Néhány évvel ezelőtt voltam egy olyan kiállításon, amely annyira tetszett, hogy kétszer is megnéztem. A koncepciója annyira megfogott. Komolyan. Nemzedékek emlékezete, ez volt a címe. A koncepció lényege az volt, hogy külön-külön termekben megmutatja, hogy a Nagy Honvédő Háborút, hogy látták a különböző dekádokban élő művészek. Az első terem a '40-es éveké volt... Minden teremben volt egy LCD kijelző is, amin audio-vizuális alkotás (hívhatjuk őket egyszerűen filmnek is) futott. Minden teremben másik film ment... Nagyon érdekes volt látni, hogy az idő múlásával párhuzamosan, hogyan változik a látásmód. Mi válik lényegessé, mi válik fontossá... Nem mellesleg nagy élmény volt eredetiben látni a Partizán anyját, a Ragadozókat, a Zoja kivégzését megörökítő festményt. Számtalan ismert és híres képet láthattam, és rengeteg általam ismeretlent is. Voltak képek, amelyek megérintettek, megdöbbentettek és voltak amelyek elgondolkodtattak. Akkor és ott élmény volt minden egyes perc, amit a Manézsben töltöttem el.
Zoja Koszmogyenszkaja. Gyerekként hallottam előszőr ezt a nevet. A ki volt ő kérdésre roppant rövid választ kaptam: partizánlány, aki roppant kegyetlenül kivégeztek.
Azután, sok-sok évvel ezelőtt olvastam egy érdekest írást a Koszmogyemjanszkaja-kultusz és a valóság viszonyáról. Zoja élete és halála szintén olyan történet, ami valamiért mindig különösen érdekelt. Így talán nem véletlen, hogy nem csak a róla szóló száraz szövegekre, hanem filmekre is szakítottam időt, ha már elkészítették őket.
Mielőtt elmondanám a véleményemet az alkotásról, szeretnék egy apró, nem túl lényeges információt megosztani róla:
Ebben a filmben is - ahogy a Vörös Kísértetben is - szerepel Wolfgang Cerny osztrák színész. És ebben az alkotásban is egy német tisztet alakít, bár nem annyira egy hideg és merev karaktert. És e kis kitérő után jöjjön a véleményem!
Damina készített magyar feliratot ehhez a filmhez, úgyhogy tőlem ne kérdezzétek meg, hogy csinálok-e!
Mit kaptam, amikor megnéztem a filmet?
Amit vártam. És ez most nem feltétlen dicséret lenne.
És mit vártam?
Egyrészt a Zoja-kultuszt, másrészt egy valóságközeli megközelítését a történetnek. Matroszov kapcsán, valamikor réges-régen, megemlítettem már, hogy a háború elején a szükség miatt kialakultak hősi legendák, amik azt a célt szolgálták, hogy fellelkesítse a honvédőket, hogy megtáltosodjanak és dacoljanak az embertelen körülményekkel. A csaták előtti szto grammok önmagukban nem lettek volna elegek...
Szóval, sejtettem, nem kaphatok egy csak a realitásra törekvő filmet. Hiszen, Oroszország 2008 óta szemmel láthatólag megint ostromlott erőd, és az ellenállás, a kitartást fel kell ismét gerjeszteni. Észrevettétek, hogy az elmúlt néhány évben mennyire feldolgozták orosz filmesek az 1941 nyárközepén indulóm háborút egészen a moszkvai győzelemig? Soroljak filmcímeket? De mi lehet ennek az oka? Nem zárhatjuk ki, hogy mivel állami pénzek is vannak ezekben az alkotásokban, nem másról van szó, mint hogy a hatalom ilyen módon is sulykolja az Oroszország Erőd teóriát. Rosszija egy vár, amit Nyugat állandóan támad, miközben egyetemes emberi értékeket véd. (Azt hiszem, ez az ideológia itthon is ismert. Persze, a hazai verzióban Magyarország a kereszténység utolsó bástyája. De nincs új a nap alatt, mert a február-márciusban a NATO propaganda azt próbálta lenyomni a torkunkon, hogy Ukrajna pedig a demokrácia védőbástyája. Az utolsó esély, hogy megállítsuk a bolsevizmust Putyint. Nem is értem, miért erősít a nyugati propaganda rá az orosz propaganda állításaira. Itt mindenki megbolondult? Vagy Nyugat tényleg a Negyedik Birodalom szerepében akar tetszelegni?) Teljesen időszerű az Orosz szimfónia című film jelképrendszere. Ebből is látszik, hogy nem öncélú alkotás, nem egy szűk rétegnek készült, még ha a dekódolása igényel egy kis tájékozottságot.
Szóval, a Zojával kapcsolatban tudtam, találkozni fogok a kultusszal. És így is lett. Ezzel telt el a film eleje. Ám, megkaptam a realitást is.
Említettem, hogy régebben olvastam egy írást, amely igyekezett valós képet festeni Zojáról és a korszakról. Amit ott és akkor olvastam, azt megkaptam odavetett mondatokban és látványban is. De mielőtt erre rátérnék, néhány szót ejtek egy mellékszereplőről. Joszif Sztálinról.
Magyarországon a mai napig hruscsovi narratíva szerint illik beszélni. Tehát, negatív kontextusban. A putyini Oroszországban ennél jóval összetettebb Sztálin képpel találkozhatunk. Viszonylag sok kiadvány jelent meg róla az utóbbi években. Fókuszban a 2. Világháborús szerepével, de nem elfelejtkezve a GULAGról sem. (Tudom, divat ma azt állítani, hogy Putyin újraéleszti a Sztálin-kultuszt. De szerintem ez az állítás roppant leegyszerűsítő és félrevezető. Egy ilyen próbálkozás, jelenleg, teljes kudarc lenne. Viszont, a mindennapi putyinozáshoz megfelelő gyúanyag.) Néhány éve láttam egy (orosz) színházi plakátot, ami egy a GULAG-életet bemutató musical (!) volt. Mondjuk, az nekem sok volt. Még akkor is, ha a plakát alapján az embernek olyan érzete volt, hogy nem egy relatívizáló megközelítésről van szó. (Pláne, ha tudom, hogy a musical nem feltétlenül az operett szinonimája.) 
Értem én, hogy egy musical nem feltétlen vidám hangulatú, de na!
Értem én, hogy egy musical nem feltétlen vidám hangulatú, de na!
A filmben Sztálin nem egy türannosz. A felperzselt föld taktikájának elrendelését legutoljára írja alá... (Hagyjuk már egymást! Az egyszemélyi vezetők ilyen álszerénységét úgy tudom rühelni! Ez majdnem olyan, mint amikor választási évben megkérdezik a népet, hogy mekkora legyen a minimálbér.)
Eszébe jut Zojával való találkozása, amikor készül elhagyni az ostromlott Moszkvát, és ennek az emléknek a hatására mégis marad! (Ne már! Az Acélos ember épp arról volt híres, hogy a döntéseit és az érzelmeit tökéletesen el tudta választani egymástól. Meg egy néhány másodperces találkozása a lánnyal így belevésődött a lelkébe. Ja. Aha. Nem ma jöttem a hat húszassal. Csak mondom.)
Kb ennyi a filmbeli Sztálin szerepe is.
De szerencsére ez a mozis alkotás nem veszik el teljesen a legenda ködében!
És erről gondoskodik Zoja és partizáncsapata. A fiúk és a lányok akcióban... És láthatjuk a következményt is: a világ nem fekete-fehér volt akkor se. Mert az akcióknak következményei vannak. Amit megszenved a lakosság, a németek és a partizánok is. És itt ebben a kérdésben a film szakít a legendáriummal. Csak értő módon kell befogadni a látottakat és a hallottakat.
A film legvégére visszatér a pátosz, de ez nem zavaró - szerintem -, hisz addigra a lány kitartása nem csak a néző szívét tudja megérinteni, hanem a filmbeli német tisztét is. És hogy milyen a film?
Kilencvenöt milliós. Rubelben.
És megnézném-e még egyszer?
Igazából, nem rajongók annyira a háborús filmekért. Persze, vannak jó háborús filmek is, meg jó háborús sorozatok is. Legutóbb a Könnyek völgye volt ami nagyon tetszett. (Orosz vonatkozása annyi, hogy az egyik főszereplő valamelyik részében Szimonov versét kezdi el szavalni a harckocsi belsejében. Az egy jó jelenet, szerintem.)
1944-ben a Petriscsevoban kivégzett Zoja Koszmogyenszkaja (1923-1941) szovjet partizán-hírszerzőről készítettek egy játékfilmet, amelynek szintén Zoja a címe.
 |
| A halott Zoja Koszmogyemjanszkaja. |
Partizánháború. Az egyik legkegyetlenebb valami. Ennek ellenére, van egyfajta romantikus felhangja. Teljesen indokolatlanul. Spanyolország 1810-es megszállása, a Nagy Hadsereg 1813-as visszavonulása olyan történelmi események voltak, amelyek nagyban hozzájárultak e hamis érzet kialakulásához.
A partizánok kegyetlenek a megszállókkal (és azok családtagjaikkal szemben), a megszállók kegyetlenek a partizánokkal (gerillák, maquis-k stb) szemben, de legtöbbet a lakosság szenved. Őket a megszállók és a partizánok is gyötrik, terrorizálják, pusztítják.
Che Guevara otthagyja kényelmes miniszteri szobáját Kubába, és (talán) nosztalgikus vágyaival elindul Bolíviába, hogy ott forradalmat robbantson ki. Néhány társával együtt beveti magát a dzsungelbe, és elkezdi a partizánharcát. Ám az ország hatóságai nemzetközi (CIA) és helyi (lakosság) segítségével a nyomában vannak, és megölik. (Mivel jóképű és gerillának lenni cool dolog, már meg is van ami a legfontosabb a PR-jához.) A gerilla egy idő után megéhezik a dzsungelben. Pénze nem feltétlen van - de ha igen, akkor az elfogy egy idő után illetve pénz helyett ott van neki az AK -, enni meg kell. Idő kérdése, hogy mikor kezdi el az erőszakos beszerzést. Ami a helyi lakosság előtt nem teszi szimpatikussá. Így mindig lesz valaki, aki a gerilla üldözőjét tájékoztatja arról, hogy merre lehet a partizánunk. Ki szereti, ha kirabolják, meglopják? Pláne, ha magának is alig van valamije. Ez ellen mit tehet a gerilla? Ha vásárolni nem tud, akkor terrorizál. A partizánvadász, hogy szerez információt? Terrorizál. Mi ebben a romantikus?
Számomra érthetetlen volt, hogy idén február-márciusban mennyi értelmesnek tűnő ember nyilvánította ki, hogy ha az orosz csapatok megszállják Ukrajnát, akkor majd egy jó kis partizánháborúban kivéreznek. Emberek! A partizánháború velejárója a polgári lakosság megtizedelése! Erre vágytatok? Több civil hal meg egy partizánháborúban, mint katona és partizán együttvéve. Most komolyan, nem voltak ezek az emberek vérszomjas képmutatók?
Tudom, az ukrán vezetés terveiben is - és az USA-ból jött tanácsadóikéban is - ez volt, ezért szerelték fel az országot RPG-kel. Ezért osztottak boldog-boldogtalannak kalasnyikovot (két tár lőszerrel) Kijevben február végén. Ezért pózolt a Zelenszkij adminisztráció által (hivatali ideje alatt elkövetett) hazaárulással megvádolt előző ukrán elnök, Petro Porosenko, AK47-essel az interneten. Már ekkor tudható volt, hogy Bucsa (is) bele van kódolva ebbe a történetbe. Nem tudom, mi történt pontosan ott. Lehet, hogy az ukrán háborús propaganda igazat állít. De lehet, hogy nem. Talán ártatlan embereket mészároltak le, de az is lehet, hogy a sokak által vágyott partizánháború egyik ütközete zajlott le, majd utána a gumitalpasok egy kicsit átrendezték a környéket. Lehet, hogy megtorlás történt ott, de az is a partizánháború része. Annyit biztosan tudhatunk, hogy Lengyelország, majd Oroszország is követelte a nemzetközi vizsgálatot. Amit Ukrajna nem támogatott, így maradt a hangulatkeltés, a propaganda. Gyanítom, hogy pontosan már soha nem fogjuk megtudni, mi történt akkor és ott valójában. Egyrészt cui prodest, másrészt ilyen a háború. A valódi.
Zoja Koszmogyemjanszkaja és társai elindultak a Központ által szervezett partizánharcba. Feladatuk, többek között, a felperzselt föld taktikájának nevezett művelet gyakorlati kivitelezése volt. Ami nem csak a német katonák ellátását veszélyeztette, hanem bizony az orosz falusi lakosság életben maradási esélyeit is erősen veszélyeztette. A felgyújtott magtárból már senki nem lakik jól. Így a helyi lakosság életösztöne is arra vezette a parasztokat, hogy együttműködjenek a területet éppen uraló katonasággal.
De ebből és abból tényből, hogy orosz hadifoglyok ezrei a túlélést abban látták, hogy kenyérért és szalonnáért (a másik választásuk az éhhalál lett volna) fegyvert fogtak saját országuk ellen, szóval ezekből azt a következtetést levonni - amit Ungváry Krisztián történész úr megtett -, hogy a Nagy Honvédő Háború igazából polgárháború lett volna, nagy butaság. (Viszont szenzációhajhászásnak jó az ilyen kijelentés. És egy kis reklám mindig jól jön annak, aki nemcsak a szakmának publikál.) Meg valahogy így kell a történelemet átírni. Szépen lassan, fokozatosan, időnként nagyokat lépve, de nem eltúlozva. Sose szabad prekoncepció alapján tudományos kutatást folytatni.
Tudtátok, hogy fizikusok megvizsgálták, hogy a fény egyenes irányú mozgás útján terjed-e, és a kísérlet igazolta, hogy igen. Majd ugyanezek a tudósok megvizsgálták, hogy a fény (fotonjai) hullámmozgás útján terjednek-e, és a kísérlet igazolta, hogy igen. Tanúság? Nem kell a prekoncepció a tudományos kutatás során sem, se a félmunka. Másrészt, milyen érdekesen viselkednek a fotonok!
A Zoja Koszmogyemjanszkaja című film trailerét 2021. márciusában publikálták. Teljesen más, mint a fentebb említett alkotás. Akinek tetszett a Panfilov 28 gárdistája például. az a Zoját válassza, inkább mint a Zoja Koszmogyemjanszkaját. Nekem jobban tetszett az utóbbi. Maradjunk ennyiben.
A film Pjotr Lidov újságíró, haditudósítóról szól. Pontosabban arról, ahogy nyomozása során tudomására jut Zoja halálának a körülményei. Lidov is valóságos személy. Tudósított a sztálingrádi, a kurszki ütközetről is. De ez nem azt jelkenti, hogy egy ízig-vérig háborús filmmel lenne dolgunk.
Az alkotásban az idősíkok össze vannak egy kicsit keverve. Nem is lehet ez másként. Hisz nem a szerkesztői megbízatással kezdődik a film sztorija... Lidov belesodródik Zoja történetébe. Ő Tányát keresi, egy kislányt és nem egy hősnőt.
Végtelenül szimpatikus számomra, hogy a film legelején megjelenik Sztálin 1941. november 17.-ei 428. számú rendeletének fontosabb - a film cselekménye számára fontosabb - részletei. Ez nem az a maszatolás, mint a másik filmben, ahol közösségi döntésnek van feltüntetve ez a döntés.
Nagyon tetszik a film eleje, és az is, hogy a vége visszautal az elejére. Úgyhogy - ahogy a versek elemzésénél megtanult kifejezéssel élve - keretes szerkezetű az alkotás.
"Nagymama! Ne mesét mondj nekem!..." - ez nagyon ott van! Hiszen már rég nem a legendáriumok világát éljük. Nem mesékre van szükségünk. A valóság ha nem is szebb, mint a mese, de tanulságosabb, izzadságszagúbb, de örömmel telibb.
Írtam már régebben, hogy engem jobban érdekelnek a tények, mint a hősi eposzok. Az emberi gyarlóság életszerűsége csak nagyobbá teheti a hőst, mint a hitető beszédek.
"Nagymama! Ne mesét mondj nekem..."
Beszélhetünk-e jellemábrázolásról a film kapcsán?
Jellemfejlődésről szó sem lehet, hogy is lehetne, mikor három hónapot ölelnek át a jelenetek. És a jellemábrázolás? Hát... Zoja anyukája egészen más karakter, mint a 2020-as alkotásban. Már ha egyáltalán abban van valami karakterábrázolása neki... Más a két film. A Zoja Koszmogyemjanszkaja lassú alkotás, szép képi megjelenítéssel, a zene sokszor sikeresen ráerősít az alatta futó képsor hangulatának. A dialógusok inspiratívak tudnak lenni. Időnként művészfilmekre emlékeztető snittek... Érdekes alkotás. A producer Julja Tarhanova és a rendező Olga Tovma nem szokványos megközelítésű filmet prezentált nekünk. Indokolt is a 16+-os besorolás.
Hős volt-e Zoja Koszmogyenjanszkaja?
Szerintem, ez egy nehéz kérdés. Diverzáns volt aki a parancsnak megfelelően igyekezett a felperzselt föld taktikáját végrehajtani. Ezzel megnehezítette a Wehrmacht hadtápjának a munkáját. Ami fontos része volt a háborúnak. Ugyanakkor ezzel a helyi lakosság életkilátásait radikálisan csökkentette. Már itt lehet pro és kontra érveket felhozni.
De miután fogságba esik, egyértelművé válik a dolog. brutálisan megkínozzák, megerőszakolják de nem törik meg, nem szednek ki belőle semmilyen információt. Mielőtt felakasztanák - az utolsó szó jogát - a fasiszták elleni küzdelmet méltatja, és azt állítja, hogy a boldogság nem más, mint meghalni a Hazáért.
A Zoja Koszmogyenjanszkaja című film egyik szála is épp a boldogság kereséséről szól. És van kontraszt abban, amit a többség a boldogságról gondol, és amit a partizánlány átélt élete utolsó napjaiban. De halála előtt gyakorlatilag mégis boldognak definiálta magát. Fanatikus volt Zoja? A filmnek van olyan szereplője, aki szerint: igen.
Koszmogyenjanszkaja kisasszony az első nő, aki megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Posztumusz.
