Azt gondolom, hogy mind Fjodor bácsi, mind Sarik, mind Masztrojkin, mind Pcselkin vagy Fegya szülei abszolút szerethető karakterek. Mind a gyerekek, mind a felnőttek élvezettel nézhetik (esetleg olvashatják a Gutenberg-galaxis vándorai) kalandjaikat.
Ím eljött az idő, hogy közösen megismerkedhessünk a második epizóddal. Az első ugye ott végződött, hogy Sariék ott maradtak a faluban és el kezdték élvezni a háztáji gazdaság előnyeit. Fjodor bácsi a szüleivel együtt hazatért Moszkvába. És elhangzott az ígéret, mely szerint, amint lehet visszatér Aludttejfalvába...
És az idő betelt. Elközelgetett... az az idő, amikor a koravén Fegya nem tud már a barátai és a falusi levegő nélkül kiteljesedni. Vissza szeretne térni Prosztokvasinoba!
Közben a Macska, és a Kutya egy (többek között - ugye ismerős a kifejezés, hogy kutya-macska barátság?) érdekes erkölcsi kérdés kapcsán nem tudnak közös nevezőre jutni. Vajon az állami tulajdonú tehén borja az államé vagy a tehén gondozójáé?
Egy bő negyedóránk van arra, hogy elmélyedjünk a történetben. Szerintem, megéri.
A moszkvai metró Kalizsko-Rizsszkaja vonalán teljesít szolgálatot az a szerelvény, amelyet teljes mértékben Oleg Tabakovnak szenteltek. A jármű napi rendszerességgel, menetrendszerűen közlekedik, nem egy alkalmi szerelvényről van szó. Kívül-belül a neves színészről készült fotók díszítik. A vagonokban a képek mellett rövid szövegek is olvashatóak, melyek a fotográfiákhoz és Oleg Tabakovhoz köthetőek. Kell-e az utókornak ennél grandiózusabb megemlékezése egy színész óriásról? Nem, a kérdésem nem jó. Helyesen így tehetjük fel: Lehet-e ennél grandiózusabban megemlékezni egy művészről? 2019. ősze óta így tiszteleg Moszkva városa egyik kiváló művésze előtt. A legendás színművész halála után másfél évvel már egy mozgó múzeum rója az útját oda-vissza a föld alatt. Közel hozza az utazóközönséghez mind a színházat, mind Tabakovot, mint embert, mint színészt.
Oleg Pavlovics Tabakov 1935. augusztus 17.-én született (Szaratovban) és 2018. március 12.-én (Moszkvában) hunyt el. Számtalan filmben szerepelt. Magyarországon talán az Alekszandr Mitta nevével fémjelzett Ragyogj, ragyogj csillagom mellett a Tavasz tizenhét pillanata című sorozatból ismerhetjük leginkább. Az előbbiben Vlagyimir Mokiszin karakterét formálta meg, az utóbbiban pedig Walter Schellenbergét. És hogy miért említettem meg mindezt? Miért került szóba Tabakov?
Mert kedvencem hangját is ő szólaltatja meg ebben a trilógiában.
Van egy jelenet, amikor Sarik kutya megemlíti a Pepsi kólát. Figyeljétek a Macska reakcióját! Ugye, hogy milyen jó szinkronszínésznek is Tabakov?
1978-ban készült egy közel húsz perces rajzfilm Vlagyimir Popov rendezésében. A forgatókönyv Eduárd Uszpenszkij Дядя Фёдор, пёс и кот - szó szerinti címe: Fjodor bácsi, (kóbor)kutya és macska; magyarul a Kisöreg címmel jelent meg 1980-ban - a című meséje szolgáltatta. Fjodor bácsi egy hatéves kisfiú, aki összeismerkedik Matroszkinnal a macskával. Közös elhatározással világgá mennek. Útjuk során megismerkednek Sarik kutyával, aki csatlakozik hozzájuk. Vajon meglelik-e álmaik honát? Erről szól ez a nagyon szűk 20 perces rajzfilmes alkotás.
Figyelem! Uszpenszkij meséjének létezik egy másik rajzfilmes feldolgozása is. Az 1975-ben készült, és három részes. Az epizódok címei: Матроскин и Шарик, Митя и Мурка, Мама и Папа. Magyar feliratot az ismertebb trilógiához készítettem. (Egyenlőre.)
Ez az animációs film nem csak kikapcsolódásra alkalmas, hanem - vélhetőleg az alkotóknak ez nem, vagy így nem állt szándékába - bepillantást is enged az úgynevezett brezsnyevi pangásba. Ez a politika-történelmi szakkifejezés nem arra vonatkozik, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev nevével fémjelezett korszakban semmi nem történt, mert igen is nagyon mozgalmas és sokszínű időszak volt ez, mind a Szovjetunió, mind a világ történelmében. A pangást a szovjet gazdaság állapotának szempontjából nézve érdemelte ki ez a korszak. A szovjet állam megszületését is már a gazdasági krízis jellemezte, és a válság végig is kisérte (sőt, le is győzte) a rendszert. A SzU (és később a csatlósállamokban) különböző korszakaiban különböző megoldásokat próbáltak eszközölni. Hadi kommunizmus, NEP, Új Gazdasági Mechanizmus, hogy csak a legismertebbeket említsem. A Magyarországon 1968-ban bevezetett Új Gazdasági Mechanizmus egy kísérlet volt. Kádár János a fel is jelentették pártbéli ellenfelei Moszkvában, mert úgy vélték, hogy a gmk-at is lehetővé tevő új ekonomiai elv elárulja a kommunizmus eszméjét. Amiben volt is igazság, ám a kádári vezetés Brezsnyev tudtával és beleegyezésével (ez szépítő eufémizmus is talán, hiszen vannak olyan források, amelyek szerint eleve a brezsnyevi vezetés utasítására) jött létre. Ez a gazdasági hozzáállás vezetett el ezután a kiskert (vagy ahogy akkoriban hívták hobbikert) mozgalomhoz. Városi emberek kisebb kerteket vásároltak, hogy megtermelhessék maguknak az alapvető zöldségeket. Ezzel is könnyítve a saját anyagi helyzetükön, illetve a tervgazdálkodás révén létrejött hiánygazdaságot tették élhetőbbé. Ennek a kísérleti terepe lett Magyarország. Azt gondolom, a mai negyven felettiek, főként az akkor városban élők, emlékeznek még erre az időszakra. Amikor hétvégenként kimentek a hobbitelekre ásni, kapálni, metszeni, öntözni. A falusiaknak meg az úgynevezett háztáji gazdaság jelent meg, mint lehetőség. E révén jött létre a legvidámabb barakk. Oly büszkén hívták így kishazánkat... Elárulok valamit: ezt a nevet sem mi találtuk ki magunkról. Ez a kifejezés az orosz nyelvben is ismert. Így már ugye, nincs is benne semmi kurucos kivagyiság... Értitek mire gondolok?
A rajzfilmben a brezsnyevi NEP mint lehetőség jelenik meg, és érdekes, hogy épp Matroszkin Macska aki meglátja ebben a lehetőséget... Azt gondolom, ez amolyan népnevelő üzenetrésze a mesének, viszont egyáltalán nem tolakodó, nem uralja le a sztorit. Sőt, a mai néző számára fel sem tűnik, hiszen általában nem úgy nézünk rajzfilmet, hogy létrehozásának időszakának politikai-gazdasági eseményeivel megpróbáljuk összhangba hozni. És mert a politikai üzenet nem agresszív a műben, így időtállóvá is tudott válni. Amit érdemes megnézni!
Érdekesség: 2014-ben felmérést végeztek, hogy Oroszországban melyik a legnépszerűbb rajzfilm. A közvéleménykutatás 1500 fő megkérdezésén alapult. Ezen szavazáson a Hárman Prosztokvasinoból a harmadik lett, a Shrekkel megosztva (5-5%). Az első helyezett a No, megállj csak! - a szavazatok 20%-ával - lett, a második a Mása és a Medve - a szavazatok 7%-ával.
A film megtekinthető: https://youtu.be/AThI4BPnPpU
Sokan, ha orosz filmekre terelődik a szó, csak a különböző háborús filmekre, sorozatokra asszociálnak. Ha látnak egy orosz produkciót, amely tele van tűzdelve Hollywoodra jellemző effektekkel, látványelemmel akkor kiszalad belőlük a namárazoroszokistudnak(időnként)jófilmetcsinálni közhely. Pedig a szovjet és orosz filmes alkotásokban épp az a jó, ami más, mint a mindennapi konzummegoldásokkal teletűzdelt és túlhype-olt vackok ... filmek. Mit szeretek az orosz filmekben? Azt hogy orosz. Hogy kelet-európai. Ha a körülmények, a hagyományok, a gondolkodás nem is az errefelé megszokott, de mégis megértem, nem kell hozzá lábjegyzet. (És épp ezért áll a hátamon visszafelé a szőr, amikor azt olvasom, hogy egyesek ajánlják másoknak, hogy nézzenek meg egy orosz filmet angol felirattal. Mert csak a lényeg, az íz tud elsikkadni egy nemzetközinek szánt szöveggel. Persze, ha ló nincs, jó a szamár is.)
A könnyedebb műfaj felé sodródunk, most a blogon. Szeretnék szót ejteni egy jelenségről. A prosztokvasinoi "kultusz"-ról. Prosztovasino egy képzeletbeli falu. Egy rajzfilm (sorozat) helyszíne.
A prosztokvasa szó jelentése aludttej, esetleg erjesztett tej. Szinonimái - a szótár szerint - a joghurt, a macon. A joghurtot mindenki tudja, hogy micsoda. De mi a macon? Örmény és grúz ételkülönlegesség. A név az örmény macun-ból (jelentése savanyú tej) származik. Két szó (macnul és a macuc'anel) összeoévadásából jött létre. A második jelentése erjedés, az elsőé savanyú, összegömbölyödik. Nyelvészek a szavak indoeurópai (szanszkrit) eredetét feltételezik. A kifejezés (macon) az örmény nyelvből terjedt el. Első írásbeli emléke a szónak a 11.századból származik. Érdekesség, hogy ez a feljegyzés épp a szó etimológiájáról szól. És napjainkig helytállónak tartják a nyelvészek. A grúz nyelvben a kifejezés maconi alakja ismert. Elkészítési módja egyszerű. Felmelegített (általában 37 fokra melegítik, de az örmények 40-50 fokra) tejbe belekevernek joghurtot. A tejes edényt néhány órára meleg helyre rakják és letakarják, majd a kész itókát hűvös (+2 - +8 fok között) helyen tárolják. (Az örmények megmaradt "régi" macunt - amit a Lactobacillus acidophilus erőteljes jelenléte jellemez- kavarnak a tejbe.) Ezen tejital készítése elterjedt a Kaukázusban, Kis-Ázsiában, és a Közel-Keleten. Felhasználják a tehenek, juhok, kecskék tejét fajtánként, de összevegyítve is. A régi korokban állati gyomor és bendőkben tárolták, mind a tejet, mind a macon, ami a sajtkészítés "feltalálásához" vezethetett.
Az első rajzfilm, ami Prosztokvasino faluban játszódik 1978-ban készült. A címe: Hárman Prosztokvasinoból. Eduard Nyikolajevics Uszpenszkij (1937.12.22.-2018.08.14.) meséjének animált feldolgozásáról van szó. A könyv magyarul is megjelent 1981-ben Kisöreg címmel. De az íróhoz köthető Genya krokodil és Cseburáska alakjának megalkotása is. E mesehősökről szóló könyvek szintén megjelentek magyar nyelven.
1980-ban elkészült a trilógia második része a Prosztokvasinoi vakáció. Majd 1984-ben a Tél Prosztokvasinoban.
A főhős egy komoly hat éves fiatalember: Fjodor bácsi. Megismerkedik Matroszkin Macskával, akit Fegya szülei nem szívesen látnak az otthonukban. Ezért a kisfiú világgá megy... Az első epizód, és az utána következők is, át van itatva a sajátságos orosz humorral. Ez által ugyanolyan kedvencévé vált a Szovhetunió és vonzáskörzetének lakóinak, mint a No, megállj csak! (Ну, погоди!). Személyes kedvencem Matroszkin. Van egy-két jó beszólása. De az időnként kissé ügye-fogyottnak tűnő Sarik kutya sem gyenge játékos. Summa summarum, szórakoztató rajzfilm vár a nézőkre. A mai orosz populáris kultúráról való társalgás való képesség elképzelhetetlen e trilógia ismerete nélkül. Bár ezt jónéhány - szerénytelenség nélkül állíthatom - e blogon ismertetett alkotásról elmondható.
A marketing, a kereskedelem jó érzékkel kihasználta és kihasználja az Aludttej faluhoz kapcsolódó lehetőséget. Az élelmiszerboltok tele vannak prosztkvasinoi desing elemekkel ékesített termékekkel. Ami - szerintem - egy tökéletesen jó reklámfogás. Egy népszerű... Jaj! Várjatok! a dolognak nincs vége!
A klasszikus trilógiát néhány évtizeddel később felmelegítették. A trilógia sorozattá bővült. Két évadnyi epizódot készítettek eddig. Az első évad 2018-ban - premier április 3.-án -, a második 2020-ban -premier május 22.-én - került először adásba. Az új részekben bővült a szereplőgárda is.
Szóval, a marketing és a rajzfilmkészítés megtalálta egymást. (Párhuzamos sorozatok is készülnek, például Pcsenkin postás főszereplésével.) A boltok tele Prosztokvasino feliratú (és valamely szereplő fizimiskájával díszitett) tejföllel, dobozos tejjel, ilyen-olyan krémtúrókkal... A gyerekcsatornák sugározzák a sorozatot...
Apropó! Legközelebb megismerkedhettek velük "személyesen" is. Magyarul!
Jó ideje nem tettem közzé komoly nagy filmhez tartozó feliratot. Nem mintha nem készült volna, hiszen a Barabáshoz tartozó is nyár közepe óta a "fiókban" lapul. Nem olyan régen volt Karácsony Magyarországon, és nem olyan soká lesz Oroszországban. Ilyenkor - már tradíció ez a médiánkban - előkerülnek az aktuális vallásos filmek. Ez a film is annak tűnhet, de - szerintem - több annál. Nem feltétlen egy apologetikus alkotás ez. De nem is egy blaszfémikus feldolgozás. És ami a legfontosabb (most), hogy nem köthető a karácsonyi ünnep misztériumához. Ez a film a húsvéti események sajátságos feldolgozása. Egy történelmi film az ókorból.
A szereplők, a színészgárda szinte teljesen ismeretlen, főleg a világ azon részén, ahol nem beszélnek az emberek anyanyelvi szinten oroszul. Az egyik legismertebb művésznője a filmnek Jelena Iljinicsna Podkaminszkaja. Na, ugye!
Az Amiről a férfiak beszélnek trilógia Násztyájáról van szó. (A 2009-es Karamazov testvérek Agafja Ivanovnája is ő, de a Konyha sorozatban is feltűnt - rendszeresen - Viktórija Goncsarovaként.) Itt Juszticiát, Pontius Pilátus feleségét alakítja.
Albert Leonyidovics Filozov legutolsó mozis alakítása is ebben a filmben található. Egy mellékszereplőt, Arimateai Józsefet alakítja. Szóval, nem a nagybetűs sztárok viszik el a filmet. Nem miattuk, nem nevek miatt érdemes megnézni ezt az alkotást.
Arimateai József... Akkor essünk túl egy fontos dolgon, ami a filmhez kapcsolódik.
Szerettem volna, hogy azok a bátrak, akik magyar felirattal fogják megtekinteni eme mozit, ne essenek a vallásosság csapdájában. Hiszen mindenki unalomig ismeri már a sztorit. Ezt gondolja mindenki. De van miért megnézni ezt az alkotást. Bennem nagyon sok gondolatot, elmélkedést indukált. Mert több, mint a jól ismert események megfilmesítése. A közöny, az apátia illetve a sablonos gondolatok elkerülése érdekében a nevek átírásakor eltértem a bevett vallási sablonoktól. Önmagában ez nem egy új kísérlet. Nem én találtam ki. David Harold Stern (1935-) megírja a Jewish New Testament : A Translation of the New Testament that Expresses its Jewishness -t amit 1989-ben adnak ki először. Ez egy Újszövetség fordítás, aminek az újszerűsége abból áll, hogy a különböző neveket nem az elgörögösödött zsidó nevek elangolosodott verziójaként használja, hanem az eredeti görög szövegben található zsidó neveket írja át az angol átírási szabályoknak megfelelően. 1998-ban kiadják a Complete Jewish Bible-t, amit ugyanezen elv alapján készít el. Mint a könyvek címéből is látszik a célja nem más, mint, hogy visszavigye az olvasót abba a kultúrkörbe ahonnan származik a Biblia. Mert például, a Názáretből származó Jézus nem pártus herceg volt, és árja sem volt. Hanem zsidó. Jó eséllyel nem gesztenyebarna volt a haja. Az orra... De hagyjuk a rasszjegyeket! Ja, és nem Jézusnak hívták. Jésua elgörögösödött alakjának elnémetesedett formájának elmagyarosult torzulása a Jézus név. Nem mintha ez olyan fontos lenne. (Bár mostanában egyesek balgaságukban mintha nagy fontosságot tulajdonítanának ennek.) Másrészről a név torzulása miatt nagyon sok önmagát kereszténynek (főleg ha csak kulturális értelemben gondolja magáról) tartó embernek újdonság, hogy a názártei (mert ez nem a családneve) Jézus zsidó. Azt meg pláne nem tudják, hogy komolyan vette a judaizmus tanításait. Megtartotta a vallási előírásokat, törvényeket. Nagyon valószínű, hogy a farizeusok közé tartozott. Közéjük járt, befogadták maguk közé, úgy öltözködött, mint ők. A judaizmus mai formája farizeusi örökség. Nem tudom, menjek-e tovább ezen a vonalon, vagy egyes olvasók lelkében már így is túl nagy a vihar, amit az általam leírtak skandaluma okoz...
Tehát úgy döntöttem, hogy a beidegződések által okozott unalom elkerülése végett, a nevek átírásánál szakítok a magyar egyházi tradícióval. Így lett Iskarióti Júdásból (vagy másik "magyar" nevén Judás Iskáriótes) karióti Júda. Kariót faluból származó Júda - ez az eredete a liturgikus névnek. Mária Magdaléna esetében nem alkalmaztam az eredeti nevet. Ennek oka az, hogy csak egy pillanatra tűnik fel, és ha magdalai Mirjamot írok, akkor gyanítom, nem sokan kapcsoltak volna, hogy kiről van szó. Egyetlen mondatben említik meg, de ez épp arról szól, hogy a Názáreti talán gyengéd szállal kötődne hozzá. Ez mint pletyka tűnik fel, és úgy gondoltam, hogy a nézőnek könnyebb asszociálnia, ha ebben az esetben meghagyom a hagyományos keresztény liturgikus nevet. A Krisztus utolsó megkísértése című film is feldolgozza ezt az Egyház által eretneknek tartott feltételezést. Ami gyakorlatilag blaszfémia. Mármint a pletyka. És hogy valamennyire következetes legyek, így a Názáreti anyukájának a neve sem lehetett az eredeti Mirjam.
Vettem a bátorságot és a szövegben használtam egy helyen a haver kifejezést. Mielőtt ezt valaki szóvá tenné, teljesen autentikus. Ez a magyar nyelvben meghonosodott szó eredetileg a héberből származik.
"И виновен я в крови праведника сего! Смотрите, вы!"
A magyar tradíció szerint ezt úgy kellett volna a szövegbe átültetnem, például hogy: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!” (Idézet a Szent István Társulati bibliafordításból.) Ám, az orosz hagyományos formula - amelyet a film is használ - formailag nem egészen így fogalmaz.
"Bűnös vagyok ennek az igaz embernek a vérében. Nézzétek!"
És Pilátus felemelve megmutatja a vizes kezét. Miért mosta meg a kezét? A sematikus megközelítés, amely azt mondja, hogy jelképesen lemosta kezéről a bűnt, nem téved. De ez több, mint egy jelképes cselekedet. A kijelentése előtt, a főpapok a mózesi törvényre hivatkozva kértek a vádlottra halált. Hiszen az Isten Fia titulus egyértelműen messianisztikus, és ezért blaszfémikus volt számukra.
Egy egyszerű kérdésben foglaltak állást. Jézus teofánia, vagy egy istenkáromló csaló. Teológiájukba nem fért bele a Szenvedő Szolga istenképe, ezért meggyőződésesen vallhatták, hogy Jézus állításai szakrilégiumok (szentségtörések). Ezért lehetett a népet befolyásolni, és ezért kértek kegyelmet Barabásnak.
Pilátus bemutatta, hogy az ő kezén nincs vér, azaz nem ő öli meg. De ez önálltatás volt. Mert csak az államhatalomnak volt joga kivégezni bárkit. És ő az állam erőszak monopóliumát vallási kérdés eldöntésére használta. Pontosabban, átengedte használni. A kézmosással igyekezett elhatárolódni az önmaga által létrehozott rendszer ellen.
Másrészt a filmbéli mondat arra is utalhat, hogy már Jézus megfeszítése és halála elött (is) vétkezett a helytartó. Az hogy engedett a vallási lobbinak, már e tette is bűn volt. És, a magam részéről, ezzel egyet is tudok érteni. (És most ne is menjünk bele a Megváltás teológiájába, mert ugyanakkor épp Barabás elengedése, és Jézus elítélése, majd kivégzése az ami elvezette az emberiséget az Új Szövetségbe, az Új szövetség korszakába. Tehát, szükséges volt, sőt predesztinált.)
Igyekezetem a megszokott vallásos kifejezéseket, formulákat elkerülni - már amennyire tudtam és lehetett -, mert meggyőződésem, hogy ezzel a már unalomig ismert - és idézett - történetek (újra) élni, üzenni tudnak. Az Elvégeztetett!-ből (Свершилось!) például így lett Beteljesült! a feliratban. Tartalmilag semmi különbség, de így remélhetőleg még véletlenül sem hallja senki Sinkovics művész úr hangját, amikor olvassa azt a felirattáblát. Így talán elkerülhetőbb(ek) a kényszeres asszociáció(k). És szerintem, ez fontos.
Hát... Röviden talán ennyit a magyar feliratról.
A film
Mindenki által ismert történetet dolgoz fel a film. Ám egy kicsit más szempontból, mint azt eddig megszokhattuk. Barabás megöl egy farizeust. A farizeusokat ebben a korban szentéletű embereknek tartották. Barabást utoléri az igazságszolgáltatás. Ám kegyelmet kap, és megszabadul a kivégzéstől. De nem tud szabadulni a lelkiismeretének vádlástól. Hiszen tudja, hogy gyilkos, és tudja, hogy akit helyette kivégeznek ártatlan. A gyötrődés hajtja. Megismerkedik új emberekkel, akik így vagy, de kötődnek a Názáretihez. Egyre több mindent - és nem feltétlen szinoptikus módon - tudd meg Jézusról. Közben rádöbben arra, hogy az addigi élete, életének mozgatórugói mennyire illuzórikusak.
Sok mindent hall, például az eljövendő Feltámadásról is. Utána akar járni: vajon igazak-e az állítások? Ki valójában, vagy ki volt valójában Jézus... Erről szól ez a nem mindennapi alkotás.
A film kulcsjelenete - számomra - maga a bírósági tárgyalás. Annyira szépen össze van hozva, és annyira benne van minden.
Miről is van szó?
Láthatjuk az államhatalmat (Pilátus személyesíti meg) és az azzal összefonódó vallási vezetőket (Kajafás és csapata). Szimbiózisban élnek egymással. Közösen irányítják a Júdea provincia életét.
Az államhatalom esetében nincs szétválasztva az igazságszolgáltatás és a végrehajtói hatalom. Időnként irányított, manipulált kérdésekkel konzultálnak a néppel. Azt hiszem, ezt hívják illiberális demokráciának. Bár ez a kifejezés nem túl régi, régebben nem így hívták. Ha csak a 20.századot nézzük, akkor ilyen volt a Horthy-, a Franco rendszerek, és hát egész Közép- és Dél- Amerikára ez (volt és most is ez) a jellemző. Vagy ilyen rendszer van 1978 óta Iránban is.
A vallási vezetők politikai céljuk eléréséhez indirekt módon zsarolják a világi hatalom vezetőjét.
- Nem vagy a Caesar barátja!
Ez igen súlyos vád. Ez nem azt jelenti, hogy nem hajókáznak időnként együtt. A Caesar barátja egy kitüntető cím, egy rang. Pilátus birtokolta ezt, de a főpapok az állításukkal kétségbe vonták, hogy jogosan kapta meg ezt, illetve hogy még jogosan viseli. A legitimitását kérdőjelezték meg. A római helytartónak nem sok választása van. Az imperátor iránti lojalitását bizonyítania kell, mert az intrikus vallási vezetők Rómában kicsinálhatják. Vizet kér, kezet mos. Elhatárolódik az elkövetkezendőktől. Vagy a kézmosása azt jelképezi, hogy tisztán, "megújultan" hozza meg döntését? Ami eddig volt, felejtsük el. Behódolok.
Ha a történetről szóló eredeti írásokat elolvassuk, akkor (is) egyértelmű (ahogy a filmből is kiderül), hogy a jelen lévő tömeget manipulálják a papok. Így, a demoszra hivatkozva kényszerítik a Trónt, hogy az Oltár érdekeit szolgálja. Legalábbis ebben az esetben. Abban a korban nem volt ez természetes. Volt olyan római kormányzó, aki sikeresen állt ellene a vallási lobbinak. Mindezt azért jegyzem meg, hogy tudjuk: Pilátus előtt is lett volna másik út. Neki ugyanúgy felelőssége volt, mint Kajafásnak, mint a jelen lévő sokadalomnak. Mindenkinek. Mindenkinek, kivéve Barabásnak. Ő csak sodródik.
Nem véletlen, hogy ez a bibliai jelenet (a Názáreti Jézus tárgyalása és elítélése) megihlette Bulgakovot. Nem véletlen, hogy négyszer írta meg, nem véletlen, hogy a kéziratát többször megsemmisítette. (Ezért kellett megírnia többször.) Nem véletlen félt, hogy írása az NKVD kezébe kerül. Nagyon összetett jelenet. Sok áthallással. Sok tanulsággal. Veszélyes olvasmány. És mivel elég pontos és hű a feldolgozás, ezért veszélyes a filmbeli jelenet. Talán nem véletlen, hogy egy kicsit később a film készítői megpróbálnak elvenni az éléből.
A bírósági jelenet egyik fő mondanivalója az, hogy amikor az állam végrehajtó hatalma összefonódik az igazságszolgáltatással, amikor gyakorlatilag egy a kettő, és ha mindez meg van támogatva vallási ideológiával is akkor a létrejövő rendszer embertelen, sőt, antikrisztusi (Krisztus ellenes vagy Krisztust helyettesítő) lesz. És valahol erről szól a Szolgálólány meséje című könyv is. Aminek van filmes és filmsorozatos feldolgozása is. És épp ezek a művek mutatják azt, hogy ha a vallási vezetők nem ismerik ezt a bibliai történetet, ha nem értik meg, miről szól, akkor az államhatalommal kötött szimbiózusukkal épp a krisztusi elveket sértik meg. Aposztatákká válnak. És miért? A pénz miatt, esetleg a hatalom miatt... És közben vakokká is válnak, mert csak azt látják, hogy az emberek vádolják Istent. De azt már nem, hogy miattuk.
Ez a jelent arra tanít minket, hogy jobb az Államnak ha nem közösködik semmilyen Vallással, és jobb a Vallásnak is, ha soha nem közösködik az Állammal. (Még akkor se ha az Állam pénzt, hírnevet, elismertséget kíván adni.) És ennek az elvnek az összes ember a haszonélvezője.
Velejéig romlott emberek lennének azok az egyházi vezetők, akik államhatom kivont kardja mögött felsorakoznak? Azt gondolom, nem. Többségüket talán az a tudat, hatja át, hogy jó ügyet szolgálnak. És ez az ügy Isten munkája. És ha az államhatalom így vagy úgy támogatni akarja, akkor kár lenne ezt visszautasítani. De itt van a kutya elhantolva. Mert hogy tudja az Állam a Vallási Intézményt támogatni? Pénzzel, jogszabályokkal és karddal. De ez szimóniát, korrupciót, és indokolatlan erőszakot szül. Persze, emberileg érthető, hogy úgy gondolják, Intézményüket más pénzével (is) könnyebben fenntarthatják. Úgyis az Igazság és a Bölcseség letéteményesei ők. Minek foglalkozzanak földi dolgokkal. Ám ez csak egy róka fogta csuka esetet fog kialakítani. A bírósági jelenet is erről szól. Ugyanakkor a filmben nem ez az egyetlen konfliktus az államhatalom képviselője (Pilátus) és a vallási vezetők között. És nem mindegyik konfliktusnak ugyanaz a vége. Nincs egyértelmű hatalmi viszony, a helyzet változik. Intrikák irányítják az eseményeket. Nem Isten, és nem is a felkentek.
Barabbas. A Dream of the World's Tragedy
Nem. Nem tévedés, nem elszerkesztés, nem a blog feltörésnek következtében van a bejegyzés ezen részének angol címe. A cím nem más, mint Marie Corelli (1855.05.01. - 1924.04.21.) novellista egyik írásának a címe. A hölgy kora - a viktóriánus és az edwardista korszak - divatos írónője. Legtöbb példányszámban az ő műveit adták el Nagy Britanniában. Műveit lelkesen gyűjtötte Sir Winston Churchill is, például. És hogy mennyire volt népszerű? 1915 és 1926 között 9 művéből 10 filmet forgattak le. A Paramount, a Fox Film, Stoll Films mellett magánbefektetők is láttak fantáziát a megfilmesítésekben. És hogy kerül mindez ide? Úgy, hogy a Barabbas című alkotását 1900-ban Je. F. Kropotkin lefordítja orosz nyelvre, és ez lesz a Barabás című orosz film forgatókönyvének az alapja.
Marie Corelli
Marie Corelli, eredeti nevén Mary Mackay, első regénye 1886-ban jelenik meg. Egymaga több könyvet adott el, mint Rudyard Kipling, H. G. Wells, Sir Arthur Conan Doyle együttvéve. Kora populáris írója volt. Kritikusa ezt a szemére is vetették: sokaság kedvence. Londonban született, apja egy neves skót költő, anyja pedig a poéta szolgálója volt. 1866-1870-ig egy párizsi kolostorban nevelkedik. Kezdetben zongorázással keresi kenyerét, 31 évesen kezd el írni. Melodramatikus stílusa miatt az irodalmi elit tagjai rendszeresen bírálták. Élete során kapcsolatba került a rózsakeresztes mozgalommal, és írásaira jellemző, hogy a keresztény szemlélet ötvöződik a misztikával. A Fáraó Átka néven elhíresült legenda kitalálása az ő nevéhez köthető. A New York World-ben (new yorki újság, ami 1860 és 1931 között jelent meg) publikálták azt a levelét, amelyben az írónő kifejti, hogy az átokról figyelmeztette George Herbertet, Carnarvon ötödik earl-jét, aki Tutanhamon sírjának egyik megtalálóját. Ennek a köszönhetően nemzetközi ismertsége növekedett. (Annyira nagyra azért nem, hogy akár egyetlen művét is lefordítsa valaki magyarra. És ez a mai napig így van, tudtommal. Hiába rajongott műveiért az angol királyi család.)
Mark Twain kifejezetten nem kedvelte Marie Corellit egészen a személyes találkozásukig. Akkor 180 fokos fordulatot vett a véleménye. Az irónő több mint 40 évig élt együtt Bertha Vyver-rel. Semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy leszbikus lett volna. Ugyanakkor kritikusai és némely életrajzírója a szemére vetik, hogy regényeiben gyakron előfordul a női szépség erotikus leírása. Igaz, minden esetben férfi karakter szájába adva. Köztudott, hogy szenvedélyesen vonzódott Arthur Severn iránt.1906 és 1917 között napi szinten írt levelet neki. Közös munkáik is voltak, ugyanis a férfi festő volt, így illusztrátorként is dolgozott. De nős is volt, úgyhogy az esetleges közös jövő csak ábránd maradhatott az írónő számára.
Az első világháború alatt jogerősen elítélték élelmiszer felhalmozás büntette miatt. E miatt népszerűsége jelentősen lecsökkent. (Micsoda idők! Ma ez már elképzelhetetlen Kelet-Közép-Európában!)
Munkássága napjainkra feledésbe merült. Még akkor is, ha időnként itt is, ott is inspirál filmes alkotókat.
Egy már-már régi, ám klasszikus mese rajzfilm. A Karácsony nálunk Magyarországon egy vallási ünnepnek indult családivá átalakult esemény. Most nem szentelnék annak sok időt, hogy elmélyedjük abban a kultúrtörténeti tényáradatnak, hogy a december 25-26.-ához kötött ünnep nem bibliai eredetű, hanem egy szinkretista vallási katyvasz. Nem fontos ez most nekünk, hiszen Oroszországban (és más kulturálisan a keleti kereszténységhez tartozó országban) a Karácsony nem decemberben van, hanem január 6.-án. Ott ez az ünnep egy nem nagy össznépi (bevásárlási show), hanem egyházi ünnep. Az utcákon járva-kelve, a médiát figyelve olyan benyomása lehet egy magyarországi magyarnak, mintha az egyház és az állam szétválasztásában előttünk járnának. Persze, a politikusok ott is kacérkodnak azzal, hogy a különböző egyházi vezetőket elcsábítsák (kit anyagi javakkal, kit a propaganda mákonyával, kit populáris elismerésekkel), mégis csínján kell bánniuk az összeborulással. A látszatra nagyon kell adni. Oroszország egy multikulturális állam. Sok különböző vallással. A kereszténység, a judaizmus, az iszlám, az animizmus, a sámánizmus, a materializmus, a nyílt sátánizmus és ki tudja milyen hitvilágok sokasága jellemzik az országot. Felelős politikus nem lehet vallásilag kirekesztő. Moszkvában nagyon régóta másodfokú terrorveszély van kihirdetve. Nagyon, nagyon rég óta... (Persze, a NER már megtaníthatott minket arra, hogy az ilyen veszélyhelyzetek kihirdetése ez nem feltétlenül jelent valós vagy jelentős veszélyt.)
Szóval, a Télapó és a Szürke Farkas meséje egy másik kulturális környezetbe visz el bennünket. Az egyik legnagyobb ünnep Oroszországban az Újév napja. Ilyenkor megajándékozzák egymást azok, akik közelvalók egymáshoz. Az átlag orosz jóval szerényebb ajándékot ad/kap, mint az átlag magyar Karácsonykor. Így - lehet hogy egyeseknek paradox módon - jobban is örülnek egymásnak, az ajándékot jobban meg is becsülik. Persze, kivételek mindenhol vannak.
Moszkva, 2020
Hat nappal az újévi ünneplés után eljön az ortodox karácsony ideje. Ilyenkor nincs ajándékozás, ez egy tisztán vallási ünnep. A templomokat feldíszítik. Oldaluknál megjelenik a dús fenyőágak közé helyezett betlehem. Bent az épületben egy nap több istentiszteletet is tartanak. Ezek az alkalmak időben hosszabb ideig tartanak, mint a nálunk megszokott katolikus vagy református, esetleg evangélikus rendezvények.
A karácsonykori templomba járás társadalmi elfogadottsága sokkal nagyobb, mint nálunk.
Ugyanakkor az állami propagandagépezet nem harsogja az ünnep reklámját.
Pedig, például Moszkvában, már november végén karácsonyi díszbe öltöztetik a város. És ez így is marad február végéig- március elejéig. A karácsonyi Moszkva meseszép.
Januárban van még egy egyházi ünnep, és ez a Régi Újév, Január 13.-a. Ez a gregorián naptár szerinti évkezdet. És az ortodox egyházak a mai napig ezt a naptárt használják.
Január első két hetében szinte megáll az élet az országban. Az első héten a mozijegyek drágábbakká válnak. Nem csak úgy általában. Decemberben olcsóbban nézhetjük meg ugyanazt a filmet, mint pl. január harmadikán.
Az emberek az év első hetében - aki teheti - bejárja a városok feldíszített parkjait... Korcsolyáznak, esznek, isznak, sétálgatnak, bámészkodnak...
Úgy vélem, nem ártott ez a kis kitekintés. Bár a rajzfilmet nézve, egyből szembeötölhet a tradíciók különbözősége, de remélem - főleg egy kis olvasás után - nem zavaró, és a kedves érdeklődő maradéktalanul élvezni tudja majd ezt a szűk 20 perces mesét.
A Télapó és a Szürke Farkas 1978-ban készült. Népszerűségét mutatja, hogy többször többféle adathordozón (VHS: 1991, 1995; DVD) kiadták az idők folyamán. Úgyhogy túlzás nélkül állíthatom, hogy egy klasszikus szovjet mese rajzfilmmel van dolgunk. Annál is inkább, mert egy 1937-es rajzfilm feldolgozásával, modernizálásával állunk szemben. Ez eredeti történetet egy kicsit át is írták. A Télapó és a Szürke Farkas harmincas években készült eredetije is két másik mese alapján íródott. Tehát, nekem senki nem mondja majd, hogy: Ó! Ebben nem sok eredeti dolgot láthatunk. Mások már mintha megcsinálták volna ezt! :D
És hogy milyen ez az alig több mint negyedórás rajzfilm?
Úgy vélem, felnőttek által is értékelhető, vidám mese. Ha már kinn nincs hó, akkor legalább a kijelzőkön nézzünk ilyen történetet.))) Állítom ezt én, aki örömmel vettem, hogy idén nem öntötték ránk az álságos és szirupos Szeretet Ünnepe PR-t. Mert nem egy-két napon keresztül kellene megbecsülnünk, tisztelnünk egymást. Nem képmutatóan ajándékok mögé bújva kellene hazudni szeretettet olyanoknak, akiket még csak nem is tisztelünk. A SZÜ maszlag önámítása nélkül tisztább lenne az életünk. Ugyanakkor sokan vannak, akik ezen a napon valóságosan is megélik a jobb adni, mint kapni életérzést. Ugye, nem ők vannak kisebbségben?
A film fellelhető: https://youtu.be/QHayi-05Rg4
Az ünnephez tartozó kapcsolódó másik mese, amely Hópehelyke történetét meséli el megtalálható itt: https://youtu.be/0m8W1MyVGXo
Időről-időre kaptam jószándékú tanácsokat, javaslatokat arra vonatkozólag, hogy mi hogyan "illik" lenni egy filmes blogon. De hát én, kezdetektől fogva, nem egy filmes blogban gondolkodtam. Így hát most egy merészet lépek! Napjaink orosz irodalmának egyik üdvöskéjéről írnék néhány mondatot.
Vera Polozkova
Vera Nyikolajevna Polozkova 1986. március 5.-én született Moszkvában. Öt éves kora óta ír verseket. első könyve 15 évesen jelenik meg. 2006-ban a СЛЭМ költészeti verseny döntőse. Végül Oleg Boricsevvel közösen lett a év költője (Поэт года ЖЖ).
Zsurnalistaként több sajtótermékben is megjelent az írásai (Книжное обозрение; Cosmopolitan és Афиша).
2003-2004-ben az FBI-Press alkalmazottja, jegyzeteket ír az Искра-Spark-ba, és a Шик-Magazine-ba.
2008. áprilisáig a ART4.RU Moszkvai Kortárs Művészeti Múzeumban dolgozott. Nem csak költőnő, hanem énekesnő is. Saját poémáinak megzenésített változatát adja elő. Első nyilvános fellépése 2007. májusában volt a Bulgakov Ház (Булгаковский дом) nevű kulturális központban ( Moszkva, Bálsája Szávodája utca 10.) Első olyan verseskötete, amelyben nem gyerekversek találhatóak 2008.-ban jelent meg. A kötet címe: Непоэмание. A kiadás Alekszandr Zsitinszkij író nevéhez köthető. Vera Nyikolajevna az íróval annak blogján keresztül vette fel először a kapcsolatot.
A költőnő 2008 óta az Общество анонимных художниов című előadás oszlopos tagja. Ugyanebben az évben a Livebook kiadó megjelenteti a Фотосинтез című kötetét. Akkora a sikere, hogy még háromszor újranyomtatják. Ez impozánsan hangzik, de nézzük a tényt! Ezen kiadások összesen mintegy 30 000-es példányszámot jelent.
2008 novemberében Indiába utazik, és ezen utazás inspiratív számára. Ez az Индийский цикл-ben manifesztálódik. Költészetében hangsúlyos szerepet kap - az utazás után - az Istennel való kapcsolat és annak változása, és a spirituális megtapasztalások is. A kritikusok szerint szövegvilága nem változik, csak a témaválasztásaiban jelenik meg új színfolt.
2009-től a Praktika Színház gárdáját erősíti, ahol a saját verseiből összeállított műsort (Versek a szerelemről - Стихи о любви) adják elő. 2009-ben a permi színház is műsorára tűz egy a költőnő verseiből összeállított előadást.
Ugyanezen év júniusa - véleményem szerint - fontos mérföldkő az életében. Megjelenik első hangoskönyve a Фотосинтез. Ebben, az ezzel azonos című verseskötetében található alkotásokat használja fel. Saját maga olvassa fel saját verseit.Az ő olvasatában ismerkedhetünk meg költészetével, és saját jegyzeteivel is ellátja a kiadványt, a könnyebb érthetőség és megértés jegyében. A fogyaszthatóság szempontjait is figyelembe veszik a készítők, így a próza esetleges szárazságát zenével "puhítják". 2013-ra a lemezt hatszor adják ki.
2010. januárjában a Livebook újra kiadja a Непоэмание című kötetét. Ez azért egy kicsit több, mint egy szimpla újrakiadás, mivel több mint húsz verssel több szerepel benne, mint az eredeti kiadásban. A következő két évben - 2011; 2012 - újranyomják ezt a kötetet.
2011. június 8.-án "megjelenik" a Знак неравенства című albuma. Azért írtam idézőjelbe a megjelenik szót, mivel valójában fizikai adathordozón nem adják ki, csak internetes terjesztéssel megvehető.
Az albumon a költőnő versei ugyanúgy zenés környezetbe kerülnek, mint a Fotoszintez esetében.
2011 őszétől 2012 nyaráig mintegy 60 koncertet adnak Oroszországban és Ukrajnában.
A 2011. júniusi megjelenésű albumot demónak tervezték, a végleges lemez felvételeit 2012 nyarán kezdték felvenni. A közel egy év alatt jelentősen megváltozott a zene. És dupla CD lett belőle. Az album bemutatója 2012. november 6.-án volt a moszkvai Majakovszkijról elnevezett Akadémiai Színházban.
2012 nyarán Vera Polozkova debütál a new yorki Book Expo-n. Ugyanitt felolvasást is tart.
2013 januárjától elkezdi műveit videón is promózni.
2013. április 18.-án megjelenik harmadik kötete, amelynek címe: Осточерчение.
Az írónő Youtube csatornája: www.youtube.com/channel/UCWZR03pHGjlVpr_ZV38TXfQ
A vers elolvasható itt: https://stihi.ru/2014/11/28/9725
Ismét élnék a lehetőséggel, és egy nagyszerű filmre szeretném felhívni a figyelmeteket. Köszönet kubulnak a feliratért!
Nagyon érzékeny dolog a múlttal való szembenézés. Személyes véleményem az, hogy ez jobban sikerült Oroszországban, mint Magyarországon. Ott nem tagadták meg, nem tagadjál le a közelmúltjukat. Történelmietlen és hazug ámításban nem menekültek. Olyan nincs, hogy "törvények" kívül helyez egy politikai garnitúra az országa, a nemzete történelméből évtizedeket. Az ilyen gondolkodású emberek felelőtlenek. Hiszen éppen az a tudat, hogy tetteikkel így vagy úgy, de el kell számolnia a politikusnak, szóval az erről való meggyőződés lehet(ne) fék a lelkében, hogy ne felejtse el: nem tehet meg mindent. Mindennek következménye van.
A mi politikusaink az új alkotmány elfogadásakor homokba dugták a fejüket. (Alap)Törvényerővel megmutatták, hogy a mai Magyarországnak nevezett politikai térséget valóban a következménynélküliség földjének tekintik. De van egy rossz hírem. (Ami szerintem nem is olyan rossz.) Ez nem igaz. Ilyen még soha nem volt a Történelem során. Mindennek van (és lesz) következménye. Ja és megbűnhődni csak a múltat lehet. A jövendőt soha. Mert a bűnhődés mindig a bűn következménye. (Dosztojevszkij ezzel nagyon tisztába volt. Írt is erről egy példázatot. Nem valami újdonság, amiről írok.)
Lomomoszov valami olyasmit mondott, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a saját múltját, annak nincs jövője. Nem rendelkezik jövővel.
Ebből a szemszögből (is) nézve az Ajándék Sztálinnak nagyon is jó film. Legalább olyan jó, mint az Alzsírsorozat, és ráadásul ugyanazt a történelmi kort, ugyanazt a történelmi jelenséget járja körül. Drámaiságban, karakter megjelenítésben, látványban - egy szóval - mindenben magas szintű.
A sztálinizmus bemutatása sokkal árnyaltabb, többrétűbb, mint azt kis hazánkban megszokhattuk. Nálunk még mindig - politikai elfogultságoktól függetlenül - az események hruscsovi értelmezése a mainstream. Oroszországban már rég túlléptek ezen. Időnként, már számomra, túlságosan is. Mire gondolok? Például arra, hogy már színházi zenés-táncos darabot is mutattak be a GULAGról. Ez nekem sok, mint a Puskás Ferencet szenté avatni próbáló musical. Bocsássatok meg nekem, elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek arra, hogy az őrnagy úrnak nem okozott nehézséget katonai nyugdíjat igényelni a kádári Magyarországtól. Ma meg úgy akarják nekem bemutatni őt, mint aki... Hagyjuk! Nekem ez is sok!
Az Ajándék Sztálinnakban dramaturgiailag tudjátok mi a legnagyobb dobás? Talán az, hogy emlékeztet arra minket, hogy bár a film arról szól, hogy a Vezető jubileumi születésnapjára mindenki ajándékot készít, de a legnagyobb ajándékot mégis Sztálin adja Kazahsztán népének. (Rádió)Aktívan.
Aki igényes filmet akar nézni, feltétlen nézze meg!
Kubul! Köszönöm azt is, hogy hozzájárultál az írásod utánközléséhez. Ami eredetileg a blogodon jelent meg.
Ajándék Sztálinnak
Eredeti címe: Подарок Сталину (2008)
A film narrátora, egy idős ember gyermekkora egy szakaszát idézi vissza, mi történt vele 1949-ben.
1949 történelmi környezete
Mozgalmas év volt 1949. Már tombolt a hidegháború. Csupán néhány eseményt sorolok itt fel. Ebben az évben alakult meg a NATO, létrejött a két német állam: az NDK és az NSZK valamint a kommunista- győzelmet követően kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. 1949-ben ítéltek halálra elvtársaik kommunista politikusokat, mint „imperialista ügynököket” (a magyar Rajk Lászlót és a bolgár Trajcso Kosztovot). Bírósági perek sorozata indult el Amerikában a kommunista párt vezetői ellen.
A Szovjetunióban újult erővel lángolt fel a represszió, a Baltikumból például mintegy 90 000 „nép ellenségét” deportálták az ország gyéren lakott vidékeire. Az év első felében hágott tetőpontjára a harc a „kozmopoliták” ellen, támadva a különböző művészeket. A pártlapban, a Pravdában nyílt antiszemita írás jelent meg olyan vádakkal támadva a”hazátlan kozmopolitákat”, amelyek a szovjet törvények értelmében bűnténynek minősültek. Eben az évben két emlékezetes esemény volt a Szovjetunióban: augusztus 29-én Kazahsztánban végrehajtották az első kísérletet a szovjet atombomba kifejlesztésére, és december 21-én megünnepelték „hőn szeretett” Sztálin elvtárs 70. születésnapját.
A szovjet atombomba
A szovjet atomfegyver programja a 2. világháború idején, 1943-ban kezdődött I. V. Kurcsatov vezetése alatt. Eleinte nem kapott nagy támogatást a kutatás, de miután az amerikaiak Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombákat, a szovjet vezetés felgyorsítatta a tevékenységet. Kazahsztánban Szemipalatyinszktól 160km-re
A pirossal jelölt terület az atomkísérletek színhelye
Julij Hariton főkonstruktőr az atombomba másolatával
létrehoztak egy kutató-várost, ahol a bomba kifejlesztését végezték. Az első robbantás az „Első villám” (Первая молния) fedőnevet kapta. Magát a bombát RDS-1-nek nevezték el, aminek valószínűleg nem volt semmi jelentősége, de a projekt résztvevői hol Sztálin Reaktív Hajtógépe (Реактиный Двигатель Сталина), hol Oroszország Maga Megcsinálja (Россия Делает Сам) kifejezésként dekódolták. Az amerikaiak a bombát Sztálinról elnevezve Joe-1-nek becézték.
Persze az augusztus 29-i sikeres robbantást a szovjetek titokban akarták tartani, de szeptember 3-án egy Szibéria közelében elhaladó amerikai kémrepülőgép radioaktivitást észlelve bizonyítékot szolgáltatott az atomkísérletről. Szeptember végén Truman elnök bejelentette, hogy a Szovjetuniónak is van atombombája nagy sokkot váltva ki ezzel. Néhány hónappal ezután letartoztattak egy, az amerikai atomprogramban dolgozó német fizikust, Klaus Fuchst, aki beismerte, hogy fontos információkat adott át a szovjeteknek az atombombáról. Bár a kutatásban résztvevő tudósok különbözőképpen ítélik meg a kémjelentés súlyát a szovjet atombomba létrehozásában, az tény, hogy az meglehetősen hasonlított az amerikaira.
Abból a célból, hogy a bomba környezetre gyakorolt hatását vizsgálják, a szovjet tudósok a robbantás közelében épületeket emeltek, hidakat és más építményeket létesítettek. Ezen kívül ketrecekben állatokat helyeztek el, hogy megvizsgálják a sugárzás hatását az emlősökre.
A Szemipalatyinszk közelében lévő kísérleti telepen a mintegy 40 éves tevékenység során 456 robbantást (ebből 116-ot felszín felett) hajtottak végre. Igen sok, ellenőrizetlen pletyka kering a robbantások hátteréről. Leírják, hogy a robbantás idejére nem evakuálták a közelben élő embereket, még olyat is olvastam, hogy a későbbi robbantások idejében a környéken élő embereket kirendelték házaik elé, hogy így vizsgálják meg a bomba biológiai hatását. Ilyesmi azért nehezen hihető. Az viszont tény, hogy a független Kazahsztánban törvényt hoztak a tesztelések áldozatainak anyagi kompenzálására és egészségügyi támogatására.
Sztálin születésnapja
Ünnepség Moszkvában Sztálin 70. születésnapján
A vezér születésnapjára óriási ünnepségsorozatot rendeztek, külön bizottság (75 taggal) létesült a nagy nap megünneplésére. Munkaversenyeket rendeztek, költők – közöttük a legnagyobbak is, mint például Anna Ahmatova – verssel köszöntötték a Szovjetunió népeinek bölcs vezérét. Ünnepi bélyeget is kiadtak, és még az egyház is felköszöntötte. A „szocialista országok” is csatlakoztak az ünnepséghez. Budapesten ekkor indították el a háború utáni első trolibuszjáratot, ami a 70-es jelzést kapta.
A Sztálin születésnapjának megünneplésével kapcsolatosan tévedés lenne azt hinni, hogy azt pusztán a terror kényszerítette ki. Voltak nem is kevesen, akik őszinte lelkesedéssel ünnepelték a nagy napot. Jellemző példa a Sztálin iránti imádatra, hogy abban az eszeveszett világban, ahol még a hivatalban lévő államelnök (Kalinyin) és külügyminiszter (Molotov) feleségei is száműzetésbe kerültek, a férjek nem hagyták ott hivatalukat, hűen szolgálták –ahogy ők hívták – a Gazdát. Ezt persze lehetne akár gyávaságnak, megalkuvásnak is felfogni, de Molotov még Sztálin halála után évekkel is nagy tisztelettel beszélt a vezérről. Sőt, a meghurcolt felesége egyszer a 60-as években Sztálin lányának állítása szerint ezt mondta neki: „Apád egy zseni volt. Amikor kitört a háború ő szétverte az ötödik hadoszlopot, a párt és a nemzet egységesek voltak…”
A film
Ez a film egy egészen más Szovjetuniót mutat be, mint amilyet annak idején a propaganda láttatott a nézőknek. Egyrészt nem az európai területen játszódik, mint a hozzánk eljutott szovjet filmek zöme, másrészt abban az országban, ahol ugyancsak üldözték az egyházakat, a szereplők igencsak vallásosak. A háttérben zajló atomkísérlettel kapcsolatban azt villantja fel, hogy a robbantás milyen tragédiát okozott a helyi lakosságnak.
Egy idős ember gyerekkorának egy szakaszát idézi vissza, az ő narrációja vezeti végig a a nézőt a történteken. Szasát (a gyerek főszereplőt) és nagyapját, a moszkvai zsidó szabót sok más emberrel együtt Kazahsztánba viszik száműzetésbe.
A kéthetes, út során a nagyapa meghal, utolsó szavaival kéri Istent, hogy oltalmazza a gyereket. Miután megérkeszik Kazahsztánba a vonat, Kaszim, a kazah vasúti pályaőr egy ügyes fondorlattal magához veszi a gyereket. A vasutas egyedülálló ember, családja meghalt az éhínség idején, ő maga megsebesült a fronton, egy kis házban él. Szomszédságában lakik Vera, a „nép ellenségének” felesége, aki a hazaárulók feleségei részére létesített lágerből, (Акмолинский лагерь жён изменников Родины, rövidítése után – А. Л. Ж. И. Р, azaz A.L.ZS.I.R.) került ide. Ebbe a lágerbe a büntetőtörvénykönyv 58-as cikkelye alapján (szovjetellenes vagy ellenforradalmi tevékenység) alapján zárták be a női elítélteket. Szintén szomszédja Jezsi, a száműzött lengyel orvos, valamint Fati, a dungán (kínai eredetű muzulmán) nemzetiségű kollégája.
Szása megtalálja helyét az új környezetben, olyannyira, hogy kazah nevet is kap, Szabirnak nevezik el.
A vasutast már Kaszim-atá-nak (Kaszim nagyapának) hívja, barátokra talál (bandába tömörült kallódó gyerekeket) és kazahul is
elkezd beszélni. Egy nap meglátja az újságban, hogy Sztálint születésnapján a gyerekek ajándékokkal lepik meg. Elhatározza, hogy kedvenc állatát Sztálinnak adja, talán akkor a vezér segít
abban, hogy szülei hazatérjenek a száműzetésből.
Jezsi és Vera össze akarnak házasodni, ám a lakodalmon
részegen beállít Balabáj a rendőr, és összeverekedik a vőlegénnyel. A verekedést követően Jezsi meghal, ezután valaki megöli Balabajt.
Kaszim Szasát/Szabirt elküldi rokonaihoz Oroszországba. Másnap reggel kiszáll a rendőrség a faluba, letartoztatják a kallódó gyerekek bandáját azzal gyanúsítva őket, hogy ők ölték meg a rendőrt. Ha Kaszim nem küldte volna el onnan Szását, bizonyára ő sem kerülte volna el a letartóztatást.
A visszaemlékező idős ember elmondja, hogy csak évekkel később tudta meg azt, hogy ekkorra készült el a szovjet atombomba, ahogyan ő fogalmaz: az igazi ajándék Sztálin születésnapjára. Visszatér Kazahsztánba és a falu helyén (amit elpusztított az atomkísérlet) apjául fogadja Kaszimot és imát mond emlékére.
Az alkotógárda főbb tagjai
A rendező Rustem Abdrashitov 1970-ben született Almataban, neves kazah költő fia. Filmrendezést a moszkvai filmfőiskolán (VGIK) tanult, ahol 1993-ban végzett. 2002-ben elvégezte a Kazah Állami Jogi Akadémiát. Hat filmet rendezett és négy film forgatókönyvének (társ)szerzője. A forgatókönyvet az orosz Pavel Finn (1940) írta, aki harmincegy forgatókönyv szerzője. A gyerekszínész Dalen Sintemirov, Szása alakítója szerepelt már más filmben is. A Kaszimot alakító kazah Nurzsuman Ihtimbajev (1941) 55 filmben szerepelt, a Szovjetunió Állami Díjának tulajdonosa. Balgabaj rendőrt az üzbég Bahtijar Koja (1957) játssza, aki 11 filmben szerepelt. Vera szerepét az orosz Jekatyerina Rednyikova (1973) alakítja, 50 filmben játszott. Jezsi szerepét a lengyel Waldemar Szczepaniak (1960) játsza, további 3 filmben szerepelt. A KGB tisztet alakító orosz Alekszandr Basirev (1955) 126 filmben kapott szerepet, ezen kívül 3 filmet is rendezett. Érdekesség, hogy a visszaemlékező narrátor szerepének arcot adó orosz-izraeli író, David Markis maga is Kazahsztánban volt száműzetésben apja 1952-es kivégzését követően.
A filmet 2009-ben a rangos orosz Nika díjra jelölték, és bemutatták a Berlini és Cannesi Filmfesztiválokon.
Források:
M. Heller és A. Nyekrics: A Szovjetunió története (2003)
A film (hiányos) stáblistája megtalálható a magyar és az angol nyelvű adatbázisokban. Részletesebb lista van az orosz nyelvű adatbázisban.
A film megnézhető/letölthető a Youtube-on. A magyar felirat ITT található meg.
________________________________________
Legvégül - ha már sikeresen elolvastátok kubul ismertetőjét, és reményeink szerint, a filmet is megnéztétek - ha felkeltette érdeklődéseteket a téma, akkor figyelmetekbe ajánlanám...
A Бомба (Bomba) című nyolcrészes új (2020) orosz tévésorozatot. Ezen alkotás az első szovjet atombomba elkészítésének történetét dolgozza fel. (Részben kubul is érintette ezt a témát, és a forrásai között is megemlít ezzel foglalkozó érdekes írást.) A sztori annál azért jóval összetettebb, mint ahogy a közvéleményben benne (volt). A Rosenberg házaspár ellopta az atomtitkot és átadta Sztálinéknak narratíva nagyon lebutított verzió. Arról nem is beszélve, hogy történészek egy része szerint az egész Rosenberg-ügy egy politikai machináció révén felduzzasztott valami. A Joseph McCarthy nevéhez fűződő boszorkányüldözés egyik origója. Maga az eseménysor értékelése is igen megosztott a mai amerikai véleményformálók, és szakemberek között. Gyakorlatilag a legtöbben ma is politikai előítéletei, és számára szimpatikus állásfoglalások alapján interpretálja a történetet. A másik véglet Rosenbergéket - mert az egyik az, hogy árulók voltak - mint szinte ártatlan áldozatokat próbálja bemutatni. Akik méltatlanul súlyos büntetést kaptak. Villamosszéket.
A sorozat nem ezt az eseményt, eseménysort mutatja be, hanem a Szovjetunióbeli kísérletekről szól. Onnan kezdve, hogy a tehetséges fizikus(oka)t a GULAGról kellett kihozni... Természetesen, mint minden tévés alkotásnál, itt is megvannak a magánéleti szálak, hiszen ezzel lehet a száraz tényeket kommercionálni. Az orosz tévés sorozatok igényesebb darabjai közé tartozik a Bomba.
Ja, és azt mondják, hogy a Rosenbergék által átadott adatok csak meggyorsították az első szovjet bomba elkészítését. Nem miattuk készült el. Nélkülük is elkészült volna.
