18-14


A film eredeti címe: 18-14
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.















18-14. Ez a film címe. Két dologra utal egyszerre. A cselekménye 1814-ben játszódik. Nem sokkal vagyunk Napóleon oroszországi hadjárata után. Az orosz csapatok már kiterjesztették honvédő harcukat, már idegen területeken ütik-vágják az egyesült európai haderőt. Ám mégsem erre az eseményre fókuszál a film. Nemhogy csatajelenetek nincsenek az alkotásban, de még katonák sem szerepelnek benne. Az egész film a hátországban játszódik. Cárszkoje Szelóban vagyunk, ahol nem is olyan régen az orosz császár egy líceumot alapított. Nemesi ifjak részére. A végzősök 18, a gólyák 14 évesek. 18-14.
A film egy bűnügyi történet. Egy történelmi környezetbe helyezett krimi. Megismerkedhetünk Cárszkoje Széló pompájával, a Líceum falai között uralkodó állapotokkal.
A film alapja kicsit hasonlít Borisz Akunyin krimijeire.  (Persze említhetném Steven Saylort, és az ő ókori krimijeit is.) Ott is, itt is valóságosnak tűnő történelmi miliőbe van helyezve a történet. Fontos a környezet, a szerzőknek fontos a környezet történelmi hűsége. Ez viszi el a kitalált karaktereket, és a sztorit. Ugyanakkor épp ez a historikus hűségre való törekvés az, ami sokak számára esetleg nehezen emészthetővé teszi a művet, ezeket a műveket. Főleg, ha a kulturális különbségek vannak az alkotók, és a művet befogadni szándékozó között. Ez lehet iskoláztatási, és lehet eltérő történelmi- és nemzettudatból származó probléma. Mindezek ellenére egy népszerű dologról van szó. Olyannyira, hogy magyarul is jelent már meg ilyen könyv. Mindenek előtt Fehér Béla Kossuthkiflijére gondolok most. Azt a könyvet olvasva is lehet olyan érzése az embernek, hogy a szerző számára a történelmi hűségnek megfelelő környezet legalább olyan fontos, mint maga a regény cselekménye. És én ezt, az ilyen megközelítést, nagyon jónak találom! Még akkor is, ha az így létrejövő produktumot igazából egy nem feltétlenül széles réteg tudja maradéktalanul élvezni. (Persze, akik Jókain "nevelkedtek" azok nem ijednek meg egy kis latintól, egy kis némettől a magyar mondatokban. A jegyzetek elolvasása, nem zavarja meg őket a cselekmény élvezésében.   A permanens, legalább harmincöt éve tartó iskolareformjaink következtében, egyre kevesebben ismerik az értő olvasás titkát. És ez, az ilyen művek széles körben való elterjedésének ellenében hat.)
Talán a legégetőbb az a kérdés, hogy az ilyen historikus igénnyel is megírt művek, hogyan tudnak "átjönni" a "vásznon". És a puding próbája az evés - ahogy az angol mondás tartja.

Szóval, adva van a Cárszkoje Szélói Líceum, amelynek környékén gyilkosságok történnek. Adva van egy nyomozó, Ananij Feodoszevics Borzjuk (Igor Csernevics alakítja), aki megpróbálja kideríteni, hogy ki, vagy kik lehetnek a tettesek. Munkája során akadályokkal találkozik. Hiszen a főnemesi környezet nem feltétlen nyílik meg előtte. A láthatatlan akadályok ellenére vajon sikerül-e neki kiderítenie az igazságot?
A Líceum neves hallgatói (Alekszandr Puskin [Sztanyiszláv Belozerov], Anton Delvig [Alekszandr Bikovszkij], Iván Puscsin [Iván Makarevics], Alekszandr Gorcsakov [Sztyepán Balaksin], Wilhelm Küchelbecker [Iván Martinov]), akik később többek között az orosz kultúra jelentős személyiségeivé válnak, vajon hogyan élik meg mindennapjaikat, a nemrégen alapított cári oktatási intézményben?
Van-e összefüggés közöttük, és a bűncselekmények között?
Vajon a főúri világ zártsága meg tudja-e akadályozni az igazság kiderülését?
Bár lehet, hogy igazából nem is a bűnügyekre koncentrál a film? Mindenki döntse el maga!

Nekem úgy tűnik, hogy a film készítőit nem feltétlenül csak a megtörtént bűnügyi eset inspirálta a mű elkészítésére. Persze, akit csak ez érdekel, az is megkapja amit vár. A mozi legkisebb, legjelentéktelenebbnek tűnő jelenetei is valós eseményeken alapulnak. A források ezekben az esetekben, nem csak irodalmi visszaemlékezések, hanem időnként versekben is megfogalmazódott emlékek. E bejegyzésben néhány ilyen verset is beiktattam. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Puskin költészetének egy másik, személyes, aspektusát is felvillantsam.
De előtte nézzük meg, hogy a filmben szereplő karaktere a valóságban milyen karriert futott be, a történelem tudomány szerint.


Egy kis segítség azoknak, akik szeretnének kicsit jobban eligazodni a történet szereplői között, avagy egy kis "képes könyvecske" arról, hogy ki kicsoda  a filmben

A történet egy kis baráti társaság körül bonyolódik. A "galeri" legismertebb tagja Alekszandr Szergejevics Puskin. Róla most nem kívánok megemlékezni. A barátairól annál inkább. Nem mintha Puskin nem érdemelné meg a dolgot, de róla sok minden tudható, illetve a róla szóló ismeretanyag viszonylag könnyen pótolható. Magyar nyelven is elérhető, megismerhető az életrajza, az életműve (jelentős része).
A filmben időnként becenevén is megemlítik. Ő a Majom (Обезьяна).

Alekszandr Mihajlovics Gorcsakov
Alekszadr Mihajlovics Gorcsakov (1798-1883)

Hercegi családba született. Édesapja Mihail Alekszejevics Gorcsakov herceg, aki vezérőrnagy a cári hadseregben, és édesanyja pedig Jelena Dorothea Ferzen baronessz volt. A hölgy a szentpétervári szász követ, Gustav von der Osten-Sacken (1727-1793) özvegye. Ebből, az első házasságból, egy fiúgyermek született, Karl, aki mentálisan beteg volt. Ő lett később Alekszandra Osten-Sacken Iljinicsna férje, aki Lev Tolsztoj nagynénje.

Alekszandr a cári Líceumban ismerkedik meg Puskinnal. Barátok lesznek. Itt ebben az iskolában szerzi meg klasszikus, és irodalmi műveltségét. Az ékesszólás, az irodalmi érzék diplomáciai munkái (diplomáciai jegyzékek stílusa), beszédein visszatükröződik.

1819-ben a kammerjunker bírósági rangra kinevezik. (A szó eredete német. Szobanemes. Olyan nemes, aki beléphet az uralkodó szobájába. Más kifejezéssel kamarás. Feladatuk védelmi jellegű volt. Ezt a rangot I.Péter vezette be Oroszországba. Az Orosz Birodalomban a bírósági rangtábla, amit gyakorlatilag mint életpálya modellt reklámoznának napjainkban, legalsó rangja. I.Sándor 1809. április 15.-án [a julián naptár szerint 15.-én] megszünteti ezt az elnevezést.) 1820-1822 között Karl Nesselrode (orosz diplomata) mellett van a troppaui, ljubljanai, veronai kongresszusokon. 1822-1827 között londoni nagykövetségi titkár. 1828-től a berlini követség tanácsadója. Az 1833-as év már Firenzében találja, innen a következő állomás Bécs, ahol szintén nagykövetségi tanácsadó.1841-ben Stuttgartba küldik, hogy Olga Nyikolajevna Romanova és Karl Fridrich württembergi koronaherceg házasságát kieszközölje. Az esküvő után 12 évig rendkívüli követként szolgál. 1850-ben, korábbi megbízatása mellé, még egy wittembergi beosztást is kap. Az orosz érdekek képviseletét kitűnően végzi a németek között. Négy év frankfurti szolgálata alatt közeli barátja lesz Otto von Bismarcknak.
Bismarck támogatta a szoros német-orosz együttműködést. (Történelmi, politológiai elemzésekben a mai napig bismarcki vonalnak, irányzatnak nevezik azt az áramlatot, és politikai hagyományt amely az orosz-német tengely jövőjében hisz, azon munkálkodik.)
Gorcsakov nem támogatta I. Miklós cár török politikáját. Diplomáciai hadjáratot szervezett az isztambuli kormány ellen, személyes ismeretségeit, kapcsolatait is felhasználva szorosabb együttműködést próbált elérni Poroszországgal, és Ausztriával. Kitör a Krimi háború (1853-1856). 1854 nyarán Bécsbe ismét kerül, ahol eleinte ideiglenes, majd később végleges nagykövet lesz. Kritikus időszak ez az orosz diplomácia életében. Hiszen a hálátlan Ausztria (vö. 1849-es orosz beavatkozás a magyar szakadárok ellen, melyet az orosz uralkodó szövetségi szerződés alapján, bécsi kérésre követett el) kész lenne Franciaországgal, Nagy-Britanniával együttműködni Oroszország ellen.
Az I. Miklós cár halála után tartott bécsi konferencia (amely célja a krimi háború befejezése, a békekötés volt) nem vezet eredményre, a feszültség nem enyhült. Viszont Gorcsakov tevékenysége sikeres, Ausztria leválik a francia-angol tengelyről, és kinyilvánítja semlegességét. Szevasztopol eleste után, a bécsi orosz diplomácia erőteljes akciója után, a felek Párizsban megegyeznek a béke feltételeiről. Ez a béke lezárta az orosz diplomácia egy korszakát. Oroszország ezután aktívan nem avatkozik be Nyugat-Európa ügyeibe. Nesselrode visszavonul, utódja a külügyminisztérium élen Gorcsakov lesz (1856. április). Gorcsakov a be nem avatkozás politikáját folytatta az európai országok belügyeiben, miközben az orosz álláspontot mindig következetesen képviselte. Nem mondott le arról, hogy országa érdekeit érvényesítse. Tevékenysége következtében jelentősen javul a francia-orosz viszony. 1863. március 27.-én Poroszország megegyezik Oroszországgal, amely következtében az orosz csapatok könnyebb helyzetbe kerülnek, hatékonyabban tudnak fellépni a lengyel felkelők ellen. (Az 1863. januári felkelés spontán eseményként, egy sorozás elleni tüntetéssel indult.) Gorcsakov diplomácia levelezése segít abban, hogy se ne szigetelődjön el Oroszország, se ne avatkozzanak be az európai hatalmak az orosz belügybe. Ezt az időszakot tartják diplomáciai karrierjének tetőpontjának.
Az 1866-os porosz sikerek után, az orosz-porosz kapcsolatok még szorosabbá válnak. Ausztria, Franciaország Oroszország kegyeit keresi, de Gorcsakov állhatatos marad, kitart a szoros porosz-orosz koalíció mellett. 1870-ben a határozott orosz diplomáciai fellépésnek köszönhetően Ausztria kimarad az európai háborúból (francia-porosz). Ezért a háború után, I.Vilmos porosz uralkodó táviratban mond köszönetet II. Sándor cárnak. Poroszország eléri célját, és ezt kihasználva Gorcsakov érvényteleníti a párizsi béke 2. cikkelyét, így Oroszország újra tarthat haditengerészetet a Fekete-tengeren. (Az orosz bejelentést gyakorlatilag tudomásul vették az európai hatalmak. 1871-es londoni egyezmény.)
Bismarck szakít barátjával, a porosz diplomácia az osztrákhoz közelít. Berlin ellensúlyozni szeretné a az oroszok megnövekedett szerepét. Az ütközőzóna a Balkán.
A porosz-orosz viszonyba a szakadás 1875-ben áll be. Ekkor az oroszok a franciák mellé állnak egy vitás ügyben, a poroszok ellenében. (Ez az eseménysor vezet el először a hármas szövetség létrejöttéhez, majd 1893-ban a francia-orosz szövetséghez, ami egy jelentős lépcsőfok az 1907-ben létrejövő hármas [francia-angol-orosz] antant létrejöttében.)
1877-ben Oroszország hadat üzen Törökországnak. A háború végén (1878) létrejön Bulgária, sikerül teljesen függetlenednie Szerbiának, és még a területe is megnőtt. A békekötés legnagyobb vesztese a török fél. Ekkor kerül sor a berlini kongresszusra (1878, június 13-július 13.)
Berlini kongresszus (Balra Gorcsakov és Disreali)

Gorcsakov személyesen nem túl aktív. Ekkor kapja vissza Oroszország Besszarábiát (először 1812-ben kerül ez a vidék a cár fennhatósága alá, de az 1856-os párizsi békekötéskor Moldvához csatolták), ekkor kapja meg Románia Dobrudzsát. Anglia javasolja, hogy Bosznia-Hercegovinát osztrák csapatok szállják meg.
1879-ben Bismarck már Oroszország elleni védelmi szövetség megkötésén fáradozik.

1880-ban a Puskin emlékmű avatásra Gorcsakov nem tud elmenni, de interjút adott ezen esemény okán. Ekkoriban rajta kívül csak Sz. D. Komovszkij él a Líceum valamikori hallgatói közül. (Nem sokáig, mert nevezett még azon év júliusában eltávozik az élők sorából. Nem sokkal a megemlékezés után.) Gorcsakov politikai pályafutása a Berlini Kongresszussal gyakorlatilag befejeződött. Megtartja államkancellári tisztjét, de már semmilyen ügyben nem jár el. Névleg 1882. márciusáig miniszter marad.
A következő évben Baden-Badenben meghal.

Iván Ivanovics Puscsin (1798-1859)
Iván Puscsin
Édesapja Iván Petrovics Puscsin altábornagy volt, aki részt vett az 1769-1774-ig tartó orosz-török háborúban. Későbbi szenátor.
Fia 1798-ban született Moszkvában. Az ifjú 1811 és 1817 között jár a Líceumba. Majd tüzértisztként szolgált a testőrgárdában. Már 1814-ben csatlakozik egy titkos társasághoz (Священную артель).
1817 októberében zászlós, 1820. áprilisától alhadnagy, 1822. decemberétől hadnagy. Konfliktusba kerül Mihail Pavlovics nagyherceggel, ezért kilép a katonai szolgálatból. (1823. január 26.)
1825. január 11.-én, Mihajlovszkojéban találkozik A. Sz. Puskinnal, és közli vele, hogy ismer egy titkos társaságot. Összeismerteti a költőt Gribojedov színésszel.
Szentpétervárra nem sokkal a dekabrista felkelés kitörése előtt érkezik meg. Az események elfojtása után, a bíróság bűnösnek találta, és halálra ítélte. Az ítéletet életfogytig tartó kényszermunkára módosítják. Schlüsselburg várába zárják (1826. július 29.), majd Szibériába kerül. 1856-ban tér vissza a száműzetésből. 1857. május 22.-én megnősül. Felesége Natalja Dimitrijevna Apuhtinya, a dekabrista Mihail Alekszandrovics Fonvizin özvegye, lesz. Élete hátra lévő részét felesége birtokán tölti.

Anton Antonovics Delvig (1798-1831)
Anton Delvig

Moszkvában született. Elszegényedett balti német bárói család sarja. A család teljesen eloroszosodott, úgyhogy Delvig már nem is tudott németül.
Apja az Asztrahányi Ezrednél szolgált vezérőrnagyként.
Édesanyja, Ljuba Matvejevna, a híres csillagász Kraszilnyikov unokája.
Delvig 1811-ben kerül a Líceumba. Lusta volt tanulni, de hamar elkezdett verseket írni. Első verse 1814-ben jelenik meg nyomtatásban. A vers címe Párizs elfoglalása (На взятие Парижа).
Az elsők között végez a Líceumban (1817). A Hegyi és Sóügyek Osztályán szolgált (dolgozott), majd innen távozva a Pénzügyminisztérium alkalmazottja lett. 1821 és 1825 között segédkönyvtáros a Birodalmi Közkönyvtárban.
1825-ben megnősül. Felesége Szofja Mihajlovna Szaltikova. Házuk az egyik legjelentősebb irodalmi szalonja Pétervárnak. Irodalmi estjeiket olyan költők látogatják, mint Puskin, Baratinszkij, Zsukovszkij, Pletnyov, Jázikov. 1825 és 1830 között kiadói tevékenységet is folytat. Íróként nagyon keveset írt. Élete utolsó éveiben a Belügyminisztériumban szolgált.
Tífuszban halt meg.

Konsztantyin Karlovics Danzasz (1801-1870)
Konsztantyin Danzasz

Jean-Baptiste d'Anzasa (1738-1821) elzászi királyi ügyész unokája. Az vádhatósági képviselő nagyapát halálra ítélte egy forradalmi törvényszék, ezért ő Oroszországba menekült. Fia Karl, a tavricseszkiji gránátosoknál szolgált, mint vezérőrnagy. Kétszer házasodott, a két Korf nővért vette el, így a kurlandi nemességhez is tartozott. A második házasságából született Konsztantyin.
Borisz testvére (1799-1868) a Szenátus vezető ügyésze, Karl (1809-1885) Tambov kormányzója volt.
Konsztantyin Danzasz is a Líceum első hallgatói közül való. Nagyon hamar összebarátkozott Puskinnal, és Puscsinnal. Ő egy medve, de aranyos maci. ("Он был медведь, но мишка милой.")
Az iskola tanári kara az ifjú képességeit nem tartotta sokra. Dühödt, durva, ápolatlan, és hálátlan jelzőkkel illették. 1817-ben a végzett, a legalacsonyabb minősítéssel fejezte be tanulmányait. Katona lett. A műszakiaknál zászlós, majd a kaukázusi hadtestnél százados (kapitány) lesz. Részt vett a perzsa hadjáratban ( 1827, 1828, 1829), a török elleni európai hadjáratban (1828-29). A harcokban megsérül, kitüntetik. Alezredese jellemzése szerint: szorgalmas, jó mentális állapotú, nemes erkölcsű, nagyon szerény ember.
Pável Nascsokin özvegyét, Vera Alekszandrovnát, nőül kéri, de visszautasítják. 1857-ben magas rangja (tábornagy) ellenére visszavonul. Családja nincs. Az unokahúgánál éri a halál. Evangélikus létére katolikus temetőbe temetik el Szentpéterváron. A temetőt 1936-ban bezárják, ezért sírját áthelyezik egy másikba (Tyihiviszkij).
Az 1837. január 27.-ei párbajnál Puskin segédje. A párbajozás tiltott volta, és mert a halálos áldozat miatt nem lehetett a dolgot eltitkolni, akasztófára ítélték. Kérésére az ítéletet megváltoztatták. A Péter-Pál Erődben két hónap várfogságot kapott. A büntetése letelte után két évvel kapott csak kitüntetést (Szent Sztyaniszláv Rend, 2.fokozata).

Vilgelm (Wilheim) Karlovics Küchelbecker (1797-1846)
Wilheim Küchelbecker

Eloroszosodott német nemesi család gyermeke. Apja Karl, szász nemes, és foglalkozását tekintve államtanácsos. Három testvére van. Gyermekorát a család litvániai birtokán tölti. 1811-ben kerül a Líceumba. Egyik rokona, Barclay de Tolly hadügyminiszter, ajánlásával sikerül a felvételt elnyernie.
Végső vizsgája 1817-ben nagyon jól sikerül, ezüst kitüntetést, és ösztöndíjat is kap. Ebben az évben ugyanahhoz a titkos társasághoz is csatlakozik, amelynek Puscsin már három éve a tagja.
Ezután Puskinnal együtt a külügy szolgálatába áll. 1817-20 között egy tanítóképző főiskolán tanít latin és orosz nyelvet. 1820 augusztus 9.-én otthagyja addigi állását. Szeptember 8.-ától A. L. Nariskin kamarás titkára. Németországba, és Dél-Franciaországba utazik. 1821-ben, Párizsban, előadásokat tart szláv és orosz irodalom témakörben. A nagykövetség kérésére leállítják az előadásokat. Küchelbercker visszatér Oroszországba.
1821 végétől 1822 májusáig Jermelov tábornok kaukázusi seregében tisztként szolgál. Egy párbaj miatt kénytelen otthagyni a szolgálatot, és visszamenni a békés hátországba. Húga szmolenszki birtokán él. 1823-ban Moszkvába, 1824-ben Szentpétervárra költözik.
Két héttel a dekabrista felkelés előtt az Északi Titkos Társaság tagja lesz. A Szenátus téren van a lázadás idején, ahol kétszer megpróbálja lelőni a cár fivérét, Mihail Pavlovics nagyherceget. A zendülés leverése után külföldre menekülne. Felismerik, letartóztatják Varsó külvárosában, 1826. január 19.-én. Láncra verve Szentpétervárra viszik, és ott a Péter-Pál erődbe zárják. Ugyanezen év július 10.-én húsz év kényszermunkára ítélik. Augusztus 22.-én a büntetés mértékét 15 évre csökkentik. ekkor még Schlisselburg-ban van, innen viszik Szibériába. 1836. január 20.-án érkezik meg Barguzimba (Irkutszk tartomány). Fivére már itt éli gazdálkodó életét. Házában térítésmentesen
folytatja irodalmi munkásságát. Verseket, elégiákat , kritikákat ír, és fordít, oktatja a helyieket.
1837. január 15.-én feleségül veszi a barguzini postamester lányát.
Saját kérésére elhagyhatja Barguzint, és az Aksinszkiji erődbe megy. 1844-ben engedéllyel innen is tovább áll.
1846. januárjában engedélyezik, hogy Tobolszkba menjen gyógykezelésre. Augusztus folyamán itt hal meg tbc-ben.

Szergej Dimitrijevics Komovszkij (1798-1880)
Szergej Komovszkij
Lengyel nemesi családból származik. 1807 és 1811 között a szentpétervári német iskolában tanult. 1811-ben kerül a Líceumba.
Malonovszkij igazgató a következőképpen jellemzi: tehetséges, félénk, érzékeny, tisztelettudó, nem ellenkező, szereti a rendet és a tisztaságot, kíváncsi, előzékeny, udvarias, óvatos, nagyon szorgalmas. Mozgékony, fürge.
Társai Rókának, Rókácskának, (a családi címer alapján), és Fiszkálnak (Besúgónak) is nevezték. Utóbbi nevet azért érdemelte ki mert sérelmeit rendszeresen elpanaszolta Csirikov oktatónak.
A Líceum után az oktatási minisztériumba került. 1841-ig szolgálta az oktatásügyet. 1843-tól az Államtanács titkos tanácsosának segítője.
Líceum minden évfordulóján részt vett (1818, 1819, 1828, 1832, 1834, 1836).
1851-ben amikor Annenkov elkezdete gyűjteni anyagát a Puskin életrajzához, Komovszkij megírta a Visszaemlékezés a gyermek Puskinrá (Воспоминания о детстве Пушкина)-t. Négy fia, és két lánya született. Szentpéterváron temették el, sírja nem maradt fenn.

Néhány név... Egy baráti társaság. Ugyanaz az alma mater, ugyanazok a hatások, de mennyire különböző sorsok! Ez egyszerre döbbentő, és reményt adó. Mutatja, hogy nem tudjuk befolyásolni utódaink sorsát. Úgy tűnik, mindenki a saját sorsa kovácsa. Ez egyszerre jó, és egyszerre rossz. Láthatjuk, hogy a viszonylagos esélyegyenlőség sem determinál. Ma nem lehet bebetonozni a jövőt. Lehetetlen, és esztelen vállalkozás. Mindent megadhatsz az utódaidnak, de a sorsukat nem befolyásolhatod. A felsorolt úriemberek mind jó házból származtak. Mind azonos nevelést kaptak. Életpályájuk mégis a két szélsőség. És ami közte van. Ez azért, szerintem elgondolkodtató...

Mind Puskin barátai voltak, így ház mindegyikőjükhöz is szól a költő:

Diáktársaimhoz


Barátaim! Víg óra jő,
                  Künn csend és nyugalom van,
Hát abroszt, serleget elő;
                  Aranyló bort, de nyomban!
Kelyhünkben pezsgő sistereg.
                  Seneca, Tacitus, Kant:
Sok ósdi fóliáns minek
                  Foglalja asztalunkat?
Tudós bolondok, el velük –
                  A földi tér miénk lett;
Tudunk mi inni nélkülük –
                  El, hideg eszü vének!
Vajon egy józant hogy lelünk
                  Diákok asztalánál?
Mindenesetre elnökünk
                  Kiválasztása ránk vár:
A részegnek jutalmat ad –
                  Puncsot s grogot a tálból,
Néktek pedig, spártaiak,
                  Tiszta vizet pohárból.
Kéj s lustaság apostola,
                  Vale, Galics barátom!
Epikurosz kisöccse, a
                  Lelked a borban ázzon,
Fejedre koszorút boríts.
                  Légy elnökünk, te áldott,
És még maguk a cárok is
                  Irigylik a diákot!
Delvig, mit alszol, nyújtsd kezed!
                  Ébredj, ne légy ma renyhe!
Nem katedra alatt heversz,
                  Latintól szenderegve.
Itt látod cimboráidat
                  S a flaskát, borral töltve,
Múzsánkra emeld poharad,
                  Parnasszus léhütője!
Kópé, kezet rá, töltsd szinig
                  Kupád – s ürítsd ki végre,
S szórd epigrammák százait
                  Barátra, ellenségre!
Te pedig, ifjú dalia,
                  Világnak széltolója,
Tiéd lesz Bacchus temploma,
                  Minden egyébre spongya!
Bár részeg, bár diák vagyok,
                  De jámborságra vágyom –
Habzó pohárral adjatok,
                  Küzdelmeteket áldom!
S te léhütők közt léhütő,
                  Ki csínyekre születtél,
Merész atléta, lókötő,
                  Ki lelkem társa lettél,
Törjünk palackot, kupicát
                  Platov egészségére,
S igyunk megint, puncsot kozák-
                  Sapkába töltve végre!
Egyeneslelkű cimborám,
                  Kezed kezembe add csak,
Hagyjuk, míg körbejár kupánk,
                  Pedánsnak az unalmat:
Nem először iszom veled,
                  Nem először veszekszem;
Töltsünk baráti serleget –
                  S kibékülünk, de menten.
Hagyjuk a ceremóniát,
                  Lelkembe zárlak téged –
Töltsük szinültig a kupát,
                  Értelem, isten véled!
De mit látok? kettőzve mind
                  A tárgyak körülöttem;
Szobánk megindul és kering,
                  Homály borong előttem!
Hol vagytok, társaim? hol vagyok?
                  Bacchusra, szóljatok már!
Fejét füzetre hajtva ott
                  Már mindenik szunyókál.
Író, talán te éberebb,
                  S mindünknél józanabb vagy;
Wilhelm, szavald a versedet,
                  Hogy tüstént elaludjak.




Baka István fordítása

Puskinra is jelentős hatással voltak a Líceumi évek. Mind a társak, mind az oktatók. Hogy is vall erről élete egyik főművében:

"Mikor békésen fejledeztem,
S a líceumi kert ölelt,
S Apuleiust már falni kezdtem,
De Cicero nem érdekelt,
Tavasszal, titkos völgy ölében,
Hol szólt a hattyú hangja mélyen,
S fénylő tavaknál várt a csend,
A vers Múzsája megjelent.
Megfényesült diákszobában
Lakmározni kezdtünk korán
Az ifjú eszmék dús torán,
Megénekelte zsenge vágyam,
A gyermek-vígságot, reményt,
A múlt nagyságot, régi fényt."


A. Sz. Puskin: Anyegin   8.fejezet 1 versszak, Áprily Lajos fordítása 




Szerintem a film egyik erénye, hogy megpróbál betekinteni egy 18.század végi, 19. század eleji (közepi) liberális felfogású iskola légkörébe. Figyelem! Ez nem az a liberális felfogást jelenti, amire a mai meanstream politika hivatkozik. Ez nem a napjainkban túlpropagált újliberalizmus.
A filmben a klasszikus, önmagát is korlátozni képes filozófiával "találkozhatunk". Azzal amiben annak idején (2-300 évvel ezelőttől kezdődően a 20. század közepéig) a nagy libertiánus gondolkodók, és államférfiak hittek, és megéltek. Nem a napjainkban "tomboló", marxizmussal (a PC beszéddel, és intoleranciával is ) megtermékenyített, önmagát az erkölcsi relativizmusnak alárendelő (közben klasszikus értékeit már rég elvesztő), magát liberálisnak, progresszívnek (időnként esetleg baloldalinak) tartó, hit alapú, eszme dogmái "tűnnek fel" a film dialógusaiban. Hanem a felvilágosodás korának liberális elvei. Így egy kicsit tükörként is tud funkciónálni a film. Ha figyelmesen nézzük, rádöbbenhetünk, hogy mennyit változott a liberalizmus az elmúlt néhány évtizedben. És valljuk be, nem az előnyére.
De e kis kitérő után, ismét nézzük a tényeket!   

Cárszkoje Szelo, a Cár Faluja, nem egy átlagos település.
1710-ben I. Péter Szentpétervártól körülbelül 20 kilométerre dél felé, a felesége Jekatyerina (1707 óta voltak házasok) részére átadott egy birtokot. Ezt a területet hívták később a Cár Falujának. Területe 107 hektár, egy nagy angolkert tóval, és impozáns épületekkel.
Az elsőnek felépített palotát a cárnéról nevezték el. Ennek az északi szárnyában helyezték el később a Líceumot. De nem ez az egyetlen épület a kertben.
A Líceum épülete napjainkban
A Cárszkoje Szeloi Császári Líceum 1811 és 1843 között működött. I. Sándor cár 1810. augusztus 24.-én aláírt egy rendeletet, ami alapján létrehozták az iskolát. Az iskola célja az volt, hogy a nemes családok gyermekeit felkészítse az állami szolgálatra. (az eredeti terveket a háború miatt egy kicsit módosítani kellett, hiszen az elképzelés szerint elsősorban a cári gyermekek képzése lett volna a líceum dolga. De ezt a felháborodás, és a háborús kiadások miatt módosították, így minden nemes gyermeke előtt nyitottak voltak az iskola kapui.) A cél az lett, hogy az állam képezzen felvilágosult tisztségviselőket az apparátusa számára. A gyermekek 10-12 éves korukba kerültek az intézménybe. (Természetesen korlátozott számban vették fel őket, a legelső évfolyam harminc főből állt.)
1811. október 31.-én (julián naptár szerint 19.-én) nyílt meg a Líceum. Az iskola eredetileg az oktatási kormányzat alá volt rendelve, de ez megváltozott 1822-ben (ekkor a hadügyhöz került az intézmény). A képzési idő kezdetben hat év volt. Különböző tantárgyakból kellett vizsgát tenni. (Etika, logika, közgazdaságtan, jogi ismeretek, az isteni törvények ismerete; orosz, latin, francia, német nyelv és irodalom, retorika; orosz és világtörténelem, földrajz; fizika, matematika, csillagászati alapismeretek, statisztika, földrajzi számolások; kalligrafikus írás, rajz, tánc, vívás, lovaglás, úszás.) A tantárgyak az idő folyamán változtak. Az alapképzés után azok számára akik katonai pályára szerettek volna lépni az iskola biztosította a továbbképzési lehetőséget.
A Líceum Chartája megtiltotta a diákok fizikai fenyítését. (És nem nehéz belátni, hogy ez mennyire újszerű volt a korszakban!)
Az első oktatók között ott lehetett találni Jean-Paul Marat testvérét, Boudry professzort is.
Carszkoje Szeloban egy huszárezred is állomásozott, így lehetősége volt a diák Puskinnak, és társainak, hogy megismerkedhessenek Csaadajevvel (akit 1817-ben vezényeltek, természetesen ezredével együtt, Cárszkoje Szelóba), aki nem csak katona volt, hanem filozófus, és író is.
A diákok megismerkedhettek az iskola falai között a nyugat európai irodalommal, és filozófiai munkákkal. Mindez nagy hatással volt a kamaszodó diákokra. És még annyi minden más is:
Emlékezés
Воспоминание
 
(Puscsinhoz)

Cimborám, emlékszel arra,
Nyájas csöndesség ölén
Búnkat habzó, tiszta borba
Hogy fojtottuk, te meg én?

Hogy rejtőztünk, szót se ejtve,
Sötét sarkunk rejtekén,
Bacchussal lustán heverve,
Őrjárat se járt felénk?

Emlékszel a suttogásra
Puncsos serlegek körül,
Meg a néma kupicákra,
S hogy pipánk előkerült?

Felparázslott, s gyönyörűen
Szállt a füstje örömül!...
Hirtelen pedáns üvölt fel
Valahonnan messzirül.

S a palackot összetörtük,
Serleg? Nyisd az ablakot!
Mindenfelé szétöntöztük
Puncsot és a drága bort.

Elmenekülünk sietve –
S a veszélynek nyoma sincs!
Orcánk bíbort játszik erre
Szónkban elme s szív megint,

Tiszta jókedv nevetése,
Merev, bágyatag szemek,
Részeg tompaságra érett
Bacchus víg igézete.


Ó, barátaim, szivemben
Éltek mindörökre hát!
Mindenkor, ha víg a kedvem,
Rátok emelek kupát.

                                                                                Baka István fordítása


Mugen-mugen rajza



Néhány szó a feliratról

Először is szeretnék egy kis segítséget nyújtani a nevekben való eligazolódáshoz. felsorolom a baráti társaságnak a tagjait, és a hozzájuk tartozó (filmben elhangzó) beceneveket. Talán így könnyebb lesz a bejegyzésben található száraz életrajzi adatokhoz hozzákapcsolni a filmben szereplő lurkókat.

A. Gorcsakov         - Frant,
A. Puskin                -  Majom,
I. Puscsin                -  Jeannot (kiejtve Zsanno),
A. Delvig                - Toszja,
K. Danzasz             - Medve,
W. Küchelbecker    - Kljuha,
Sz. Komovszkij      - Fiszkal (Besúgó).

A feliratban található versidézeteket, tekintettel arra, hogy magyar nyelvű műfordítást egyetlen esetben sem találtam, magam készítettem el.

Nézzük akkor az elhangzásuk sorrendjében:



Mihail Lomonoszov: Óda a napról mikor Őfelsége Jelizaveta Petrovna császár- és uralkodónő 1747-ben Összoroszország trónjára emelkedett
Itt olvasható az eredetije. A mű 1747 végén íródott.


„Ahogy az eszme könnyedén megváltoztat bennünket.
Szeretjük, és egy óra múlva utáljuk.
Ahogy dicső a mai nap, a holnap átok!”

Eredetileg ez egy Küchelbecker vers részlete. Puskin felhasználja a Kapitány lánya című prózai művéhez. A harmadik fejezet elején található mottóként. Az eredeti műben. Ugyanis a Honti Rezső féle magyar műfordítás ezt a mottót nem tartalmazza.

„Vacsorára túl sokat ettem
És Jakov véletlenül bezárta az ajtót.
Én voltam az barátaim,
És kuchlerbeckeresen beteg is lettem!"

Az eredeti vers megtalálható itt. Ennyi. Ez egy négysoros epigramma.


Az "Olga, A Kyproszi keresztlány..." kezdetű vers (O. Masszon a vers címe, és 1819-ben írta Puskin) "csonkoltan" szerepel a filmben. Majdnem teljes, de a forgatókönyvben meghúztak az eredeti művet.
Az eredeti vers itt olvasható.
Olga Masszon egy pityerburgi (jól, és közismert) kokott volt. Az ifjú Puskinra nagy hatással lehetett, hiszen a Vidám ünnep (Веселый пир) című versét is Olga ihlette. (Tatyána Grigorjevna Cjavlovszkaja [1897-1978] ezt a megjegyzést fűzi az O. Masszon-hoz. A költő a Vidám ünnep folytatását tervezte, ám a második versszak nem készült el teljesen. Ezért verseskötetekben csak a függelékben szerepeltetik a folytatást.)
A filmben Olgát Emilíja Szemjonovics Szpivák alakítja. (Az Államtanácsosban ő alakítja Litvinovát.)


"Barátom! Életben maradtam,
De volt akit ledöntött a halál:

Szazonov volt a szolgálóm,
És Pesel a gyógyítóm!"

E sorokkal zárul a film. Talán mondanom sem kell, hogy ezt is Puskin írta. 1816-ban.
Az eredeti vers kicsit hosszabb. Nem sokkal, csak két sorral.
 Заутра с свечкой грошевою
    Явлюсь пред образом святым:
    Мой друг! остался я живым,
    Но был уж смерти под косою:
    Сазонов был моим слугою,
    А Пешель — лекарем моим.



És most jöjjenek a kifejezések!

 Oszlopos nemesség (столбовое дворянство) - Az örökletes nemesség tagjait hívták így a cári Oroszországban. Nevüket a nemzetségtáblákról kapták. A 17.század elejétől léteznek olyan listák, amelyekben felsorolják a nemesség tagjait. Ezek a listák könyvalakban is megjelennek, és összeírás alapján minden nemes szerepel bennük. A mű(vek)ben oszlopba rendezve szerepelnek a nevek, innen ered a kifejezés. Minél régebbi összeírásban szerepel a család, annál autentikusabbnak tartották a nemességét.

Gogol-mogol, vagy gogel-mogel - italféleség. Mindkét elnevezés ismert, és használt mind nálunk, mind a posztszovjet térségben. Elkészítésének receptje megtalálható itt.
A filmben is feldolgozott gogol-mogol ivászat 1814. 09. 05.-én történt.

Bulocska - Kerek esetleg ovális alakú pékárú. Formája hasonlít a zsemlére. Különböző finomságokkal megtöltik sütés előtt. Vagy rászórják a külsejére (pl. a mákot) és így sütik meg. Bulocskának hívhatják a muffint, a brióst, a zsemlét, a kakaóscsigát, a tekercseket, a lángosszerűségeket. A pogácsát, a krémeseket mind-mind nevezhetik így.

És végül, de nem utolsó sorban egy mellékszereplőről szeretnék megemlékezni.
Ő Varfolomej Vasziljevics Tolsztoj (?-1838).  A filmben Fjodor Bondracsuk alakítja. Sokat nem tudok róla, de annyit igen, hogy Cárszkoje Szeloban valóban fenntartott egy úgynevezett jobbágyszínházat. Az ilyen típusú intézményekben a színészek voltak jobbágyok (és nem a nézőközönség). Az ilyen színház fenntartása úri huncutságnak számított.

És hogy milyen bűncselekmények történtek valójában Cárszkoje Szeloban?
Két év leforgása alatt 8-9 rablást, és 6 vagy 7 gyilkosságot követett el a tettes, akit 1816. március 18.-án letartóztattak. További sorsa ismeretlen.



A filmhez a felirat megtalálható itt.
Jó szórakozást!







Ekipázs (2016)


A film eredeti címe: Екипаж
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.
















EKIPÁZS (2016)

Néhány hónappal ezelőtt szereztem tudomást arról, hogy elkészült az Ekipázs 2016-os változata. Nem volt egyértelmű és értelemszerű, hogy ennek a filmnek a fordítását én készítsem el.  A film pont abban az időszakban jött ki, amikor - elsősorban magam előtt – megkérdőjeleztem az egész orosz filmfordítási munka létjogosultságát. De már a nyár folyamán kaptam arra utaló üzeneteket, hogy az a szűk kör, akit érdekel az orosz filmművészet, szívesen venné, ha a blog oldalain jelen lenne ez a film. Ennyi rövid és személyes bevezetőt szükségesnek tartottam leírni.

A hivatalos fülszöveg szerint: a történet egy tehetséges fiatal pilótáról Alekszej Guscsinról szól, aki nem ismeri el a hatóságokat és a szabályokat, inkább a személyes becsületkódexének megfelelően jár el. A szabályok be nem tartása miatt elbocsájtják a katonai repüléstől és kisebb csoda kell hozzá, hogy kapjon még egy esélyt, hogy repülhessen. Guscsin új életet kezd. Mentora egy szigorú repülőparancsnok Leonyid Zincsenko lesz. Kollégája, a másodpilóta, a megközelíthetetlen szépségű Alekszandra. Egyik kapcsolat sem könnyű. De az élet és halál határán, amikor a talaj kicsúszott a lába alatt, körös-körül tűz és hamu, Guscsin megmutatja mindenkinek, hogy mire képes. Csak ő és a személyzet (az Ekipázs) képesek együtt végrehajtani a bravúrt, amelynek során több száz életet mentenek meg.

Érdekes az a vita, ami szinte sohasem látott mennyiségben árasztotta el az orosz Internetet. A vita lényege, hogy ez a film most rosszabb avagy jobb, mint az 1979-es, Alekszandr Mitta által készített eredeti verzió? Azzal, hogy „remake”, nem is érdemes vitatkozni, ez egyértelmű. Nem is bizonyítja jobban más, mint hogy a filmet záró stáblista, a tisztelet és hála jeléül, Alekszandr Mitta nevével kezdődik. (Meg kell említeni, hogy a rendező Nyikolaj Lebegyev, Mitta tanítványa.)  A „remake” rendkívül gyakori a filmművészetben. A legutóbbi időkig tudnánk sorolni magyar, európai vagy amerikai példákat. De vissza az összehasonlításokhoz: nyilván az tudja maradéktalanul élvezni filmet, aki nem látta az 1979-es változatot. Annak ismeretében óhatatlanul is összehasonlításokat teszünk. Nagyon hasonlít a két film a tagoltságában is. A személyes problémák feldolgozása és a katasztrófa-akciófilm rész az 1979-es változatnak megfelelően épül fel. Az első felében megjelenik a szerelmi konfliktus, a családi problémák, amikben sokan a valódi drámai komponenseket hiányolják, mások ezt a véleményt értetlenkedve fogadják, hiszen megható jelenetekből nincs hiány a filmben. Az viszont igaz, hogy az emberek közötti ”földi katasztrófák” ábrázolása Mittánál sokkal mélyebb és szomorúbb. Kiemelik, hogy a filmben a főnökök, a főnökség aljassága esetenként kissé eltúlzott. A második részben a speciális effektusoké és az akcióé a főszerep, amellyel kapcsolatban van olyan cikk, ami így kezdődik: „Ezt tényleg mi forgattuk?” Ennyire meglepően kifogástalan az akciójelenetek kidolgozottsága.
Összességében kijelenthető, hogy ez egy népszerű közönségfilm. Más is, mint a többi, kortárs orosz film. Lényegesen magasabb színvonalat képvisel, mint a szokásos orosz „filmtermékek”. Nem csupán megfelel az elvárásoknak, hanem lényegesen túl is szárnyalja azokat. Lehet persze a mai orosz moziban „termelni” tisztességes filmeket, amiket nem is kell szégyellniük, de lehet olyat is, ami a nemzetközi porondon is megállja a helyét. Az Ekipázs 2016 ilyen. Bár nem ez az első fecske, de általános vélemények szerint ritka ez a színvonal. Rendkívül éles az az észrevétel, ami szerint ha párhuzamba állítjuk az USA-ban készült bármelyik akciófilmmel, ott nem létezik, hogy akár egyetlen pillanatra ne villanjon fel az amerikai zászló, ezzel is burkoltan szinten tartva a néző hazafiasságát és biztosítva a kasszasikert. Ebben a filmben az orosz zászló nem látható. Egyszer sem lehet hallani, hogy ha vodkát iszol, egy medve erejét kapod, vagy Oroszország = Erő. Vagy hogy az orosz nem adja meg magát. Nem. Ez a film hétköznapi emberekről – szakemberekről szól, akik minden országban és minden területen megtalálhatók. A hősiesség ugyanis általános érvényű, nemzetközi. Nem ország-függő.
Szinte törvényszerű, vagy legalábbis várható volt, hogy a kritikusok fanyalogva fogadják, bár néha már-már meggondolatlanul és meglepően negatív módon nyilatkoztak a filmről. Annyira, hogy az első kritikák után a nézők jó része preventíven negatív érzésekkel volt kénytelen beülni a mozikba. Említik, hogy a 2004-2012 közötti oktatási miniszter, Fursenko, egyszer azt nyilatkozta, hogy „a modern Oroszországban lassan már nem alkotó embereket nevelünk, hanem szakképzett fogyasztókat…” és hogy ebbe az elvbe beleillik ez a film, amely szerintük nem más, mint a szovjet eredeti középszerű feldolgozása, hollywoodi sablonok alapján. Az eredeti filmmel szemben - emeli ki a kritika - sok itt a túlzás. Legfőképpen a szereplőkben. A régi filmben hétköznapi emberek voltak, bátorsággal, elkötelezettséggel, emberi tisztességgel. Az új Ekipázs kissé a „szuperemberek” felé viszi el a szereplőket. (a filmet megtekintve, ezzel a véleménnyel abszolút nem értek egyet) A film hibáit és fikcióit előszeretettel elemzik, hozzátéve, hogy a film általánosságban fikció, bár nem ártana néha egy kis komolyság, ami persze mindig fel van áldozva a szórakozás kedvéért. A film repüléstechnikai problémáival kapcsolatosan az az építő kritika is elhangzott, hogy kár volt ész nélkülinek és butának feltételezni az orosz nézőt, aki pattogatott kukoricát zabálva követi Hollywood minden lépését. Hívták volna inkább tanácsadóként az egykori Szovjetunió valóban kiemelkedő repülési szakembereit. Biztosan hitelesebb lett volna a film.
A rendező, Nyikolaj Lebegyev 1966-os születésű, ez a 11. filmje. Nem csak rendezte a filmet, de a forgatókönyvet is ő írta. Lényeges információ róla, hogy Alekszandr Mitta tanítványa, tehát a kapcsolat a ma is élő mesterrel, igencsak intenzív. Filmjei közül kiemelkedő a 2002-es „Zvezda” (Csillag) és a 2013-as „Legenda No.17”
Danyila Kozlovszkij
A férfi főszereplő, a Danila Kozlovszkij által megformált, Alekszej Guscsin, egy fiatal és talán éretlen gondolkodású, szinte gyerekes pilóta, aki ugyanakkor igazi zseni és szenzációsan virtuóz, korához képest nagy tudású repülőgép-vezető. Tipikusan jó természetű, bár az elején kissé arrogánsnak és nagyképűnek is tűnhet, akár a szabályzat ellenében, de mindig az emberek érdekében hozza a döntéseit. Ez persze azt eredményezi, hogy az ajtók általában bezáródnak előtte. Sajnos éretlensége, alkalmazkodási képességének teljes hiánya és önfejűsége miatt minden szolgálati helyéről kirúgták, utolsó lehetőségként kapja ezt az állást, egy új légitársaság gyakornok másodpilótája lehet. Danila Kozlovszkij,  még csak 31 éves, szupertehetségnek és szupersztárnak tartják Oroszországban. Fiatal kora ellenére már 38 filmben szerepelt, aktív színházi karrierrel rendelkezik. Magánélete a lapok kedvenc témája. Elvált, emiatt elég szabados életet él, nevét különböző modellekkel és színésznőkkel hozzák hírbe.
Vlagyimir Maskov
A másik férfi főszerepet, Leonyid Szavics Zincsenko-t, az idősebb pilótát Vlagyimir Maskov alakítja. A kritikák csak annyit írnak róla: telitalálat. Bár kissé mintha túl egyszerűen játszaná ezt a szerepet. Megközelítőleg ugyanolyan keményen és ridegen viselkedik, függetlenül attól, hogy a feleségével vagy a fiával vagy a kollégáival beszélget. Ugyanaz a rendíthetetlen, közönnyel határos nyugalom árad belőle. Vlagyimir Maskov 1963-ban született, tehát ő már a szovjet érában is színész volt. Számos díjat és elismerést kapott a pályán töltött 27 éve alatt. Szintén szerepel különböző színházi előadásokban.
Agnė Grudytė
Érdekes vagy inkább kissé egyedi a női főszereplő, Alekszandra Kuzmina (Agnė Grudytė). Ő az erős és független nő képviselője. A film legvégéig nem beszél a szerelemről vagy szeretetről. Nem lágyul el, nem válik gyengévé. Ugyanakkor szinte lelkesen és büszkén beszél az elszenvedett diszkriminációról, arról, hogy női pilótaként senki sem veszi komolyan és hogy ezzel hogyan küzd meg. Talán direkt eltúlzott a sértődékenysége. Agnė Grudytė, litván színésznő, 1986-ban született az akkori Szovjetunióban. Színészi és filmes karrierje – legalábbis partnereihez képest – nem túl jelentős. Hét filmben szerepelt eddig, amik között litván tévés produkciók is vannak. Fiatal kora ellenére az Ő magánélete sem mentes a hangos botrányoktól. Már kétszer volt férjnél, egy kislány édesanyja.
Jekatyerina Spica és Szergej Kempo
A két előtérben lévő légiutas-kísérő közül a fiút, Andrejt, Szergej Kempo játssza. Az 1984-ben született fiatal orosz színésztehetség már játszott együtt Danila Kozlovszkij-jal a szintén Nyikolaj Lebegyev által rendezett 2013-as „Legenda No17.” című filmben. (Ez egyébként sport témájú, jégkorongos film.) A másik, a vezető légiutas-kísérő hölgy, Vika, akit Jekatyerina Spica alakít. A 29 éves színésznő szintén a legismertebb fiatal sztárok közül való, 34 filmben szerepelt és szintén látható színházi szerepekben is.
Még két szereplőről muszáj írni. Az egyik a Guscsin édesapját szívszorítóan jól alakító Szergej Sakurov. Ő igazi korelnök, 1942-ben született szovjet-orosz színész. Közel 100 filmben szerepelt, a legnagyobb szovjet-orosz és külföldi rendezőkkel dolgozott már együtt. Élő legenda. A másik a fiatal, akrobatikus képességekkel rendelkező Valera, Zincsenko fia. Az őt alakító Szergej Romanovics, még csak 24 éves, de már 22 filmben szerepelt és 20 körül van a színházi szerepeinek száma. Nagyon tehetséges és óriási jövő előtt álló színésznek tartják. Artista képességei figyelemre méltóak.

A filmben vannak magyar vonatkozások. Ez nagyon furcsa volt számomra, hiszen azt gondoltam, a magyar-orosz kapcsolatok 2016-ra már elkoptak. Legalábbis annyira, hogy egy idei filmben már ne legyen magyar motívum. De azért a szigeten a repülőhöz még a mi jó öreg Ikarus buszunkkal szállítják ki az utasokat. Sőt, az információs tábla kiírása szerint még repülőgép is indul Budapestre… Miért pont hozzánk? Ki érti?
A film érdekességei közé sorolandó, hogy a légitársaság dolgozói egymást „elvtárs”-nak szólítják. Sőt, a filmben egyéb párbeszédekben is feltűnik ez a megszólítás. Kis körkérdést tettem fel az orosz ismerősök körében, akik egyöntetűen azt mondták, ez a megszólítás az egyenruhások között teljesen normális még ma is. Politikai rendszertől függetlenül. Magyarul már kissé idegenül hangzik ez a lefordítás, de a „товарищ” az nem lehet „bajtárs” vagy „kolléga”, „úr” meg aztán végképp nem. Egyébként a témával bővebben foglalkozik egy dolgozat, akit érdekel, ajánlom figyelmébe: http://elib.kkf.hu/okt_publ/szf_18_21.pdf.
További érdekesség, hogy Guscsin Valerát a repülőtéren, minden előzmény nélkül, egyszer csak Cskalovnak szólítja és a film további részében is így nevezi. Valerij Cskalov (1904-1938) a Szovjetunió egyik leghíresebb berepülő pilótája volt. Guscsin félig viccesen, félig tiszteletből nevezi így fiatal fiút, aki a legnehezebb percekben apja helyett ül a második pilóta székében.
Meglepő, hogy az 1979-es Ekipázs volt az első szovjet katasztrófa-film. A 2016-os Ekipázs pedig - bármilyen furcsán hangzik – a „modern” Oroszország első katasztrófa-filmje. Ahogy olvasom és átélem és megnéztem… Nos mindenkinek más tetszik belőle, vagy más nem tetszik belőle. A filmek sorsa már csak ez. Érdemes megnézni.


                                                                                                             Amundsen

A feliratot megtaláljátok itt!