Ha úgy gondoljátok: Kövezzetek meg!
Nekem tetszett a Pritjazsinie.
Igazából nem találkoztam még olyan emberrel, aki... Igazából, csak két emberrel találkoztam aki látta rajtam kívül ezt a filmet.
Nem igazán ismerek olyan embereket - személyesen -, akik orosz filmeket szoktak nézni. Ennek van előnye is, és van hátránya is.
Mit tetszett Pritjazsenijében?
Írtam már erről. A tahó utcagyerek, akit Alekszandr Petrov számomra hitelesen alakít; az idegenellenes retorika és annak a néplélekre tett hatásának bemutatása. Illetve a gyűlölködő beszéd által gerjedt agresszió bemutatása.
Néhány héttel ezelőtt szembesültem avval, hogy a magyarországi kormánypropaganda által sulykolt migránsozás mennyire megmérgezte egyes emberek lelkivilágát. Akik úgy egyébként a légynek se tudnának ártani.
Tetszett még az is, hogy a katasztrófa helyszíneit be tudtam "azonosítani".
Egy kis kitérőt engedjetek meg nekem!
Azt gondolom, hogy a Dmitrij Alekszejevics Gluhovszkij által írt Metro trilógia oroszországi sikere is - többek között - annak köszönhető, hogy az olvasók nem csak elképzelhették a regényfolyam helyszíneit, hanem valóságosan láthatták, nap mint nap továbbfűzhették gondolatban a sztorit. Nem véletlen, hogy egész iparág épült a Metro Sagára. Ugyanis a három köteten kívül, más szerzőktől könyvek tucatjai jelentek meg, melyek a Metro Univerzumban játszódnak. Sőt, olyan mellékszál is van, ami már nem is Moszkvában, hanem Szentpéterváron játszódik. Játszódik? Játszódnak! Megszámlálhatatlan kötetről van már szó.
A világban szétszórtan élő orosz közösségek pedig biztosították Gluhovszkij számára regénye nemzetközi megjelenését. Persze, e mellett szükség volt egy-két jó ötletre, és megfelelő író stílusra is. Meg megérzésre... Szóval ilyenekre.
A második rész - amely magyarul az invázió nevet is kaphatná - jövő januártól látható az oroszországi mozikban. Tartalmáról előzetesen annyi tudható, hogy Julija - az első rész "hős"nője -, aki az Bondarcsuk előzményfilmjében földönkívüli technológia segítségével menekül meg a haláltól, szóval a hölgy rendkívüli képességekkel rendelkezik. Emiatt a Honvédelmi Minisztérium titkos laborjában vizsgálják őt. A lány képességeit nem csak az emberek tanulmányozzák. A földönkívüli civilizáció vezetői úgy vélik, a lány veszélyes lehet számukra. Ezért egy inváziót terveznek a Föld ellen.
Magam nem túlságosan rajongók az alienes filmekért. A különleges képességű egyedek megjelenését a filmvásznon meg egyenesen rühellem. De az előzményfilm miatt... Hát nem is tudom. Lehet, hogy meg kellene nézni?
Nem tudom rendszer lesz-e belőle - valószínűleg nem, bár ki tudja -, de ismét egy friss alkotás ajánlok az érdeklődők figyelmébe. December 26.-án kerül a mozikba. Mármint az orosz mozikba. A rendező Andrej Kvracsuk, és 700 millió rubelből készült el az alkotás. (Hogy legyen esélye annak, hogy elképzelhessük mekkora összegről van szó, meg kell említenem, hogy kormányunk és a hozzá messzemenőkig lojális Nemzeti Bankunknak köszönhetően 5 forint egy rubel. Nem mindig volt ez így, 2006 előtt 7 forint volt egy rubel, fél évvel ezelőtt pedig 4,5-ért vettem. Száguldó és bővülő gazdaságunk következtében nem csak a dollár-euró relációban tűnik a magyar gazdaság trének, hanem a keleti valuták tükrében is. "Kedvencem" a szerb dinár. Rendszeresen erősödik a magyar forint ellenében. Csak spekulációra tudok gyanakodni. Vigyázat, szarkazmus veszély! Hiszen orosz és a szerb valuta is olyan pénz, amelybe a bennfentesek menekíteni szokták a pénzüket. Egyébként nem az a bajom, hogy erősödik a rubel vagy a dinár, hanem az hogy nem romlanak vissza.)
3 500 000 000 forintnak megfelelő pénzből készült ez a mozi.
És mit kaphatunk ezért?
Napóleon 1812-1813-as oroszországi hadjáratáról szinte mindenki hallott már. Ám arról már kevesebben, hogy a vert sereg, a Nagy Armada, miután elhagyja Oroszországot...
A hős Napóleon otthagyja seregeit az orosz sztyeppén, és rohan vissza Franciaországba. Új sereget kell szerveznie. Ennek két oka van. Az egyik a szövetségesei. Akiket ő kényszerített szövetségre saját magával. A másik a cári sereg. Mert a cári sereg nem áll meg a határnál. Ellentámadásba megy át és elfoglalja Párizst.
Napóleon számtalan legendát kitalál, hogy őt a legyőzhetetlennek reklámozott hadvezért, hogy tudta legyőzni egy primitívnek tartott ország hadserege. Feleki Lászlő élvezetesen megírt háromkötetes Napoleon - a csodálatos kaland című biográfiájában kimerítő ismeretanyagot olvashatunk erről. Nem is térnék erre, most ki.
Miről szól a film?
A Párizst meglátogató orosz csapatok tagjait megérinti a Felvilágosodás szelleme. Megismerkednek az új ideákkal és magukévá teszik azt. Hazatérve saját országuk számára is elérhetővé kívánják tenni eme ideákat. És ezért bármit készek feláldozni...
A film alapja nem fikció. Párizs 1814-es megszállása döntő befolyással bírt az 1825-ös dekabrista felkeléshez.
Nagyon hasonló dolog játszódott le 1945-ben is. A Vörös Hadsereg katonái - az addig hermetikusan elzárt - világukból kiléptek, és megismerkedtek egy másfajta éltettel, mint amit nekik a kommunizmus biztosított. Szinte mindenki várta a reformokat. Biztostóra vették, hogy a győzelem ürügyén Sztálin enyhíteni fog a terroron. Azt gondolták, hogy egy új, másmilyen Szovjetunióban élhetnek majd. De mindez csak vágyálom maradt... Az álmodozók közül jónéhányan - köztük Szolzsenyicin is - a GULAGon józanodott ki. Mind a kommunizmusba vetett hitből, mind a szabadságvárás eszményéből.
Szabadság...
Tolsztoj írja az Anna Kareninában, hogy az oroszok a szabadságot csak külföldön - abban az időben csak Európa jöhetett szóba - tudják megélni a valódi szabadságélményüket.
Van ebben valami. Ezért (is) van tele a világ orosz turistákkal.
Vietnam, Észak-Amerika, a trópusok - a tehetősek célpontjai.
Nekünk az alsó középosztály, valamint még a közepének a közepe jutott... Ne tévesszen meg senkit az ingatlanvásárlásaik. Nem a nagyon tehetős vásárol nálunk.
Moszkvában egy kertesház (nem kell nagy durranásra gondolni; olyan kádár-kocka szintre elég) 80- 100 000 000 (nincs elütve a szám) rubel. Számoljátok át! Aki ott megengedhet magának egy kertes házacskát, annak szinte bagó a pesti ingatlan ára.
Ezzel talán (is) be is vagyunk súlyozva. Gazdaságilag.
Én egyébként kíváncsian várom a filmet, hiszen a témaválasztás miatt esélyünk van arra, hogy egy tartalmas filmet nézhessünk meg. Még akkor is ha Makszim Matvejev - az egyik ügyeletes szépfiú - is jelentős szerepet kapott a filmben. Nem. Igaztalan vagyok. Matvejev igazán jó filmekben szokott szerepelni. Elég ha az Ördögökre, az Anna Kareninára gondolok...
A trailerek alapján arra is jó esély van, hogy a film látványos.
Látvány és tartalom. Kell ennél több?
Remélem, mindkettőt megkapjuk.)))
A film reklám elérhetőségei:
https://vk.com/foxrussia
https://www.facebook.com/foxrussia/
https://twitter.com/foxrussia
http://ok.ru/foxrussia
https://plus.google.com/+foxrussia
http://instagram.com/foxmovies_ru/
Most, hogy elérkeztünk ennek a 2009-es sorozat befejező epizódjához illendő, hogy megismerkedjünk az alkotók neveivel is.
A forgatókönyveket Oleg Kozirev írta.
Szergej Antonov rendezte az animációs filmeket. Olga Botyina volt a segítsége.
Animátorok:
M. Bedretgyinov,
N. Vasziljeva,
L. Malahova,
I. Rahimov,
P. Florov.
Számítógépes effektek és vágás:
A. Burnasev.
Háttér szöveg:
Alekszandr Gruzgyev.
A sorozatot díszítő zenék két zeneszerzőtől származik. Johann S. Bachtól és a francia F. Couperintől.
Az elhangzó Bach művek:
Francia h-moll szvit No.3;
147. kantáta 10. korál "Jesus bleibet meine Freude";
No.14 f-moll Prelude és Fúga 2. részéből a 3. "Levegő" szvitt.
És François Couperin (1668-1733) müvei:
"Les Jumeles" opus 12; valamint a "Les Invalides" opus 11.
A darabokat előadja Ju. Kovaljova.
A sorozat zenéje főként Johann Sebastian Bach műveiből áll. Ugyan mi motiválhatta az alkotókat? Csupán a felhangzó zenemű szépsége, vagy valami más is?
Johann Sebastian Bach..
"aki analitikus gondolkodásának, Istenbe vetett hitének és zseniális dallamalkotó képességének köszönhetően több olyan darabot írt, amelyek a zenetörténelem legnagyszerűbb egyházi művei közé tartoznak." Doris Flexner: the Optimist's Guide to History (New York, Avon Books, 1995)100. idézi Alvin J. Schmidt: Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? (Hetek kiadó, 2017)
Majd így folytatja Schmidt:
"Voltak, akik "az ötödik evangélistának" nevezték. Zenében fogalmazta meg a keresztény teológiát és az evangéliumokat. Bach zenéje erősen lutheránus meggyőződését tükrözi. Hűségesen olvasta és tanulmányozta a Bibliát, és más keresztény írásokat. Halálakor magánkönyvtárában "mintegy nyolcvan könyvet találtak, köztük Luther írásait és a 17-18. század lutheránus alapműveit."... Mielőtt elkezdte volna lejegyezni zenei szerzeményeit, általában ezt írta a lapra:"J.J."(Jesu Juva: Segíts meg, Jézus) vagy az "I.N.J:" rövidítést (in Nomine Jesu: Jézus nevében). A kéziratot pedig így zárta le: "S.D.G." (Soli Deo Gloria: Egyedül Istené a dicsőség) - amely rövidítést már Johaness Tinctoris (1435-1511) reneszánsz művein is látjuk." idézet: Charles Sandford Terry: Bach: A Biography (London:Oxford University Press, 1928)275 forrás: Gerhard Herz: Bach's Religion, Journal od renaissance and barooque Music (1946. június)128 idézi Alvin J. Schmidt: Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? (Hetek kiadó, 2017)
A filmecskében elhangzik a következő sz-öveg: И Иисус сказал слушавшим: "Истинно говорю вам на Небесах больше радуются одному грешнику, который раскаялся, нежели 99 праведникам, которые покаяния не ищут.
Magyarul a felirat: És Jézus ezt mondta a hallgatóinak: "Bizony mondom néktek, a Mennyben nagyobb öröm van egy bűnösön, aki megtért, mint 99 igazlelkűn, akik nem keresik a bűnbánatot.
A раскаялся egyszerre jelenti, hogy valaki megtért (visszatért pl. az otthonába), és azt is hogy valaki bűnbánatot tartott. (A feliratban megtért szerepel itt.)
A покаяния jelentése bűnbánat, gyónás, megvallás, bűn beismerés, metanoia. (A feliratban bűnbánatként szerepel.) Kinek-kinek az egyéni döntésére bízom, hogy ebben az esetben szinonimaként értelmezzük e két kifejezést, vagy nem.
Az elveszett juh példázatát a Lukács evangélium 15. fejezetében találhatjuk.
Pontos helye: Lukács evangélium 15. fejezet 1-7. versek.
Hogy rohan az idő!
Prezentálom hát a harmadik részt is.
Elérkeztünk a következő klasszikus példázathoz. Azt gondolom, hogy ennek a sorozatnak az egyes epizódjaiban szereplő példázatokat mindenki ismeri. Vagy legalábbis szinte mindenki. De azért remélem, hogy tudnak újat mondani ezek a filmecskék.
Ne szégyelljétek! A példázatok nem gyerekeknek szóló történetecskék. Annak idején Platón, Arisztotelész, Szókratész, Pál és Péter apostol (hogy csak a legnagyobbakat hozzam fel példának), ilyeneket hallgatott, ilyeneken gondolkodott.
Egyszerűségük mellett roppant inspirálóak tudnak lenni. Hogyan?
Hát... Hallgasd meg, olvasd el és forgasd az elmédben, a szívedben. Talán éppen akkor, amikor nem várod, akkor fog kinyílni számodra a kincsesláda.
Nincs általános recept.
A régi korok embereinek mégis volt idejük kivárni a pillanatot. Ez a kivárás nem egy passzív dolog. Amikor teszed a mindennapi dolgaidat, de közben - mint ahogy a magvetőről szóló példázatban is hallhattuk, olvashattuk - nem hagyod a szót a földre hullani...
Látod, maguk a példázatok is elmondják, hogy mi a kulcs a megértésükhez. Rajta hát, ne legyünk restek!
Ebben a részben a tékozló fiú történetével ismerkedhetünk meg.
A példázat magáért beszél. Egy kis hozzáfűzni valóm lenne. Csupáncsak azért, mert a mai magyar nyelvben a farizeus szó eredeti jelentése szinte teljesen elhomályosult. Az átvitt értelmű jelentését gondolják sokan standardnak.
Kik is voltak a farizeusok?
Nevük a héber párus szóból ered. Jelentése elkülönülő. Jézus korában nagyon befolyásos vallási csoportja volt. A babilóni fogságból való visszatérés után, nagyon elterjedt vélemény volt, az események kiváltó oka nem más volt, minthogy a zsidóság elhagyta az Örökkévaló törvényét. Magyarán Nem törődtek a Tóra tanításával, és a Törvény áthágásának megígért büntetése, az úgynevezett átkok léptek működésben.
A fogságból visszatértek ezért nagyon odafigyeltek a mózesi törvényre. Kialakul egy olyan vallási iskola, amely azt tanítja, hogy az isteni törvények sérthetetlenségét azzal lehet leginkább megóvni, ha úgynevezett védőkerítést vonnak a Tóra köré. Ez azt jelenti, hogy emberi rendelésekkel szigorítják a mózesit, ezáltal törvénysértés esetén először csak az emberi rendelés van megsértve, és nem az isteni. (Ez persze nem így működik.) Egy idő után, az emberi rendeléseket is egyszintre emelték az isteniekkel. Egy bibliai hasonlattal élve, ez a hozzáállás nagyban hasonlított arra az eseményre, amikor ökrös szekérrel vitték Jeruzsálembe a Frigyládát, és a rossz úton a rakomány erősen imbolygott, és néhány lelkes ember odarohantak és kezükkel megtartották a ládát. E jószándékú tettükkel megszegték a Törvényt. Mintegy hitetlenségükről tettek bizonyságot.
Ha egy törvény Istentől származik, akkor emberi erőfeszítés nem szükségeltetik a védelmére. Megvédi az saját magát. Ha nem... akkor csak egy emberi rendelésről van szó.
A farizeusok egyszerre voltak vallási és politikai csoport is. Nevüket onnan kapták, hogy erőteljesen elkülönültek a társadalom többi részétől. (Magukat egymás között barátok társaságának nevezték.) Önképük szerint - szellemi értelemben - rendkívül tiszták voltak, és kerülték azokat, akik nem tartották be azokat a szabályrendszereket, melyeket ők találtak ki. Hittek a szellemi lényekben, hogy a történelem végén a halottak feltámadnak, és a teljes Tanakot (Ószövetséget) Istentől ihletettnek tartották.
I.e. 2. században a haszidok (Isten hűséges emberei) mozgalmából fejlődötek ki. A(z első) haszid(ok) azok voltak, akik a Makkabeusok korában a szabadságharccal összefüggésben, vallási mozgalomként harcot hirdettek a hellenizáció ellen.
A főpapság a korszak divatos eszmerendszerét fokozatosan átvették.Ez ellen való tiltakozásként a haszidok kivonultak a pusztába és ott éltek. Az elgörögösödés ellen is küzdő Makkabeusok fő társadalmi bázisa voltak. Ezt - mármint az erőszak és a divat által terjesztett hellén kultura elleni fegyveres harcot - IV. Antiokhosz Epifánész "érte" él. Ő az akit a mai napig az antikrusztus előképének tartanak. Ugyanakkor a Makkabeus háborúk alatt a mozgalom meghasonlik, több részre szakad. A haszidokból alakultak ki a farizeusok, az esszénusok, és a qumraniak mozgalmát is tőlük eredeztetik.
A függetlenségi háborúk után a farizeusoknál a vallási élet nagyobb, hangsúlyosabb szerepet kapott, mint a politikai.
Rendszeresen keresték Jézus társaságát, beszélgettek vele, ami arra utalhat, hogy maguk közül valónak tartották, illetve nem találtak kivetnivalót az életmódjában. De keresték is a bizonyítékot arra, hogy azt mondhassák, hogy Jézus nem igazhitű (ortodox) izraelita.
(Mert mindenféle paganista híresztelés ellenére Jézus zsidó volt, és nem párthus herceg. De a nácik árja verziója sem igaz. Az anyukája zsidó leányzó volt, és a halacha {הֲלָכָה, zsidó vallási törvények} szerint ennyi épp elég is a származás megállapításához.)
A templom pusztulása után (i.u. 70) a farizeusok azok, akik a zsidó vallási és nemzeti hagyományt megőrzik. Így nem csak a maszorétikus szöveget köszönhetjük nekik, hanem gyakorlatilag napjaink judaizmusát is.
Jézus földi szolgálata során nem állította soha sem, hogy teológiailag ne lenne igazuk a farizeusoknak. Konfrontációjuk lényege az volt, hogy J.K. szerint a barátok elvesztek a betűtengerben, és épp a könyörületesség - az emberbaráti szeretet - sikkadt el az életükben. Nem értették meg az üzenet lényegét. Az isteni Akaratot betűvel vették körül, és már szinte a betű vált az istenükké. Ez az erős fogyatkozás volt bennük.
A legismertebb farizeus a tarzusi Saul, aki Pál apostol néven vált világhírűvé. Ám ehhez az is kellett, hogy otthagyja a haveri körét, és testvéri közösségbe kerüljön sokakkal.
A Tékozló fiú története Lukács evangéliumában található.
Pontos helye: Lukács evangéliuma 15. fejezet 11-32. versek.
Nem olyan nagy dolog ez azért. Időnként nem árt, ha az ember foglalkozik a képzőművészettekkel, vagy esetleg elmegy egy múzeumba, ahol megismerkedhet mondjuk a technika fejlődésével, vagy népszokásokkal. Az embernek szüksége van arra, hogy kiszakadjon a mindennapjaiból.
Egy érdekes kiállításon voltam. A Nagy Honvédő Háború a képzőművészek "szemüvegén" keresztül. Gyakorlatilag ez volt a kiállítás témája.
Több volt, mint egy háborús festmények egy helyre gyűjtése. A különböző "termekben" különböző időszakokban készült alkotások voltak láthatóak. Festmények a háború első napjaitól... Egészen addig, ahogy az utókor látja mindezen eseményeket. Minden helységben volt egy LCD televízió, amelyen az adott korszakban készült háborús filmből volt egy rövid klip. Ejzenstenjtől (Eisenstein-től) kezdve a Zvezda kétezervalahányas feldolgozásáig... Persze, hogy volt Szállnak a darvak is.
Érdekes kiállítás. Nem tagadom, volt olyan festmény amely megrázott. De ez az amiért foglalkozunk a művészetekkel, nem? A katarzisért... erre az érzésre érdemes időt szánni. És kell is. Hogy ne bunkósodjunk el.
Ezzel egy időben elkészült egy új háborús film is. Bemutatója ez év december 5-én lesz Oroszországban. A film címe: Rzsev. Az előzetes sajtóhírek alapján több mint egy látványos háborús alkotás. Remélem, nem okoz majd csalódáat, ha egyszer "ideér".
Az elmúlt időszak ilyen témájú filmjei nálam nem igazán jöttek be. Se a T-34, se a Panfilov , se a Sztálingád.
Rendben van, látványos filmek. De én nem feltétlen CGI-re vágyom, amikor orosz filmet nézek. Talmi csillogásra ott van a Marvel Univerzum. Például.
Szóval, reménykedem hátha sikerül összekapcsolni végre a tartalmat és a látványt...
Mert volt már úgy, hogy sikerült.)))
Eljött az idő, hogy a 2009-ben készült négyrészes animációs sorozatnak a második részével is foglalkozzunk egy keveset.
De vajon, miért beszélt Jézus példázatokban?
A válasz roppant egyszerű. A példázat nem más, mint képes beszéd. Egyszerű, könnyen megjegyezhető, mégis rengeteg információt tud hordozni. Úgy hogy a hallgatóban maradandóan megmarad. A tudományos előadások során nem árt, ha jegyzetel az ember. Ám, egy jól eltalált példázat örökre meg tud maradni az ember emlékezetében.
Ráadásul a példázatokból lehet tudományos disszertációkat is írni, tehát egyszerre tud szólni minden emberhez. Az más kérdés, hogy kinek mi "jön át", de valami mindenkinek jut.
Mindenki a képességei szerint részesülhet az információból. De a lényeg, hogy részesülhet!
Az üzenet mindenkié!
A magvető példázatát mindhárom szinoptikus evangéliumban olvashatjuk. A következő helyeken:
Máté evangéliuma 13. fejezet 1-9. versek és a 18-23. versek.
Márk evangéliuma 4.fejezet 1-8. versek.
Lukács evangéliuma 8. fejezet 4-8. és a 11-15. versek.
Felirat a szokott helyen.
Kiegészítés
A példázatok szerepéről írtam e kis írás legelején. Az ókorban nagyon népszerű volt ez az oktatási mód. Nem csak a hébereknél, hanem a görögöknél és a rómaiaknál is. De az újkor folyamán sem veszett ki ez a műfaj. Sőt! Talán az egyik legjobb e írás e témában John Bunyan nevéhez fűződik.
Nevezett személyről egy rövid összefoglaló található legsikeresebb könyvének magyar kiadásának hátulján. Sajnos szerző nincs feltüntetve.
"A ZARÁNDOK ÚTJA JOHN BUNYAN (1628-1688) angol író. Nincstelen, írni-olvasni alig tudó üstfoltozó volt. 16 évese korában a parlamenti seregben szolgált, később megtért, és az evangélium bátor prédikátora lett; a restauráció után szakadár prédikátorként 12 évet raboskodott; a börtönbe írta első nagyobb szabású munkáit, s csak utolsó esztendeit tölthette külső békességben. Irodalmi hatások aligha érték. A Biblián és néhány lelki kalauzon kívül könyvet nemigen forgatott. Fő műve " A ZARÁNDOK ÚTJA". Tíz év alatt Angliában százezer példányban kelt el, s száz év alatt kilencvenhét kiadása jelent meg. Még a 17. században több nyelvre, azóta a világ minden fontos nyelvére lefordították. (Magyarul több fordításban is megjelent.) "Talán az egyetlen olyan könyv. amelyet illetően száz év elmúltával a művelt kisebbség fogadta el az egyszerű emberek véleményét." (Macaulay) A műnek nálunk szinte napjainkig tartó népszerűségeét igazolja több neves írónkra tett hatása (pl. Móricz Zsigmond, Veres Péter). John Bunyan halhatatlan álma, amelyet egy börtöncella mélyén írt, az angol irodalom leghíresebb allegóriája lett. Stílusa klasszikus, szépsége időtlen, üzenete örökérvényű. Keresztyén, az örök életet kereső ember, és zarándoklása e világon keresztül, amely tele van veszélyekkel, csábító kísértésekkel, gyötrő bosszúságokkal: példázat..."
A - számomra is - legkedvesebb írásának címe A Zarándok útja. Az egész könyv egy nagy allegória. Úgy hogy a nagyot sok kicsi alkotja. Mindegyik a Bibliából kölcsönvett kép, és kirajzolja egy ember életpályáját. Csodálatos (és tanulságos) olvasmány. Csak ajánlani tudom.
A türelmetleneknek itt megnézhetik a filmes adaptációt. (Ami, ugye ezt szinte felesleges is leírnom, nyomába se ér az eredetinek.):
Egy érdekes orosz minirajzfilm sorozat következik.
A témája biblikus, és egy annyira materialista társadalomra, mint a magyar nagyon is ráfér egy kis hittan.))) Annak idején az általános iskolában az irodalom (és történelem, valamint osztályfőnöki) órákat tartó tanárnő azt mondta, hogy a Bibliát minden művelt embernek ismernie kell. Na most, már csak az a kérdés, hogy mit jelent az ismerni szó.
Azt gondolom, többet mint, hogy az ember a primér szöveget felfogja - bár ez sem kevés. Nem árt, ha az ember néhány összefüggéssel is tisztában van. De ez már egyfajta luxus a mai magyar társadalomban. Annak is örülni kell, ha a primér megismerésre igény van. Bármilyen hihetetlen egyeseknek, a mai orosz társadalom közel sem olyan vallástalan, mint azt sokan gondolják kishazánkban. És most nem csak a népi vallásosságra kell gondolni. (Ide értve nem csak az ősi paganista babonaságot, nem csak a boszorkányhitet, nem csak az ősi szláv mítoszokba vetett hitet, nem csak a kereszténynek tűnő babonaságot, hanem a népi vallásosság modern formáit is. Mint például a jóga, a buddhizmus, az európaizált hinduizmust stb, stb...)
A magyar közbeszédben, köznyelvben már meg van gyökeresedve az irgalmas szamaritánus kifejezés. Szándékosan nem így fordítottam le az orosz címet. Szeretném az esélyét megadni annak, hogy esetleg új fényben tudjon tündökölni ez a jól ismert példázat. Mert megérdemli, hogy ne megszokásból nézzük, hallgassuk, olvassuk. Igazából csak így érdemes a Könyvek Könyvével foglalkozni.
Ahogy a И ближнего твоего возлюби... kezdetű mondatban a blizsnevo szó nem felebarátnak lett fordítva, hanem hozzád közelinek. Ugyanis így lehet hívni rokont, szomszédot... felebarátot. Úgy gondolom, hogy a már-már liturgikus felebarát szó jelentése elhomályosul(hat) előttünk, és a Szeresd a hozzád közel levőket, mint magadat forma ráébreszthet bennünket arra, hogy ki is a mi felebarátunk. Mindenki. Mindenki aki közel van hozzánk. Fizikailag, vérségi alapon, érzelmileg. Mindenki. Mert azt könnyű szeretni, aki távol van. Mert ő "csak" egy emlék, egy idea. A közelvalónak meg folyhat állandóan az orra, idegesíthet bennünket az idióta szörtyögésével... A távolit könnyű, a közelit meg kell szeretni! Hibáival, gyengeségeivel. Mert úgy az igazi!
Ez a példázat tulajdonképpen nem más, mint a Tízparancsolat (עֲשֶׂרֶת הַדִּיבְרוֹת) egyik fontos fogalmának (felebarát) jelentésének tisztázása.
A filmből világosan kiderül a laikus néző számára is, hogy mi a különbség a pap és a levita között. Tehát eltekintenék attól, hogy ezt itt és most részletezzem. Ugyanakkor szeretnék kitérni a szamaritánus és a júdeabeliek közötti különbség megtárgyalására. Azt gondolom, nem felesleges erről disputát kezdeményezni.
Nézzük akkor a történelmi tényeket!
Salamon király halála után - apja Dávid idejében a zsidó királyság a térség egyik jelentős hatalmává vált, gyakorlatilag középhatalommá - válság köszönt az országra. Ennek egyik végső megnyilvánulása a nemzet kettészakadása volt. Két ország: Izrael és Júda, de egy nép.(i.e. 931 körül) A két ország időnként egymás ellen is háborúzott. II. Jeroboám (Jéhu dinasztia) uralkodása alatt élte az ókori Izreal a fénykorát. Ebben az időszakban a két ország területe együtt közel akkora volt, mint a salamoni időben. Ugyanakkor, bár jólét volt Itraelben, morális válsággal küzdött az ország. Erről tanúskodnak Ámos próféta és Hóseás próféta írásai is. Ámos könyváből egyértelműen kiderül, hogy az ország lakóinak szociális helyzete szélsőségessé válik. A csalások, becsapások jellemezték a társadalmi kapcsolatokat.
Jeroboám halála után negyed évszázaddal elpusztult Izrael állama. (i.e. 721)
Júda tovább bírja (i.e. 587). Ám az első zsidó csoportokat már i.e. 587-ben elkezdik Nabukonodozor (605-562 az uralkodásának az ideje) parancsára deportálni. Az előzmény az, hogy két évvel előtte a babiloni király elkezdte Jeruzsálem ostromát. A város bevétele után a Templomot lerombolták. A deportáltakat a Birodalom különböző területein telepítették le. A deportálások több hullámban zajlottak.
Ez volt a babiloniaiak gyakorlata. Szülőföldtől elszakítás, és szétszóratás. Ezzel a cél a nemzeti identitás felszámolása volt. Ekkor azonban nem hurcoltak el mindenkit. A Judeában maradott zsidók fölé helytartó lett kinevezve.
I.e 538-ban Kürosz perzsa király engedélyezi a részleges hazatérést, ami a következő évben meg is valósül. A Biblia állítása szerint ez annak volt köszönhető, hogy megmutatták neki Ésaiás próféta könyvét, amiben név szerint meg van említve a perzsa uralkodó. (A 19. századi bibliakritikusok szerint ez így nem történhetett meg. Azt feltételezték - mivel Isten létezését gyakorlatilag tagadták -, hogy ez a prófécia egy utólagos betoldás a Bibliába. Hiszen honnan tudhatná bárki is évszázadokra előre egy uralkodó nevét? Talán, intuició? Ami egy prófétánál elég gyakori lehet, nem? Ez, mármint a hitetlenség, a proto-Ésaiás, a pszeudo-Ésaiás elméletek alapja.) A visszatérők újraépítik a várost (Jeruzsálemet) és a Templomot (i.e.517). Ekkor van az első dokumentum által említett zsidó-szamaritánus konfliktus is. Ami már ekkor vallási színezetű.
A "probléma" ott kezdődött, hogy a deportálások (mert összesen három volt) után, a hódítók nem hagyták a földet parlagon heveri. Azaz az elhurcolt zsidók helyére betelepítettek más nációkat. Akik hozták magukkal a tradicionális vallási elképzeléseiket is. Így azon a területen - amit ma Szamária néven ismerünk -, nem csak a lakosság, hanem a vallási kultuszok is elkezdtek keveredni.
A visszatérő zsidóság (vallási- és világi) vezetői ezért nem közösködtek a szamáriabeliekkel. (Az 1948.-ban megalakuló Izrael állama a visszatérési törvény alapján állampolgárságot adott a szamaritánus kisebbségnek.) A vallási elkülönülés okán a szamáriabeliek a Garizim hegyen építettek templomot maguknak. (Míg a visszatérő zsidók újra felépítették a salamoni templomot.) A saját templom felépítése okán a jeruzsálemi vallási vezetés szektának bélyegezte meg az északi területeken élőket. Ugyanis a templom mindkét esetben (Garizim, Jeruzsálem) istentiszteleti központnak számított. És központból csak egy lehet... Azért központ.
A szamáriabeliek csak Mózes öt könyvét fogadták el szentírásnak. Bár ennek az Ötkönyvnek a szövege egyes helyeken eltér mind az LXX.-től, mind a maszorétikus szövegtől.
A Garizim hegyi templomot Johannesz Hirkánusz zsidó főpap és fejedelem leromboltatta (i.e.128).
Jézus korában olyan egymillió szamaritánus lehetett, napjainkban (2019) 820-an vannak. Legismertebb képviselőjük Sofi Tsedaka (1975.10.26-) izraeli színművésznő, énekes, politikus. (A Knesszetben 2006-tól a Zöld Párt képviselője volt.)
Végszó
Az utolsó térképen is jól látható, hogy a jerikói úton haladó szamaritánus nem "hazai" pályán közlekedett. Ami annyit jelent, hogy amikor meglátta a sebesültet, tudhatta, hogy igen kicsi annak a valószínűsége, hogy egy vele azonos nációhoz tartozó személyt talált. (Ugyanakkor a levitánál, a papnál pont fordítva volt!) Tehát, nemzeti elfogultsággal sem vádolható. Biztos lehetett abban, hogy egy olyan embert talált, aki... khm... Hogy is mondjam? Egy olyan embert talált, akit hazafias "kötelessége" gyűlölni. Ő mégsem a nemzeti elfogultságára tekintett, hanem az embert látta meg a sebesültben. Egy olyan emberen segített, egy olyan embernek mentette meg az életét, akit tradíciónálisan gyűlölnie "kellett" volna.
Nem tudom ki emlékszik még az 1929-ben vagy 1930-ban készült Öt menyasszonyra. Tekintettel arra, hogy egy fekete-fehér némafilmről van szó, amiben épp ezért nincs CGI és ilyen-olyan hangzás, nem mondhatni, hogy napjaink közönségsikere.
Attól függetlenül az egy jó film. És most egy másik fekete-fehér némafilmhez készítettem el a feliratot.
Eme alkotás a filmkészítés hajnalán (na jó, inkább kora reggelén) készült. A színészi játékon jól látszik, hogy művészek színpadról jöttek, a színpad deszkáit cserélték fel a felvevőgép előtti megjelenésre.
Igen, másként kell játszani a színtéren, és másként a masina előtt.
A film rendezőjét, Gargyint, tradicionalistának tartják. Ő nem tartozott az újítók nemzedékéhez. Nem volt a LEF (Művészetek Baloldali Frontja) tagja. Hagyományos megközelítésmódjával mégis az új világrendszert kívánta szolgálni. Javaslom, mielőtt elkezdenétek nézni ezt az 1925-ös filmet kalandozzunk el az ideológiák világában. Na nem mélyen szántóan, csak a felületét megkarcolva a témának. Talán hozzásegít a film jobb megértéséhez.
Háttér
2019 tavaszának végén megvettem - a címe alapján elég érdekesnek tűnő - könyvet. Elolvastam, és nem csalódtam benne. Sok történelmi és filozófiai érdekességgel ismerkedhettem meg általa. 400 oldalas vastagsága ellenére faltam a sorokat. Még az étkezésre szánt időmet se sajnáltam tőle. Sok érdekes gondolattal ismerkedtem meg, és sok érdekes gondolatra inspirált. Tulajdonképpen a Kereszt és Mauser feliratának az elkészítéséhez is ez adta meg a végső lökést.
A könyv paraméterei:
Alvin J. Schmidt
Hogyan változtatta meg a kereszténység a Világot?
ISBN: 978-615-80118-6-0
2017.
Az azóta eltelt időszakban több példányt is vásároltam belőle, szigorúan ajándékozási célzattal. (Lehet, hogy ebben volt egy kis önzés is? Lehetőséget adni, hogy jó kis tartalmas beszélgetéseket lehessen indukálni a könyv ürügyén...)
Ebből a kiadványból idézek a bejegyzés ezen részében. És bátorítok mindenkit, akiknek érdeklődést felkeltették az idézetek, hogy vásárolják meg a könyvet és élvezettel olvassák. Kívánok nekik jó kis elmélkedéseket, amelyek alapanyagául nagyszerű gondolatok találhatóak e kötetben.
"Az ember munkájának és gazdasági életének kevés becsülete van, ha hiányzik a szabadság és a tulajdonjog. Mindkettő a Tízparancsolat két parancsolatából gyökerezik: "Ne lopj" és "Ne kívánd" (2Mózes 20:15,17). Mindkét parancsolat feltételezi, hogy az egyénnek joga van a tulajdon megszerzésére, megtartásáraés saját szándéka szerinti értékesítésre. A magántulajdon joga elengedhetetlen az emberi szabadsághoz; a kettő egymástól elválaszthatatlan. Ezt az alapvető igazságot azonban ma nemigen ismerik el, és az iskolákban sem nagyon tanítják, mégis a demokratikus országokban sem. A szocializmus és különösen a kommunizmus hívei gyakran leszólják és becsmérlik a magántulajdonhoz való jogot, arra hivatkozva, hogy az "emberi jogok" ennél sokkal fontosabbak. Ez az érvelés azonban csalóka, és történelmi tapasztalataink sem támasztják alá, mert ahol hiányzik a magántulajdon birtoklásához való jog, ott gyakorlatilag az emberi jogok is hiányoznak. Milyen jogai voltak az embereknek a kommunizmus alatt, a volt Szovjetunióban, ahol minden az állam tulajdonában állt? Néhány személyes kivételtől eltekintve a magántulajdonhoz való jog nem létezett. A magántulajdon birtoklásához való jog hiánya szorosan összekapcsolódott a vallásszabadság, a szólásszabadság vagy a sajtószabadság hiányával. Hasonlóképpen, milyen emberi jogokkal bírnak a kubaiak vagy a kínaiak, ahol szintén hiányzik a magántulajdonhoz való jog? Az amerikai alapító atyák, akik számára fontosak voltak a bibliai keresztény értékek, bölcsen vallották, hogy a személyes szabadság - gazdasági politikai és társadalmi értelemben - szorosan összekapcsolódik a magántulajdonhoz való joggal. Még amikor Amerika lakói a brit birodalom alattvalói voltak, egyértelművé tették, hogy a tulajdonjog és a szabadság elválaszthatatlanok. A virginiai Arthur Lee kijelentette, hogy "Minden más jog őre a tulajdonhoz való jog, és ha ettől megfosztjuk az embereket, akkor minden szabadságuktól megfosztjuk őket." Így az amerikai alkotmány megszövegezésekor az alkotmányozók "a szerzők és a feltalálók számára a vonatkozó írásművek és felfedezések" kizárólagos tulajdonjogát is belefoglalták az alaptörvénybe (I. cikk 8. szakasz). Az Egyesült Államok alkotmányának harmadik módosítása alapján az állampolgárok megengedhetik vagy megtagadhatják a katonák elszállásolását a saját házukban. A negyedik módosítás pedig megvédi az állampolgárokat a törvénytelen házkutatástól és -foglalástól. Karl Marx kommunizmus néven ismert gazdasági és politikai filozófiájanak megjelenése óta azonban a tulajdonjog a mai napig támadások célpontja. Marx és Fridrich Engels a Kommunista Kiáltványban 1848-ban azt állította, hogy "a modern polgári magántulajdon, az utolsó és legtökéletesebb kifejezése a termékek olyan előállításának és elsajátításának, amely osztályellentéteken alapul, azon, hogy egyik ember a másikat kizsákmányolja. Ilyen értelemben a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése."
"Azóta, hogy az ateista és kommunista Karl Marx a 19.század közepén megírta A tőke című művét, a kapitalizmus gazdasági rendszerét erősen félreértik és gyakran bírálják, részben amiatt, ahogy Marx a munkát definiálta. Marx - hibásan - a tőke antitéziseként határozta meg a munkát, miközben valóságban a tőke csak átformált munka. A kapitalizmus félreértésének másik oka annak meg nem értéséből gyökerezik, mit jelent valójában a kapitalizmus. Bár Marx maga nem használta a kifejezést, hamarosan szitokszóvá vált követői számára, akik antikapitalista propagandájukban használták fel... ... A valóságban a kapitalizmus szó a szabad vállalkozás és a szabadpiac szinonimája... .... II. János Pál kapitalimus definíciója is figyelemre méltó. 1996-ban a pápa feltette a szónoki kérdést, vajon a kelet-európai országoknak, ahol megbukott a kommunizmus, kapitalistává kell-e válniuk. Ezt mondta: "Ha a >>kapitalizmuson<< olyan gazdasági rendszert értünk, amely elismeri az üzlet, a piac, a magántulajdon alapvető és pozitív szerepét, és a termelőeszközök iránti, ebből fakadó felelősségét, valamint a szabad emberi kreativitást a gazdasági szektorban, akkor a válasz határozott igen." Ez a definíció is megerősíti, amit fentebb állítottunk, hogy a kapitalizmus szó egyszerűen a szabad befektetés szinonimája. John Chamberlain mutatta ki, hogy a kapitalizmus vagy a szabadpiac nem "keresztény önmagában; egyszerűen mondhatjuk, hogy a kapitalizmus a mózesi törvény anyagi mellékterméke." Más szóval a kapitalizmus mellékterméke annak, hogy a kereszténység szabadságszeretete a gazdasági életre és tevékenységre alkalmazzuk. Természetesen a kapitalizmusra jellemző gazdasági szabadságot jól ki lehet használni, de vissza is lehet élni vele, és ez bizonyos esetekben sajnos meg is történt."
Úgy vélem nagyon értékes gondolatok ezek, de nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a szerző az USÁban él, ahol nem természetes a Trón és az Oltár szövetsége.
Mire gondolok?
Az Egyház amikor összeborult az Állammal, akkor mindig fel kellett adni (vagy pontosabban fogalmazva: vezetői mindig feladták) az Elhívásának lényeges részeit. Így válhatott a feudalizmusban a rendszer támaszává és haszonélvezőjévé egyszerre. Erre az egyháztörténeti időszakra (is) vonatkozik - a Luther Márton nevéhez köthető - az Egyház babilóniai fogsága kifejezés.
Alvin J. Schmidt országában - annak megalakulása óta - természetes az, hogy az Egyház nem dörgölőzik a világi hatalomhoz. A világi hatalom - saját önkorlátozása révén - nem kíván beleszólni hitéleti kérdésekbe. (Ami egyáltalán nem természetes állapot kontinensünkön. Sajnos.)
Így meglátásai sarkosnak (és leegyszerűsítettnek) tűnhet az európai kultúrán nevelkedett gondolkodók számára. Mégis azt kell mondanunk, hogy a pont (az igazság) odaát van. A kereszténység alapiratát olvasva egyértelmű, hogy az európai út volt a tévút. Az Oltár, az igazi Egyház soha nem szabad, hogy szövetségese, kiszolgálója legyen bármilyen rezsimnek. Nem ez a feladata. Nem gondolom, hogy az egyház tagjainak tilos lenne a politizálás. Nem. De mindig alá kell rendelniük a Küldetésüknek. Nem a hatalomnak, nem a pénznek, nem az erőnek. Mert azok az egyháztagok akik megpróbálják alárendelni a gyülekezetüket politikai rendszereknek, azok az Egyház babilóniai fogságán munkálkodnak. És nem kellene ennek így lennie.
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a bibliai igéket a történelem során számos politikai irányzat megpróbálta kisajátítani. Itt vannak például a... kommunisták.
Igen. Bár a magántulajdon létezésének elvével nem voltak kibékülve, mégis ideológiájukba számos judeo-keresztény elvet beépítettek. A végső céljuk a földi mennyország létrehozása volt, Isten nélkül. A 20. század második felében megismerkedhetett az emberiség olyan fogalmakkal, mint a békepap, illetve békepapság vagy mint a forradalmi teológia. Ezek a fogalmak gyakorlatilag nem mást takarnak mint: egyrészt hitehagyást (aposztázia), másrészt a krisztusi tanítás és a marxizmus vegyítésének kísérletét.
Pedig kezdetben kibékíthetetlennek tűnt az ellentét.
Moses Hess szerint:" Dr. Marx, az én bálványom, aki végre megadja majd a halálos döfést a középkori vallásoknak és politikának." Nagyon is pontosan tudták, mi ellen küzdenek. Az ifjú Marx még hithű evangélikus volt. Bár gondolkozása, ahogy az embertársaira tekintett már akkor feszegette a jóizlés határát. Érettségi dolgozatában - melynek címe A hívők egyesülése Krisztussal volt - a megsemmisíteni kifejezést hatszor használta emberekkel kapcsolatban. Napjaink eldurvult világában vajon hány embernek sértené a jóérzését, ha ilyet olvasna felebarátaival kapcsolatban? De volt időszak, amikor ez durvaságnak számított.
Vagy itt van Bakunyin: "A szenvedélyek elszabadulása érdekében ebben a forradalomban a népben lévő ördögöt akarjuk felébreszteni. Küldetésünk lényege a rombolás, nem az építés. A rombolás szenvedélye kreatív szenvedély."
(Itt kell, hogy megragadjam az alkalmat, hogy felhívjam a tisztelt olvasó figyelmét Dosztojevszkij egy nagyszerű művére az Ördögökre. Illetve a műből készült négyrészes televíziós sorozatra, amelyhez van magyar nyelvű felirat is. A könyv - természetesen - sokkal jobb, mint a belőle készült audio-vizuális mű. Nem feltétlen könnyű olvasmány. Már nem a textúra elolvasása a nehéz, hanem elég komplexen fejezi ki a neves író kora ideológiáiról a véleményét. És ami a legmegdöbbentőbb, helyenként olyanokat olvashatunk a könyvben, hogy felmerül az emberben: Talán próféta volt Dosztojevszkij? Hogyan volt képes látni a jövőt? Vagy "csak" ennyire jól tájékozott volt, és nem volt rest a gondolkodásra? Vagy "csak" szimplán szilárd és helyes világnézete volt?)
Magam Bakunyin munkásságáról csak annyit közölnék, hogy 17 évesen olvastam az Államiság és Anarchiát. Nem tagadom, hatással volt rám a mű. Tetszett, ahogy vitatkozott Marxszal. Tetszett, ahogy más szempontból értékeli az 1870-1871-es francia-porosz háborút. Nem egészen úgy, nem egészen azon összefüggések tengerében, mint általában szokták. Néhány évvel ezelőtt újraolvastam a könyvet. Nem találtam mást benne csak vérgőzt, lincselésre, mészárlásra való bujtogatást.
Bakunyin világosan, egyértelműen megígéri benne a terrort, a gyilkosságokat, a mészárlásokat. A 20. századot. Nem igaz, hogy Sztálin siklatta ki az Eszmét. Nem igaz, hogy Lenin siklatta ki az Eszmét. A politikai ellenfelekkel való kíméletlen leszámolás, aki nincs velünk azt elpusztítjuk mentalitása ott van már az Eszme születésekor. Sőt! Ezzel a hozzáállással lett népszerűsítve az Eszme. (Ajánlott bejegyzés az oldalon.)
Ugyanakkor a másik oldal sem szentéletűek gyülekezete. Az evangéliumi hit elárulásának kezdete volt az, amikor az egyházi vezetők elkezdtek együttműködni a Római Birodalom irányítóival.
Amikor már úgy gondolta a római püspök, hogy neki kell irányítania Európa királyait, császárait az szintén mészárlásokhoz vezetett.
De a kapitalizmust sem tudom dicsérni. Nagyon szép az elv, amit Alvin J. Schmindttől olvashatunk, ám az emberi gyarlóság, az önzés, a birtoklási vágy szintén terrorhoz, tragédiákhoz, tömeggyilkosságokhoz vezetett.
Amikor az Egyház szövetségre lép az Állammal, szükségszerűen előbb vagy utóbb a keresztény hitből ideológia lesz. Jellegéből fakadóan az Állam szabályrendszerben próbálja értelmezni a bibliai igazságokat, és ezzel kiszikkasztja az emberekből az intuícióra való odafigyelést. Ami az élő hit egyik alapja. Így spirituális értelemben kiszáradnak az emberek. A Bibliát már csak szabálygyűjteménynek látják. És a betű öl. A hitből ideológia válik. És egyetlen ideológia sem képes az embereknek boldogságot adni. Viszont bármelyik ideológia képes embereket feláldozni.
A Nagy Terror moszkvai áldozatainak emlékműve
A film az ideológia küzdelemnek az egyik propagandaterméke. Ez az a harc, amely során az egyik fél folyamatosan kettős beszédet használt. A széles néptömegeknek azt állította, hogy a vallás ópium (b verzió: alkohol), és küzdeni kell ellene, mert ha legyőzik az Egyházat (és a kereszténységet), akkor ez fogja elhozni az emberiség részére a kommunizmust, a földi Mennyországot. Hiszen hazugság az, hogy a világ több lenne mint csak matéria. Ezt tálalták a közembereknek.
Maguk között, azért egész másról beszélgettek. Mert ateistáknak ateisták voltak, de nem voltak materialisták. Ha azok lettek volna, akkor Friedrich Engels nem írta volna a következőket:
"Az irtóztató Francia Forradalom óta az emberiség jó részét egy egészen új ördögi szellem vette hatalmába, és szemérmetlenül ütötte fel fejét az istentelenség, hogy önkéntelen is arra gondol az ember, hogy az Írás próféciái vannak beteljesülőben. Vegyük csak szemügyre, mit is mond az Írás az utolsó idők istentelenségéről."
Hát így ír egy igazi materialista?
Hát így:
"Ez már egyszerűen közöny vagy hidegség az Úrral szemben. Nem, ez nyíltan bevallott gyűlölködés, és mindenféle szekta vagy párt helyett csak két dolog létezik: keresztények és antikrisztusok... A hamis prófétákat most magunk között látjuk. Ezek egyik helyről a másikra vonulnak Németországban, és mindenhova beszivárognak, ahova csak tudnak. Sátáni tanaikat hirdetik a piacokon, és az ördög zászlaját hordozzák egyik városból a másikba, maguk után vonva a szerencsétlen ifjúságot, hogy a pokol és a halál legmélyebb szakadékába taszítsák."
Engels, Engels... Miért nem járt Foxi Maxi Képzőre?)))
Persze, a Biblia egyes verseinek is van olyan olvasata mi szerint a kommunizmus igen is Isten akarata. Ám, ha figyelmesen olvasunk, akkor egyértelmű, hogy ez csak belemagyarázás.
Hasonlóan ahhoz, ha azt gondoljuk, hogy a Szent Írás a kapitalizmus apológiája. Mert nem az.
Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című könyvében alaposan megvizsgálja a dolgot. Műve olvasása közben arra a következtetésre juthatunk, hogy a munkáról és a pénzről szóló protestáns (és valljuk be, hogy nem csak protestáns, hanem izraelita) felekezeti tanítások révén alakult ki először is valami olyasmi, mint amit ma kapitalista társadalomnak nevezünk. Illetve ez a dolog - amit Weber a kapitalizmus szellemének nevez - szétfeszíti a feudalizmus társadalmi rendszerét. És létrejön a liberális demokrácia.
Amire nem mondhatjuk azt, hogy Isten tökéletes akaratában lévő társadalmi rendszer. Hiába mondta azt W. Churchill, hogy nincs nála jobb. A Biblia egyértelműen azt állítja, hogy az Isten uralmi területe Királyság. Viszont arról is beszél, hogy nem e materiális világban található. Tehát a földi királyság intézménye sincs a tökéletes akaratában. Nesze neked, feudalizmus!
Tehát, Isten nem kommunista, nem kapitalista és nem feudális kényúr.
Mégis, hányan és hányan hivatkoztak rá, próbálták eredeztetni az ő tökéletes akaratából a földi uralmukat.
E témában végezetül essen néhány szó arról a kísérletről, amely arra irányult, hogy J.K.-ból Forradalmárt csináljon. Igen, az úgynevezett Forradalmi Teológiára gondolok.
Ennek a filozófiának talán a legismertebb képviselője Ernesto Cardenal (1925-) nicaraguai katolikus pap és költő.
Ernesto Cardenal
Ő az, aki megpróbálta összeházasítani a kommunizmust a kereszténységgel. Nem mellesleg a szandinista kormányban kulturális miniszterként is tevékenykedett. II. János Pál pápa 1985-ban felfüggesztette, eltiltotta az egyházi tevékenységtől. Ugyanis jezsuita szerzetes volt.
Több mint 30 év után idén februárban Ferenc pápa feloldotta ezt a tiltást, így a 93 éves pap újra misézhet.
Ez sokat elmond a jelenlegi pápáról. Mondjuk azt, hogy nem egy II. János Pál. Vagy nem egy Ratzinger.
A Forradalmi teológia lényege az, hogy már itt a Földön küzdeni kell - akár fegyveresen is - a társadalmi igazságtalanságok ellen. Létre kell hozni egy földi mennyországot, mondhatni bármi áron.
Ez az ideológia rendkívül népszerű (volt) Dél- és Közép-Amerikában. Érdekesség, hogy Cardenal egykori főnöke, a szandinista kormány vezetője Daniel Ortega már rég nem kommunista. Megbékélt a vallással, de nem azzal az irányzattal, melynek egyik képviselője Cardenal.
Nézzünk tőle néhány idézetet:
"Mindenekelőtt forradalmár vagyok, és mint olyan, egy szocialista országért küzdök, amelyben most éppen proletárdiktatúra van, amely nem mutathat semmiféle gyengeséget a haza ellenségeivel szemben, még azokban a pillanatokban sem, mikor eljut addig a pontig, ahol embereket is ki kell végezni e célból."
Azért ez elég messze van a golgotai üzenettől. Ég és pokol.
"A kommunizmus és Isten királysága számomra ugyanaz."
Érdekes ez az idézet. Teljesen szembemegy a kommunizmus legfontosabb ideológusainak véleményével. Olvasható is néhány idézet tőlük ebben a bejegyzésben. Cardenal ha kommunista, akkor ő egy báránybőrbe bújt farkas. Kereszténynek mutatja magát, de a rombolás evangéliumában hisz. Az Engels által is említett hamis próféták egyike. Ha kereszténynek gondolja magát, akkor aposztata.
"A mexikói jezsuita, José Miranda írta a "Marx és a Biblia" című könyvében, hogy a tízparancsolat marxista; már az első is, hogy Istent szeressük."
(A fentebb található Alvin J. Schmidt idézet épp ennek az ellenkezőjét állítja. És lássuk be, az nagyságrendekkel korrektebb értelmezés, mint ez a hivatkozás José Porfirio Miranda de la Parrá-ra. Akinek a "telefonszáma": 1924.09.15-2001.10.09. Jelenleg nem kapcsolható.)
"A termelési rendszer megváltoztatásával lehet befejezetté tenni az Evangélium új emberét..."
A Biblia állítása szerint az Apokalipszis során lesz minden befejezve. Pontosabban a materialista világ számára akkor lesz nyilvánvaló, hogy: Elvégeztetett.
Úgyhogy ez az állítás nem biblikus, de roppant marxista. Megint csak az látszik, hogy keresztény fogalmakkal próbálja leplezni a valódi ideológiai elkötelezettségét.
Az úgynevezett Forradalmi Teológiát hirdető és kialakító társaság tagjai szinte mindegyike kapcsolatba volt a latin-amerikai balos brigádokkal, szabadcsapatokkal, gerillákkal. Persze tudom, roppant romantikusan hat első olvasásra (hallásra) az életük, és szimpatikus lehet az ideológiájuk, de mégis mindannyian gyilkosságok árán kívánják boldogítani az embereket. És ezért nem is különböznek Bakunyintól, Marxtól, Lenintől, Trockijtól, Sztálintól, Che Guevarától. Hogy csak a legismertebbeket említsem.
Az erőszak, a gyilkosság csak erőszakot gyilkosságot szül. A történelem során még soha nem nőtt ki gyümölcsfa a vértengerből. A halálbrigádot hívhatjuk szabadcsapatnak, attól még terroristák maradnak.
Azt gondolom, hogy ezeknek az embernek (a forradalmi teológia követőinek) nincs semmi közük a kereszténységhez. Az eredetihez.
Mint ahogy a békepapoknak, (és) a klerikális besúgóknak sem. Vagy ott van a Zöld Evangélium. Ahol szélsőséges eszmerendszerű természetvédők próbálnak a Biblia tekintélye mögé bújva termelési rendet megváltoztatni. Esetleg ugyanez paganista köntösbe... Van itt kérem minden, mint a szatócsboltban. Leginkább eszmék küzdelme, csak nem mindenki küzd szabályszerűen. Mert nem mindenki szerint van szabály. Sőt, a legtöbben úgy gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközt.
De ez már túl messzire visz. Nem erről kell szólnia ennek a bejegyzésnek. (A téma közelről sincs kimerítve.)
A nehéz mondatok után kell egy kis felfrissülés:
És most, illendő lenne a filmről is írnom néhány mondatot.
Kereszt és Mauzer
L. Nyikuljina kino-regénye két részben, 8 mm-es szalagon.
Ezzel a közléssel találkozhatunk, közvetlenül a főcím alatt. És egy igazán érdekes filmmel van dolgunk. A mozi készítésének idején már véget ért a Polgárháború. Mégis, érezteti a hatását az alkotáson. Mint minden audio-vizuális alkotás ez is propaganda céllal készült. Mind a bolsevikok, mind a nácik nagyon jól felismerték, hogy az új álomhozó, az új bódító szer - a kino - nagyszerű eszköz arra, hogy politikai üzeneteket szinte észrevétlenül beültessenek az emberek agyába.
És természetesen ez ma is folyik. Ideológiák jönnek és mennek, de a befolyásolás, a mások tudatának megváltoztatásának gyakorlata folytatódik. Nem akarok mások tollával ékeskedni, de évtizedek óta olvashatóak olyan tanulmányok, amik bemutatják, hogy a jó és a rossz karakterek látható fizikai jellemzői hogyan változtak, változnak a hoolywoodi filmekben. Sztereotípiák az Ideológia szolgálatában.
A film két része markásan különbözik egymástól. Az első részben az egyházellenes ideológia dominál, a másodikban hangsúlyosabban megjelenik az érzelmi szál is. Ettől függetlenül az első rész megalapozza a második katarzisát.
1912-ben kezdődik a történet. Érdekesnek tartom, hogy a katolikus egyház kerül a célkeresztbe. Mi lehet ennek az oka?
Azt gondolom, hogy az egyik lehetséges magyarázata ennek épp a nemrég befejeződött Polgárháború. Ami nem csak belpolitikai konfliktus volt, hiszen a nemzetközi katonai beavatkozás - aminek tényét és nagyságát egyes nyugati antikommunista történészek igyekeznek negligálni -, és annak következményei igen élénken a szovjet társadalomban voltak még. A katolikus egyház egyszerre jelképezi a Nyugatot (nem pravoszlávsága miatt) - és a történelmi tradíció erre még rá is "játszik" -, és (áttételesen) magát a kereszténységet is.
A film első részében felsorolást kapunk mindazon bűnökből, amelyek az egyház nevéhez tapadnak. (Magyarországon a kilencvenes évek elején divat volt történelmi egyházasodni. A történelmi egyház kifejezéssel, mintegy plusz értéket kívántak egyes felekezetekhez hozzádiffundálni. Mintha a történelmi múlt egy szervezet életében csak pozitívum lenne. De nem az. Épp ellenkezőleg. Az idő lehetőséget ad arra, hogy az emberi gyarlóság, romlottság kivirágozzék. Mindaz amit teológiai szakkifejezéssel élve bűnös emberi természetnek nevezünk.)
Felsorolásra kerül minden. Minden amit a katolikus egyházhoz tartozó uniformizált ruhában tevékenykedők elkövettek, és amit a materialisták a mai napig a szemükre hánynak minden kereszténynek. Felekezettől függetlenül.
Szexuális bűnök, kegyetlenkedések, vérvád. Apropó, vérvád. Kevesen tudják, hogy a középkor folyamán az úgynevezett misztériumjátékok gyakran pogromokban fejeződtek be. A húsvéti eseményeket feldolgozó alkotások a primitív embereket feltüzelték és önbíráskodásba kezdtek. Gyakorlatilag ez teljesen analóg ez a 20. század egyes alkotásaival.
Szívesen összekeverik az Egyházat az egyházzal az emberek. És nem csak a kívülállók. Van egy nagyon érdekes, és fontos történet - amely még igaz is - amelyet nagyon-nagyon rég óta olvashatunk, de figyelembe se vesszük:
"Ha valaki áldozatot mutatott be, amikor a hús még főtt, odament a pap szolgája, kezében háromágú villát tartva, belenyúlt az üstbe vagy a fazékba, a tálba vagy a lábasba, és ami a villára akadt, azt a pap mind elvette magának. Így tettek Izrael minden fiával, aki csak Silóba ment. Sőt, még mielőtt a hájat elégették volna, már ment a pap szolgája, és azt mondta annak, aki az áldozatot bemutatta: „Add ide a húst, hadd süssem meg a papnak. Nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset.” S ha ez az ember azt felelte: „Előbb el kell égetni a hájat, aztán elveheted, amit csak akarsz”, akkor azt válaszolta: „Nem, add ide most rögtön, különben elveszem erőszakkal.” Így nagyon súlyosan vétkeztek a fiatalok az Úr színe előtt, mert az Úr áldozatát semmibe vették."
Sámuel 1. könyve 2, 13-17 Szent István Társulat bibliafordítása
Az utolsó mondat a hagyományos protestáns (Károli Biblia) sokkal karcosabb:
"Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát."-
Hoppá! Pontosan akkor miről is van szó?
Dr. Bernstein Béla (1868-1944) fordítása (IMIT) szerint:
"S igen nagy volt az ifjak vétke az Örökkévaló előtt, mert megvetették az emberek az Örökkévaló áldozatát"
Mindenféle idegennyelv tudás nélkül megállapíthatjuk, hogy a SZIT katolikus fordítás egy kicsit enyhébben fogalmaz (ahogy most én is, hiszen gyakorlatilag eltér a többi fordítástól), és ezzel - szerintem - elveszik a lényeg.
(Nem véletlen, hogy ez a bibliafordítás nem vált be. Az első kiadás előszavában a fordító bizottság leírja, hogy fontosnak tartották, hogy végre legyen egy teljes és modern - a kor kihívásainak megfelelően lehetőleg az eredeti nyelvből készített - katolikus fordítás. Felsorolják, hogy mely ősi iratokat használták ehhez. Ugyanakkor azt is közlik, hogy helyenként felcseréltek verssorokat, mintegy az érthetőség, a kellem kedvéért. Úgy vélem ez egy műfordításnál megengedhető, de nem egy fontos vallási iratnál. Ennél ugyanis azért más szempontoknak is érvényesülniük kell, nem csak az olvasó komfortérzetének. A felhasznált források között is van, ami - szerintem - problémás lehet; pl. Vulgáta; hiszen a modern fordítások egyik fontos jellemzője kellene, hogy legyen a felekezetieskedés elkerülése. És ez a latin nyelvű iratok esetében problémás lehet. /Bár ebben az esetben az első teljes latin fordítás szövege sem erősíti a SZITes fordítók által megfogalmazott fordítást./ De minek is, mikor van autentikusabb, héber és arám? A fordítóbizottság elismeri, hogy egyes esetekben a görög Hetvenes fordítást előnybe részesítette a szemita forrásokkal szemben.
Talán az sem véletlen, hogy az 1973-as első kiadást követően 1976-ban már egy átdolgozott SZIT-es fordítás került publikálásra. Ugyanakkor, párhuzamosan ezzel a fordítással, református hátterű tudósok is megpróbálkoztak a Szentírás korszerű fordításával. A mű elkészült, de felekezetközi sikernek az sem örvendett. Bár a legelső teljes magyar fordítást is toldozgatták-foldozgatták, a mai napig a Károli revidiált változata maradt Magyarországon az etalon.)
Nevezett igehely (1Sámuel 2,17) maszorétikus eredetije: יז וַתְּהִי חַטַּאת הַנְּעָרִים גְּדוֹלָה מְאֹד, אֶת-פְּנֵי יְהוָה: כִּי נִאֲצוּ הָאֲנָשִׁים, אֵת מִנְחַת יְהוָה.
A Hetvenes fordítás szerint: καὶ ἦν ἡ ἁμαρτία τῶν παιδαρίων ἐνώπιον κυρίου μεγάλη σφόδρα, ὅτι ἠθέτουν τὴν θυσίαν κυρίου.
A Westmintster Leningrádi Kódex szerint: וַ/תְּהִ֨י חַטַּ֧את הַ/נְּעָרִ֛ים גְּדוֹלָ֥ה מְאֹ֖ד אֶת־פְּנֵ֣י יְהוָ֑ה כִּ֤י נִֽאֲצוּ֙ הָֽ/אֲנָשִׁ֔ים אֵ֖ת מִנְחַ֥ת יְהוָֽה׃
Ami a maszorétikust megerősíti. Szemmel láthatólag.
Ez a katolikus fordítás ebben az esetben a Septuangintát használhatta, mivel tartalmilag ahhoz hasonlít leginkább. Latinul így van az idézet: erat ergo peccatum puerorum grande nimis coram Domino quia detrahebant homines sacrificio Domini.
Felhívnám a figyelmet a homines szóra. Tehát a Vulgata is az emberekre vonatkoztatja a Istennek szóló áldozás (sacrificio Domini) iránti negatív viszonyulást, és nem az ifjakra. Így viszont számomra egy kicsit érthetetlen a fordítók választása. De hát ne feledkezzünk meg a fordítói szabadságról sem. Ezért kell eredetiben olvasni a fontos dolgokat :D
Szeretném megköszönni azok segítségét, akik segítettek a (az általam is ismeretlen) holt nyelveken megírt mondatokban eligazodni. Köszönöm!
(Források: https://biblia.szeroczei.hu és https://www.mechon-mamre.org)
Az emberek az önmagukat Isten embereinek gondolók, és hirdetők viselkedések alapján mondanak véleményt Istenről, az Ő szolgálatáról. Ez van. Ilyenek vagyunk. De ebből nem feltétlen az következik, hogy mindenki hülye csak én vagyok helikopter. Hanem az, hogy megértjük: nem attól keresztény valaki, mert eljár templomba. Nem attól, mert felekezeti iskolába járt. Nem attól, hogy olyan pártra szokott szavazni, amely... Nem attól, hogy a családi tradíció szerint... Hanem, akkor mitől?
A magyar keresztény szónak etimológiailag nincs köze a kereszt szóhoz. A krisztusi kifejezéshez van köze. Olyasmit jelent, hogy olyan mint Krisztus. Tehát hasonlítani akar hozzá. És tesz ezért...
Mert hát a Sámuel első könyvéből származó idézet is azt állítja, hogy a papi szolgálatot végző személyek morálisan nem álltak a helyzet magaslatán. Mohók voltak, nem tudták kivárni a jussukat. Ennek okáért olyan dolgokat tettek, amik megbotránkoztatták az embereket. A hívőket elidegenítették az istentisztelettől. Botránykővé váltak. És ahogy ez megtörtént az Ószövetségben a héberek között, úgy az ószövetségi idő után is megtörtént, megtörténik, de már az egyház keretei belül. Ahogy egy bölcs tanító (Derek Prince) mondta: A határ Isten Országa és Evilág között az Egyházon belül húzódik.
A hívőknek - ha akarják, ha nem - be kell mutatniuk, életük minden percében, hogy milyen is az Isten szerinti helyes élet. Ez önmagában nagyon.nagyon komoly feladat, szinte már lehetetlen... De törekedniük kell(ene) rá. Mert ők Isten hirdetőtáblái. És nem szabad, hogy rossz hírt hirdessenek, mert akkor a sorsuk hasonlítani fog a főpap fiainak sorsára. Ez egy metafizikai törvényszerűség. Vagy hiszel, vagy nem. Ez a te döntésed. De ha hiszel, akkor a hitednek látszódnia kell a cselekedeteiden is. Nem csak a szavaidon múlik.
És azt - hogy a nem láthatót a láthatón keresztül ítéli meg az emberi természet -, hogy ilyenek vagyunk, rendesen ki is használta, használja a propaganda. Gyűlöletkeltésre az egyik legegyszerűbb módszer az általánosítás. Az ismeretlenről szóló általánosító, okosnak tűnő manipulációk. Ha okot is ad valaki az előítéletekre, akkor már szinte kész is a baj. Nem az egyént és a tettét fogják pellengérre állítani, hanem a közösséget, amit (úgy gondolják), hogy képvisel. És manipulátort mindig lehet találni, mert mindig van olyan, aki mohósága nagyobb a moralitásánál.
Tehát a film első része erőteljesen bemutatja - és ezzel érvrendszert ad az ideológiai szembenálláshoz -, hogy milyen bűnöket követtek el a katolikus egyház tagjai az évszázadok alatt.
A film második része - tíz évvel később játszódik -, pedig az egyház és az Állam kollaborálásáról is szól, megspékelve egy szerelminek is látható szállal.
Azt gondolom, hogy mint minden társadalmi szervezetnek - így a felekezeteknek is - joguk van a társadalom életébe beleszólniuk. Magyarán, joguk van politizálni. Érdeküket jogosan próbálják érvényesíteni.
Ám ez a tevékenység sok buktatóval is jár. Könnyen a Trón és az Oltár szövetségévé válhat a dolog, vagy maga a felekezeti vezetőség fog nagyon belebonyolódni a dologba és célt tévesztetté válik.
Egy idő után nagyon nehéz ellenállni a nagy politika felől jövő "lehetőségeknek". Nagyon sok józanság kell(ene) egyházi részről, amikor belebonyolódnak a vezetők a napi politika mocsarába. Ami, mint már említettem, szerintem nem ördögtől való, de veszélyes.
Ha a felekezetek elköteleződnek egy ideológia mellett, akkor óhatatlan, hogy ne szenvedjen kárt az Egyház valódi küldetése. A Biblia egy Egyházról beszél, de ha szétnézel a nagyvilágban, akkor rengeteget látsz. Miért van ez így? Többek között a politika miatt.
Azt gondolom, hogy tagadhatatlan, ezt a filmet egyház és Európa ellenesség jellemzi. A katolikus pap megszemélyesíti mindkét csoportot. Az első részben láthatjuk a vallás embertelenségét, a másodikban ugyanezen papi személyek révén azt, ahogy az ifjú szovjet államra rontanak. Mint kémek, mint diverzánsok.
A katolikus egyházzal kapcsolatban ez nem újsütetű vád, elég ha Kossuth Lajos írásait ismerjük. Nevezett személy szerint - és erre írásos bizonyítékunk is van (jelenleg otthonomtól viszonylag távol tartózkodom, ezért hivatkozást nem tudok megadni) -, egy jó katolikus nem lehet jó hazafi is. Hiszen időnként választania kell, hogy a Római Egyháza vagy országa érdekeit képviseli inkább. Főleg, mikor ez a két érdek nem összeegyeztethető. (Persze tudom, a 2. Vatikáni Zsinat óta létrejöttek a nemzeti katolikus egyházak, amik Kossuth felvetését nem orvosolják, de elleplezik.) Az ilyen kihívásokra nem is olyan egyszerű ám a válaszadás. Magának Jézusnak is feltettek ehhez a probléma körhöz tartozó kérdést, amire Ő azt válaszolta:
Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek ami az Istené. (Máté evangéliuma 22,21)
Mindezek ellenére - a politikai és ideológiai mondanivalóra gondolok - egy élvezetes filmet láthatunk. Persze, hogy az! Hiszen a jó propagandafilm nem lehet unalmas. Nem kell, hogy nagyon szájbarágós legyen, hiszen az taszít. A jó propagandafilm szórakoztat, és ha kell kikapcsol. Nézd meg miket alkot Hollywood!)))
A film címe: Чай. Olyan egyszerű, mondhatni semmitmondó cím.
Nincs megmérgezve, nem fog izgalmat kelteni. Mégis az a néhány másodperc - amihez köthető az elnevezés - talán a legfontosabb pillanata a filmnek. Nem magyarázkodom. Nem árulok el semmit. Megérted, ha megnézed. Ha megnézed a filmet megtudsz mindent. Sokkal többet fogsz kapni, mintha elolvasnál valamit róla.
Adva van egy fiatal leányzó, aki a barátjával épp a film legelején szakítanak egymással. A lány vonatra ül és elindul valahová...
Hogy kinyílhasson a szeme, hogy valamit megtaláljon, hogy reménykedhessen, mert túl van valamin. Látszólag. Valószínűleg bátornak kell lennie. Feltételezzük!
A filmcím értelmezéséhez elengedhetetlen maga a néző. A néző hangulata, világlátása, véleménye.
Ha megnézed a filmet, csak akkor tudhatod meg, hogy jól értelmeztem-e a címét.
Maga az alkotás egyáltalán nem hosszú. Nincs húsz perc. De jó, és nem egyszer nézhető.
Két karakter - egy ifjú hölgy és egy idős úriember - viszi a "hátán" az egész sztorit. Két világ találkozik egymással, hogy azután hatással legyenek egymásra. Bár igazából szó nincs itt kölcsönhatásról. A Pjotr Namonov által eljátszott szerep egy kiforrott személyiséget jelenít meg. Ő egyfajta segítséget ad napjaink fiataljának. Úgy ad segítséget, hogy gyakorlatilag nem tesz semmit. Az Anasztászija Kuinova által megformált Léna... Milyen érdekes! Az egyik karakternek van neve, a másiknak nincs. Ebből már sejthető, hogy ki is a valódi főszereplője ennek a filmnek...
Szóval, Léna elindul, hogy megtalálja önmagát. Valahogy összeakad egy idősebb férfivel. És... Nem. Nem alakul ki közöttük romantikus viszony. Hogy is alakulhatna, mikor Léna önmagát keresi. Saját magát akarja megtalálni, saját magába készül bemenni. A férfi - időnkénti - nyersessége vajon hozzásegíti-e a lányt, hogy tisztába jöjjön önmagával?
Honnan tudhatjuk, hogy sikerrel jár-e majd Léna?
Hiszen a bensőnkben lezajló folyamatok teljessége láthatatlan a külső szemlélő számára. A rendező mégis megtalálja a módját, hogy érzékeltesse velünk mindezt.
Nagyon jó filmnek tartom ezt az alkotást. Emlékszem, amikor először láttam... Másnap reggel, miután felébredtem, még foglalkoztatott a film. Bizonyos dologra akkor jöttem rá. Aludnom kellett ahhoz, hogy leülepedjen a téma, és hogy az érték még jobban fényeskedjen.
De hogy kerül ide a tea?)))
A forgatókönyvet írta, és a filmet rendezte: Anna Kuzminih. A fiatal rendezőnő (1994.június 24.-én született, Nyizsnyij-Novgorodban) első alkotásával van dolgunk. Azt gondolom, hogy zseniális lett. Munkásságának listája még elég rövid. A Tea az első. Két évvel később (2018) rendezett még egy rövidfilmet (Красная птица), illetve ebben az évben egy forgatókönyvet is írt (Инволюция). Nem a könnyen emészthető mondanivalóval rendelkező alkotások jellemzőek rá.
A férfi főszereplőt alakító színészt jó pár alkotásból ismerheti már a blog rendszeres olvasója. Pjotr Mamonov listáján ott van a Cár, a Sziget... 1988 óta 18 alkotásban szerepelt, amelyből kettő sorozat volt.
A krasznojarszki születésű Anasztászija Kuimova (1993. október 11.-én született) filmes karrierje napjainkba kezd felívelni. A Tea (2016) második mozgóképes feladata volt, de azóta 9 alkotásban is szerepel. Ebből egy sorozat.
Azt gondolom, ezután nincs is más hátra, mint megtekinteni az egész filmet:
Valcert játszik a zenekar. Kellemes muzsika. Elkezdődött a film...
Sokáig hallani a zenét. Halkan, kellemesen szól. Közben a narrátor egyes szám első személyben elmesél nekünk egy rövid, kis történetecskét. Igazi békebeli hangulatot árasztanak a filmkockák.
A valcer a film felénél elhalkulva megszűnik, de a békebeli hangulat az megmarad.
Sajátságos, ahogy ezt a filmet fényképezték. Sajátságos a színészi játék. Olybá tűnik az egész, mintha egy némafilmet néznénk. De nem az. Egy 1966-os filmmel van dolgunk. Egy nagyszerű, de nem túl hosszú alkotással.
Nem látjuk a színészeket beszélni. Kinyitják a szájukat, de... Nincs mimika, nincs szájmozgás. Mindez a némafilm hatást erősíti bennünk.
Nem kívánok magáról a filmről, annak tartalmáról semmit sem írni. Megpróbálok enélkül kedvet csinálni hozzá.
Az alkotás időtartalma nincs 17 perc se. Csehov egy rövid írásából készült. Két szereplője van, de ők teljesen kitöltik a teret. Nyikita Mihajkov és Nonna Terentyeva mindent visz. Minden a helyén van. Mind a rendezés, az operatőri munka, a zene kiválasztása. A történet...
A történet. Miről szól ez a film?
Hát világunk egyik legfontosabb dolgáról. A boldogságról.
A boldogság kereséséről.
Nagyon tudom sajnálni azokat, akik (vagy úgy gondolják, vagy csak úgy tesznek mintha úgy gondolnák, hogy) a szerelem érzése nem más, mint bennünk lévő kémiai reakció. Ez nem más mint materializmus. Ami önmagában nem gond, hanem tény. A tény pedig a racionalizmus része. A szerelem pedig érzelem, és ezért egy irracionális dolog. A realitásnak mi köze van az irrealitáshoz? Semmi. Más értelmezési tartomány, más érték készlet. Még akkor is, ha egyesek (filozófiai meggondolásból, vagy vélt jófejségből) megpróbálja összemosni a kettőt. Nem lehet. Nincs közük (és soha nem is lesz) közük egymáshoz.
Azt gondolom, hogy azok akik voltak igazán szerelmesek (esetleg reménykednek benne, hogy egyszer őket is utoléri ez az érzelem), azok tudják igazán értékelni ezt a Csehov feldolgozást.
Nem, nem gond, hogyha valaki nem élte át soha ezt a dolgot. Nincs megígérve sehol, hogy mindenkinek része lesz ebben. És, sajnos, ahogy öregszik az ember, ahogy gyűjti a lelki sérüléseket, úgy lesz egyre kisebb az esélye, hogy átélhesse ezt a dolgot az ember. Kell ehhez nagy adag idealizmus és szerencse. Szerencse... Mi is a szerencse? Van-e egyáltalán szerencse? És ha nincs, akkor mi az amit annak gondolunk?
Ilyen mély filozófiai kérdést, kérdéseket nem vizsgál ez a film.
Egy szerelmi történet realista ábrázolásával van dolgunk. Nem, nincs ellentmondás az előző mondatban. Létezik, reális opció-e az igaz szerelem?
Igen. És a lényegét tekintve valami olyasmi, mint amit ebben a tévéfilmben megtekinthetünk.
Ne engedjétek, hogy az előítéletetek alapján úgy döntsetek, hogy nem nézitek meg. Légy bátor, és akkor egy csodálatos élménnyel gazdagabb lesz a lelked!
Amikor a lelkünk könnyű, akkor vagyunk boldogok. Fennen szárnyal... Úgy érzed az égbe repül, csak az a fránya test, na az nem enged téged. Csodálatos dolog ez, amire mindenki vágyik Ám, mivel ritka dolog az ilyesmi, sokan el sem hiszik, hogy létezik. Mesterséges úton próbálják előidézni. De nem kémia ez. Ez kozmikus dolog. Nem materiális. A lelkünket érinti. Stimulálni lehet, valami hasonló érzetet kreálni lehet vegyi úton is. De a természetes az igazi.
