Ne álljuk szóba idegenekkel - szól a regény eleji jó tanács. És miután testet öltött Moszkvában a Sátán, ez tényleg jó tanácsnak tűnik. Amire, persze, senki nem hallgat. A 2023-ban készült feldolgozás, nem követi szolgai módon a könyvbeli cselekményt. Ennek van veszélye, de jöhet ki jó is belőle. A biztos, cselekményhű feldolgozások megtalálhatóak egyik régebbi bejegyzésemben is. Úgyhogy, most csak ezzel a mozifilmmel foglalkoznék. A cselekmény nem a klasszikus módon kezdődik. Hanem már az elmegyógyintézetben vagyunk. Ahol Iván már bentlakó. Iván... Nem vettem át az ő esetében a magyar műfordítás által meghonosított családnevet. Azért mert az, szerintem, megtévesztő. Hontalan Iván helyett az Otthontalan Iván a költő neve a magyar nyelvű feliratban. Ennek az az oka, hogy az orosz szövegben is így hívják. A hontalan a hazanélküli, a hazátlan szinonimája. Az eredeti szöveg szerint Iván Hajléktalan. Azért ez a név egy nagy arculcsapása volt a fennálló politikai rendszernek. És ez is közrejátszhatott abban, hogy Mihail Bulgakov is elégette a könyve kéziratát. Ahogy oka lehetett annak, amiért magyarul Hontalannak fordították a családnevet. Az csak kevésbé rendszerkritikus. Mert hát a szocialista országok vezetőjében nehogy lakhatási problémák legyenek! Pedig voltak. Nem is kicsik. És az egész szocialista táborban. (Az utóbbi időben többször hallottam, hogy régebben - értsd pl. a Kádár-rendszerben - könnyebb volt lakáshoz, házhoz jutni, mint manapság. Ez nincs így. Nagyon nincs. Majdnem minden egyes Kádár-kocka drámát, ilyen-olyan tragédiát hordoz. Évekig épültek, és családok mentek tönkre benne. Elég gyakran. Csak a falak nem tudnak beszélni. Az építők meg... Ki szeret a kudarcairól megemlékezni?) Otthontalan Iván a nevével is fennen hirdeti, hogy a propaganda hazudik, amikor azt állítja, hogy a Birodalomban mindennapos szegénységet felszámolta a bolsevik párt. Az ötéves tervek ellenére a Szovjetunió lakói ínségek között élnek. A sok munka ellenére, a lakosok a puszta létnél többre nem nagyon számíthatnak. A Szép Új Világ nem szép, és nem új. És ráadásul megtestesült a Gonosz, aki nincs egyedül. Nem mondom, hogy szóba kell állni idegenekkel.
Már jó ideje a gépemen volt ez a film, úgy gondoltam, hogy majd valamikor hideg téli estéken talán belekezdek egy magyar feliratba. Ám, július közepe táján úgy éreztem, hogy ha majd befejezem azt a fordítást, amin éppen dolgoztam (
), majd akkor elkezdem ezt nagy és nem éppen könnyű (nyelvi szempontból) feladatot. Személyes ok miatt. Végül is, személyes ok miatt kezdtem el foglalkozni ezzel a feliratkészítéses dologgal is. Mintegy terápiás jelleggel. Elmenekülni a valóság(om) elől. Azért fordítani jobb, mint tudatot módosítani segédeszközökkel, nem? Legalábbis, egészségesebb.
Tizennyolc és húsz éves korom között volt egy elég rázós másfél évem. Az adott idő alatt nem feltétlen aludtam sokat, és ezt az állapotot igyekeztem külső segítséggel fenntartani. Egy spirálba kerültem, ami elég nagy káoszt okozott bennem. Miután sikerült kikecmeregnem az erdőből, már vonultam is be sorkatonai szolgálatra. Radikális voltam. Megszakítottam a kapcsolataimat. A szüleim tudták, hogy bevonultam, de nem tudták pontosan hová. Nem írtam nekik, nem hívtam őket. De nem csak őket. Senkit. Amíg a többiek szombat délelőttönként izgatottan várták, hogy meglátogatja-e őket valaki, illetve leveleket írtak ide s oda, addig én olvasgattam, a surranómat boxoltam, meg ilyenek. Mindez az előbb említett másfél év miatt volt. Most tavasszal különböző hatások által rájöttem, hogy az életemből eltemettem önmagamban másfél évet. Nem igazán voltak emlékeim abból az időszakból. Csak olyan általánosak. De már vannak. És ennek a szembenézésemnek az utolsó felvonása - most úgy tűnik nekem -, hogy elmerültem ebben a filmben.
Közben, úgy igazából nem sok közöm kellene lennem a műhöz. Misztikus dolgokkal nem igazán szoktam foglalkozni, pláne nem mágiással. A könyv első oldalain pedig megtestesül a Gonosz. Mindig is szerettem a fizikát, miközben a műben folyamatosan felfüggeszti az író Természetet működtető törvényeket. De van élet a fizikán túl is... A természetfeletti létezésének kérdésére nem térnék most ki, nem szeretnék (Ott)Hontalan Iván sorsára jutni. Már ha értitek, mire gondolok... A Filmbookon - évekkel ezelőtt - megírtam a Dark Song című bejegyzés kommentszekciójában a véleményemet erről a témáról. Nem feltétlen esszéként. De a lényeg benne van. Ahhoz nem tennék hozzá semmi többet.
Miért nyűgőz le az ördög és kíséretének története, akik az 1930-as években jelenlétükkel megtisztelték Moszkvát, vagy Poncius Pilátusról Júdea prokurátoráról, az elszegényedett filozófusról, Jésua Ha-Nocri-ról, a tehetséges ám szerencsétlen Mesterről és a gyönyörű és hűségesen szerető Margaritájáról szóló elbeszélés?
"Mihail Bulgakov halhatatlan, titokzatos és ötletes Sátán Evangéliuma." A könyvespolcomról levett kötet hátoldalán olvasható ez. Ennyi egyébként tökéletes lenne nekem ahhoz, hogy soha ne olvassam el azt a regényt, ami a 20. századi orosz irodalmában egyedülálló alkotás. Ami ráadásul az egész világ kultúrájának szerves része. Mozifilmek, televíziós sorozatok, opera, szimfónia, rockopera készült belőle.
Andrzej Wajda, Ennio Morricone, Mick Jagger, David Bowie - néhányan azok közül, akik az M&M -et ilyen vagy olyan módon feldolgozták.
Szóval, a fenti szlogen igaz vagy csak jól hangzó reklám?
Kicsit messzebbről kezdem. A 2023-as filmes feldolgozás nekem tetszik - ha nem így lenne, akkor se nem fordítottam volna le, se nem írnék róla, hozzá kapcsolódva -, mert tud hozzátenni a könyvhöz. Legalábbis, én így jártam.
Woland professzor önmagát németnek mondja, és tevékenységét figyelve óhatatlanul Goethe Faustja juthat az ember eszében. És ebben a kontextusban - mivel a mű egyik fő vonulata Woland és csapata tevékenységének bemutatása - valóban olybá tűnhet, hogy a Sátán Evangéliumát írta meg Bulgakov. Bár Moszkva lakosai szempontjából semmilyen Jó Hírrel nem szolgál a sztori. Győzelmi Hírrel meg pláne, nem. Mármint Wolandék számára sem. A Gonosz nem győzi le a Jót, még ebben a regényben sem.
A szovjet irodalmat át-meg átszővi a különböző ezoterikus tanítás. De ez nem csak a Forradalom utáni időszakra vonatkozó igaz állítás. Már az Ezüstkor literatúrájában erőteljes a hivatalos szervezett vallási csoportok (lásd. pl. különböző keresztény felekezetek) által preferált látásmód figyelmen kívül hagyása. Ennek egyik oka az volt, hogy a papság tekintélye egyre csökkent. A társadalom nagy része számára botrányosan viselkedő egyházi alkalmazottak lejáratták magukat, felekezetüket és a kereszténységet is. Különböző alternatív hitvilágok egyre népszerűbbeké váltak. A művészek egy része visszanyúlt a régmúlt idők népi vallásossága felé is. És elkezdték a régi dolgokat újra használni. A kulturális életben megjelent, például, a szómágia. Gondoljunk csak a szimbolistákra! Mind Franciaországban, mind a cári Oroszországban ezen költői csoportok tagjai hittek abban, hogy az általuk használt szavak mágikus erővel is rendelkeznek. (Blok rajongott a népi igéző mondókákért, a ráolvasásokért és írt is esszét ebben a témakörben 1909-ben. A szimbolisták, akik az Ezüstkorban az alternatív művészek vezető ereje voltak, meg voltak győződve, hogy egy új korszak fog eljönni, és az új korszak új nyelvet igényel. Ezzel az új nyelvvel kapcsolatban többféle elképzelés is volt, az egyik az, hogy újra létrehozzák az ősnyelvet. Az elveszett Paradicsom nyelvét.) Alekszej Tolsztoj, a vörös gróf, Aelitája sem mentes az ezoterikus hatástól. Sem a regény, sem a belőle a '20-as években készült film. De a sorban ott áll Blok mellett Gorkij is, pedig hát őt a szocialista realizmus egyik legnagyobb, legjelentősebb alakjának tartják. Így hát nincs semmi csodálkozni való azon, ha Bulgakov műve is telis-tele van utalásokkal, szimbólumokkal amelyek megtalálása nem feltétlen könnyű minden esetben. Titkos, elrejtett tudás jelképek, amelyek akár nehézzé is tudják tenni a művet. A titkos tudás... (Mondhatjuk, hogy) gnosztikus tanok(?) Vannak, akiket vonz az ilyesmi, engem nem feltétlenül. Hogy kerültem ide?
A könyv legutóbbi elolvasása után felmerült bennem, hogy mi van akkor, ha Bulgakov ugyanazt a feladatot "kapta", mint (Ott)Hontalan Iván?
"Iván Nyikolájevics a poémát megírta, mégpedig igen rövid idő alatt, de a szerkesztőnek, sajnos nem tetszett. Hontalan nagyon sötét színekkel ecsetelte ugyan főhősét, vagyis Jézust, a szerkesztő szerint mégis át kellett írni az egészet."
"Nehéz eldönteni, hogy mi vitte tévútra Ivan Nyikolajevicset: tehetségének láttató ereje, vagy pedig az a körülmény, hogy fogalma sem volt a kérdésről, amelyről költeményét írta, de annyira bizonyos, hogy Jézusa, hogy is mondjam, hús-vér, eleven Jézussá sikeredett, vagyis olyanná, aki valamikor élt a földön, noha, igaz, minden elképzelhető rossz tulajdonsággal fel volt ruházva.
Berlioz pedig azt igyekezett bizonygatni a költőnek, hogy a probléma nem az, hogy milyen volt Jézus jó-e, rossz-e, hanem azt kell kimutatni: Jézus mint személy sohasem élt, minden róla szóló történet kitalálás, mítosz, semmi más."
Bulgakov a regényében a Názáretit átnevezi. Nem Jézusnak, hanem Ha-Nocri-nak nevezi. Engem ez a kezdetektől a talmudi megközelítésre emlékeztet. Ben Pandira (esetleg, ha így ismerősebb: Jésua Ben Pantera). Ha-Norci paralel Ben Pantera. Mindkettőben közös, hogy átnevezi(k), gúnynevet kap a názereti Jézus. De erre a dologra - mármint a Ha-Nocri névnek - van egy másik magyarázat is. Ernest Renan (1823-1892) Apostolok című könyvében nazorenusnak nevezi a korai keresztényeket. Jézust pedig Han-Nazarinnak. És ebből a kifejezésből és abból a névből eredne a Ha-Nocri név. A neves francia orientalista egyébként az úgynevezett német bibliakritikai irányvonal neves képviselője volt, azaz a tevékenysége központjában a Biblia demisztifikálása volt, azaz igyekezett a természetfelettiségétől megfosztani a bibliai történeteket. Tehát, vallásos szempontból nézve, valahol ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Ha nem is pontosan ott, de ott.
Ráadásul ott van az a jelenet, amikor Pilátus - neki miért nem lett gúnynév adva? - előtt előadja a regénybeli Jézus a filozófiáját. Itt elővettem egyszer az orosz szöveget. Kíváncsi voltam - hogy amit a magyar műfordító hölgy használ - jó ember kifejezésnél pontosan melyik orosz szó szerepel az eredeti szövegben. Miért nem mindegy? Véleményem szerint, nem. Mert ha az egyik, akkor Bulgakov az újszövetségi Jézus tanításának egyfajta zanzásítását adja Ha-Nocri szájába. Ha a másik kifejezést, akkor egy bullshitelő facebook-bölcsességet hangoztatóval van dolgunk. A másodikat használta Bulgakov. (A 2023-as film készítői pedig az elsőt.) Tehát, nem nem jól értelmezte a Názáreti szavait, hanem kikarikírozta. Nem ugyanaz a kategória a kettő. És itt felmerülhet az emberben, hogy a szovjethatalom elvárásainak megfelelően, szándékosan negatív színben tüntette-e fel az író a názáreti ács fiát? Mert ha igen, akkor a M&M semmilyen formában nem Evangélium. Maximum a diabolos evangélium utánzata. Egy újkori apokrif, egy hamis tanúbizonyság. Egy olyan mese, amellyel sokáig az írója sem volt megelégedve, hiszen elégette a kéziratot, ugyanakkor valamiért újra megírta. A fenti szlogen meg egy reklámcélra kitalált jelmondat csupán akkor. A szovjethatalom elvárásának megfelelően...
A Kutyaszív írója vajon mennyire akart megfelelni a szovjethatalom elvárásainak?
És most, hogy a bejegyzés alapján talán azt gondolhatnánk, hogy a film (és a regény) egy sötét, okkult történet, de feltétlen ki kell jelentenem, hogy nem az. Semmi vérgőzős félelemkeltésről nincs szó. (Na jó, "boszorkányszombat" vagy valami olyasmi van benne. 😅) Egy szerethető történet, amely tartalmaz filozofikus gondolatokat és hatalomkritikát és mindezt groteszk köntösbe bújtatva. Nem véletlen, hogy Woland csapatának egyik emblematikus tagja egy nagy antropomorf fekete kandúr: Behemót. Egy macska, aki emberként "gengszterkedik". A csipet-csapat többi tagja kinézetre, olyan ismerősnek tűnnek. Mintha láthattuk volna már ilyen kinézetű karaktereket hollywoodi filmekben.
Maga a mű Gogol stílusának méltó folytatója, és bizonyos tekintetben kiterjesztője e mű.
Megpróbálok rátérni a film és a könyv közötti különbségekre, anélkül, hogy spoilereznék!
A könyv cselekménye két szálon fut, lineárisan. Az egyik a majd száz évvel ezelőtti Moszkvában játszódik, a másik szál Júdea Provinciában valamikor olyan i.e. 30. körül. A moszkvai szál azzal kezdődik, amikor a rekkenően meleg nyári alkonyatban két férfi sétál a városban és találkoznak egy titokzatos személlyel...
"Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfi jelent meg. Az egyik negyvenéves forma, kövérkés, alacsony, kopasz fekete emberke, szürke nyári öltönyt viselt, elegáns kalapját kezében tartotta, gondosan borotvált arcát istentelen, fekete csontkeretes pápaszem ékesítette. Társa jóval fiatalabb s vállasabb volt nála, borzas vörös haján tarkójáig hátratolt kockás sapka; öltözéke kockás sportingből, gyűrött fehér nadrágból, fekete szandálból állt.
Az első nem volt más, mint Mihail Alekszandrovics Berlioz, egy vaskos irodalmi folyóirat szerkesztője, és vezetőségi elnöke az egyik legnagyobb moszkvai irodalmi társaságnak, melyet röviden TÖMEGÍR-nek szoktak nevezni; társa pedig Ivan Nyikolajevics Ponirjov, a fiatal költő, aki Hontalan néven szokta publikálni verseit."
Eme bevezetés után egy csodálatos hangulatú világba cseppenünk. Zseniális ahogy kezdődik a könyv, és mind a stílus, mind a lendület kitart egészen a végéig! De a film nem itt kezdődik! Egy misztikus jelenetecske után már a pszichiátrián vagyunk, ahol (Ott)Hontalan Iván és a Mester - mint bentlakók - épp megismerkednek egymással. De semmi lényeges nem marad ki a moziból, így előfordulnak ugrálások az idővonalon. A moszkvai színnél. Mert a közel-keleti eseményeknél ez nem feltétlenül van így. (Pontosabban a film cselekménye szerint ez a szál lineárisnak tűnhet.) Persze, nem csak a mű(vek) szerkezetében van különbség. A film tele van olyan jelenetekkel, amik nincsenek a könyvben. De mindez nem öncélú. Például, a Mester írt egy színpadi darabot, ami miatt az Írószövetség egy gyűlést hív össze. Ennek a jelenetnek az is a célja, hogy a néző megtudhassa, hogy a valóságban a '30-as években miért volt veszélyes írás a Mester és Margarita. Mind az írójára, mind a rendszerre. Belátom, napjainkban már szükség van erre, hiszen az emberek többsége nem igazán van tisztában a korabeli politikai állapotokkal. A másik ilyen betoldás az, hogy live-ban láthatjuk azt, amikor megismerkedik egymással Margarita és a Mester. Megismerkednek, egymásba szeretnek... És a Mester (Jevgenyij Ciganov alakítja) elkezd írni egy könyvet.
Az eredeti alkotásban sehol nincs leírva, hogy a Mester maga Bulgakov lenne, de azért utalás van erre. A kéziratot mindketten elégették. Képzeljétek el, már a fordításnak több mint a felével megvoltam, amikor elszállt a gépemről a munkám. Nem először jártam így, tehát a munka közbeni mentés nem idegen dolog tőlem. Be van állítva, hogy automatikusan történjen meg a dolog (ha jól emlékszem két perc után). Persze, ha misztikus lennék, akkor gondolhattam volna, hogy ez a Sors (vagy bármi más) jele. Üzenet arra, hogy... Nem vagyok fatalista. És elhihetitek boldog se voltam. Fanatikus se vagyok, de mivel nagyon jó a könyv, a feldolgozás meg nem csak modern, hanem jó is, így hát újra nekikezdtem a fordításnak. És azt kell mondanom, hogy a második fordítás könnyebb készült és jobb is lett, mint az első próbálkozás. Tudom, hogy nem ugyanaz a liga, de eszembe jutott, hogy valószínűleg Bulgakov szövege is csak egyre jobb lehetett az égetés utáni újraírásokkal. De hagyjuk ezt most! Szóval, a Mester maga Bulgakov és Margarita a valódi felesége, ugye? Húha! Ezt körbejárom egy kicsit!
1926. május 7.-én volt Bulgakovéknál házkutatás. A GPU munkatársai elkobozták az író kéziratait, köztük a naplóját. Következő hónap végén kérvényezi a Hatóságnál az elkobzott javak visszaadását: a kéziratait, a naplóját, a Kutyaszív két példányát. Sziszifuszi küzdelem kezdődik. És nyomor az életkörülményeiben. És egy élete végéig (1940) tartó konfrontációt az államhatalommal. A naplóját is elégeti, ahogy az M&M-t is. Az államvédelmisek lemásolják azt, így megmaradthatott meg az utókornak. És ebben a naplóban ezt olvashatjuk:
"Rettenetes állapot: egyre szerelmesebb vagyok a feleségembe. Tíz éven át kezem-lábam törtem, valósággal üldöztek a nők. [...] Most viszont, már-már féltékeny vagyok. Kedves és édes. És telt. Ma nem olvastam újságot." Ezt 1925. január 3.-án írta Bulgakov.
A Mester és Margarita 1928 és 1940 között lett megírva. Jelena Szergejevna Silovszkaja - a múzsa, akit Margaritának tartanak - 1932-ben házasodott össze Bulgakovval. A fentebb idézet naplótöredékben Ljubov Jevgenyijevna Belozerszkaját - második feleségét - említi az író. 1929. február 28.-án - Maszlenyica ünnepén - találkozik előszőr Jelena (akkor még Silovszkij, korábban Nejolov felesége) és Mihail Afanaszjevics Bulgakov. Ez év nyarán már szerelmesleveleket, vörös rózsaszirmokat kap a hölgy az írótól. Hívjuk heves udvarlásnak a dolgot. A hölgy gyakori vendég Bulgakovéknál. A második és a leendő harmadik feleség összebarátkozik. 1930 végén vagy 1931 elején Silovszkij megtudja, hogy felesége megcsalja. A két szerelmes útja január 25.-én elválik egymástól. Húsz hónapig nem látják egymást, ám 1932. júniusában a Metropol éttermében összefutnak. Rádöbbenek, hogy még mindig szeretik egymást. Ezután Jelena levelet ír a férjének, kérvén a megegyezéses elválást.1932. október 3.-án Bulgakov is elválik. Következő napon elveszi Jelenát. Egy évvel a házasságkötés után az író megkéri a feleségét, hogy vezessen naplót. Ezen írás szerint példaértékű, szép házasságuk volt ez. (Mindez nem mondható el - nagyon nem - Bulgakov első kettő próbálkozásáról.) A betegeskedő írót a felesége hűségesen ápolta. ahogy Bulgakov halála után is gondozta nem csak a literátor emlékét, hanem a Mester és Margarita kéziratát is. Az első orosz kiadás (1966-1967) 12%-át kihúzta a cenzúra. Bulgakova halála után, 1973-ban, egy szovjetizált "teljes" kiadás jelent meg a Szovjetunióban. Szőllősy Klára a Moszkva folyóiratban megjelent (1966-67) változatot fordította le. Hozzájutott a kicenzúrázott részekhez is - a legenda szerint Jelena segítségével -, és így Magyarországon teljesebb kiadása jelent meg a regénynek. Ennek a revideált változata jelent meg 2017-ben Magyarországon.
Elég zavaros volt - hogy finoman fogalmazzak - Jelena (és Bulgakov) emberi kapcsolata. Hogy finoman fogalmazzak. Nagyon könnyen erkölcsi magasságba helyezhetnénk magunkat, és jó farizeusként pálcát törhetnénk felettük. De én nem tenném. Egy kicsit mintha Anna Karenina és Alekszej Vronszkij állna előttünk. Ám a valóság durvább, kegyetlenebb és szebb is, mint Lev Tolsztoj története. A nő nem lesz öngyilkos, a férfi nem megy önként háborúzni. A férfi küzd (az államhatalom szorításában) és alkotni akar, de megbetegszik és úgy hal meg, hogy főműve, mintha torzóba maradna. A nő vele együtt szűkölködik, ám hisz a férfi tehetségében, támogatja mindenben. És ápolja a beteg írót, majd annak halála után őrzi a Hagyatékot és annak eszmeiségét is. A korábban problémás férfi példás férj lesz, egy példás feleség mellett. Ez már mintha szirupos lenne, nem? Pedig megtörtént. Hány és hány hölgy gondolta úgy, hogy ő eléri, hogy a rosszfiú, megszelídüljön de nem. Csalódás, verbális erőszak is, meg ilyenek a boldogság helyett. Erre csak van legalább egy kivétel. (Ami - mármint a kivétel - erősiti a szabályt. Soha nem értettem, hogy miért.) De nem spoilerezek tovább, jöjjünk le a Földre, és nézzük tovább a múlt valóságát!
Jelena Szergejevna úgy vált el, hogy az idősebb gyermeke Silovszkijnál maradt. Ő meg a kisebbel odaköltözött az új férjéhez, aki bár elismert dráma- és regényíró volt már ekkor, de a hatalom parkolópályára tette, ezért nyomorgott. És rendszeresen látogatták az államvédelmi hatóság képviselői. De ez nem minden. Bulgakov első két házassága messze nem volt boldog. És elég egyértelmű, hogy ki miatt. Konkrétan a második felesége életét a morfium pokollá tette. Amit az író fogyasztott el. Rendszeren. Mert abban az időben Mihail Afaneszjevics függő volt. Narkomán. A Morfium című regénye nem olvasmányélményén alapult. Egy szó, mint száz, Bulgakov nem tűnt egy jó partinak. A nő mégis ragaszkodott hozzá, és az árát is hajlandó volt kifizetni, előre. Őrültség - mondja a józan ész.
Jelena nem volt buta nő, ezért csak egyetlen értelmes magyarázat van a cselekedetére. Megváltozott tudatállapotban volt. Már lassan két éve. Ez a szerelem?
Bulgakova nem csak életében testesítette meg Margaritát, hanem a szerző halála után is hű maradt a karakterhez. És lássuk be, ez csak úgy volt lehetséges, hogy tényleg ő maga volt az író számára Margarita. Ő megtalálta. Ha nem is elsőre. A műben számtalan dolog köthető Bulgakovhoz. És Bulgakovnéhoz is. Még apróságok is, mint például: a Guerlain Mitsouko, a Chanel 5, a Caron Narcisse Noir parfümök megemlítése. (Ezekkel az illatokkal csábították el Wolandék a moszkvai nőket a színházban.) Jelena Bulgakova - az első házasságából származó unokája szerint - imádta ezeket a parfümöket. Számára a Chanel 5 az eleganciát, a Mitsouko a kifinomultságot, a Caron a fényűző varázslatot jelentette. És mert Jelena volt az író múzsája/Margaritája a valóságban, így a színházi jelenetben nem véletlenül ezekkel az illatokkal akarja Woland (August Diehl) elcsábítani a moszkvai hölgyeket. Belegondoltatok már, hogy valójában a legtöbb ember mire használja a színházi előadásokat? A hiúság vására. Nem? Képmutatás fent és lent! Ripacskodások itt és ott. Persze, mint minden általánosítás, úgy ez is igazságtalan. Vannak akik helyén tudják kezelni a dolgokat. Szerintem, a színházba menés lényege nem az, hogy megmutassuk magunkat, hogy ott vagyunk. A lényeg, hogy az előadás során vagy utána létrejön-e benned valami. Tudjátok, mint egy jó filmnél. És ebben a filmben a színházjelenet nekem tetszik. Tud adni.
A 2023-as feldolgozásról elmondható, hogy bátran nyúl az alapműhöz. Nem ültem stopperórával a kezemben a film nézése közben, de így is bátran ki merem jelenteni, hogy a két és félórás játékidő felében olyan jelenetek vannak, amiket a regény nem tartalmaz. Ugyanakkor, nem érezni idegennek az anyagot. Életrajzi dolgok - és azok megszépítése - mellett azért a lényeg nem sikkad el. Amit hozzátesznek az alkotók, az javára van az alkotásnak. A könyv fókuszában Margarita (Julja Sznigir) és a Mester kapcsolata mellett egyfajta rendszerkritika van. Ezzel szemben a filmben, mintha a
Mester és Margarita kézirata lenne gyújtópontban rendszerkritika nélkül. Inkább rendszerbemutatás van. Érdekes mindenesetre az összkép. De a közönség jól fogadja mindezt. Most - amikor írom ezt a bejegyzés, a közzétételnél már nem lesznek aktuálisok ezek a számok, hisz még a fordításból is van hátra egy kevés - a KINOPOISK-on 239 116 szavazó által 7.7-re van értékelve, az IMDB-n 3106 szavazó 7.3-ra értékeli a filmet. Mondjuk ezek a számok nem feltétlen mérvadóak, mert jó eséllyel a legtöbb néző eleve ismerte a sztorit, körülbelül tudta, hogy mit várhat. Ha nekem kellene pontoznom, azok a részek miatt, amik autentikusak többet adnék mint ami az átlag jelenleg. És a hozzátoldott újonnan írt részek sem érdemelnek kevesebbet, mint ezek az értékek. Mindenesetre bajban vagyok, mert azért ez a feldolgozás elintézi azért a klasszikus összképet. Engem megfogtak az apokrif jelenetek, főként mert inspiratívak. Gondolataimat elvitték - persze, a témához kapcsolódva - más irányba is. (És én szeretem az ilyen filmeket.) Mielőtt belekezdtem a fordításba csak részleteket láttam a filmből. Nem volt rá időm, és hangulatom. Úgyhogy, egy kicsit vakrepülés volt a dolog. És érdekes is egyúttal. Egyszerűen elfogott egy érzés, hogy most kellene foglalkoznom ezzel a filmmel. És belekezdtem. De jól tettem! A dialógusokban való elmélyedés közben ténylegesen lezárhattam/lezártam az a körülbelül négy hónappal ezelőtt elkezdett folyamatot, amely során életem egyik legnegatívabb korszakával szembenéztem. Az életemből kiesett időt megleltem. Nem lettem rá büszke, de már nem menekülök az emléke előtt. Pedig, ez az időszak "csak" kiképzés volt. Ahogy említettem, utána drasztikusan újraindítottam az életemet. Nem utoljára. A másodiknál kezdtem el ezt a blogot. Hogy hirdesse a legújabb menekülésemet. De úgy érzem, minden a helyére került. És a pont a mondat végén, épp ez a film. Ezért sem vagyok alkalmas, hogy objektív véleményt írjak róla. (Szubjektíven olyan 8 pontot biztos adnék rá, már ha érdekel valakit. Vagy 9-et.)
A film "megmagyarázta" számomra, hogy miért kedvelem a könyvet. Komolyan mondom, nem tudtam volna a múlt hónapban erre választ adni. Mi volt az, amiért újra és újra a kezembe vettem? Mi vonzott?
Wolandék biztos nem. A tevékenységük mindenféle válfaja távol áll tőlem. (Ha kételkedsz, ott a Dark Song a Filmbookon.) És a végén a Nagy Holdtölte Bál - az előbbi megállapításomból is következhettek rá - nem a szívem csücske. Nekem kicsit olyan, mint az Indiana Jones és a Végzet Templomában a Káli imádók szertartása. Moziban láttam először, és addig élveztem a filmet. Nem tűnt ijesztőnek, vagy ilyesmi, egyszerűen nem díjazom a rituális dolgokat. Se az olyanokat, se az ilyeneket. A könyv vége jóval pozitívabb, mint a mozgóképé.
(Egy kicsit visszatérnék Nagy Holdtölte Bálra. Biztos van jelentősége az elnevezésnek, de magam nem tudom, mi lenne az. Ez olyan ezoterikus dolog, amiben nem vagyok otthon. Körülbelül olyan másfél hónapja elkezdtem ismerkedni Maimonidész /RaMBaM, 1138-1204/ filozófiájával. Csak úgy érintőlegesen. Ő az, aki megpróbálta Arisztotelész filozófiáját összeegyeztetni a Talmuddal. Ezzel egyfajta divatot teremtett. Utána számtalan zsidó gondolkodó indult el ezen az úton. RaMBaM rendszeresen úgy hivatkozik a fizikai földi létre, mint Hold alatti szféra világára. A szféra kifejezés már Arisztotelésznél is a csillagjegyek befolyási övezetének értelmében volt használatos. Mindkét bölcselő hitt az asztrológiában. Viszont Maimon ezt nem veszi determinizmusnak. Úgy gondolta, hogy mindenki más-más pszichével születik. Különböző mentális tulajdonságokkal rendelkezünk. Az egyén felelősége ott van, hogy mit hoz ki ebből. Szerinte, minden ember kötelessége, hogy képezze önmagát. A teljes lényét. És ez csak úgy lehetséges, ha először intellektuális tudást szed magára. Az értő olvasás és írás elsajátítása alapvető követelmény a judaizmusban. Mondhatni, évezredek óta. Gyakorlatilag micva. Csak mondom. Maimonidesz fontosnak tartja a test karbantartását is, ez is az önfejlesztés része. Lényegesnek tartotta, hogy a jó és rossz közötti különbségtételhez szükséges az abszolút Jó, azaz Isten megismerése. Erre a legmegfelelőbb a Tóra tanulmányozása. Majd a TANAK (ez egy héber mozaikszó, azon könyvek gyűjteménye, amelyeket a nyugati kultúrkörben protestáns Ószövetségnek hívnak), harminc éves kor után pedig a Talmuddal való ismerkedés következik. Az ismeret megszerzése közben, pedig az önmagunk nevelése az elvárás. Azaz, az örökölt tulajdonságok megrendszabályozása, önkontrollja. Így megpróbálni elérni a kívánt morálisan szintet. Ez egy szép idea, de szerintem tömegméretekben nem működőképes. A 20. században az egyik legnagyobb társadalmi kísérlet is épp a nevelésen és kulturálódáson keresztül kívánta létrehozni a jobb emberiséget. Hetven év után, szinte az egyik pillanatról a másikra az úgynevezett szocialista embertípus visszavedlett dzsungelharcossá. Pedig már a harmadik nemzedéket nevelték /?/ ki. A magam részéről úgy vélem - nagyon sok éve, úgyhogy ez sem RaMBaM hatása a gondolkodásomra -, hogy függetlenül attól, hogy a bolygóknak van-e hatása az emberi életre vagy sem, az egyén felelőssége az, hogyan viselkedik, hogyan cselekszik, hogyan gondolkodik. Nem tudom, lehet-e hatása annak az ember életében, hogy a Jupiter hanyadik házban van. Azt gondolom, hogy ez hitbeli kérdés. De ha még lenne is, akkor sem determinál. Mindennap eldönthetem merre megyek tovább. A bő másfél éves "kalandom" után biztosan tudom, hogy nem vagyok bábú. Sikeresen küzdhetek az élet viharos tengerén, dacolhatok a hullámokkal. Szabad akaratom van, és idővel kiderül, jól döntöttem, vagy sem. És a hajóm még nem süllyedt el. Hála Istennek!Szóval, igazán pontosan nem tudom, hogy a Nagy Holdtölte Bál elnevezés pontosan mit jelképezne, szimbolizálna. És hogy miért rugózok egy regénybeli esemény elnevezésén? A Mester és Margaritában - szerintem - semmi nincs leírva céltalanul. Itt van például, a Woland által Berlioznak mondott asztrológia kijelentés, mely így hangzik: "Egy, kettő... Mercurius a második házban... a hold eltűnt... hat, szerencsétlenség, este... hét..." - végül fennhangon kijelentette: - Levágják a fejét!" Számomra ez kínai, de állítólag ezek az odavetett szavak Bulgakovra, az író életére utalnak. Az irodalmi sikerére, a magányosságára, a sikertelen házasságára. Majd a halálára. Ha igaz ez a feltevés, akkor az író önmagát Berliozzal (is) azonosíthatja a regényben. Ebben az esetben az sem kizárt, hogy azoknak van igazuk, akik szerint a Mester Gorkij lenne. (A Mester sapkáját, melyet Margarita saját kezűleg készített, egy nagy M betű található. Mihail vagy Makszim? Vagy csak szimplán: Mester?
És ha Berlioz Bulgakov, akkor ő az a nagy műveltségű ember - és ha elolvassuk a regényt, akkor kitűnik egyértelműen, hogy a szerző elég széles látókörrel és nagy tájékozottsággal rendelkezik -, aki akár képes lenne ideológiailag vezetni művésztársait. Talán ez egy burkolt felajánlkozás a Kreml urának - Mandelstamot
idézve: - a kremlbéli Hegylakónak? Sztálin és Bulgakov között volt egy telefonbeszélgetés - a
Kutyaszív megírás után -, amit az író eléggé félreértett.
Talán jobb is, ha az ember nem tud minden részletet! A mű elsődleges jelentése is mesteri. Nem biztos, hogy le kell ásnunk a mélységekbe.)
Ez a bejegyzés könnyen az önellentmondások írásának tűnhet, hiszen a film az eredeti művet, bizonyos tekintetben, tényleg a Sátán evangéliumává teszi. Látványosabban, mint az eredeti mű. A film egyik fontos jelenete - szerintem -, amikor Woland professzor tanúbizonyságot tesz az Áldozatról. Sokkal biblikusabban ábrázolja ezt a mozgóképes alkotás, mint a könyv. Az alkotók direktebben leteszik a voksukat, mint Bulgakov. És ez a végkifejleten is észrevehető. Az alaptörténetben benne van az esély arra, hogy egy botrányos filmet készítsen belőle valaki. Biztos lesz majd valamikor olyan is, de ez nem az a feldolgozás. Sőt, bizonyos értelemben még el is erőtleníti Bulgakov művének szellemiségét. és nem csak azért, mert máshová teszi a hangsúlyt az üzenetben.
"Az ördög - akiben senki nem hisz - úgy dönt, személyesen meglátogatja Moszkvát."
Hogy miért kedvelem a
Mester és Margaritát? Talán mert az egyik fő üzenete az, hogy a Hűség és a Szerelem/Szeretet elnyeri jutalmát. Legfölülről.
És talán azért, mert ez egy befejezetlen regény. Fizikálisan. Az olvasóban fejeződik be, ha ráérez az ember az ízére. Azoknak, akik még nem olvasták, feltétlen ajánlom, tegyék meg! Még ha láttátok a filmet, akkor is. Tudom, sok a gond... Financiális, emberi, meg sok minden más. De próbálkozzatok meg vele! Hátha megéri.
Az eredeti regényben nincs direkt politikai (ma már történelmi) utalás. Áthallások igen, de azok ismerete nem feltétele a mű élvezetének. Példának okáért, a filmben a lakhatási kérdés újra és újra felbukkan, de a könyvben egyedül a proletárköltő felvett neve utal erre a fontos szociális problémára. Maga a film jóval több, mint egy szimpla bemutatása a regény cselekményének. Megmutatja, láthatóvá teszi a regényt és egyfajta értelmezését is adja. Kiegészíti azt, amit igazán nem kell kiegészíteni. De attól jó.
A bejegyzés megírása során Szőllősy Klára műfordításából kölcsönöztem a regényből származó idézeteket.
És ha már megemlítődött ebben az írásban Gogol, akkor hozzákapcsolva ebben a hónapban is közzéteszek régebbi munkáim filmes verzióját. A Gogol trilógiára gondoltam. Ami kedves számomra, hisz kellemes volt a munka, a bíbelődés vele.
A filmek készítői elővették Gogol korai műveit az
Esték a gyikanykai tanyát és a
Mirgorodot (pontosabban egyes történeteit), hozzátették a szerző életének egyes eseményeit majd saját ötleteikkel összemixelték. És a végeredmény egy végtelenül nézőbarát mesefolyam, történelmi környezetben.
Bulgakov utolsó regényének 2023-as feldolgozása azért nem feltétlen ígér egy könnyed kikapcsolódást - de nem is olyan nehéz mű -, ezért úgy döntöttem, hogy a Mester és Margaritával együtt eme fordításaimat is közzéteszem, de most már (mozgó)képpel. Egy kis kitérővel, mert hát a Gogol számomra "betegebb", mint a Mester. A Trilógiában a misztikum jóval fontosabb, erőteljesebben hangsúlyos, mint a Bulgakov-feldolgozásban. Kisoroszország (Malorosszija) népi vallásossága keveredik a gogoli jelentekkel. Megspékelve egy kis (irodalom)történettel és rengeteg fikcióval. (Mindez megspékelve Gogol miszticizmusának átköltésével. A másik oldalra való átállításával.) Annakidején körülbelül bő háromnegyed évente jöttek az újabb részek, és (ezt most mentségemre mondanám) így szinte észrevétlen szippantott be a világa. Az első részt érdekesnek találtam, és izgatott, hogy ki a gyilkos. A második résztől már nem volt visszaút... Kisoroszország része annak a területnek, amit ma divatos kifejezéssel Véres Övezetnek hívnak. Ez az a terület, ahol a 18. században is találtak Perun hívőket. Pedig Rusz megkeresztelkedése körülbelül egy időben volt a magyar államalapítással. És azért I. István királynak és még jó pár utódjának is meggyűlt a baja a magyarok ősi hitét gyakorlókkal, hát akkor a malorosszijai vadonban miért ne maradt volna fenn az ősi szláv hitvilág? Fennmaradt; több mint másfélezer évig.
Hogyan lehetséges ez? Úgy, ahogy a bolsevik kontrol sem olyan volt, mint ahogy elképzeltetik velünk. A sztálini totális kontrollba nem hiszek. Az arra való törekvés tény. De technológia még csak most áll arra készen, hogy megvalósítható legyen. Persze, ezt nem könnyű elfogadni olyan kis országokban, ahol gyakorlatilag nincsennek távolságok. Ahol nincs hova futni. A távolság és az egyén szabadsága közötti összefüggés egyenesen arányos. Látni, hogy ezen a világ számos pontján változtatnának már.
Ez a bejegyzés elég hosszúra sikerült - bár kihagytam néhány dolgot így is -, ezért a Gogol Trilógiához évekkel ezelőtt megírt írásaimat csatolom.
És miért pont a Gogol trilógiát prezentálom? (Miért nem egy természetfelettis horrort? Például, a Pikk Dámát?) Mert hát ezekben a filmekben is történnek misztikus dolgok. És mert valahol Bulgakov is Gogol köpönyegéből bújt ki.
A fordítás elkészülte után - még ha ez nem is feltétlenül látszik - megszoktam próbálni önmagamat lektorálni. Szegény ember vízzel főz. Most vagyok túl ezen a Mester és Margaritánál. Mit mondjak? Adnék a filmre tíz pontot is.
Nézzétek meg! Szerintem, megéri.
Egy történet szerelemről, barátságról. nehéz időkben. És menekülésről, a szörnyű valóság elől.
