Feliratok

Sztyepán Bandera

A legutóbbi írásomban egy Magyarországon nem túl ismert történelmi esemény lengyel adaptációja kapcsán írtam, bár csak érintőlegesen, az ukrán történelem egyáltalán nem túl fényes korszakára. A dologban az az elszomorító, hogy a gyászos és kegyetlen történesék napjainkra "elfelejtődtek", nem EU konformak. Ennél is szomorúbb, hogy akik emlékeznek a szereplőkre, azok korántsem a valósághoz ragaszkodnak. Illúziók és hazugságok, elhallgatások és értetlenkedések.
A Volhínia című lengyel film megpróbál mindezeken áttörni. Ez az egyik pozitív erénye annak a filmnek.
Persze, nem ez az egyetlen kísérlet arra, hogy a véres történelmi valót megismertessék velünk. Sajnos, ukrán részről ez ideig csak a ködösítés, a szépítgetés, az eltagadás dominált, dominál. Az aktuálpolitika maga alá gyűri a történelmi valóságot. A múlt eltörlésének, meghamisításának kísérlete zajlik észak-keleti szomszédunknál. Ez nem mostani jelenség, nem csak a jelenlegi rezsimhez köthető. Ez a bejegyzés egy oroszországi gyártók által készített, két részes dokumentumfilm kapcsán születik meg. Az ilyen jellegű alkotásoknál, véleményem szerint, mindig nagyon fontos a készítésének körülményeit is figyelembe venni.
Ez nem egy aktuálpolitikai indíttatásból készített alkotás. Nem a 2014-es orosz-ukrán elmérgesedett viszony apologetikája. Nem lehet az, hiszen 2010-ben készült. Úgy gondolom, hogy egy végtelenül korrekt dokumentumfilmmel van dolgunk. Maga az alkotás az, ami elárulja, hogy miért készítették el. Viktor Juscsenko akkori ukrán elnök poszthumusz Sztyepán Banderának adományozza az Ukrajna Hőse kitüntetést. Mondhatnánk erre, hogy ez nem volt egy bölcs döntés, hiszen a kitüntetett életműve erősen megosztja az ukrajnai közvéleményt. Az ilyen kitüntetéseknek azt a célt kellene szolgálniuk, hogy iránymutató legyen a társadalom számára. Egyszerre kellene iránymutatónak, és köztiszteletben állónak lennie. E két feltétel teljesülése nélkül csak devalválódik maga a kitüntetés.
Egy érdemrendet akkor megtisztelő megkapni, ha arra érdemes személyek kapták csak meg. Ettől értékes az elismerés. És nem attól, hogy minek nevezem, vagy hogy néz ki. Ezt szokták elfelejteni az autoriter személyek.
Juscsenko Bandera kitüntetésével egyértelműen hitet tett a szélsőséges, fanatikus ukrán nacionalizmus mellett. Tudom, a nyugati média európabarátnak hazudta ezt az ukrán elnököt is. E jelző gyakorlatilag csak annyit jelent, hogy a személy akinek a neve után, vagy elé odaírják ezt, kész együttműködni az észak-atlanti térséget vezetőkkel, kész a világhatalmi játszmákban időlegesen (mert ez egy ukrán politikai tradíció), vagy hosszabb távon kiszolgálni a washingtoni érdekeket. (Mostanában elkezdték pedzegetni, hogy az USA és az EU érdekei lehet, hogy nem mindig esnek egybe. Jó reggelt kívánok! - mondhatnánk, ha nem véresen komoly dologról lenne szó.) Európabarátnak lenni nem jelenti azt, hogy demokráciabarátnak lenni. Mégis kontinensünkön ez a jelző olyan mellékízzel bír, hogy amikor ezt halljuk, akkor pozitív hangulatokat társítunk az adott személyhez. És már meg is vagyunk vezetve...

Leonyid Mlecsin által készített dokumentumfilm nem titkolja, hogy az alkotók szerint Bandera érdemtelenül kapta meg a UH kitüntetést.
Érdemei nem predesztinálnák semmilyen kitüntetésre. Ennek ellenére, és ez az alkotókat dicséri, nem egy elfogult Bandera szapulást láthatunk, hanem egy, a lehetőségekhez képest korrekt megközelítést.
Mélységesen egyet tudok érteni a film zárógondolatával:
"Az a baj, hogy a szovjet időkben mindent eltitkoltak. A történelem torz és preparált volt. Ezért, a szovjethatalmat elutasítók hősnek tartottak mindenkit, akik küzdöttek ellene. Banderát, Suhevicset, az UPÁt legendák és mítoszok vették körül. Amikre nem szolgáltak rá. A mítoszok régóta élnek, de nem derült ki róluk hogy igazak lennének. Amikor a Szovjetunió összeomlott, Sztyepán Banderát az oroszellenes harc zászlójává, és egy másik történelmi emlékezet részévé tették. Nála sokkal méltóbb alakjai is vannak az ukrán történelemnek. Amire szüksége van Oroszországnak és Ukrajnának is, a közös történelmünk mélyreható tanulmányozása, amely nem kell hogy a jelenlegi politika eszközévé váljon. És akkor talán jobban megértjük az ukrán nemzeti mozgalom összetett történetét. És itt Ukrajnában nem tartják majd Sztyepán Banderát hősnek."

Az hogy Mlecsinnek mennyire igaza van abban a kérdésben, hogy az orosz-ukrán történelemnek nem lenne szabad, hogy politika eszközévé váljon, maga a politika, a poltikusok "történelem csinálása" a legjobb bizonyíték.
Politikai eszközzé vált a Nagy Éhínség. Napjaink nacionalista ukrán történészei engedve elfogultságuknak, esetleges politikai megrendelőiknek, egy Kazahsztánt, Dél-Oroszországot és (a mai Kelet-)Ukrajnát sújtó éhínségben ukránellenes genocídiumot látnak. Nem zavartatják magukat a tényektől. Nem érdekli őket, hogy a lakosság számarányához képest Kazahsztánban haltak meg a legtöbben (30%). Nem érdekli őket, hogy a legtöbb áldozat (számszerűen) orosz származású volt. Nem. Ezek nem fontos dolgok. A lényeg a primitív üzenet: az oroszok ki akarták irtani az ukránokat.
Ja, hogy az Ukrán SZSZK legfőbb vezetője ukrán származású volt? Ja, hogy a Szovjetunió legfőbb vezetője sem volt orosz származású? Az hogy a világ legelső szocialistának mondott államának irányításában a legnagyobb államalkotó nemzet (az orosz) kisebbségben volt... Mindez nem számít! A történelem olyan, mint a gumi. Hajlítható. Nem kell igaznak lennie, csak hinni kell benne!
Szomorú és szégyenteljes dolognak tartom, hogy ehhez a történelemhamisításhoz mi is csatlakoztunk, mi is legitimizáljuk. Hogyan? Például úgy, hogy kiadják magyar nyelven Szerhij Jekelcsik Ukrajan történelmével foglalkozó könyvét, amelyben a szerző egyértelműen letagadja Nyikita Hruscsov származását. Finoman fogalmaztam. A könyvben az van leírva, hogy Hruscsov orosz származású volt. Az a Hruscsov aki ukrán akcentusával halmozott sikert sikerre az idős Sztálin tivornyáin. Nem az a baj, hogy hazug állítás megjelenik magyarul. Az a szomorú, hogy sem a könyv fordítója, sem történelmi lektorának (ha volt egyáltalán ilyen, ha meg nem volt, akkor az a baj) nem jutott eszébe, hogy lábjegyzetben pontosítson. Persze, lehet hogy a szponzor sem akarta ezt...
Az egész holodomor eszmerendszer leggyengébb pontja Hruscsov és Sztálin. Egyik sem orosz származású, a holodomor hit alaptétele pedig az, hogy az oroszok halálra éheztették az ukránokat a '30-as években.
Simon Sebag Montefiore kétkötetes Sztálin monográfiájában feszegeti azt a kérdést, hogy mennyit tudhatott maga a vozsgy a Nagy Éhínségről. Írásos feljegyzés, feljegyzések nincsenek, hogy a padláslesöpréses beszolgáltatások (Melyben egy ifjú magyar NKVD-s tiszt oly lelkesen részt vett, hogy az '50-es évek Magyarországán mint földművelési ügyekkel foglalkozó miniszter teljesen képben legyen mindennel.), melyek párosultak a katasztrófális mezőgazdasági termelési eredményekkel illetve az ezek nyomán létrejövő Éhínség nagyságával mennyire volt tisztában a Kreml ura. (A sztálinizmus elleni harc egyik jellemzője, hogy minden felelősséget a grúz nyakába varrtak. Ez a szemlélet ma is igen elfogadott, például  kishazánkban is. Paradox módon épp ez a sztálinizmus bűnbakképzésének módszere. Hiába no! Hruscsov sem tudta megtagadni a benne lévő sztálinizmust. És ez a mentalitás ma is közöttünk él.) Montefiore már-már szentségtörő következtetést von le, amit idézni se merek. (Nem akarnám, hogy igaztalanul megvádoljanak sztálinmosdatással. Főként mert egyáltalán nem tudni, hogy melyik közigazgatási szint volt teljesen tudtában a szerencsétlenség nagyságával. Szerencse, hogy a szerző nem orosz származású, mert akkor háborognának egyesek, hogy visszatért Oroszországba a sztálinizmus. Az biztos, hogy magukat véleményformálóknak gondolók nem olvashatták a könyvet, vagy nem tudták értelmezni, mert a Cambridgeben végzett, elismert brit történészt még nem bélyegezték meg.)
Szerintem a történelem kutatása izgalmasabb, mint a történelem meghamisítása. Bár tagadhatatlan, hogy az utóbbiból jobban lehet profitálni.
A holodomor kultusz egyik igen érdekes ténye, hogy a mai Nyugat-Ukrajna területéről származik. Egy olyan vidékről, melyet a Nagy Éhínség nem érintett. Nem is érinthetett, mert abban az időben Lengyelország egyik része volt, és nem a Szovjetunióé. Tehát közvetlen tapasztalataik nem lehettek az ott élőknek. Mégis milyen jól kitalálták a frankót! (Vigyázat, szarkazmus!)

Magáról a dokumentumfilmről, amely két részes (és mindkettő egyben megtekinthető), azt gondolom, hogy megpróbál kiegyensúlyozott lenni. A magam részéről úgy vélem, hogy Leonyid Mlecsinéknek sikerült egy objektívnek mondható alkotással előrukkolniuk 2010-ben.
Fontosnak tartom, hogy ne felejtsük el a gyártási évet. Ez a mű, nem a 2014-es puccsra adott orosz propaganda válasza. A problémának sokkal mélyebben vannak a gyökerei.
Sztyepán Bandera poszthumusz UH kitüntetését Viktor Janukovics visszavonta.
Szerintem igaza volt. Egy náci kollaboráns nem lehet nemzeti hős, még akkor sem ha a CIA-nak is (a náci múlttal rendelkező Gehlen révén, aki az NSZK hírszerzési főnöke volt) dolgozott később. Főleg, hogy (ha csak közvetve, felbujtóként is) de gyilkosságokhoz, mészárlásokhoz volt köze. A alkotás megtekinthető itt:


Néhány magyarázat a filmhez

Néhány a dokumentumfilmhez kapcsolódó, fontosnak tartott kifejezés és név magyarázata következik a bejegyzés ezen részében. Nem kívánnám magamat ismételni ezért időnként csak utalni fogok régebbi írásaimra. Más filmek kapcsán már írtam róluk, így itt csak linkelni fogok rájuk.
A kifejezések nem abc rendben fognak következni, hanem a filmbeli felbukkanásuk sorrendjében.
Az első kifejetés az:

OUN :  Erről olvashattok itt: https://vosztok.blogspot.com/2018/06/rendhagyo-bejegyzes-volhinia.html

Kacap, moszkál : Az oroszok gúnyneve.
https://vosztok.blogspot.com/2014/06/vlagyimir-herceg-jovobol-vagyunk-2.html

Tarasz Sevcsenko (1814-1861)
A Kijevi Kormányzóságban született, 18 évesen Szentpétervárra kerül, ahol szakmát szeretne kitanulni. 1838-ban felszabadítják a jobbágyi rendből, és így beiratkozhat a festőakadémiára. Érdeklődik az irodalom iránt, verseket ír. Azon a tájszóláson, amely az anyanyelvének számít. 1845-ben letelepszik Kijevben. Részt vesz a Cirill és Metód Társaság (a csoport 1846-47-ben alakult meg) munkájában. Vezetőjük Mikola Kosztomarov történész munkáiban szemben állítja a Határvidéken élők invidualizmusát a belső területen élőkével. Az eltérő történelmi hagyományok, körülmények jelentősen különbözővé tette az itt élők gondolkodásmódját. Írásaiban érezhető a Moszkva ellenesség. A kozák szabadsághagyományok és a belső területekre jellemző kollektivizmus ellentéte, bírálata egyik fő üzenete.
A Cirill Metód társaság hirdette a szláv népek egységét, de republikánus szellemiségű volt.
A Kavkaz című verse és politikai tevékenysége miatt 1847-ben az Orenburgi Kormányzóságba internálják. Tíz év után szabadul. Közben, tudta nélkül, Puskin versei közé rejtve kiadták Lipcsében a betiltott verseit. 1860-ban megjelenik a Kobzar (a Kobzos) című verseskötete. Ez verseinek orosz nyelvű kiadása. Az ő egyik verse lett az ukrán nemzeti himnusz szövege.

Szicsi Lövészek Сечевые стрельцы, Січові Cтрільці
Az Ukrán Népköztársaság egyik legelső reguláris egysége. 1917-1919 között tevékenykedtek. Az Osztrák.Magyar Monarchia hadseregében szolgáló katonák alapították meg (Kijevben), de csatlakoztak hozzájuk civilek is. A csapat parancsnoka Jevgenyij Konovalec ezredes volt, és az ő stábjában szolgált Andrej Melnyik is. A Szicsi Lövészek fénykorukban 25 000 főből álltak. Az alakulat küzdött a kijevi bolsevik felkelés ellen. Az 1918-as támadás során a Vörös Hadsereggel szemben védték az Ukrán Népköztársaságot, és annak fővárosát. Pável Szkoropadszkij által kihirdetett Második Hetmanság idején szembeszálltak a hetmant támogató német csapatokkal.
Szimon Petljura hatalomra jutásában döntő szerepük volt. Decemberben elfoglalják Kijevet, majd kisebb egységekre bontják őket. Petljurával együtt hagyják el Kijevet. Nem csak a Vörös Hadsereg ellen harcoltak, hanem a fehér Gyenyikin csapatai ellen is. 1919-re súlyos veszteségeket szenvednek. A megmaradt harcosokat tífusz tizedeli tovább. 1919. december 6.-án feloszlatják a Lövészeket.

Erwin Stolze (1891-1952)
1914-ben önkéntesnek jelentkezik a német hadseregbe. Tűzérütegnél szolgál, mind a nyugati, mind a keleti frontot megjárta. A háború után folytatja megszakított tanulmányait. Az 1922-1923-as hiperinflációval elvesztette minden vagyonát. Ebben az évben (1923) belép az Abwehrbe. 1936-ig az Abwehr I.-ben dolgozik. Célterület: Csehország, Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Bulgária és a Szovjetunió nyugati területei. 1937-ben átkerül az Abwehr II.-be, ahol a külföldön elkövetendő szabotázs tevékenységek koordinálásáért felelt. 1944 augusztusáig az Ausland/Abwehr/OKW Lahuzen divízió második osztályának helyettes vezetője. Fő feladata az előretörő Vörös Hadsereg hátországában diverziós műveletek szervezése, végrehajtatása. Főként volt fehérgárdistákat és ukrán nacionalistákat, Sztyepán Bandera embereit foglalkoztatta.
1945. május 29.-én vagy 31.-én letartóztatják Berlinben.

Nachtigall Bataillon Ukrainische Gruppe Nachtigall
1941. február 25.-én az Abwehr parancsnoka Wilhem Franz Canaris kiadja a parancsot, amely egy német parancsnokság alatt lévő ukrán légió létrehozásáról szól. A katonai csapatot a németek az OUNnal közösen kívánják felállítani. Sztyepán Bandera már ezt megelőzően tárgyalt a német illetékesekkel ez ügyben. Ez év tavaszán 2,5 millió márkát kap a német hírszerzéstől az OUN Bandera vezette szekciója. Az ellenszolgáltatás amit Canarisék elvárnak az, hogy az OUN kezdje meg a Szovjetunió elleni felforgató tevékenységeit.
A németek által kezdeményezett ukrán légió két zászlóaljból áll. A Nachtigallból és a Rolandból. Az első zászlóalj kiképzését Neuhammerbe kezdik meg. Ukrán részről Roman Suhevics, német részről Theodor Oberländer (Aki később az NSZK-ban a veteránok, a menekültek, és a háborús áldozatok ügyével foglalkozó minisztérium vezetője lett.) volt a zászlóalj parancsnoka.
A zászlóalj katonai német uniformisban solgáltak. Az egyik karjukon kék-sárga karszalagot viseltek, ezzel jelezték nemzetiségüket.
A Szovjetunió megtámadása előtt négy nappal érkeztek a német-szovjet határra. A támadás megkezdése során (1941. június 23-24.-án) Przemyśl irányából törtek Lvov felé. Az  1. Brandenburgi Zászlóalj részeként a Nachtigall első katonái június 29.-én érkeztek meg Lvovba. A csapat fő feladata a rádióállomás elfoglalása volt. Az ukrán zászlóalj katonai vezetése támogatta Jaroszláv Sztecko által szorgalmazott dekrétumot, amely az ukrán függetlenségről szólt. Ezt sugározta a rádióadó. A német közigazgatás egyáltalán nem támogatták ezt az akciót, de semmilyen retorzió nem követte az ukrán nacionalisták eme akcióját.
A zászlóalj részt vett a Sztálin-vonal elleni támadásban. Vinnicja környékén három zsidó faluban rendeztek mészárlást. A június 30.-ai ukrán függetlenségi nyilatkozt kihirdetése után a csapatot visszarendelték Krakkóba. Augusztus 15.-én feloszlatják őket, és a Roland legénységével együtt beolvasztják őket a 201. Schutzmannschaft zászlóaljba.
Rövid története során a Nachtigall vesztesége 39 halott, és 40 sebesült volt.
A lengyel hivatalos álláspont és a Wiesenthal Központ véleménye szerint a zászlóalj tagjai tevékenyen részt vettek az 1941-es lvovi pogromban. A Hágai Bíróság szerint az Oberländer elleni vádaknak (aki épp ekkor, 1959, aktív miniszter) nincs alapja.

Andrej Septickij (1865-1944)
Eredeti neve: Roman Marija Alekszandr Septickij gróf. 1900 és 1944 között az ukrán görög-katolikus egyház metropolitája.

Szan folyó Lengyelországon és Ukrajnán keresztül folyik, a Visztula mellékfolyója.

Otto Rasch SS brigadenführer (1891-1948)
1941. októberéig az Einsatzgruppe C parancsnoka. Az alakulat Közér- és Észak-Ukrajna megszállt területein végzett népirtásokat.

Einsatzgruppe

Teljes nevén Einsatzgruppen der Sicherheitspolizei und des SD. Az SS vezetése alá tartozó csoportok, melyeknek a célja a náci fajelmélet szerint az életben maradásra nem javasolt népek kiirtása. A csoportok a Gestapo, Kripo és a Waffen SS tagjaiból álltak össze.

Proszvita  Просвіта, Просвита
1868-ban alapított szervezet.
Első kongresszusukat Lvovban tartották (az alapítás évében, december 8.-án). A küldöttek jelentős része helyi személy volt.
A programjának a lényege az volt, hogy fontosnak tartották a népoktatást. Úgy gondolták, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozókkal is meg kell osztani a tudást, mert csak így érhető el, hogy ők is a nemzet részének érezzék magukat.
És miután így kialakul az egységes kulturális közösség, csak ezután van értelme a függetlenségi harc elindításának.
A társaság 1939-ig működött. (1989-ben újraindították a tevékenységét.) Nem csak Galiciában, hanem Volhíniában is tevékenykedtek. A lengyel hatóságot a szervezetet betiltották, tagjait üldözték.

UPA Украи́нская повстанческая а́рмия, Українська повстанська армія
Az Ukrán Felkelő Hadsereg az OUN Bandera által vezetett szárnyához csatlakozott egyéb ukrán nacionalista csoportok tagjaiból állt. Főként partizán hadviselést folytattak a szovjet Vörös Hadsereg hátában. Tevékenyen részt vettek pogromokban, és terrorizálták a vidéki lakosságot. Harcban álltak még a lengyel Honi Hadsereggel is. Németellenességüket napjainkban erősen felnagyítják. Egyetlen jelentősnek mondható németellenes akció nem köthető hozzájuk. Vatutyin tábornok a halálos sebét egy UPA támadás során kapja. 1943-1945 között aktív szereplői a lengyel-ukrán etnikai konfliktusnak. 1946 közepétől megpróbál az UPA együttműködni a francia, brit és amerikai titkosszolgálattal. (Ez az oka a napjainkban is tartó nyugati szerecsenmosdatásnak.) 1948-tól a CIA támogatását élvezte. A háború után Csehszlovákia-Lengyelország-Szovjetunió egyezményt köt, amely célja, hogy az UPA gerillák illegális határátlépéseit megakadályozza, nehezítse. 1956-ra teljesen felszámolták a tevékenységét.
2015-ban az ukrán Ráda az ukrán függetlenség harcosainak ismerte el az UPÁt.
2016-ban a lengyel parlament népirtásban tartotta bűnösnek az UPÁt.

Honi Hadsereg Armia Krajowa
Lengyel földalatti katonai szervezet, amely a 2. világháború alatt tevékenykedett (1942-1945).
A valamikori Lengyelország, Litvánia és Magyarországon (Felvidék) működtek. A lengyel ellenállás fő szervezete. Az egyik legnagyobb gerillaszervezet volt a háború alatt. A vezetése alárendelte magát a londoni emigráns lengyel kormánynak. A Honi Hadsereg fő célja az volt, hogy brit és amerikai segítséggel helyreállítsák Lengyelország függetlenségét. Tervük szerint, a német-szovjet konfliktus során mindkét fél kellően legyengül, és egy ekkor kirobbantott országos felkeléssel létrehozhatják újra az 1939-ben megszűnt államot.
A Honi Hadsereg nem csak a német csapatokkal, nem csak az UPÁval, hanem a Vörös Hadsereggel is konfrontált 1945-ig. Aktívan részt vett a lengyel-ukrán etnikai konfliktusban is.


Egy kis történelmi anzix

Részlet Erwin Lahousen tábornok vallomásából (1945. december 1. Nünberg). A tanú szerint ezt mondta Keitel marsall az OKW főnöke az Abwehr főnökének 1939. szeptember 12-én. A helyszín Hitler páncélvonata:
"Önnek , Canaris, felkelést kell előkészítenie azokkal az ukrán szervezetekkel, amelyek együttműködnek önnel, s amelyeknek ugyanazok  a célpontjaik vannak: a zsidók és a lengyelek."
Erwin Stoltz ezredes (Lahousen tábornok helyettese az Abwehrben) vallomása 1945. december 25.-én. Buresnyikov kémelhárító alezredes hallgatta ekkor ki:
"Lahousentől parancsot kaptam, hogy szervezzek egy különleges „A” csoportot, amelynek feladata a szovjet hátországban végzendő szabotázs és demoralizálás volt. Egyidejűleg Lahoussen megmutatott nekem egy parancsot, amely a Wehrmacht hadműveleti vezérkarától származott, és amelyet Keitel marsall, valamint Jodl tábornok írt alá... Keitel és Jodl említett utasításaink végrehajtása céljából kapcsolatba léptem az Abwehr szolgálatában álló ukrán nemzetiszocialistákkal!... Így például személyesen megbíztam ukrán nacionalista vezetőket, Melnyiket (a „Konzul 1.” ügynököt) és Banderát, hogy szervezzenek Ukrajnában... provokációs akciókat..."

"Az ukrán nacionalisták örömmel fogadják a Nyugat-Ukrajnába behatoló hitlerista csapatokat. Az OUN különítményei azonnal a németek segítségére sietnek: rajtaütéseket szerveznek a lengyel államigazgatási és katonai intézmények ellen. A „Poliszka Sziscs” bandák lefegyverzik a rendőrőrsöket és nyugtalanítják  a  visszavonuló  lengyel csapatokat…. Egy, az OUN tagjaiból álló ukrán egység Roman Szusko ezredes vezetése alatt a németek oldalán, Wehrmacht-egyenruhában részt vesz az 1939 szeptemberi hadjáratban."
                                                                    Wieslaw Szota őrnagy

"A németek 1941. junius 30-án léptek be Lvovba. Másnap progromra került sor a zsidó lakosság ellen. A németek mindent megengedtek a nacionalista ukránoknak. Az ukránok kiűzték házaikból a zsidókat… A kaszárnyák előtt  két hosszú sorban felálltak, s a zsidóknak el kellett haladniuk a két sor között. Ütések… Először a két sort alkotó emberektől kaptuk az ütéseket, majd a kapuban az Ukrán Légió tagjai sújtottak le ránk, végül a kaszárnyák udvarában még azok az ukránok is megvertek, akik előzőleg kifosztottak és megloptak bennünket…"
                                                                            Zygmunt Tune, szemtanú bírósági vallomása

"A hitleristák megrendezték a nacionalista vezetők letartóztatását, s ezzel lehetővé tették számukra, hogy nagyfokú  politikai aktivitást fejtsenek ki az ukrán nacionalizmus javára. A kettős komédia – a Sztecko-kormány felállítása és a letartóztatások – célja az volt, hogy Banderát mártírnak tüntesse fel az ukrán nacionalisták szemében, úgy állítsa be őt, mint a „Szamosztijna Ukrajna” (a független Ukrajna) igazi harcosát, s így megkönnyítse számára azoknak az ukrán szélsőségeseknek a vezetését, akik komolyan hisznek a „Szamosztijna Ukrajna” jelszóban, s annak megvalósításáért egyénileg veszik fel  a harcot a németekkel… A magunk részéről hajlunk arra, hogy osszuk ezt a nézetet."
                                                                                Ignacy Blum, lengyel történész

"Meg kell mondanom, hogy a német politikának érdeke bizonyos feszültség fenntartása a lengyelek és az ukránok között. A nálunk élő 4,5 – 5millió ukrán ellensúly a lengyelekkel szemben.  Minden tőlem telhetőt megteszek tehát azért, hogy megakadályozzak bármiféle egyetértés közöttük."
                                                                               Hans Frank, 1942. július 15.

"Az Abwehr vezetősége, amelyet elsősorban a katonai siker érdekel, úgy véli, hogy Bandera felforgató tevékenységre kiképzett hívei   lesznek a legalkalmasabbak a közeli szovjetellenes háborúban adodó feladatok végrehajtására... 1941 elején a Bandera –csoport képviselői értekezletet tartanak a német kémszolgálat küldötteivel. Kidolgozzák együttműködésük  feltételeit. A legfontosabb határozat szerint az Abwehr megalakítja és felfegyverzi az ún. Ukrán Légiót, amelyet szovjetellenes diverziós erőként kívánnak felhasználni."
                                                                                Wieslaw Szota őrnagy
Ez az az Ukrán Légió amelynek egyik zászlóalja a Nachtigall (Fülemüle) lesz. A másik zászlóalja pedig a Roland.


"A tisztek felkészítésére, a katonai kiképzésre és a toborzásra fordított előkészületi  időszak után az ukrán ellenállási mozgalom támadásba lendült. Már 1941 ősze óta működött a felkelők első központja a poleszjei mocsaras vidékeken, de nem volt elég erős ahhoz, hogy támadó akciókat kezdeményezzen a megszállók ellen. 1942-ben létrejött az Ukrán Felkelő Hadsereg… A poleszjei és az észak-volhiniai mocsaras erdőkben ringott az UPA bölcsője."
                                                                                         B. Volodimirovics
"Az OUN 1943-ban létrehozta az UPÁ-t, állítólag a németek elleni harcra, de – amint a gyakorlatban később kiderült – valójában a szovjet és lengyel partizánok Hitler-ellenes mozgalmainak elfojtására."
                                                                                         Ignacy Blum. történész
"Ebben a büntetlenségi időszakban (1944 július – 1945 december) a bandák erősödőben vannak. A szotnyák nap mint nap növekednek, áramlanak soraikba a megszállókkal való együttműködés miatt kompromittált elemek, más ukrán fasiszta szervezetek  maradványai, megmaradt német SS-ek, magyar,  szlovák, román fasiszták, francia és belga alakulatok törmelékei és egyéb dezertőrök. Ezeknek az embereknek nincs már semmi vesztenivalójuk. Rajta  vannak a háborús bűnösök listáin, és a hazájukba való visszatérés esetén felelősségre vonás vár rájuk. Ezért az  UPÁ-hoz csatlakoznak, hogy … kivárják a harmadik világháborút. Addig is a legsúlyosabb bűncselekményeket követik el. … Gyilkolnak és egész falvakat gyújtanak fel. Nagy területeket tartanak ellenőrzésük alatt. A bandák ellen küldött gyér fegyveres  alakulatok szinte tökéletesen tehetetlenek. Az UPÁ-sok fő célja 1945 júniusáig az volt, hogy dezorganizálják a Wehrmacht maradványait likvidáló szovjet és lengyel seregek hátországát, 1945 júniusa után pedig, hogy aláássák Lengyelországon belül és kívül a népi  hatalom tekintélyét…  E büntetelenségi időszakban az UPA szotnyái a falvakban szállásolják el magukat, és fényes  nappal, minden álcázás nélkül, a főútvonalakon mozognak..."
                                                                                            Jan Gerhard
"Az UPA jelentékeny, néha 1000 főt is számláló alakulatokat szervezett, ami  lehetővé tette, hogy összefüggő területeket tartson ellenőrzése alatt, különösen az orosz- lengyel  határon."
                                                                                            Otto Skorzeny
" Az UPA tevékenységét megkönnyítette, hogy a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia határán gyenge volt  a határőrség, és hogy a megtorló intézkedéseket rosszul  koordináltuk. A bandák kihasználták ezt a helyzetet. Veszély esetén áthúzódtak Lengyelországból Csehszlovákiába vagy viszont.. Súlyos veszélyt jelentettek a még  gyenge és tapasztalatlan lengyel népi hatalom számára…"
                                                                                           Ignacy Blum tábornok, történész
"A bandák a lengyel népi hatalmat fenyegetik… A fegyveres bandák egy része a ligetekben és erdőkben vert tanyát, másik részük normális körülmények  között lakik a falvakban, és egyszerű lakosként viselkedik minden ellenőrzés  esetén. A  bandák terror alatt  tartják a lakosságot, diverziókat hajtanak végre, szabotálnak, zsarolnak, provokációs koholmányokat  és rémhíreket terjesztenek a polgári  lakosság és a katonák körében. Legkedveltebb módszereik a következők: merényletek  az állami alkalmazottak és tisztviselők ellen,  rajtaütések a katonai alakulatok és a társadalmi  intézmények ellen,  gyilkosságok. Elsősorban a  biztonsági szolgálat tagjait, a lengyel és szovjet katonákat és tiszteket, a  Lengyel Munkáspárt és a demokratikus tömbben részt vevő többi párt aktivistáit gyilkolják, nemkülönben más, politikailag aktív embereket is."
                                                                                              Ignacy Blum tábornok

"Amikor Bandera embereinek taktikáját és politikai irányvonalát elemezzük, nem hallgathatunk arról az 1946-1947 telén kezdeményezett akcióról, amelyet az OUN és az UPA vezetői soraik „demokratizálásának „  neveztek… Azok a nyugati politikai körök, amelyeknek érdekük volt, hogy Lengyelország,  a  Szovjetunió és Csehszlovákia területén fenntartsák a nyugtalanság állapotát, felforgató ügynökeiktől demokratikus álarcot követeltek. Ezért az Ukrán Felszabadítás  Főtanácsa, az UHVR elhatározta bandáinak „demokratizálását”. Ebben az időben kerültek a kezünkbe az első olyan röpcédulák és egyéb propagandaanyagok, amelyek az OUN és az UPA „haladó” jellegét hangoztatták… Ez a „demokratizálás” azonban nem mehetett túl a puszta szólamokon. Az ukrán fasiszta vezetők tökéletesen tisztában voltak ezzel.  Már említettem, hogy a szotnyák eredetileg tele voltak egykori német SS-ekkel, szlovák fasisztákkal, az ún. Hlinka-gárdistákkal, a magyar Szálasi nyilaskereszteseivel,a román Horia Sima vasgárdistáival és különböző nyugat-európai fasiszta szervezetek tagjaival. 1946-1947 telén már elég kevés volt a szlovák, a magyar és a román. Sokan elpusztultak különböző betegségekben,  vagy nem viselték el a számukra túl kemény életfeltételeket. Csak a németek bírták az iramot. Az UPÁ-nak tehát meg kellett szabadulnia tőlük. De ha egyszerűen elküldik őket, ez azzal a veszéllyel járhatott,  hogy  feltárul az UPA igazi arca. Más megoldást kellett találni. Az OUN és az UPA vezetősége nem habozott. A „demokratizálás” nevében a másvilágra küldték az összes,  még a  „hadsereghez”  leghívebb németeket  is. A műveletet rendkivül diszkréten, írásos utasítás nélkül hajtották végre, csak az SB és az UPA-csendőrség legmegbízhatóbb emberei vettek benne részt.  Különböző ürügyekkel  likvidálták a németeket: például harci parancsok nem teljesítése, dezertálás gyanúja, fegyverzet elhagyása stb, címén. 1947 január végére ezen a módon valamennyi  németet  likvidálták az UPÁ-ban. Csak az orvosok kerülték el  a halált, „szolgálati érdekekre való tekintettel”. Ezt  a „demokratizálási” műveletet  gyorsan,  diszkréten,  ügyesen hajtották végre. Mi  is csak az UPA elfogott katonáinak nyilatkozataiból  értesültünk róla,  egyébként sohasem jutott volna tudomásunkra. Ez a művelet  is  egy adalék Sztyepan Bandera mozgalmának igazi arcához…"
                                                                                             Jan Gerhard ezredes

"Az ütközetek végül már gyakran keltik azt a benyomást, mintha „indiánosdit” játszanánk. Csapataink banditának  öltöznek. Az ellenség a mi egyenruhánkat hordja. Ebből  sajátos helyzetek adódnak. Emlékszem például arra az esetre, amikor  három alakulatunk Berda környékén bekerítette  Heyn bandáját. A banda mindenfelől  el volt vágva. Úgy látszott, hogy elvégeztetett. Felkészültünk a végső rohamra, amikor hirtelen egyenruhás csoportot  pillantottunk meg.  A  csoport  lassan húzódott el előttünk libasorban, majd hamarosan eltűnt egy dombhát mögött.  Dühösen hívtam rádión a velünk együttmüködő egység parancsnokát, és magyarázatot kértem tőle. Meggyőződésem volt, hogy ő hajtott  végre valamilyen hibás mozdulatot. Ő viszont azt hitte, hogy én nem tartottam be az együtt kidolgozott támadási tervet, és meg volt győződve arról, hogy a domb mögött a legnagyobb nyugalommal eltűnő emberek az én alakulatomból valók.  Sikerült eloszlatnunk a félreértést, de az UPÁ-sok elmenekültek, mert mondanom sem kell, hogy ők bújtak meg a lengyel  egyenruhában. Végül  is  arra kényszerültünk, hogy különleges egyezményes jeleket alkalmazzunk egymás felismerésére az ütközetekben.  A jeleket  napjában többször változtattuk, karszalag a jobb karon, karszalag a bal karon, forditva feltett csákó stb. "
                                                                                        Jan Gerhard ezredes

"A hegytetőkön, különösen a Halicz-hegyen, gyakran láttunk bitófákat UPA-katonák vagy környékbeli parasztok holttetemeivel."
                                                                                         Jan Gerhard ezredes
"Bandera embereit nem elégítette ki  a  puszta öldöklés. Bűnözési technikájuk hallatlanul rafinált. Áldozataikat szinte művészettel részesítik a lassú és kegyetlen halálban. Virtuózai a kínzásnak. Nem akarom megrendíteni az olvasót ezeknek a  szörnyű tényeknek a felidézésével. Csak megemlítek két terrror akciót,  amelyet az UPÁ-sok követtek el… 1945-1946 telén a „Ren”-kurin harcképtelenné tette egyik századunkat Smolik körzetében. A banditák a mély hóban vagy 30, lőszer nélkül maradt katonánkat ejtették foglyul.  Valamennyiüket borzalmasan megkínozták, majd ácsbaltával egyenként lefejezték. Egyik katonánknak sikerült megszöknie, ő számolt be erről az iszonyú kivégzésről. 1946-ban Huszwice faluban elevenen megégették a banditák az összes férfiakat, öregasszonyokat és gyermekeket. A fiatalasszonyokat megerőszakolták és a golyó általi halál „kegyében” részesítették. Huszwicében ukránok laktak."
                                                                                        Jan Gerhard ezredes

Részlet Alain Pujol Dictionnaire de l'Espion (A kém szótára) című könyvéből:
"A tökéletes kém kis kelléktárának legujabb darabja… egy 1,5 voltos elemmel működtetett hangtalan pisztoly, amely cianidbázisú   mérget tartalmazó ampullákkal dolgozik. Ez a méreg hat perc múlva semmi  nyomot nem hagy az emberi szervezetben. Technikailag a fegyver aluminiumból készül, és három egymásba  illeszkedő hengerből áll. Az első hengerbe egy rugót és egy dugattyút helyeznek el.  A rugó, amelyet egy emelő szabadít fel, előrelöki a dugattyút a második hengerbe, és átvágja  annak burkolatát. Egyidejüleg széttörik a folyadékot tartalmazó tok vagy ampulla, s a folyadék az  áldozat arcába fecskendeződik .A véredények azonnal összeszűkülnek, az áldozat elveszti öntudatát, s néhány perc múlva beáll a halál. Boncoláskor az orvos nem állapíthat meg mást, mint a szívműködés megszűnését, s így szívrohamra következtet."

"A Bandera–féle OUN a második világháború alatt élénkbarna színeket viselt, ditirambusokat énekelt Hitlernek és Mussolininak..Miután az „új európai rend” megbukott, a banderisták kénytelenek voltak nyugatra menekülni… Ám az idegen környezetben is védelmezőkre találtak, a kaméleon módjára színt változtattak, olyannyira, hogy a náci OUN megszülte a „demokratikus” ABN-t."
                                                                                   Roman Jagotinszkij

Az ABN (Anti-Bolshevik Block of Nations) ukrán nacionalisták kezdeményezésére létrejött szervezet, amely a szovjet érdekövezet nem orosz antikommunista erőit fogta össze. 1943. november 19.-én alakult meg Zsitomirban, az OUN kezdeményezésére. Céljuk a kommunisták hatalomból való eltávolítása, a Szovjetunió megszüntetése és nemzetállamokra való felosztása. Az 1946-től feladatának tekintette a disszidálás elősegítését a szovjet érdekövezetből. Tüntetések és kongresszusok szervezésében igen aktívak voltak.
A szervezetet alapításától kezdve 1986-ig Jaroszláv Sztecko vezette. Halála után özvegye Jaroszlava Sztecko (1920-2003, leánykori neve Anna Jevgenija Muzika) vette át a stafétabotot.
A szervezet 1996-ban feloszlott.