Két Halom 2. évad 3-5. rész

 

Azért ez a második évad egy kicsit más, mint az első. Mintha az emberi kapcsolatok sokkal inkább előtérbe kerültek volna, mint a társadalom- és ideológiakritika. Vagy inkább rendszerkritikát kellene írnom. A dialógusok erősebbek, és durvábbak is, miközben a szelíd(ebb) humor is megmarad. A bejegyzésekben már nincs nagyon helye az okoskodásoknak, a jólértesültségnek látszó tájékoztatásoknak. Az évad eléjén eltűntek az utalások. Hol van már az, amikor (talán az első évad negyedik részében volt - jól tettem volna, ha nem csak ajánlom az évad újra nézését, hanem magam is megtettem volna) a romok, törmelékek közül kiszednek a szereplők egy utcanévtáblát, melyen a felirat szerint egy napjainkban divatos, felkapott orosz vloggerről nevezték el a közterületet. (Annakidején szándékosan nem írtam erről, hiszen a geg a filmet nézve jön át, de más környezetben élünk, itt senkinek nem esik le a dolog. Ha meg olvas róla  az ember, az nem olyan, mint amikor a kijelző/képernyő nézése közben esik le a tantusz.) Vagy említhetném a Larissza-Alisza áthallást is. Magam szeretem (és tudom értékelni) az ilyen kulturális utalásokat, már ha észreveszem. Emlékszem, mikor először olvastam a Metro 2033-at épp az fogott meg, hogy úgy tűnt nekem, hogy a könyvet át meg átszővi a a szovjet kultúra, az utalások tömkelegével. Azután, mikor másodszor is elolvastam, nem tűnt olyannak, mint először. Valahogy a történet szála mögött már nem nagyon leltem olyan sok utalást.

Már a sorozat legelején aktuálpolitikával is találkozhatunk. Mindjárt az első rész elején elhangzik egy mondat, amiből arra következtethetünk, hogy Varsó Oroszország része. És az alkotók tovább emelik a tétet. Nemsokára arról értesülhetünk, hogy Polézia is orosz. Ezek szerint, összejött az, amivel a Nyugat Putyint vádolja. Sőt, igazából a nagyszláv ideológia álma valósult meg...

"A moszkvaiak is emberek" - jelszava mögött is ott van az aktuálpolitika. Amikor először elhangzik ez a szlogen (a második részben), azt gondoltam, hogy csak egy apróságról van szó. Persze, egyből leesett, hogy ez egyfajta válasz a nyugati kulturkampf-ra, arra hogy az orosz kultúrát ki szándékoznak törölni a nyugati emberek életéből. Nem túlzás ez. A Puskin szobrok ukrajnai ledöntésének ötlete nem Kijevből származik. A nyugati - önmagukat progresszívnak tartó - politikusok cinkos hallgatása ezügyben bátorítólag hat a vazallusokra. Anna Nyetrebkot, érvényes szerződése ellenére, nem engedik fellépni New Yorkban , csak mert orosz származású, és nem hajlandó elhatárolódni Putyintól. (Miért is kellene elhatárolódnia? Ő nem politikus. Ő operaénekesnő. Akit, mellesleg, soha nem hallottam, hogy bármiféle politikai vagy ideológia kérdésben nyilatkozott volna.) Az orosz és fehérorosz sportolókat nem engedik versenyezni az országaik színeiben. Miért? Miért számít páriaországnak a ami Oroszország, és miért nem számított annak a náci Németország? Ki dönti el - és mi alapján- mely országok lakói méltóak arra, hogy ne közösítse ki őket az észak-atlanti térség? A mai orosz társadalom azzal szembesül, hogy ki akarják zárni őket az emberiségből. Mert az oroszellenes culture cancel ezt üzeni nekik. Ilyen érzésekkel, meggyőződéssel küzdő embereknek egészen másként cseng a "moszkvaiak is emberek" jelszó, mint nekünk.

És ez a jelszó - mily érdekes - Két Halom korábbi vezetőjének lehetőséget ad arra, hogy visszakerüljön a város vezetésébe. Hogy ellensúlyozza az új vezetés humánusabb hozzáállását a vadonban élő moszkvaiakhoz. És ezzel újabb bonyodalmak jöhetnek a történetbe!

3.rész                            4.rész                          5.rész

Két Halom 2. évad 1-2.rész

 

Nyáron belekezdtem a Két Halom második évadának megtekintésébe. Kicsit félve, mert voltak fenntartásaim. Lehet-e, szabad-e ezt a témát nyújtani, húzni? Financiális értelemben lehet, sőt a producerek szempontjából egyenesen kívánatos. Hisz addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ugyanakkor, mint fogyasztó, természetesen, egészen más az álláspontom. A legjobb mindent a zeniten abbahagyni. Nem igaz? Miért kellene lerombolni azt a nimbuszt, amit az ember nagy nehezen felépített lerombolni? Emlékszem a Fekete Lyukban feltűnk és underground sztárrá vált egy rockzenekar. A zenéjükben nem volt semmi rendkívüli, vagy újszerű. Egyszerű mocskos rock and rollt játszottak. A dalok szövegvilága izzott a szexualitástól. A Lyuk stúdiójában össze is hoztak egy kazettát, ami igen kapóssá vált. A második albumukat már "nagy" lemeztársaság adta ki. Egész más szövegvilágú dalok voltak ezen a korongon már. (Azt hiszem, CD és kazetta kiadása is volt ennek az anyagnak már.) Egy fanzine-ban megjelent interjúban arról kérdezték őket, hogy mire fel lett ez a váltás a dalszövegeket illetően. A válasz valahogy úgy hangozz, hogy egy szexfilmet még értékelve megnéznek az emberek, de a második óra tömény pornó már unalmas. Az első albumuk pornós volt, és nem akarják untatni a közönségüket, ezért változtattak a mondanivalón. Hát ez jutott az eszembe, mikor értesültem arról, hogy tényleg készült második évad a Két Halomhoz. Azt gondoltam, hogy a futurológia témakörét kimerítették az oroszok az első évaddal, de tévedtem. Már mindjárt az első részben befigyelt az AI által vezérelt társadalom rémképe. Ez az! Csináljátok!

Bemelegítésnek egy kis ismétlést ajánlok! Kérek, frissítsétek fel az emlékeiteket! Az első évad epizódjait megtekinthetitek itt:  https://videa.hu/video_kereses/Két%20halom

A második évad 18+-os besorolású lett hazájában. Aki látta az első évadot, gondolom, nem lepődik meg ezen. És verbálisan is topon vannak a dialógusok. Mindjárt az első rész első perceiben elhangzik egy olyan mondat, amely azt az értelmezést sem zárja ki, hogy Varsó Oroszország Anyácska területén található. Úgy vélem, hogy ez a NATO-Orosz Föderáció közötti háború idején (amely még jelenleg főként csak Ukrajna területét érinti) ilyeneket sugallni nem szép dolog ...

A második évadon igen jól látszik, hogy nem az első széria népszerűsége okán kezdték el forgatni, hanem bizony nagy valószínűséggel folyamatos volt a forgatás. Ennek ellenére, van változás, különbség a két évad között. Ez nem a látványvilágban mutatkozik meg, hanem a dialógusokban. A szóhasználat vulgárisabb, mint az első évadban. Abban sem szívbajoskodtak, de jóval enyhébb kifejezéseket használtak. A második évad első két részében már megjelenik a nemi életre vonatkozó legdurvább kifejezések is. Ezt csak úgy, érdekességként jegyeztem meg.

Már így a legelején megjelenik a kavarás a szereplők kapcsolataiban. Tudatlanság, önérzet, vágyak... Mindezen dolgok tökéletesen elegek arra, hogy az első évad végére kirajzolódó és/vagy beteljesülés felé haladó kapcsolat(ok) válságba kerülnek. Mert azért valamivel ki kell színezni a szorit!

Az új évad első két rész megtekinthető itt.

D'Artagnan és a három muskétás 3.rész

 

3. A kalandok folytatódnak

Most talán stílszerűen arról kellene írnom, hogy hány neves szovjet színész(óriás) is szerepel ebben a háromrészes feldolgozásban. Mert szerepel jónéhány neves színész. Mint például, Oleg Tabakov. Akinek emlékszerelvénye is van a moszkvai metróban, amely rendkívül impozáns egy szerelvény. Vagy akár a címszerepet alakító Bojarszkij, aki legalább egy nemzedéknek lett a példaképe, azonosulási pontja.

De inkább ott folytatom, annál a gondolatnál, amit az előző részhez tartozó írásomban elkezdtem. Szóval, úgy vélem, hogy számtalan lehetőség van a négy muskétás történetében, a sztori szereplőinek karakterében. Még akkor is, ha megmaradunk a klasszikus történetnél. De a legújabb, francia, feldolgozás nem marad ott. Nagyon merész dolog egy bevált sémán változtatni, bátor dolog kísérletezni. És hálátlan is. Mert ahogy a régen elcsépelt bölcsesség is mondja, a sikernek sok anyukája van, de a kudarcnak egy sincs. Szóval, jó néhány héttel ezelőtt, kiváncsisággal eltelve elkezdtem megnézni a Les Trois Mousquetaires: D'Artagnan-t. A film mindjárt az elején közli velünk, hogy ez csak az első rész még. Megelégedve konstatáltam ezt a tényt. Komolyan. Ezt a sztorit nem lehet másfél órában elmesélni. Lesternek sem sikerült, és a szovjet alkotás is négy órányi. Egy tisztességes Három testőrnek kell ennyi idő. És hogy milyen a 2023-as francia feldolgozás (első része)? Ígéretes. Mert vagy két órás. És a benyomásom a filmről? Szemmel láthatóan igyekeztek az idealizált megjelenéstől eltávolodni. A főhős csapzott, borostás és koszos, mikor megérkezik Párizsba. A leendó cimboráit se skatuklyából húzták ki. Athosból kinéztem - megjelenés alapján, persze - alkeszt. De hát az ő múltjával! Szóval, mondhatnám, hogy a realisztikus megjelenés felé mozdult el a rendező, csak hát a kardozós, küzdős, harcoló jelenetek!

Azokban nem a realitáson, hanem a látványon van a hangsúly.

A történetben erőteljes a történelmi háttér szerepe. Nem a romantikus bájolgás, hanem a 17. századi (francia) vallásháború dominálja a filmet. Még akkor is, ha nem tolakodóan teszi ezt. De ott van. A múlt a Szent Bertalan éj felemlítésével kísért, és a jövő a La Rochelle-i ostrom tervezgetése. Buchingham már a kezdetekben, mint a francia  protestánsok katonai szövetségesként jelenik meg, így a bíboros karaktere sem az öncélúnak tűnő intrikus szürke eminenciás. A francia király nem ostoba, nem balga, sem nem naiv. Érdekes leosztás, na! A figyelem megszerzéséére beiktatnak olyan eseményeket, amiket Dumas nem írt soha meg. Ez a változtatás javára válik a filmnek. Elmondhatjuk, hogy nem egy klasszikus feldolgozással, hanem egy újra értelmezéssel állunk szemben. A rész végére nagyon is. Olyan mintha a 20. században járnánk. Tehát, bár erőteljesebb a történelmi szál a megszokottnál, azért az ötletelgetés is beindul a sztori megírásakor. Szóval, bár fontos a történelmi környezet, de a történelmi hűséghez nem ragaszkodtak. Ahogy az emberek az épületek megjelenése realisztikus, de a harci jelenetek inkább látványosak, mint valóságosak. Az egyik legdurvább eset az, amikor egy kovás pisztolyt egymás után kétszer (természetesen töltés nélkül) elsüt egy szereplő. Mégis, engem "megvettek" a Milady-s részre. Meg fogom nézni, ha lesz rá lehetőségem. Gyanítom, hogy ekkor fog kiderülni, hogy egyszer nézős -e, vagy sem. Ez a feldolgozás kicsit olyan, mint a cumberbatchos Sherlock volt. A hagyományos és megszokottan változtatni, de a fő motívumokat megtartani. 

A szovjet feldolgozás jóval hűségesebb az eredeti műhöz - ez megszokott az Odesszai Studiótól, hisz az összes  klasszikus regényfeldolgozásuk ilyen -, de a filmbeli karakterek jellemvonása nem sablonosak. Nem vagy nem csak a szokványos és megszokott értelmezéssel operálnak a készítők, bár messze nem olyan bátrak - ami egyáltalán nem baj, hisz ez egy ifjúsági film - mint Martin Bourboulon és csapata. De el is telt a két feldolgozás között közel 44 év... És amint a régi dal is mondja: minden korban van valami, ami akkor és ott jó, és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható.

1. rész                                             2. rész                               3. rész 

D'Artagnan és a három muskétás 2.rész

 

2. A királyné nyakéke

Miért nem lehet megunni a jó Három testőr feldolgozásokat? A válasz viszonylag egyszerű. A kalandok és a szerelmi szál mellett nagyon fontos az, hogy karakterek vannak a történetben. Ha a rendező elég bátor, és ki mer lépni a konvenciók által determinált értelmezésből akkor akár új üzenetet, nézőpontot is mutathat nekünk. A király lehet naiv vagy ostoba. A bíboros intrikus vagy épp az ország javára ügyködő államférfi. A Milady gonosz perszóna, vagy egy ifjúkorában megtévedt, ám buzgó honleánnyá váló valaki.

Constance... Gondoljuk már egy kicsit bele! Milyen is ő emberileg? Egy naiv elhanyagolt feleség, vagy egy számító, unatkozó asszonya egy vargának? Most komolyan! A királyné barátnője, vagy csak egy udvari intrikus, aki segít a királynőnek (eltitkolni a házasságtörést vagy a király elárulását)? A varrólány hogy lehet Ausztriai Anna barátnője? (Hogyne lehetne?) Szóval, szívességet tesz a királynőnek. De hogyan? A belebolondult ifjút megkéri, hogy élete kockáztatásával utazzon Londonba. Az ifjú elmegy a barátaival. Kik ezek a barátok? Balekok. Egy szinte idegen kérésére kockáztatják az életüket a semmiért. Mert D'Artagnan legalább reménykedhet, hogy egyszer talán... De Athos, Portos és Aramis?

Szóval, adva van egy kalandos történet, de a szereplők megítélése nem feltétlen kell, hogy sablonos legyen. Felvezettem az előbb egy nem feltétlen jóindulatú értelmezését a sztorinak. Viszont, Dumas elintézteti Constance-t, így végül is ő, aki látszólag semmit nem kockáztat (de ez valójában még látszólag sem áll fenn az eredeti műben), mindenét elveszti a kaland végére. És ezáltal, mint a jó ügy(?) áldozata, feloldozást nyer minden rosszindulatú feltételezés(emmel) szemben. Mert hát, ez egy romantikus mű.

És mindezekért nem lehet megunni egy jó feldolgozást. A szovjet feldolgozás második része pedig itt van.