volt a rendszernek. Bármilyen hihetetlennek is tűnhet egyeseknek, de ennek (is) ideológiai oka volt. És ez, mármint a tudományos ismeretterjesztés állami elősegítése és az emberek kiművelése, mai napig meglátszik társadalmunkon. Bár, ahogy telik az idő, egyre kevésbé. (És ez a '90 utáni kormányaink bűne már.) Egy kedves ismerősöm, aki kora alapján akár az apám is lehetne és aki egész életét különböző társadalmi rétegekből származó emberekkel töltötte, mondta egyszer nekem, hogy hatalmas különbség van a '60-as évek átlagembere és a '90-es évek átlagembere között. Átalakultak a társadalmi szokások. Persze, ez az átalakulás nem állt meg, csak mintha most fordított irányú lenne. Már nem cél a minél több kiművelt, gondolkodó ember. Napjaink, modern(nek gondolt) társadalmában újra csak beszélő szerszámokra van szüksége a hatalomnak.
De térjünk vissza a meséhez!
A fiúk és Hottabics - jelenet a filmből
Szóval, adva van egy példamutató életet élő kisfiú, aki becsületes és akinek a gondolkozása a tudományos ismereteken alapszik. Ám Hottabics képében megjelenik a kísértés az életében. Befektetett munka nélküli is lehet ám sikereket eléri! - így szól a csábító ígéret. Ám, a több nyolcvan perces mesefilm meggyőzhet minket (is), hogy nincs ez így! Igenis, rá kell szánnunk az időt a tanulásra. Igenis kuli módjára kell összehordanunk, összeszednünk mindazt, ami a sikerhez szükséges. Talán ez a tanulsága ennek a gyerekeknek szóló alkotásnak. Tudom, ez így nagyon szájbarágósnak hangzik. Azt is tudom, hogy a legtöbb olvasó, valószínűleg most arra gondol, hogy ez biztos egy unalmas film. De nem az. Ahogy fentebb már írtam, az idő a legkíméletlenebb kritikusa a filmeknek (is). És ez az alkotás kiállta a próbát! Felnőtt fejjel (és a 2017-ben) nézve is élvezetes. Mondhatni bájos. Nem tűnik erőltetettnek. Minden nagyon rendben van vele. Ja, hogy talán van benne egy ici-pici ideológia is? Miért a Zootropolisban (Zootopia) nincs? Minden mesében van. Mert a szórakoztatás mellett, ősidők óta, a nevelés is a mesék egyik fontos feladata. Nincs ezzel semmi baj. A Hottabics apó gyártási éve, a származási hely nem kell(ene), hogy elriasszon bennünket. Nem propagandafilmet, hanem egy jó kis mesét kapunk ha bátran nekifogunk az alkotásnak. Könnyed, szórakoztató. Vasárnap délutánra épp ideális. Mondjuk a Kicsi kocsi helyett...

A film Lazar Lagin mesekönyve alapján készült. A forgatókönyvet maga az író készítette el. Magam nem ismerem az eredeti alkotást, így arról nyilatkozni nem tudok, hogy a film miben, és mennyiben tér el a könyvtől. Ám, mivel a szkenárió és az alapmű írója is ugyanazon személy, biztosak lehetünk abban, hogy a történet a filmvásznon is autentikus maradt.

Így végezetül nincs is más dolgom, minthogy zárszóként visszakanyarodjak a bejegyzés elején található újság idézethez. Az (utókor számára) ismeretlen spoiler író ezt a mesefilmet a Korda-féle Bagdadi tolvajhoz is hasonlítja. Magam a nevezett filmet gyermekkoromban láttam utoljára, így felelős véleményt nem tudok mondani, nincs alapon összehasonlítani a két művet. Emlékszem nagymamámnál tekintettem meg a hollywoodi alkotást. Fekete-fehér TV készülékén. A film hangulata megvan (ami ugye elég szubjektív dolog), és így évtizedek távlatából úgy vélem, hogy a két film légköre között van hasonlóság. Persze Kordáék több pénzzel, nagyobb és (valószínűleg) profibb stábbal rendelkeztek, de a Hottabics mégis állja a versenyt. Az alkalmazott filmtrükkök így 60 év után is megfelelőek. Nekem semmi hiányérzetem nem volt ezen a téren. A korszak színvonalát hozza, és ma sem tűnik blődnek. Véleményem szerint mind sztoriban, mind látványban kiállta az idő próbáját. Az alkotóknak nincs miért szégyenkezniük.
És a két Hottabics film?
A szovjet és az orosz alkotás elkészülte között 50 év telt el. Két különböző műfaj, kétfajta megközelítés. Egymás nélkül is megállnak. Nekem mindkét film tetszik. Jó hogy nem vagyok öreg a }{отт@бь)ч-hoz, és jó hogy nem vagyok túl fiatal a Hottabics apóhoz. A 2006-os film az édesanyámnak sok volt. Belekezdett, de nem nézte végig. Nem kötötte le. Ez valahol érthető, hiszen életkora alapján az 1956-os film magyarországi bemutatóját "elkaphatta" volna. Talán neki már túl fiatalos a }{отт@бь)ч.
Viszont a Hottabics apó ma sem öreges! Aki teheti, próbálja ki!

Rendhagyó bejegyzés - Létezik-e Mr. Fox? (1968)

Amikor ezt az ismertetőt kezdtem írni, azon gondolkodtam, manapság vajon hány ember mond még valamit ez a két adat anélkül, hogy az Interneten keresne utána. 1967, Christian Barnard. Az 1960-as évek végén nem volt olyan ország a Földön, ahol ez a név ne lett volna ismerős az újságok címlapjairól. Ő volt az a dél-afrikai szívsebész, aki az első emberi szívátültetést hajtotta végre. Bár a siker csak időleges volt, tartósan nem fogadta be a beteg test az új „motort,” mégis hatalmas tudományos eredménynek számított. Alaposan megmozgatta az emberek fantáziáját. Úgy tűnt, a jövő bekopogtatott az életünkbe.

Stanislaw Lem nyitott szellemű íróként gyorsan reagált az akkori világszenzációra. Annál inkább, mert a téma kifacsarása még a műtét megvalósulása előtt az eszébe jutott és meg is írta. (Majd újra írta. De erről az utolsó szakaszban.) Na jó, a szervkilökődés probléma nem foglalkoztatta, elvégre ezúttal a könnyű műfaj múzsája csókolta homlokon. A futurológia egyik apjának tartott lengyel szerző a jelenség groteszk megközelítését választotta, bizonyságát adva, hogy a humor sem áll távol tőle. (Bár a Kiberiáda  ismerői, a két zseniális robotkonstruktőr, Trurl és Klapanciusz esetein át ezzel már tisztában lehetnek.) A szatíra eszközeivel élve, rendkívüli csavarokat és a túlzásokat bevetve, mutat be egy olyan világot, amelyen jókat derülhetünk, de benne élni aligha szeretnénk. A vidámság kedvelőinek csemege lesz ez a rövid TV film. A témát azóta gyakorta kivesézték, így sok ismerős epizódot találhat benne a néző. Ám ne feledjük, ez a történet még a kezdet kezdetén született.


Mr. Fox neves autóversenyző, akit követ a balszerencse. A balesetei után a sebészek újra és újra összerakják, de a testébe beépített új szervek egyre több fizikai, szellemi és jogi bonyodalommal járnak. Ezért egy ügyvédhez fordul, aki elvállalja a védelmét. Szegény, még nem tudja, hogy darázsfészekbe nyúlt az üggyel. Jönnek is a csípések.


Bár ez a Tv novella ismertnek nem mondható, - remélem csak a cikk megjelenéséig - de azért van nekünk valamink, amivel tudjuk rokonítani. Elvégre „Polak wenger dva bratanki…” ugye? Mellékhatások. Walter Béla szerző méltán klasszikussá lett kabarétréfáját Tábori Nóra, Szombathy Gyula és Sinkovics Imre vitték sikerre a Magyar Televízióban. Máig a kívánságműsorok egyik legkeresettebb száma. Aki látta, máris jó eséllyel tudja hova tenni a lengyel barátaink archívumból előásott régiségét. Ugyanolyan rövid, pörgős jelenetek sorát kapja, amelyekben az egyik probléma hozza magával a másikat, és megoldás helyett egyre mélyebbre merülnek az érintettek a baj mocsarába. Lem humora persze intellektuálisabb magyar kabaré tréfáénál, de groteszkségben nem marad el a legjobbaktól, miközben láthatóan őszintén élvezi azt, hogy minél extrémebb helyzetekbe taszítja a hőseit. A nyelvi lelemények meghökkentéssel párosulnak. Rendkívül szórakoztató, bár némi fogékonyság az abszurd humorra kétségtelenül jól jön hozzá. Mondhatni, a „Létezik-e Mr. Fox” a klasszikus bohózatot ötvözi Monty Pytonékkal. Számomra ez azt is jelenti, hogy a puszta mesén túl mutató utalásokat ugyancsak beindítja az agyműködésben.


A képre vitelt Andrzej Wajda vezényelte le. Akkora már mögötte volt a Csatorna, Hamu és gyémánt, Lotna és a Légió nemzetközi sikersorozata. Neki egy TV film pusztán ujjgyakorlat lehetett. Lazán ki is rázta a ruhaujjából. Biztos ütemérzékkel dolgozott, pont annyit húzatott az eredeti novellából, vagy íratott kicsit hozzá, ami a képernyőre kerüléskor erősítette a hatást. Azért egy kis gikszer becsúszott. Szegény Fox úr többször hivatkozik rá, hogy ő rally versenyző, mégis körpályán száguldanak a verseny képein. Istenem, még a legjobbak sem lehetnek otthon mindenben. Pane Wajda bizonyára nem volt az autósport rajongója, vagy csak költségkímélő megoldással élt. Sokkal izgalmasabb ennél, hogy vajon miért pont a hippiket vette célkeresztbe, mint az eljövendő társadalom szemmel láthatóan „oszlopos tagjait.” Részemről arra jutottam, ami ezután következik. (Előre bocsátom, pusztán saját okoskodásról van szó, nem szükséges tényként kezelni.) A „virággyermekek” elsőként lázadoztak a fogyasztói társadalom elidegenedett világa ellen. Miután akkor a „Keleti blokk” és a Nyugat meglehetősen rámenős ideológiai versenyt vívott egymással, a tőkés társadalom ellenkultúrája tulajdonképpen jól jöhetett a Berlini falon túli ideológusoknak. Viszont a hatalom birtoklói mindig gyanakvóak. Az hagyján, ha a hippi népség kritizálja a helyi viszonyokat. De mi van akkor, ha ez a példa ragadós a „szocialista embertípus” számára is? Már pedig, a Falon túli vezetés minden volt, csak fiatal nem. „Csak óvatosan, filmes elvtársak.” – lehetett az ukáz. Alapvető dolog, hogy amit az ember kiröhög, azt később igazán komolyan venni nem képes. Pláne nem, mint eszmét. Így aztán kapunk egy elfuserált világképet, ahol a „flower power” egykori hívei a külsőségeket leszámítva már remekül beilleszkedtek a fogyasztás világába, oly annyira, hogy maga az ember sem más, mint tömegtermék. Persze, védeni kell, sőt, mindenáron megmenteni, de kérdés, a „végtermék” valójában micsoda. A kétes nemi identitást sugalló felnőtt ál-hippik szerepeltetése szerintem megrendelt dolog volt, de azért adjunk annak is egy esélyt, hogy csak egy ötlet siklott félre. Mostanra már úgyis teljesen lényegtelenné lett a hozzájuk itt csatolni próbált ideológiai maszlag, viszont mint humorforrások maradandóak.


Kétlem, hogy Stanislaw Lem repesett a művébe bekerült képi csúsztatásért. Ő egyébként is rendkívül szigorú volt a művei megfilmesítésével kapcsolatban. Gyakorlatilag egyikről sem nyilatkozott kedvezően. A Magellán felhő nyomán készült „Ikarie XB1” cseh mozi igazi nemzetközi siker a mai napig, de neki voltak fenntartásai vele kapcsolatban. A „Holtak bolygója” esetében még több, igaz, jogosan. Tarkovszkij Solarisát úgy minősítette, hogy az a „Bűn és bűnhődés” az űrben. „Enyhe” célzás volt arra, hogy azt nem ő írta. Szóval, egy szó, mint száz, nehéz volt a kedvére tenni. Viszont ő volt az a nem angolul publikáló szerző, akit világszerte a legtöbben olvastak. Ilyen tekintéllyel már lehet háklis természet az ember.

Nekünk, nézőknek, szerencsére könnyebb. Egy jó kis komédia pont olyan jól esik, mint nagy melegben a hűsítő. (Sör, limonádé, ásványvíz,stb. tetszés szerint. Tessék betárazni a megnézésekor.) A leghálásabb rész, a címszerep, Bogumil Kobielának jutott. A határozott versenyzőtől a nemileg némileg kétes Frankenstein ivadékon át jut el a… Hová is? Bizonytalan, még az ügyvédje számára sem világos. Ryszard Filipsky körül csak úgy szaporodnak az üres üvegek, miközben az orvosok és más jogászok álleejtő következtetéseit hallgatja. Mindkét színész bőven kapott lehetőséget, hogy legyen mit eljátszani. De egyáltalán, az összes szereplő láthatóan élvezte, hogy ripacskodás nélkül komédiázhatnak.


TV mozinak meglehetősen a mutatott témához illően zűrös a „cím élet” jutott Magyarországon. Az alapötlet már 1960-ban kiadódott „A világűr csavargója” kötetben, „Létezik ön, Mr Jones?” címmel. Hogy a lengyel Tv filmben miként lett belőle Fox úr, az marad a jövő nemzedéknek megfejtésre. Legyen valami dolguk nekik is. A Magyar Televízió, amely 1970-ben bemutatta Wajda művét, csak aprócska változtatást eszközölt. „Kicsoda ön, Mr. Fox?" lett a cím. Majd az „Álmatlanság” 1974-es publikálásában ismét felbukkant a leporolt téma, mint: „Létezik ön, Mr Jones?” Jobb sorsra érdemes főhősünk ekkor nem csupán másik nevet kap, hanem az élő szervei helyébe műanyagból készülteket ültetnek be. Csoda-e, hogy fölöttébb morcos a hangulata? Ugye, hogy nem.

Biztosíthatom az olvasót, az övé nem lesz az, ha megnézi ezt a könnyed darabot. A téma egyre aktuálisabb, a humora pedig időtálló. A legkülönösebb az egészben, hogy képi megvalósítás mostanra jobb mulatságosabbá lett, mint eredetileg volt. Egy Lem - Wajda kombináció még mindig nyerő. Kár, hogy nem született több belőle.

Stanislaw Lem írta egyszer: „A jó könyvek mindig igazat mondanak, még akkor is, ha olyasmit írnak le, ami sohasem történt meg, és nem is fog megtörténni.” Nem hiszem, hogy ennél frappánsabban lehetne megadni Mr. Fox történetének a lényegét.




                                                                                                                        Oldfan

A magyar nyelvű felirat letölthető innen:
https://subscene.com/subtitles/przekladaniec/hungarian/1150383