Elbűvölő

Mielőtt rátérnék közvetlenül és direktben a témára, engedtessék meg nekem néhány gondolat. Megígérem, köze van ahhoz a filmhez, aminek az apropója - pontosabban a hozzá készített magyar nyelvű felirat megjelenésének ürügyén - e bejegyzés elkészül.

Az Elbűvölő film szorosan kapcsolódik a Sztrugackij fivérek nevével fémjelzett A hétfő szombaton kezdődik című regényhez. A két testvér elkészítette a forgatókönyvet - arra gondolván, hogy nevezett írásukat megfilmesítik -, ám a rendező egy kicsit mást gondolt. Így az elkészült alkotás inkább a regény folytatásának tekinthető, mint megfilmesítésének. Arról nem is beszélve, hogy egy musical lett a prózai műként megírt forgatókönyvből. Viszont kultuszfilm lett. Az Ünnep (újév napja) elképzelhetetlen ma már e film nélkül. Valamelyik tévés csatorna leadja - és mert piacgazdaság van ott is, inkább mint nálunk - és sokan megtekintik évről évre.

Maga az alapmű - A hétfő szombaton kezdődik - is igen érdekes. A science fiction műfajába sorolják - talán jobb híján. A tudományos-fantasztikus címke nem analóg a lézerkarddal, lézerpisztollyal, űrhajóval. Bár ezek az eszközök esetlegesen megtalálható "kellékei", ám sokkal inkább jellemzi a szociális-mentális problémák felvetése, megtárgyalása. A környezet nem mindennapi, elvisz a napi észleléseinktől, kiszakít a mindennapok világából, de aktuális társadalmi, szociológiai, morális kérdéseket feszeget. Sokszor anélkül, hogy konkrét válaszokat súlykolna. Szabadságot ad a gondolkodásra, az egyéni döntésre. Rég nem fizikai törvényszerűségek népszerűsítéséről,  vagy elképzelt technikai eszközök bemutatásáról szól (lsd. pl.: J. Verne), bár tagadhatatlan, hogy a műfaj megszületésekor ez volt a jellemző. Ezen már a 20. század elején elkezdett túlnőni a műfaj. A hétfő szombaton kezdődik a mese, a misztikum világába visz, de a célja a bürokratizmus bemutatása, görbe tükörben való visszatükrözése. Egyfajta rendszerkritika, ami jóval túlmutat a létező szocializmus abszurditásának felvázolásán. Túlmutat, mert ma is köztünk él, és köszöni jól van. Sőt, erősebb és kifejlettebb, mint valaha. (Próbáljon meg valaki valami nem szokványos ügyet elintézni napjaink Magyarországán. Semmi rugalmaság, a szabályok betű szerinti értelmezésétől is félő kishivatalnok - mert hiába van leírva a jogszabályban egyértelműen, ha tart a főnökétől, ha fél a gondolkodástól. Ha nem hisz a jog mindenek felettiségében. És ez így még rosszabb, mint a klasszikus bürokrata ügyintézés. Mert még az sincs, csak időhúzás, a csodára várás: hátha történik valami és nem kell dolgozni, dönteni. Welcome in Hungary.)

Irodalmi szempontból - remélem nem fog senki keresztre feszíteni ezért - én látok egyfajta folytonosságot Gogol Víje és Sztugackijék Szombatja között. És nem azért mert mindkét irodalmi alkotásban felbukkan az ószláv mitológia ördögi fejedelme. Hanem a motívum, ahogy például a regény elkezdődik erősen gogoli. Egy utazó - most nem mindegy, hogy Homa Brutnak hívják vagy Szása Privalovnak? Számítógép programozó vagy teológiai hallgató? Mi a különbség? - akire ráesteledik és egy boszorkánynál talál szállást magának. Homa megtapasztalásai teljesen analógok számomra Szása álmával. Ugyanaz - na jó, "csak" nagyon hasonló - a metodika, ugyanaz a lüktetés, mint a gogoli novellában tapasztalható. Gond ez? Mármint, hogy a sci-fi szerzői merítenek az orosz irodalom egyik első nemzetközileg is elismert literátorától? Szerintem, nem. Mondhatnám, hogy a sci-fi irodalomban ez bevett gyakorlat. Mondhatnám, és ezzel nem törnék szentséget. Ez köztudomású a műfaj ismerői között. De igazából az egész irodalomra is igaz ez. Nincs új a nap alatt - mondta Salamon király. És valóban. Gyakorlatilag már mindent megírtak. Már Shakespeare-nek is "lopnia" kellett az ötletet. Az ókori szerzők szinte mindent megírtak. Az irodalom akkor halott? Nem! Ha át is vesz, fel is dolgoznak napjaink írói klasszikusokat, addig nincs baj, amíg van mondanivalójuk. Gogol a Víjben, mintegy felvázolja írói programját. A Gonosz elleni küzdelmét. Ami áthatotta egész életét, és műveit is. (Oly annyira, hogy Dmitrij Szergejevics Merezsevszkij könyvet is szentelt ennek a témának - Gogol és az ördög) Sztrugackijék a formát átvéve, a tintanyalók életet megkeserítő - saját és másokét - világát karikírozzák ki. Önálló mű a Hétfő szombaton kezdődik? Az. Az irodalom él. De tovább megyek! Szása Privalov csapongó álma egyúttal pelevini is. Az Agyaggépuska világa, és csapongása. (Csapajev történetének ez a feldolgozása nagyon bejön nekem.) Privalov eszmélése, a szerzők által megírt látomás, látvány tisztára olyan, mint a Csapajev és (a) Puszta. De Viktor Pelevin leginkább sztárolt művét, a Generation P-t is említhetném. A benne szereplő LSD-s álmok inspirálói a szer mellett (erről nincs konkrét ismeretem, de szerintem közvetlen megtapasztalások is hatással voltak az alkotás folyamatára), véleményem szerint, irodalmi gyökerekkel is rendelkezik. És a nyomok ide, ehhez a Sztrugackijék neve által fémjelzett alkotáshoz vezet(het)nek. Ugyanakkor - érdekességként - még megemlíteném, hogy spirituális szempontból az LSD fogyasztása is okkultizmus. Tehát, ebből a nézőpontból (is) folytatja Pelevin ezt a hagyományt. Gogolnál és a Fivéreknél szimplán a miszticizmus révén jelenik meg az okkultizmus, Pelevinnél a lizergsav-dietilamid fogyasztás ábrázolásával. (Az okkultizmus megjelenése a tudományos-fantasztikus irodalomban érdekes dolognak tartom. Elgondolkodtatónak érzem ezt, mert én látok ebben ellentmondást. Az előző sztrugackijes bejegyzésemben említett alkotásban príméren megjelenik a dolog. Nyíltan van szó benne vuduról és az élőhalottakról. Talán a jövő ismeretlenségének miszticizmusa generálja a szerzőkben az elrejtett ismeretek iránti vonzódást. Miközben ezek a dolgok épp ellentétben kellene, hogy legyenek a tudományossággal. Hisz a mítoszok tartalma tudományos szempont szerint bizonyíthatatlan. A legendákban lehet hinni, de a tudomány tényeken és a megismételhető megismerésen alapul.)

Az okkult kifejezés jelentése rejtett, titkos. (A latin occultus szóból.) A varázslók rejtett, titkos tudás kutattak, illetve birtokoltak. Tulajdonképpen gnosztikusok voltak. Hiszen a tudás (gnózis), az a tudás foglalkoztatta őket, ami túl volt a zsidó-keresztény kinyilatkoztatáson. És az LSD-t is azzal reklámozták a '60-as években, hogy kitágítja a tudatot, új perspektívákat mutat meg. Túl az elfogadott zsidó-keresztény értékrenden alapuló gondolkodásmódon. Akkor mi a különbség? És az orosz irodalomban szemmel láthatóan eltűnik a két dolog közötti határ. Persze, ez nem nemzetspecifikus, csak a történelmi folyamatok miatt talán szembetűnőbb, mint másoknál. Az amerikai és európai irodalomban hamarabb megjelenik - alaposabban végig gondolva az európaiban mindig is jelen volt - a misztikus rettentés. Ahogy a kábszeres népszerű írók pionyírjai is a nyugati kultúrkörből indultak, még akkor is ha a korai művekben nem jelenik meg nyíltan a drog nyilvánvaló hatása. Hogy azután Stephen Kinggel megkoronázodjon. Akiről az a hír járta, hogy művei inspiráló forrása nem hagyományos tudatmódosító szerek voltak. Ha ez igaz, akkor... De ha meg nem akkor meg az elgondolkodtató, hogy miért kell ilyen reklám egy népszerű írónak?

A misztika megjelenése a sci-fi irodalom világában nem az egyetlen "elfajzás"-a a témakörnek. Sokkal durvább, bár szükségszerűbb, az úgynevezett különböző összeesküvéselméletek kiburjánzása a műfajból. (Ebben a hónapban fejeztem be az egyik szoba felújítását. Festés közben ment a Youtube. Nem zenéket szoktam hallgatni, hanem beszélgetéseket. Az egyedül végzett munka monotoniáját nálam a beszéd törte mindig is meg. És egyszer csak elkezdődött egy adás, amely - mint utólag kiderült számomra - a Hihetetlen Magazin adását adta. Hát mit mondjak? Leültem tőle egyből. Legyalulni az agyat első osztályúan lehet vele. Sci-fi-s köntösbe bújtatva kapunk valamit, aminek a tudományhoz látszólag se nagyon van köze. Persze, úgy tesz mintha igen. Vond ki a sciene fictionból a tudományt! És hasonló elv alapján hozott létre egy amerikai író vallási közösséget is. Talán nem véletlen, hogy jóérzésű ember - látván a műfajból létrejövő szélsőségeket - igyekszik menekülni. Miközben tagadhatatlan, hogy jelentős értékekkel is hozzájárult ez a művészeti ág az emberiség kultúrájához.) 

De térjünk vissza a bejegyzés témájához!

A filmről

A film egy (?) szerelmi háromszögről (?) és  a varázspálca (волшебная палочка - volsebnája és nem koldunája, csak mondom. Bővebben erről egy kicsit lentebb a Miért nem Varászló a film címe? résznél) kifejlesztéséről szól. Egy nagyon kedves, bohókás romantikus alkotásról van szó. Nekem, személy szerint nagyon tetszik. Humoros és kedves. Gyakorlatilag, a Sátánon kívül nincs benne negatív szereplő. A Patás persze nem a klasszikus módon jelenik meg. Egyáltalán nem gerjeszt az emberben negatív érzelmeket, mélyen emberi, ahogy cselekszik. És ez Bulgakov Mester és Margaritáját juttattja az ember eszébe. Gogol, Bulgakov... Ki még? A Hétfő szombaton kezdődik telis-tele van utalásokkal. Különböző literátorok, történelmi személyekre, irodalmi művekre, néphagyományokra  vonatkoztathatóakkal. Még a Biblia sem maradt ki. És nem bántotta a cenzorok szemét mindez. Egyetlen egy helyen kellett változtatni a kéziraton. Az eredeti (cenzúrázott) kiadásban van egy jelenet, amikor a szereplők újságot szeretnének készíteni. És felmerül az igény, hogy versek is legyenek benne. Az egyik így szól:

"Az úton suhan egy ZIL, és engem bizony elgázol..."

A kéziratban az szerepelt, és a új kiadásban is ma már így olvasható:

"Vágtat az úton felém egy ZIM, ha így rohan tovább, ráfázom..."

(Mindkét fordítás Gellért György munkája. Természetesen, az orosz verziókban ennél jóval kisebb a különbség. Ott csak a gépjármű márkanevek vannak kicserélve. A BOVATKI univerzum másik darabja, a Mese a Trojkáról nem úszta meg ennyivel. Abban két dolgot is meg kellett változtatni.

"Вот по дороге едет ЗИЛ, И им я буду задавим... " Így szól a verstöredék A hétfőn szombaton kezdődikben.  És akkor jöjjön egy kis egy kis technika történeti érdekesség is: A ZIM autógyárat gyárat Molotovról nevezték el - Závod imeni Molotová -, ahogy a ZISZ-t Sztálinról. Igen ám, de változtak a politikai viszonyok - azzal kezdődött, hogy Sztálin meghalt -, és a ZIMet átnevezték GAZ-nak - Gorkovszkij Avtozavod -; a ZISZ-t ZIL- re - Závod Imeni Lihacsova -, ami napjainkban már nem üzemel, mint gyár. De a hatalmas komplexum ma is fontos részecskéje Moszkvának. A róla elnevezett metróállomás közelében található, és ma már egyáltalán nem a város széle ez a vidék.)

ZIL vagy ZIM. Teherautó vagy a szovjet bürokrácia luxusautója... Személy szerint volt szerencsém működő ZIMmel találkoznom. Nagy élmény volt. Komolyan. Egy grúz volt a tulajdonosa és a nosztalgia  üzletágban üzemelteti az autót. Azt mondta, hogy városnézésre, esküvőkre szokták általában kibérelni. Kinyitotta a motorháztetőt - amelyet jobbról is és balról is meg lehet tenni! - és így érdekes technikai megoldásokat is láthattam. (Rövid találkozónk azután, számomra legalábbis, kicsit kínosan zárult. Megkérdezte, hogy tényleg magyar vagyok-e. Mert hallott Magyarországról, és tudja, hogy nagyon nagy ott a szegénység. Ezt furcsálottam, mert Grúziának sincs mivel dicsekednie, és talán ezért a ZIM-es sem a hazájában kereste meg a kenyérre valót. De amivel folytatta, arra nem tudtam, de nem is akartam mit mondani. Megindokolta, hogy miért szegény ország Magyarország: mert nagyon sokan elhagyták az országot azért, mert szülőföldjükön nem találják meg a számításukat. Bármilyen értelemben.)

És ebben a filmben is - mármint az Elbűvölőben - található utalás és idézet cunami, ha nem is annyira sok, mint az "előzmény" könyvben. A szerzők idézik a názáreti Jézust és Gogoltól is. (К нам едет ревизор?) És a film sok-sok mondata vált szállóigévé az orosz társadalomban. A képi világa hasonlít a könyvből készült tévés feldolgozáshoz, de hát ez nem véletlen! Ahogy megszokhattuk van benne társadalom kritika is. A varázsabroszos jelenet például a szocialista vendéglátó ipart karikírozza ki. Szerintem, sikeresen. Én megértem, miért népszerű még napjainkban is ez a film. Nekem nagyon tetszik!

És ha már utalás! A szépséges Aljona Kitezsgrád városában lakik és dolgozik. Ezt már a film első dialógusában megtudhatjuk. De merre van ez a város?

Kitezsgrád egy mitikus hely. Az orosz kultúra egyik utópisztikus városa. "Nem vezet oda se vonat, se űrhajó

                                 Mert ez az ország nem e világból való."

A 17.-18. században kezdenek először róla beszélni az emberek, amikor is az óhitűek között megjelenik a Kitezski Krónikás (Китежский летописец) avagy a Könyv, amit az elbeszélő krónikás 6646-os év szeptember 5. napján írt (Книга, глаголемая летописец, ​писана в лето 6646 сентября в 5 день) című alkotás. Ez a kézirat említi először Kitezst. A város Szvetlojar-tó partján fekszik. Erről az irományról azt tartották, hogy 1237-ben íródott. A legenda szerint Vlagyimir nagyherceg dédunokája - Jurij Dolgorukij unokája - Georgij Vszevolodovics pszkovi herceg alapította a települést. 1163-ban meglátogatta Mihail Csernigov herceget és egy oklevelet kért arról, hogy Rusz megerősített területén az Istennek építsen templomokat és városokat. Georgij elment előszőr Novgorodba, majd Moszkvába és utána Rosztovba is. És mindenütt elrendelte, hogy templomokat építsenek az Istenanya és Mária mennybemenetelének tiszteletére.

1165. május 1 és 1167. szeptember 30.-a között építették fel Kitezsgrádot. 200 szazseny volt a hossza, és 100 szazseny a szélessége. ( Egy szazseny hét angol lábnak felel meg. Ami olyan 2,1336 méterrel egyenlő.) A város közepén három templom állt: Az Úr Szent Keresztjének Felmagasztalása, a Megnyugvás és az Istenanya Angyali Üdvözlése. A város felépítése után Georgij visszatért Pszkovba. Amikor 1239-ben Batu kán csapatai Ruszra támadnak, a herceg összegyűjti csapatait és összecsapnak a mongol támadókkal. A vereség után Georgij Kis Kitezsbe menekül. A város ostrom alá kerül, és az egyik éjjel (a Volgán keresztül) a herceg Nagy Kitezsbe fut. Másnap reggel elesik Kis Kitezs. Batu a város elfoglalása után feldühödik, mert nem találták ott az orosz fejedelmet. Elkezdi kínozni Kis Kitezs lakóit, így kíván információhoz jutni. A gyötrés eredménnyel jár, az egyik lakó megmutatja a tatároknak a tavat és Nagy Kitezs városát is. A Horda elfoglalja és feldúlja azt is. A herceget megölik és magukkal viszik a holttestét. Mindkét város feldúlva, és elhagyatottá válik.

Pável Melnyikov-Pecserszkij révén a 19. században közismerté válik eme legenda. Az Erdőben (В лесах) című regényében feldolgozza, ám máshogy fejezi be a történetet.

Bűnös ember nem láthatja meg szent Kitezs városát. Csodásan elrejtőzött  - Isten utasítására -, amikor az istentelen Batu elpusztította a szuzdali Ruszt, és elindult kitezsi Rusz ellen. A kán el akarta pusztítani Kitezs a lakóival együtt. A férfiakat legyőzni és elűzni az asszonyokat és a lányokat szexrabszolgáva (az eredeti szöveg ágyast ír, de ebben az esetben mi a különbség a két kifejezés között?) kívánta tenni.  De az Úr nem engedte, hogy egy hitetlen (baszurmán) megszentségtelenítse az Ő városát (és lakóit). Batu és serege tíz napon és tíz éjjelen át keresték a várost, de nem találták. Isten vakságot bocsátott a szemeikre. A pogányok nem találták meg azt. És a város a mai napig láthatatlan, majd amikor Krisztus ítélőszéke eljön, akkor lesz újra látható. Addig a Szvetlom Jár-tavon csendes nyári estéken a víztükrén látható templom, kolostor, fejedelmi udvar, bojár kúriák, polgárok épületek... Esténként hallhatóak a kitezsi harangok tompa, gyászos kolompolásai...

"Не видать грешным людям славного Китежа. Скрылся он чудесно, Божьим повеленьем, когда безбожный царь Батый, разорив Русь Суздальскую, пошел воевать Русь Китежскую. Подошел татарский царь ко граду Великому Китежу, восхотел дома огнем спалить, мужей избить либо в полон угнать, жен и девиц в наложницы взять. Не допустил Господь басурманского поруганья над святыней христианскою. Десять дней, десять ночей Батыевы полчища искали града Китежа и не могли сыскать, ослепленные. И досель тот град невидим стоит, — откроется перед страшным Христовым судилищем. А на озере Светлом Яре, тихим летним вечером, виднеются отраженные в воде стены, церкви, монастыри, терема княженецкие, хоромы боярские, дворы посадских людей. И слышится по ночам глухой, заунывный звон колоколов китежских."

Ez Kitezs város (Kitezsgrad) legendája.

Így vonult be az orosz kulturális életbe. Megihlette Vlagyimir Korolenkot, aki 1890-ben csak azért utazott a Nyizsnyij Novgorodi Kormányzóságba, hogy megtekintse a Szvetojar-tavat, és érkezése után írta meg az egyik esszéciklusát (В пустынных местах).

Nyikoláj Rimszkij-Korszakovot opera írásra ihlette a történet 1907-ben (Сказание о невидимом граде Китеже и деве Февронии). De a képzőművészek se maradtak ki a sorból. (Konsztantyin Korovin, Apollinarij Vasznyecov, Iván Bilibin.) Azután ott vannak a Sztrugackij fivérek... És az Elbűvölő film rendezője Konsztantyin Bromberg is.

Konsztantyin Gorbatov: Kitezs láthatatlan város 1913.

Miért nem Varázsló a címe a filmnek?

 Sz. I. Ozsegov féle orosz értelmezőszótár szerint a csárádij szó jelentése:

1. Varázsló, koldun (ez mára elavult kifejezés).

2.Olyan személy, aki magával ragad, ellenállhatatlan benyomást tesz valamivel másokra.

A wikiszótár szerint a magyar igéz szó jelentése:

igéz (ige) 1. Varázslással bűvöl; egy rejtélyes hatású cselekménnyel vagy szóval egy cél szabad elhatározó képességétől megfosztani igyekszik egy személyt.

A javasasszony a lány kérésére egy legényt igéz. Az asszony füvekkel illatosított füsttel igézi a kiválasztott személyt.

2. Érzelmet kelt benne; nagyfokú, szinte bénítóan ható érzelmet, csodálatos csodálatot, rémületet egy személyben.

A lány igézi azt, akire ránéz. A legény úgy érzi, hogy igézi őt a rávetődő tekintet. A lány alakja igézi a legényeket. Azt mondják róla, hogy a szoknya alól kivillanó térdével igézi a férfiakat.

Eredet [igéz <ige + -z (igeképző)]

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy elhangzik a filmben a következő mondat: И волшебники бывают в заколдованном кругу.

A varázsló szót így definiálja a wikiszótár:

1. varázserővel rendelkező (mesebeli) férfi; boszorkánysággal, varázslással foglalkozó személy. Elmentem a varázslóhoz, hogy megkérdezzem őt a jövőmről.

varázsló (melléknév)

1. Varázslással foglalkozó.

2. Varázshatást gyakorló.

Eredet [varázsló < varázs(o)l + -ó (melléknévképző)]

Nagyon úgy tűnik, mintha szinonimákról lenne szó, ugye? Igen. Ám én úgy vélem, van - ha nem is sok - különbség a két kifejezés között. A cím ilyetén lefordítása mellett a legfontosabb érvem: Miről neveznek el egy alkotást? Nem a fő témájáról, a főszereplőről? És ki ennek a tévéfilmnek a főszereplője? Vagy Iván, vagy Aljona. De semmi esetre sem egy vagy több Intézeti dolgozó(, akire joggal ragaszthatnánk a varázsló címkét). Iván varázsló? És Aljona? És - bár ez nem feltétlen perdöntő, de - ők vannak a DVD borítón. (Meg egy trojka.) Akkor? Adhatnom-e címnek azt, hogy Varázsló? Anélkül, hogy félrevezessek valakit? Miközben Aljonát megigézik... Vagy Aljona igézi meg Ivánt? Egyébként magában a dialógusokban a koldun igei alakját használják döntő többségében.  Amikor a mágikus tevékenységről van szó benne.

"Каждый заблуждается в меру своих возможностей." - ha már idéztem, akkor idézzek is a filmből.

(És a film szövegében lévő belső bizonyítékokról már ne is beszéljek. A dialógusokban a varázsolni kifejezést - az esetek döntő többségében, mondhatnám szinte mindig - a koldun főnév igei alakjával fejezik ki. Ahogy a BOVATKI munkatársaira meg magát a koldun szót használják. De ez - ahogy Ozsegovtól is tudható - mára már elavult kifejezés. Ahogy a magyar nyelvben is az igéző főnév. Az igei alak meg már inkább irodalmi kifejezés, mint köznapi. Ugyanakkor a film címe végül az Elbűvölő lett, bár sokáig Igéző volt. Mert úgy érzem, napjaink magyar nyelvében az előbbi szó elevenebben jelenti egyszerre a szépséget és az elvarázsoltságot, mint az utóbbi kifejezés. Ami meg spirituális szövegekben elfogadottabb. De hát ez egy könnyed filmecske!)

Azt gondolom, ennyi elég is ahhoz, hogy olvasóim könnyen beláthassák, nagy könnyelműség lenne a film címét Varázslóra fordítani. Hiszen az előbb említett foglalkozást űző személy tevékenysége annyira szerteágazó. Rejtett tudást kutat, egyfajta gnosztikusként próbál átváltoztatni annyi mindent. Embereket állattá, állatokat emberré, bármit arannyá... Kutatja a csillagok titkait. Azt gondolja, hogy azok elárulhatják a jövőt. Bárki jövőjét. Tudományosnak tűnő magyarázkodásokkal megindokolja, hogy a különböző bolygóknak hatása lehet az egyes emberek életére. Önmaga is praktikákat gyakorol... A Sátánt szolgálja.

Az igéző is okkult tevékenységet folytat. Van amikor szertartásokat is végez, ám az értelmező szótárak szerint (is) nagyon sokszor "csak" a látvánnyal manipulál. Befolyásol...

Akkor a reklámszakemberek és a politikai spin doctorok is igézők lennének? Hát... Ha fundamentálisan értelmezzük a szó jelentését, akkor igen. Hiszen valamit el akarnak nekünk adni, amit becsomagolás nélkül nem biztos, hogy igényelnénk magunknak. Ám, ha igazságosak akarunk lenni, akkor mondhatjuk azt, hogy a jó reklámszakember és spin doctor nem feltétlen igéz. Mert bár - a mondás ellenére - a jó bornak is kell a cégér, azonban a jó bor önmagában megóv a becsapástól. Hiszen a hitetés lényege, hogy olyan dologról próbálnak meggyőzni, ami nem igaz. (Nem tudom miért jut eszembe gyermekkorom egyik rajzfilmsorozatának epizódja. Foxi Maxi kalandjairól van szó. Az egyik epizódban van egy zászló, amin a felirat: Az adószedő a nép barátja.)

És így, a bejegyzés vége felé be kell vallanom valamit: A magyarul már jól bejáratott BOVATKI nevet nem használhattam a feliratban. Mert két geg is az eredeti orosz névre épül. És a legutolsónál nagyon zavaró (zavaróan értelmetlen) lett volna a klasszikus magyar elnevezés használata. Így lett NOS HÁT, NOS az intézmény neve, ami a BOVATKI-val azonos. BOVATKI azaz: Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutatóintézete.

A Sztrugackij fivérek

 Borisz Sztrugackij így vélekedett a filmről:

"A musical jól sikerült. Kezdetben nekem egyáltalán nem tetszett, de miután néhányszor megnéztem, megszoktam, és most már undor nélkül emlékszem rá. Ezen kívül nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az egyszerű, de jelentős tényt, hogy ez a musical sok éve rendszeresen megy a tévében újévkor. Szóval, tetszik. Tehát az emberek szeretik. Szóval, ez valami..."

Persze, értem én. Ez nem feltétlen olyan elismerés, amire mindenki vágyik. Az egyik alkotó (forgatókönyvíró) a közönség hatására barátkozik meg "gyermekével". Nem az ő elképzelése dominált, a rendező rendezett. De elismeri, hogy ami létrejött szerethető valami, sőt, az emberek nagyon is szeretik! És kell ennél több egy alkotónak? Nem az ő egója dominált a mű létrehozásakor, mégsem frusztrált. Hiszen a közönség, a közönsége imádja - a mai napig - a filmet. És emocionálisan ez pótolhatatlan. Még az Oscar sem adja azt, mit a több évtizedes siker, és elismerés.

A film összes dala megnézhető, meghallgatható itt.

Vagyis... itt.

 Utóirat:

Azt gondolom, hogy az Elbűvölő tökéletesen alkalmas arra, hogy könnyeddé tegye az ember lelkét. Újévi film. Tudjátok, ez is olyan ünnep, amikor azt  gondolják az emberek, hogy kötelező jól érzeniük magukat. És az ilyen  ünnepekkel az a gond, hogy rengeteg embert frusztrál, hogy nem tud gondtalan lenni az ilyen ünnepkor. Pedig ezt társadalmi elvárásnak gondolják. De tegyük félre ezeket a depresszív gondolatokat! Menjünk ki a fényre! És ebben segíthet ez az alkotás is! Kedves, aranyos történet szép dalokkal fűszerezve. Fogadjátok meg a filmben felcsendülő énekek mondanivalóját! Legyen boldog az újévetek!

Utóirat utóirata:

Kedves Oldfan! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig húztam-halasztottam ezt a feliratot. A készítése közben - bár az is eltartott három-négy hónapig, a sok bokros teendőm miatt is - szégyelltem magam a késedelmem miatt. Hány éve már, hogy szóba hoztad! (Pedig akkor már tervbe volt véve.) És mennyire élveztem vele foglalatoskodni! Köszönet az ajánlásért és a türelmedért!

Hotel a halott alpinistához (Oтель у погибшего альпиниста - Hukkunud Alpinisti hotell) 1979

 

Megnéztem egy 1979-ben a TallinFilm által készített sci-fi-t. Önként és dalolva. Közvetett módon Oldfan a "ludas" ebben.  Írtam már arról - úgy vélekszem -, hogy ő vezetett be a sci-fik világába. Előtte olyan sztereotípia élt bennem, hogy a sci-fik iránt rajongók kamaszkorukban (és kamaszkoruk óta használt) kinyúlt, kikopott pulóverben létezve, nem teljesen ebben a realitásban élik az életüket. Arról is meg voltam győződve, hogy a sci-fikben űrhajók repkednek, lézerfegyverekkel felszerelt emberkék kalandoznak világszerte.

Teljesen ráfelejtettem arra, hogy tizenévesen faltam Jules Verne könyveit, és azok is tudományos-fantasztikus művek. És nincsenek bennük űrhajók (csak egy ágyú lövedékében utaznak a Hold felé, meg van ennek egy második része is...), pláne nincsenek lézerfegyverek. Most hogy belegondolok, nekem is volt barna, kötött pulóverem...

Nem olyan régen, az egyik közeli rokonom javaslatára, megnéztem a Dűne legutóbbi feldolgozását. Kicsit félve ajánlotta, mert tartott tőle, hogy nem fogom venni az adást, hiszen a Dűne-univerzumhoz sincs semmi közöm. Mondta, ha valami nem tiszta, elmagyarázza. De nem éreztem, hogy levegőbe lógva maradt volna valami.

Hát így vagyok ezzel a szovjet filmmel is. Eredetileg észt nyelven forgatták, az orosz utószinkront a Lenfilmnél készítették el. A színészgárda a Baltikumból származik: litvánok, észtek, lettek. Viszont Kazahsztánban történt a forgatás. Az első bemutató 1979. augusztus 27.-én volt az Észt SzSzK területén.

Elérhető hozzá magyar felirat a Feliratok oldalon. Az orosz fórumokon (ők így hívják) megtalálható a film, még web-dl-es verzióban is, ugyanis 2009-ben felújították, illetve 2019-ben digitálisan is közkincsé tették. Ezekben a projektekben finn cégek (köztük bank is) részt vettek. Mert hát ugye a TallinFilm ma már észt cégnek számít. És az észtek a finnekkel - amikor a politikai helyzet engedte - mindig is élénk üzleti-, gazdasági-, kulturális kapcsolatban voltak ill. maradtak. A Szovjetunióban a nemzetiségi nyelvhasználat nem volt megtiltva. Élénk könyvkiadás folyt, nem csak orosz nyelven. A nacionalista alapú bomlasztás megakadályozásának fontos eszköze volt a nemzetiségi kultúrák központi finanszirozása. (Gondoljunk csak az ungvári Kárpáti Kiadóra!) Persze, egy nemzetiségi nyelv kivétel volt. (Ezzel a témával Gereben Ágnes foglalkozott az egyik könyvében.)

Szóval, van hozzá magyar felirat. Ami nem rossz, csak kicsit nekem érdekes. Valószínűnek tartom, hogy a felirat készítője (akinek köszönetet kell mondanunk a fáradozásáért) a magyar műfordítás segítségével alkotta meg művét. Ami egyáltalán nem baj, csak néha furcsa az eredeti dialógushoz képest. Persze, mindig nagy kérdés, hogy ha létezik veretes magyar fordítása az alapműnek, akkor a filmes szövegnek idomulnia kell-e ehhez, vagy érdemes - még ha nem is irodalmár az ember - egy új interpretációval próbálkozni.

A legfurcsább az a rész volt, amikor a filmben a bábu szót a magyar felirat androidnak adja vissza. (Elég öreg vagyok ahhoz, hogy tudjam: nem telefonos szoftverre gondolt a felirat készítője sem. Csak mondom.) De hát végül is, az android valahol bábu. Ha nem is teljesen... Ugyanakkor a  film cselekményét figyelembe véve sokkal pontosabb az android kifejezés, mint a bábu. Tehát, ez az átültetés nem hiba. Egyáltalán nem. (Nem is azért jegyeztem meg. Csak furcsa. Valahol, valamilyen hegyek között, a '70-es évek végén talán, egy nyomozó annyira képben van egy szubkulturális kifejezéssel kapcsolatban... Akkoriban azért sokkal kisebb réteg értette és használta, mint napjainkban. Miközben végén is még  kételkedik, nem zárja ki, hogy ember a "bábu". Mindegy. Nekem furcsa ez így.)  Azután, kétszer vagy háromszor úgy jelenik meg felirat a filmen, hogy akkor és ott nem hangzik el semmi. Ugyanakkor ezek a mondatok segítik a történet megértését. De az is lehet, hogy van olyan verzió, amikor a narrátor ténylegesen beszél akkor is. Nem lennék akkor sem meglepve, ha ez így lenne. De akkor sem, ha nem is a magyar nyelvű könyv alapján, hanem mondjuk angol forrás segítségével készült volna a felirat. (Nagyon gyanús néhol a köszönések, pl.) Vagy mindkettő egyszerre segített az elkészülésben. Nem tudom, de talán annyira ez nem is fontos.

Összességében egy jó alkotással van dolgunk. A hetvenes évek végi feelinget nagyon jól hozza. És ez pozitívum. A történet... A történet is érdekes. És önmagában az is a hetvenes éveket idézi. Nem tudom, mondtam már, hogy Sztrugackij feldolgozásról van szó? És úgy jutottam el hozzá, hogy elkészültem egy másik feldolgozás magyar szövegével. És a bejegyzés írása közben szörfölgettem egy kicsit. Nincs még teljesen kész. Se a felirat, se a bejegyzés. Hátra van önmagam lektorálása és a helyesírási hibák  keresése. Szóval, Oldfan-nek tett ígéretem végső beteljesítésének ideje elközelgett. Felkészül Doktor Kubb. (Csak szólok, attól nyugodtan írj még rám!)

Jaj! Még valami: el kellene olvasnom a Fogadó a halott alpinistáhozt. Te jó ég! De ti addig is, nézzétek meg ezt a több mint harmincéves szovjet sci-fit! Megéri. A látványvilága nagyon szép. Az operatőri munka fenomenális. És a kész mű - bár CGI mentes -, de felemelő látványvilágú.

Afganisztán 1979-1988 1.rész

A Szovjetunió Vietnamjával jó pár orosz alkotás foglalkozik. Ha filmről van szó, akkor szerintem sokaknak egyből a 9. század ugrik be.
(Valahol ennek a filmnek is van köze ahhoz, hogy ez a blog létrejött. Időnként írnak nekem kedves emberek olyanokat, hogy: hozzád biztos közel fog állni a dolog, mert szereted a filmeket. Mit mondjak? Ez nem biztos, hogy így van. Az életemnek volt egy olyan szakasza - majd tíz év - amikor nem néztem filmeket. Egyáltalán nem. Nem volt rá időm. Össze kellett hoznom ezt azt. Hívjuk - fellengzősen - vagyonszerzésnek? Azt gondolom, hogy ha az ember a 30-40-es éveire nem tud összehozni magának saját lakóhelyet, akkor az élete hátralévő idejében már biztos nem fog. Ezek az évek bizonyos fokú egzisztencia megalapozás ideje. Polgári érték a felhalmozás. Gondolnod kell az öregkorodra és az utódjaidra. Ezek az évek azok, amikor a legtöbb ember utódokat hoz létre és nevel fel, miközben biztosítja önmaga és családja lakhatását és /megpróbál/ felhalmozni anyagi javakat. Ötvenévesen, hatvanévesen már nem ez kell, hogy feladat legyen.)
Ez a háborús alkotás - mármint a 9. század - nagyban hozzájárult, hogy újra elkezdtem filmeket nézni.
Természetesen nem csak mozgóképes adaptációi vannak a szovjet-afgán háborúnak. Úgy vélem, érdemes egy kicsit a valós eseményekkel is foglalkoznunk. Annyira nem vagyunk, mi magyarok, elárasztva a témával kapcsolatos tényekkel. Amit a legtöbb honfitársam tud, az csak közhely gyűjtemény. Nosza rajta! Próbáljunk meg változtatni ezen!

Amikor háborúról van szó, akkor szinte mindenki a csihi-puhira asszociál. Ember-ember ellen, ember-gép ellen, gép-gép ellen küzd. De ennél sokkal több a háború.
Történelem órán elmondják az évszámokat, mikor mi történt. Elmondhatnak gazdasági összefüggéseket is. De azt rendre kifelejtik, hogy a nagy háborúk mindig megváltoztatják a társadalmakat. Megváltoztatják a lehetőségeket, megváltoztatják a jövőt. Nem csak a vesztesek, hanem a győztesek jövőjét is. És a közhiedelemmel ellentétben negatív irányba.
Vegyünk egy példát!
Az 1. Világháború egyik nagy győztese a Brit Birodalom volt. Igen ám, de az ifjúságának színe-java ott maradt a lövészárkok melletti tömegsírokban. És nem csak a csizmadia fia. Hanem a cambridge-i diákság jelentős része is. Nekik az lett volna a feladatuk, hogy az iskolát befejezve a brit adminisztrációban, a politikai és tudományos élet vezetésében elfoglalják a helyüket. Nem tudták megtenni, mert nem élték túl a vérengzést. A Birodalomnak szüksége volt a hivatalnokokra. Honnan töltötték fel az adminisztrációt? Ahonnan tudták. Indiából. Számos indiai előtt olyan lehetőség nyílt meg, amiről azelőtt álmodni sem mertek. De mivel életük végéig indiainak érezték magukat, nem olvadtak bele az angol társadalomba. Amikor eljött az idő, visszamentek szülőföldjükre, és a megtanult ismeretet India érdekébe alkalmazták. Így sokkal többet el tudtak érni, mint eleik az állandó fegyveres felkeléssel. Fegyveres harc nélkül - a második világháború után - kivívták India függetlenségét. Ha nincs az első világháború, soha nem kerülhetett volna olyan pozícióba közülük senki se - például Mahatma Gandi se -, hogy kiismerhessék a brit társadalom gyengeségeit. Amit azután szülőföldjük javára ki is használtak. (És ez csak egy példa. A másik nagy győztes, Franciaország, se járt jobban.)
Az afganisztáni háború is egy nagy háború volt. A hazatérő veteránokkal nem tudott mit kezdeni a szovjethatalom. Túl sokan voltak ahhoz, hogy az általuk generált társadalmi erjedést meg tudta volna akadályozni a Párt. A háború létrehozott egyfajta cinizmust az ifjakban, és ez egy olyan társadalomban, ahol jelszavak, az elismerések olyan fontos helyet foglalnak el, mint amilyeneket elfoglaltak a szovjet rendszerben, ez a cinizmus rendszerveszélyes. Kikezdi magát a rezsimet is.
"- Mama - kérdezi tőlem -, tudod te, mi az a narkó?
- Nem - füllentettem neki, pedig már régóta figyeltem: nem kábítószerezik-e.
De semmi jelét  nem láttam. Ott viszont mindenki narkózott - ezt tudtam.
- Mesélj nekem Afganisztánról - kértem tőle egyszer.
- Hallgass, mama!...
... Mindössze egyszer beszélt Afganisztánról... Estefelé... Bejött a konyhába, ahol egy házinyúllal bajlódom... Csupa vér a tál. Beledugta az ujjait, és csak nézi, nézi őket... Magában motyog:
- Átlőtt hassal hozták a barátom... Megkért, hogy lőjem le... És én megtettem..."
                                             Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban
                                             Európa Könyvkiadó, 2017
                                                       Fordította: Enyedy György és M. Nagy Miklós
(Az 1999-ben megjelent Enyedi György által készített fordítást, az orosz nyelvű új, bővített kiadás alapján átdolgozta és kiegészítette M. Nagy Miklós. Ez a megállapítás a teljes könyvre értendő.)
                                                       ISBN 978 963 405 694 2

A tudatmódosító szerek mindig is hozzákapcsolódtak a háborúkhoz, a vérrontáshoz. Az emberben bele van kódolva a emberölés elutasítása. Van bennünk egy erkölcsi gát, ami alapesetben nem engedi, hogy megöljük embertársunkat. E gát átlépéséhez a lelkiismeret elhallgattatása szükséges. Erre a legegyszerűbb mód az elme kontrolljának felfüggesztése. Erre használnak alkoholt és kábítószereket is. /A kábszeres kultúra propagálói előszeretettel tesznek egyenlőség jelet e két tudatmódosító fajta közé, ezzel próbálják negligálni az utóbbiak károsabb voltát. Amik egyrészt a gyorsabb, drasztikusabb leépülést, másrészt gyilkosabb apátiát tud okozni. Az, hogy különbség van téve e két élvezeti, mámort előidéző pótszer között, a zsidó-keresztény kulturális hatásra vezethető vissza. A szeszes italok veszélyeiről világosan beszél az Ószövetség, miközben az Újszövetség /egyes exegézisekből következtethetően/ a kábítószerekkel való élést az okkultizmus kategóriájához köti. Ha a történelmi tapasztalatokat is figyelembe vesszük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy nem véletlenül. A legnagyobb okkultisták magánéletében megtalálhatjuk a kábszit, mint rendszeresen használt szert. És nem is tagadják/tagadták, hogy e szerek segítségével tudatukat próbálták szélesíteni /eme eufémizmust használják, amikor arra gondolnak, hogy az irracionalizmus világában kívánnak kalandozni/. Ugyanakkor épp a történelem tanít arra bennünket, hogy a kábszeres társadalmak hereként felélik saját jövőjüket. Nem tudnak jövőképet mutatni önmaguknak és az elkövetkező nemzedékeknek. Ilyenek például a sámánisztikus közösségek - bár egyes népeknél fenn maradt e hitvilág, a hozzákapcsolódó narkós kultúrával, napjainkig - semmilyen önálló technikai-gazdasági-kulturális fejlődést nem tudnak/tudtak felmutatni. Az ilyen közösségek megmaradnak az újkőkori szinten, bizonyos esetekben, amennyiben fejlettebb gazdasággal rendelkező embercsoportokkal kerülnek kapcsolatba, akkor egyszerűbb vasszerszámokkal is rendelkezhetnek, de önállóan nem tudnak (és nem is akarnak) kitörni a gyűjtögető- vagy nomád létformából. (Az USÁban látványossá váltak ez a 19.század második felében; a kőkori kultúrák és a kapitalista társadalom közötti vérfürdőkbe torkolló összecsapások. Azok a bennszülött közösségek, akik az animizmust elhagyták, nemcsak az asszimilálódás útjára, hanem az emberibb életkörülmények felé vezető lét felé haladtak. A kábszeres kultúrákban a jövőbeli boldogulás soha nem cél. Jelennek elő, perspektíva nélküli emberek csoportjairól beszélhetünk. Tudom, hogy ez keményen hangzik, de ez van. A narkó nem egy építő jellegű szer. Az István és Koppány közötti, illetve az István és Vazul közötti konfliktus lényegi eleme az volt, hogy a drogos sámánok által determinált társadalom marad a magyarság, vagy megpróbál valami újat, ami jobb felé vezetheti a jövő generációit. Bár a történelmünk szerint a jövő nem lett épp túl rózsás, ugyanakkor ha nem erre az útra lépnek a nemzet vezetői, akkor ma nem létezne se magyar nép, se Magyarország. Eltűntünk volna , mint a többi nomád horda, akik Európába érkeztek.) Bár vannak akik romantikusan tekintenek ezen létformára, és szimpatikus nekik mindez, de legtöbbjük a civilizáció védőburka alól szemlélve vélekedik így./
A háborúval járó borzalmakat csak tudatmódosítással tudják elviselni az emberek. Ugyanakkor ezek a szerek apatikussá is teszik az embert, személyiségtorzulást okoznak, és ez a torzulás megmarad a háború elmúltával is.
Egyéni és társadalmi katasztrófát előidézve.

"Igen, megtört emberek távoznak innen, főleg katonák, tizennyolc-tizenkilenc éves fiúk. Azt látták, hogy mindent adnak-vesznek... Hogy egy nő egy éjszakáért egy láda - még hogy egy láda! - két doboz húskonzervet kér. Később ilyen szemmel néznek majd a feleségükre is. Itt tönkretették őket. Felesleges csodálkozni azon, hogy később majd furcsán fognak viselkedni az Unióban. Nekik másmilyenek a tapasztalataik. Hozzászoktak, hogy mindent géppisztollyal, erőszakkal oldjanak meg... Egy kereskedő görögdinnyét árult, egy dinnye - száz afgáni. A katonáink drágállották. A kereskedő ellenkezett. Elég! - az egyik fogta a géppisztolyát, és szétlőtte az összes görögdinnyét, az egész dinnyehegyet. Próbálj csak egy ilyennek rálépni a lábára a trolin, vagy ne engedd előre a sorban..."
                                              Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban

"Sokan szívtak kábítószert. Vadkendert, marihuánát... Ki mit tudott beszerezni... Erős leszel, megszabadulsz mindentől. Elsősorban a saját testedtől. Mintha lábujjhegyen járnál. Elevennek érzed magadat, minden egyes izmodat. Repülni szeretnél. Mintha repülnél is! Féktelem boldogság. Élesebben hallasz, élesebben látsz. Jobban meg tudod különböztetni a szagokat, a hangokat... A haza szereti a hőseit. Ilyen állapotban könnyű ölni. Érzéketlenné válsz. Nincs szánalom. Könnyű meghalni. A félelem elszáll. Olyan érzés, mintha golyóálló mellény lenne rajtad, mintha páncél borítana... Jól befüveztek, úgy mentek rajtaütésre... Kétszer én is kipróbáltam. Mindkétszer, amikor úgy éreztem, elfogyott az erőm..."
                                            Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban

"A heroin a lábunk alatt hevert... Éjszaka kölykök jöttek le a hegyekből, és szétszórták. És eltűntek, mint a kámfor. De mi csak füveztünk, a heroin nem kellett szinte senkinek, az ott nagyon tiszta heroin - kipróbálod egyszer, kétszer, és véged van, már nem tudsz meglenni nélküle. Én megtartóztattam magam."
                                            Szvetlana Alekszijevics : Fiúk cinkoporsóban

A háborúból hazatérő "afgánok" ugyanúgy jártak, mint a Vietnamból hazatérő amerikai veteránok. A társadalom nem fogadta vissza őket. Hiába hitték el a magasztos szólamokat, akkor amikor egyenruhában fegyverrel a kézben elindultak a harcmezőre.  Hiába próbálta a hatalom a katonai küldetésüket igazolni. A háború kegyetlensége, embertelensége kísértette őket. Kezeik vérrel voltak mocskolva. Lelkileg meg voltak betegedve. Sokan közülük testileg - is - nyomorékok lettek. De az egyik Uniónak sem volt már szüksége saját veteránjaira. A civilek nem hittek már abban, hogy a fiaik az országhatáron túl, a Hazát védték.
Eldobható Hősök - Disposable Heroes, Попользованные Герои - lettek. Miközben sokuk nem is akart visszailleszkedni. Személyes élményem az, hogy amikor a kötelező sorkatonai szolgálatomat befejeztem, az első civil napjaimban egyfajta ürességet éreztem. (No, nem kell aggódni. Ez azért nem okozott nekem semmilyen pszichés problémát.) Nem kellett parancsra enni, inni, vizelni, aludni. Furcsa volt egy kicsit, hogy újra dönthettem az engem leginkább érintő kérdésekben is. Ha háború nélkül ilyen a leszerelés, akkor milyen lehet háborús pszichózissal?

Mégis, mi történt Afganisztánban?
Erre a kérdésre keresik a választ a dokumentum sorozat készítői. Nézzük hát meg mi is a művüket!

https://videa.hu/videok/hirek-politika/afganisztan-1.resz-szovjetunio-pAiHIlvJY7EO2sDc

Csernobil

Június legvégén szakítottam időt arra, hogy Danyila Kozlovszkij nevével fémjelzett csernobilos filmet végre megnézzem. Most ugye mea culpáznom kellene, mert nem is olyan régen azt írtam, hogy hoax az az állítás, mi szerint a HBO sorozatán felbuzdulva az oroszok is elkészítik (megint)  a saját verziójukat. A témakörhöz kapcsolódó fehérorosz alkotáshoz semmilyen reakció nem érkezett, így talán ez azt is jelentheti, hogy itthon (végre) elült a Csernobil-láz. Azt gondolom, hogy a témáról már annyi, de annyi bőrt lehúztak, hogy egy ilyen film magába kódolja az unalmat és a bukást.

Ez az ízig-vérig orosz alkotás (nem véletlen a Fond Kino támogatás!) egyszerre orosz és egy kicsit nemzetközi is. Ha valaki veszi a fáradságot és végig nézi a stáblistát, akkor akár örömmel fedezheti fel, hogy hány és hány honfitársunk munkája is hozzájárult ennek a mozinak a létrejöttéhez. A vizes jelenet - ami lássuk be, hogy a film egyik fő pillanata - a munkájukat dicséri.

De milyen is ez a film?

Érdekes. Érdekes?

Én - teljesen önkényesen - két részre osztanám ezt a két és fél órás monstre filmet. Az első 55 perc (vagy talán inkább órácska) döntően a nosztalgiáé. Van itt minden ami kell! Egy mai orosz film - ha be kívánja mutatni a nyolcvanas éveket, akkor milyen zenét kell feltétlenül felvonultatnia? Igen! Alla Pugacsovát! A Szputnyikban ott volt a Millió rózsaszál - ahogy a Brigadában is ott volt -itt szerencsére másik két dalával találkozhatunk. És csak mint háttérzene! De ha csernobilis a film, akkor milyen zene kötelkező még? Igen. A Kino. Az Utolsó hőst egy kocka Lada száguldása közben hallgathatjuk, és ha úgy vesszük, nagyon jó választása volt... Kinek is? A film férfi főszereplője, rendezője és producere ugyanaz a személy: Danyila Kozlovszkij.

Mit mondjak róla? Nem a szívem csücske, pedig tíz éve ígéretesnek tűnt. Azóta meg... Mintha beszippantották volna a szépfiús szerepek. És mintha a legtöbb filmjében csak szépnek, okosnak és/vagy erősnek valamint kitartónak kellene tűnnie. És ennél azért több van benne. És időnként megcsillan benne azért más is, mint az aktuális sármőr. Ott van például a Dubrovszkij. Maga az ötlet nem eredeti: végy egy klasszikus alkotást és helyezd mai környezetbe. Mégis tudja aktualizálni, többlettartalommal megtölteni az eredeti művet. És ebben azért Kozlovszkij is benne van. De ebben a filmben sem tud igazán kitörni a sármos és bátor (valamint önfeláldozó) tűzoltó szerepéből. Nem biztos, hogy ő adja el ezt a mozit. Ahogy a csernobili katasztrófa sem. Mert a film mondanivalója túlmutat a nukleáris katasztrófán. Csak annyit láthatunk belőle, amennyit nagyon muszáj. De az korrekt.

A női főszereplő Okszána Akinysina. A Szputnyikban egy negyvenes éveiben járó pszichológust alakít, itt pedig egy harmincvalahány éves fodrászt. Mind a két esetben élethűen játszotta el a szerepét. 

Visszatérve az elejére, én magamban két részre osztottam a filmet. Az első rész a nosztaligié. Zsigulik, kocka Ladák, Volgák, LIAZ és Icarus buszok, Pugacsova és a Kino. (Egyébként azt gondolom, hogy "veszélyes" tud lenni a nosztalgia. Ha hamis akkor azért - mert hiteltelenné tudja tenni az egész alkotást -, ha viszont erős a kontraszt a múlt és a jelen között a múlt javára, akkor meg azért.) Ezen órácska alatt azért nyilvánvalóvá válik, hogy nem a robbanás, hanem az emberi kapcsolatokra fokuszál inkább a film. Felrobbant egy nukleáris blokk? Akár egy atomtengeralattjáró is elsüllyedhetett volna... És - szerintem - ez egy jó döntés volt az alkotóktól. Hiszen a katasztrófa előtt, alatt és utáni heroikus pillanatokat annyit láthattuk már...

Alekszej Karpusin (D. Kozlovszkij) pripatyi tűzoltótiszt egy fodrászatban találkozik volt barátnőjével Olga Szavosztinával (O. Akinysina). A lány nem feltétlen örül a 10 év utáni találkozásnak. Amit megpróbálna elkerülni. De nem jön össze ez, így a két fiatal egy sétálással egybekötött óriáskerekezéses vattacukorzásba fojtják a napjukat. A férfi hazaviszi a lányt és szeretné felmelegíteni a kapcsolatot. A lány nem szeretné. Elválnak. A fiú mondvacsinált indokkal felmegy a lányhoz. Aki először nem akarná beengedni a lakásba, de... Amikor kiderül, hogy van egy fia is, akkor beengedi Karpusint. A férfi meglepődik, amikor szembesül a gyerek korával. Körülbelül ezen a vonalon halad a film az első 50 percben. A vízválasztó (legalábbis számomra, mert innentől kezdett érdekelni a dolog) a bizottsági gyűlés. Itt van az első jelenet, ami igazán tetszett. A Főnök különböző anyagi javakat (pénz, paripa, fegyver... Ja, nem. Moszkvai lakás, gondtalan élet, soron kívüli svájci gyógykezelés)  ajánl fel annak aki hősként hajlandó viselkedi, és felveszi a búvárruhát. A sürgősségi blokk alatt van egy víztározó tele vízzel, amit ha elér az izzó fűtőanyag akkor egy hatalmas gőzrobbanás várható, ami nem csak Kijevet, hanem Moszkvát is veszélyezteti. (Nukleáris pára fedhet be elég nagy területet.) Tehát a tározóból el kell tüntetni a vizet! Amennyiben nem sikerülne kiszivattyúzni a vizet, akkor kézzel kell egy víz alatti szelepet megnyitni... Szerintetek?

A Góré elmondja az ajánlatot és mindenki ideges lesz. És senki nem vállalja a dolgot. Egyesével mutatják az embereket, hogy veszik elő a cigijüket, próbálják elővenni, rágyújtanak, próbálnak rágyújtani...  Közben Vezető megkérdezi: Kevés? (Mármint az ajánlata.) És innen indul be az utolsó másfél óra. Amiben megtudhatjuk, hogy kik fognak jelentkezni és miért. Meg hogy nincs happy end. Vagyis van, de nem úgy, mint ahogy a hollywoodi filmekből megszokhattuk. Márt már az is jó, ha egy kisfiú három hónap után haza tud jutni egy svájci gyógykezelésből...

Aki katasztrófafilmet vár, az bele se kezdjen. A film lelkizős - nem úgy mint egy mexikói-brazil-török sorozat -, és nem feltétlen mindig tudja hol a határ. Vannak drámai feszültségek, amik nem biztos, hogy átjönnek... De lehet, hogy csak az előítéleteim miatt gondolom ezt. Hányszor nézős a film? Na, ez egy jó kérdés! A zenéje nagyon jó, a látványvilága is. Csak a karakterek... Vagy ez színészi probléma? Leginkább Karpusin karakterét szemlélve van hiányérzetem. Olga vagdalkozása, érzelmi instabilitása akceptálható. Hiszen végül is, az egész sztori az ő drámája. Őt érik leginkább a legszélsőségesebb pszichés behatások. És Akinysina nem játssza túl a szerepét, nekem hitelesnek tűnik az alakítása. 

Esetleg el lennék szokva a melodrámáktól? 

Kincses sziget

Ezen blogban található íráshoz érkezett egy hozzászólás, amely úgy kezdődött, hogy a kedves kommentelő kedveli a kosztümös filmeket. Hát én is. Ritkán nézek ilyeneket, talán nem is készítenek ma már sűrűn ilyeneket. De lehet, hogy csak én nem találkozom velük.
Gyermekkoromban viszonylag sok ilyen alkotást adott a televízió. Jean Marais sorozat - talán szombat délutánonként. Falmászás bő, fehér ingbe (félhomályban), lovaglás, kardozás (verekedéssel ötvözve), és annyi klissé... És mégis nagyon szerettük az ilyen filmeket.
Robert Louise Stevenson eme örökbecsű művével kisgyermekkoromban találkoztam először. A Magyar Rádió hangjátékot készített belőle, amit nagy élvezettel hallgattam. A mai napig a fülembe cseng a tengerészdal az eme feldolgozásban hallható dallama:

"Heten a halott ládáján,

jo-ho-ho, meg egy üveg rum!

A többit megölte a rum s a sátán,

jo-ho-ho, meg egy üveg rum!"

Bár nem az volt az eredeti verziója a dallamnak, mégis a fülemben van a mai napig...

A rádiójáték hatására kezembe vettem az unokabátyán könyvét. Delfin sorozatos volt. A legelső delfines kiadás volt. Ugyanúgy élveztem, mint amikor legelőször találkoztam a sztorival, bár már nem volt ismeretlen a történet.

A mai napig toplistás számomra ez az ifjúsági regény.

De nem csak én látok benne fantáziát, hiszen csak a Szovjetunióban megfilmesítették vagy háromszor. (1937, 1971, 1982) A rajzfilmes adaptációkat meg se említsük!))
De mi sem szégyenkezhetünk!
Kürthy Emil, Király György, Devecseri Gábor, Dancsó Jenő, Kovácsné Kliment Emilia, Gy. Horváth László, Majtényi Zoltán (a teljesség igénye nélkül!), és még hányan, de hányan fordították le magyar nyelvre ezt a regényt! Ez is mutatja, hogy értékes műről van szó. Hiszen nem egészen kétszáz év alatt (1881 és 1882 között jelenik meg először /folytatólagosan/ egy újságban a mű.) hányan, de hányan érezték úgy, hogy van még valami ebben az ifjúságnak szánt alkotásban, amiért érdemes újra nekifogni a fordításnak.
Újrafordítás. Szükséges?
Igen. Sokszor.
Mert az eredetit visszaadni nagyon nehéz egy fordításban. Sokszor lehetetlen. Ezért a fontos, és az igazán fontos alkotásokat újra meg újra fordítják.
Néhány évvel ezelőtt olvastam arról, hogy A kis herceget újrafordították. Ráadásul abban az évben három vagy négy(!) új fordítása is megjelent ennek a műnek. Sikerült az egyiket megvennem. A Móra Könyvkiadó által kiadott ("eredeti") verziót tizennégy évesen elolvastam. Tetszett, de utána soha többet nem vettem a kezembe. (Ennek két oka volt. Az egyik, az érzelmessége. A másik, akkoriban kezdték elcsépelni egyes frázisait. Saint Exupéry lett annak a kornak a Coelhoja.)
Szóval, megvettem A kis herceg egyik új fordítását,  és nagy levegővel elkezdtem olvasni. és nagyon tetszett. Sehol semmi negédesség, semmi érzelgősség. Nem volt benne bratyizás (ahogy azt mondják az eredetiben sincs), és ebben hasonlít az orosz fordításra. Mert annyira megtetszett a magyar új, hogy kíváncsivá tett, milyen lehet más nyelven. Franciául nem tudok, és oroszra volt lehetőségem...
Egy szó, mint száz! Megérte elolvasni más verzióban is a mesét. Már nem viszolygok, ha szóba kerül ez az alkotás.
Másik igaz történet.
Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor - édesanyám javaslatára vagy szelíd kérésére - kezembe vettem Salinger Zabhegyezőjét. Elolvastam. Ennyi.
Néhány éve ezt is újrafordították. Elolvastam, majd megvettem az új fordítást. Ebben a sorrendben. Zseniális Salinger eme regénye! Így modern(ebb) szlenget olvasva, nagyon átjött. Hiába na, nem voltam tinédzser a hatvanas években. A történet (természetesen) ugyanaz mindkét fordításnál, ám a szó készlet közelről sem. A különbség: HATALMAS. Nem véletlen, hogy az új fordítás új címet is eredményezett: Rozsban a fogó. Ez az angol cím szó szerinti fordítása. Hasonlókért szoktam én is kritikát kapni.))) A szó szerinti címfordítást először furcsáltam, de a mű elolvasása után teljesen jogosnak tartom. Hiszen Gyepes Judit fordításához képest egy másik művel találkoztam. Ezek szerint a több mint ötvenéves fordítás nem jó? Én ezt nem állítom! Hiszen az édesanyámnak olyan olvasmányélményt okozott, hogy javasolta tinédzser fiának, hogy olvassa el. Ilyen hatást tett rá. Akkor nem lehet rossz fordítás.
Ha tudd újat vagy mást adni az új, akkor helye van a régi mellett.

Vagy idézhetem Vári Erzsébetet, aki Dosztojevszkij fordítása (Bűn és bűnhődés) okán a következőket írta: "A mű többértelműsége és a nyelv és a nyelvfelfogás folyamatos változása miatt van szükség mindig újabb és újabb fordításokra - újraértelmezésekre."
Általános iskolában azt mondták nekünk az egyik órán, hogy vannak alkotások, amiket legjobb az eredeti nyelven olvasni.

Persze Stevenson műve nem feltétlen abban a kategóriába tartozik, ahol a többértelmű alkotások találhatóak. Hiszen "csak" egy ifjúsági regényről van szó, ami el szeretne minket varázsolni, egy másik világba elvinni, ahol a rossz mindig elnyeri büntetését, a jó pedig megkapja a jutalmát. Mert jelenlegi árnyékvilágunk, mintha nem erre lenne determinálva, ám a változásnak bennünk kell elkezdődnie. És ehhez hozzásegíthet bennünket akár még az írott szó is. Ne feledjük! Egy vidék (tájegység esetleg ország) élhetősége nem, vagy főként nem a földrajzi adottságoktól függ, hanem az emberektől, akik benépesítik azt.

  

Most az 1971-ben, a Gorkij Filmstúdióban készült feldolgozás ajánlom a figyelmetekbe! És még oroszul se kell tudni, hogy élvezhessük ezt az alkotást. Csak mondom...

   

(Személyes véleményem, hogy az egyik legjobb adaptációja a regénynek. Sokkal jobb, mint például az 1990-es amerikai verzió. Pedig azt is dicsérni szokták.)

Migránsok

 

Neeeem!

Nem kattantam be a téma miatt. Egyszerűen érdekesnek tartom. Pláne, ha nincs lebutítva a dolog. Mert a propagandától már évek óta herótom van. Persze, a propaganda önmagában elég "veszélyes" tud lenni a hatalomra. A sugárzott hamis képeken is át tud sütni a valóság. Mert a cenzorok (még ha csak a fejecskéinkben ülnek az asztaluk mögött) nem tudnak mindenre odafigyelni. Ha meg megélhetési cenzorról van szó... Emlékezzünk csak például arra, hogy a covid járvány során hányszor hallhattuk, hogy az egészségügy fel van készülve rá. Sőt, mindenre. Is. A miniszterelnök kampánykörútja során, majd mindegyik felvételen kilógott azért a lóláb. Le is álltak a videónaplónak álcázott kormánypropagandával. Nem is jó, hogy ha kiderül: nagyon nincs olyan kórház, ahol lenne olyan helység ahol ne kellene már kifesteni, ne omladozna a vakolat, ne lenne hiányos a falon a csempézés. Ez egy igazi belföldi országimázs kampány volt.

Vagy itt van például Majakovszkij. Akinek a munkásságát mára teljesen elfelejtették oktatni. Ez érthető, hiszen egyrészt Magyarországon mind az irodalom, mind a történelemoktatás át van, át volt (de reméljük egyszer elmondhatjuk majd, hogy nem lesz - naiv vagyok, ugye?) politizálva. A kommunista hatalomátvétel után elkezdték "importálni" a szovjet irodalmat. Neves költőink egyre-másra öntötték magukból a műfordítások. Volt ebben politikai elvárás is, de más is. A Horthy-korszakban a szovjet irodalom gyakorlatilag indexen volt. Persze, kisebb antológiákban, nem túl nagy példányszámú lapokban időnként jelenek meg versek. Így a Majakovszkij versek 1946-os megérkezésében ott van a tiltott gyümölcs utáni vágyakozás is. És ezután jött a hatalomátvétel (1946-1949)...  Bár Majakovszkij a '17-es forradalom lelkes szimpatizánsa volt, mégis Leninéket kívülről támogatta. Avantgárd költészetének frissessége, nagysága messze túlmutat a politikai ideológiákon, rendszereken. Csak a nálunk is ismert, megélt és (sajnos) elvárt csinovnyik mentalitás partvonalra tette zseniális verseit.

Az Iván Kozirev öntőmunkás elbeszélése arról, hogy új lakásba költözött című  1928-ban írt versében rendszer leleplezés is található. A mű elsősorban a szocialista iparosítás egyik hősi ódája. Az ipar, így a nehézipar felépítése stratégiai kérdés volt az ifjú szovjet rendszer számára. Ennek egyik oka a Nyugat által alkalmazott gazdasági szankciók voltak. A másik ok, hogy az ország első számú vezetője, Joszif V. Sztálin attól tartott, hogy a kapitalista országok újra fogják kezdeni a Szovjetunió elleni intervenciós háborút. (És nagyon nem is tévedett nagyon ebben.) Az erőteljes iparosítás hatására a falvakból elvándoroltak az emberek fejlesztett területekre. A mezőgazdaság súlyos csapásokat szenvedett már az 1. világháború alatt (ami már akkor éhínségekben manifesztálódott), amire rátett a Polgárháború és az erőszakos kolhozosítás. Tehát, hatalmas ipari eredmények (földből kinőt létesítmények, tranzit vonalak stb) mellett a hatalom nem tudta biztosítani a tisztes megélhetést az állampolgárainak. Ám a propaganda csak az eredményekról szólt. És mit is írt Majakovszkij eme költeményében? (Amellett, hogy bemutatja a szovjet építőipar nagyszerűségét, illetve az állam szociális gondoskodását.)

"Придешь усталый,

                                  вешаться хочется.

Ни щи не радуют,

                               ни чая клоко танье."

Tellér Gyula fordításában: 

"Megjövök fáradtan.

                                 Meghalni szeretnék.

Sem scsi,

               sem tea

                            nem vidít, mint máskor."

(Szó szerint arról szól ez az idézet, hogy megjössz megfáradva, és {a fáradtság - csak utal erre a ragozás} szeretne felakasztani; és nincs scsi {káposztaleves} se bugyborékoló tea, ami örömet okoznának.)

Tudom nagyon sokaknak ismerős ennek a versnek a Komlós János féle feldolgozása: 

De ne álljunk meg itt! Térjünk vissza arra a négy sorra!

Kinek tud örömet okozni egy leves elfogyasztása?

Annak aki tartósan kevesebb kalóriát visz be a szervezetőbe, mint amennyit eléget. Egy idő után egy falat étel elfogyasztása eufórikus érzést indukál az emberben. Mindenkiben. Túltáplált mindennapjainkban elég kínai ez a megállapítás. De az éhező embernek van még egy élménye a táplálkozással kapcsolatban. Eszik egy keveset és úgy érzi elfáradt a táplálkozásban.

Így hát elmondhatjuk: Iván Kozirev koszosan (nem Szovjetunió specifikus ebben az időben, hogy a vállalat nem foglalkozik a dolgozók higéniájával), éhesen, és annyira fáradtam, hogy meghalni van kedve hazaérkezik az új lakásába. A vers a szovjet építőipar és az állam szociális érzékenységének dicséretével indul. Kozirev elvtárs hazaérkezése hangulatilag ellentéte a vers elejével. Egyfajta depressziós hangulat megalapozására is okot adhatna, ám..! Kozirev frusztráltságát legyőzi álmai honának a látványa. Így a vers ugyanúgy a szocialista rend dicséretével tud záródni, mint ahogy elkezdődött. Mondhatnánk rá, hogy propagandisztikus alkotás. Tagadhatatlan a költő vonzódása a szovjet ideológia iránt, ugyanakkor - mivel a munkás hiányos táplálkozása is ábrázolva van, még ha nem is direkten leírva - nem érheti a hízelgés, az udvari bértollnokság vádja a költőt.    

Majakovszkij szépen leírja, hogy milyen korszerű, szép lakással ajándékozza meg a szovjet állam Iván Kozirev öntőmunkást (kohóban dolgozni nagyon nehéz fizikai munka!), aki gyakorlatilag éhezve tengeti mindennapjait.

Vannak akik vidám versnek tartják Majakovszkij eme írását. Hofi előadásában annak tűnik, de valójában nem az. Még csak azt se mondhatjuk, hogy pozitív képet fest a Szovjetunió '20-as éveiről. Ilyen az, amikor kilóg a lóláb.

Jelenet a filmből

Jaj! De ne feledkezzek már meg arról, hogy egy tévéfilmről szeretnék írni nektek! (Szóljatok rám!)

Az 1991-es Moszfilm alkotás bennem bizonyos fokig A kenguru című magyar filmet juttatta. De igazából nem tudnám megmondani miért... Témakörét tekintve a Menekülés Moszkvabadnak az "előzményfilmje". (Gyakorlatilag a mai Magyarország negyven felettiei többsége úgy képzelik el a 2020-as évek Moszkváját, ahogy a film bemutatja. Magyarán bő 30 év késésben vannak.)

A történet még a Szovjetunió idejében játszódik. Valahol 1987 és 1991 között járunk. A nyitójelenet egy szórakozóhelyen játszódik, ahol fiatalok ismerkednek egymással. Vannak akik pénzen szeretnének szexuális szolgáltatásban részesülni, és vannak akik csak kikapcsolódni jönnek. Van aki itt találja meg a szerelmet. Mint a film főszereplői is, például. Szépen kiderül, hogy a szórakozóhelyen lévő fiatalok munkásszállón laknak. A vidékről  a nagyvárosban került fiatalok beilleszkedése nem zökkenőmentes. Megismerkedhetünk a moszkvai éjszakával, a nyolcvanas évek moszkvai éjszakájával. A házak között bandázó galeri terrorizálásaival, erőszakoskodásával. Van a filmben munkahelyi szexuális molesztálás is, de a személyi iratoknak mindig rendben kell lennie! Az egész történet egy rendőr meggyilkolásában csúcsosodik ki, hogy azután hirtelen és gyorsan véget is érjen.

Összességében egy jó film. Az IMDB-n jelenleg 29 szavazat mellett 6,1-es a film megítélése. Az alkotás hangulata magával ragadó. Bár a végén egy hamisítatlan szovjet-orosz balladát hallhatunk (majdnem azt írtam, hogy gengszterballadát), mégis szerintem zeneileg azok a legjobban eltalált részek, amikor Gary Moor-os blues-zolás színesíti az összképet, összhangzást. (Sajnálom, a képzavart és, azt is, hogy nem ismerem az ír gitáros életművét, de nekem a Still Got The Blues ugrott be mindkétszer. Ami épp 1991-ben volt sláger.)   

Azt gondolom, hogy a film jól érzékelteti a szociális konfliktusok sorozatát. Munkások kontra naplopó bandázók, Moszkvaiak vs. vidékiek... Azután a városba került fiatalok haza is mennek rokonlátogatóba a falujukba, ahol...Szóval, van konfliktusforrás elég.

"Mindenki emigráns kívül vagy belül..." - hallhatjuk a '91-es évtől kezdődően, egy népszerű popkulturális előadótól. És valóban. Migránsnak lenni egészen mást jelent, mint amit a magyar társadalomnak sulykoltak a propagandisták az elmúlt években. De az a migránsozás nem csak Nyugat-Európában nem konform. Ugyanis amit itthon a médiából öntöttek ránk, az Zsirinovszkij szövege (Megspékelve szalon antiszemitizmussal. Nem véletlen, hogy ezt a narratívát az EU-ban egyetlen magyar kormánypolitikus sem vállalja fel. Az csak a hazai náciknak, mélymagyaroknak és a aluliskolázottaknak szól.) Egy az egyben ugyanaz a textúra. Azé a Zsirinovszkijé akinek a pártja büszkén vállalja, hogy a csőcseléket kívánják képviselni. Aki - mármint Zsirinovszkij - egy szélsőséges, de nagyon aktív törpepárt vezetője. Évtizedek óta.

(Ha valaki nem csak a hangjára kíváncsi az ezt a videót tekintse meg:

https://www.facebook.com/artemkoshun1980/videos/1110327916154666/  )

Nem az a szomorú, hogy ilyen vélemények vannak a világban, hanem hogy itthon ez (volt?) a fősodrat, a mainstream. (Nem kell tiltakozni. Ez ömlött a TV csatornákból, rádió állomásokból, ezt láthattuk óriásplakátokon. Más véleményt gyakorlatilag csak magánbeszélgetésekben hallhatott az ember.)

Jana Mkr - Jana Mkrticseva

 

Jana Mkrticseva 2018-ban

Jana Mkr egy érdekes hölgy. Érdekes és szép verseket ír. Nincsen saját verseskötete, mégis ismert és népszerű. Az internet révén osztja meg gondolatait, érzéseit a világgal.

Nem szolgálhatok életrajzi adatokkal. Nincs születési év. De vannak interjúk, amik nem túl hosszúak. Magánélete nem publikus, miközben gondolatait, érzéseit szétkürtöli a világnak. Nem celebitás ő, hanem hús-vér ember. Nem váltja aprópénzre (sem pénzeszsákra) magánéletét. Nem egy eljátszott szereppel reklámozza munkásságát. A tehetség az, ami az ő esetében utat tör. Költőnő, aki önmagát nem tartja költőnek. Moszkvában él, és műveit az Instagramon osztja meg. Kora gyermekkorában kezdte az írást, de komolyan csak az iskola befejezése óta foglalkozik vele. Első verseit öt éves korában írta. Ezek köszönő versek voltak, amiket főként nagyapjának írt. Első komolyabb poémáját 16 évesen követte el, amikor először szerelmes lett az iskolában. Eleinte a VK (az orosz Facebook) üzenőfalára tette ki alkotásait. A szerző személyének elhallgatása mellett. A Moszkvai Állami Egyetem világpolitikai karán (факультет мировой политики в МГУ) végzett, amit a szülei miatt fejezett be. Szakterületén soha nem dolgozott. Saját maga úgy fogalmazott, hogy eleinte úgy tett, mintha munkát keresne, majd ráfelejtett. És ekkor berobbant az Instán. Az emberek elkezdetek érdeklődni a munkái iránt. (https://www.instagram.com/yanamkr) Ezen még ő is nagyon meglepődött. A költészet gyorsan az egyetlen elfoglaltságává vált. Azt állítja, hogy megviseli amikor valaki őt hivatásos költőnek tartja, mert szerinte nem az. Janának már két szamizdat gyűjteménye is van. Hivatalos kötete még egyáltalán nem jelent meg. Amint a siker megtalálta, szülei - akik erőltették, hogy legyen végzettsége - egyre megértőbben viszonyultak szenvedélyéhez, az íráshoz. Alkotásait a nyilvánosság számára már nem csak az interneten prezentálja.

  

9. század

 
Ez egy jó "régi" film. A vérgőzt-puskaporszagot kedvelő szubkultúrában igen csak kedvelik. Magyarországon is. Van annak már tizenéve is, hogy készítettek hozzá magyar nyelvű feliratot. Már csak ezért sem ismeretlen a hazai háborús filmek kedvelői számára ez a film. És nem alaptalanul. Látványban vetekszik az amerikai alkotásokkal. Fjodor Bondarcsuk - mint rendező - nagyot dobott ezzel az alkotással. Ízlés kérdése, de szerintem nagyobbat, mint a Sztálingárddal. Ami szintén az ő elképzelése alapján készült. (Oldfan és Szaki még 2013-ban készítettek magyar nyelvű feliratot ehhez a filmhez is.)

A film sikerére és népszerűségére jellemző, hogy számítógépes játékok is készültek, amelyek a rajongókat célozták meg. Taktikai játék is, és FPS is.

A film cselekménye megtörtént esemény alapul. Ám jelentősen eltér a valóságtól. Ljutij kivételével mindenki hősi halált hal. Ám a valóságban ez nem így történt. Ugyanakkor a filmben egyetlen karaktert mintáztak valós személyről: Dzsokondát (Konsztantyin Krjukov alakítja).  Az eredeti esemény valójában hollywoodi, legalábbis Bondarcsuk verziójához képest. Igazából az összecsapásban nem semmisült meg a 9. század. A többség túlélte a harcot. Mint egy amerikai filmben... Persze, az élet időnként giccsesebb, mint egy leányregény. Az kamasz Bonaparte Napóleon szerelembe esik, de az egyik osztálytársa is ugyanazt a bakfist nézi ki magának. Ez már egy szerelmi háromszög! És kit választ a kislány? A döntés örök haragot, és személyes konfliktust hozz létre a két siheder között. Bonaparte egyiptomi kalandja (1798-1799) során - pontosabban annak szíriai hadművelete során (1799) - megostromol egy kis erődöt Acrét (ma  Akko), amelyet nem sikerül bevennie a francia köztársasági csapatoknak. És ez a kudarc gyakorlatilag megpecsételte a - későbbi császár úgy hívta, hogy az - " csodálatos egyiptomi kaland" sorsát. És ki volt a védők parancsnoka? Igen, egy francia tiszt. Az aki...  Most mondjátok meg őszintén! Ha filmen látjátok (vagy könyvben olvassátok ezt) akkor mire gondoltok? Szerintem azt, hogy ilyen nincs! De. Van...

Szóval, úgy próbálja az alkotás realisztikusan bemutatni az afganisztáni háború egyik eseményét, hogy a (had)történelmi tényekhez elég szabadon nyúl. Mégsem lesz hiteltelen az alkotás. Honnan tudom? Azt hiszem, Szvetlana Alekszijevics Fiúk cinkkoporsóban című riportkötete könnyen meggyőzhet minket erről. Sőt, talán azt is mondhatjuk, hogy hiába próbál realisztikus lenni Bondarcsuk: a háború sokkal megrázóbb, vérgőzősebb és kegyetlenebb, mint a mozi. Mert nem az a cél a mozgóképek készítőinek, hogy a jegyet vásárlók ne nézzék végig az alkotásukat.

A legfelsőbb szovjet vezetés utasítására az afganisztáni háborúban szovjet részről csak olyan alakulatok vehettek részt, amelyeknek a tagjai keleti szlávok (és más európai nációk tagjai) voltak. Így akarták elkerülni azt, hogy vallási alapon megosztottá váljon a Szovjet Hadsereg. Tekintettel arra, hogy az amerikai kormányzat - a CIA bevonásával - iszlám fundamentalista harcosokat fegyverezett fel, hogy megdöntsék a szovjetek által támogatott afgán kormányzatot. A mudzsahedinek között a fundamentalista iszlám volt az összetartó kapocs. Hiszen a próféta zöld zászlaja alá nem csak afgánok álltak be, hanem a szélesen értelmezett Közel-Kelet számos országából érkeztek dzsihadisták. Ebben a háborúban számos később nemzetközi hírnévre szert tevő harcos esett át a tűzkeresztségen. Életformájukká vált a Szent Háború. Afganisztán után aktívan részt vettek a csecsen háborúkban is. De a legismertebb közülük Oszama bin Laden lett, akinek a nevéhez fűződik a 2001-es repülőgép eltérítéses támadások a Word Trade Center és a Pentagon ellen. Ezek voltak a legjelentősebb akciói. Ezt megelőzően Afrikában intéztetett támadásokat amerikai célpontok ellen, de ha ezekre a Clinton kormányzat erőteljesebben reagált volna, akkor szeptember 11.-ei nap nem különbözne annyira a legtöbbtől.

Egy szó mint száz! Az Szovjet Hadsereg afganisztáni bevonulása egy vallási-ideológiai háború volt. Ám 1987 végén már a kivonulásra készültek a legnagyobb szocialista ország fegyveres erői. Talán a sors fintora, hogy a legvéresebb ütközet még hátra volt. A kormányerőket Hoszt városánál - amely Afganisztán dél-keleti részén található, nem messze a pakisztáni határtól -  bekerítették a mudzsahedek. A hadsereg elvesztette az ellenőrzést a Hoszt Gardezzel összekötő út felett. A Szovjetunió katonai vezetése úgy döntött, hogy megsegíti a bajba jutott szövetségeseit. A katonai művelet a Magisztrál (fővezeték) nevet kapta. 1987. december 30.-án indult meg az első segélyszállító konvoj azon a műúton, ami felett már nem az afgán reguláris erők uralkodtak. A Magisztrál hadművelet csúcspontja a 3234. számú magas területért folyó harc volt, amely 1988. január 7.-én és 8.-án zajlott le. (Ennek az eseménynek a bemutatása a film lényege.) A Hoszt-Gardez műút volt az egyetlen kapcsolat, az egyetlen lehetőség amin keresztül ellátható volt a város. Körös-körül mindenütt hegyek, amiken keresztül jelentős mennyiségű árú átvitele lehetetlen. Aki birtokolta az utat, gyakorlatilag azé volt Hoszt városa. Ezért az út mentén mindenütt ellenőrző pontokat telepítettek, amiket a mudzsahedek rendszeresen lőttek, ostromoltak. A 3234-es magassági pont védelmére a 9. század volt kirendelve. Parancsnokuk Szergej Tkacsov, akinek harminckilenc katonája volt. Január 7.-én kora reggel támadtak először az iszlám harcosok. Ezt az attakot az ejtőernyősök visszaverték. A következő ütközet délután fél négykor kezdődött. Ekkor már akna- és gránátvetőket is bevetettek a támadók. A harmadik roham fél ötkor indult. Ekkor a vesztéségek 15 muszlim halott és körülbelül 30 sebesült, a másik oldalon meghalt Vjacseszláv Alekszandrov (младший сержант) törzsmester (?) és a géppuskása. Igazi hősként viselkedtek. Alekszandrov megparancsolta embereinek, hogy vonuljanak vissza és másodmagával tartották az állást a legvégsőkig. A parancs oka egyszerű volt. A géppuska fészekre koncentráltak a támadók. Gránátvetőkkel. A következő támadás 18 órakor volt. Ekkor hal meg Anatolij Kuznyecov közlegény. 19:10 a következő attak időpontja. A legbrutálisabb a következő támadás volt, ami 23 óra 10-kor kezdődött. Január 8.-án 3 órakor kezdődött a 12. támadás. Ekkora a szovjet erők nem csak teljesen kifáradtak, hanem a lőszerük is elfogyott. Ugyanakkor, az utolsó pillanatban a helyszínre érkezik Alekszej Szmirnov hadnagy felderítő szakaszával, és lőszert is hoztak. Ezzel gyakorlatilag a csata befejeződött. Érdekességként még megemlíteném, hogy a pakisztáni hadsereg helikopterei is beavatkoztak a küzdelembe, természetesen a mudzsahedek oldalán. Ezek a légi járművek utánpótlást és muníciót hoztak és sebesülteket vittek. A szovjet felderítők megtalálták és megsemmisített az egyik leszálló helyüket. A poszt védőit egy D-3 tűzérségi üteg és három Akácija (2sz3) önjáró tarack segítette. Szóval, volt csim-bumm cirkusz... 39 ejtőernyős 12 órán keresztül küzdött 400 mudzsahed ellen. Hat szovjet katona meghalt, 28 megsebesült. Kilencen súlyosan. Minden deszantost kitüntettek Vörös Csillag vagy Vörös Zászló Érdemrenddel. Alekszandrov főtörzsőrmester és Melnyikov közlegény poszthomusz Szovjetunió Hőse kitüntetést kapott. Az ellenség a Fekete Gólya különítmény tagjai voltak. Ezt az alakulatot 1979-ben hozta létre a pakisztáni hadsereg, azzal a céllal, hogy az Afganisztánban tartozkodó szovjet erőknek méltó ellenfeleik legyenek. Ők voltak a támadó mudzsahedek.

E rövidke összefoglaló alapján is láthatjuk, hogy a valós történet semmivel sem marad el a rendező elképzeléseitől. Valamiért Fjodor Bondracsuk mégis úgy gondolta, nagyon át kell írni a történetet.

Hiszen a csata télen történt, és Afganisztán hegyei között nem olyan napsütötte a tél, mint a filmben. Ahogy az sem igaz, hogy a szovjet csapat a harc legvégén légitámogatást kapott volna. A film sikere után újságírók keresték meg a túlélőket és a véleményüket kérdezték a filmben látottakról. A század parancsnoka, aki az ütközet idején szabadságát töltötte, Alim Mahotlov ezredes cáfolta, hogy az italozás és a kábítószer élvezet annyira elterjedt lett volna a 9. század katonái között, mint ahogy a filmben megjelenik. Hiszen ezen harcosoknak nap mint nap 40 kg-os teherre a vállaikon kellett hegyvidéki terepen mozogniuk. A fentebb említett riportkötetben található egy olyan vallomás ami szerint az iszlamisták a hegyi ösvényeket - főként az ellenőrző pontok környékén - teleszórták nagy tisztaságú heroinnal. A szovjet katonák egymást figyelmeztették, hogy senki még csak véletlenül se vegyen fel a zacskókból, mert (a tisztasága miatt) már az első trip is függőséget fog okozni. Tehát a lehetőségük meg volt, hiszen az ellenség hadviselésének része volt a kábszer, de tudták, hogy az életükkel játszanak. Nem tudom magamtól elhessegetni azt a gondolatot, hogy a rendező egy orosz Szakaszt vagy ne adj Isten, egy ruszki Szarvasvadászt akart készíteni. Vagy csak nem tudta kihagyni a vietnami-afganisztáni háborúk banális párhuzamát. Ami azért ma már annyira közhelyes. Ahogy a 9. század elkészültének idején (2005) is az volt. (A 20. század történelmén végig húzódik a kábítószerrel történő hadviselés. A titkosszolgálatok előszeretettel használják  a hadseregek, társadalmak szétzüllesztésére. Időnként fény derül ezekre a machinációkra, mint pl a CIA-éra a vietnami háború esetén. Napjainkban, hatalmas probléma a kábítószer Moszkvában, ami a közép-ázsiai muszlim országokból kerül a fővárosba. Ugyanakkor az Európába irányuló kokain kereskedelem fő elosztóhelye is Moszkva. Ahogy az USÁ-ban irányulóé meg Kuba volt{?}. Miközben ezekben a relációkban a politikai feszültségek eléggé élesek. Mindez véletlen?) Valerij Vosztrotyin gárdaezredes, Szovjetunió Hőse, elismeri, hogy a 9. századba összegyűjtötték a problémás, balhés katonákat, de hangsúlyozta, hogy mindannyiuk kitűnő lövész, sofőr volt. Nagyon jól kiképzett harcosok. Az összes szovjet alakulat közül a legprofibbak voltak. A 9. század az elsők között érkezett Afganisztánba, és Amin palotájának ostromában is részt vett. Szó szerint válogatott emberekből állt. A legnehezebb, legveszélyesebb hadműveletekben megtaláljuk az alakulatot. Andrej Prokonics őrnagy szerint - a 7. század parancsnokhelyettese 1981.08.-1983.11. között - olyan nem volt, hogy egy egységre ráfelejtkeztek volna. Szerinte az alegységeknek, miután elfoglalták a pozíciójukat, éjjel minden páros óra utolsó öt percében kapcsolatba kellett lépnie a vezetési ponttal. Ha ezt nem tették meg, akkor a tűzérség világító lövedékeket lőtt feléjük. Ha ezután se jelentkeztek be, akkor kiküldtek egy osztagot hozzájuk. Nappal óránként kellett bejelentkezni.

Szergej Jevnevics, Iszkander Galijev, Ruszlán Bezborodov 

Dzsokonda létező személy. A 9. században szolgált egy művészeti egyetemről bevonult személy. Ruszlán Bezborodovnak hívják valójában. A háború után egy ékszerbolt vezetője lett. A vele készült riportban elmondta, hogy igaz hogy vitt magával akvarell festékeket a málhazsákjában. A kiképzés ideje alatt nem volt ideje a képzőművészettel foglalkozni, de Kabulban már igen. De nem volt népszerű emiatt, mert kevés ivóvizük volt, és ugye az akvarellhez víz kell... Az afgán hegyekben megfestette a naplementét. És nagyon elégedett, ahogyan megszemélyesítette őt Konsztantyin Krjukov a filmben. A gyufaszál a szájban is jellemző volt rá abban az időben. És Bezborodovnak tetszett a film - háromszor találkozott Bondarcsukkal és a megszemélyesítőjével - csak sajnálja, hogy mindenki meghal benne, és így nem készülhet el a második rész soha. Ami szólhatott volna arról, hogy a 9. század veteránjai hogyan illeszkednek vissza a civil életbe.