Rendhagyó bejegyzés - Létezik-e Mr. Fox? (1968)

Amikor ezt az ismertetőt kezdtem írni, azon gondolkodtam, manapság vajon hány ember mond még valamit ez a két adat anélkül, hogy az Interneten keresne utána. 1967, Christian Barnard. Az 1960-as évek végén nem volt olyan ország a Földön, ahol ez a név ne lett volna ismerős az újságok címlapjairól. Ő volt az a dél-afrikai szívsebész, aki az első emberi szívátültetést hajtotta végre. Bár a siker csak időleges volt, tartósan nem fogadta be a beteg test az új „motort,” mégis hatalmas tudományos eredménynek számított. Alaposan megmozgatta az emberek fantáziáját. Úgy tűnt, a jövő bekopogtatott az életünkbe.

Stanislaw Lem nyitott szellemű íróként gyorsan reagált az akkori világszenzációra. Annál inkább, mert a téma kifacsarása még a műtét megvalósulása előtt az eszébe jutott és meg is írta. (Majd újra írta. De erről az utolsó szakaszban.) Na jó, a szervkilökődés probléma nem foglalkoztatta, elvégre ezúttal a könnyű műfaj múzsája csókolta homlokon. A futurológia egyik apjának tartott lengyel szerző a jelenség groteszk megközelítését választotta, bizonyságát adva, hogy a humor sem áll távol tőle. (Bár a Kiberiáda  ismerői, a két zseniális robotkonstruktőr, Trurl és Klapanciusz esetein át ezzel már tisztában lehetnek.) A szatíra eszközeivel élve, rendkívüli csavarokat és a túlzásokat bevetve, mutat be egy olyan világot, amelyen jókat derülhetünk, de benne élni aligha szeretnénk. A vidámság kedvelőinek csemege lesz ez a rövid TV film. A témát azóta gyakorta kivesézték, így sok ismerős epizódot találhat benne a néző. Ám ne feledjük, ez a történet még a kezdet kezdetén született.


Mr. Fox neves autóversenyző, akit követ a balszerencse. A balesetei után a sebészek újra és újra összerakják, de a testébe beépített új szervek egyre több fizikai, szellemi és jogi bonyodalommal járnak. Ezért egy ügyvédhez fordul, aki elvállalja a védelmét. Szegény, még nem tudja, hogy darázsfészekbe nyúlt az üggyel. Jönnek is a csípések.


Bár ez a Tv novella ismertnek nem mondható, - remélem csak a cikk megjelenéséig - de azért van nekünk valamink, amivel tudjuk rokonítani. Elvégre „Polak wenger dva bratanki…” ugye? Mellékhatások. Walter Béla szerző méltán klasszikussá lett kabarétréfáját Tábori Nóra, Szombathy Gyula és Sinkovics Imre vitték sikerre a Magyar Televízióban. Máig a kívánságműsorok egyik legkeresettebb száma. Aki látta, máris jó eséllyel tudja hova tenni a lengyel barátaink archívumból előásott régiségét. Ugyanolyan rövid, pörgős jelenetek sorát kapja, amelyekben az egyik probléma hozza magával a másikat, és megoldás helyett egyre mélyebbre merülnek az érintettek a baj mocsarába. Lem humora persze intellektuálisabb magyar kabaré tréfáénál, de groteszkségben nem marad el a legjobbaktól, miközben láthatóan őszintén élvezi azt, hogy minél extrémebb helyzetekbe taszítja a hőseit. A nyelvi lelemények meghökkentéssel párosulnak. Rendkívül szórakoztató, bár némi fogékonyság az abszurd humorra kétségtelenül jól jön hozzá. Mondhatni, a „Létezik-e Mr. Fox” a klasszikus bohózatot ötvözi Monty Pytonékkal. Számomra ez azt is jelenti, hogy a puszta mesén túl mutató utalásokat ugyancsak beindítja az agyműködésben.


A képre vitelt Andrzej Wajda vezényelte le. Akkora már mögötte volt a Csatorna, Hamu és gyémánt, Lotna és a Légió nemzetközi sikersorozata. Neki egy TV film pusztán ujjgyakorlat lehetett. Lazán ki is rázta a ruhaujjából. Biztos ütemérzékkel dolgozott, pont annyit húzatott az eredeti novellából, vagy íratott kicsit hozzá, ami a képernyőre kerüléskor erősítette a hatást. Azért egy kis gikszer becsúszott. Szegény Fox úr többször hivatkozik rá, hogy ő rally versenyző, mégis körpályán száguldanak a verseny képein. Istenem, még a legjobbak sem lehetnek otthon mindenben. Pane Wajda bizonyára nem volt az autósport rajongója, vagy csak költségkímélő megoldással élt. Sokkal izgalmasabb ennél, hogy vajon miért pont a hippiket vette célkeresztbe, mint az eljövendő társadalom szemmel láthatóan „oszlopos tagjait.” Részemről arra jutottam, ami ezután következik. (Előre bocsátom, pusztán saját okoskodásról van szó, nem szükséges tényként kezelni.) A „virággyermekek” elsőként lázadoztak a fogyasztói társadalom elidegenedett világa ellen. Miután akkor a „Keleti blokk” és a Nyugat meglehetősen rámenős ideológiai versenyt vívott egymással, a tőkés társadalom ellenkultúrája tulajdonképpen jól jöhetett a Berlini falon túli ideológusoknak. Viszont a hatalom birtoklói mindig gyanakvóak. Az hagyján, ha a hippi népség kritizálja a helyi viszonyokat. De mi van akkor, ha ez a példa ragadós a „szocialista embertípus” számára is? Már pedig, a Falon túli vezetés minden volt, csak fiatal nem. „Csak óvatosan, filmes elvtársak.” – lehetett az ukáz. Alapvető dolog, hogy amit az ember kiröhög, azt később igazán komolyan venni nem képes. Pláne nem, mint eszmét. Így aztán kapunk egy elfuserált világképet, ahol a „flower power” egykori hívei a külsőségeket leszámítva már remekül beilleszkedtek a fogyasztás világába, oly annyira, hogy maga az ember sem más, mint tömegtermék. Persze, védeni kell, sőt, mindenáron megmenteni, de kérdés, a „végtermék” valójában micsoda. A kétes nemi identitást sugalló felnőtt ál-hippik szerepeltetése szerintem megrendelt dolog volt, de azért adjunk annak is egy esélyt, hogy csak egy ötlet siklott félre. Mostanra már úgyis teljesen lényegtelenné lett a hozzájuk itt csatolni próbált ideológiai maszlag, viszont mint humorforrások maradandóak.


Kétlem, hogy Stanislaw Lem repesett a művébe bekerült képi csúsztatásért. Ő egyébként is rendkívül szigorú volt a művei megfilmesítésével kapcsolatban. Gyakorlatilag egyikről sem nyilatkozott kedvezően. A Magellán felhő nyomán készült „Ikarie XB1” cseh mozi igazi nemzetközi siker a mai napig, de neki voltak fenntartásai vele kapcsolatban. A „Holtak bolygója” esetében még több, igaz, jogosan. Tarkovszkij Solarisát úgy minősítette, hogy az a „Bűn és bűnhődés” az űrben. „Enyhe” célzás volt arra, hogy azt nem ő írta. Szóval, egy szó, mint száz, nehéz volt a kedvére tenni. Viszont ő volt az a nem angolul publikáló szerző, akit világszerte a legtöbben olvastak. Ilyen tekintéllyel már lehet háklis természet az ember.

Nekünk, nézőknek, szerencsére könnyebb. Egy jó kis komédia pont olyan jól esik, mint nagy melegben a hűsítő. (Sör, limonádé, ásványvíz,stb. tetszés szerint. Tessék betárazni a megnézésekor.) A leghálásabb rész, a címszerep, Bogumil Kobielának jutott. A határozott versenyzőtől a nemileg némileg kétes Frankenstein ivadékon át jut el a… Hová is? Bizonytalan, még az ügyvédje számára sem világos. Ryszard Filipsky körül csak úgy szaporodnak az üres üvegek, miközben az orvosok és más jogászok álleejtő következtetéseit hallgatja. Mindkét színész bőven kapott lehetőséget, hogy legyen mit eljátszani. De egyáltalán, az összes szereplő láthatóan élvezte, hogy ripacskodás nélkül komédiázhatnak.


TV mozinak meglehetősen a mutatott témához illően zűrös a „cím élet” jutott Magyarországon. Az alapötlet már 1960-ban kiadódott „A világűr csavargója” kötetben, „Létezik ön, Mr Jones?” címmel. Hogy a lengyel Tv filmben miként lett belőle Fox úr, az marad a jövő nemzedéknek megfejtésre. Legyen valami dolguk nekik is. A Magyar Televízió, amely 1970-ben bemutatta Wajda művét, csak aprócska változtatást eszközölt. „Kicsoda ön, Mr. Fox?" lett a cím. Majd az „Álmatlanság” 1974-es publikálásában ismét felbukkant a leporolt téma, mint: „Létezik ön, Mr Jones?” Jobb sorsra érdemes főhősünk ekkor nem csupán másik nevet kap, hanem az élő szervei helyébe műanyagból készülteket ültetnek be. Csoda-e, hogy fölöttébb morcos a hangulata? Ugye, hogy nem.

Biztosíthatom az olvasót, az övé nem lesz az, ha megnézi ezt a könnyed darabot. A téma egyre aktuálisabb, a humora pedig időtálló. A legkülönösebb az egészben, hogy képi megvalósítás mostanra jobb mulatságosabbá lett, mint eredetileg volt. Egy Lem - Wajda kombináció még mindig nyerő. Kár, hogy nem született több belőle.

Stanislaw Lem írta egyszer: „A jó könyvek mindig igazat mondanak, még akkor is, ha olyasmit írnak le, ami sohasem történt meg, és nem is fog megtörténni.” Nem hiszem, hogy ennél frappánsabban lehetne megadni Mr. Fox történetének a lényegét.




                                                                                                                        Oldfan

A magyar nyelvű felirat letölthető innen:
https://subscene.com/subtitles/przekladaniec/hungarian/1150383

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor ezt az ismertetőt kezdtem írni,” (Elnézést, Oldfan!) határozottan jó dolognak tűnt, hogy volt az a három hét netszünet az életemben. Volt időm pótolni a hiányzó olvasmány élményeket. Többek között Lem műveivel is elkezdtem az ismerkedést. Ami még most is tart, hiszen a Kiberiádának még csak az elején vagyok.
      A TV film megnézése után sorban serkentek ki a kérdések az alkotással kapcsolatban. Határozottan kíváncsivá tett, hogy hol van a lemi mű és a feldolgozás közötti határvonal. Az alkotás bennem kezdettől fogva felidézte Mark Twain egyik írását. Az alapszituáció nagyon hasonló. Az amerikai író a családi viszonyokban, a hagyományos elnevezések és a hozzájuk kapcsolódó előfeltevések időnkénti felborulását karikírozza ki, és ezt helyezi „jogi” környezetbe. Ám Lem ezt a témát egy személyre lebontva ábrázolja. Használhatnék nagy szavakat, hogy szerintem Lem ötlete nem a sajátja, meg hújjuj, de nem teszem. Még ha csírájában hasonlít valamire a mű alapgondolata, akkor is a kibontása során teljesen egyedivé válik. Nem ragad le az inspiráció, vagy inspirációk által már kitaposott úton, hanem bátran fejlődik más irányba. Így válik saját jogon is eredetivé a mondanivalója.
      Oldfan által említett groteszk meg annyira kelet-európai! A film nézése közben, hol Gogol, hol Bulgakov jutott az eszembe. Pedig juthatott volna, talán akár, Örkény is. Így hát annyira a miénk tud lenni ennek az alkotásnak a világa! Nagyon kíváncsi voltam, hogy ez a vonal mennyire van jelen a novellában, hogy hol lehet a határ Wajda és Lem között. Azt gondolom a tévések ráerősítettek groteszk terén Lemre. Ami nem feltétlenül baj.
      Oldfan írásában kicsit elgondolkodva olvastam a hippikről szóló részt. Valószínűleg életkorom miatt (Még egyszer elnézést kérek!) nekem eszembe sem jutottak. Egész másra asszociáltam. A filmben szereplő kórház nekem egy egészséggyárnak tűnt. A bohó, hedonista szereplőket, és kórházi helyzeteket, mint a szocializmus korára jellemző kórházi miliő kritikájaként, bizarr bemutatásaként értékeltem. Egy olyan helynek tűnt, ahol már csak a beteg nem fontos. A raktár tele protézissel, semmi gond, szép az élet! Már annyira abszurd, hogy egyáltalán nem túlzás gogoli hatásra gyanakodni. (Ott van például az Orr című alkotása.)
      Szerintem ebben a kérdésben sem fogunk késhegyi menő vitát folytatni, hiszen az alkotások értelmezésében az a szép, hogy ugyanaz az alkotás mást és mást tud mondani az embereknek. Nincs egyen gondolkodás, bár a freestyle azért talán kerülendő.
      Szerintem teljesen lemi a helyzet! Ahogy az írásom elején említettem, elolvastam már ezt-azt Lemtől. Feltűnt valami. Van olyan írása, ahol technikai eszközökről is ír. Mai szemmel olvasva egy kicsit érdekesek ezek a műszerek. Az egyik művében katódcsöves műszerről esik szó. Mondhatnánk, hogy egy kicsit benézte az író, hiszen mára már szinte mindenki megszabadult a katódsugaras készülékétől, de itt van már az a generáció aki azt se tudja miről van szó. Számukra egy ilyen műszerleírás az egzotikumok világa. Szárnyalhat a fantáziájuk, és egész másra asszociálnak, mint amire mi gondolunk. És ilyen formán megújul formailag maga az írás is. Frissességgel töltődik fel, időtállóvá válik. Mert a lényeg, az nem változik.
      Nekem tetszik az ahogy a tévések a karambolokat „megmutatták”. Gyanítom, hogy ezzel a képregényes megoldással megelőzték a korukat. Bár valószínűleg csak költséghatékonyan szerettek volna megoldani a jelenetet. Ám a film könnyed hangvételébe, könnyen beleillik.
      Teljesen egyetértek Oldfannak azzal az állításával, hogy a laza téma napjainkra egyre komolyabbá válik. Ami egykoron fantáziálásnak tűnt, mára jogi és morális kérdéseket vett fel. Tehát Lem időszerűbb mint valaha. És nem ő az egyetlen. De már világosan érthető, hogy mit is értenek egyesek intelligens sci-fi alatt. Nincs szükség hozzá űrhajóra, lézerkardra, kiborgokra. Mondanivaló kell csak. És az se baj, ha a szédületes technikai fejlődés mellett is vagy félszáz év kell, hogy elkezdjenek aktuálissá válni a mű felvetései. Nem szükséges komolykodnia, lazán is mondhat nagy dolgokat.
      Jó szórakozást kívánok!

      Törlés