Fogyózok

Enni vagy nem enni - ez itt a kérdés!
Shakespeare nem jól közelítette meg a témát! A lét és a nemlét kérdése nem a lélek nemességén (és magának e kifejezés definícióján) múlik. Ez olyan maradi. Kit érdekel a lélek nemessége? A carpe diem a testkultúra mindenható diktatúráját hozza el.
Ha eszem - leszem. Ez a gondolat is idejétmúlt, talán.

A Fogyozók egy kedves, aranyos, kicsit humoros romantikus filmecske. Soha nem fogják Oscarra jelőlni, az Arany Medvére se esélyes. Nem is azért készült. Nem akar mást, csak szórakoztatni. Úgy érzem a célt sikerült elérniük az alkotóknak.
Főszerepben a Filflak sorozat "sztárja" Alekszandra Bortics.
A film kedvéért felszedett néhány kilót, hogy azután a forgatás közben, szinte a szemünk láttára, leadja.
A sztori nem túl összetett.
Adva van egy szöszi és a barátja. Magánéletük zsákutcába jut. Szakítanak. A lány azt gondolja, hogy ideális testsúllyal gond nélkül visszatudná hódítani a fiúját.
És ezzel el is érkeztünk a film központi témájához.
Mondhatnám, hogy a fogyókúrát mint tevékenységet mindenki ismeri, hiszen az egészséges élethez annyira szükséges a megfelelő kondíció. A jó közérzethez elengedhetetlen a túlsúly hiánya.
De ha ilyet állítanák, akkor e bejegyzés olvasóinak egy jó része felhördülne. Menjünk ki az utcára (vagy fehérneműben otthon álljunk a tükör elé) és megállapíthatjuk, hogy honfitársaink döntő része nem foglalkozik ilyen hiúsági kérdésekkel, mint például a testsúly.
2015 év elején egy operáción estem át. Amíg a kórházi ágyat nyomtam volt időm gondolkodni. Nem kellett sehová rohannom. Sem munka, sem az egyéb kötelességek nem "hívtak" sehová. A negyven percesre tervezett rutinműtét több mint két és fél óráig tartott. Jutott elég kábítószer a vérembe.
Lábadozás közben eszembe jutott, hogy a nagyapám (azt mondták) szép szál legény volt. Mint én is vagyok. Egyszer a nagymamám azt mondta, hogy 120 kg-os ember volt. A műtét előtt én is annyi voltam. A nagyapám úgy halt meg, hogy egyetlen unokáját sem láthatta meg. Agyvérzést kapott.
Nem akartam, hogy én is így járjak. Summa summárum (megfelelő hosszúságú idő alatt) több mint 35 kg-ot leadtam. Olyan lettem mint az agárkutya. A háziorvos azt mondta, hogy híznom kellene egy keveset, mert már nincs rajtam elég zsír, és egyes vitaminokat nem nagyon tud hol tárolni a szervezetem. Így hát visszahíztam egy keveset. Egy tízest. Soha nem gondoltam volna, hogy túlsúlyos vagyok, de az voltam. Most jól érzem magam a bőrömben. Nem mondom, hogy nem volt küzdelmes a fogyás, épp ezért rendkívül élveztem a filmben azokat a jeleneteket, amik eme tevékenység elé helyeznek görbe tükröt. Azt gondolom, hogy akik küzdöttek már kilókkal, azok tudják majd értékelni ezt az alkotást. (Persze, remélem mások is.)

Van az klisé, hogy a genetika miatt vagyok kövér. Esetleg a hormonok miatt. Igen, vannak ilyen esetek, ám a legtöbb kövér ember azért hájas, mert rendszeresen (nem mindig!) több energiát visz be  a szervezetébe, mint amennyit felhasznál. A fogyáshoz nagyon kevés tápanyag, igen sok mozgás és hatalmas akaraterő kell. (Azért néha be is kell csapni a szervezetet. :D) Erre bizonyíték a film végén látható, a stáblistát itt-ott megszakító, kis filmecskék egyik-másik darabja. Amikor a kedves és ifjú művésznő kifakad, amikor kitör benne a fogyókúrázás közben egyeseknél előforduló időszakos agresszivitás. Mert nehéz, és időnként frusztráló legyőzni önmagunkat, kívánságainkat. És ez a film segít abban is, hogy mosolyogni tudjunk saját gyengeségeinken. És ez már magában is érték!

A film eredeti címe: Я худею. Rendezte: Alekszej Nuzsnyij. Főbb szerepekben: Alekszandra Bortics, Roman Kurcin, Irina Gorbacseva, Jevgenyij Kulik.
És ne feledkezzünk el Anna (a főhősnő) édesapját alakító Szergej Snurovról (a Leningrád együttes és a Rubl zenekar oszlopos tagjáról) sem, aki a filmben hozza a kötelezőt, a tőle elvártat.
Úgy gondolom, érdemes rászánni erre a filmre az időt.
Jó szórakozást!




És engedtessék meg nekem, így a bejegyzés vége felé, egy klasszikus négysorost hadd idézzek.

A kora középkori perzsa költészet egyik jeles képviselőjének, Omár Hajjámnak (Omar Khajjám) a jeles matematikusnak és a jeles  csillagász-filozófusnak, tulajdonított versescskét; egy rubáiját.
Nem műfordításban valahogy így hangzik e négysoros:

"A szerelem kezdetben gyöngéd, örökké.
Az emlékezetben gyöngéd, örökké.
De szereted a fájdalmat. A mohósággal együtt
Kínlódunk, szenvedünk, örökké."

(Természetesen, hiányosságaimból kifolyólag nem az eredeti nyelvből készült a fordítás.)


Jég

Mostanában, valahogy mintha megsokasodtak volna az orosz filmek között a sporttal foglalkozóak.
Persze, lehet hogy csak nekem tűnik így, nekem aki (Vigyázat! Nagyképűen hangzó mondatrész következik!) inkább sportol, mint nézi a sportot.
Nagyon jó dolog a rendszeres sportolás, megdolgoztatja az izomzatot, és ami még talán ennél is fontosabb az ember szívét. Jól felviszi a vérnyomást, hogy azután a mindennapok során ne legyen nagyon fent.

Sokat hangoztatják a sport egészségre gyakorolt hatását. És ez fontos dolog, de a sport ennél sokkal több.
Megtanít küzdeni, megtanít arra, hogy ne adja fel egyből az ember.
De itt van egy nagy veszélyforrás is. Megtaníthat arra is (és ne szépítsünk, meg is tanít), hogyan kell kizsákmányolni a testünket. Hogyan kell önmagunk egészségét is feláldozva a célra törni.
Ezért nem kedvelem az élsportot. Amit napjainkban élsportnak hívnak, az nem más mint képzett gladiátorok élet-halál harca. Az élsportolók ugyanolyan rabszolgák, mint bármely alkalmazott Magyarországon. Bár tagadhatatlan, hogy előbbiek sokkal jobban élnek, mint az utóbbiak.

Itt van ez a könnyed, romantikus filmecske, aminek a legfőbb üzenete az, hogy: soha ne add fel!
Nem több. Nem akar világot megváltani. Egyszerűen csak szórakoztatni szeretné a nagyérdeműt. A kérdés csak az, hogy ezt jól teszi-e, vagy sem?
A választ mindenkinek magának kell megadnia.
Aki szereti a romantikát, az valószínűleg másként fog viszonyulni ehhez az alkotáshoz, mint aki a misztikumot kedveli jobban. Ez a film egy társasági film. Igazából arra jó, hogy ketten elmenjenek a moziba... Hogy ketten leüljenek a tv elé... Hogy kettesbe lehess Vele.

Az orosz mozilátogatók elég kedvezően fogadták a filmet. Ennek a sztori mellett, talán az is az oka, hogy ez egy zenés film. (Tavaly ősszel merült fel bennem, hogy egy [konkrét] zenés filmhez kellene feliratot készítenem. Nem, nem ehhez a filmhez. Ehhez nem is lehetett volna, hiszen ez egy 2018-as alkotás.) Az orosz könnyűzene néhány slágere csendül fel benne, sajátságos feldolgozásban. Nem az eredeti előadók interpretálják a dalokat. Videoklipként szakítják meg (miközben szervesen illeszkedik a filmben) a sztorit. Nem. Nem jó kifejezés a szakítás. Nem idevaló.
Mihez hasonlíthatnám?
(Most egy kicsit bajban vagyok.) Talán a Mamma mia!-hoz. (Opsz! Erre gondoltam! Itt a baj. Sohasem láttam ezt a filmet végig. Csak részleteket belőle. Szóval, igazából csak az mondhatom, nekem úgy tűnik, mintha a Mamma mia!-hoz hasonlítna a Jég.)

A film a küzdelem mellett másról is szól. Fel-fel bukkan az alkotásban, hogy az emberi akarat, eltökéltség kevés. Szükséges egy kis metafizikai támogatás is a sikerhez. Ez az "üzenet" egy szerencsét hozó talizmán képében tűnik fel, időről-időre. Miért hozom ezt szóban? Mert a mai orosz társadalomra is elég jellemző az okkultizmus, a különböző okkult hiedelmek megléte. Személyes tapasztalat alapján is állíthatom ezt. Illetve nagyon részletes tanulmányok is jelentek meg erről. Magyar nyelven is. (Persze, mielőtt hátradőlnénk a karosszékünkbe, és bölcsnek tűnő gondolatok hagynák el a szánkat, jegyezzük meg, hogy ez a mai magyar társadalomra is igen jellemző. Elitista hozzáállásunk nem engedi, hogy meglássuk: a sokaságunk nem kevésbé babonás, mint a késő középkor emberei.)
Magát pravoszláv kereszténynek valló, bár nem a buzgó fajtából, ismerősöm gond nélkül hisz a horoszkópban. Sőt, bizonyos döntéseknél talán még fontosabb is neki a csillagkép, mint más... Azt gondolom, hogy a talizmánkultusz megjelenése egy szórakoztatásra szánt filmben jelzésértékű. A vallásos babonaság társadalmi elfogadottságát mutathatja.
Furcsa szinkretista  katyvasz van egyesek fejében. Eljárnak templomba, hisznek az evolúcióban, horoszkópot tanulmányoznak és egy keleti filozófia alapján töltődnek fel, vesznek erőt a mindennapokhoz. Miközben roppant gyakorlatiasak, már-már materialisták. Ezt hívják ma modernitásnak. Ez a menő. A spirituális moslék.
Mindent bele! Edd ki a javát! Amit a javának gondolsz. Gyakorlatilag így jön létre egy újabb önmegváltó kultusz. A nagy boldogság keresésben (ami alapvető emberi jog!), talán épp a boldogság lehetőségét veszti így el az ember. Mi nem tudjuk eldönteni, mi tesz majd boldoggá bennünket. Ez nem olyan mint az önki.
Bár az igaz, hogy a boldogságot keresnünk kell. De nem ígérte senki, hogy mindenki meg is fogja találni. Mert nem biztos, hogy észrevesszük (a nagy túlkínálatban). Mindenkinek van egy saját boldogsága, ami csak az övé. De nem talizmánokon, horoszkópokon át vezet hozzá az út. Azok csak pótszerek, rituális hiedelmek.
Ilyen pótszeres alak a film férfi főszereplője, Szása. Ő az aki az okkult vonalat viszonylag erőteljesen képviseli a filmben. Eleinte azt látjuk, hogy hitvilága nem terjed tovább a Star Warsban látottaknál, hallottaknál. Az amerikai produkcióból megismert Erő, és a hozzá tartozó "szaktanácsokkal" próbálkozik. Majd ezután következik az ősi talizmán hit... Babonaság. Tényleg szükséges ilyesmi egy romantikus filmbe? Persze, felfoghatnánk ezt a vonalat mint egy fricskáját a (nagy)városi hiedelmeknek, ám ez a motívum nem egyetlen karakternél jelenik meg.

Maga a film Nágyjáról (Diana Jenakajeva  - a gyermek; Aglaja Taraszova - a felnőtt) szól, aki kislányként hatalmas műkorcsolyázó karrierről álmodik. Ragaszkodik álmához és fáradságos, és keserves munkával az Álom megvalósulásának kapujában áll. Ám, a siker édessége nem jön el keserűség, próba nélkül. Ahogy a való életben sem, hiszen ha máshonnan nem (dehogy nem!), hát a Tanú című filmből tudhatjuk, hogy az Élet nem habos torta. Bár azért lehet happy end, még ha nem is fehér lovon jön a herceg (Alekszandr Petrov).
A film talán egyik legérdekesebb karaktere a műkorcsolyázok edzőasszonya (Marija Aronova).
Ez az alkotás Oleg Trofim első rendezése.

És végezetül engedjétek meg, hogy felsoroljam azokat a feldolgozásokat, melyeket megtekinthetünk ebben az alkotásban. (A filmben történő elhangzás sorrendjében.)
Земфира                  : Хочешь?
5 Nizza                      :  Солдат
Иван Дорн                : Стыцамен
Земфира                  : Бесконечность
Богдан Титомир       : Делай, как я
Виктор Цой (Кино)   : Пачка сигарет

Jelenet a filmből


A film alcíme, szlogenje: A tavasz közel.
Hát igen. De sajnos már elmúlt...
A filmet csak ajánlani tudom! Mindenkinek!

Sztyepán Bandera

A legutóbbi írásomban egy Magyarországon nem túl ismert történelmi esemény lengyel adaptációja kapcsán írtam, bár csak érintőlegesen, az ukrán történelem egyáltalán nem túl fényes korszakára. A dologban az az elszomorító, hogy a gyászos és kegyetlen történesék napjainkra "elfelejtődtek", nem EU konformak. Ennél is szomorúbb, hogy akik emlékeznek a szereplőkre, azok korántsem a valósághoz ragaszkodnak. Illúziók és hazugságok, elhallgatások és értetlenkedések.
A Volhínia című lengyel film megpróbál mindezeken áttörni. Ez az egyik pozitív erénye annak a filmnek.
Persze, nem ez az egyetlen kísérlet arra, hogy a véres történelmi valót megismertessék velünk. Sajnos, ukrán részről ez ideig csak a ködösítés, a szépítgetés, az eltagadás dominált, dominál. Az aktuálpolitika maga alá gyűri a történelmi valóságot. A múlt eltörlésének, meghamisításának kísérlete zajlik észak-keleti szomszédunknál. Ez nem mostani jelenség, nem csak a jelenlegi rezsimhez köthető. Ez a bejegyzés egy oroszországi gyártók által készített, két részes dokumentumfilm kapcsán születik meg. Az ilyen jellegű alkotásoknál, véleményem szerint, mindig nagyon fontos a készítésének körülményeit is figyelembe venni.
Ez nem egy aktuálpolitikai indíttatásból készített alkotás. Nem a 2014-es orosz-ukrán elmérgesedett viszony apologetikája. Nem lehet az, hiszen 2010-ben készült. Úgy gondolom, hogy egy végtelenül korrekt dokumentumfilmmel van dolgunk. Maga az alkotás az, ami elárulja, hogy miért készítették el. Viktor Juscsenko akkori ukrán elnök poszthumusz Sztyepán Banderának adományozza az Ukrajna Hőse kitüntetést. Mondhatnánk erre, hogy ez nem volt egy bölcs döntés, hiszen a kitüntetett életműve erősen megosztja az ukrajnai közvéleményt. Az ilyen kitüntetéseknek azt a célt kellene szolgálniuk, hogy iránymutató legyen a társadalom számára. Egyszerre kellene iránymutatónak, és köztiszteletben állónak lennie. E két feltétel teljesülése nélkül csak devalválódik maga a kitüntetés.
Egy érdemrendet akkor megtisztelő megkapni, ha arra érdemes személyek kapták csak meg. Ettől értékes az elismerés. És nem attól, hogy minek nevezem, vagy hogy néz ki. Ezt szokták elfelejteni az autoriter személyek.
Juscsenko Bandera kitüntetésével egyértelműen hitet tett a szélsőséges, fanatikus ukrán nacionalizmus mellett. Tudom, a nyugati média európabarátnak hazudta ezt az ukrán elnököt is. E jelző gyakorlatilag csak annyit jelent, hogy a személy akinek a neve után, vagy elé odaírják ezt, kész együttműködni az észak-atlanti térséget vezetőkkel, kész a világhatalmi játszmákban időlegesen (mert ez egy ukrán politikai tradíció), vagy hosszabb távon kiszolgálni a washingtoni érdekeket. (Mostanában elkezdték pedzegetni, hogy az USA és az EU érdekei lehet, hogy nem mindig esnek egybe. Jó reggelt kívánok! - mondhatnánk, ha nem véresen komoly dologról lenne szó.) Európabarátnak lenni nem jelenti azt, hogy demokráciabarátnak lenni. Mégis kontinensünkön ez a jelző olyan mellékízzel bír, hogy amikor ezt halljuk, akkor pozitív hangulatokat társítunk az adott személyhez. És már meg is vagyunk vezetve...

Leonyid Mlecsin által készített dokumentumfilm nem titkolja, hogy az alkotók szerint Bandera érdemtelenül kapta meg a UH kitüntetést.
Érdemei nem predesztinálnák semmilyen kitüntetésre. Ennek ellenére, és ez az alkotókat dicséri, nem egy elfogult Bandera szapulást láthatunk, hanem egy, a lehetőségekhez képest korrekt megközelítést.
Mélységesen egyet tudok érteni a film zárógondolatával:
"Az a baj, hogy a szovjet időkben mindent eltitkoltak. A történelem torz és preparált volt. Ezért, a szovjethatalmat elutasítók hősnek tartottak mindenkit, akik küzdöttek ellene. Banderát, Suhevicset, az UPÁt legendák és mítoszok vették körül. Amikre nem szolgáltak rá. A mítoszok régóta élnek, de nem derült ki róluk hogy igazak lennének. Amikor a Szovjetunió összeomlott, Sztyepán Banderát az oroszellenes harc zászlójává, és egy másik történelmi emlékezet részévé tették. Nála sokkal méltóbb alakjai is vannak az ukrán történelemnek. Amire szüksége van Oroszországnak és Ukrajnának is, a közös történelmünk mélyreható tanulmányozása, amely nem kell hogy a jelenlegi politika eszközévé váljon. És akkor talán jobban megértjük az ukrán nemzeti mozgalom összetett történetét. És itt Ukrajnában nem tartják majd Sztyepán Banderát hősnek."

Az hogy Mlecsinnek mennyire igaza van abban a kérdésben, hogy az orosz-ukrán történelemnek nem lenne szabad, hogy politika eszközévé váljon, maga a politika, a poltikusok "történelem csinálása" a legjobb bizonyíték.
Politikai eszközzé vált a Nagy Éhínség. Napjaink nacionalista ukrán történészei engedve elfogultságuknak, esetleges politikai megrendelőiknek, egy Kazahsztánt, Dél-Oroszországot és (a mai Kelet-)Ukrajnát sújtó éhínségben ukránellenes genocídiumot látnak. Nem zavartatják magukat a tényektől. Nem érdekli őket, hogy a lakosság számarányához képest Kazahsztánban haltak meg a legtöbben (30%). Nem érdekli őket, hogy a legtöbb áldozat (számszerűen) orosz származású volt. Nem. Ezek nem fontos dolgok. A lényeg a primitív üzenet: az oroszok ki akarták irtani az ukránokat.
Ja, hogy az Ukrán SZSZK legfőbb vezetője ukrán származású volt? Ja, hogy a Szovjetunió legfőbb vezetője sem volt orosz származású? Az hogy a világ legelső szocialistának mondott államának irányításában a legnagyobb államalkotó nemzet (az orosz) kisebbségben volt... Mindez nem számít! A történelem olyan, mint a gumi. Hajlítható. Nem kell igaznak lennie, csak hinni kell benne!
Szomorú és szégyenteljes dolognak tartom, hogy ehhez a történelemhamisításhoz mi is csatlakoztunk, mi is legitimizáljuk. Hogyan? Például úgy, hogy kiadják magyar nyelven Szerhij Jekelcsik Ukrajan történelmével foglalkozó könyvét, amelyben a szerző egyértelműen letagadja Nyikita Hruscsov származását. Finoman fogalmaztam. A könyvben az van leírva, hogy Hruscsov orosz származású volt. Az a Hruscsov aki ukrán akcentusával halmozott sikert sikerre az idős Sztálin tivornyáin. Nem az a baj, hogy hazug állítás megjelenik magyarul. Az a szomorú, hogy sem a könyv fordítója, sem történelmi lektorának (ha volt egyáltalán ilyen, ha meg nem volt, akkor az a baj) nem jutott eszébe, hogy lábjegyzetben pontosítson. Persze, lehet hogy a szponzor sem akarta ezt...
Az egész holodomor eszmerendszer leggyengébb pontja Hruscsov és Sztálin. Egyik sem orosz származású, a holodomor hit alaptétele pedig az, hogy az oroszok halálra éheztették az ukránokat a '30-as években.
Simon Sebag Montefiore kétkötetes Sztálin monográfiájában feszegeti azt a kérdést, hogy mennyit tudhatott maga a vozsgy a Nagy Éhínségről. Írásos feljegyzés, feljegyzések nincsenek, hogy a padláslesöpréses beszolgáltatások (Melyben egy ifjú magyar NKVD-s tiszt oly lelkesen részt vett, hogy az '50-es évek Magyarországán mint földművelési ügyekkel foglalkozó miniszter teljesen képben legyen mindennel.), melyek párosultak a katasztrófális mezőgazdasági termelési eredményekkel illetve az ezek nyomán létrejövő Éhínség nagyságával mennyire volt tisztában a Kreml ura. (A sztálinizmus elleni harc egyik jellemzője, hogy minden felelősséget a grúz nyakába varrtak. Ez a szemlélet ma is igen elfogadott, például  kishazánkban is. Paradox módon épp ez a sztálinizmus bűnbakképzésének módszere. Hiába no! Hruscsov sem tudta megtagadni a benne lévő sztálinizmust. És ez a mentalitás ma is közöttünk él.) Montefiore már-már szentségtörő következtetést von le, amit idézni se merek. (Nem akarnám, hogy igaztalanul megvádoljanak sztálinmosdatással. Főként mert egyáltalán nem tudni, hogy melyik közigazgatási szint volt teljesen tudtában a szerencsétlenség nagyságával. Szerencse, hogy a szerző nem orosz származású, mert akkor háborognának egyesek, hogy visszatért Oroszországba a sztálinizmus. Az biztos, hogy magukat véleményformálóknak gondolók nem olvashatták a könyvet, vagy nem tudták értelmezni, mert a Cambridgeben végzett, elismert brit történészt még nem bélyegezték meg.)
Szerintem a történelem kutatása izgalmasabb, mint a történelem meghamisítása. Bár tagadhatatlan, hogy az utóbbiból jobban lehet profitálni.
A holodomor kultusz egyik igen érdekes ténye, hogy a mai Nyugat-Ukrajna területéről származik. Egy olyan vidékről, melyet a Nagy Éhínség nem érintett. Nem is érinthetett, mert abban az időben Lengyelország egyik része volt, és nem a Szovjetunióé. Tehát közvetlen tapasztalataik nem lehettek az ott élőknek. Mégis milyen jól kitalálták a frankót! (Vigyázat, szarkazmus!)

Magáról a dokumentumfilmről, amely két részes (és mindkettő egyben megtekinthető), azt gondolom, hogy megpróbál kiegyensúlyozott lenni. A magam részéről úgy vélem, hogy Leonyid Mlecsinéknek sikerült egy objektívnek mondható alkotással előrukkolniuk 2010-ben.
Fontosnak tartom, hogy ne felejtsük el a gyártási évet. Ez a mű, nem a 2014-es puccsra adott orosz propaganda válasza. A problémának sokkal mélyebben vannak a gyökerei.
Sztyepán Bandera poszthumusz UH kitüntetését Viktor Janukovics visszavonta.
Szerintem igaza volt. Egy náci kollaboráns nem lehet nemzeti hős, még akkor sem ha a CIA-nak is (a náci múlttal rendelkező Gehlen révén, aki az NSZK hírszerzési főnöke volt) dolgozott később. Főleg, hogy (ha csak közvetve, felbujtóként is) de gyilkosságokhoz, mészárlásokhoz volt köze. A alkotás megtekinthető itt:


Néhány magyarázat a filmhez

Néhány a dokumentumfilmhez kapcsolódó, fontosnak tartott kifejezés és név magyarázata következik a bejegyzés ezen részében. Nem kívánnám magamat ismételni ezért időnként csak utalni fogok régebbi írásaimra. Más filmek kapcsán már írtam róluk, így itt csak linkelni fogok rájuk.
A kifejezések nem abc rendben fognak következni, hanem a filmbeli felbukkanásuk sorrendjében.
Az első kifejetés az:

OUN :  Erről olvashattok itt: https://vosztok.blogspot.com/2018/06/rendhagyo-bejegyzes-volhinia.html

Kacap, moszkál : Az oroszok gúnyneve.
https://vosztok.blogspot.com/2014/06/vlagyimir-herceg-jovobol-vagyunk-2.html

Tarasz Sevcsenko (1814-1861)
A Kijevi Kormányzóságban született, 18 évesen Szentpétervárra kerül, ahol szakmát szeretne kitanulni. 1838-ban felszabadítják a jobbágyi rendből, és így beiratkozhat a festőakadémiára. Érdeklődik az irodalom iránt, verseket ír. Azon a tájszóláson, amely az anyanyelvének számít. 1845-ben letelepszik Kijevben. Részt vesz a Cirill és Metód Társaság (a csoport 1846-47-ben alakult meg) munkájában. Vezetőjük Mikola Kosztomarov történész munkáiban szemben állítja a Határvidéken élők invidualizmusát a belső területen élőkével. Az eltérő történelmi hagyományok, körülmények jelentősen különbözővé tette az itt élők gondolkodásmódját. Írásaiban érezhető a Moszkva ellenesség. A kozák szabadsághagyományok és a belső területekre jellemző kollektivizmus ellentéte, bírálata egyik fő üzenete.
A Cirill Metód társaság hirdette a szláv népek egységét, de republikánus szellemiségű volt.
A Kavkaz című verse és politikai tevékenysége miatt 1847-ben az Orenburgi Kormányzóságba internálják. Tíz év után szabadul. Közben, tudta nélkül, Puskin versei közé rejtve kiadták Lipcsében a betiltott verseit. 1860-ban megjelenik a Kobzar (a Kobzos) című verseskötete. Ez verseinek orosz nyelvű kiadása. Az ő egyik verse lett az ukrán nemzeti himnusz szövege.

Szicsi Lövészek Сечевые стрельцы, Січові Cтрільці
Az Ukrán Népköztársaság egyik legelső reguláris egysége. 1917-1919 között tevékenykedtek. Az Osztrák.Magyar Monarchia hadseregében szolgáló katonák alapították meg (Kijevben), de csatlakoztak hozzájuk civilek is. A csapat parancsnoka Jevgenyij Konovalec ezredes volt, és az ő stábjában szolgált Andrej Melnyik is. A Szicsi Lövészek fénykorukban 25 000 főből álltak. Az alakulat küzdött a kijevi bolsevik felkelés ellen. Az 1918-as támadás során a Vörös Hadsereggel szemben védték az Ukrán Népköztársaságot, és annak fővárosát. Pável Szkoropadszkij által kihirdetett Második Hetmanság idején szembeszálltak a hetmant támogató német csapatokkal.
Szimon Petljura hatalomra jutásában döntő szerepük volt. Decemberben elfoglalják Kijevet, majd kisebb egységekre bontják őket. Petljurával együtt hagyják el Kijevet. Nem csak a Vörös Hadsereg ellen harcoltak, hanem a fehér Gyenyikin csapatai ellen is. 1919-re súlyos veszteségeket szenvednek. A megmaradt harcosokat tífusz tizedeli tovább. 1919. december 6.-án feloszlatják a Lövészeket.

Erwin Stolze (1891-1952)
1914-ben önkéntesnek jelentkezik a német hadseregbe. Tűzérütegnél szolgál, mind a nyugati, mind a keleti frontot megjárta. A háború után folytatja megszakított tanulmányait. Az 1922-1923-as hiperinflációval elvesztette minden vagyonát. Ebben az évben (1923) belép az Abwehrbe. 1936-ig az Abwehr I.-ben dolgozik. Célterület: Csehország, Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Bulgária és a Szovjetunió nyugati területei. 1937-ben átkerül az Abwehr II.-be, ahol a külföldön elkövetendő szabotázs tevékenységek koordinálásáért felelt. 1944 augusztusáig az Ausland/Abwehr/OKW Lahuzen divízió második osztályának helyettes vezetője. Fő feladata az előretörő Vörös Hadsereg hátországában diverziós műveletek szervezése, végrehajtatása. Főként volt fehérgárdistákat és ukrán nacionalistákat, Sztyepán Bandera embereit foglalkoztatta.
1945. május 29.-én vagy 31.-én letartóztatják Berlinben.

Nachtigall Bataillon Ukrainische Gruppe Nachtigall
1941. február 25.-én az Abwehr parancsnoka Wilhem Franz Canaris kiadja a parancsot, amely egy német parancsnokság alatt lévő ukrán légió létrehozásáról szól. A katonai csapatot a németek az OUNnal közösen kívánják felállítani. Sztyepán Bandera már ezt megelőzően tárgyalt a német illetékesekkel ez ügyben. Ez év tavaszán 2,5 millió márkát kap a német hírszerzéstől az OUN Bandera vezette szekciója. Az ellenszolgáltatás amit Canarisék elvárnak az, hogy az OUN kezdje meg a Szovjetunió elleni felforgató tevékenységeit.
A németek által kezdeményezett ukrán légió két zászlóaljból áll. A Nachtigallból és a Rolandból. Az első zászlóalj kiképzését Neuhammerbe kezdik meg. Ukrán részről Roman Suhevics, német részről Theodor Oberländer (Aki később az NSZK-ban a veteránok, a menekültek, és a háborús áldozatok ügyével foglalkozó minisztérium vezetője lett.) volt a zászlóalj parancsnoka.
A zászlóalj katonai német uniformisban solgáltak. Az egyik karjukon kék-sárga karszalagot viseltek, ezzel jelezték nemzetiségüket.
A Szovjetunió megtámadása előtt négy nappal érkeztek a német-szovjet határra. A támadás megkezdése során (1941. június 23-24.-án) Przemyśl irányából törtek Lvov felé. Az  1. Brandenburgi Zászlóalj részeként a Nachtigall első katonái június 29.-én érkeztek meg Lvovba. A csapat fő feladata a rádióállomás elfoglalása volt. Az ukrán zászlóalj katonai vezetése támogatta Jaroszláv Sztecko által szorgalmazott dekrétumot, amely az ukrán függetlenségről szólt. Ezt sugározta a rádióadó. A német közigazgatás egyáltalán nem támogatták ezt az akciót, de semmilyen retorzió nem követte az ukrán nacionalisták eme akcióját.
A zászlóalj részt vett a Sztálin-vonal elleni támadásban. Vinnicja környékén három zsidó faluban rendeztek mészárlást. A június 30.-ai ukrán függetlenségi nyilatkozt kihirdetése után a csapatot visszarendelték Krakkóba. Augusztus 15.-én feloszlatják őket, és a Roland legénységével együtt beolvasztják őket a 201. Schutzmannschaft zászlóaljba.
Rövid története során a Nachtigall vesztesége 39 halott, és 40 sebesült volt.
A lengyel hivatalos álláspont és a Wiesenthal Központ véleménye szerint a zászlóalj tagjai tevékenyen részt vettek az 1941-es lvovi pogromban. A Hágai Bíróság szerint az Oberländer elleni vádaknak (aki épp ekkor, 1959, aktív miniszter) nincs alapja.

Andrej Septickij (1865-1944)
Eredeti neve: Roman Marija Alekszandr Septickij gróf. 1900 és 1944 között az ukrán görög-katolikus egyház metropolitája.

Szan folyó Lengyelországon és Ukrajnán keresztül folyik, a Visztula mellékfolyója.

Otto Rasch SS brigadenführer (1891-1948)
1941. októberéig az Einsatzgruppe C parancsnoka. Az alakulat Közér- és Észak-Ukrajna megszállt területein végzett népirtásokat.

Einsatzgruppe

Teljes nevén Einsatzgruppen der Sicherheitspolizei und des SD. Az SS vezetése alá tartozó csoportok, melyeknek a célja a náci fajelmélet szerint az életben maradásra nem javasolt népek kiirtása. A csoportok a Gestapo, Kripo és a Waffen SS tagjaiból álltak össze.

Proszvita  Просвіта, Просвита
1868-ban alapított szervezet.
Első kongresszusukat Lvovban tartották (az alapítás évében, december 8.-án). A küldöttek jelentős része helyi személy volt.
A programjának a lényege az volt, hogy fontosnak tartották a népoktatást. Úgy gondolták, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozókkal is meg kell osztani a tudást, mert csak így érhető el, hogy ők is a nemzet részének érezzék magukat.
És miután így kialakul az egységes kulturális közösség, csak ezután van értelme a függetlenségi harc elindításának.
A társaság 1939-ig működött. (1989-ben újraindították a tevékenységét.) Nem csak Galiciában, hanem Volhíniában is tevékenykedtek. A lengyel hatóságot a szervezetet betiltották, tagjait üldözték.

UPA Украи́нская повстанческая а́рмия, Українська повстанська армія
Az Ukrán Felkelő Hadsereg az OUN Bandera által vezetett szárnyához csatlakozott egyéb ukrán nacionalista csoportok tagjaiból állt. Főként partizán hadviselést folytattak a szovjet Vörös Hadsereg hátában. Tevékenyen részt vettek pogromokban, és terrorizálták a vidéki lakosságot. Harcban álltak még a lengyel Honi Hadsereggel is. Németellenességüket napjainkban erősen felnagyítják. Egyetlen jelentősnek mondható németellenes akció nem köthető hozzájuk. Vatutyin tábornok a halálos sebét egy UPA támadás során kapja. 1943-1945 között aktív szereplői a lengyel-ukrán etnikai konfliktusnak. 1946 közepétől megpróbál az UPA együttműködni a francia, brit és amerikai titkosszolgálattal. (Ez az oka a napjainkban is tartó nyugati szerecsenmosdatásnak.) 1948-tól a CIA támogatását élvezte. A háború után Csehszlovákia-Lengyelország-Szovjetunió egyezményt köt, amely célja, hogy az UPA gerillák illegális határátlépéseit megakadályozza, nehezítse. 1956-ra teljesen felszámolták a tevékenységét.
2015-ban az ukrán Ráda az ukrán függetlenség harcosainak ismerte el az UPÁt.
2016-ban a lengyel parlament népirtásban tartotta bűnösnek az UPÁt.

Honi Hadsereg Armia Krajowa
Lengyel földalatti katonai szervezet, amely a 2. világháború alatt tevékenykedett (1942-1945).
A valamikori Lengyelország, Litvánia és Magyarországon (Felvidék) működtek. A lengyel ellenállás fő szervezete. Az egyik legnagyobb gerillaszervezet volt a háború alatt. A vezetése alárendelte magát a londoni emigráns lengyel kormánynak. A Honi Hadsereg fő célja az volt, hogy brit és amerikai segítséggel helyreállítsák Lengyelország függetlenségét. Tervük szerint, a német-szovjet konfliktus során mindkét fél kellően legyengül, és egy ekkor kirobbantott országos felkeléssel létrehozhatják újra az 1939-ben megszűnt államot.
A Honi Hadsereg nem csak a német csapatokkal, nem csak az UPÁval, hanem a Vörös Hadsereggel is konfrontált 1945-ig. Aktívan részt vett a lengyel-ukrán etnikai konfliktusban is.


Egy kis történelmi anzix

Részlet Erwin Lahousen tábornok vallomásából (1945. december 1. Nünberg). A tanú szerint ezt mondta Keitel marsall az OKW főnöke az Abwehr főnökének 1939. szeptember 12-én. A helyszín Hitler páncélvonata:
"Önnek , Canaris, felkelést kell előkészítenie azokkal az ukrán szervezetekkel, amelyek együttműködnek önnel, s amelyeknek ugyanazok  a célpontjaik vannak: a zsidók és a lengyelek."
Erwin Stoltz ezredes (Lahousen tábornok helyettese az Abwehrben) vallomása 1945. december 25.-én. Buresnyikov kémelhárító alezredes hallgatta ekkor ki:
"Lahousentől parancsot kaptam, hogy szervezzek egy különleges „A” csoportot, amelynek feladata a szovjet hátországban végzendő szabotázs és demoralizálás volt. Egyidejűleg Lahoussen megmutatott nekem egy parancsot, amely a Wehrmacht hadműveleti vezérkarától származott, és amelyet Keitel marsall, valamint Jodl tábornok írt alá... Keitel és Jodl említett utasításaink végrehajtása céljából kapcsolatba léptem az Abwehr szolgálatában álló ukrán nemzetiszocialistákkal!... Így például személyesen megbíztam ukrán nacionalista vezetőket, Melnyiket (a „Konzul 1.” ügynököt) és Banderát, hogy szervezzenek Ukrajnában... provokációs akciókat..."

"Az ukrán nacionalisták örömmel fogadják a Nyugat-Ukrajnába behatoló hitlerista csapatokat. Az OUN különítményei azonnal a németek segítségére sietnek: rajtaütéseket szerveznek a lengyel államigazgatási és katonai intézmények ellen. A „Poliszka Sziscs” bandák lefegyverzik a rendőrőrsöket és nyugtalanítják  a  visszavonuló  lengyel csapatokat…. Egy, az OUN tagjaiból álló ukrán egység Roman Szusko ezredes vezetése alatt a németek oldalán, Wehrmacht-egyenruhában részt vesz az 1939 szeptemberi hadjáratban."
                                                                    Wieslaw Szota őrnagy

"A németek 1941. junius 30-án léptek be Lvovba. Másnap progromra került sor a zsidó lakosság ellen. A németek mindent megengedtek a nacionalista ukránoknak. Az ukránok kiűzték házaikból a zsidókat… A kaszárnyák előtt  két hosszú sorban felálltak, s a zsidóknak el kellett haladniuk a két sor között. Ütések… Először a két sort alkotó emberektől kaptuk az ütéseket, majd a kapuban az Ukrán Légió tagjai sújtottak le ránk, végül a kaszárnyák udvarában még azok az ukránok is megvertek, akik előzőleg kifosztottak és megloptak bennünket…"
                                                                            Zygmunt Tune, szemtanú bírósági vallomása

"A hitleristák megrendezték a nacionalista vezetők letartóztatását, s ezzel lehetővé tették számukra, hogy nagyfokú  politikai aktivitást fejtsenek ki az ukrán nacionalizmus javára. A kettős komédia – a Sztecko-kormány felállítása és a letartóztatások – célja az volt, hogy Banderát mártírnak tüntesse fel az ukrán nacionalisták szemében, úgy állítsa be őt, mint a „Szamosztijna Ukrajna” (a független Ukrajna) igazi harcosát, s így megkönnyítse számára azoknak az ukrán szélsőségeseknek a vezetését, akik komolyan hisznek a „Szamosztijna Ukrajna” jelszóban, s annak megvalósításáért egyénileg veszik fel  a harcot a németekkel… A magunk részéről hajlunk arra, hogy osszuk ezt a nézetet."
                                                                                Ignacy Blum, lengyel történész

"Meg kell mondanom, hogy a német politikának érdeke bizonyos feszültség fenntartása a lengyelek és az ukránok között. A nálunk élő 4,5 – 5millió ukrán ellensúly a lengyelekkel szemben.  Minden tőlem telhetőt megteszek tehát azért, hogy megakadályozzak bármiféle egyetértés közöttük."
                                                                               Hans Frank, 1942. július 15.

"Az Abwehr vezetősége, amelyet elsősorban a katonai siker érdekel, úgy véli, hogy Bandera felforgató tevékenységre kiképzett hívei   lesznek a legalkalmasabbak a közeli szovjetellenes háborúban adodó feladatok végrehajtására... 1941 elején a Bandera –csoport képviselői értekezletet tartanak a német kémszolgálat küldötteivel. Kidolgozzák együttműködésük  feltételeit. A legfontosabb határozat szerint az Abwehr megalakítja és felfegyverzi az ún. Ukrán Légiót, amelyet szovjetellenes diverziós erőként kívánnak felhasználni."
                                                                                Wieslaw Szota őrnagy
Ez az az Ukrán Légió amelynek egyik zászlóalja a Nachtigall (Fülemüle) lesz. A másik zászlóalja pedig a Roland.


"A tisztek felkészítésére, a katonai kiképzésre és a toborzásra fordított előkészületi  időszak után az ukrán ellenállási mozgalom támadásba lendült. Már 1941 ősze óta működött a felkelők első központja a poleszjei mocsaras vidékeken, de nem volt elég erős ahhoz, hogy támadó akciókat kezdeményezzen a megszállók ellen. 1942-ben létrejött az Ukrán Felkelő Hadsereg… A poleszjei és az észak-volhiniai mocsaras erdőkben ringott az UPA bölcsője."
                                                                                         B. Volodimirovics
"Az OUN 1943-ban létrehozta az UPÁ-t, állítólag a németek elleni harcra, de – amint a gyakorlatban később kiderült – valójában a szovjet és lengyel partizánok Hitler-ellenes mozgalmainak elfojtására."
                                                                                         Ignacy Blum. történész
"Ebben a büntetlenségi időszakban (1944 július – 1945 december) a bandák erősödőben vannak. A szotnyák nap mint nap növekednek, áramlanak soraikba a megszállókkal való együttműködés miatt kompromittált elemek, más ukrán fasiszta szervezetek  maradványai, megmaradt német SS-ek, magyar,  szlovák, román fasiszták, francia és belga alakulatok törmelékei és egyéb dezertőrök. Ezeknek az embereknek nincs már semmi vesztenivalójuk. Rajta  vannak a háborús bűnösök listáin, és a hazájukba való visszatérés esetén felelősségre vonás vár rájuk. Ezért az  UPÁ-hoz csatlakoznak, hogy … kivárják a harmadik világháborút. Addig is a legsúlyosabb bűncselekményeket követik el. … Gyilkolnak és egész falvakat gyújtanak fel. Nagy területeket tartanak ellenőrzésük alatt. A bandák ellen küldött gyér fegyveres  alakulatok szinte tökéletesen tehetetlenek. Az UPÁ-sok fő célja 1945 júniusáig az volt, hogy dezorganizálják a Wehrmacht maradványait likvidáló szovjet és lengyel seregek hátországát, 1945 júniusa után pedig, hogy aláássák Lengyelországon belül és kívül a népi  hatalom tekintélyét…  E büntetelenségi időszakban az UPA szotnyái a falvakban szállásolják el magukat, és fényes  nappal, minden álcázás nélkül, a főútvonalakon mozognak..."
                                                                                            Jan Gerhard
"Az UPA jelentékeny, néha 1000 főt is számláló alakulatokat szervezett, ami  lehetővé tette, hogy összefüggő területeket tartson ellenőrzése alatt, különösen az orosz- lengyel  határon."
                                                                                            Otto Skorzeny
" Az UPA tevékenységét megkönnyítette, hogy a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia határán gyenge volt  a határőrség, és hogy a megtorló intézkedéseket rosszul  koordináltuk. A bandák kihasználták ezt a helyzetet. Veszély esetén áthúzódtak Lengyelországból Csehszlovákiába vagy viszont.. Súlyos veszélyt jelentettek a még  gyenge és tapasztalatlan lengyel népi hatalom számára…"
                                                                                           Ignacy Blum tábornok, történész
"A bandák a lengyel népi hatalmat fenyegetik… A fegyveres bandák egy része a ligetekben és erdőkben vert tanyát, másik részük normális körülmények  között lakik a falvakban, és egyszerű lakosként viselkedik minden ellenőrzés  esetén. A  bandák terror alatt  tartják a lakosságot, diverziókat hajtanak végre, szabotálnak, zsarolnak, provokációs koholmányokat  és rémhíreket terjesztenek a polgári  lakosság és a katonák körében. Legkedveltebb módszereik a következők: merényletek  az állami alkalmazottak és tisztviselők ellen,  rajtaütések a katonai alakulatok és a társadalmi  intézmények ellen,  gyilkosságok. Elsősorban a  biztonsági szolgálat tagjait, a lengyel és szovjet katonákat és tiszteket, a  Lengyel Munkáspárt és a demokratikus tömbben részt vevő többi párt aktivistáit gyilkolják, nemkülönben más, politikailag aktív embereket is."
                                                                                              Ignacy Blum tábornok

"Amikor Bandera embereinek taktikáját és politikai irányvonalát elemezzük, nem hallgathatunk arról az 1946-1947 telén kezdeményezett akcióról, amelyet az OUN és az UPA vezetői soraik „demokratizálásának „  neveztek… Azok a nyugati politikai körök, amelyeknek érdekük volt, hogy Lengyelország,  a  Szovjetunió és Csehszlovákia területén fenntartsák a nyugtalanság állapotát, felforgató ügynökeiktől demokratikus álarcot követeltek. Ezért az Ukrán Felszabadítás  Főtanácsa, az UHVR elhatározta bandáinak „demokratizálását”. Ebben az időben kerültek a kezünkbe az első olyan röpcédulák és egyéb propagandaanyagok, amelyek az OUN és az UPA „haladó” jellegét hangoztatták… Ez a „demokratizálás” azonban nem mehetett túl a puszta szólamokon. Az ukrán fasiszta vezetők tökéletesen tisztában voltak ezzel.  Már említettem, hogy a szotnyák eredetileg tele voltak egykori német SS-ekkel, szlovák fasisztákkal, az ún. Hlinka-gárdistákkal, a magyar Szálasi nyilaskereszteseivel,a román Horia Sima vasgárdistáival és különböző nyugat-európai fasiszta szervezetek tagjaival. 1946-1947 telén már elég kevés volt a szlovák, a magyar és a román. Sokan elpusztultak különböző betegségekben,  vagy nem viselték el a számukra túl kemény életfeltételeket. Csak a németek bírták az iramot. Az UPÁ-nak tehát meg kellett szabadulnia tőlük. De ha egyszerűen elküldik őket, ez azzal a veszéllyel járhatott,  hogy  feltárul az UPA igazi arca. Más megoldást kellett találni. Az OUN és az UPA vezetősége nem habozott. A „demokratizálás” nevében a másvilágra küldték az összes,  még a  „hadsereghez”  leghívebb németeket  is. A műveletet rendkivül diszkréten, írásos utasítás nélkül hajtották végre, csak az SB és az UPA-csendőrség legmegbízhatóbb emberei vettek benne részt.  Különböző ürügyekkel  likvidálták a németeket: például harci parancsok nem teljesítése, dezertálás gyanúja, fegyverzet elhagyása stb, címén. 1947 január végére ezen a módon valamennyi  németet  likvidálták az UPÁ-ban. Csak az orvosok kerülték el  a halált, „szolgálati érdekekre való tekintettel”. Ezt  a „demokratizálási” műveletet  gyorsan,  diszkréten,  ügyesen hajtották végre. Mi  is csak az UPA elfogott katonáinak nyilatkozataiból  értesültünk róla,  egyébként sohasem jutott volna tudomásunkra. Ez a művelet  is  egy adalék Sztyepan Bandera mozgalmának igazi arcához…"
                                                                                             Jan Gerhard ezredes

"Az ütközetek végül már gyakran keltik azt a benyomást, mintha „indiánosdit” játszanánk. Csapataink banditának  öltöznek. Az ellenség a mi egyenruhánkat hordja. Ebből  sajátos helyzetek adódnak. Emlékszem például arra az esetre, amikor  három alakulatunk Berda környékén bekerítette  Heyn bandáját. A banda mindenfelől  el volt vágva. Úgy látszott, hogy elvégeztetett. Felkészültünk a végső rohamra, amikor hirtelen egyenruhás csoportot  pillantottunk meg.  A  csoport  lassan húzódott el előttünk libasorban, majd hamarosan eltűnt egy dombhát mögött.  Dühösen hívtam rádión a velünk együttmüködő egység parancsnokát, és magyarázatot kértem tőle. Meggyőződésem volt, hogy ő hajtott  végre valamilyen hibás mozdulatot. Ő viszont azt hitte, hogy én nem tartottam be az együtt kidolgozott támadási tervet, és meg volt győződve arról, hogy a domb mögött a legnagyobb nyugalommal eltűnő emberek az én alakulatomból valók.  Sikerült eloszlatnunk a félreértést, de az UPÁ-sok elmenekültek, mert mondanom sem kell, hogy ők bújtak meg a lengyel  egyenruhában. Végül  is  arra kényszerültünk, hogy különleges egyezményes jeleket alkalmazzunk egymás felismerésére az ütközetekben.  A jeleket  napjában többször változtattuk, karszalag a jobb karon, karszalag a bal karon, forditva feltett csákó stb. "
                                                                                        Jan Gerhard ezredes

"A hegytetőkön, különösen a Halicz-hegyen, gyakran láttunk bitófákat UPA-katonák vagy környékbeli parasztok holttetemeivel."
                                                                                         Jan Gerhard ezredes
"Bandera embereit nem elégítette ki  a  puszta öldöklés. Bűnözési technikájuk hallatlanul rafinált. Áldozataikat szinte művészettel részesítik a lassú és kegyetlen halálban. Virtuózai a kínzásnak. Nem akarom megrendíteni az olvasót ezeknek a  szörnyű tényeknek a felidézésével. Csak megemlítek két terrror akciót,  amelyet az UPÁ-sok követtek el… 1945-1946 telén a „Ren”-kurin harcképtelenné tette egyik századunkat Smolik körzetében. A banditák a mély hóban vagy 30, lőszer nélkül maradt katonánkat ejtették foglyul.  Valamennyiüket borzalmasan megkínozták, majd ácsbaltával egyenként lefejezték. Egyik katonánknak sikerült megszöknie, ő számolt be erről az iszonyú kivégzésről. 1946-ban Huszwice faluban elevenen megégették a banditák az összes férfiakat, öregasszonyokat és gyermekeket. A fiatalasszonyokat megerőszakolták és a golyó általi halál „kegyében” részesítették. Huszwicében ukránok laktak."
                                                                                        Jan Gerhard ezredes

Részlet Alain Pujol Dictionnaire de l'Espion (A kém szótára) című könyvéből:
"A tökéletes kém kis kelléktárának legujabb darabja… egy 1,5 voltos elemmel működtetett hangtalan pisztoly, amely cianidbázisú   mérget tartalmazó ampullákkal dolgozik. Ez a méreg hat perc múlva semmi  nyomot nem hagy az emberi szervezetben. Technikailag a fegyver aluminiumból készül, és három egymásba  illeszkedő hengerből áll. Az első hengerbe egy rugót és egy dugattyút helyeznek el.  A rugó, amelyet egy emelő szabadít fel, előrelöki a dugattyút a második hengerbe, és átvágja  annak burkolatát. Egyidejüleg széttörik a folyadékot tartalmazó tok vagy ampulla, s a folyadék az  áldozat arcába fecskendeződik .A véredények azonnal összeszűkülnek, az áldozat elveszti öntudatát, s néhány perc múlva beáll a halál. Boncoláskor az orvos nem állapíthat meg mást, mint a szívműködés megszűnését, s így szívrohamra következtet."

"A Bandera–féle OUN a második világháború alatt élénkbarna színeket viselt, ditirambusokat énekelt Hitlernek és Mussolininak..Miután az „új európai rend” megbukott, a banderisták kénytelenek voltak nyugatra menekülni… Ám az idegen környezetben is védelmezőkre találtak, a kaméleon módjára színt változtattak, olyannyira, hogy a náci OUN megszülte a „demokratikus” ABN-t."
                                                                                   Roman Jagotinszkij

Az ABN (Anti-Bolshevik Block of Nations) ukrán nacionalisták kezdeményezésére létrejött szervezet, amely a szovjet érdekövezet nem orosz antikommunista erőit fogta össze. 1943. november 19.-én alakult meg Zsitomirban, az OUN kezdeményezésére. Céljuk a kommunisták hatalomból való eltávolítása, a Szovjetunió megszüntetése és nemzetállamokra való felosztása. Az 1946-től feladatának tekintette a disszidálás elősegítését a szovjet érdekövezetből. Tüntetések és kongresszusok szervezésében igen aktívak voltak.
A szervezetet alapításától kezdve 1986-ig Jaroszláv Sztecko vezette. Halála után özvegye Jaroszlava Sztecko (1920-2003, leánykori neve Anna Jevgenija Muzika) vette át a stafétabotot.
A szervezet 1996-ban feloszlott.                                   

Rendhagyó bejegyzés - Volhínia

Nagyon régen terveztem már, hogy ehhez a lengyel filmhez készítek magyar nyelvű feliratot. Sok minden közbejött, de a dolog időszerűségéből semmit sem vesztett. Ugyanolyan tájékozatlanok vagyunk Kelet-Európa 20.századi történelmét illetően, mint voltunk. Társadalmunk véleményformálói ugyanolyan provinciálisan gondolkodnak, mint 20 vagy 30 esetleg 100 éve. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, de meggyőződésünk, hogy mi fújjuk a passzátszelet. Is.
Negyedik éve tart az egyik szomszédos országban a polgárháború, és mi megelégszünk a sulykolt propagandával. Nagyon okosnak képzeljük magunkat, de valójában semmit nem értünk. Jókat és rosszakat látunk csak. Időnként eljutnak hozzánk olyan hírek, hogy az egyik jófiú csúnyán néz a másik jófiúra. Nem értjük miért, és ezért gyorsan el is felejtjük a dolgot.
Nem tudjuk beilleszteni az átvett világértelmezésbe, így jobb ha nem is foglalkozunk vele.
Tényleg jobb így?


"A kelet-lengyeleket kétszer ölték meg: először fejszecsapásokkal, másodszor az események elhallgatásával. És ez a második halál sokkal rosszabb, mint az első."

Jan Zaleski, a neves lengyel nyelvész, e soraival kezdődik a Volhína című film. Nem véletlen. Hiszen a Jagello Egyetem végezett későbbi docens ifjúként személyesen élhette át mindazt, ami számunkra "csak" egy film.
Bizonyos értelemben a lengyel Wojciech Smarzowski rendezte film végre megtöri a hallgatás miatti második gyilkosságot. Történelmileg korrekt megközelítést kapunk, ami a téma érzékeny volta miatt, egyáltalán nem evidencia. Talán a Cseres Tibor regényéből készült Hideg napokhoz hasonlíthatnám e film jelentőségét, ha... Ha nem lengyelek, hanem az ukránok készítették volna így el.
De mindez jelenleg irreális elvárás lenne. Az ukrán politikai elit (?) nem abban érdekelt, hogy őszintén szembenézzen a múlttal. Vérre van szükségük; emberhúsra, golyófogókra, mert csak ezért cserében kap pénzügyi, katonai és propaganda támogatást. Háborús bűnök eltagadása, az elkövetők hőssé hazudozásával lehet embereket arra biztatni: Legyetek olyanok, mint ők! A Hazának szüksége van rátok!


Félreértés elkerülése végett: a fentebbi felvételek nem Kijevben a "dicső" majdani puccson készültek, hanem Odesszában. 2014. május 2.-án.
Akkor az államelnök megígérte, a német kancellár asszony határozottan kérte,  hogy az elkövetőket elkapják és bíróság elé állítják. Azóta semmi nem történt. Nem hogy bíróság elé nem állítottak senkit, még csak meg sem nevezték a feltételezett hangadókat, elkövetőket. Gyakorlatilag mintha semmi nem történt volna.
Másodjára is megölték azokat az odesszai oroszokat.
Azért ne legyünk igazságtalanok. Történt valami. Az áldozatok számát folyamatosan lentebb hazudják. Mintha számítana, hogy 116 vagy 98 a pogrom áldozatainak száma. Bűnösök nincsenek, hiszen négy éve Odesszában a pogromlovagok csak megismételték azt, amit az ukrán nacionalisták (akiket az ukrán állam jelenlegi vezetői és képviselői hősöknek tartanak) a 2. Világháború alatt elkövettek. Nem egyszer, nem kétszer.
Amíg nincs őszinte szembenézés a múlttal, addig a múlt bűnei bármikor megismétlődhetnek. És nem csak Ukrajnában.
Európa szégyene, hogy némán hallgat ez ügyben. Ja, hogy ebben az esetben nem lehet putyinozni, meg oroszozni... De kár! (Vigyázat! Szarkazmus.)
Hát ilyenek az európai értékek.

Kovács András filmjében (Hideg napok, 1966) az volt a nagyszerű, hogy az elkövetők nemzettestvérei mutatták be az elkövetett háborús bűnt, bűnöket. Mintegy bűnvallásnak, nemzeti gyónásnak is tekinthetjük azt a filmet.
Emlékszem néhai irodalomtanárnőmre, aki nagyszerűnek tartotta a filmet, de hibának az elkészítését. Mert Újvidéken (Novi Sad) állítólag úgy jöttek ki a moziból a szerbek, hogy leköpdösték a helyi magyarokat. Hogy igaz-e ez vagy nem, nem tudom. Mindenesetre a jugoszláv filmgyártók "elfelejtették" elkészíteni a magyar film délszláv folytatását, (Ahogy a szerb irodalommal foglalkozók sem tartották fontosnak, hogy "válaszoljanak" Cseres könyvére.) az 1944-es és 1945-ös vajdasági revansról. Talán ha szembenéztek volna ők is saját embertelenségeikkel, háborús bűntetteikkel elkerülhető lett volna sok minden a '90-es években. Például a szrebrenicai vérengzés. Többek között... De amíg az (ember)mészárosokra hősként tekintenek, addig nincs biztonságban senki sem.

Jelenet a filmből
A lengyel rendező-forgatókönyvíró készíthetett volna egy elfogult filmet, de ő nem esett bele ebbe a csapdában. Alkotásában minden benne van, aminek benne kell lennie. Nem jófiúkat és rosszfiúkat láthatunk. Ha egy értelmes ember megnézi ezt az alkotást akkor nem ukrán-utálattal a szívében fog felkelni a székéből, foteljéből, ágyából. Szemmel láthatólag nem nemzetiségi uszítás volt az alkotók célja.
Utal, még ha csak dialógusok formájában, az ukránságot ért sérelmekre, melyeket a lengyel közigazgatás mért rájuk. Az erőszakos lengyelesítésre (Opsz! Önkritika. Ez is újdonság itt Közép-Kelet-Európában.), a Pilsudskiékhoz köthető '920-as hadifogoly kínzások és mészárlásokra. E mellett láthatjuk, hallhatjuk a szociális irigykedést, az önsajnálatot. Az ölésre felhívó gyilkos ideológia térnyerését. És magából a gyilkosságokból talán a legkevesebbet, de ez egyáltalán nem hátránya a filmnek. Nem vérpistikéknek készítették. Ennyi.
    
Igazi felnőtteknek való film. Elgondolkodtató.
A film Volhínia egyik kis falujában játszódik. Egy fiatal lány életén keresztül lehetünk részesei a kelet-lengyel (vagy ma már nyugat-ukrán) területen élők életének. Nem romantikus, hanem realista képet kapunk a '30-as 40-es évek falusi életéről. A megélhetés küzdelmes voltáról. Ne legyenek illúzióink! Itt a Kárpát-medencében sem volt könnyebb a falusi emberek élete. A mindennapi munka éppen arra volt elég, hogy fenntarthassák magukat. Örültek, bánkódtak. Szerelmesek lettek, és megházasodtak. Sokszor nem azzal, akibe belehabarodtak. Az anyagi javak mentén hozták meg a döntéseket, és nem mindig volt a döntési folyamatba beleszólásuk az érintetteknek.
Az amúgy sem könnyű életet még jobban megnehezítette a politika. A háború azt jelentette, hogy a család fenntartó, a fizikailag legerősebb ember elkerült a környékről, de azt a munkát amit eddig elvégzett, továbbra is el kellett végeznie valakinek. A háború az azt jelentette, hogy időnként különböző egyenruhájú férfiak jelennek meg, akik nem kérnek. A háború csak további bizonytalanságot hoz a kisember életébe, a már eddig is meglévők mellé.
És ha ez még nem lenne elég, akkor a kisember kétségbeesésében, irigységében, sértettségében nagy ember akar lenni. Bandába csoportosul és elindul. Felfegyverezve...

 A film készítői epizódszerepeket ajánlottak fel ukrán színészeknek, de egyikőjük sem fogadta el a felkérést.
Az elkészült filmet nem lehetett bemutatni Ukrajnában. Az indoklás az volt, hogy a film nyugatlanságot okozhat Kijev utcáin.
Ebben az ukrán hatóságoknak, szerintem, tökéletesen igazuk van.
Persze, hogy felháborodnak az emberek, ha azzal kell szembesülniük, hogy hőseik nem hősök, hanem kegyetlen gyilkosok. A nacionalista agymosás eléggé előrehaladott állapotban van keleti szomszédunknál. És a jelenlegi államhatalom is inkább nacionalista mesékkel kábít, minthogy őszinte legyen. Egyik ékes példája ennek maga Porosenko, aki a május 9.-ei Győzelem Napi megemlékezésen azt mondta, hogy a valódi második frontot nem is Normandiában nyitották meg, hanem az ukrán nacionalista UPA tevékenysége volt az.
Az UPA tevékenységéről csak annyit, hogy a németektől kapta a fegyvereit, végig kollaborált a náci Németországgal. Közbiztonsági okból került csak összeütközésbe a két fél. Azután, hogy a banderisták (UPA) elkezdték gyilkolni ukrán politikai riválisaikat (akikkel egy szervezetet is alkottak - OUN), és azok vezetője, Melnyik, panaszt tett a Megszálló Hatóságnál. A németek gyakorlatilag egy (a velük kollaboráló) ukránok közötti belső hatalmi harcba avatkoztak be. Ennyi a porosenkoi második front "története". De nem ez az egyetlen hitető mese, amit napjainkban kitalálnak arrafelé.
Az ukrán elnök, miniszterelnök és néhány parlamenti képviselő a lengyel követségen tartott vetítésen megtekintette az alkotást. Nagyja Szavcsenko képviselőnő üdvözölte a filmet. Neki tetszett. De ő elég önjáró lett, mióta bekerült a Radába.
A lengyel külügyminisztérium szóvivője szerint a film elején található idézet törlését kérték a cenzorok. Akkor lehet, hogy ez az írás sem tetszene nekik?


Kiegészítés a felirathoz 


Morg - Területegység. Egy morg körülbelül 0,56 hektár.

Szoltisz - A latin scultetus szóból. Király által kinevezett személy. Feladata volt egy adott közösség (falu, város) ügyeinek közügyeinek intézése, vagyon nyilvántartás, adóbeszedés, igazságszolgáltatás.
A nyugat-ukrán területeken a köztisztviselőket hívták így a 19.század végéig.
1933-1939 között a (Szovjetunióhoz nem tartozó) ukrán falvakban ismét létrehoztak egy ilyen nevű irodát. A szoltiszt a falugyűlés választotta meg, a kerületi vezető engedélyezte kinevezését. Adminisztratív feladatokat látott el.

OUNОрганиза́ция украи́нских национали́стов vagy Організація українських націоналістів. Magyarul Ukrán Nacionalisták Szervezete. A Szervezet a ma Nyugat-Ukrajna néven ismert területen fejtette ki tevékenységét. Legaktívabb időszaka az 1930-1950 évek közötti időszak. Megalakulásakor a lengyel és szovjet elnyomás elleni harcot, védelmet tűzte zászlójára. Tervei között szerepelt egy önálló, független ukrán állam létrehozása, amely lengyel, csehszlovák, román és szovjet területekből, melyeken ukránok éltek, állt volna össze. Az OUN vezetése a terrort elfogadhatónak, megengedhetőnek és szükségesnek tartotta a cél elérése szempontjából. Az OUN hivatalos irataiból egyértelműen kiderül lengyel-, zsidó-, oroszellenessége, és antikommunizmusa.
Az OUN 1929. január 27-február 3.-a között tartott Ukrán Nacionalisták Első Kongresszusán alakult meg, Bécsben. Ekkor (és itt) több radikális nacionalista szervezet egyesült:
Украинская войсковая организация Ukrán Katonai Szervezet;
- Лига украинских националистов Ukrán Nacionalista Liga amely egy régebbi összeolvadás eredménye. Tagjai:
Украинское национальное объединение Ukrán Nemzeti Egyesület,
Союз украинских фашистов Ukrán Fasiszták Szövetsége,
Союз освобождения Украины Ukrajnát Felszabadító Szövetség,
Группа украинской национальной молодёжи Ukrán Nacionalista Ifjak Csoportja,
Союз украинской националистической молодёжи  Ukrán Nacionalista Ifjak Szövetsége.

Az OUN első vezetője Jevgen Konovalec volt, akit az NKVD egyik ügynöke 1938. májusában megölt. 1939. augusztusában a római 2. Nagy Gyűlésen Andrej Melnyiket választották meg új vezetőnek. Melnyik megválasztását annak is köszönhette, hogy az OUN legradikálisabb tagjai lengyel börtönökben töltötték megérdemelt büntetésüket. 1940 elején (néhány hónappal Lengyelország megszállása után) az OUN vezetése kettészakad. (A németek kiengedték a lengyel börtönökből a legradikálisabb ukrán nacionalistákat, köztük Sztyepán Banderát.) Bandera megalakítja az úgynevezett forradalmi OUN-t, az UPÁt. (Erről a szervezetről majd a következő bejegyzésemben kitérek. Ugyanis nem hagynám a témát, és a következő munkám is ehhez a történelmi korhoz és ehhez a földrajzi helyhez lesz köthető. Addig is olvashattok a blogon erről: itt, meg itt, meg itt.)
Az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) kijelentette, hogy a római Gyűlés határozata érvénytelen, és ők az egyedüli és igazi OUN. Melnyikék szabotőrök és kártevők. (És mint ilyeneket, elkezdték felszámolni. Gépfegyverrel.) 1956-ban megalakul egy úgynevezett külföldi OUN is, melynek vezetői Zinovij Matla (1910-1993) és Lev Rebet (1912-1957) voltak.
2015. április 9.-én a Verhovna Rada (az ukrán parlament) törvényben ismerte el, hogy az OUN és az UPA tagjai, katonái Ukrajna függetlenségért harcoltak. A törvényjavaslatot Román Suhevics fia, Jurij Suhevics terjesztette be. A törvényt Petro Porosenko 2015. május 15.-én aláírta.

Rzeczpospolita - Lengyel köztársaság (Rzeczpospolita Polska). A Lengyel-Litván Unió 1569-es átalakulása után hívták így (is) Lengyelországot. Az 1795-ös harmadik felosztásig létezett, mint önálló állam.



A történelmi háttér

A Szovjetunió megtámadásakor Galiciában 540 000 zsidó élt. Velük szemben, még a németek bevonulása előtt, több agresszív akciót is végrehajtottak. Lengyelek is, és ukránok is. 1941.június-júliusában 35 pogrom volt Kelet-Galiciában. A legnagyobb (és leghíresebb) a lvovi (lvivi, lembergi) volt. Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a mai Ukrajna területén történelmi hagyományai vannak a zsidóellenes pogromoknak. A 19. századi Orosz Birodalom területén lezajló pogrom hullám, hullámok főként ezt a területet érintették. (Ez volt a Letelepedési Terület. Pontosabban a Letelepedési Terület nagyobbik része a mai Ukrajna területének egy része.) Érdekes (?) módon ezt a történelmi tényt nem nagyon propagálják a mai kijevi vezetők. Talán az ősi ukrán földön az oroszok rendeztek pogromokat? Akkor Bogdán Hmelnickij (1593 vagy 1595 - 1657) hetman orosz vagy ukrán? Mert ő is volt pogromlovag. Azon a területen.
A németeket felszabadítóként ünneplő ukrán nacionalisták antibolsevizmusokat zsidóellenes pogromokban élték ki. A szovjet propaganda a háborút megelőző 21 hónapban nem folytatott náciellenes agitációt, így a galíciai zsidók nem tudtak a megszállt Lengyelországban történt antiszemita atrocitásokról. Amikor megtapasztalták azt, akkor (a túlélők) az erdőkbe menekültek. Ám ott sok jóra nem számíthattak. Mind az ukrán miliciák, mind a lengyel Honi Hadsereg tagjai antiszemiták voltak. A londoni lengyel kormány seregének parancsnoka így írt: „Jelentem, a Kormány és a Nemzeti Tanács tagjainak összes, a lengyelországi zsidókat érintő nyilatkozata és lépése vidéken a lehető legrosszabb hatást éri el, és a Kormány ellendrukkereinek vagy ellenségeinek a malmára hajtja a vizet. Így volt ez a »Zsidóság Napjá«-val, Schwarcbart beszédével, Liberman kinevezésével és a zsidó újév alkalmából küldött jókívánságokkal is. Kérem, tekintsék ténynek, hogy az ország többsége antiszemita beállítottságú. Ráadásul ebben a szocialisták sem kivételek.”
1942-1943 folyamán szinte az összes galíciai gettóban volt lázadás.

Az ukrán nacionalisták és a náci németek együttműködése megelőzte a Szovjetunió megtámadását.
Canarisnak, a náci hírszerzők vezetőjének, módja volt arra, hogy jelentős ukrán nacionalista személyiségeket használjon fel a német katonai akciók támogatására Lengyelország, majd később Oroszország ellen. Hitler, amennyire hihetünk szavainak, nagy rokonszenvvel viseltetett az ukrán nacionalizmus iránt: "Önnek , Canaris, felkelést kell előkészítenie azokkal az ukrán szervezetekkel, amelyek együttműködnek önnel, s amelyeknek ugyanazok a célpontjaik vannak: a zsidók és a lengyelek."
"Az ukrán nacionalisták örömmel fogadják a Nyugat-Ukrajnába behatoló hitlerista csapatokat – állítja Wieslaw Szota lengyel történész,- Az OUN különítményei azonnal a németek segítségére sietnek: rajtaütéseket szerveznek a lengyel államigazgatási és katonai intézmények ellen. A „Poliszka Sziscs” bandák lefegyverzik a rendőrőrsöket és nyugtalanítják a visszavonuló  lengyel csapatokat... Egy, az OUN tagjaiból álló ukrán egység Roman Szusko ezredes vezetése alatt a németek oldalán, Wehrmacht-egyenruhában részt vesz az 1939 szeptemberi hadjáratban."

A ma Nyugat-Ukrajnának nevezett területre (Volhínia, Galicia) 1943-ban érkezett el a Vég.
Az UPA egységei ekkor faluról-falura járva elkezdték irtani a lengyeleket.
A lemészároltak pontos száma nem ismert 30 000-től 120 000-ig tart a becslés. Én magam azt gondolom, hogy nem is a számok nagysága számít. Hiszen emberi ésszel felfoghatatlan dolog ez az egész. Ahogy a kivégzés módjai is felfoghatatlanok. A szadizmus, a barbarizmus ekkora foka a hihetetlen kategóriája a legtöbb ember számára. A fennmaradt fényképek azok, amik tanúsíthatják számunkra, hogy igen, tényleg van az embertelenségnek ez a szintje.
"Volhinia földjét két év óta emberi vér áztatja. Az itt véghez vitt kegyetlenkedések miatt két év óta  a fiatal lányok haja megőszül. A Hitler szolgálatában működő állig felfegyverzett ukránok hajnalonként lengyel falvakat vesznek körül, felgyújtják a házakat, és fejszecsapásokkal  lemészárolják a lángoló lakásokból menekülni próbáló lakosokat. Módszeresen arra törekszenek, hogy egyetlen élő lélek se szabaduljon meg ebből a szörnyűséges mészárlásból. És nemcsak a lengyel  falvaknak a sorsa ez. A sárga-kék karszalagos hitleristák vértől bemocskolt kezükkel ukrán parasztok ezreit gyilkolják le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rokonszenveznek  a partizánokkal és a Vörös Hadsereggel. Egy Roszisk közelében fekvő faluban a Hitlert szolgáló ukránok egyetlen éjszakán lemészárolták  az egész lakosságot, 800 embert…"
Jaroszlav Galan, ukrán író. 1944. március.

Számomra a 2014. május 2.-ai pogrom felvételei is ugyanúgy ez a felfoghatatlan kategória, mint a volhíniai mészárlásoké. Hihetetlen, hogy ilyenre ember képes. Még hihetetlenebb, hogy egyesek hősként, szabadságharcosként tekintenek ezekre a bűnözőkre.
A mai napig emlékszem arra, amikor először hallottam az odesszai eseményekről. Pedig csak a rádió szólt akkor este. De utána felmentem a netre, és amit a videómegosztókon láttam... Tényleg nem lesz ebből per Hágában? Miért jobb az, ha ismeretlenek szószerint levadásszák a hangadókat? Soha sem lesz vége? Ha hétszeres a bosszú Káinért, akkor hetvenhétszeres Lámehért...

Történelmi epizódok a filmben

A film egyik jelenetében a lengyel Honi Hadsereg tisztje találkozik ukrán nacionalistákkal. Az egyik UPÁs felismeri, és megdicséri a tiszt egyik költeményét.
A lengyel tiszt Zygmunt Rumel (1915. február 22 - 1943. július 10) lengyel költő. Kiszilin (Kisielin) falunál az UPÁsok négy lóhoz kötözik, amiket megvadítanak, és így azok széttépik az ifjú katonát.

1943. augusztus 28.-án a Liuboml melletti Sztun faluban valóban megáldották a kaszákkal, sarlókkal, vasvillákkal felfegyverkezett és a liturgián résztvevő... (Minek nevezzem a brutális gyilkolásra készülődőket?) 

A filmben található ortodox prédikáció 1943. szeptember 27.-én hangzott el Iwankowicze faluban.

A filmben a lengyelek megtorló akciója a Sahryń-i mészárlásra (1944. március 10.), vagy Pawłokoma-i mészárlásra (1945. március 3.) utalhat. Ugyanakkor meg kívánom jegyezni, hogy ennél a(z legutoljára említett)  esetnél a gyerekek és a nők életét megkímélték.

És az utánpótlás:



"– Война кончилась сто лет как!
– Никогда она не кончалась, Артем. Никогда."

"- A háborúnak már vagy száz éve vége!
- A háború sosem ér véget, Artyom. Sohasem."

Dimitrij Gluhovszkij : Metro 2035
(Fordította: Goretity József)

A felirat megtalálható itt:
https://www.feliratok.info/?search=Hatred+%28Wolyn%29+%28BDRip-ROVERS%2C+480p-RMTeam%2C+720p-ROVERS%2C+720p-RMTeam%2C+1080p-ROVERS%2C+1080p-RMTeam%29&soriSorszam=&nyelv=Magyar&sorozatnev=&sid=&complexsearch=true&knyelv=0&evad=&epizod1=&cimke=0&minoseg=0&rlsr=0&tab=all

Szent Szarovi Szerafim a csodatevő szerzetes


Szarovi Szerafim egy híres sztarec volt. Az ő életét dolgozza fel ez a néhány perces rajzfilm. A sztarec kifejezés a sztárij szóból ered, melynek jelentése idős, öreg. Az olyan idősebb, szellemileg és erkölcsileg is érett személyiségeket hívják ezen a néven, akik nem csak önmaguk számára, hanem szerzetestársaik, paptársaik számára is spirituális útmutatással tudnak szolgálni. Az „eredetüket” az 4-7. század között Egyiptomban és a Sinai-félszigeten elő remete szerzetesekig szokták „visszavezetni”. A sivatagi remeték életmódjukkal, aszkétizmusukkal nem csak elismerést, hanem vitákat is generáltak. Tapasztalatom szerint a kereszténységen belül mind a mai napig nem teljesen egységes a megítélésük. A különböző kulturális hátterek, különböző (időnként egymásnak is ellentmondó) véleményeket indukálnak. Ám a lényeg, szerintem, nem ez. Egy nagyon fontos bölcsesség szerint, a Mennybéli Király az emberek szívét vizsgálja. Tehát nem a kulturális háttéren, nem a látványos, külső dolgokon van a hangsúly, hanem olyan dolgon ami számunkra szinte érzékelhetetlen. A bibliai antropológia részleteibe nem mennék bele (hely és ismerethiány okából sem), mindenesetre a keresztény tanítás szerint minden ember lényének van egy olyan része, ami empirikusan nem észrevehető, nem vizsgálható. Azt állítják, hogy nem csak test vagyunk. Nem valamely materiális részünkön zajló elektro-kémiai reakciók révén érzünk. Miközben kémiai és elektromos jelenségek is zajlanak bennünk. A tyúk és a tojás esete, és ezért nem érdemes sok szót vesztegetni rá, hogy azért érzünk örömöt, bánatot, szerelmet mert bizonyos anyagok megjelennek bennünk, vagy maguk az érzések megjelenésének a mellékhatása az, hogy megváltozik bennünk a bio-kémia. Az anyagelvűség válasza szerint kémiai reakciók hatása az érzelmek megváltozása, a Biblia emberképe szerint viszont nem feltétlenül erről van szó.

A héküsziazmus (a sivatagi remete mozgalmat, azok teológiáját nevezik így) a belső emberre teszi a hangsúlyt a külső ember ellenében. A külső ember fogalmához nem csak az emberi test kapcsolódik, hanem az emberi testhez kapcsolódó vágyak is. Tehát azon szerzeteseknek, akik eme mozgalomhoz kívántak csatlakozni, keresztény terminológiával szólva, meg kellett tagadniuk a testet, és az ahhoz köthető kívánságokat. És itt nem csak a szexualitásra vagy az étkezésre kell gondolni!
Oroszországban a 14.században jelenik meg ez a spirituális mozgalom. A volgamenti erdőségekből kiindulva (a 15-16. századra már) az egyházi életre is jelentős hatással van. Igazi fénykora a 18. század végétől számítható. A 19. század folyamán a sztarec-mozgalom töretlen népszerűségnek örvend.  Olyan korszakuk gondolkodására jelentős hatással lévő személyek, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij, Szolovjov, rendszeresen felkerestek sztareceket. A velük folytatott eszmecserék hatása fel-felvillan műveikben. (Dosztojevszki az Ördögökben Tyihon alakját, a Karamazov testvérekben Zoszima alakját formálta ideális sztarecé.) Az Istennel és az embertársakkal ápolt kapcsolat azonosságát nagyon fontosnak tartották. Nem szeretheti az a Teremtőt, aki nem becsüli a teremtményeit. Az Alkotó iránti tiszteleted az alkotásokkal szembeni viszonyoddal tudod igazán megmutatni. És ez egyúttal az erkölcsi nemesedésünk útja is. Dobrotoljubije, elvtársak! Dobrotoljubije. (добротолюбие – filokália vagy philokalia; az erény a lelki szépség, jóság szeretete)
Az oroszországi remeték a szellemi, lelki tanulmányok mellett betegápolással is foglalkoztak. Gyakorlatilag ezzel (is) beteljesítették az önmaguk elé kitűzött célt, saját lelkük felkészítését, tökéletesítését.

Szerafim Szavorszkij (Szarovi Szerafim) 1759. július 19.-én született. Életrajzára külön nem térnék ki, hiszen a rajzfilm erről szól. Felvonultatja mindazon (csodálatos) eseményeket, melyek meghatározták az életét. Minden (számunkra) fontosabb esemény benne van az alkotásban. Ez egy életrajzi film, ám szemmel láthatóan nem felnőtteknek készült.
Néhány adatot (amik konkrétan nem szerepelnek az alkotásban) azért rögzítenék:
1779-ben kezdi a szarovi kolostorban újoncéveit. Az asztalos szakmát is kitanulja itt.
1786. augusztus 13.-án teszi le a szerzetesi fogadalmát.
1793-ban pappá szentelik.
1810-ben az erdei remeteséggel felhagy, mert az új elöljáró visszarendeli a kolostorba.
1820-tól egyre többen keresik fel és kérik szolgálatát. Karizmatikus ajándékainak megnyilvánulása egyre szélesebb körben ismert.
1825-től kilép szerzetesi magányából. Keresi embertársai társaságát, Ugyanebben az évben egy apácakolostor alapításának eszméje is elkezdi foglalkoztatni.
1833. január 2.-án itthagyja ezt a földi létet.
1903. A Pravoszláv Egyház kanonizálja őt.

Önmagában is érdekes történet az, ahogy a Pravoszláv Egyház (is) felhasználja a mozgóképet saját céljaira. (Nem unikális a dolog, és erről volt már szó egy tavalyi bejegyzés kapcsán.) A Horda a Pópa után most egy gyerekek számára készített rajzfilmet ismerhet meg az, akit egy kicsit érdekel a keresztény média világa.

A SzojuzMultFilm műhelyei közül maga az Pravoszláv Egyház is kapott meg épületet. Amit egy szertartás keretében vettek birtokban. (Ez az épület valamikor az ő tulajdonuk volt, úgyhogy reprivatizációról volt szó.) Mindez valamikor a ’90-es években volt. Médiamunkások egy része igyekezett elborzasztani, negatív érzelmeket generálni a ceremónia miatt. A hangulatkeltésnek azért voltak hullámai. Ahogy időről-időre ilyen-olyan ügyek kapcsán a mai napig elő-előbukkannak ilyensmik. (Példa mondjuk a Matilda című film esete. Amiről én nem tudom eldönteni, hogy mennyi az ügyes kampányfogás, és mennyi a túllihegett szenzációkeresés.)

Magam nem gondolom, hogy a jelenlegi magyar társadalom széles rétegei kapják fel a fejüket arra a "hírre", hogy egy ortodox szentről készített rajzfilmhez van már magyar felírat is. Ráadásul a célközönség kimondottan a gyerekek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért: Vegyétek...

https://mega.nz/#!dFd1nbja!nvVk_JLPX9my50Y_cyA6e_QUbECl0WgBUu9sH4lWHtA
https://www.feliratok.info/index.php?search=Svyatoy_prepodobny&soriSorszam=&nyelv=&tab=film

Repülő hajó



Ez a bejegyzés egy nem túl hosszú szovjet rajzfilmhez készített felirat ürügyén készült. Az alkotás eredetije egy orosz népmese. Egy mese az igaz szerelemről. Ahol nem számít a származás, az anyagi helyzet. Ahol a boldogság lehetősége nem materiális. Egy álom az igazi érzésről. Amire mindenki vágyik, de csak kevesen élik is meg.
Adva van egy cárleány, aki nem akarna érdekből megházasodni. Adva van egy szolgáló, aki szerelmes a leányzóba. Van egy apa, aki befolyásos és gazdag vőre számít. Egy jelölt, aki meg a hatalomra. A Jó és a Rossz párharca ez. A Jó (az igaz érzelemben hívők) és a Rossz (a pénzt, hatalmat szeretők) összecsapása ez. Kicsit olyan ez, mint egy gnosztikus példamese. A magasabbrangú (a szellem) és az (eredendően gonosz) anyag párharca.
Pedig ez csak egy kedves, aranyos kis mesefilm. Nagyon szép dalokkal.

A moszkvai Szojuzmultfilm készítette ezt a rajzfilmet 1979-ben.
A stúdiót 1936. június 10.-én alapították, ekkor még Союздетмультфильм (Szojuzgyetmultifilm - UnióGyerekRajzfilm) volt a neve. 1937. augusztus 20.-án nevezték át Szojuzmultifilm-re. Eleinte különálló kisebb műhelyekből állt a cég, majd a fejlődése során egyre inkább központosult a gyártóegységek elhelyezkedése is. 1954-ig csak rajzfilmeket készítenek. Ebben az évben áll fel a bábfilm-műhely.
A szovjet időszakban átlagosan 700 szakember évente 20 alkotást készített el. A legtöbb filmet 1973-ban készítettek, összesen 47 darabot.
Meghatározó alkotások kerültek ki ettől a vállalattól. Olyan karakterek mint: Vinni-Puh (az orosz Micimackó), Genya Krokodil, Karlszon. Olyan sorozat, mint a No, megállj csak!. Vagy gondoljunk csak a Brémai muzsikusok című alkotásra.
A filmstúdión belül az animátorok szabadon kiélhették művészieskedő hajlamaikat. A szocialista tervgazdálkodás megóvta őket a piaci hatásoktól. Nem kellett közönségigényt kiszolgálniuk, ezért a rajzfilmek minősége a megszokott feletti is lehetett. A művészi tehetségek éltek is a lehetőséggel, hogy gazdaságilag védett környezetben tevékenykedhettek. Így a rajzfilmek stílusilag eléggé sokfélék lettek. Ám ez a financiális védettség majdnem a veszte lett a cégnek. A Szovjetunió megszűnése után az állam nem kívánta dotálni a rajzfilmes világot (sem), így a cég a csőd szélére került. A stúdió elvesztette alkalmazottainak 90%-át, és a termelékenység is jelentősen lecsökkent.
A legnagyobb veszteséget azonban a cégvezetés szándékosan okozta a vállalatnak. Ez a nálunk is ismert: a haveroknak, rokonoknak, párttársaknak(?), áron aluli eladása a termelőeszközöknek; amelyet a privatizációs eljárásnak nevezett eufemizmussal népszerűsítettek.
1999-ben a SzojuzMultiFilm visszakerült a kormányzat hatókörébe. Egy 2003. augusztus 12.-ai kormányrendelet kettéosztotta a céget. A 2004. március 1-e előtti jogokkal a SzojuzFilm Film Fund foglalkozik. Ide tartoznak az alkotások forgalmazása mellett a felújítások is.
A másik cég, SzojuzMultFilm, továbbra is a gyártással foglalkozik. Jelenleg az Orosz Föderáció Kulturális Minisztériuma a tulajdonos, és évente 3-7 alkotást készítenek.

A filmvállalat által készített összes rajzfilm, és adatlapja, megtalálható itt.


Név és szójegyzet a felirathoz
ВАСНЕЦОВ: Водяной
Vogyanoj (Водяной), Vogyjanoj, a vízihez köthető szellemi lények vezetője, „királya”. Mind a folyók, mind a tavak fennhatósága alá tartoznak. Kövérkés, hosszú szakállas vidám alakként ábrázolják. A haja kócos, csapzott, és zöld színű. Bármilyen alakban megjelenhet (még szép leányzóként is feltűnhet), ám valódi megjelenési formájában a bőrének a színe is zöld, szemölcsök, hínár és békalencse borítja testét. Van felesége, és gyermekei is. A családjával a víz alatt él. Ha egy halász véletlenül kifogja, és óvatosan visszaengedi, akkor hálából jófogással, halász szerencsével honorálja meg a kiszabadulását. Van olyan hiedelem is, hogy a Vogyanojnak vannak szarvasmarhái is, és éjszaka legelteti őket más mezőjén. Ilyenkor a Vogyjanoj pont úgy néz ki mint egy parasztember, csak annyi más egy kicsit, hogy ruhája mindig vizes, nedves. És a lábnyomában is mindig marad egy kis víz.
Általában vidám, kedves lény. Kedvenc sportja a nagyobb halak hátán való „lovaglás”. A jóindulatának megszerzésére áldozatot mutattak be neki az emberek. Például a vízimalmok védelméért a molnárok csirkét vagy lovat áldoztak fel. A sacrificiumot bedobták a vízbe. Eme vízhez köthető démoni fejedelemség bár halhatatlannak tartották, de nem volt mindentudó. Ismertek olyan történetek, melyekben becsapták őt az emberek.

Zabada. A név jelentése öröm, élvezet, móka, vicces, mulattató. Becézett alakjai: Zabavka, Zababuska.
A Dobrinya és a Kígyó bilin hősnőjét is így hívták, aki a későbbi szent Vlagyimir kedvenc unokahúga volt. A történet szerint a kijevi udvarból elrabolta a tizenkét fejű sárkány és elvitte a Szorocsinszki Hegyre (másik nevén Szaracén Hegy). Háromnapos küzdelem után Dobrinya Nyikics kiszabadítja. 

Csasztuska. Négysoros, rímes dal. A feliratban egy helyen erőszakot tettem a műfajon, mert két sorba írtam le az eredetileg négysoros dal szövegét.
A Repülő hajó adatlapja itt nézhető meg.