Feliratok

Vörös Kísértet

 

Húh... Egytelen szó miatt, egy hashtag miatt néztem meg ezt a filmet. Ez a kifejezés a thriller volt. Komolyan. Megjártam már evvel a szóval, de él bennem a vágy, hogy egyszer rájöjjek pontosan mit is értenek rajta az emberek. E kíváncsiságom okán "sikerült" horrorfilmet is megtekintenem (nem vagyok erre büszke), de ilyet, hogy egy második világháború okán milyen lehet egy thriller? Na, azt elképzelni se tudtam. Megnéztem, most már tudom. A lövöldözős résznél mintha lett volna egy kis thrillerecske. Először -láttatlanban - olyan stirlitzes-kémes valamire gondoltam. De ebben, nem olyan... 

A thriller hastag teljesen felesleges ebben az esetben, szimpla reklámról, beetetésről van szó, véleményem szerint. Akkor megbántam, hogy megnézzem? Távolról sem! Sőt, többször megtekintettem. Nem egy műalkotás, de nekem tetszik. Nem mondanám feltétlen konvenciónálisnak - miközben valójában az -, van benne valami kelet-európai, miközben az egyetemes filmgyártás elemeit is jól használja. Kedvelem.


Amikor a remény eltűnik - megjelenik ő

A film reklámszövege (Когда исчезает надежда – появляется он) sokat sejtető, kicsit messianisztikus, de jó. És végül is, pontos is. De nem ezért - mármint a legutolsó pillanatban feltűnő szuperhős miatt - kedveltem meg ezt a filmet. Hanem a hollywoodi klisék miatt, amik fel-feltünedeznek a filmben. De valahogy nem egy zs kategóriás háborús film lesz belőle, hanem egy kicsit szarkazmustól sem mentes, de mégis komoly(kodó) alkotás. Valami olyasmi, mint amit a Párizsba! (На Париж!) című filmtől vártam volna. Akkor (2020) nem jött össze, mostanra (2020) igen. Megy ez fiúk, csak akarni kell! (És az időtényező se számít.)

Elgondolkodtam azon, hogy mekkora befolyással lehetett rám az a tény, hogy gyermekkorom nagy mozifilmjét a Kelly hőseit két héttel e film előtt, újra megtekintettem. Hiszen az sem egy szokványos háborúsfilm. És kíváncsi voltam, tényleg üt-e még az a film. Ahogy évtizedekkel előtte ütött... És vajon napjaink megmondóemberei sületlenségeket hordanak-e össze vele kapcsolatban (jórészt igen), vagy tényleg túlságosan feminin Csodabogár. (Egy fittyfenét!) A hosszú haj és a hippis allűrök miért lennének LMBTQ kompatibilisek? Szóval, egy nem szokványos amerikai film felkészített egy nem szokványos - bár a felületes szemlélőnek akár szokványosnak is tűnhető - orosz filmre.

Másodszori megnézésre rájöttem, hogy a gegek mellett azért nagyon is komolyan van ábrázolva a háború is. És ez a kettősség az, ami igazából a film erőssége. Nem egy bóvli-háborút láthatunk, hanem kegyetlent. De az embertelenség mellett ott van a hősiesség, nem hazafias pátosszal teljesen, hanem időnként esetlenül, időnként már-már epikusan megjelenítve... Ám (talán épp ezért) szerethető.

Most foghatnám és idemásolhatnám az "eredeti" szüzséjét a filmnek. Azt ami rávett, hogy nézzem meg. De nem teszem, mert... Nem vagyok egyáltalán híve a CTRL+C-zésnek, még akkor se, ha annyi saját invesztáció lenne benne, hogy le kellene fordítanom. Meg, valójában az orosz nyelvű ismertető egy kicsit átverős. Komolyan. Az én érdeklődésemet felkeltette, de nem azt kaptam, amit az alapján vártam. Jobbat.

Kaptam egy kis Sergio Leonét, egy kis Eastwoodot, egy kis Hét szamurájt (vagy Hét mesterlövészt?), Szarvasvadászt Rambóval... Vagy egy halom hollywoodi klisét egy kis kelet-európai környezetben. Mindez megspékelve egy kis fekete humorral. Ennyi lenne  a film? Igen. Nagyjából ennyi. De nekem bejött. Ahogy a film zenéje is. Időnként ráerősít arra, ami igazán tetszett nekem ebben az alkotásban. Ha lenne OST-je, beszerezném...

Persze, máshogy is meg lehet közelíteni a dolgot. Ez a film tele van olyan megoldásokkal, amit a filmkészítés történelme során mások sikerrel alkalmaztak már. Nem találok benne semmi eredetit. Jobban járunk, ha az amerikai verziókat nézzük meg, mert azok egyrészt ikonikusak ma már - és ez az orosz film soha nem lesz az -, másrészt a Szarvasvadász, csak a Szarvasvadász. Azok a filmek, azért ott vannak a szeren. Látvány, karaktermegjelenítés, történet, realizmus - a nem kívánt rész törlendő! Ez meg? Akár jogos is lehetne ez az észrevétel. De! Az orosz humor - ami búvópatakként fel-felbukkan a film pergése során -, amely hol fekete (amit annyira kedvelnek), hol önironikus (amit szintén), épp arra utal, hogy: Hé, emberek! Mutatok nektek egy görbe tükröt is! Ezt szeretitek. Ezt igénylitek. Így menekültök a realitás elől!

És miről szól a film? Már a legelején elhelyezi magát az alkotás a történelem folyójában. 1941 végén járunk. A német hadsereg Vjazmánál bekeríti (vagy napjaink divatos szavával élve katlanba zárja a Vörös Hadsereg négy seregét. A szovjetek iszonyú veszteségeiről tájékoztat minket a film elején lévő felirat. Ahogy arról is, hogy egyes katonák megpróbáltak kijutni a katlanból. Egy ilyen csapat útját figyelhetjük meg. A katonák között van sebesült és egy nő is. Valamint két falusi. Az egyikőjük egy (belorusz) vadász, és ő a csapat kalauza. Mert a főhadnagy a kis csapatával szeretne csatlakozni a Vörös Hadsereghez, és újra felvenni a harcot a megszállókkal. A németek szempontjából ők partizánok, és egy tanya körül ki is alakul a konfliktus... Egyébként, a filmbéli események a Moszkvai Csata előestéjén játszódik. Ez az ütközet(sorozat) hozza el a Szovjetunió első katonai győzelmét a Harmadik Birodalom felett.
A film keretes szerkezetű. Az első és az utolsó jelenet főkarakterein viszont észrevehetünk változást. A nyomásra, a stresszre nem ugyanúgy reagálnak. És ez akár egy szimbóluma is lehet a filmnek. És ezzel kapcsolatban van még egy tanúság.
De az a Vörös Kísértethez kapcsolódik...


   


Öt menyasszony 1929. - már megint)))

Valamikor nagyon-nagyon "régen" már volt szó erről a filmről, itt ezen a blogon. 2013 decemberében... A felirathoz tartozó bejegyzésben nagyon sok mindenről volt szó akkor, és most az "újratöltés" ürügyén sem igyekszem ismételni magamat.
Azt, hogy akkoriban mit írtam, elolvashatjátik itt:
https://vosztok.blogspot.com/2013/12/ot-menyasszony-1929.html

Az antiszemitizmus való viszonyom azóta sem változott semmit.
Kicsiny a családom a magyar történelem miatt, és talán ezért is meg tudom érteni azokat, akik nem tudnak, és nem is akarnak felejteni. Még ha nem is mindig értek egyet velük. Teljesen meg tudom érteni az olyan szituációkat, amikor kilencvenes embereket bíróság elé állítanak, mert a 2. Világháború alatt mészárlásokban vettek részt. Amikor ilyenről hallok, olvasok nem háborodom fel. Ahogy nem zavar az sem, amikor beteg embereket állítanak bíróság elé a délszláv háborúban elkövetett háborús bűntett miatt. Nem. Nem vagyok vérszomjas. De ez az ára, hogy megtanulják az emberek, hogy nincs az a (történelmi) helyzet, amikor büntetlenül öldökölni lehet. Nem, nem írtam le azt, hogy ártatlanokat. Mert nem vagyunk ártatlanok. De a mészárlásokat, népirtásokat nem szabad elfelejteni.
Ja, és a kárpótlásokon sem szoktam fennakadni. Ismerek nem egy embert, akik azt mondják: Mikor felejtik már el a zsidók, hogy sajnáltassák magukat a holokauszt miatt?
Ők igazi antiszemiták. Az ilyenek miatt (is) szükséges a közel száz éves volt SS katonát (is) bíróság elé állítani. A genocidiumra nem mentség a parancsra tettem. A parancsot meg is lehet tagadni.
Persze, ilyenkor válik el a májtól a... Ilyenkor derül ki, hogy ki az igazi hős. Ki az, aki kész akár meghalni is, csak hogy ne aljas gyilkosként éljen. Akár száz évig is.
A családom kicsi és talán ezért meg tudom érteni azokat, akik nem akarnak elfeledkezni szeretteikről és azok gyilkosairól sem.




Az Öt menyasszony...


Az Öt menyasszony az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében készült. Ami roppant dicséretes dolog. Írtam erről a témáról, de ez egy nagyon veszélyes műfaj. Van már egy kialakult kánon, és ha azon kívüli dolgokra terelődik a szó, akkor nagyon hamar az emberre aggasztják az antiszemita jelzőt. Példa erre Szolzsenyicin.

Vannak megkérdőjelezhetetlen direktívák, és a neves orosz író az egyik könyvében megkérdőjelezte a Megkérdőjelezhetetlent. Azt gondolom, hogy az ilyen tabuk inkább ártanak az Ügynek, mint használnak. A Nobel-díjas orosz író megkérdőjelezte a korabeli újságírók szenzációhajhász firkálmányait, az azokban szereplő adatok (?) hitelességét vette górcső alá. Összehasonlította az adott eseményekről szóló rendőrségi jelentésekkel. Persze, hogy nem sok közük volt egymáshoz, ez nem túl meglepő. Hiszen nem feltétlenül azonos érdekek vezeték a cikkek, és a rendőrségi jelentések írót.
Azután Szolzsenyicin bemutatta, hogy az idők folyamán a különböző sajtótermékekben hogyan módosultak az "adatok". Majd levonta a következtetéseit. Ha ezt nem teszi meg, akkor megúszhatta volna a címkét. Amit időről-időre - önmagukat jólértesültnek vélők - újra, meg újra rábiggyesztenek. És ezzel nagyon sokat ártanak az antiszemitizmus elleni fellépéseknek. Még akkor is, ha ők úgy gondolják, hogy épp érte, miatta teszik azt, amit tesznek.
(Médiamunkások hírgyártása napjainkban is ismert jelenség. Nem olyan régen példát is hoztam fel erre az egyik bejegyzésemben. Persze, ehhez az "önkéntes" álhírgyártók is kellenek. Maga a sztori nem túl jelentős, és ezért talán különböző hitalapú politikai előítéletek befolyásolása nélkül feldolgozható. Hiszen a valóság meghamisításán minden politikai ideológiát valló firkász kiveszi a részét. Hogy a közelmúlt-jelen eseményeit ne is említsem!)

Miért volt szükség az Öt menyasszonyra annakidején?

A '17-es másodiknak nevezett forradalom (NOSZF) után új lehetőségek nyíltak meg a volt Orosz Birodalom nem szláv származású lakosai számára. Álljunk meg itt egy szóra!
Évekkel ezelőtt a National Geographic műsorán volt egy dokumentumfilm, amiben azt állították, hogy az oroszok (hagyományosan) xenofóbok. No most, aki ilyet állít az sem az orosz történelmet nem ismeri, sem nem járt soha Oroszországban, vagy Moszkvában. Mert a kettő azért nem ugyanaz. Van a vidéki Oroszország és van Moszkva (plusz néhány nagyobb város). Két külön világ. A másik ilyen "gyöngyszembe" tavaly január végén futotta bele. Szállásomon bekapcsoltam a tévét, hátha hamarabb elalszom. A Spektrumon egy dokumentumfilmnek álcázott valami ment. Az ukrajnai éhezés kapcsán kinyilatkoztatta valaki, hogy igen is ukrángyűlölet miatt volt az éhezés és nem az osztályharc miatt. A Dogma elhangzott, de semmi érv mellette. Ellenérv annál több van - de a napjainkban zajló háborúra felkészítő gyűlöletpropaganda oroszellenessége nem engedi meg, hogy az EUban őszintén lehessen erről beszélni -, de az senkit nem érdekelt a műsor készítői közül. Nem zavarta őket, hogy az éhínség Kazahsztánt és Dél-Oroszországot is érintette. Arányait tekintve pedig Kazahsztánban volt a legnagyobb. Nem zavarta a műsor készítőit az a tény sem, hogy azon ukrán területeken volt az éhínség a legerősebb, ahol a legtöbb orosz élt. (Napjainkban a "történészi" felosztás szerint, minden ami jó dolog ott történt az az ukránoknak köszönhető, ami rossz az oroszoknak. Ez az első tétel. Példa a tétel bizonyítására: A Letelepedési Övezetben a 19. század második felében több pogrom is volt. Ezeket oroszok követték el. Ugyanezen vidéken, amikor éhínség van, akkor az az oroszoknak "köszönhető", és az áldozatok csak ukránok. Tehát, a Letelepedési Övezetben - hiába a mai Ukrajna és Belorusszia területén volt található - csak oroszok lehetnek pogromlovagok. Legalábbis az ukrán és az európai média szerint. Pogrom idején ezen a vidéken nem laknak csak oroszok és zsidók. Ilyenkor nincs ukrán nemzet, nemzetiség.)
A "dokumentalistákat" az sem zavarta, hogy az ukrán Hruscsov volt akkor azon a vidéken a góré. és az sem, hogy jelenleg egyetlen írásos bizonyíték sincs arról, hogy Sztálin (aki grúz volt, és nem orosz) tudott volna az éhínség nagyságáról. Magáról a parasztok szenvedéséről, igen, hiszen Solohov a magánlevelezésében megírta neki, de hivatalosan nem tájékoztatta őt az ukrán pártfőtitkár. Az Ukrán Szocialista Köztársaság bolsevik pártjának főtitkára. Arról végképp ne essen szó, hogy a Nyugat ebben az időszakban /is/ épp gazdasági embargó alatt tartotta az országot. Ami lényegéből abból állt, hogy megakadályozták a Szovjetuniót, hogy nyersanyagokat tudjon eladni a világpiacon. Ezzel kívánták gátolni a Moszkva vezette ország iparosítását. Miközben a Kreml urai - szó szerint - mindenáron iparosítottak. Ezt fontosnak tartották az ország önvédelmi képességének fenntartása miatt. Nem olyan régen ért véget a Polgárháború, ahol a politikai ellenfeleik, ellenségeik jelentős támogatást kaptak Nyugatról és Keletről is. Mind hadifelszerelésben, mind emberanyagban. Van egy - főként az USÁban népszerű - történészi vélemény miszerint a Nyugat nem is avatkozott be a Polgárháborúba, de ez csak maszatolás. Hivatalosan nem, gyakorlatilag fülig benne voltak. Az ifjú államnak létszükséglete volt az önellátási képesség. És ennek több millió ember élete lett alárendelve. Humánum szempontjából ez embertelenség és gyalázat, ám a politikai realitások szemszögéből nem olyan egyszerűen megítélhető a dolog. Még ha ezt botrányos így leírni, vagy ezt így elolvasni. Ehhez egy Acélszívű ember szükségeltetett. Egy Acélos: Sztálin.

(Anfisza Csehovától egy interjúban megkérdezték, hogy nem tartja-e fontosnak, hogy a nemzet egy emberként feszüljön neki a történelmi kihívásoknak. A válasz elég elgondolkodtató volt: Miért? Újra meg kell építeni a BAM-ot?
Ha akarom cinikus, ha akarom ironikus, ha akarom butuska a válasz. De történelmi kontextusból nézve, még bölcsességet is találhatunk benne.) 

Sztálin történelmi értékelése a mai napig a hruscsovi kotta alapján történik Magyarországon. Tetszik, nem tetszik, ez van. Aki ennek a Dogmának ellentmond, vagy csak érintőlegesen kifejti, hogy árnyalni kellene a képet, na arról az emberről rögtön leveszik a keresztvizet.
Pedig érdemes lenne a teljes képet megvizsgálni. Csak akkor az lehetne a következmény, hogy sok magyarországi mítoszt a szemétdombra kellene dobni. Vagy még több dolgot el kellene hallgatnunk, még több hazugságban kellene hinnünk. Pedig Sztálin megítélése sokkal nem lenne jobb. Csak a divatos - és álságos - Hitlerrel való összehasonlítás sántítana jobban. Kiderülne, hogy akik ezt eddig megtették - tisztelet a kivételnek - nem Plutarkoszok. És akkor mi van? A bankszámla ettől nem lenne vékonyabb.
Lenin még tudott eladni Nyugatra műkincseket, hogy azután ezek árából búzát vegyen, Sztálin már nem tehette ezt meg. Ez tény. Erről szólt a nyugati országok embargója.
Vidékről az emberek a városokban és a gigaberuházások helyszínére özönlöttek. Dolgoztak keményen. Enni kellett adni nekik. Az 1. Világháború elhozta az éhínségeket is az Orosz Birodalomban. A mezőgazdaság termelésének csökkenése nem a kolhoz-rendszer létrejöttével alakult ki. A kolhoz-szovhoz rendszerrel orvosolni próbálták a bajt. De a bolsevik párt döntéshozói ugyanolyan selfmade man emberkék voltak, mint napjaink magyar politikus-megváltói. Iskolákat végeztek el, de semmihez nem értettek. Elméletben mindent tudtak, csak a realitásokról nem tudtak/tudnak semmit. Ezért, amihez hozzányúlnak... Nem! Nem arannyá válik. Nem Midász királyok.

Simon Sebag Montefiore Sztálinról szóló életrajzában felveti azt a kérdést - hogy Sztálin tudhatott-e a harmincas évekbeli éhezéséről -, és tisztességesen körbe is járja. Szerinte semmi nem bizonyítja, hogy tudott volna róla de ha igen - informális úton -, akkor a nagyságát sem feltétlen tudhatta. (Valószínűleg, könyve megírásakor még nem volt kutatható Sztálin-Solohov levélváltás, vagy ha igen, nem tudott róla. Nem feltétlen árt egy kutatással foglalkozó történésznek, ha beszéli az érintett idegen nyelvet.) Mert az ukrán Hruscsovnak nem biztos, hogy érdekében állt a teljeskörű tájékoztatás. Mert azért élelmiszerszállítmányok érkeztek az Ukrán SZSZK területére abban az időszakban. Igen, az éhínség sújtotta Ukrán SzSzK-ba.
 A '30-as években a Vezető nem igazán volt már képben a szovjetunióbeli valós életlehetőségekkel kapcsolatban. Az ilyen defekt miatt lehet valaki csak maximum 8 évig országvezető az USÁban. (Pontosabban kétszer négy évig.)
Messzire kalandoztam, a lényeg, hogy a novemberi hatalomátvétel után két jelentős folyamat zajlott le Szovjet-Oroszországban. Mint Szolzsenyicin is megemlíti az Együttben, a hagyományos polgári háttérrel rendelkező (és származását tekintve orosz) hivatalnokság jelentős része visszavonul. Elhagyják az államigazgatási pályát, elhagyják az intézményeket. A kivárásra játszanak. Ez az egyik folyamat. A másik az, hogy a nem kevés nemorosz (pl. kaukázusi) származású - akikkel tele van Moszkva - személyek számára megnyílik a Lehetőségek Széles Kapuja. Közhivatalt vállalhatnak, az eddig a polgárság által betöltött pozíciókat elbirtokolhatták. Leninék pártjának és államának jelentős figuráivá válhattak.
A Biblio-Globuszban... 2020.
Dzserzsinszkij lengyel volt, Sztálin grúz, ahogy Berija is. (Ráadásul ez így nem is feltétlenül pontos. Mindketten Grúziából származtak, de nem azonos népcsoportból.) De megtalálta a helyét a magyar Nagy Imre is (akit ma már - számomra nem egészen akceptálható módon - mártír miniszterelnöknek is szoktak nevezni). Az új rendszer legmegbízhatóbb fegyveres alakulata a lett lövészek voltak. (Őket küldték mindig a forró helyszínekre, megvédeni a Forradalmat, és ők voltak Lenin testőrei is.) És természetesen sok zsidó származású is élt a lehetőségekkel. Az antiszemiták ezt a tényt kiragadva, és eltúlozva beszéltek/beszélnek arról, hogy a kommunizmus a zsidók találmánya. Hitler és baráti köre is osztotta ezt a véleményt.
Az 1918-as év rendkívüli aktívitást hozott a szovjet belpolitikai életben. Sorban alakulnak a pártok, szerveződnek a polgári csoportok. A lehetőséggel él az ország zsidó lakossága is. Megalakul a BUND, és ezzel a zsidó nép érdekeinek képviselete is erőteljesebbé válik. Ugyanakkor plurális a közélet, tehát nem egységes a héber érdekérvényesítés (ahogy egy "régi" - és számomra kedves - blog hirdette is: Két zsidó, három vélemény). De nem csak a politikai élet indult pezsgésnek, hanem a kulturális is. Megjelentek a jiddis nyelvű újságok, a jiddis nyelven játszó színtársulatok. Az első világháború előtt a világ zsidóságának jelentős része az Orosz Birodalomban élt. És breszt-litovszki béke után - bár jelentősen csökkent a számuk -, de még mindig a zsidó nemzet jelentős hányada élt a Szovjetunióban. A 19.század vége óta benne volt a világpolitika levegőben, hogy Ábrahám és Sára leszármazottjainak valahol földterületet kellene adni, hogy ott saját országuk legyen. Az volt a vélekedés, hogy akkor az antiszemitizmus végre megszűnhetne.
Az új szovjet vezetés hajlott a helyi zsidó szervezetek kérésének teljesítésére. Végül kijelölték a Krím-félsziget egy részét, mint az új, leendő zsidó haza területét. A '20-as években járunk.
Támogatási rendszert dolgoznak ki, aminek lényege, hogy a zsidó származású szovjet állampolgárokat becsábítsák a Krímbe. Hatalmas reklámhadjárattal népszerűsítik az új lehetőséget. Szerszámokat, háziállatokat adnak támogatásként. Ami persze a nemzsidó származásúak egy részénél irigységet szül.
Az első években özönlenek a héber származású szovjet állampolgárok a félszigetre. Ám a kudarcok, a nehéz megélhetés sokakat hamar kijózanít, és visszamenekül a régi lakhelyére.
De ez az irigykedőket egyáltalán nem érdekli:
Földet, lovat, marhát, szerszámokat kapnak ingyen a zsidók! Mert zsidók!
Arról persze elfelejtkeznek, hogy a föld, amelyet az ifjú szovjet állam kijelöl, finoman szólva nem egy termékeny vidék. Az egyébként sem könnyű földművelés meg van nehezítve azzal, hogy terméketlen földön kellene végezni. Sokan belevágnak, és... Egy-két év múlva elmenekülnek a területről. Szóval, nem egy sikertörténet a dolog. Mindenesetre az újjáéledő antiszemitizmus számára nagyon jó tápanyag. Többek között ezért is volt szükség az ilyen filmek elkészítésének, mint az Öt menyasszony. Emlékeztetni az embereket arra, hogy a verbális gyűlölet nagyon könnyen fizikai erőszakba torkollik. És Petlruja és köre által elkövetett pogromok felidézése kiválóan alkalmas volt erre a feladatra. Két legyet egy csapásra!
Hiszen ekkor a (napjainkban ukrán nemzeti hősnek tartott) kalandor - aki Bandera példaképe is volt - sem él. 1926-ban Párizsban meggyilkolják. Az eset nem régi, a mozifilm egykori nézője is tudhatja, hogy ér véget egy pogromlovag élete. Nincs boldog öregkor.
Másrészt Petljura megszemélyesíti az egész orosz (fehér) emigrációt.
Propaganda szempontból tökéletes választás!


A felirat is megtalálható.

------------------------------------------

Alekszandr Grin (1880-1932)
A neves orosz író, Alekszandr Grin, is a Krímbe költözik feleségével együtt (1924). Halálig ott is él.
Az által megírt történetek szembe mentek a hivatalos szocialista realista irodalom forma és eszmevilágával. A valósághoz csak laza szállal kapcsolódó történeteivel a hatalom nem akar mit kezdeni. Nem is igyekezett a hivatalos kultúrpolitika a műveinek kiadásával. És ez egy finom megfogalmazás.
Ám akadt valaki, egy kortársa (Konsztantyin Georgijevics Pausztovszkij), aki felismerte az értéket Grin alkotásaiban. A leendő irodalmi Nobel-díj jelölt (1965) kiállása megtöri a jeget, és ha nem is kapkodva, de elkezdik kiadni Grin írásait. Így a szépíró élete vége felé szakmailag révbe ér.

-----------------------------------------------------



Afganisztán 1979-1988 3.rész

Eljött végre ez is. Publikálom a szovjet-afgán háborúról szóló sorozat harmadik részét is.
Remélem, vannak akik rákaptak az "ízére". Szerintem, átsüt ezen a filmsorozaton, hogy igyekeznek a készítők tárgyilagosak lenni, miközben ez nem feltétlen azt jelenti, hogy kritika nélkül el kellene fogadnunk minden egyes megállapítását.

Rengeteg adatot oszt meg velünk, amik jelentős része magyar nyelven nem igazán elérhető jelenleg, és ami egyik nagy erénye még, hogy nemzetközi kitekintést is ad.
A Szovjet Hadsereg (és az afgán kormányerők) kontra USA által felfegyverzett afgán szabadságharcosok elcsépelt állításán jóval túlmutat. Láthatjuk, hogy a Szovjetunió számára elsősorban ideológiai ösztönzők voltak, és a törésvonal nem a két Unió között volt, hanem bizony az úgynevezett szocialista táboron belül is. Az intervenció mellett nem sorakozott fel az összes kommunista ország. Sőt! Olyan is volt, amelyik fegyvereket adott el a mudzsahedeknek. Láthatjuk, hogy a nemzetközi helyzet sem volt olyan, mint a '60-as évek indokínai háborújánál. Akkor és ott a szocialista tábor összezárt. Félretették a geopolitikai különbözőségeket és egységesen támogatták a Ho Si Minh által vezetett mozgalom és állam harcát. A kínaiak pingpong diplomáciája, illetve az úgynevezett Béke-tábor főideológusi címéért (kinek a kommunizmus felfogása az üdvözítő) folytatott küzdelem lehetettlenné tette a közös fellépést. A  (moszkvai) kommunizmus exportját Közép-Ázsiába.
És ez többek között épp a vietnami konfliktus utóélete miatt alakult ez ki. Ki emlékszik ma már arra, hogy vörös Kína a '70-es évek végén, '80-as évek elején megtámadta Vietnamot és a Szovjetuniót is?

 
Szóval, elég bonyolult volt a nemzetközi helyzet akkor is, ahogy a második angol-afgán háború idején is. És ahogy napjainkban is az. Nem steril, fekete-fehér a helyzet, mint ahogy a provinciális médiánk tálalta. Mert hát, a múlt eseményei a jelen gondolkodására is kihatnak.
Így ha nem gond, folytatom az angol-afgán konfliktus második részével.

A második angol-afgán háború

1878 márciusában San Stefanóban megegyeznek az törökök és az oroszok egymással. Az orosz hadak elhagyják Drinápolyt. Konstantinápolyt ne, fenyegetik tovább az orosz cár csapatai. London úgy véli, hogy Oroszország így is túl befolyásos lett a Balkánon. Szentpétervár beleegyezett, hogy egy nemzetközi kongresszus (Berlinben) vitassa meg a kérdést.  Ám ezzel egyidőben Közép-Ázsiában diplomáciai akciót indított. Rendkívüli katonai küldöttség utazott Kabulba.
Eddig is türkesztáni orosz vezetők angol katonai behatolás esetére segítséget ígértek az afgán emírnek.  Ám az új küldöttség konkrét kötelezettségektől elzárkózott. Ködös ígéret hangzott el arról, hogy hamarosan 30 000 orosz katona érkezhet az országba. Ezen felbuzdulva az emír visszautasította a britek azon követelését, hogy követséget nyíljon Kabulban.
1878 szeptember 21.-én Neville Chamberlain tábornok vezetésével a madraszi haderő elindult (Pesavarból indulva) a Khajber-szoros felé.

Az afgán határőrság a szorosnál feltartóztatta az angol csapatot. Ez lett a cassus belli.
Az angol csapatok októberben három irányból támadtak az országra. Decemberre elfoglalták Kandahárt, Pejvar-Kotalt, és Dzsellálábádot. Az afgán hadsereg felkészületlen volt. Orosz javaslatra (Razgonov tábornok) Ser Ali kán letett arról, hogy Kabul előtt nyílt csatába bocsátkozzon az angolokkal. Az afgán csapatok észak felé visszavonultak. Így az emír csapataival Afgán-Turkesztánba távozott. Mazar-i-Serifben Ser Ali meghal, utódja fia Jakub kán lett, aki ekkor Kabulban élt és a várost vezette. Az angolok megközelítették a fővárost, az üzbég-tadzsik-türkmén vidék lázong. Az uralkodó megpróbált megegyezni a britekkel. (1879 május 8., Gandamak) A tárgyalás békekötéssel végződik. (Május 26.) Kabulba angol misszió - katonai védelemmel - nyílik, az ország déli területei ideiglenes angol ellenőrzés alá kerül. A kán külföldi országokkal csak az angolok beleegyezésével tarthat kapcsolatot, cserébe minden évben pénzt és fegyvereket kap. Afganisztán gyakorlatilag brit protektorátus lett.
A mollák elkezdték a nép és a hadsereg tagjai között felháborodást gerjeszteni az angolok és Jakub kán ellen. Szeptember v3.-án felkelés tör ki Kabulban. Az angol követséget afgán katonák megtámadják. A város lakói csatlakoznak az lázadókhoz. Az országban elterjedt a dzsihád híre. A gerillahadviselés kiterjedt minden külföldi és az emír emberei ellen is. Szeptember végén Jakub kán elhagyta Kabult, és az angolok védelmét vette igénybe.
Az angolok megindultak Kabul ellen. Október 6.-án elkezdődött a csata Kabulért. Hét órás küzdelem után az angolok győztek. Négy nappal később bevonultak a kabuli fellegvárba. És hozzákezdtek a megtorláshoz. Akasztások, kegyetlenségek, Kabul környéki falvak elpusztítása. Ez várt az afgánokra. A kivetett hadisarc mellett. Közben a megmaradt afgán erők Sutugardannál sikeres támadást hajtottak végre.
Közép-Afganisztánban népfelkelés tört ki Gazna központtal. De az egész országban fellángolt a partizánháború. Az angol közigazgatás összeomlott.
December 14.-én Kuh-i-Aszmainál a britek vereséget szenvednek az afgán ellenzéki fegyveres csapatoktól, és ezután elhagyják Kabult. Mohammed-Dzsannal vezetésével másnap a gaznai népfelkelők bevonulnak a fővárosba. A válaszcsapás december 23.-án érkezett meg. A népfelkelők visszavonultak Kabul körzetéből.
Kandahárból angol sereg indult Gazna ellen. (Ebben az időszakban az angol erők gyakorlatilag Kabul-Pesavár út keskeny sávját tartották biztosan a kezükben.) 1880 március 31.-én induló offenzíva sikeresen megtörte az afgánok ellenállását, és május 2.-án az angolok megérkeztek Kabulba.
Közben Abdur Rahman kán (aki 1868 óta Orosz-Turkesztánban élt emigrációban) átlépte a határt, és szent háborút hirdetett az angolok ellen. És kikiáltotta magát Afgán-Turkesztán uralkodójának. Nagy Britanniában közben kormányváltás történt, és a liberális Gladstone-kormány óvatosabb, Oroszországgal szemben kevésbé konfrontatív politikát folytatott, és kihatott az afgán helyzetre is. Az angolok felajánlották Rahmannak, hogy elismerik hivatalosan és pénzt is adnak neki, ha megszakítja az orosz kapcsolatait. A kán alkudozni kezdett. Közben az angolok helyzete egész Afganisztánban egyre inkább tarthatatlanná vált. Például, Kandahárban is teljes vereséget szenvedett a reguláris hadseregük Ejub kán csapataitól. 
Végül, az angolok kiürítették Kabult, elismerték Rahman kánt, kötelezte magát, hogy többet nem avatkozik Afganisztán belügyeibe, nem tart rezidenst az országban, kivéve egy muzulmán vallású diplomáciai személyt. Cserébe a kán megígérte, hogy csak az angolok beleegyezésével tart majd fenn külpolitikai kapcsolatot bárkivel. De Kandahárt se kapta meg a kán. A Kabulból kivonuló csapatok Kandahár tartományba tartottak, hogy felmentse az ott körbezárt angol csapatokat. Sikeresek voltak ebben. Ejub kán visszavonult Herátba.
Egy évvel később az angolok Kandahár városát visszaadták az emírnek. A kétéves háború véget ért.

Nem azért álltam neki az angol-afgán háborúk vázlatos ismertetéséhez, mert azt gondoltam volna, hogy most megmutatom, hogy a britek se voltak különbek a szovjeteknél. Egyetlen dolog vezérelt, hogy ha felszínesen is, de érzékeltessem, hogy sokkal összetettebb az afgán helyzet - napjainkban is! -, mint ahogy a médián átjön. Hamis az a kép, hogy az szabadságszerető afgán nép évezredek óta nem töri meg magán az idegen zabolát. Az afgán nép igen összetett, sokat harcolt története során. Vezetői mindig inkább korruptak voltak, mint nem. (Erre történnek utalások a dokfilm sorozatban is. Észrevettétek?) És a korrupció gyümölcse mindig a társadalmi szétesés (belharcok), és soha nem a köz jóléte.
Egyszóval, szerettem volna felvillantani, hogy mennyire összetett dolgoktól függ az afganisztáni helyzet. belső és külső dolgoktól. És ahogy a szovjetek alatt, úgy a legutóbbi amerikai megszállás alatt is elindultak olyan folyamatok, amik, bár új jelenségek az ottani társadalomban, segítheti az ott élőknek az életének a megváltozását. És ebből a szempontból nézve mind a szovjet, mind az amerikai különbözik az angoltól. Még ha nem is akarják ezt sokan észrevenni.



A sorozat harmadik része megtekinthető itt:
https://videa.hu/videok/hirek-politika/afganisztan-1979-1989.-3.resz-jdleizQxYq6dC6ta

Speciális Jelentés - Специальный репортаж "Событий" - Ukrajna, életre kel

 

Jobb híján adtam e bejegyzésnek a Speciális Jelentés címet. A TV-C televíziós társaság rövid (közel félórás) egyik politikai műsor sorozatának a címe ez: Специальный репортаж. A speciális szónak a jelentése elég széles spektrumú: különleges, speciális, extra, szakmai stb. Minek nevezzelek?))
Mint ahogy a teljes cím második fele is sokféleképpen fordítható. Tetthely, színhely, esemény.

De mit kell tudnunk a TV-C-ről?
Napjainkban az egyik legjelentősebb orosz televíziós társasága. 1997-ben kezdte meg az adását. 2013 óta az ország tíz legismertebb, legelfogadottabb csatornája közt van. Elengedhetetlen, szükséges a nézése akkor, ha az ember ismerni szeretné napjaink orosz televíziózását. Szövetségi csatornának számít, a legnagyobb tulajdonrészét Moszkva városa birtokolja. A Mediascope felmérése szerint 2019-ben a felnőtt (18+) lakosság által a hatodik legnézettebb csatorna volt a városban, míg országosan a kilencedik.
Saját gyártású műsorai politikáról, gazdaságról, tudományról, a kultúráról, sportról, technológiákról szólnak. Egyszóval, minden olyasmiről, ami érdeklődésre adhat okot. Mindezt megszakítás nélkül, éjjel-nappal prezentálja. Adása az Orosz Föderáció teljes területén elérhető. Nemzetközi változata is van, amely a FÁK országokban, a Baltikumban, Kelet- és Nyugat-Európában, Kanadában, az USÁ-ban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában nézhetők. (Természetesen /?/, jelenleg az EU-ban nem, mivel betiltottak minden orosz tévéadást. De azért, persze minden elérhető az ember számára, ha nagyon akarja.)
A TV Centr munkatársai rendszeresen kapnak elismeréseket, mind orosz, mind nemzetközi televíziós fesztiválokon. Az első orosz tv csatorna volt, amelyik átállt a digitális földfelszíni sugárzásra (DVB-T2), 2013. április 20.-án.
A TV Centr épülete, Moszkvában
Szövetségi tv csatorna... Mit jelent ez?
Annyit, hogy nem regionális műsorokat készít, hanem országos perspektívában gondolkodnak a vezetői, a műsorok készítői. A regionális tv csatornát a fővárosban Moszkva 24-nek hívják.


 A Különleges Jelentés Események egy politikai műsorsorozat. A koncepciója az, hogy az érdekesebb híreknek megpróbálja bemutatni a hátterét, egy-egy érdekességet nagyobb perspektívából kíván láttatni.
Különböző témaköröket jártak már körül az elmúlt években. Tudósított Földre zuhant meteoritokról, kitörő vulkánokról, az orosz narkóhelyzetről, a beszláni tragédiáról, nagyhatalmú emberekről, a Szovjetunió megaprojektjeiről stb...

A bejegyzés az Ukrajna, életre kel című epizódjához készült. Ez a rész 2022. február 28.-án (hétfőn) 22:35-kor került adásba. És most magyar felirattal is elérhető.
Miért?
Az EU hadban áll Oroszországgal, így nem várható el, hogy korrekt tájékoztatást kapjunk olyan világpolitikai eseményekről, amelyeket e konfliktus érint. Ez a háború jelenleg csak gazdasági szinten zajlik. Már jó ideje. Ugyanakkor ez év február 24.-én olyan esemény vette kezdetét, ami az eddigi ukrajnai konfliktust kiszélesítette. Nekünk azt mondták, mondják, hogy Putyin agresszor, mert az orosz csapatok megtámadták Ukrajnát. De ez a háború nem 2022. február 24.-én kezdődött. (Persze, ettől még lehet Putyin agresszor, de nem azért, ami 24.-én történt. Vagy ami utána.) Miért vagyok ebben biztos?
Mert személyesen találkoztam, beszélgettem ukrajnaiakkal, akik a háború miatt menekültek el az országból. És ez nem idén február 24.-e után történt, hanem három évvel előtte.
Láttam az ukrajnai háború ellen tiltakozót a Tyeátrálnáján... És nem idén, hanem három évvel ezelőtt. Most kinek higgyek? A szememnek és a fülemnek, vagy a médiamunkásoknak?
Akik frusztráltan értekeztek (jobbik eset) arról, hogy Putyin megőrült. A Facebook Meta tulajdonosa azt is megengedte - egy ideig - , hogy Putyint gyalázni lehessen szinte korlátozások nélkül a közösségi oldalán. Most komolyan! Mennyire gyerekes dolgok ezek! Mint amikor az elkényeztetett kisgyerek üt-vág, toporzékol, mert rájön, hogy nagyon nem ő fújja a passzátszelet.
Hát... Végül is, valami ilyesmi történt. Az orosz csapatok nyílt elindulásával Putyin belepiszkolt a Nyugat homokozójába. Kiszélesített egy már vagy nyolc éve tartó háborút. Amiről gyakorlatilag a nyugati médiamunkások nagy része hallgatott. (Persze tudom, Minszki Egyezmények. Tűzszüneti megállapodások. Amikre Macron azt mondta - az orosz csapatok idei megindulása után pár nappal -, hogy a háború eszkalációjában az EU-nak is nagy felelőssége van. Ugyanis, nem kényszerítette Ukrajnát arra, hogy betartsa a tűzszünetet. Ebből mi következik? Az, hogy Macron szerint van abban valami amit Oroszország állít, hogy a minszki megállapodások ellenére a katonai cselekmények nem fejeződtek be, sőt, folytatódtak Kelet-Ukrajnában. A tűzszünet soha nem volt betartva.)
A helyzet bonyolultabb, mint ahogy nekünk hivatalosan bemutatják. Nem állítom, hogy ez a film az igazságról szól. A felirat azért készült, hogy láthassuk, a Kreml hogyan látja, láttatja a februári eseményeket. Hátha, teljesebb lesz így a kép.

Nem feltétlen hálás dolog a széllel szemben elvégezni a kisdolgunkat. Tudom. De nem igazán érdekel.
Természetesen, nem vagyok héja. Szerintem is jobb a béke a háborúnál. Ahogy jobb az igazság a hamisságnál, a hazugságnál. Kedves Érdeklődő! Nem vagyok a Kreml ügynöke. De nem szeretem a hír és történelem hamisításokat se. Nem tartom erkölcsösnek, amikor kétszer ölnek meg embereket. Egyszer fizikálisan, másodszor pedig amikor elhazudják a halálukat. Oldaltól függetlenül nem tartom morálisan vállalhatónak a dolgot. És az ukrajnai háborút kezdetektől hazugsággal leplezték. Turcsinov, Porosenko, Zelenszkij... Egyik sem nagyformátumú politikus. Emlékszem, a reményekre, hogyha megválasztják elnöknek Zelenszkijt (akinek a kocsiját a majdani puccskor a hőzöngők elintézték), akkor majd ő véget fog vetni a háborúnak. Hiszen orosz (is) ő, meg Moszkvában producereskedte, filmezte össze a vagyonát, vannak ott összeköttetései... A Nép szolgájában láthattuk, hogy érti ő a politikát, tudja mi a baj... De valójában - legalábbis az ukrajnai belpolitikai ellenfeleitől úgy tudható - Kolomojszkij áll(t) mögötte. Az ő kreatúrája Zelenszkij, mint politikus. Kolomojszkijról az oligarcháról van szó. Úgyhogy ő is beleillik a sorba. Ebben az értelemben is. Már régóta tudható, hogy Zelenszkij inkább a nyugat-ukrajnai szélsőségeseket választotta, mint a békét. (Nobel-békedíjat akartak/akarnak neki adni. Vicc! Mondjuk Jasszer Arafat után nem biztos, hogy jelent valami jót ez az "elismerés". Arafatot azért jutalmazták meg ezzel a díjjal, mert terrorista létére hajlandó volt leülni tárgyalni Rabinnal, az izraeli miniszterelnökkel. Mert gyakorlatilag ennél többet nem tett. És Zelenszkij?)

Persze tudom, nem szabad Európában lenácizni az UPÁ-t, OUN-t, Právij Szektort (Jobb Szektor), az Azovot stb... Mert ha valaki lenácizza őket, az az orosz propagandát nyomja. Pedig a francia CANAL+ készített egy dokumentumfilmet, még 2016-ban, és abban látható, hogy tényleg vannak nácik, nem feltétlen kevesen, de elég nagy politikai befolyással, a mai Ukrajnában. Az Ukraine: les masques de la revolution  (Ukrajna: a forradalom maszkjai) kiverte a biztosítékot a párizsi ukrán nagykövetségen és igyekeztek elérni azt, hogy a francia csatorna ne adhassa le a filmet. Helyette inkább egy ukrán gyártású propagandafilm levetítését szerették volna elérni. Azt nézzék a franciák, ne az oroszellenes pogromot.
És folytathatnám a sort...
A hallgattassék meg a másik fél (Vocem mittere in alteram partem.) elv félre van téve, hiszen az érdekszférák felosztásánál az EU is sorban áll a maga tortaszeletéért. És ezért elárasztja a kontinenst az ukrán háborús propaganda. És itt Magyarországon, ahogy mindig is lenni szokott, a médiamunkások túltolják a dolgot. Legyen szó covid19-ről vagy ukrán háborúról, nyomják-tolják szakadatlan az egyoldalú infókat. Politikai elkötelezettségtől függetlenül.

Félreértések elkerülése véget, vannak ismerőseim mindkét országban. Szerintem, egyik náció irányába sem vagyok elfogult. (Jut eszembe! Nem vagyok szakértő. Tényleg! Milyen iskolát vagy tanfolyamot kell elvégeznem, hogy ilyen-olyan szakértő lehessek? Vagy elég, ha kinevezem magam?😉)    
Érvek... Na ilyenekkel nem igazán találkoztam magyar nyelven az ukrajnai háborúval kapcsolatban. (Ez igaztalan. Van egy-kettő ilyen hely, talán többis, de nem igazán jellemzőek....)  Mondjuk, nagyon nem is kerestem. Ez már egy régi történet. És belefáradtam, hogy ha valamit tudni szeretnék róla, akkor angolul és oroszul is olvashatok róla, de magyarul csak a mesélgetés megy. A mainstreamben. Mindkettőben. Ha felnőttnek néznének minket a hírszerkesztők, akkor nem született volna meg ez a felirat.




Véres Úrhölgy a Telegramon
Kíváncsi vagy a véleményemre, hogy milyen ez a film?
Rövid, fél órás.)))
De komolyan!
Azt gondolom, megtekintése után jobban meg lehet érteni az orosz politikai vezetés döntéseit. Nem kell velük egyetérteni. Sok minden nincs benne az előzményeket illetően, mivel a csatorna nem először foglalkozott a témával. Az időtartam miatt nem is tud belemenni a mélységekbe, csak érintőleges a hozzáállása.
Megértheted, hogy miért hatástalanok jelenleg az orosz társadalomban azok a szómágiák, amiket a nyugati véleményformálók alkalmaznak.

Amikor először néztem a filmet az utolsó három-négy mondat nagyon durvának tűnt számomra. Egyből Sztrugackijék Nehéz Istennek lenni-jük jutott az eszemben. Meg az, hogy ez szembe megy a felvilágosodás egyenlőség eszméjének. Felháborodtam. Komolyan. Aztán aludtam rá. És most? Most sem szimpatikus a gondolat, hiszen bizony ellent mond az elmúlt nemtom hány év filozófiájával, már-már fundamentálisan. Ugyanakkor, szókimondó. Brutálisan. És tulajdonképpen, ez a bevett gyakorlat, mármint amit a film vége állít. Évezredek óta gyakorlat ez. És valahol azt ígéri a narrátor, hogy nem a star trekes Csillagflotta-etiketté a jövő, hanem továbbra is a cél szentesíti az eszközt. Ez a realitás, most. És az az utolsó három-négy mondat előre felmenti a héjákat, a politikusokat, a katonákat. Ha ezt a gondolatsort valaki elfogadja, onnantól neki nem lesz pl. Putyin soha agresszor, vagy háborús bűnös.
Star Trek képregényborító

A filmben van egy rész, ahol Kszénija Szobcsak kerül górcső alá. Pontosabban, a gazdasági szankciók által kiváltott hatás Szobcsak kisasszony lelkivilágára.
Egyébként, a legutóbbi elnökválasztáson ő is indult. Olyan ellenzéki félének számít - persze, nincs Nyugaton úgy felkapva, mint pl Navaljin -, de inkább hívjuk őt celebnek. Ez talán közelebb van a valósághoz. Különben meg, az apukája Szentpétervár polgármestere volt egy ideig, és ebben az időben felkarolt egy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin nevezetű fiatalembert. Aki - azt mondják - mintegy atyjaként tekintetett a polgármesterre.  (Majd később az akkori orosz elnökre, Borisz Jecinre is.)
Szóval, a Véres Úrhölgy egyik Telegram posztjából idéznek a filmből. Az írás látszik, és olvashatóan is megjelenik, miközben a narrátor felolvas belőle. Ám kihagy egy mondatot. Ez a mondat arról szól, hogy a szankciók azon része, amelyik az oroszok bankbetétjeinek korlátozásáról szól és az oroszoknak a vízum kiadásának megnehezítéséről; kontraproduktív, érzelmileg a Kreml kezére játssza az oroszokat.
(Hont András kb ugyanebben az időben erről pont ellenkezően vélekedett, és hangot is adott ennek. Láttam a Youtube-on. Talán, még sincs annyira képben valamelyikük, mint ahogy gondolja... Pontosabban, azt fejtegette, hogy ha majd az oroszok nem tudnak elmenni nyaralni, akkor nagyon fog csökkeni Putyin elfogadottsága, népszerűsége. Persze, azt Hont úr valószínűleg nem tudja, hogy az orosz középosztály Indiát, Vietnamot célozza meg. Évek óta ez a tendencia. A felső tízezer az USÁ-t leginkább, de hónapokra, akikkel meg Horvátországban találkozott az a középosztály alja-közepe. Meg hogy ott - mármint Oroszországban - a belföldi turizmus is igen jelentős és divatos. Úgyhogy a celebek és az oligarchák kivételével aki eddig tudott, annak ezután se lesz feltétlen probléma az utazás. Főleg, hogy a rubel vásárlóértéke, árfolyama visszaállt. Jó eséllyel tele lesz Törökország, Egyiptom, Jordánia, Ciprus orosszal most nyáron, pl. Hévíz, a horvát tengerpart, Prága helyett. Persze, ezek csak lehetőségek, amikkel a mai orosz társadalom többsége - ahogy a mai magyar társadalom többsége is - nem tud élni. Eddig se tudott, és ezután se fog tudni. De ettől függetlenül, nem igaz, hogy a mindenhatónak gondolt Nyugat szankciói miatt, nem lesz hova utazni nyaralni Oroszországból. Ezzel csupán azt kívántam jelezni, hogy bizony van igazságtartalma a lét határozza meg a tudatot megállapításnak. Az általam egyébként tisztelt újságírót ebben az esetben inkább a saját vágyvezérelt gondolkodásmódja inspirálta, mint a valóságismerete. De nem ő az egyetlen kis hazánkban.
Érdeklődtem, hogy mi a helyzet a boltokban az invázió második hete után. Semmi különös, az árak nem mentek fel. A szokásos infláció érezhető - ez volt a válasz. Egy hét múlva meg az, hogy az árak nagyon mennek felfele. De a rubel sikeres stabilizálásával ez megszűnni látszik. Ami van, az a megszokott. Április első felében olvastam arról, hogy a lakosság valutavásárlási megszorítását gyakorlatilag megszüntették. Pedig az eredeti jogszabály szeptember 9.-éig tiltotta meg ennek a lehetőségét. Hmm...)


Azt hiszem talán úgy tűnhet, hogy finoman szólva nem vagyok egy Zelenszkij-fan. Őszintén megmondom, semleges a véleményem. Megalapozatlannak tartom azt a fajta rajongást, ami a hazai média egyik részének megítélésében megjelenik. De nem tartom szimpatikusnak a lebohócozását, leszínészezését sem. Mint ukrán elnök kényszerpályán mozog. Kénytelen kiszolgálni a szélsőjobboldalt, mert ha Ukrajna egyetlen négyzetcentiméteréről lemondana, megbuktatnák. (Nem véletlenül tiltotta be azokat a pártokat, akik kiegyezni és a háborút elkerülni akartak volna Oroszországgal.) Kénytelen kiszolgálni a Nyugatot, mert ha ezt nem teszi meg, akkor ki finanszírozná az ukrajnai csődtömeget? Ezért folytatta elődei (Porosenko, Turcsinov) politikáját és bombáztatta Donbasszt. Ezért nem is próbálta visszafogni az ukrán fegyveres erőket a minszki megállapodás szerint. Bátran jól nem tartotta be a megállapodásokat, mert ahogy elődei, úgy ő is maga mögött tudhatta a NATO-t és az EU-t. Nyugaton úgy gondolhatták, hogy Ukrajna húzogassa csak az oroszlán bajszát, az úgy se mer majd odacsapni.
Tévedtek.
Ahogy Ukrajnában nyolc éve szisztematikusan fejlesztették a hadsereget amerikai segítséggel, úgy Oroszország is készülgetett a gazdasági zárlatra.
Tény, hogy rengeteg teátrális elem van az ukrán háborús propagandában, de szerintem mögötte ott van/volt a Nyugat ígérgetése. Ezért akartak egyből NATO és EU tag lenni a kirobbanó háborús megindulás után. Ezért követeltek NATO-s légtérzárat. Nem gondolnám, hogy csak úgy ötletelgettek, mindenféle alap (ígérgetés) nélkül, Mert hát, közben rájöttek nagy a baj, minden dicsőséges háborús dicsekedésük ellenére... A napóleoni háborúkban született egy mondás: hazudik, mint egy hadijelentés.
Nem csak az orosz csapatok támadásával kellett szembenéznie Zelenszkijnek, hanem azzal is, hogy a Nyugatnak elsősorban golyófogónak kell az ukrán haderő. És csatatérnek, pufferzónának Ukrajna.
Persze, hogy megpróbálta/megpróbálja hiszterizálni a nyugati médiát. Neki nincs hová visszavonulnia. Ha Ukrajna területéből egyetlen négyzetcentiméterről lemondana, neki, mint ukrán politikusnak, vége. Kénytelen héja lenni. Ezt a szerepet kapta az USÁ-tól. Mert ha jobban megnézzük a Majdan utáni Ukrajna az USA protektoriátusává változott. (Sokszor hallom, hogy a mai Ukrajna demokrácia, meg hogy a demokráciát védi. A mai Ukrajna nem demokrácia. Van parlamentje, és vannak választások. És vannak akik vezetik az országot. Ha szükségesnek látják betiltanak pártokat. Megakadályozzák, hogy részt vegyenek a megmérettetésben, hogy beleszólásuk legyen azoknak is politikába.  Ha érdekükbe áll, akkor szavaztatnak, ha nem, akkor ellehetetlenítik a szavazásokat. Nem bíznak semmit a véletlenre. Valamiért, azonban még egyetlen szélsőjobboldali tömörülést sem tiltottak be ott.🤔 Vajh, miért?) Az első miniszterelnök Jacenyuk, hamarabb lett miniszterelnök, mint ukrán állampolgár. A közigazgatástól kezdve a rendőrségen át a katonaságig mindenütt amerikai tanácsadók jelentek meg. Baráti segítségnyújtás...
A jelenlegi amerikai elnök fiának évek óta zavaros pénzügyei vannak Ukrajnában. Épp márciusban hozta nyilvánosságra az orosz titkosszolgálat a laptopján - mármint Biden laptopján - található bizonyítékokat arra vonatkozólag, hogy Hunter Biden a korrupciótól sem riad vissza az ukrajnai gázbizniszban. Illetve, hogy pénzt fektetett a nyugati propagandisták által letagadott ukrajnai biolaborokban. (Érdekességként megemlítem, hogy maga Zelenszkij is panaszkodott Trumpnak - mikor az még elnök volt -, hogy Biden nyomást gyakorol ukrán politikusokra, például rá is. Fenyegetésről, megzsarolásról volt szó. Emlékszik erre a hírre még valaki?)
Ma már senki nem beszél arról, hogy az orosz gázfüggés diverzifikációját már kb tíz évvel ezelőtt az EU az ukrán palagázra kívánta alapozni. Amit állítólag Kelet-Ukrajna fekete földje alatt találtak. És Hunter Biden kb innentől tűnt fel a ukrajnai gázbizniszben. Összekötőként is, az ukrán vezetés és az előző demokrata párti elnök adminisztrációja között. És ez a laptop-ügy az USÁ-ban jóval nagyobb hullámokat vert, mint az EU-ban; nem véletlen, hogy Obama orvosa azt nyilatkozta, hogy Joe Biden mentálisan alkalmatlan elnöknek. Nem kell ebbe sokat belegondolni, hisz ez csak egy jelzés, hogy a félidős választásoknál, ha megerősödnek a republikánusok, akkor nem lesz második ciklusra jelölve a jelenlegi elnök.
Szóval, ez az ukrán-orosz háború, inkább USA-OF háborúnak tűnik. Amely tényleg átszabhatja a nagypolitika viszonyait. Beleszólhat az USA, Ukrajna és Oroszország vezetőségének személyi összetételében. De olyan országok politikai életébe is beleszól, amelyek úgy egyébként nem sok vizet zavarnak jelentéktelenségük okán. Ahogy jelentősen befolyásolta a magyarországi választást is. És így láthatjuk, hogy valóban beteljesülhet ami a TV-C ezen műsorában is elhangzik, miszerint a világ nem lesz ugyanolyan, mint amilyen a háború előtt volt.
Egy vesztes háború beláthatatlan következményekkel járna Oroszországban. Vagy meggyengülne a központi hatalom, vagy bedurvulna. Egyik verzió sem sejtett happy endet. Az ukrán vezetés a szélsőségesek és a  pénztelenség túsza, az USA meg már túl sokat invesztált anyagilag az ukrán sztoriba. Nem a gyors békének kedvező felállás ez.
Háborús bűnök... Érzékeny téma. Egy biztos, nem látni tisztán - és ez esetben érthető is ez - ebben a kérdésben. (Meg a politikánál mocskosabb dolog talán csak egy van, az egyházpolitika.) Az ukránok elemi érdeke, hogy a NATO-t tevőlegesen is bevonják a konfliktusba. A NATO nélkül egyébként már véget ért volna a háború. Kijev esetleges győzelmének a kulcsa a külföldi katonai segítség. Külpolitikai célja, ennek a kiprovokálása. Ha már önként nem ment a NATO. És erre a célra megfelelő indok lehet az ellenfél háborús bűnökkel való vádolása. És ez még csak a cui prodest témaköre...
Az invázió első napjaiban olvastam egy izraeli elemző írásának magyar nyelvű kivonatát (nem emlékszem már hol, talán a HVG-n), amely szerint az orosz célok között nem szerepel(t) újabb ukrajnai területek elcsatolása. A szakember szerint három fázisa van a támadásnak. A három egymástól nem feltétlen észrevehetően válik el, illetve a cél esetleges elérése okán, nem feltétlen kell bekövetkeznie mind a háromnak. (Persze, ezen már túl vagyunk, szerintem.) Az első: az ukrán kormány megtörése, vagy leváltása. Ezért az első szakaszban csak katonai célpontokat pusztították az oroszok. A második szakasz - amennyiben az első nem ér célt - a hadsereg megtörése, azaz érzékeny veszteségek okozása a fegyveres erőknek. Ha ez sem hozna változást, akkor jönne a klasszikus háború, ami nincs tekintettel a lakosságra sem.
Az izraeli szerző szerint, Clausewitz-et a mai napig oktatják Oroszország katonai intézményeiben. És az ő legismertebb klasszikusa úgy szól, hogy a háború a politika folytatása, más eszközökkel. És mivel a diplomáciai asztal mellett Moszkva semmilyen eredményt nem tudott elérni, váltott. Más eszközökre. Ez összecseng Macron állításával, miszerint a konfliktus eldurvulásában az EU is felelős, hiszen a tárgyalóasztali mellett megkötött megállapodások meddők maradtak. Ugyanakkor nem gondolnám, hogy az EU és az USA diplomatái olyan szinten állnának, mint a szíjjártói magyar külügy. Nagyon is szándékosan asszisztáltak a megállapodásszegőknek.  
A háború elején lehet, hogy csak a katonai célpontokra lőtt az OF fegyveres ereje, de polgári célpontokat is eltalált. Ezek egy része időközben valójában katonai objektumokká válták, más része pedig a fegyverek pontatlanságából következett be. Illetve volt legalább egy rakéta, ami egy toronyházba zuhant bele Kijevbe, amit meg lelőttek, és úgy zuhant oda. Miközben a cél, a közelben lévő repülőtér volt. Legalábbis Kijev először ezt mondta. Mindenesetre a végén mindhárom fajta esetre azt mondta a propaganda, hogy az oroszok a polgári lakosságot támadják. Mariupol már egy más esett. Ekkor már a felek egyáltalán nincsennek tekintettel a lakosságra. Egyik fél se. A városban az egyik hírhedt(en náci) zászlóalj (amelyik csak nevében zászlóalj, valójában sokkal nagyobb katonai egység) állomásozik, akiknek a megadás, a fegyverletétel nem volt opció. De a másik oldal sem akart foglyokat ejteni.
Az oroszok kulturális és sport elszigetelése pedig, szerintem, egy agyrém. Semmi racionalitás nincs benne. Az egyik pedig az szélsőséges ukrán orosztalanítás nemzetközivé tétele. Szégyen. Európára nézve is. Miért kell kétségbe vonni Tolsztoj, Dosztojevszkij, Puskin munkásságát csak azért, mert a putyini vezetés már nem látta értelmét a szócséplésnek az EU-val? Miért kell a kontinens politikusainak olyan primitívnek lenniük, mint egy jobb szektoros megmondóembernek? A másik... A másik pedig a sport és a napi politika összekeverése. Gyomorforgató.
 

És az említett tv-adás megtekinthető itt (magyar felirattal):
https://videa.hu/videok/hirek-politika/ukrajna.-eletre-kel-dnr-kijev-lnr-DnPIpISkvs9rvwqx


És pluszban - akit érdekel - a sokat emlegetett orosz propaganda egyik felvétele megtekinthető itt (https://t.me/RVvoenkor/7165). Ez egy április 8.-ai felvétel. Nem mai, de jellemző. És az elemzése is megérne egy misét. Egy összehasonlító elemzés. Ki hogyan akar hatást gyakorolni a közvéleményre, ki kinek játszik...

Természetesen, az azóta eltelt időben a propagandák is változtak. De erre nem térnék ki most.

A Ilja Muromec és a Csalogányos Rabló

 

2018. április legvégén találkoztam először ezzel a rajzfilmmel. Rögtön úgy éreztem, hogy kellene hozzá csinálni magyar feliratot. Majd eltelt egy olimpiányi idő, és megvan! 😉😁

Se szeri, se száma az orosz mondákat, regéket, legendákat feldolgozó rajzfilmeknek. És a kétezres években semmit nem csitult - sőt, mintha erősödött volna - ez a lendület. Úgy vélem, hogy a maguk módján sikeresek ezek a vállalkozások. Ráadásul, élvezhetőek felnőtt szemmel is. Nem nacionalista érzelmek felgerjesztésének buta próbálkozásaival állunk szemben. Mindre jellemző a humor, az összekacsintás és a szórakoztatás felvállalása. Nincsenek a messze a semmibe révedő tekintetek, kifejezéstelen és értelmetlen fennkölt dumák. Csak semmi néphülyítés!

Ilja Muromec (vagy Muromi Ilja) történetét feldolgozó 2007-es rajzfilmet nézve, azért felvetődik az emberben, hogy a NER éveiben megszokott királyi média vajon műsorra merné-e tűzni ezt a rajzfilmet? Komolyan mondom! Amikor először meghallja a herceg - akár szarkasztikusnak is tűnő - mondatait a demokráciáról, akkor még élhetne az emberben a felvetés, hogy itt most a nagy ideáknak görbe tükör lesz mutatva. Amikor a rajzfilmesek a sajtószabadság témakörét járják körül, amikor kiderül, hogy Aljonuska a független újságírónő szerepét komolyan veszi, nos akkor már biztos lehet a magyar néző, hogy nem MTV kompatibilis a mű, amit néz. A korrupcióról, az állami pénzekről, az adóról, az adószedés praktikája...  Az állam irányítóját mennyire tudja korrumpálni a pénz, a dicsőség... És hogy ezekért nem riad vissza még a hazugságtoktól se. Az alvilág támogatásától - a büntetésvégrehajtás befolyásolásán keresztül - se, remélvén az extraprofitot. A jó Ilja, aki szintén demokratikus értékeket vall - ahogy Aljona is -, és a korruptságra hajlamos fejedelem.  Fú! Ezek nagyon rázós témák.

Szóval, kedves mesét láthatunk egy nagyon erős orosz emberről, Ilja Muromecről. A mese a Kijevi Rusz idejébe visz el minket. Ez a druzsinák, a bogatirok, és Cárgrád világa. A daliás idők... Szóval, a rajzfilm nem  szól másról, hogy az erős és bátor bogatir, hogyan veszi fel a küzdelmet a karizmatikus Rabló ellen.

(Mikor készült a fordítás eszembe jutott, hogy meg kellene néznem egy másik rajzfilmet, ami szintén ebbe a korszakba visz el... De végül a Jaroszláv Ezer évvel ezelőttet "kölcsönöztem ki" a nemzetközi adatbázisból. És megnéztem. A feliratommal. Nem szeretem a felirataimmal nézni a filmeket. Azon kapom magam, hogy mit írnék másként, vagy észreveszek egy helyesírási hibát... De a Jaroszláv esetében meg voltam elégedve a munkámmal. És kellően régen láttam ahhoz, hogy ne emlékezzek mindenre. Tényleg jó film az is!)


Hát akkor nézzünk rá az "eredeti" műre! (Vigyázat! Spoiler veszély!):

"Ilja vitéz és Fülemüle a zsivány

Nyargal Ilja vitéz, ahogy a Kócos pejkó lába győzi – bércről bércre szökken, folyón, tavon átröppen, hegyeket szed lába alá. Fülemüle zsiványt, az ország rémét akarja kézre keríteni a jó vitéz. Elérkezik egy habzó nagy folyóhoz, annak a túlsó partján három tölgyfa kilencágán ül Fülemüle a zsivány, messze elkerüli sebes röptű sólyom és iramodó vad – fél a zsiványtól. 

Meghallja a zsivány a lódobogást, feláll, és kiereszti iszonyatos hangját: - Hej, ki az a vakmerő, ki az a mihaszna, aki Fülemülét álmából felriasztja? – S hogy ezt rikkantja- fülemüle csattogással, oroszlán ordítással, kígyó sziszegéssel -, megrendül a föld, a vén fák inognak, virág lehull, fű elfonnyad, a Kócos pejkó térdre roskad. De lovasa megcsapkodja, és rossz zsáknak szidja, mire összeszedi minden bátorságát, erejét, és feláll, átszökök a folyón, odarúgtat a félelmetes fülemülefészekhez. A zsivány felettébb csodálkozik, kidugja fejét – Ilja nem késlekedik, buzogányával rácsap a feje búbjára, úgyhogy lefordul a fáról sz átkozott, szólni sem mer.

- Mit bámulsz rajtam, zsivány?- kérdi Ilja.

- Jaj nekem, ez egyszer erős kézbe kerültem! – nyögi a zsivány.

Vágtat Ilja egyenest a zsivány házához, teteje aranyos, fénye csak úgy vakít, lánggal ég a napon. Kinéz az ablakon a zsiványné, rémülten összecsapja a kezét, lekiált a lányának:

- Jaj nekünk! Egy paraszt lovas jön, és apádat hozza kengyelhez kötözve!

Kiszalad az útra, leborul a vitéz előtt, rimánkodik, aranyat, ezüstöt, gyöngyöt kínál neki, csak az urát eressze szabadon. De Ilja így felel:

- Gazul szerzett kincset énnekem ne kínálj! Ártatlan emberek vére tapad rajta! Viszem az uradat Kijev városába, a fejedelemhez. 

Úgy tesz, ahogy mondta: Kijev városában a fejedelem udvarán lovát faragott faoszlophoz kötözi, a zsiványt ott hagyja, ahol van, ő maga felsiet a lépcsőn. A fejedelemnél éppen lakomáznak, Ilja vitéz megáll a küszöbön.

– Köszöntelek, fejedelem! Szolgálatodba állanék, ha megengeded – mondja -, Ilja a nevem, Murom faluban születtem, és hogy vitézségemben ne kételkedhess, elhoztam neked Fülemüle zsiványt, itt van az udvaron, kengyelhez kötözve.

No, felugráltak erre, ahányan az asztalnál ülnek, a fejedelem szalad Ilja után az udvarra. S zsivány ott lóg a vitéz lován, mint egy zsák. A fejedelem csúfolja, biztatja:- rajta no, most fütyölj, csattogj, Fülemüle, ordíts, oroszlán hadd halljuk!

- Nem te győztél le harcon, hát ne is parancsolgass nekem! – így a zsivány.

Akkor Iljához fordul a fejedelem:

- Parancsold neki te, Muromi hős vitéz, hadd halljuk a hangját!

Kieresztette a gyilkos hangját a zsivány. A tornyok aranygombjai elgörbültek, a tető leszakadt, az ablaküvegek megrepedtek, a lovak kitörtek istállóikból, és szerte szaladtak, a jó vitézek négykézláb kúsztak a földön, a fejedelem se élt, se halt. Megharagudott a zsiványra Muromi Ilja, és így kiáltott rá:

- Most már leszámolok veled, elég apát-anyát megríkattál, elég fiatal nőt megözvegyítettél, nincs több zsiványkodás! – Kirántotta éles kardját, lecsapta a fejét. Így lett vége Fülemülének , a zsiványnak."

Ez az orosz mese a Móra Kiadó gondozásában (már többször) megjelent Mindennapra egy mese című kiadványból származik. És Beke Margit feldolgozta fel.




Ilja Muromec vagy muromi Ilja

A Pallas Nagylexikon a következőket írja Ilja Muromecről:

"(M. Éliás), az orosz bylinák (1. o.) egyik hőse, akiről az orosz történetirók egy ideig azt állították, hogy valósággal élő személy volt a XII. sz.-ban, körülbelül 1188 táján. Az orosz nép ajkán a mai napig is élő hősi dalok és mondák egyik legkedveltebb alakja M., a vén kozák, aki különben minden nagy ereje vitézsége dacára a nép fantáziája szerint aláveti magát a volgamenti atamannak (1. o.), Razin Sztenykának. V. ö. Vjesznjik Jevropy (Szt. Pétervár 1892 jun. füzet, 702-742. old.)."




Sztyopocskin és a holdraszállás

Vajon hányotoknak teszhetett Sztyopocskin a deszantos története?

Gondoljátok, hogy megúsztátok annyival, hogy egy ifjú célba ért? Hát nem. Mert itt a második rész is!

Az első beindította az elméket. Se szeri, se száma azoknak a tippeknek, hogy melyik karaktert kiről mintázták az alkotók. (Persze, nem itthonról állítom ezt.)  Nem belső tulajdonságokra kell gondolni, hanem külső hasonlóságokra. A Tábornokot egyesek például Nyikita Mihalkovhoz...

A második részben Sztyopocskin űrlényekkel veszi fel a harcot. Meg kell mentenie a Földet. De nem csak az alienektől, hanem a Kék Bolygó kapitalistáitól is. Hisz minden rossznak a gyökere a pénz szeretete. És eme ősi bölcsesség napjainkban is aktuális. Még akkor is, ha a pénz, a vagyon kőolaj formájában nyilvánul meg.

Feltétlenül szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a rajzfilmben szereplő űrlények annyira hasonlítanak az Alien (Nyolcadik utas a halál) - ma már - sorozat űrlényére. Aminek megálmodója, megalkotója Hans Rudolf Giger. Aki olyan filmes alkotásokban is részt vett, mint az 1976-os Dűne, Poltergeis 2., A lény... Olyan huszonegynéhány éve láttam egy angol nyelvű könyvet, ami a munkásságát mutatta be. Nem tagadom, nem estem hanyatt tőle. (Finoman fogalmazva.) Nem az én világom. Azért remélem, néha beszélgetett pszichológussal... A filmben szereplő űrlények látványa, látványvilága, szerintem bizonyos értelemben tisztelgés lenne Giger előtt. Mert nem csak alienesek az idegen lények, hanem egyiküket Gigernek is hívják. Csak mondom. (Mondjuk, én kedvelem az ilyen kulturális utalásokat.)

A második rész megtekinthető itt: https://youtu.be/wjyXkPPNQGQ

Afganisztán 1979-1988 2.rész

Az afganisztáni háború megértéséhez sokkal nagyobb perspektívából kell szemlélni az eseményeket, annál mint, hogy egy évtized eseményeire figyelünk csak. Nem véletlen, hogy ez a dokumentumfilm sorozat sem 1978-ban "kezdődik".
Általában a politikai sokkal összetettebb, mint azt a provinciális Magyarországon gondolják az emberek. Még a politikából élők sem igazán tudják, - a Kárpát-medencében - hogy mit is jelent valójában a politika. Egyetlen dolog ami fontos számukra az egyéni előnyök behabzsolása. Ha ilyen "magyaros" mentalitású politikusai lennének az USÁnak, Oroszországnak, Izraelnek, Kínának (stb...), akkor már rég be is fejeződött volna a 3. Világháború (ami egyúttal az 1. Atomháború is lett volna).
Ebben a bejegyzésben elkezdenék egy rövid áttekintést a 18.századtól a 20. század '50-es éveiig.
A '60-'70-es évek főbb eseményei úgyis megtalálható a filmben.
De ne feledjük el, hogy a történetnek nem 1988-ban lett vége. Napjainkban is tart, bár most már más nagyhatalmak bicskája törik meg a Himalája kövein. Mert hát, ahogy az első részből is kiderült, az 1970-es 80-as években sem csak az akkori Szovjetunió keverte a kását a Hindukus hegyek eme vidékén. Ahogy ma sem. 

A sorozat első része itt tekinthető meg:
https://videa.hu/videok/hirek-politika/afganisztan-1.resz-szovjetunio-pAiHIlvJY7EO2sDc

Ugyanakkor - úgy gondolom - több is lehet ez a dokumentum sorozat, mint a szovjet beavatkozás ismertetése, esetleges szerecsenmosdatással megspékelve. ( Az egyik kedvencem: A kormány terveinek megzavarásában jelentős szerepet játszottak az ország természetes adottságai.) Több, de csak akkor ha tényleg figyelmesen hallgatjuk a monológokat. Ráeszmélhetünk arra, hogy nem mindenki gondolkodik úgy a hatalomról, az országhatárokról, a jogról mint mi, akik az európai kultúrkörből szívtuk magunkba a műveltséget. Hiába globalizált napjaink kultúrája, nagyon más gondolkodású, értékrendű emberek élnek egymás mellett a mi kis Földünkön. Azt gondolom, hogy üvegkalickánkból való kilépésünket is segítheti ez a sorozat. Ha kellően nyitottak vagyunk - és jó eséllyel a többség nem, hiszen a felsőbbrendű gondolkodás annyira sajátságos mifelénk - megláthatjuk Keletet, és talán jobban megérthetjük napjaink eseményeit is. Talán... Mert bár a szovjet inváziót (elcsépeltem) az amerikaiak vietnami háborújához szokták hasonlítani - bár a délkelet-ázsiai konfliktusnak nagyságrenddel több áldozata volt -, szerintem inkább hasonlítható az  amerikaiak Bush-érában megkezdett afganisztáni háborújához.
Ho Si-Minh mozgalmának széles társadalmi bázisa volt. A több évtizedes szabadságharcnak volt tömegbázisa. Az USA az úgynevezett demokrácia export ürügyén helyben ment a pofonért. A fasiszta Japán, és a francia Idegenlégió (megerősítve 2. világháborús német veteránokkal) nem bírt a kommunista ideológiával rendelkező vietnami felkelőkkel. Közel 30 évnyi dzsungelharcos tapasztalatot akartak megtörni bombákkal, napalmmal... Sőt! Nixon még az atomfegyver bevetésének gondolatával is játszott. A japán militarizmus és a kétes hátterű légiósok kegyetlenkedései után G.I. JOE mit akart még?
Afganisztánban mind a szovjet, mind az amerikai hadsereg kulturális missziót is végrehajtott. A szovjetre érkezett válaszként a talibanizmus is, amellyel az USÁnak is meg kell és kellett küzdenie. Az amerikai kivonulás után sokan - szinte divat lett - az mondták, hogy az USA kudarcot vallott. Magam nem osztottam ezt a véleményt - talán valamelyik hozzászólásomból ki is olvasható itt e blogon ezen álláspontom -, és nagyon úgy tűnik, hogy valami kis igazság lehet is az álláspontomban. Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni. (Még ha oly annyira szeretnék ezt egyesek. És egyébként ez kis hazánk tragédiája is. Két vesztes világháború után se tanulta meg a magyar politikai elit, hogy jobb békén hagyni a Balkánt. Ott sem terem nekünk babér. Még ha kavarásunk indulása jónak /?/ tűnik is.)
Szóval, napjaink talibán mozgalma nem az, mint ami Omár mollah és hittársai idejében volt. Nem lehet ugyanaz, és ez jó. Ha csak ennyi lenne az eredménye a két afganisztáni háborúnak, talán az sem lenne rossz. De ennél, szerintem több van... 


Az első angol-afgán háború

Persze, megpróbálhatnám elemezgetni eme dokusorozat részeit. Rámutatni a jól használt eufémizmusokra, melyekkel szebbé lehet tenni a valóságot. Esetleg kiegészíthetném az elhangzottakat, de mi értelme lenne ennek? Akkor azok, akik veszik a fáradságot (mert érdekli őket a téma) és megtekintik az epizódokat, kicsit csalódottak lehetnének. Hiszen épp az információk újságát, részletességét venném el. Viszont, a szovjet beavatkozás és az arra adott reakció mélyebb megértéséhez nem árt tudnunk, hogy milyen előzmények vezettek. És mindez a 19. század hajnalán kezdődött...

Herótom van a hős szabadságharcos népek lózungjából. Mindegyikből. Mert a valóság jobban érdekelt mindig is a meséknél. Az afgán nép szabadságszeretetét és azért való küzdelmét Nagy Sándorig visszavezetők egy délibábos párhuzamos valóságot építenek fel. Az európai kultúrkörben használatos értelemben nincs afgán nép. Politikai értelemben van. Afganisztán ebben Belgiumra hasonlít.
Azon a területen, amelyet Afganisztánnak nevezünk számos nép él. Pastu, üzbég, fárszi, tadzsik, türkmén, hazara, ajma, beludzs, kazah, kirgiz (a teljesség igénye nélkül!). Szokták mondani, hogy az iszlám vallása az ami összetartja ezeket a népeket. Hát az sem. Az országban élnek síiták és szunniták is (nagyon nem egyeznek teológiai alapon egymással, arról nem is beszélve hogy nem csak muzulmán közösségek vannak az országban. Szikhek, hinduk, a bahai mozgalom tagjai és természetesen keresztények is. Bár a döntő többség az iszlám szunnita ágához tartozik.
Ha ennyire az ellentétek országa lenne, akkor hogy alakult ki?
Íróasztal mellett. Mint például Szíria, Jordánia, Tunézia is.
És ezért is (de nem csak ezért) van az, hogy az államhatár fogalma alatt nem azt értik, mint az európaiak. És ezt megtapasztalhatták 2015-ben a világtól elzárt Kárpát-medence lakói is. Csak épp elzártságukat, és tájékozatlanságukat kihasználva szélsőjobbos uszításoknak ültek fel. De ez egy nagyon komplex kérdés, ha van rá igény megvitathatjuk a bejegyzés végén.

A Közel- és Közép-Kelet etnikai, vallási, politikai széttagoltságát a brit imperializmus a kezdetektől kihasználta és fenntartotta. Az ősi római "Oszd meg és uralkodj" szellemében. Viszont uralmának kialakítása és később a fenntartásában tőkés vállalkozások magánakciói alapoztak meg. Ez nem valami brit sajátosság, mert így tettek a portugálok, de még az oroszok is. A kapitalista országok jellemzője ez. Az, hogy a politikát gazdasági, (és a munkásmozgalmak megerősödése után) szociális érdekek írányítják. (Erre az útra térhetett volna rá Magyarország 1990 után, de a dzsentri mentalitás erősebbnek bizonyult a modernizációs igénynél. Ha volt egyáltalán ilyen igény kis hazánkban. Kialakítottunk inkább  a 21. századra egy /fél/feudális politikai rendszert, gazdaság nélkül.)
Az angol Kelet-Indiai Társaság ellenőrizte a 1780-as évekre India nagy részét. Ezzel politikai riválisáva vált a Török Szultánságnak. Ami meg épp Oroszország elleni háborúra készült. Franciaország nemzetközi szerepvállalása szünetelt. Utolsó nagy dobása az amerikai Függetlenségi Háború támogatása volt, majd egy gazdasági összeomlást egy véres rendszerváltás követett. Az új rezsim folyamatos védelmi háborúkba sodródott, ami értelemszerűen nem segített az ország talpra állításában. Ezen az állapoton Bonaparte tábornok felbukkanásáig, nem is tudott változtatni. Az egyiptomi hadjárat (1798-1801) az Ottomán Birodalom (másnéven Török Szultánság) hadierejének érzékeny veszteséget okozott, ezzel közvetve a brit befolyás erősödni tudott mind Indiában, mind az Indiától nyugatra található területeken. Az orosz diplomácia elfogadta, hogy a Franciaország képes uralni az európai politikai életet, és ezen keresztül újra világpolitikai tényező kíván lenni. Ennek egyik megnyilvánulása volt az Anglia elleni Kontinentális Zárlat. Aminek egyetlen, ám nagyon fontos célja volt, az brit árucikkek kiszorítása az európai piacról és a kontinens francia termékekkel való elárasztása. (Vegyük észre, hogy Franciaország élén egy nagyhatalmú diktátor áll - Bonaparte Napóleon -, aki az erőforrásokat az országa gazdaságának megerősítésére, és nem a hobbijára használja. Nem klasszikus rablóhadjáratokat folytat, mint Hitler, hanem a francia gazdasági érdekek kijárójaként viselkedik. És éppen ezért van neki széleskörű támogatottsága országában.)
Már az 1787-1791-es orosz-törtök háború után London azzal vádolja Moszkvát, hogy a Dardanellák meghódítása a célja. És lássuk be, hogy ezt a száz évvel későbbi bolgár(orosz)-török háború - amit megelőz az 1853-1856 közötti krími konfliktus, amiben szintén szerepet játszott ez a geopolitikai kérdés- teljesen alátámasztja.


De ne rohanjunk előre!
Mindezt vázlatosan csak azért soroltam fel, hogy lássuk az angol és orosz érdekek érvényesítése nem 20. századi fejlemény.
1826-1828 között egy orosz-iráni háború, amely következtében az orosz könnyűipari termékek (textil) sokkal könnyebben utat talált Perzsia piacaira. (Nem ez volt az első fegyveres konfliktus a két ország között.) És mivel a perzsákat az angolok tüzelték bele a fegyveres konfliktusban, teljesen egyértelmű volt, hogy a harc lezárása az angol érdekek sérülésével fog járni. Az angol export fő árúja a textil volt (gondoljunk csak az ausztrál gyapjú és a liverpooli szövödék közötti kapcsolat sztereotípiájára), így a közép-oroszországi jó minőségű szövetekkel a kereskedőknek nem volt nehéz dolguk. Ráadásul, mivel vízi úton megoldható volt a szállításuk, így annak költsége nem is volt magas. Olcsó, jó minőségű árú jelent meg a piacon, aminek elterjedését vámokkal -  a veszett háború miatt - nem lehetett megállítani. Természetesen, Nagy-Britannia nem kívánta mindezt tétlenül nézni. Diplomáciai úton tovább folytatta az oroszellenes machinációit. Újabb háború kirobbantásán fáradozott. 1829-ben a teheráni orosz nagykövetséget megtámadja a feldühödött tömeg. Az orosz nagykövetet megölik.
1832 és 1834 között angol tisztek, és hadfelszerelés érkezik Iránba. Sheil ezredes a sah kormányától azt a feladatot kapja, hogy az országban élő azeriekből szervezzen egy ütőképes hadsereget. De a kurdokból álló hadsereg fejlesztése is folyik az országban. Ám 1833 végén meghal az iráni trónörökös, majd néhány hónappal később a sah is. Belviszály kezdődik, amiből az oroszok által támogatott Abbasz Mirza fia került ki győztesen. Mohammed sah trónra lépésével Oroszország visszaszerezte befolyását az országban.
Ezzel párhuzamosan az angol-indiai kormány több kísérletet tett, hogy behatoljon Híva és Buhara afgán kánságokba. Afganisztánban ekkor fegyveres belpolitikai küzdelem folyt, már 1818 óta. Az egyik fél (Doszt Mohammed, a Barkarai nemzetségből) 1823-ban elfoglalja a kabuli trónt; Kandahárban a vele ellenséges viszonyban lévő fivérei uralkodtak; a herati kánságban a valamikori uralkodó dinasztia leszármazottja volt az úr. Afganisztán szomszédjai kihasználták a helyzetet. A szikhek elfoglalták Pesavárt, Multant. Az üzbégek által lakott Balh-vidék hol szikh fennhatóság alatt volt, hol nem. Pandzsab szikh maharadzsája 1809 óta szövetségese volt az angoloknak.
Ha Afganisztán, Buhara, a türkmén síkság és Híva angol ellenőrzés alá kerül, akkor az orosz kereskedelmi kapcsolatot meg lehetett volna szakitattni Közép-Ázsiával és Irán keleti részével is. És e mellett London kíváló felvonulási terephez jut a Kaszpi-tengerhez és a Kaukázuson túli területekhez. Természetes, hogy a pétervári diplomácia aktivizálta magát.
Az iráni sahok igényt formáltak a herati kánságra. Legtöbbször főségük csak névleges volt, bár a herati vazullus formailag általában elismerte az alárendeltségét. Viszont 1836-ban - angol támogatással - függetlennek nyilvánította magát a kán. A sah - orosz nyomásra - büntetőexpedíciót indított Herat ellen. (1837. július.) Herát kulcsa India védelmének és a Kaszpi-tengernek is. Érthető, hogy mind az angol, mind az orosz fél uralni szerette volna a kánságot, de legfőképpen egész Afganisztánt. Az oroszveszélyre hivatkozva London - bár nem hivatalosan - kezdetektől katonailag segítséget nyújtott Herat védelmében. (Pottinger tüzértiszt) A súlyosbodó helyzet végül nyílt angol beavatkozásba torkolott. Bombayből támadás indult ki a Perzsa-öböl irányába. Majd McNeill angol követ hadüzenettel fenyegette meg a sahot. 1838. szeptember 9.-én Herat ostroma abbamaradt, az iráni csapatok visszavonultak. Lord Auckland így fogalmazta meg a brit távlati célt:"Afganisztán keleti tartományaiban az ellenséges hatalmat baráti hatalom váltsa fel és állandó sorompó állíttassék mindennemű agresszív kísérlet ellen, amely északnyugati határunkat fenyegeti."
1838 júniusában katonai szövetséget köt India kormányzója, a szikh maharadzsa és Sundzs sah. A cél Sundzsa kabuli restaurációja, azaz Afganisztán angol védnökség alá helyezése. 1839 elején megindultak a seregek Afganisztán ellen. Április végén már övék Kandahár, májusban Sudzsát fényes ceremónia kiséretében ismét beiktatják hivatalába. 1839. augusztus 7.-én elfoglalják Kabult.
Doszt Mohammed kán Buharába menekült, ahonnan szétküldte kiáltványait, melyek harcra buzdítottak  a megszállók ellen. Támogatói főként tadzsikok és üzbégek voltak. Az angolok fellépései kudarcba fulladtak, a háború folytatódott. Végül Doszt Mohammed, viszonylagos sikerei ellenére, megadta magát az  angoloknak. De a lázongások nem csitultak. Lázongtak az emberek Kuhisztánban, Dzsellalábádban és magában Kabulban is. Ahol 1841 november 2.-án általános felkelés tör ki. Angol tiszteket, hivatalnokokat gyilkolnak. A város körül állomásozó bennszülött ezredek csatlakoznak a felkelőkhöz. Következő év januárjában (6.-án) az angol csapatok visszavonulnak Kabul körzetéből. Afgán gerillák támadásaikkal folyamatosan zaklatták a visszavonulókat. A csapatkivonás katasztrófikussá és tragikussá vált. Brydon katonaorvoson kívül - maga is súlyosan megsebesült - egyetlen angol sem jutott el Dzsellalábádig. (Jusson eszünkbe majd ez a tény a harmadik rész megtekintésekor!)
Az indiai főkormányzót leváltják, az új pedig friss csapatokat küld Afganisztánba. (1842. április.)
Sudzsa sahot meggyilkolják. Akbar kán kerül hatalomra Kabulban. A nemzetiségi feszültségek kiújulnak, és ez kedvez az angol seregnek. Szeptember 16.-án újra övék Kabul. Ennek ellenére egy hónap múlva visszatérnek Indiába. Az első angol-afgán háború (1839-1842) véget ér. Afganisztánt nem sikerült a Brit Birodalomnak meghódítania. 

Remélem, vártátok már:
https://videa.hu/videok/hirek-politika/afganisztan-1979-1989.-2.resz-szovjetunio-dIoaUeG56bL5qKi7