Joseph Rudyard Kiplinget (1865. december 30. - 1936. január 18.) és költészetét kikezdte a PC kora. Ennek ellenére művészete túlmutat a divatos értékítéletet megfogalmazókon. Mozgalmas élete volt, sokat utazott. Legismertebb műve a Dzsungel könyve című könyv 1894-ben jelent meg.
George Orwell az angol gyarmatbirodalom - a brit imperializmus - prófétájaként tekintett rá.
Mindezek ellenére - vagy tán éppen ezért - érdekesnek találhatjuk, hogy a szovjet rajzfilmstúdió egy ötrészes alkotásban dolgozta fel főművét.
A Szojuzmultifilmnél 1967 és 1971 között készültek el az epizódok.
1973-ban az öt részt összedolgozták egy nagy filmmé. Ennek a munkának "áldozatául esett" néhány snitt. Például a fehér kobrás jelenet (a 3.részben) teljesen kimaradt.
A Maugli első része - véletlen egybeesésnek köszönhetően - ugyanabban az évben került a nagyközönség elé, mint a Walt Disney cég által készített egész estés rajzfilm. Ez a tény tálcán kínálta a lehetőséget, hogy a két alkotást összehasonlítsák. (És számunkra is könnyű lehetőség arra, hogy összehasonlítsuk az adott korszak szovjet és amerikai rajzfilm készítés produktumait.)
A Disney verzió gyermekbarátabb feldolgozás. Tele zenés és táncos jelenettel. Ezzel szemben a szovjet adaptáció jobban megőrzi az eredeti mű hangulatát. Tele van erőszakkal, halállal, küzdelemmel. Nem egy szirupos valami. Az amerikai rajzfilmnél a legfiatalabb nézőréteg is meg van célozva, mint fogyasztó. A másik verziónál nem cél a legkisebbek szórakoztatása. Az élet és a halál, a kötelesség, a harc hősiessége, az emberi természet és az érzések megjelenítése, értelmezése a fő cél. Ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - egy rendkívül tartalmas és nagyon jó rajzfilm sorozattal ismerkedhetünk meg.
Nagyon érdekes volt számomra a Nagytanács ülése. Annyira aktuális volt - bár szerencsémre hónapok át nem hallottam, nem olvastam a magyar kormány migránsozós ömlelgéseit -, ahogy az érvek és ellenérvek összecsaptak. Az idegenellenség megspékelve egy kis hazudozással a szabadságról. Hát, Istenem! Igaza van Salamonnak: nincs új a nap alatt.
Nem gondoltam volna, hogy Kipling ennyire aktuális. Valamikor kamaszként olvastam a művet - és egy kis csalódást ért, mert a walt disneys limonádésított változatot vártam. Ehelyett egy komoly alkotást kaptam. Képviselőfánk helyett marhapörkölt galuskával.)))
Érdekesnek, és jónak tartom, hogy a szovjet rajzfilm az eredeti mű szellemiségét igyekezett megtartani, miközben a gyerekek számára is élvezhető és fogyasztható a végtermék. Érdekes és sikeres kísérlet. Gariknak köszönhetem az élményt, amit ez a sorozat okozott nekem. Miközben néztem, azért volt egy olyan érzésem, hogy mintha láttam volna már valamikor.
Két lehetőség van. Gyerekkoromban láttam, mert bemutatta a Magyar Televízió, vagy a feldolgozás olyan jó, hogy a gyermekkori olvasmányélmény hatása visszatért.
A Szabad Népek életérzésének hangoztatása annyira összecseng a magyar miniszterelnök szövegíróinak retorikájával...
Pedig a szabadság nem lózung, hanem valóság. És ingyenes, de meg kell küzdeni érte. Anakronizmus? Nem romantikus bájolgás, hanem véres valóság.
"Kelet-Európában az etnikai problémákat a rendszerváltások
utáni években nyersen rendezték le, lásd a véres, eszeveszett délszláv háborút,
ami ráadásul sok mindent nem oldott meg. Románia, jelentős részben az RMDSZ-nek
köszönhetően, megúszta a vérontást, sőt, kisebbségpolitikájával pozitív
üzenetet fogalmazott meg a világ felé. Csupán polgári engedetlenséggel vagy
utcai tüntetésekkel semmit nem érünk el, ráadásul mi arra is emlékszünk, hogyan
nézett ki Marosvásárhely 1990 márciusában." Markó Béla
Klemens Lothar Metternich-Winneburg (1773-1859) szerint: Pozsonynál kezdődik Ázsia. Vannak akik West-Balkánnak tartják kis hazánkat. Szerintem tévednek, inkább Észak-Balkán. A nyugat-balkánozás olyan fellengzős. És pontatlan is. Mert a mai Horvátország a nyugati része ennek a földrajzi-politikai térségnek. Akárhogy is fáj. Bátran nézzünk szembe a tényekkel! A Nyugattól nagyon távol vagyunk.
Érdekes térség ez a balkáni vidék. Ahogy érdekes Markó Béla (fentebbi idézet!) megközelítése is. De abban feltétlen igaza van, hogy a délszláv háborúkat úgy adta el nekünk a propaganda, mintha csak etnikai konfliktusok sorozata lenne. Ám ez - ez a megközelítés - nem igaz. Kizárólagosan nem. Etnikai és vallási konfliktussorozatról van szó. Csak ez így a posztvallásos társadalmaknak nehezen beadható. Hiszen a szekularizált szociális közeg számára teljesen értelmezhetetlen, hogy nem látott dolgokról való meggyőződés, hogyan képes embereket, közösségeket motiválni. (Nem kívánom megbántani az RMDSZ volt vezetőjét, de ez a megközelítés, amit ő itt használt, a vallástalanoknak elkészített világmagyarázat része. Élénken él bennem egy Fejtő Ferenc interjú, amelyben az agg történész, író, publicista azt állította, hogy aki meg kívánja érteni a 21.századot, annak meg kell tudni értenie a különböző vallások követőit. Úgy vélem, Markónál a személyes hit nem indukál politikai világlátást. Persze, tudom, vannak sokan, akik szerint nem is kell.) A 19. század megszülte a nacionalizmust, a 20. század végére feléledt a vallási intolerancia. És a vallási pótszerek - leánykori nevükön ideológiák - ezzel egyidőben kizárólagosságra törekedtek/törekednek. Kivétel nélkül. Így lépett be az emberiség a 21. századba. A nagytöbbség, valamiért, abban hitt, hogy a 2000. év utáni időszak valami nagyon jó dolgot hozz az emberiség számára. Hát, a Vízöntő kora vérrel és szenvedéssel érkezett, és semmi nem indokolja azt a hurrá-optimizmust, ami például 1999-et is jellemezte. Gondoljuk csak végig az elmúlt 20 évet!
Ahhoz, hogy egy kicsit is értékelni tudjuk a filmbeli eseményeket, szükséges a történelmi háttér vázlatos ismerete. Hiába nem túl régen történt mindez. A propaganda erősen átírja a tudatokban a valóságot. És a szomszédunkban zajló évtizedes vérengzést nem szemlélhettük kívülállóként. Ilyen a politika.
Háttér
Honnan is kezdjük? Elég a közelmúlt, vagy menjünk vissza a Középkorba? Úgy vélem, legalább néhány mondat erejéig vissza kell menni az időben jónéhány száz évet. Koszovó területén "eredetileg" - a római korban - illír és trák törzsek éltek. A Birodalom kettészakadása után Bizáncnál maradt ez a terület. A két birodalmi főváros fegyveres vetélkedése során többször gazdát cserélt a vidék. A 12. században a szerb birodalom - központja Prizren - központi területe. Több - ma már az UNESCO védnöksége alatt álló - szerb ortodox kolostor található itt. Az 1389-es rigómezei csata után a szerb népi vallásosságban a koszovói terület szakrális jelentősségűvé vált. A legenda szerint a csata előestéjén a Lázár szerb királynak megjelenik egy angyal és választási lehetőséget ad neki. Ha megnyeri a csatát, akkor egész életében győzedelmeskedni fog. Ha a vereséget választja, akkor különleges hely vár rá Isten királyságában. A legenda szerint Lázár a második opciót választotta. Tény, hogy az első rigómezei csatában mind a szerb király, mind az oszmán szultán (I. Murád) meghalnak. A szerb seregek katasztrofális vereséget szenvednek. A népi hit szerint, mivel Lázár a Mennyei Királyságot választotta a földi helyett, mártírhalála révén biztosította a szerbek számára az örökös jogot Koszovóra. Mert Koszovó a szerb Mennyei Királyság. (Nem tudom, hány embernek jut eszébe erre egy magyar analógia: Kis Magyarország nem ország, Nagy Magyarország Mennyország.) A második rigómezei csatában (1448) a szerb Brankovics György szövetkezve Hunyadi Jánossal (aki valójában nem magyar származású volt, de a Magyar Királyság kormányzója, és leggazdagabb földesura, Erdély vajdája) közösen küzdött meg a támadó oszmán-albán sereggel. A csata két napig tartott, a(z albán) Szkander bég és az (oszmán-török) II. Murád szultán győzelmével záródott le. A vereséggel a nemzetközi keresztény koalíció (német, cseh lovagok és havasalföldi harcosok is részt vettek a küzdelemben) felbomlott. Nyílt ellenségeskedés alakult ki a volt szövetségesek között. 1459-ben oszmán uralom alá kerül egész Szerbia, és Koszovó elvesztését Krisztus kereszthalálához hasonlítja a népi hit. Ahogy az 1912-es felszabadulását pedig a Feltámadáshoz. Az oszmán uralom magával hozza a területen élők iszlamizációját. Sok szerb megtartotta keresztény hitét, de az életét menteni kívánta ezért északra és nyugatra menekült. Ezáltal a koszovói területen az etnikai arány is megváltozott. A török közigazgatásban az albán nemzetiségűek jelentős szerepet játszottak. Ezért is alakult ki a szerbség körében az a vélemény, hogy az albánok a törökök szálláscsinálói voltak. Céljuk a szerbség szülőföldjéről való elűzése, és a szerb területek kisajátítása. Az albán álláspont az, hogy ők már a szerbek előtt Koszovó területén éltek, és a második rigómezei csatában a keresztény csapatokat erősítették. (Szkander bég szállásterülete a mai Albánia területén volt található.) A 19.században orosz katonai segítséggel megszabadul a Balkán a török igától. Az 1878-as Berlini egyezmény elismeri Szerbia államiságát. Koszovó 1912-ben visszakerül Szerbiához. Ebben az évben alakul meg Albánia is. A '20-as, '30-as években - az akkor már albán többség által lakott Koszovóba - a szerb állam próbálkozik betelepítéssel. A területen élő muzulmán többség egyes tagjai fegyveres harcban állnak az államigazgatás erőivel. A szeparatista albánokat 1924-ben tudják csak megfékezni, legyőzni. A 2. világháború után Koszovó és Metohija először csak autonóm körzet, majd 1963-tól autonóm tartomány lesz.
Jugoszlávia címere
Az 1974-es alkotmány jogilag azonos szintre helyezte a Koszovoi Autonóm Területet Jugoszlávia többi tagköztársaságával. Ez az albán kisebbség radikális elemeinek kevés volt, a radikális szerb nacionalisták pedig sok. Tito (1892-1980) hiába volt kemény kezű - gyakorlatilag sztálinista, bár a Vezetővel szakított az '50-es évek elején - vezető, a koszovói albánok megfékezéséhez keményen fellépő karhatalomra volt szüksége. 1981-ben tüntetések kezdődtek, amelyeknek halálos áldozata is voltak. Tito meghalt (1980) és az utódoknak még nem volt idejük megszilárdítani a hatalmukat. Ezt használták ki a tömegrendezvények szervezői. 1981. április 2.-án bevezetik a rendkívüli állapotot Koszovóban. Személyes emlékeim közé tartozik, hogy kora gyermekkoromban rendszeresen láttam a Magyar Televízió Híradójában koszovói tudósításokat a tüntetésekről. Vízágyú, könnygáz, gumibot, lövések. A belügyi csapatok tették a dolgukat. Ilyen emlékeim vannak. 1989-ben a Milosevics által vezetett adminisztráció eléri, hogy megszüntessék Koszovó autonóm státuszát. Erre kitör a területen a felkelés. A jugoszláv hadsereg bevonul és bevezetik a szerb közigazgatást. kialakul egy kettős társadalmi rendszer a tartományban. Jugoszlávia vezetése a szerbek kezébe kerül (Tito horvát származású volt), de a szerb dominanciának nem mindenhol örültek. A Szovjetunió meggyengülésével, majd felbomlása hatalmi vákuumot hoz létre Közép-Kelet-Európában. A Nyugatnak már nem érdeke egy erős délszláv állam. Jugoszlávia úgynevezett el nem kötelezett ország volt (ahogy Ausztria és Finnország is), ez a Sztálin és Tito közötti politikai konfliktusra vezet vissza. Amíg a Varsói Szövetség létezett, addig Nyugaton mint trójai falóra tekintettek a belgrádi vezetésre. A Szovjetunió balkáni befolyását tudták a jugoszlávok országával visszább szorítani. Pufferzóna Görögország (NATO tag) és a VSZ között. 1991 után már nem volt szükségük Jugoszláviára. Pláne nem egy erős Jugoszláviára. Az ország feldarabolása nagyhatalmi érdekké vált.
Hogyan lehet egy soknemzetiségű országot megszüntetni? A válasz ősi. Ráadásul Jugoszlávia nem csak soknemzetiségű volt, de vallásilag is megosztott. Az első kiváló köztársaságok Szlovénia és Horvátország volt. Szlovénia kiválása problémamentes volt. Horvátországé háborúba torkolott. A kiváló országok kérték a közösből a részüket. A hadsereg 70%-a Belgrád irányítása alatt maradt. A horvátok kiválása problémás volt, többek kötött a 2. világháborús népirtások miatt. És az új horvát állam, a nácikkal kollaboráló rezsim címerét választotta jelképének. Persze, a szokásos ködölések voltak a témában. A lényeg azonban az volt, hogy a szerbekben erős félelem alakult ki. Hiszen a világháború alatt több mint félmillió embert likvidáltak Horvátországban vallási meggyőződése miatt. Szerb ortodoxok, cigány és bosnyák muzulmánok előtt két lehetőség volt. Vagy katolikussá konvertálnak (Nem ingyen! Hivatalos tarifa volt, amit be kellett fizetni a horvát katolikus egyháznak a "keresztlevélért!), vagy tömegsírba kerülnek... Volt aki - tudott vagy volt még ideje rá - fizetett, de több mint 600 000-en nem...
Az új horvát államnak szüksége volt fegyverekre, hogy megvédhesse területét. Gyorsan, nagyon gyorsan sikerült is. Ugyanazon szervezet közbenjárására, amelyik a 2 . világháború alatt annyira jól járt anyagilag az usztasákkal való együttműködéssel... Magyarország, bár hivatalosan nem vállalta fel, is tevékenyen hozzájárult a Horvátország felfegyverezéséhez (Kalasnyikov-ügy). Ahogy Lengyelország és Csehszlovákia is. Ugyan miért? Mi a közös ebben a négy országban? (1991. decemberében az ENSZ Biztonsági Tanácsa fegyverembargót hirdet a volt Jugoszlávia területére. Majd ezt csak Szerbia ls Montenegró területére korlátozza. Miért is?) 1992 januárjában kikiáltja függetlenségét Macedónia. Fegyveres konfliktus - ahogy Szlovéniánál - itt sincs. Áprilisban követi Bosznia-Hercegovina. Itt egy háromoldalú polgárháború robban ki. Megjelennek a közel-keleti és a közép-keleti mudzsahedinek a Balkánon. Irán és az Al-Kaida is kiképzőtáborokat létesít Boszniában. Ez már bőven nem etnikai konfliktus... 1994 márciusában az USA védnökségével a bosnyák és a horvát kisebbség békeszerződést írnak alá, ami Bosznia-Hercegovinára vonatkozott. 1995. novemberében aláírják a Dayton-i szerződést, lezárul a délszláv háború első szakasza.
A horvát-szerb háborúban más dicstelen szerepet is felvállaltunk, persze azt sem nyíltan, nem csak a volt Munkásőr arzenál eladását. Ahogy néhány éve gond nélkül, cseh közvetítőkön keresztül, eladtunk harckocsikat a polgárháború dúlta Ukrajnának is.
1996-tól a Koszovói Felszabadítási Szervezet (UCK) elkezdi terrorizálni a koszovói szerb kisebbséget. (Csak néhány éve, hogy az UCK egyes vezetőit a Hágai Bíróság előtt a vádhatóság vád alá helyezte szervkereskedelem miatt. A ügyészség szerint azért öltek meg embereket, hogy belső szerveiket eladják a nyugati kórházaknak.) 1998. márciusában Milosevics szerb csapatokat küld Koszovóba az albán terroristák ellen. Akik mivel az USA szövetségesei voltak, így Nyugaton szabadságharcosoknak minősültek.
1999. március 24 és 1999. június 10.-e között a NATO légi offenzívát indít Jugoszlávia ellen - az ENSZ BT engedélye nélkül! - a célból, hogy kikényszerítse a szerb vezetéstől, hogy csapatait vonja ki Koszovóból.
Emlékszem, ebben az időben egy kisvárosban laktam, és minden este látni lehetett a NATO repülők fényeit, ahogy Szerbia felé repültek. A húgom akkoriban egy olyan magyar városban lakott, ahol lehetett hallani a bombák robbanását... Egyébként, a magyar politika egyik sikere volt, hogy "csak" a légterünket kellett átadnunk az amerikai légierőnek. A beavatkozás előtt három terve is volt a Pentagonnak.
1. Csak légicsapások kis Jugoszlávia ellen;
2. Légicsapások és szárazföldi támadás dél felől;
3. Légicsapás és szárazföldi támadás Magyarországról.
A magyar diplomácia a legfelsőbb szintek bevonásával próbálta a magyar szerepvállalást minimalizálni, tekintettel a Vajdasági magyar kolóniákra. Először a köztársasági elnök tárgyalt Washingtonnal, mivel az akkori magyar miniszterelnök nemhivatalosan persona non grata volt. Majd a megállapodás után a kormány első embere aláírta a szükséges okmányokat. És kijelentette a Magyar Rádióban, hogy sikerült elérnie: semmilyen NATO beavatkozásban nem kell Magyarországnak részt vennie. És ha jól emlékszem, akkor már másnap megjelentek az esti égbolton a dél felé repülő légierődök fényei. És mi volt az ára annak, hogy szárazföldi csapatok nem támadtak Szerbiára Magyarország felől? A gyógyszerek árának jelentős emelkedése. A kádári Magyarország hírszerzése azt a feladatot kapta a KGBtől, hogy ápoljon jó kapcsolatokat a nyugatiakkal (balatoni turizmus felfuttatása; a legvidámabb barakk felépítése), és szerezzen meg minél több ipari titkot Nyugatról. Mi a gyógyszeriparra specializálódtunk. A jó és olcsó magyar gyógyszerek titka nem a sikeres kísérletekben, hanem a kész receptúrák ellopásában leledzett. Washington feltétele az volt, hogy jogdíjat kellett fizetnie a magyar gyógyszergyártóknak. Akik a megnövekedett előállítási költséget tovább hárították...
A NATO légicsapásokkal kapcsolatban annyit érdemes még megjegyezni, hogy ekkor lőtték le az első Lopakodót. A reklám úgy szólt, hogy a radar nem látja ezt a gépmadarat. Bár az már első öbölháború idején az oroszok azt állították, hogy radarjaikon észlelték ezeket a gépeket. Ugyanakkor azt is mondták, hogy nem repülőnek gondolták. Mindenesetre az orosz Metrowaggonmash gyár egyik terméke a jugoszláv hadsereghez került, és azzal a délszláv hadsereg egyik egysége leszedte az egyik csúcstechnikát képviselő "láthatatlan" repcsit.
Miért veszélyes a precedens? Mert visszanyalhat a fagyi.
Az új Oroszország első győzelme
Itt és most be is fejezném a délszláv háború vázlatos ismertetését, mert a film cselekményéből sok minden úgyis kiderül az érdeklődőknek.
Néhány mondatot azért szeretnék írni az új Oroszország első győzelméről. Ez fontos, hiszen ez az akció egyrészt visszahozta az oroszok önbizalmát, másrészt megmutatta, hogy hiba volt leírni Oroszországot. Harmadrészt az orosz fél ezzel jelezte, elég erős ahhoz, hogy a nagyhatalmi játszmákban beleszóljon.
Az USA ENSZ felhatalmazás nélkül - nemzetközi jog szempontjából törvénytelenül, ráadásul precedenst teremtve - fegyveresen beavatkozott egy olyan konfliktusba, amely konfliktust az ENSZ deklaráltan meg kívánt oldani. Washington mintegy kinyilvánította, hogy rá nem vonatkoznak a nemzetközi előírások. Illetve, csak akkor, ha neki az az érdeke.
Nem sokkal később az orosz deszantosok megmutatták, hogy nem feltétlen az erősebb kutya él mindig nemi életet.
Az amerikai vezetés úgy gondolhatta, hogy elég erős ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassa - ha érdeke úgy kívánja - a nemzetközi szabályokat. De mi lesz akkor, ha egy másik nagyhatalom is így gondolja egyszer? "Csak" annyi, hogy meg fog szűnni a jelenlegi nemzetközi szabályrendszer. És jóval könnyebben kirobbanhat egy globális háború.
Hiszen, ha te nem tartod be, akkor én se. Ha én ezért gonosz vagyok, akkor te is az vagy. Gyere, játsszuk le!
Oroszország határozottan ellenezte, hogy katonai akciót indítson az ENSZ Jugoszlávia ellen. Mivel állandó BT tag, és így megvétózhatott minden egyes ilyen javaslatot, az USA vezetése úgy vélte, hogy a nemzetközi szervezetet kikerülve érvényesíti érdekeit a Balkánon. Az 1999. márciusában kezdődően 35 000 légicsapást mért a Belgrád által vezetett országra. A hivatalos propaganda azt állította, hogy a támadások csak infrastrukturális célpontok ellen irányul, ennek ellenére több mint kétezer civil áldozata volt az akciósorozatnak. A civil áldozatok között több mint négyszáz gyermek volt.
Jevgenyij Barmjancev az Orosz Föderáció volt jugoszláv katonai attaséja szerint nem lehetett abban reménykedni, hogy "puszta kézzel veszik el Koszovót, és ezért döntött úgy a NATO, hogy légi úton kísérlik ezt meg.". Az orosz katonai vezetés ezért döntött úgy, elfoglalják a pristinai repülőteret. Ez volt a régió legnagyobb ilyen jellegű intézménye. Ha megelőzik a NATO csapatokat, akkor ezzel meghiúsíthatják a Jugoszlávia bedöntésének tervét. (Hogy ilyen terv, mármint szárazföldi NATO csapatok bevetése is felmerült, létezett ez tény. A magyar diplomácia legfontosabb szándéka az volt, hogy ezek a NATO erők ne Magyarország felől érkezzenek Jugoszláviába. Lásd fentebb.)
A boszniai székhelyű orosz békefenntartók egyik zászlóalja parancsot kapott, hogy június 12.-e éjjelén tegye meg a 600 km-es távot csapatával.
A 2. Békefenntartó Zászlóalj parancsnoka, Sz. Pavlov így emlékezik: "A helyszínre érve jöttem rá, milyen felelősséggel tartozunk. Ez nem gyakorlat, ez nem egy szimpla lőgyakorlat. Hazánk becsülete a tét."
Reggel 7 órára értek az orosz deszantosok a helyszínre. Egyből hozzáláttak a biztosításhoz.Szerettek volna erősítést küldeni a pristinai repülőtérhez - mivel náluk jóval nagyobb létszámú brit páncélos sereg közelített -, de Magyarország és Bulgária megtagadta, hogy orosz csapatszállítók használhassák a légterüket. (Az amerikaiak az oroszok elindulásától számítva a hatodik órában észlelték a csapatmozgást.) A brit harckocsioszlop megközelítette a repteret. A harckocsi oszlopot az orosz ellenőrzőpontoknál feltartoztatták. A levegőben NATO helikopterek köröztek. Leszállási kísérleteiket az orosz páncélosok nem figyelték passzívan, hanem tevékenyen megakadályozták.
A brit parancsnok, Michael Jackson tábornok elrendelte a repülőtér elfoglalását. Az orosz ellenőrzőpont parancsnoka megparancsolta, hogy vegyék célba a brit páncélosokat.
A. Dogadin orosz deszantos így emlékszik ezekre a pillanatokra: "... gránátvetőt tartottam a kezemben, és nem mertem lőni. Az angol tank is "hallgatott". Így álltunk "hallgatva". Senki nem merte megtenni az első lépést."
Wesley Clark NATO tábornok indulatosan követelte, hogy Jackson adja ki a parancsot az oroszok megsemmisítésére. Az orosz parancsnok, miközben az orosz fegyverek becélozva az angolokra meredtek, udvariasan kérte Jackson tábornokot, hogy katonái fejezzék be a provokatív viselkedést. Végül az angol generális azt mondta a feletteseinek: "Nem fogom kirobbantani a harmadik világháborút." Így azután nem robbant ki fegyveres konfliktus Szlatinánál. Erre az esetre mondta az Orosz Védelmi Minisztérium Főigazgatóságának vezetője, L. Ivasov: "Ez volt az új Oroszország első győzelme."
Ezzel az esettel jelentősen megváltozott az orosz külpolitika.
A Szovjetunió összeomlása után az orosz diplomácia elvesztette pozícióját a világpolitikában. Saját érdekük védelmezése helyett a diplomaták elkezdtek a nyugati elvárásokhoz igazodni. Még akkor is, ha az ellentmondott Oroszország érdekeivel. A '90-es évek elején a Külügyminisztérium élére Andrej Kozirevet nevezték ki, akit a háta mögött csak Igen Úr-nak hívtak. Ezzel azt fejezték ki, hogy teljesen ellentéte elődjének Andrej Gromikonak, akit Mr. No-nak neveztek. (Gromiko 1957 és 1985 között volt a Szovjetunió külügyminisztere.)
Az orosz diplomácia első komoly incidense a nyugatival a délszláv háborúk idejére tehetők. A NATO álláspontja szerint - amit természetesen a nyugati média kritika nélkül átvett - a délszláv háborúban minden felelősség a szerbekre hárul. Ám épp az atlanti katonai szövetség az, amelyik megszegi a nemzetközi szabályokat a bombázások engedély nélkül elkezdésével. 35 000 bevetés során több mint 20 000 bombát és rakétát szórtak Szerbiára. Ez volt a történelem folyamán az első olyan háború, amely során csak légierőt vetettek be, és mégis elérte a célját. A NATO két embert vesztett a hadműveket során.
Hogy az orosz békefenntartók parancsnokának ki adta ki az ukázt, hogy Pristina repülőterét elfoglalják, a mai napig rejtély. Nem publikus adat.
Hogy miért volt fontos elfoglalni a repteret?
Mivel az oroszok birtokolták a régió egyetlen repülőterét, ezért diktálhattak a NATO-nak. Az atlanti erők kénytelenek voltak az orosz érdekeket is figyelembe venni. Így a befolyási övezetek felosztásánál Oroszország is kapott területet.
Egész addig azt mondhatták, hogy Oroszország véleménye nem számít, hiszen egy súlytalan országról van szó. A pristinai incidens megmutatta, hogy az OF már nem mellőzhető a nemzetközi porondon. Képes arra, hogy meghiúsítsa a világ első számú nagyhatalmának terveit. Oroszország elindult a nagyhatalommá válás útján...
A filmről
A szerb-orosz barátságnak történelmi gyökerei vannak. Volt egy háború 1877-1878-ban az oroszok és a törökök között. Ez egy kétfrontos küzdelem volt. A Balkánon és a Kaukázusban vívták. Egyszerre. A török hadsereg katasztrófális vereséget szenvedett. A brit flottának kellett megakadályoznia Isztambul ostromát. A balkáni szláv népek megtanulhatták, hogy Oroszországra mindig számíthatnak. Hiszen az orosz csapatoknak köszönhették, hogy a muszlim hódítóktól megszabadultak. Ráadásul, a hitük is közös volt. Ortodox - az igazi. A szerbek Putyin szeretete is valahol innen ered. Furcsa, mi?
De a nagytestvér nem feledkezik el a távoli kicsikről. Ez egy olyan romantikus idea, amit időről-időre megerősít a világpolitika.
Ez a film is erről szól. Fikció és valóság keveredik benne. Sokat lőnek benne, de nem ez a lényeg.
A film egyik mellékszereplője Gojko Mitic. Ez (eddig) az utolsó filmje. Már nyolcvan éves... És egy hetven éves rendőrtisztet alakít. Érdekes volt látni. Ó, tudtam, hogy nem csak indiános filmekben játszott! Én még vártam, hogy kedd este (nyolckor) elkezdődjön a Halál archívuma című sorozat. Már abban sem indián volt, hanem diverzáns. A második világháború végén.
Viszont ez az első filmje, amelyben (tudtommal) nyilvánosan kiáll szerb származása mellett. Nyilvánosan és ízlésesen. Még akkor is, ha ebben a filmben a fröccsenő vér teljesen természetes látvány.
Azután itt van még Milos Bikovics, Gosa Kucenko is...
Érdekes - de nem eredeti ötlet -, hogy a filmben fel-feltűnnek archív felvételek. Érdekes, amikor szerbek rájuk jellemző (és ránk még jobban jellemző) erős akcentussal megszólalnak oroszul. De az átlag nézőt, tudom, nem ez érdekli.
Hanem a feszes történet, akciókkal dúsítva. Aki erre vágyik, az megkapja ezt.
Aki a háború, a vérrontás kritikáját... Az is megkapja amire vágyik. Több körrel.
Egy kényes kérdéshez sikeresen nyúl ez a film. Nincs benne semmilyen vallás elleni uszítás, ahogy nép, nemzetiség ellenes sincs. Egy olyan háborúban játszódik a film, ahol - a valóságban - nagyon is fontos volt, hogy ki melyik néphez tartozik, ki miben hisz. Egy etnikai-vallásháborút úgy megjeleníteni, hogy ne általánosítson a néző, az kihívás. És az alkotók sikerrel vették ezt az akadályt.
A film címe... Mindig ki kell valamit fejeznie, ami kapcsolható a filmhez.
De hát ebben a filmben nincsen határ. Minden jelenet Jugoszláviában és Moszkvában játszódik. Soha nem látunk benne egyetlen határsávot sem. Akkor?
Maga az esemény - amelyet feldolgoz a film - a határ. Határvonal Oroszország történelmében. Hogy miért, azt épp az előző résznél fejtettem ki. Mert az új Oroszország a vesztes, kisemmizett senki szerepköréből kilépett. Ha a deszantosak megállnak és nem foglalják el a repteret, akkor az Orosz Föderáció nem lépte volna át a határvonalat. Azt a határvonalat, amit a balkáni események során ért el.
Ja, és Iván Szergejevics Naumovnak van egy pont ilyen című könyve. Véletlen? Nem.)))
Magyarázat a felirathoz
Igazából nem sok mindenről kell írnom a felirat kapcsán. A legérdekesebb talán az, hogy a páncélos jármű legénységét az egyik jelenetben a tiszt ichtiandereknek nevezi. E utalás Alekszandr Beljajev A kétéltű ember című regényére. Azt gondolom, hogy a filmet megnéző magyarok döntő többségének fogalma nincs arról, hogy van egy ilyen nevű alkotás. De inkább kettő, mint egy, mert a regényből film is készült. Nevezett mű főszereplőjét főhősének a neve ez.
A korabeli hangulatot idézik a filmben fel-felcsendülő dalocskák, dallamok. Mint például a Nautilus Pompiliusz slágere (ami a Fivérben is felcsendül):
"Таким муторным инструментом..." - ez egyébként egy nyelvi geg is egyben, hiszen a filmben - a Balkáni határvonalban -, amikor felcsendül ez a részlet, éppen egy reptéri lépcsőt tolnak a szereplők: "Milyen sivár hangszer..." Sivár vagy unalmas. Hangszer vagy eszköz. Tetszés szerint fordítható. Képzeljük el! Toljuk az ütött-kopott reptéri feljárót és egyikünk elkezdi énekelni: Milyen sivár egy eszköz... Na, az ilyesmiket nem adja vissza soha pontosan a fordítás!
Befejezésül még annyit engedjetek meg, hogy a film nyelvezetével kapcsolatban annyi megjegyzést tegyek, hogy szerintem roppant autentikus. A light-os csúnya kifejezéseket mellőzik, és életszerűen baszdmegolnak a karakterek. Ez nem a kulturális elit nyelvezete, ez az alsó középosztályé. Nekik szólt ki Putyin - talán épp 2019 második felébe - az egyik beszédében. " A f*szba!" (Derültség a teremben.) E kifejezés többféleképpen ki lehet fejezni oroszul, Vlagyimir Vlagyimirovics a legdurvább verziót használta. Ez egyáltalán nem megszokott az orosz közbeszédben. Miért tette ezt? Közvetlen akart lenni, úgy gondolta, hogy az alsóbb osztályok fiai, gyermekei így közelebbinek érzik majd személyét. Szimpátiaszerzés. Ilyen a populizmus. Sajnos, hasonló nyelvi jelenségekkel hazai közéletünk viszont bővülködik. A filmben szereplő trágár kifejezések - szerintem - növelik ebben az esetben a dialógusok hitelességét. Ugyanis, nem viszik túlzásba, mint némely magyar film esetében. Másrészt nem olyan egysíkúak, mint az amerikai "kemény" filmekben. Mindenesetre érdekes konzervből hallani ilyen dialógusokat is. Nekem bejött.
Az interneten találkoztam ezzel a filmmel először. Elolvastam a kedvcsinálót, és kedvet kaptam hozzá. Azután heteknek kellett eltelnie, hogy megnézzem a filmet. Most itt vagyok, és írni szeretnék róla. Mi lenne a legjobb kezdés?
Talán, ha idemásolnám azt a leírást, ami elindította az egészet. Igen ám, de ahogy lenni szokott, azt most már nem találom. Másik van, de az ugye nem az igazi!
Ezt a filmet 2019. áprilisában mutatták be az orosz mozikban. Nem sokszereplős alkotásról van szó, és csak egyetlen lakásban (meg egy kicsit a lépcsőházban előtte) zajlanak az események. A mellékelt képen megtalálhatók a film fontosabb szereplői. Rajtuk kívül van két rendőri karakter, egy kutyás szomszédasszony valamint a családfő barátja szerepelnek ebben a drámában. Úgy érzem, fel is soroltam mindenkit.
Vitalij Jevgenyevics Haev (1965-) alakítja az apát, aki Andrej Gennagyevicsnek hívnak. A Horda Iván moszkvai hercegének szerepét is ő játszotta el. Akár innen is ismerős lehet, vagy a Tegyétek boldoggá a nőt!-ből.
Andrej lányát - Olját - Jevgenyija Kregzsde (1982-) kelti életre. Andrej feleségét, Olja anyukáját, Jelena Sevcsenko (1964-) alakítja. Ő a Bárkában is feltűnik. Olja fiúja Matvej.
Az őt alakító Alekszandr Kuznyecov (1992-) a 2014-es Ördögökben a gimnazista fiút játszotta.
Apa, halj meg
Talán jobb is, hogy nincs meg az a leírás, hiszen az ajánlószövegekben sokszor elvetik a sulykot. Amit olvasunk nem mindig van köszönőviszonyban az ajánlott művel. Akkor írjak egyet én? Nagy bajban vagyok. Nagyon könnyen megölhetem, elvehetem a megismerkedés ízét, hiszen ebben a filmben éppen az a jó, hogy szépen, fokozatosan derül ki az igazság. És amikor a 70. perc környékén, már mindent tudsz, akkor is van még muníció a filmben. Szó szerint is, és képletesen is. Kitartás, csak 98 perces az alkotás.
Hogyan érintett meg? Elkezdtem nézni, és rettenetesen brutálisnak tartottam. Eleinte úgy véltem, hogy mindez öncélú. Tarantino filmjeivel vagyok még így. Sok vér, brutalitás és szándékos trágárság. Számomra ezek az amerikai rendező "védjegyei". Ismerek nem egy embert, akik nagyon díjazzák a filmjeit, magam - hogy finoman fogalmazzak - nem tartozom közéjük. És ennek a filmnek is a vér, a brutalitás és a szándékos trágárság a "védjegyei". Akkor mondhatjuk rá, hogy tarantinós? Igen. És hogy tetszik-e nekem? Igen. Bár az elején az első 30 liter vérig nem tetszett. Azt gondoltam, nem ilyen széplelkeknek való ez a mozi, mint amilyen én vagyok. Szóval, közel 30 liter művér kellett ahhoz - egyébként hamar megvan -, hogy rájöjjek: ez egy fekete komédia. Fekete komédia orosz környezetben. (Szinte már láttam, hogy a jelenetek mely gegjei üthetnek ott.) Nem olyan, mint a Sztálin halála, vagy Nagy Katalin angol sorozat. Azok ide készültek. Olyanok is. A Папа, сдохни jó film. Szándékosan és brutálisan eltúlozza az oroszokra ragasztott előítéletet. És épp ez az, amin az érintettek tuti, hogy jól szórakoznak. Míg itt mi, akik a nyugati propagandát fogyasztjuk, hajlamosak lehetünk azt gondolni: Jó-jó. Persze, hogy túlzás. De valami alapja csak van! (Van. A becsapás és a keménynek látszani akarás.) Az alkotás elején egy ír irodalmár Brian O'Nolan (Flann O'Brian) idézet vöröslik. És a cselekmény kibontása hasonlít is az idézett személy regényeinek cselekmény kibontásához.Több egymásba bújtatott cselekményszál egyenesedik ki a végére. És rájöhetünk, hogy nem is egyes személyeken van a hangsúly, a lényeg talán nem is ők. És nem is a már a film elején vértől átitatott valamikori fehér ing.
A történet úgy kezdődik, hogy Matvej, kalapáccsal a kezében, elindul megismerkedni a barátnőjének az apukájával. Aki a rendőrség állományában van, egy élő legenda, és tele van a háza fegyverekkel. És van hozzá lőszere is. De miért megy Matvej kalapáccsal a kezébe ismerkedni? Mert a barátnője Olja azt állította, hogy lánykorában az apja molesztálta. És a fiú tudja, és többször hangoztatja is: Tilos a gyerekekhez hozzáérni! A 40 liter művér kifröccsenése után már halottunk is van, és rövid idő alatt egyre több! A furógépes-lábfurásos rész még kicsit érzékenyen érintett, de a belső szervek megjelenése már bekapcsolva találta az immunrendszert. Úgy az 50. liter pirosas lé elhozza a beteljesedést. Az utolsó - ez talán fél perces, de lehet hogy kicsit több - időszakban szépen, diszkréten felcsendül a Felkelő nap házának (The House of Rising Sun) gitártémája. Fenomenális! Mindennek vége, és akkor a zene miatt a kezdetre, a kezdésre asszociálsz. (Vagy a tájékozottabbak a kuplerájra. Jaj, de ahhoz annyira romantikus a dallam! Az érzet különben is megelőzi az okoskodást.) Megvan, érzitek az ellentétet? Olja és Matvej utolsó párbeszéde is erre rímel: - Bocsáss meg! Nem akartam, hogy ez legyen. - Semmiség.
Aha. Töménytelen vér, egy szétabriktolt lakás. Semmiség. És mindez, szinte secperc alatt! Semmiség.
Egyébként nem bántam meg, hogy megnéztem. (És ez az írás a bizonyíték. Nemcsak megnéztem, de írok is róla.) Csak azt nem tudom, rajtam kívül értékelné-e valaki?
A szülőkkel való megismerkedés nem zavartalan
A film megnézése után leültem, hogy írjak pár mondatot a Папа, сдохни-mról. Ez megvan. Mi maradt hátra? Vajon mások - a nagy világban - hogyan értékelték ezt az alkotást?
A Kinopoisk 27 000 szavazatnál 6,8-nál tart, az IMDB 2293-nál 6,7-nél. Úgy tűnik, az orosz nézőknek tetszett. És a másik felének? Hollywood Reporter, Variety, NPR, Rotten Tomatos... Mindegyik erősen pozitívan áll a dologhoz. És ha pénztárcába kell nyúlni? A film 50 millió rubelból készült, és az összbevétele olyan 82 000 dollár. Erős ráfizetés. Tehát, nem egy tömegfilm.
"Meghalt, mielőtt megtudta, hogy megnyerte a harcot." Flenn O' Brian
