Csupa-csupa pozitív jelzővel ajánlották a figyelmemben Jurij Dold-Mihajlik (1903-1966) egyik regényét, az Ordasok közöttet. Azt állították, hogy izgalmas kémtörténet, egy kis romantikával fűszerezve. Hát elkezdtem olvasni... Izgalmas? Ha gyerekként olvasom, biztos annak tartottam volna. Így csak egy könnyű esti olvasmány. Nem igazán kiemelkedő, de nem is rossz. A karakterek kiszámíthatóak és - kár lenne tagadni - kissé sztereotípok. Mégse mondanám azt, hogy a könyv nem jó. Megnyugtatok mindenkit, ha valaki azt mondja nekem, hogy neki tetszett a sztori és annak prezentálása, nem fogok inkvizíció után kiáltani!
Annakidején, családom egyik tagjának polcáról levettem a Berlinből jelentiket - gondolván, hogy egy jó kis sorgés sztorival ismerkedhetem meg - és egy kis kis ígéretes kezdet után letettem a könyvet. Húsz környékén voltam - inkább alatta, mint felette - és sok volt nekem az a jelenet, amikor a hős egy szál géppisztollyal lekaszabol egy csomó német katonát, és így kiszabadít vagy száz foglyot. Mikor ezt olvastam elfogott a na,hagyjatokbékén! életérzés. És letettem azt a könyvet... Nem tudom, közeleg a tél, lehet elkérem az örököstől és megpróbálom vele ismét. Hátha, most találok benne valamit! Mert hát az idő múlásával változhat az ember értékítélete. Tizenhét évesen olvastam Bakunyin Államiság és anarchiáját, ami akkoriban nagyon tetszett. Látásmódja újszerűen hatott. (Talán az is benne volt ebben, hogy akkoriban - mintegy - indexen volt ez a könyv. Bár kiadták, de csak kis példányszámba és inkább csak elrettentésként.) Olyan öt-hét éve újra elolvastam, és roppant vérgőzősnek találtam. Ennek ellenére van egy pár ilyen könyvem, mert érdekel ez a téma. Egész érdekes és jó könyveket is írtak ebben a szellemben. Meg iszonyú borzasztót is. Akár ugyanaz a szerző. Időnként, adni kell egy második esélyt, még a könyveknek is.
Szóval, valójában, az Ordasok között című könyvet ajánlani tudom, de csak mint könnyű esti (vagy vasárnap délutáni) olvasmányt. Gyanítom, annakidején is ennek készült. Még akkor is a könnyed kategória, ha a történet 1942-ben játszódik. Eleinte a keleti fronton, majd a cselekmény áttevődik a megszállt Franciaországba. De miért hoztam ezt szóba? Mert a regényt feldolgozták. Van filmes verzió is.
Jelenet az 1960-ban készült filmből
Először az írott verziót olvastam el - bár közhely ma már, hogy könyvben minden jobb -, de hát a közhelyben van azért igazság. A könyv nem rossz. A téma ellenére könnyed, mint egy James Bond mű. Gyerekként még csak olvastam a 007-es ügynök filmjeiről az IPM-ben, ám sorkatonaként a kezembe került a Goldfinger - nem a laktanyai könyvtár állományának volt a része -, de végigolvasni nem volt időm, mert a tulajától elszakadtam. Szóval, valami ilyesmit kap az ember, csak 2. világháborús szovjet hírszerzővel. Akibe - gyakorlatilag szinte egyszerre - három nő is belebolondul. Az egyik egy francia ellenállólány - a film orosz címe egyértelműen arról árulkodik, hogy nem a Szovjetunióban bonyolódik a cselekmény. A magyar cím meg csak ráutaló jelleggel, már ha... Egy szó mint száz, nagyom kíváncsi voltam arra, hogy jön át a szerelmi négyszög a filmvásznon. Egy Himmler közvetlen közelében szolgáló német tiszt lánya - akiben azért van egy kis szadizmus -, unokatestvére, aki egy női konzlagerben a halljakend, és a francia leányzó... Persze, az utóbbi csak pozitív tulajdonságokkal!
Azután ott vannak a könyvben bővelkedő akciók... Vajon, a filmben mire lesz téve a hangsúly? Mert az időtényező miatt, mindkettőre nem lehet!
A film szinkronosan nem egy videomegosztón is megtekinthető.
Hol is kezdjem? Viszonylag forró a téma. A műfajról írjak először, vagy a fickóról, a hozzá való viszonyomról?
Koromnál fogva megtanulhattam a sorok közötti olvasás "művészetét", és ennek azért annyi előnye van, hogy eleve gyanús minden, az amikor valamiről csak szépet és jót lehet olvasni, hallani. Ez az agymosó propaganda nem tud célt érni nálam, mert hisz én még a Magyar Népköztársaságban születtem. Akkor is rengeteg lózung ömlött az emberekre. (És a maiak annyira hasonítanak azokra. Remélem, magyar médiamunkás nem kapott Pulitzer-díjat az elmúlt 25 évben... Mert csak devalválna a díj magát.) Talán éppen ezért sokakkal ellentétben mindig azt keresem, ami nem illik bele a képbe. De hát, végül is, ez jelenti a sorok közötti olvasást.
Néhány hónappal ezelőtt közzétettem egy orosz készítésű dokumentumfilmet, amiben meg próbálták megmagyarázni (célközönség az orosz társadalom), hogy miért indultak meg az OF csapatai Ukrajna ellen. Azt gondoltam, hogy az az alkotás azért ennél többről is szól, hiszen - egy kis képzavarral élve - testközelből bemutatja, milyen is az orosz propaganda. Mert, bár sokakat sokszor megvádolnak Nyugaton, hogy orosz propagandisták, de a legtöbb esetben csak arról van szó, hogy az atlanti PR szakemberek világképébe nem igazán beleilleszthető, azoknak ellentmondó állításokat fogalmaznak meg. Az orosz hacker, a kremli propaganda kifejezések már-már eposz magasságokba vannak emelve az észak-atlanti véleményformálók között.
A magyar kormányt is divat megvádolni, hogy Moszkva kottájából játszik. Ebben a kérdésben nem tudok teljeskörűen véleményt formálni, mert úgy kerülöm a vele való találkozást, hogy csak na. Mert buta, primitív, valósághajlító, ízléstelen... Most hirtelen több jelző nem is jut az eszembe. A propaganda nem feltétlen hazudik - kivéve a mai Magyarországon, mert itthon egy nemlétező világot mutatnak be -, de csúsztatásokat találhatunk benne. A jó propaganda nem meghajlítja a valóságot, hanem értelmezi és jövőképet vázol fel. Kivéve, ha magyar. Ja, és nem attól hatékony a PR, hogy drága.
A háború első napjaiban érdekes hírek is felröppentek a jelenlegi ukrán elnökről. Többek között, narkósnak is nevezték. Az első orosz kommünikékben csak arról volt szó, hogy Ukrajnát drogosok vezetik. A TV-C február 28.-ai dokumentumfilmjében már ki is jelentik, hogy Zelenszkij kokainista. Említettem már, hogy az ogyesszai progrom körüli hazudozás elvette a kedvemet, hogy Ukrajnával kapcsolatos híreket olvassak, így ez az állítás a levegőben lógott nekem. Úgy véltem, hogy egy karaktergyilkolási kísérlet egyik állomásáról van szó - ami igaz is -, illetve hogy ez csak egy dezinformáció lehet. Mert hát, azért van abban az alkotásban lejáratás is. Amikor a háborúellenes tüntetőket egy kalap alá veszik Kszénija Szobcsakkal... Sőt, a nevezett hölgy úgy van feltüntetve, mint az orosz ellenzék egyik vezetője. Nem az. Nagyon nem az. Ő csak egy celeb, aki többek között abból él, hogy ő Kszénija Szobcsak. A volt szentpétervári polgármester leánya, aki "felfedezte" Vlagyimir Putyint. Hogy lenne Kszénija ellenzéki, mikor a rendszer része? Persze, indult a legutóbbi elnökválasztáson, mint Putyin kihívója, de ettől ő még nem ellenzéki. Nem ettől ellenzéki valaki. Szóval, Szobcsak kisasszony (mintha még lenne férje, de bulvárban nem vagyok otthon) nyafogása, picsogása a Telegram-on - még ha politikai ötletelés is van benne - messze nem teszi őt az ellenzék vezetőjévé. Még ha írásaiban a nyugatbálványozása olvasható ki, akkor se az. Mert nem tényező. Ő Oroszországban mindenkinek csak egy celeb. Akivel le lehet járatni ügyeket is akár. Miközben, neki ez anyagilag meg is éri. Nem ismerős a szitu? Na ez, propagandafogás.
Magánügye-e egy állami vezetőnek, hogy fogyaszt-e drogokat, vagy más tudatmódosító szereket? Erre a kérdésre, úgy gondolom, hogy honfitársaim nagyobbik része igennel válaszolna. De szerintem, nem a magánügye. Azért mert döntéseket kell hoznia, amivel sok ember életét befolyásolja. Így elvárható minimum lenne az, hogy hivatali ideje alatt ne éljen narkóval. Mert ezeknek a szereknek a hatása nem feltétlen múlik el másnapra. Csak szólok, hogy a pszichiátriákon szoktak lenni olyan betegek, akiknél komoly személyiségváltozás állt be a tudatmódosítóktól. Persze, van aki - azt hiszi -, hogy nála nem fog, de egy szakember nem biztos, hogy így gondolja. Talán van aki most felszisszen és túlzásnak gondolja, amit most írtam. Társadalmunkban a narkó használata, szerintem, közel egy szinten van a Weimari Köztársaság vagy a Harmadik Birodalom kábszerhasználati szokásaihoz. Nyugtatók, könnyű és nehéz drogok mellett azért az alkoholfogyasztásban is "jók" vagyunk. Rengeteg idegmérget használunk. Prevenció semmi, fogyasztás az egekbe. Nem csak a gazdasági, politikai, kulturális "elit" számára evidencia a kokó fogyasztása, hanem a helyi menő(nek gondolt) csávók is tolják. A lányokról, nem is szólva. Mert ez a sikk.
A kijevi puccs után a moszkvai propaganda elkezdte azt állítani, hogy a kelet-ukrajnai harcok tétje nem csak a kulturális autonómia kérdése, hanem a hagyományos kereszténynek mondott értékek védelme a dekadens nyugati kulturális lázadás ellen. A sokgyermekes családot, a hazaszeretet, a vallásosságot állították szembe a prostitúcióval, a kábítószerekkel, a szexuális másság propagálásával. Azt állítván, hogy az utóbbiak a nyugati értékrend sarokkövei. A kijevi vezetés, valószínűleg a nyugatiaknak való megfelelési kényszer miatt, olyan döntéseket hoztak, amik ráerősítettek erre a narratívára. (És én azt gondoltam, hogy ennek a propagandának az egyik hozadéka az az állítás, hogy a jelenlegi ukrán elnök rendszeresen kábítószerezik.) De ez nem februárban kezdődött. A konfliktus kezdete óta sulykolja ezt a moszkvabarát média.
Vlagyimir Zelenszkijt - mert csak néhány éve Volodomir, csak mondom - csak filmjei révén ismertem. Jellegzetes orgánuma tetszett, de róla túl sok mindent nem tudtam. Az általam ismert karakter megformálásai nekem bejöttek, még akkor is ha nem túl bonyolult történetek, egyszerű személyiségeket formált meg. Ez alól csak a legeslegutolsó a kivétel. Amikor egy háborúan álló ország miniszterelnökét próbálja alakítani. Nem jön be se a kigyúrt felsőteste, se a molinófelsője. A mindennapi videószózatai nekem nagyon erőltetettek, teátrálisak. Hol követelődzik, hol kunyerál... Nekem egy miniszterelnök legyen öltönyös (ha hölgy, akkor ott a kiskosztüm), még ha háborúban is áll az országa. Elvégre, ne nézzen már úgy ki, mintha Banánköztársaság-alsóról jönne! Egy miniszterelnök ne legyen militaris. Nem kell nagyokat mondania. Sőt! Jó ha nem áll hadilábon a valósággal. Zelenszkij mostani karaktere túl van tolva, és ez - szerintem - meg fogja bosszulni magát. A túltolás mindig megbosszulja magát.
És most rátérek a dokumentumfilm fordításának elkésztésének miértjére. Mostanában divatos szófordulattá vált a jól vagy rosszul öregedő mondatok, vélemények kifejezés. És ez jól kifejezi az úgynevezett dokumentumfilmek sorsát is. A Forradalom álarcaijól öregedett. Hat év után se az alkotóknak kell szégyenkezniük. Az Ukrajna. Életre kel, bár nem túl régi alkotás, de szinte presztízsveszteség nélküli. A csernobili résznél mintha kilógna a lóláb, de nem tudhatjuk biztosan még, hogy mi is történt ott valójában. Ugyanakkor a zárógondolata jövőbe mutatónak tűnik ma már. Néhány hónapja még ijesztő volt egy kicsit, mára kiderült több köze van a realitáshoz, mint gondolhattuk volna. Mindezek után, elhatároztam, hogy az ukrán elnökről és politikusi környezetéről készült filmmel is megpróbálkozom. Miért? Mert az egyoldalú (és alap nélküli) dicshimnuszokkal már tele a magyar sajtó. Nézzük meg, mi látszik egy másik perspektívából! És az eredmény? Gyakorlatilag, egy érdekes képet láthatunk Ukrajnáról. Azt kell mondanom, hogy sokkal jobban hasonlít Magyarországra, mint azt elsőre gondolná az ember. Borzasztó, mennyire megváltozott országunk!
Ebben a filmben interjúrészletek és egyéni vélemények alapján mutatják be azokat a legfelső ukrajnai vezetőket, akik valakik manapság a döntéshozatalban. Sőt, közelmúltjuk egy-egy epizódját is felvillantják. A filmet az orosz állami csatornán mutatták be, és igen, mondhatjuk azt, hogy enyhe lejáratás is érezhető benne. Viszont! Ez, amit látunk, nem a NER tahó karaktergyilkolásos hazudozása. Sokkal finomabb módszerekkel dolgozik az orosz propaganda, mint a magyar. (Más a célközönség.) De mondjuk, nincs is szükség valósághajlítást alkalmazni, amikor az ukrán politikai elitet akarja valaki leleplezni. (Amikor az év első felében Zelenszkij nekiugrott a magyar miniszterelnöknek, úgy véltem, semmi gond, nincs stílus különbözőség. Azonos szintű jellembajnokok küzdenek, azonos fegyverekkel. Minden pofon jó helyre megy.) Nem igazán értem, hogy napjainkra miért váltak teljesen jellemtelenné a vezető politikusok. Jó, tisztába vagyok azzal, hogy úriember soha nem ment politikusnak, de azért ennyire senkiháziak talán régebben nem voltak a vezetők. Bár lehet, hogy mindez a polgári demokrácia kulturális tradíciójának teljes hiányával függ össze. Faluhelyen is, meg a városban is. Egyébként, a film nézése közben megerősödött bennem az az érzés, ami már a különleges művelet első hónapjában elfogott. Nem tartom kizártnak, hogy bizonyos szempontból átverik a kijevi politikusok a nyugatiakat. Olyan oroszosan. Miközben ténylegesen is sokat szenved Ukrajna népe.
(Különleges művelet - a nyugati propaganda mennyit hangoztatta, hogy Oroszországban tilos háborúnak nevezni a háborút. És hogy börtönbüntetést is kaphat, aki ilyet mond. Talán mert rémhír terjesztésnek számítana? Közben arról hallgattak, hogyha Moszkva hivatalosan is, jogi értelemben véve is háborúzna, akkor már február-márciusban el kellett volna zárnia az összes Európába irányuló vezeték gázcsapját. A kőolajéval együtt. És mozgósítást is elrendelhetne... Mi lenne akkor most velünk? Mi lenne a világgal? Vajon mi lenne akkor most a Távol-Keleten? Úgy Tajvan magasságában...)
Emlékszem, hogy a majdani események után az orosz szociális hálókon egymással az emberek olyan fotomontázsokat osztottak meg, amelyen az itt is Ukrajnátakartok? felirat díszelgett. A montázs része volt egy Putyin kép is, minden esetben. Meg az utca-kép hőbörgés után, illetve volt olyan is, amin a jólétre utaló képi világ is megjelent. De mindegyik kép ugyanazt üzente nekem: ha ti is hőbőrögtök, ti is megkapjátok. Ahogy a kijeviek. (Népszerű arrafelé a fekete humor is, meg a szarkazmus is.) Lehangolóak voltak ezek a képek. És szívbemarkolóak. "Ha vért akartok, megkapjátok..."
A film megtalálható itt:
Összegzés
A bejegyzés eme részének elejét a fordításnak szentelném. A filmben az egyik Zelenszkij-interjú részletben a kérdező rákérdez a kokainfüggőségre. Szó szerint azt kérdezi, hogy Zelenszkij benne ül-e a kokainba. A válasz laza és lezser (lenne), így a kérdezett arra utal, hogy most egy székben ül. Függ vagy ül? Magyarul, hogy adjam vissza? Szójátékról van szó... Végül, sehogy nem próbáltam megoldani a dolgot. Úgy vélem, így jobb lesz. Nagyon erőltetett dolgot nem akartam. Azután ott van még a Kvartal szó. A dokumentumfil szövegének írója időnként ezzel a szóval is játszik. Kvartal 95 az a cég amely keretei között készültek a Zelenszkij-filmek, de maga a kvartal negyedet jelent. Negyedet vagy kerületet amik ugyebár a városok közigazgatási részeire vonatkozik. Ugyanakkor az egyik helyen arra utal ez a szó, hogy egész Ukrajna egy negyed, amit lenyúltak a kvartalosok. Persze, oroszul mindez sokkal jobban hangzik...
Alekszej Aresztovics
Az Ukrajna. Életre kel című filmben a csernobili részt elég kétkedve fogadtam annakidején. Ugyanakkor a zaporizzsjai atomerőműnél mostanában történt-történő dolgok bizonyos értékben alátámasztják, hitelesítik az ott elhangzottakat. Furcsa ez. Nehezen hihetőnek, túlzottan megszépítőnek találtam, de bő fél évvel később, azt kell mondjam: hihetőbb, ami a TV-C dokumentumfilmjében elhangzik, mint az események akkori ukrán interpretációja. Úgyhogy Kszénija Szobcsak -ügy egyedül maradt. De ebben a dokumentumfilmben is van egy hasonlóan érdekes PR megoldás. De mielőtt rátérnék, szeretném megjegyezni, hogy az egész filmben rengeteg negatív állítás hangzik el napjaink ukrajnai politikai elitjével kapcsolatban. Legyinthetnék rá, de egyrészt a film nem használ orosz forrásokat, másrészt brit, német, ukrán, holland források megerősítik az állításokat. (És persze, ez a két dolog összeér a filmben.) A megszólaló riportalanyok foglalkozását, nevét feltüntettem a feliratban, mert igaz az ember társadalmi helyzete erősen determinálja a gondolkodásmódját. És akkor lássuk azt, amin egy kicsit fennakadtam! Szinte megmagyarázhatatlan módon egy kábítószer- és alkoholelvonós intézmény is feltűnik a filmben. Az egyik ok, hogy a jelenlegi ukrán elnök és csapata rendszeresen látogatja a rendezvényeiket. (És itt elhangzik, egy rosszindulatú feltételezés is.) Az intézmény "bűne", hogy a kijevi Church of God (Isten Gyülekezete) nevű felekezet működtetni. Megszólal egy pszichiátriás beteg, aki lesátánistázza a protestáns felekezetet. A dolog csak ott érdekes, hogy az orosz elnök vallásügyi tanácsadói között is van IGY-i lelkipásztor. Ha moszkvai az nem gond, ha kijevi, akkor miért? A COG valamikor a 19.század végén alakult, az úgynevezett Szentség Mozgalom tagjai hozták létre. Olyan baptistákról van szó, akik nagyon komolyan vették az erkölcsi tisztaságot. Néhány évvel később - a 20.század elején - néhány tagjuk a los angelesi Asusa Street-en található imaházukban átélték valamit, amit pünkösdi élmények hívtak. Ennek hatására a COG önálló felekezetté vált. Teológiai nézetkülönbség állt fenn köztük és a konzervatív baptisták között. Feltételezhetnénk, hogy azért került a filmesek célkeresztjébe, mert az IGY, a kijevi IGY egy amerikai "szekta" lenne. De ennél bonyolultabb a dolog. Körülbelül egy időben a COG megjelenésével, hasonló események a cári Oroszországban is lejátszódtak. Oroszország nem a 20. században találkozott először a protestantizmussal, hanem már I. Péter idején. Az orosz imperátor által hívott és betelepített németek döntő része protestáns volt. És a megreformált kereszténységnek idővel szláv követői is lettek. És itt kell megemlítenünk az ortodox egyházat. Sok mindenben a katolicizmusra is emlékeztethet minket, de sok mindenre a protestantizmusra is. Oroszországban nem volt soha reformáció, az invesztitúra háború és a vallásháború fogalma nehezen érthető egy ortodox számára. A liturgia, az istentiszteleten elhangzó mondatokat mindig is értették, a Biblia soha nem volt elzárva az egyszerű hívek elől. Nem kellett küzdelmet folytatniuk az anyanyelvi bibliahasználatért. Mindez számukra mindig is adott volt. Az egyházközségekre nem volt soha ráerőszakolva a pópa, és a pópa bibliaértelmezése. Egyszer részes voltam egy beszélgetésnek, ahol az aktívan pravoszláv ismerősöm közölte, hogy pokolra fogok jutni, mert nem vagyok pravoszláv. Mert csak az igaz pravoszlávok nem fognak odajutni. Megjegyeztem, hogy Alekszij patriárkának egy kicsit más volt a véleménye erről a témáról, mire az a válasz jött, hogy a nevezett moszkvai volt főpap is pokolra fog jutni, mert eretnek. Eretnekséget állított, amikor azt mondta, hogy a Pravoszláv Egyház nem az egyedül üdvözítő felekezet. Mert vannak pópák, akik jól és igazat beszélnek, és vannak akik nem, mert eretnekségeket is tanítanak. És ebből mi a tanúság? Az hogy a PE-on belül megengedett másként gondolkodni, máshogy értelmezni a Bibliát. Ahogy a protestánsoknál is. Nincs egyetlen tanítóhivataluk. Ezt a római tradíciót nem vették át, nem ismerik. De akkor miért kell negatív színben feltűntetni egy kijevi vallási közösséget? Azt gondolom, ennek egyik oka az a 2014-es ukrán PR videó, amely egyik snittjében egy pünkösdista - talán épp a kijvei IGY - felekezet tagjai láthatóak. A készítők arra akartak volna utalni, hogy ők mennyire nyugatiasak, amerikanizáltak. Mennyire demokraták, mennyire liberálisok. Ezzel - már akkor - támadási felületté tették az ukrajnai protestáns közösségeket. Azt gondolom, hogy ez a rövid rész a filmben, ennek a PR adok-kapoknak a része. Érdekességként megemlítem, hogy február vége óta az ukrajnai és az oroszországi protestáns testvér-közösségek között megfagyott a levegő. Még nincs szakítás - mint a két ortodox felekezet között-, csak a kapcsolatok vannak felfüggesztve. Az oroszországi protestáns felekezetek vezetői nem ítélték el a katonai beavatkozást, sőt pozitív dolognak tartják, hogy végre visszaszorítják a neonácizmust. Az ukrajnai protestánsok vezetői a vallásszabadságukat féltik, és országuk területi integritását. Ilyen az, amikor a politika beleszól az egyház-kapcsolatokba. A filmben ez a betét hasonló cél szolgálhat, mint az Ukrajna. Életre kel-ben Kszénija Szobcsak.
