Feliratok

A Szovjetuniót szolgálom


A film eredeti címe: Служу Советскому Союзу!
A felirat tulajdonságai:
FSP:25,
kiterjesztése: srt.















Az elmúlt közel egy év alatt filmek ürügyén végigtrappoltam (nagy lépésekkel) a XX.századi orosz történelmen. Sokat írtam szenvedésekről, emberek százainak, ezreinek, millióinak haláláról. (Persze időnként egy-egy vígjáték is "becsúszott". Pedig emlékszem, hogy 2012. novemberében azt terveztem, hogy egy középkorban játszódó filmhez készítek feliratot.)
A Szovjetuniót szolgálom! című filmet nézhetjük, úgy mint egy történelmi kalandfilmet, de nézhetjük mint egy komoly drámai alkotás is.
Érdekes egy film.
Nekem tetszik.
A film története nagyrészt 1941-ben játszódik...
Egy szovjetunióbeli munkatáborban.
Ebben a lágerben, mint abban az időben a GULAG minden lágerében, együtt vannak a köztörvényesek, és a politikai foglyok is. A tábor hermetikusan el van zárva a külvilágtól. Egy nap, véletlen (és egy újságfecni alapján) elterjed a hír, hogy kitört a háború...
Jó-jó kitört. De ki az ellenség?
Persze nem kell sokáig várni arra, hogy kiderüljön...

A Szovjetuniót szolgálom! című film több mint egy "egyszerű" háborús film.
Bemutatja nekünk a harmincas évek szovjet államvezetésének képmutatását. Miközben folyt az emberek ideológiai átnevelése, az új embertípus a szovjet ember (homo sovieticus) kinevelése, addig a politikai elit már úgy élt, mint a "rothadó kapitalizmus" burzsoá reakciós politikusi gárdája. (Óhatatlanul az ember eszébe jut George Orwell Állatfarmja. Ebben a műben összefognak a tanyán élő állatok, és elűzik a Gazdát. Igen ám, de a propaganda szintjén kollektív vezetésű gazdaság valódi döntéshozói titokban elkezdenek ugyanúgy élni mint a Gazda...) Fel-felvillan a tűzhöz közel ülők képmutatása... De láthatjuk, hogy a tűz közeléből könnyen, akár önhibáján kívül is kikerülhet az ember, és akkor nem marad neki más, mint egy kis táborocska a tajga közepén...
Ez a film nem fekete-fehérben láttatja a világot. Miközben a film cselekménye zajlik, fontos morális kérdésekkel találjuk magunkat szemben ( a szereplők kimondanak olyan dolgokat, amiken el-elmélázhatunk...). Persze ehhez esetlegesen túl kell lépnünk azokon a propaganda szólamokon, agymosásokon melyekkel nap mint nap mérgeznek bennünket politikusaink.
És az a tapasztalatom, hogy a blog olvasóinak többsége túl tud, és túl is akar lépni ezeken a politikai blöffökön.

A film férfi főszereplőjét (Doncov) Makszim Viktorovics Averin alakítja. Averin 1975. novemeber 25.-én születette Moszkvában. Édesapja a Moszfilmnél dolgozott. Hat éves korában az édesapja bevitte munkahelyére, ahol egy éppen forgatás alatt lévő film (Похождения графа Невзорова) epizódszerepét eljátszhatta. Kilencévesen már színházban játszik. Ilyen előzmény után, talán nem véletlen, hogy színművészeti tanulmányokat folytat. 1997-ben megszerzi diplomáját. 1998-ban kezd el forgatni (az 1982-es debütálásakor csak egyszerű statiszta. '98-ban már mint képzett színészként filmez). Magánéletéről nem szeret beszélni, annyi mindenesetre bizonyos, hogy még nem házasember.
Grisajeva az Amiről a férfiak beszélnek egyik jelenetében
A női főszerepet (Taisza Mescserszkaja) Nonna Valentyinovna Grisajeva alakítja. Grisajevna 1971. július 21.-én született Odesszában.
Anyai nagyapja Jevgenyij Petrovics Kazanszkij nemesember volt, az ő édesapja pedig az Odesszai Egyetem jogi karának dékánja, akit Pjotr Jevgenyevics Kazanszkijnak hívtak és aki Gordij Szemjonovics Szablukovnak (1803-1880) a neves orientalistának, a Korán első oroszra fordítójának a leszármazottja volt.
Az anyai nagyanyja a Halturjari családból származott, amely nemesi családot bizánci ősökre lehet visszavezetni.
Nonna Grisajevna öt évesen szerepelt először filmben (Фотографии на стене). Tíz évesen már az odesszai Operett Színházban játszik. Iskoláit is ebben a városban végzi, jár a Balett-és Zene Iskolába. Színművészeti diplomáját 1994-ben szerzi meg, és mindjárt három moszkvai színház is állásajánlatot tesz neki. Sokat foglalkoztatott színésznő. Számtalan filmszerepe közül kiemelném az 1996-os Police story 4: First Strike (magyar címe: Első csapás)-ot. Ebben a Jackie Chan filmben Natasa nevű hölgy karakterét játssza el. És ott van ugye az Amiről a férfiak beszélnek is... Ebben a filmben Rosztiszláv képzeletbeli feleségét alakítja.
Jelenleg második házasságában él, egy Násztya nevű lánya (1996), és egy Ilja nevű fia (2006) van.
Jelenet a Szovjetuniót szolgálom!-ból
A film cselekményének nagy része egy fogolytábor és annak környékén játszódik. Ez a tábor egy koncentrációs tábor. A világon az első kimondottan koncentrációs tábort az angolok hozták létre a második búr háború (1899-1902) során. (Ezek nem voltak munkatáborok.) Az angol elképzelés az volt, hogy összeszedik, és összezárják a farmokon maradtakat. Ennek célja az volt, hogy a búr sereg élelmiszerellátását megszüntessék. A gerillák rokonai nem tudták támogatni a harcosokat. A kis területre összezárt hozzátartozók (asszonyok, gyerekek, idősek, nem harcoló férfiak) alacsony élelmiszer fejadagot kaptak, ezáltal legyengült a szervezetük. A rossz higiéniás viszonyok jellemezték ezeket a táborokat. Így természetes, hogy járványok tizedelték meg a lakóit.
A Szovjetunió is létrehozta a maga munkatábor hálózatát. Munkatáborok már a cárizmus ideje alatt is voltak az országban (a 17.század vége felé jöttek létre az első katorgák Szibériában). Már ezek sem arról voltak híresek, hogy emberi körülményeket biztosítottak volna (A katroga szó nem csak munkatábort jelent, hanem átvitt értelemben nehéz munkát is.). A bolsevik hatalomátvétel után ezen munkatáborokat egységes rendszerbe szervezték (eleinte ULAG-nak nevezték, de hamar megkapta a Glavnoje [központi, fő] nevet is, így lett GULAG, Главное управление исправительно-трудовых лагерей, a Javitó-Nevelő Munkatáborok Főigazgatósága) és tovább fejlesztették. A "Nagy Tisztogatás", vagy másik nevén "Nagy Terror" során (Ekkor szilárdítja meg hatalmát Sztálin. A bolsevik párt és a szovjet társadalom megrendszabályozásának egyik fontos eszköze a tábor rendszer.) ide kerülnek a rezsim vélt, vagy valós ellenségei is, és a súlyosabb köztörvényes elítéltek is. A politikai ellenfelek fizikai kiiktatása nem volt idegen az orosz forradalmi gondolkodástól (lásd: bolsevik forradalmi terror, Národnája Volja-Népakarat, eszerek, anarchisták stb), de ennek ellenére a Hosszú kések éjszakája az ami (illetve az hogy ennek az eseménynek semmilyen  külpolitikai következménye nem volt) inspirálóan hatott Sztálinra. A szovjet diktátor környezete politikai hibának látta Hitler tettét, úgy gondolták hogy a Führer saját pártját gyengítette. Egyedül Sztálin gondolta azt a szovjet vezetők közül, hogy Hitler megerősödve fog kijönni ebből az eseményből. És nem is tévedett.
Az összes nagyszabású építkezéshez (például a Bajkál-Amur vasútvonal, ércbányák ) felhasználták a munkatáborok lakóit. A köztörvényesek és a politikai elítéltek (a történelmi hagyománynak megfelelően) nem külön táborokba voltak összegyűjtve. Ráadásul a táborok hierarchiájában  a köztörvényest a politikai felé rendelte a rendszer. Ezáltal az elítélt értelmiségieknek nem csak a tábor személyzetével voltak konfliktusaik, hanem a szovjet társadalom deklasszált elemeivel is.
A 2.világháború végén újabb néptömegek jelentek meg a GULAG lakó között: vlaszovisták; németekkel szövetséges nacionalisták (ukrán, belorusz, litván, lett stb); Németországba hurcolt munkaszolgálatosok (osztovisták), volt szovjet hadifoglyok; német, japán hadifoglyok
Osztovisták (ostarbeiter-ek), ruhájukon a jelzés...
 (hadifogolytáborban elkövetett vétkek miatt); baptisták ˙(és minden államilag el nem ismert vallásfelekezethez tartozók, illetve a "renitens" pravoszláv egyházi személyek)...
És természetesen a szovjet rendszer ellen "összeesküvők" is. Akik nagy számban a frontot megjárt, Európát látott, és változást kivánó személy volt.
Az elítéltek pontos számát nem ismerjük, de a háború után olyan nyolc és tizenöt millió közé becsülik a számukat. (Persze tudom, hogy az ilyen becslések eléggé szubjektívek tudnak lenni... )
Ezen időszakban a lágerek, lágercsoportok számát 165-re teszik.
Közvetlenül a háború után éhínség van a Szovjetunióban (aminek csak az egyik oka a kedvezőtlen időjárás). Ennek ellenére, politikai okból, jelentős mennyiségű gabonát szállítanak ki a szovjet érdekszférába került országokba (Lengyelország, Csehszlovákia).
A fogolytáborokba kerülök alultápláltak, ezért nem tudják teljesíteni a normát. Ennek következménye az élelmiszer adag csökkentése, sok esetben az éhhalál.
A GULAG szivetvilág
 1950-től megemelik a rabok fejadagját. Ugyanakkor a háború után lágerbe kerülök többsége mentalitását tekintve különbözött a háborút megelőzően táborba kerülőktől. Míg utóbbiak rendszerhűek maradtak táborba kerülésük után is (tévedésnek gondolták az ítéletüket, a szovjet rendszer zavarának gondolták sorsuk alakulását), addig az új generációnak a fennálló rendszerrel is problémájuk volt. Ráadásul a frontot megjártakban nem volt averzió az öléssel szemben. Így egy bármikor robbanó közösség lett a táborokban. És a robbanás többször meg is történt...
1946: Kolima (Másik nevén: Szevvoszlag lágercsoport, Magadan központtal.).
1947: Uszty-Vim; Dzsezkazgan.
1948: Szalehard.
1950: Szalehard; Tajset.
1951: Dzsezkazgan; Szahalin.
1952: Vozsel; Molotov (Krasznojarszki vidék).
1953: Vorkuta; Norilszk; Karaganda; Kolima.
1954: Revda (Szverdlovszk); Karabas (Urál); Tajset; Resoti; Dzsezkazgan; Kengir; Serubaj Nura; Balhas; Szahalin.
1955: Vorkuta; Szolikamszk; Potyma.
( E kis felsorolás is bizonyítja, hogy politikusaink mennyire tévednek, amikor '56 kapcsán azt állítják, hogy a magyar nép verte be az első szeget a kommunizmus koporsójába. És nem beszéltünk még a '45 után is folytatódó harcokról: Ukrajnában, a Baltikumban, Lengyelországban...)
A lágerfelkeléseket több alkalommal is elítélt katonatisztek vezették.
1948-as pecsorszki felkelés vezetője Borisz Mehtyejev volt szovjet ezredes volt. Terv az volt, hogy lágerek elfoglalása után Vorkutot is beveszik. A légierő bevetésével győzték le a fellázadt elítélteket. Ugyanebben az évben a Szivaja Maszka-Szalehard vasútépítés 501.számú építési telepe lázad fel. Vezetőik Voronyin (vagy Voronov) volt ezredes, és Szakurenko volt páncélos főhadnagy voltak.
Nem csak saját lágerüket foglalták el, hanem a szomszédos lágerek ellen is támadást intéztek. Egy rádióállomást is el szerettek volna foglalni. A légideszantot kellett ellenük bevetni, így sikerült felszámolni az akciót.  Az 1950-es szalehardi felkelést Beljajev volt altábornagy vezette.
1952 januárjában több ezer fogoly éhségsztrájkolt Ekibasztuzba. A hatalom vizsgálóbizottságot hozott létre, az eset kivizsgálására...
Sztálin halála után elkezdődő hatalmi harc részeként Berijáék amnesztiát hirdetnek. Ennek köszönhetően a rabok egy része büntetése letöltése előtt kiszabadulhat. (A szovjet társadalmat, pontosabban a rendőri erőket felkészületlenül éri a dolog. Rengeteg köztörvényes kiszabadul, akik elárasztják a nagyobb városokat. A rengeteg plusz munkát a rendőrség alig győzi.)
Lassan-lassan eldől a hatalmi játszma, és Hruscsov kerül hatalomra. Az új vezető úgy tesz mintha nem is tartozott volna soha Sztálin bizalmasi köréhez. A sztálinizmus bűneiről beszél, erre hivatkozva állítja félre vetélytársait. Ennek a (bel)politikának az egyik következménye, hogy 1960. január 25.-én megszüntetik a GULAG-ot.
Makszim Averin a Szovjetuniót szolgálom! egyik jelenetében
A film kapcsán szeretnék szót ejteni három íróról.
A filmben megemlítik Dzsambul Dzsabajevet (1846-1945), aki kazah származású szovjet költő.
Dzsambul Dzsabajev

Tulajdonképpen amolyan szovjet bárd féleség. A családi legendák szerint születéskor családját, akik nomádok voltak, rendszeresen zaklatták a cári rendfenntartók, és ilyenkor a szülők belevetették magukat a kazah vadonba. Egy ilyen menekülés során szüli meg az édesanyja.
Egyes források szerint tizennégy évesen megtanul dombrán (pengetős hangszer) játszani. Más források szerint ötvenkét éves korában, 1897-ben történik ez meg.
A lényeg az, hogy saját kazah nyelven írott verseit megzenésíti, és önmaga elő is adja őket.
Az 1917-es forradalom idején már több mint hetvenéves. Saját bevallása szerint a novemberi események hatására lelkileg újjászületik, költészete ismét ihletet nyer. E lelki megújjuúlásának "termékei": Októberi himnusz (1936), Hazám (1936), Lenin mauzóleumában (1936), Lenin és Sztálin (1936), Ballada Jezsov népbiztosról (1937), Az én Kirovom (1939). Dalaiban a szovjet életet, a forradalmi tetteket felmagasztalva, idealizálva jeleníti meg. Ezáltal a rendszer kegyeltje lesz. Országszerte utaztatják, és a hatalom gyakorlói elhalmozzák kegyeikkel. Sztálin díjas előadó.
K.M. Szimonov
Konsztantyin Mihajlovics Szimonov (1915-1979)-ról is elmondhatjuk, hogy a rendszerhez elvhű. Nem hiába kapott hat Sztálin díjat.
Édesapját soha nem látta, nem ismerte. "Eredeti" neve nem Konsztantyin, hanem Kirill volt. Örmény származású. 1919-ben az édesanyja megházasodik, és egy volt cári katonatiszttel (aki ezredesi rangban szolgálta a cárt) köti össze az életét. Mostohaapja a Vörös Hadseregben is jelentős pozíciót tölt be. Az ifjú Konsztantyin gyermekkorát laktanyákban, kiképző központokban tölti. Hetedik osztály elvégzése után szakiskolában tanul tovább. Fémforgácsoló (esztergályos)-nak tanul.
1931-ben a Gorkij Irodalmi Intézetben folytatja tanulmányait. Itt 1938-ban végez.
1936-ban megjelennek első versei a Mologynájá gvargyijá (Молодая гвардия) és az Oktjábr (Октябрь) újságokban.
1938-ban felveszik a Szovjet Írószövetségbe. 1940-től kezd színdarabokat írni. A Nagy Honvédő Háború szinte első pillanatától haditudósítóként dolgozik. (Később több regényében is feldolgozza az ezen időszak alatt szerzett élményeit. De nem csak regényekben. A Minden nap hosszú című könyvében amelyet a háború után ír meg, összegzi az első háborús évek emlékeit, rendszerezi az akkori jegyzeteit.) A Boevoje Znamjá (Боевое знамя) nevű újság tudósítója. 1942-ben előléptetik zászlóalj komisszárrá. 1943-ban alezredes, a háború után megkapja az ezredesi rangot.
A háború után, három évig külföldi kiküldetésen van (Japán, USA, Kína). 1950-53 között a Lityeraturnaja Gazetta főszerkesztője. Borisz Paszternák Zsivágó doktorjának kiadását ellenzi. Egy fia, és három lánya (a legfiatalabb Alekszandra 2000-ben hunyt el, a többiek még élnek) született.
Költészetével e film kapcsán találkoztam először, és meg kell mondanom, hogy az az 1941-ben írt verse, amelyből többször is idéznek a filmben, teljesen magával ragadott. Prózáját ismertem, tudtam, hogy az úgynevezett szocialista realista vonulathoz tartozik ( E miatt illik nem ismerni ma már őt, pedig hát a szocialista realizmus is olyan mint a hal evés. A hús megesszük, a szálkát kitesszük a kistányérra [majd kidobjuk]. De hát végül is minden könyvet így kell olvasni. Nem? Mert hát olyan, hogy független értelmiségi [vagy talán helyesebb volna, ha azt írom, hogy: ember] nincs is. Mindenkinek van világnézete.). Tény, hogy tehetségét a fennálló rendszer támogatására használta. Bár épp az előbb említett vers az, ami szerintem egyáltalán nem fér bele az elvhű keményvonalas Szimonov képbe...
Nyikoláj Nyekraszov
Megemlítődik a filmben Nyikoláj Nyekraszov is...
Nyikoláj Alekszejevics Nyekraszov 1821-ben született Nemirov városában (itt gyártják a mai napig a világhírű Nemiroff vodkát), és 1877-ben hunyt el Szentpéterváron. Orosz költő, író, publicista, forradalmi-demokrata.
Művei a klasszikus orosz irodalom gyöngyszemei.
1847-1866 között a Szovremennyik (Современник) irodalmi és politikai folyóirat vezetője.
1868-tól a Átecsesztvennyie zapuszki (Отечественные записки) folyóirat szerkesztője.
Versei az emberek szenvedéséről, a paraszti idillről és tragédiájáról szól. Költészetére jellemző, hogy megjelennek benne a köznépi kifejezések, szófordulatok, a hétköznapi emberek szófordulatai.
Mindezt szakrális megfogalmazásba ágyazva.
Az orosz irodalom, és költészet számára új utat nyitott ezzel a stílusával.
Lev Nyikolájevics Tolsztojra nagy hatással volt Nyekraszov, és a Nyekraszov irodalmi folyóiratához "tartozó" kör tagjai (például Turganyev, Goncsarov).
A filmben elhangzó Nyekraszov idézet ebből a versből való: Железная дорога.


A Szibériáda című film kapcsán az egyik kedves olvasó, Tarjáni, megosztott egy szovjet irodalommal kapcsolatos oldal linkjét. Én nagyon megörültem ennek akkoriban!
Az orosz, és a szovjet irodalom kedvelőinek feltétlenül ismerniük kell ezt az oldalt:
Volt egy Szovjet Irodalom 

Nagyézsda Vasziljevna Plevickaja
A filmben elhangzik két versből idézet...
És az egyik idézetben megemlítődik a kurszki csalogány is. Ami egy énekes madárfajta. (A Kurszki Régió jelképe is ez a madárka. Ez okból különböző Kurszkhoz kapcsolódó sportrendezvények [maratoni futás; februárban jégen tartott autóverseny; ]elnevezésére is szolgál ez a kifejezés.).
Használja az orosz ezt az idiómát a szépen éneklő, szépen beszélő emberekre.
Van egy ilyen nevű balzsam is.
Van egy ilyen nevű múzeum...
És ez a beceneve Nagyézsda Vasziljevna Plevickajának is...

Nagyézsda Plevickaja  1884. szeptember 29.-én született Vinnikovban (Kurszki Kormányzóság, Kurszki Kerület). Földműves család gyermeke. Csak két és fél osztályt végzett el a helyi egyházi iskolában. A Szentháromság női monostor kórusában énekelt (ebben az időben novícia ebben a női kolostorban). Tizenhat évesen, több mint két évig volt novícia, otthagyja a monostort, mert nem tetszik neki a szerzetesi élet ("Ott a magas falak mögött, a csendes önfeladásban felkavarodnak a sötét bűnök, betakarnak, eltemetnek."). Egy nap vándor cirkusz érkezik Kurszkba. Nagyézsda kedvet kap arra, hogy csatlakozzon hozzájuk, hogy előadóművész legyen. Ám édesanyja megtudja tervét, és megakadályozza ebben.
Kijevbe kerül egy gazdag kereskedő házában, mint cselédlány. Templomi kórusban énekel itt is, sőt időnként szólóénekével is megörvendeztetheti a hallgatóságát. Bár írástudatlan paraszlány volt, de nem csak gyönyörű hangja (mezzo-szoprán), hanem abszolút hallása is volt. Könnyen megbirkózott a legnehezebb dallamokkal is. Később csatlakozik a Stein Balett Társulathoz, és találkozik a Varsói Balett Színház szólistájával,  Edmund Plevickkel, aki elveszi őt.
A következő öt évben Moszkvában énekel vendéglátóhelyeken orosz népdalokat. Leonyid Szobinov segítségével fellép a Konzervatórium Nagy Termében is. A hangja itt is mindenkit elbűvöl. Alekszandra Fjodorovna cárnő egy bross ékszert ajándékoz a művésznőnek. II.Miklós cár is nagy rajongója, a legenda szerint ő nevezte el "Kurszki Csalogány"-nak. (Szemtanúk szerint, amikor a cár Nagyézsda énekét hallgatta lehajtotta a fejét és csendesen sírt.)
1915 és 1916 nyarán Vlagyimir Gargyin két filmet is forgatott Plevickaja főszereplésével (Крик жизн, és a Власть тьмы). A '17-es forradalom után emigrál Németországba, majd Franciaországba. Itt ismerkedik meg utolsó férjével Nyikoláj Szkoblin fehér tábornaggyal.
1930-tól az NKVD alkalmazásában áll. 1937-ben letartoztatják a franciák, és 20 év kényszermunkára ítélik. Az ok, hogy férjével együtt bűnösnek találták a párizsi ROVSz vezetőjének Jevgenyij Millernek elrablásának ügyében. Ugyanekkor férje Szkoblin elhagyja az országot, és rejtélyes körülmények között meghal Spanyolországban (1937-ben vagy 1938-ban). A francia elnök, Albert Lebrun megtagadja a nőtől az elnöki kegyelmet. Így Nagyézsda Plevickaja egy francia női börtönbe hal meg 1940. október 1-jén.
Pontosabban ekkor már Franciaországot megszállták a németek (A déli területek kivételével. Ahol a németbarát Vichy kormány regnált. De Nagyézsda Plevickaja a bretagne-i Rennes raboskodott.).
Jelenet a Szovjetuniót szolgálom!-ból
A filmet rendezte: Alekszandr Usztjugov,
forgatókönyv: Leonyid Menaker,
operatőr: Alekszej Fjodorov.
Készült 2012-ben.
Jelenet a Szovjetuniót szolgálom!-ból

A filmhez tartozó felirat itt található.