Azt, hogy akkoriban mit írtam, elolvashatjátik itt:
https://vosztok.blogspot.com/2013/12/ot-menyasszony-1929.html
Az antiszemitizmus való viszonyom azóta sem változott semmit.
Kicsiny a családom a magyar történelem miatt, és talán ezért is meg tudom érteni azokat, akik nem tudnak, és nem is akarnak felejteni. Még ha nem is mindig értek egyet velük. Teljesen meg tudom érteni az olyan szituációkat, amikor kilencvenes embereket bíróság elé állítanak, mert a 2. Világháború alatt mészárlásokban vettek részt. Amikor ilyenről hallok, olvasok nem háborodom fel. Ahogy nem zavar az sem, amikor beteg embereket állítanak bíróság elé a délszláv háborúban elkövetett háborús bűntett miatt. Nem. Nem vagyok vérszomjas. De ez az ára, hogy megtanulják az emberek, hogy nincs az a (történelmi) helyzet, amikor büntetlenül öldökölni lehet. Nem, nem írtam le azt, hogy ártatlanokat. Mert nem vagyunk ártatlanok. De a mészárlásokat, népirtásokat nem szabad elfelejteni.
Ja, és a kárpótlásokon sem szoktam fennakadni. Ismerek nem egy embert, akik azt mondják: Mikor felejtik már el a zsidók, hogy sajnáltassák magukat a holokauszt miatt?
Ők igazi antiszemiták. Az ilyenek miatt (is) szükséges a közel száz éves volt SS katonát (is) bíróság elé állítani. A genocidiumra nem mentség a parancsra tettem. A parancsot meg is lehet tagadni.
Persze, ilyenkor válik el a májtól a... Ilyenkor derül ki, hogy ki az igazi hős. Ki az, aki kész akár meghalni is, csak hogy ne aljas gyilkosként éljen. Akár száz évig is.
A családom kicsi és talán ezért meg tudom érteni azokat, akik nem akarnak elfeledkezni szeretteikről és azok gyilkosairól sem.
Az Öt menyasszony...
Vannak megkérdőjelezhetetlen direktívák, és a neves orosz író az egyik könyvében megkérdőjelezte a Megkérdőjelezhetetlent. Azt gondolom, hogy az ilyen tabuk inkább ártanak az Ügynek, mint használnak. A Nobel-díjas orosz író megkérdőjelezte a korabeli újságírók szenzációhajhász firkálmányait, az azokban szereplő adatok (?) hitelességét vette górcső alá. Összehasonlította az adott eseményekről szóló rendőrségi jelentésekkel. Persze, hogy nem sok közük volt egymáshoz, ez nem túl meglepő. Hiszen nem feltétlenül azonos érdekek vezeték a cikkek, és a rendőrségi jelentések írót.
Azután Szolzsenyicin bemutatta, hogy az idők folyamán a különböző sajtótermékekben hogyan módosultak az "adatok". Majd levonta a következtetéseit. Ha ezt nem teszi meg, akkor megúszhatta volna a címkét. Amit időről-időre - önmagukat jólértesültnek vélők - újra, meg újra rábiggyesztenek. És ezzel nagyon sokat ártanak az antiszemitizmus elleni fellépéseknek. Még akkor is, ha ők úgy gondolják, hogy épp érte, miatta teszik azt, amit tesznek.
(Médiamunkások hírgyártása napjainkban is ismert jelenség. Nem olyan régen példát is hoztam fel erre az egyik bejegyzésemben. Persze, ehhez az "önkéntes" álhírgyártók is kellenek. Maga a sztori nem túl jelentős, és ezért talán különböző hitalapú politikai előítéletek befolyásolása nélkül feldolgozható. Hiszen a valóság meghamisításán minden politikai ideológiát valló firkász kiveszi a részét. Hogy a közelmúlt-jelen eseményeit ne is említsem!)
Miért volt szükség az Öt menyasszonyra annakidején?
Évekkel ezelőtt a National Geographic műsorán volt egy dokumentumfilm, amiben azt állították, hogy az oroszok (hagyományosan) xenofóbok. No most, aki ilyet állít az sem az orosz történelmet nem ismeri, sem nem járt soha Oroszországban, vagy Moszkvában. Mert a kettő azért nem ugyanaz. Van a vidéki Oroszország és van Moszkva (plusz néhány nagyobb város). Két külön világ. A másik ilyen "gyöngyszembe" tavaly január végén futotta bele. Szállásomon bekapcsoltam a tévét, hátha hamarabb elalszom. A Spektrumon egy dokumentumfilmnek álcázott valami ment. Az ukrajnai éhezés kapcsán kinyilatkoztatta valaki, hogy igen is ukrángyűlölet miatt volt az éhezés és nem az osztályharc miatt. A Dogma elhangzott, de semmi érv mellette. Ellenérv annál több van - de a napjainkban zajló háborúra felkészítő gyűlöletpropaganda oroszellenessége nem engedi meg, hogy az EUban őszintén lehessen erről beszélni -, de az senkit nem érdekelt a műsor készítői közül. Nem zavarta őket, hogy az éhínség Kazahsztánt és Dél-Oroszországot is érintette. Arányait tekintve pedig Kazahsztánban volt a legnagyobb. Nem zavarta a műsor készítőit az a tény sem, hogy azon ukrán területeken volt az éhínség a legerősebb, ahol a legtöbb orosz élt. (Napjainkban a "történészi" felosztás szerint, minden ami jó dolog ott történt az az ukránoknak köszönhető, ami rossz az oroszoknak. Ez az első tétel. Példa a tétel bizonyítására: A Letelepedési Övezetben a 19. század második felében több pogrom is volt. Ezeket oroszok követték el. Ugyanezen vidéken, amikor éhínség van, akkor az az oroszoknak "köszönhető", és az áldozatok csak ukránok. Tehát, a Letelepedési Övezetben - hiába a mai Ukrajna és Belorusszia területén volt található - csak oroszok lehetnek pogromlovagok. Legalábbis az ukrán és az európai média szerint. Pogrom idején ezen a vidéken nem laknak csak oroszok és zsidók. Ilyenkor nincs ukrán nemzet, nemzetiség.)
A "dokumentalistákat" az sem zavarta, hogy az ukrán Hruscsov volt akkor azon a vidéken a góré. és az sem, hogy jelenleg egyetlen írásos bizonyíték sincs arról, hogy Sztálin (aki grúz volt, és nem orosz) tudott volna az éhínség nagyságáról. Magáról a parasztok szenvedéséről, igen, hiszen Solohov a magánlevelezésében megírta neki, de hivatalosan nem tájékoztatta őt az ukrán pártfőtitkár. Az Ukrán Szocialista Köztársaság bolsevik pártjának főtitkára. Arról végképp ne essen szó, hogy a Nyugat ebben az időszakban /is/ épp gazdasági embargó alatt tartotta az országot. Ami lényegéből abból állt, hogy megakadályozták a Szovjetuniót, hogy nyersanyagokat tudjon eladni a világpiacon. Ezzel kívánták gátolni a Moszkva vezette ország iparosítását. Miközben a Kreml urai - szó szerint - mindenáron iparosítottak. Ezt fontosnak tartották az ország önvédelmi képességének fenntartása miatt. Nem olyan régen ért véget a Polgárháború, ahol a politikai ellenfeleik, ellenségeik jelentős támogatást kaptak Nyugatról és Keletről is. Mind hadifelszerelésben, mind emberanyagban. Van egy - főként az USÁban népszerű - történészi vélemény miszerint a Nyugat nem is avatkozott be a Polgárháborúba, de ez csak maszatolás. Hivatalosan nem, gyakorlatilag fülig benne voltak. Az ifjú államnak létszükséglete volt az önellátási képesség. És ennek több millió ember élete lett alárendelve. Humánum szempontjából ez embertelenség és gyalázat, ám a politikai realitások szemszögéből nem olyan egyszerűen megítélhető a dolog. Még ha ezt botrányos így leírni, vagy ezt így elolvasni. Ehhez egy Acélszívű ember szükségeltetett. Egy Acélos: Sztálin.
(Anfisza Csehovától egy interjúban megkérdezték, hogy nem tartja-e fontosnak, hogy a nemzet egy emberként feszüljön neki a történelmi kihívásoknak. A válasz elég elgondolkodtató volt: Miért? Újra meg kell építeni a BAM-ot?
Ha akarom cinikus, ha akarom ironikus, ha akarom butuska a válasz. De történelmi kontextusból nézve, még bölcsességet is találhatunk benne.)
Pedig érdemes lenne a teljes képet megvizsgálni. Csak akkor az lehetne a következmény, hogy sok magyarországi mítoszt a szemétdombra kellene dobni. Vagy még több dolgot el kellene hallgatnunk, még több hazugságban kellene hinnünk. Pedig Sztálin megítélése sokkal nem lenne jobb. Csak a divatos - és álságos - Hitlerrel való összehasonlítás sántítana jobban. Kiderülne, hogy akik ezt eddig megtették - tisztelet a kivételnek - nem Plutarkoszok. És akkor mi van? A bankszámla ettől nem lenne vékonyabb.
Lenin még tudott eladni Nyugatra műkincseket, hogy azután ezek árából búzát vegyen, Sztálin már nem tehette ezt meg. Ez tény. Erről szólt a nyugati országok embargója.
Vidékről az emberek a városokban és a gigaberuházások helyszínére özönlöttek. Dolgoztak keményen. Enni kellett adni nekik. Az 1. Világháború elhozta az éhínségeket is az Orosz Birodalomban. A mezőgazdaság termelésének csökkenése nem a kolhoz-rendszer létrejöttével alakult ki. A kolhoz-szovhoz rendszerrel orvosolni próbálták a bajt. De a bolsevik párt döntéshozói ugyanolyan selfmade man emberkék voltak, mint napjaink magyar politikus-megváltói. Iskolákat végeztek el, de semmihez nem értettek. Elméletben mindent tudtak, csak a realitásokról nem tudtak/tudnak semmit. Ezért, amihez hozzányúlnak... Nem! Nem arannyá válik. Nem Midász királyok.
Simon Sebag Montefiore Sztálinról szóló életrajzában felveti azt a kérdést - hogy Sztálin tudhatott-e a harmincas évekbeli éhezéséről -, és tisztességesen körbe is járja. Szerinte semmi nem bizonyítja, hogy tudott volna róla de ha igen - informális úton -, akkor a nagyságát sem feltétlen tudhatta. (Valószínűleg, könyve megírásakor még nem volt kutatható Sztálin-Solohov levélváltás, vagy ha igen, nem tudott róla. Nem feltétlen árt egy kutatással foglalkozó történésznek, ha beszéli az érintett idegen nyelvet.) Mert az ukrán Hruscsovnak nem biztos, hogy érdekében állt a teljeskörű tájékoztatás. Mert azért élelmiszerszállítmányok érkeztek az Ukrán SZSZK területére abban az időszakban. Igen, az éhínség sújtotta Ukrán SzSzK-ba.
A '30-as években a Vezető nem igazán volt már képben a szovjetunióbeli valós életlehetőségekkel kapcsolatban. Az ilyen defekt miatt lehet valaki csak maximum 8 évig országvezető az USÁban. (Pontosabban kétszer négy évig.)
Messzire kalandoztam, a lényeg, hogy a novemberi hatalomátvétel után két jelentős folyamat zajlott le Szovjet-Oroszországban. Mint Szolzsenyicin is megemlíti az Együttben, a hagyományos polgári háttérrel rendelkező (és származását tekintve orosz) hivatalnokság jelentős része visszavonul. Elhagyják az államigazgatási pályát, elhagyják az intézményeket. A kivárásra játszanak. Ez az egyik folyamat. A másik az, hogy a nem kevés nemorosz (pl. kaukázusi) származású - akikkel tele van Moszkva - személyek számára megnyílik a Lehetőségek Széles Kapuja. Közhivatalt vállalhatnak, az eddig a polgárság által betöltött pozíciókat elbirtokolhatták. Leninék pártjának és államának jelentős figuráivá válhattak.
 |
| A Biblio-Globuszban... 2020. |
Az 1918-as év rendkívüli aktívitást hozott a szovjet belpolitikai életben. Sorban alakulnak a pártok, szerveződnek a polgári csoportok. A lehetőséggel él az ország zsidó lakossága is. Megalakul a BUND, és ezzel a zsidó nép érdekeinek képviselete is erőteljesebbé válik. Ugyanakkor plurális a közélet, tehát nem egységes a héber érdekérvényesítés (ahogy egy "régi" - és számomra kedves - blog hirdette is: Két zsidó, három vélemény). De nem csak a politikai élet indult pezsgésnek, hanem a kulturális is. Megjelentek a jiddis nyelvű újságok, a jiddis nyelven játszó színtársulatok. Az első világháború előtt a világ zsidóságának jelentős része az Orosz Birodalomban élt. És breszt-litovszki béke után - bár jelentősen csökkent a számuk -, de még mindig a zsidó nemzet jelentős hányada élt a Szovjetunióban. A 19.század vége óta benne volt a világpolitika levegőben, hogy Ábrahám és Sára leszármazottjainak valahol földterületet kellene adni, hogy ott saját országuk legyen. Az volt a vélekedés, hogy akkor az antiszemitizmus végre megszűnhetne.
Az új szovjet vezetés hajlott a helyi zsidó szervezetek kérésének teljesítésére. Végül kijelölték a Krím-félsziget egy részét, mint az új, leendő zsidó haza területét. A '20-as években járunk.
Támogatási rendszert dolgoznak ki, aminek lényege, hogy a zsidó származású szovjet állampolgárokat becsábítsák a Krímbe. Hatalmas reklámhadjárattal népszerűsítik az új lehetőséget. Szerszámokat, háziállatokat adnak támogatásként. Ami persze a nemzsidó származásúak egy részénél irigységet szül.
Az első években özönlenek a héber származású szovjet állampolgárok a félszigetre. Ám a kudarcok, a nehéz megélhetés sokakat hamar kijózanít, és visszamenekül a régi lakhelyére.
De ez az irigykedőket egyáltalán nem érdekli:
Földet, lovat, marhát, szerszámokat kapnak ingyen a zsidók! Mert zsidók!
Arról persze elfelejtkeznek, hogy a föld, amelyet az ifjú szovjet állam kijelöl, finoman szólva nem egy termékeny vidék. Az egyébként sem könnyű földművelés meg van nehezítve azzal, hogy terméketlen földön kellene végezni. Sokan belevágnak, és... Egy-két év múlva elmenekülnek a területről. Szóval, nem egy sikertörténet a dolog. Mindenesetre az újjáéledő antiszemitizmus számára nagyon jó tápanyag. Többek között ezért is volt szükség az ilyen filmek elkészítésének, mint az Öt menyasszony. Emlékeztetni az embereket arra, hogy a verbális gyűlölet nagyon könnyen fizikai erőszakba torkollik. És Petlruja és köre által elkövetett pogromok felidézése kiválóan alkalmas volt erre a feladatra. Két legyet egy csapásra!
Hiszen ekkor a (napjainkban ukrán nemzeti hősnek tartott) kalandor - aki Bandera példaképe is volt - sem él. 1926-ban Párizsban meggyilkolják. Az eset nem régi, a mozifilm egykori nézője is tudhatja, hogy ér véget egy pogromlovag élete. Nincs boldog öregkor.
Másrészt Petljura megszemélyesíti az egész orosz (fehér) emigrációt.
Propaganda szempontból tökéletes választás!
A felirat is megtalálható.
------------------------------------------
 |
| Alekszandr Grin (1880-1932) |
Az által megírt történetek szembe mentek a hivatalos szocialista realista irodalom forma és eszmevilágával. A valósághoz csak laza szállal kapcsolódó történeteivel a hatalom nem akar mit kezdeni. Nem is igyekezett a hivatalos kultúrpolitika a műveinek kiadásával. És ez egy finom megfogalmazás.
Ám akadt valaki, egy kortársa (Konsztantyin Georgijevics Pausztovszkij), aki felismerte az értéket Grin alkotásaiban. A leendő irodalmi Nobel-díj jelölt (1965) kiállása megtöri a jeget, és ha nem is kapkodva, de elkezdik kiadni Grin írásait. Így a szépíró élete vége felé szakmailag révbe ér.
-----------------------------------------------------
