Feliratok

Intézet 4. rész

 

Az eddigiek alapján - mármint a mini sorozatról általam írt véleményre gondolok - olyan kép alakulhat ki, hogy egy keresztényellenes alkotással van dolgunk. De ez közelről sem igaz. Sőt, számomra egyáltalán nem meglepő módon, a hétköznapi néző nagyon gyakran nem is gondol olyasmikre, mikről írtam. Ugyanakkor, amikor az ember feliratot készít, dialógusokat fordít egy filmhez (például), sokkal mélyebben beleássa magát a témában, mint az egyszeri néző. Több időt is tölt vele, ezért jobban át is jöhetnek neki a dolgok. Olyan ez, mint... Az egyszeri iskola igazgatónőm mondta - miközben épp helyettesített orosz órán -, hogy az irodalmi remekműveket legjobb ha az ember az eredeti nyelven olvassa. Sokkal több impulzus éri-érheti az embert, mint ha egy fordítást olvasna. Még ha mesteri műfordításról van is szó, akkor is. És ha már itt tartunk, akkor egy kis kitérő! Mostanában folyamatosan jelennek meg a klasszikus orosz irodalomi művek új fordításai. Jó néhány éve tart már ez a folyamat, és én a magam részéről teljes mértékben támogatom a dolgot. Nem csak szavakkal, hanem a pénztárcámat is kinyitom és megveszem ezeket a könyveket. Legutoljára Tolsztoj Háború és békéjét vásároltam meg.  Gy. Horváth László néhány évvel ezelőtt az Anna Karenyinát is újrafordította. Természetesen... Az "eredeti" fordítások is sokat és sokféleképpen hatottak rám. Mindkét művet nemegyszer olvastam, és eddig mindig más és új oldalát mutatta meg nekem. (Hiszen ezek a művek nem véletlenül remekművek. Mert azok.) Hát, hogyne lennék kiváncs más interpretációjára! De feltételnül meg kell említenem Soproni András új Puskin fordításait is! (Alekszandr Szergejevics Puskin Szabadság árva magvetője) De - szerencsénkre - Dosztojevszkij munkái sem maradnak ki a sorból! Egyébként, Soproni András egy ifjúkori munkája, Majakovszkij fordítása, mutatta meg számomra a nagy szovjet költő irodalmi nagyságát. Az úgy volt kérem, hogy az egyik nap olvasgattam Heller által írt Oroszország történelmét, épp az 1917-es eseményeket. Másnap kezembe került az Így jó!. A hatás frenetikus volt. A vers lüktetett, pulzált, az politikai (történelmi) utalások átjöttek (az előző napi olvasmány nagyon segített ebben), és... szinte elaléltem. A Csudajó! azóta se jön be. Bátorítok mindenkit, hogy ne sajnálják a pénzt és az időt és ismerkedjenek meg az új fordításokkal is.

De visszatérek az Intézet című minisorozathoz. Nem tartom keresztényellenesnek az alkotókat. Még akkor sem, ha rávilágít, hogy mekkora képmutatás is övezte, övezi az vallásos alapokon álló neveldéket. (De nem csak azokat.) A kereszténységnek két nagy ideológiai áramlata van. Az egyik szerint, szükségesek a kegyes cselekedetek az üdvösséghez. Ez a könnyebbik (és önbecsapástól sem mentes) út. A másik pedig az, hogy hit által üdvözül az ember. Az Újszövetségben azt olvashatjuk Pál apostolnál, hogy hit által menekül meg az ember, de a hit cselekedetek nélkül halott. És ezt nehezebb megélni. Sokak nem is akarják. Könnyebb elmenni időnként kegyhelyekre, esetleg jótékonykodni a szegények felé, mint a hit nemes harcát megharcolni. (Élete vége felé épp az apostol írta ezt, hogy ő megharcolta a hit nemes harcát.) Mert a kereszténység megélése nem népünnepély. Ebből azért az is következik, hogy az Oltár soha nem köthetne szövetséget a Trónnal. Mert akkor az oltár körül sündörgők nem a hit nemes harcát fogják megélni, hanem egy vallási hit-parádé részesei csupán. Számomra megdöbbentő volt, amikor azzal szembesültem, hogy a jelenleg hatályos magyarországi egyházügyi törvény az úgynevezett történelmi egyházaknak előírja, hogy gyakorlatilag nem kritizálhatnak semmilyen kormánydöntést, sőt, támogatniuk kell a hatalom propagandáját. Cserébe pénzesőben van részük. Talán, ezért sem hallhatunk soha semmilyen rosszallást a részükről. Pedig volna miért. Hisz előfordult nem is oly régen már, hogy egy "egyszerű" önkormányzati látszatkeresztény senkiházi születésnapja alkalmából tartott ünnepségén, egy meztelen fekvő hölgyön volt található a tortája. (A fényképek tanulsága szerint, kiskorú leánya is az "ünnepség" résztvevője volt. Azt most hagyjuk, hogy ez felveti a kiskorú veszélyeztetésének tényállását, maradjunk annyinál, hogy az ilyen "asztalt" a sátánista fekete misék részét képezik. Anton LeVay felkacag a külső sötétségben. Egyébként, nevezett személy azt nyilatkozta egyszer, hogy a Sátán Egyházát azért alapította meg, mert látta milyen fékevesztetten mulatnak azok az emberek szombat esténként, akik vasárnap annyira buzgó keresztényt játszották el. Ugyanis ő mindkét helyen - a bárban is és az istentiszteleti helyen is - zongorázott. Ebből élt. Egyébként, ő írta a Sátáni Bibliát, és propagálta és gyakorta élt a meztelen nőn elhelyezett ételek fogyasztásának rítusával is.) A mao.-i felekezeti vezetők nem háborodtak fel. Nem tartották fontosnak felháborodni. Végül is, csak egy sátánista rítusra emlékeztetett egy születésnapi buli. Ducénk vazallusa rendezhet ilyet. Szerintük is. A sorozatbeli Zaharova asszony nem ilyen. Bizony mélyről jött, és úgy gondolja, hogy küldetése az, hogy megakadályozza azt, hogy mások is úgy éljenek, ahogy ő. A történet végére, csak kiderül ez is. Én nem tudok rá, mint negatív szereplőre tekinteni. Nem állítom, hogy szimpatikus - mert nem az, bár az őt alakító színésznőt kedvelem. Urgant egyik beszélgetős műsorában láttam és hallottam is őt magáról és a családjáról beszélni és roppant szimpatikussá vált, mint ember -, de valahol érthetőek a reakciói, a mozgatórúgói. Tolsztoganova nagyon jó színésznő!

(Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy az amerikai gyártású Redeeming Love egy hasonló háttérből érkező hölgy életét mutatja be. A filmhez van magyar nyelvű felirat! Számomra, egy élmény volt megtekinteni. Nem feltétlen könnyen emészthető. Ráadásul, nehezen elhihető, elfogadható a cselekmény egésze. Mégis - bármilyen hihetetlen - van valós alapja a történetnek. Nem teljesen fikció. Miközben ez a westernfilm nem a Vadnyugaton megtörtént esetet dolgoz fel. A történet alapja Hóseás próféta életének egy epizódja - egyike az úgynevezett kisprófétáknak  -, aki saját bevallása szerint Isten akaratának megfelelően egy prostit vett feleségül. Az eredeti írás nem részletezi, hogy ez mivel jár, szemben az amerikai filmmel. Ha engem kérdeztek, érdemes megnézni az amerikai mozit. Az IMDB 6,7-énél többet ér a film, bár gyanítom, hogy csak azért ennyi, mert nem feltétlen könnyen emészthető minden jelenete.)

Érdekes az Intézet abból a szempontból is, hogy bár a végére mondhatjuk, hogy sablonos, de... A műfaji meghatározása alapján thrillerről van szó, ám az szerintem eldöntendő, hogy ez egy misztikus thriller vagy ezt a jelzőt nem is tehetnénk eme angol szó elé. Freestyle a dolog. Ha akarom misztikus, ha akarom nem. Ebben viszont Verhoeven Benedettájára hasonlít. Mert hát ennek a filmnek a címszereplője vagy vallási csaló vagy egy a megszentelődéssel erősen hadilábonálló kiválasztott edény. és egyik esetben sem valami jó reklámarca felekezetének. Zaharovánál inkább az utóbbi állapot áll fenn. Az erősen jelző nélkül.
És hogy miért nem kereszténységellenes a sorozat?
Mert a szigorú és vallásos nevelés kritikája mellett erős feminizmus kritika is megjelenik. De ezt sem viszi túlzásba. Az asszony maradjon otthon és őrizze az otthon melegét elméletet - amit Zaharova képvisel - az alkotók ugyanúgy elfogadhatatlannak tartják, mint a feminizmus-vallás hittételeit. És ebben korunk fundamentalista keresztény gondolkodóival vannak egy hullámhosszon. Mert a feminizmusnak is van egy ága, ahol az eszméből már vallás lett. Ahogy a környezetvédelemnek is vannak vallásos követői. Valahogy, mintha bele lenne kódolva az emberekbe a vágy, hogy rítusközösségbe legyenek egymással. Legyen szó környezetvédelemről, emancipációról, étkezési szokásokról, politikáról...
De mi köze Krisztusnak Béliálhoz?


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

1. rész       2. rész      3. rész     4. rész

Intézet 3.rész

 

"Жены мужей своих спрашивают о всяком благочинии, как душу свою спасти, и богу, и мужу угодить дом свой в добре строить...."

Nem. Nem sznobéria, hogy egy Domosztrojból származó idézettel kezdem az Intézet című sorozathoz tartozó bejegyzéseim talán legrövidebbikét.

"A feleségek a férjeiket kérdezik a teljes illemről, hogy megmentsék lelküket, és hogy Istennek és férjüknek kedveskedjenek, hogy jóságban építsék otthonukat..." Az idézetben szerepló illem szó helyet tisztesség, esetleg a fegyelem szó is szerepelhetne a fordításban. Ahogy az otthon helyett meg ház. Hogy miért kezdtem ezzel az idézettel a bekezdést (amely idézet amúgy a sorozatban is elhangzik)? Talán mert annyira szimpatikus ez a fajta gondolkodás némely percembernek kishazánkban. Ők ebben az ősi gondolatban, a nő alárendeltségét látják csak. De mi van akkor, ha egészen más motiválta a gondolat eredeti szerzőjét? Mi van akkor, ha valójában eredetileg csak arról szólt ez az idea, hogy a társadalom által együgyűségre kárhoztatott nő jól teszi, ha életvezetési kérdésekben a férje tanácsát kéri... Már ha a férj van olyan helyezetben, hogy mind emocionálisan, mind intellektuálisan képes arra, hogy felemelje a társadalmi normák kárhoztató elvárásai alól a feleségét. Ami kedves Isten előtt, és belülről fakadó jóság töltheti be így közös otthonukat...  Mondjuk ez egy kicsit más olvasat, nem? Nem olyan bonanzás. És ezt a kicsit más olvasatot az a tény is erősítheti, hogy gondolat - mely a Domosztroj íróját is megihlette, mint a bejegyzés elején idézem is őt - elég ősi. Annyira, hogy abban a korszakban a paidagogos igen-igen bensőséges viszonyban volt a tanítványaival. Nem zárt térben, és nem időkorlátosan találkozott egymással a tanító és a növendék. Hellasban például, volt hogy kimentek a város körüli ligetekben és ott kötetlen formában zajlottak az "órák". De a Közel-Keleten sem zajlott másképp az oktatás. Az Új Szövetségben olvashatunk egy názáreti rabbiról, aki együtt élt a tanítványaival, közösen járták az országot és közben tanította azokat, akik vele tartottak. És nem ő volt az egyetlen abban a korszakban, aki így cselekedett, így osztotta meg a tudását a... Követőivel vagy tanítványaival? E két kifejezésre szinonimaként tekinthetünk e jelenséggel kapcsolatban? Igen. Ezért ajánlották az ősi időkben a feleségeknek, hogy otthon a férjüktől tanuljanak. Ne csámborogjanak, ne éljenek együtt olyan férfiakkal, akikhez nem tartoznak. Így elkerülhető, hogy elcsábuljanak, hogy a házassági szerződésüket megszegjék. Mert a hűség, mindkét fél hűsége, elengedhetetlen az Otthon Építéséhez. Domosztroj... A férjek abban a időben nem abba a korosztályba tartoztak, mint a feleségek. Ennek praktikus oka volt. A nősüléshez meglévő egzisztencia kellett. Így a férjek nagyobb tudással, tapasztalattal rendelkeztek az élet dolgait illetően, mint az ifjú feleségeik. Kívánatosnak tartották, hogy a tapasztalt férj segítse, tanítsa a feleségét. Emelje fel oda, ahol ő volt. És a férfitől elvárták, hogy képes legyen erre. Szittya öntudattal és feudális kényszerképzetekkel nehéz, ha nem lehetetlen, megérteni ezeket a dolgokat. Mucsafalviaknak marad a női principiumos halandzsa. 

Jelenet a sorozat egyik részéből

Viktórija Tolszoganova bár cseppet sem éltes hölgy, és nem feltétlenül a legmaradandóbb karakterábrázolója napjaink orosz színésznőinek, azért - véleményem szerint - ott van a csúcson. Persze, lehet azt mondani, hogy filmes szerepei révén ismertebb csak, hogy a filmek nélkül alig ismerné bárki is. Hát, nem tudom. Színházban nem láttam, filmvásznon: igen. A színpad nem egészen azt a technikai tudást igényli, mint a filmes. Filmszínésznőnek nagyszerű. Néhány mondat erejéig most kitérnék az életrajzára.

1972. március 24.-én született Moszkvában. tanulmányai befejezése után a Sztanyiszlavszkij Színház tagja lett. A társulat tagjaként, a Borisz Godunov egyik szereplőjeként egy venezuelai színházi fesztiválra is eljutott. Nagyon megkedvelte az országot. Saját bevallása szerint, vágyakozott volna az ottani életre, és egyáltalán nem zavarta az a szegénység és az mocsok, ami a dél-amerikai országot jellemezte, jellemzi. Vágyakozását a venezuelai életre semmi racionális okkal nem tudta, nem tudja megmagyarázni, ezt olyan ösztönös vágyakozásként élte meg. Első filmszerepét 1997-ben kapja meg. A színházi munkánál jobban kedvei a filmezést, hiszen változatosabb karaktereket jeleníthet meg a filmvásznon. A filmes szereplések rengeteg improvizációval járnak, és ő rettenetesen élvezi ezt. Filmes munkássága 2002-től aktivizálódik igazán. Egyszer arról nyilatkozott, hogy mióta befutott mozifilmes, nem szívesen vállal tévésorozatokban szerepet. Persze, szerepel ilyenekben is: Moszkvai történet, Hóhér, The Nagynéni ( a Két Halomhoz hasonló matriarchás sorozat 2022-ből) és, persze az Intézet. Azért ezek nem rossz alkotások! Saját bevallása szerint nem a siker motiválja, hanem a feladat, a munka. És bár időnként úgy érzi, hogy szívesen élne Kolumbiában vagy Venezuelában, de számára mégis Moszkva az otthona. Nagyon szereti élénksárga autóját, a grúz és az üzbég konyhát. Végezetül, ideidézem néhány mondatát: " ...мы с Андреем любим путешествовать. Это открывает новый мир. Другую жизнь. Вот уезжаешь, а потом возвращаешься и понимаешь: Москва - это мой город. Хотя я много где хотела бы жить. Иногда я хотела бы жить далеко, в какой-нибудь колумбийской деревне…"  Az idézetben szereplő Andrej a volt férje, két gyermekének apukája. Akivel közösen nagyon szerettek utazgatni. Már az utazás egy új világot nyit meg, egy másik világot. De amikor visszatérnek Moszkvába, akkor megértetik, hogy az orosz főváros az ő városuk...

A sorozat harmadik része itt tekinthető meg.

Intézet - a bejegyyzés folytatása

 

"Azok az emberek a legbigottabbak, akiknek egyáltalán nincsenek meggyőződésük."
Gilbert Keith Chesterton eme megállapítása, hogy úgy mondjam, tartalmaz igazságot. És az egyik nagy kérdése - lehet - a sorozatnak, hogy a leánynevelő vezetője, Zaharova asszony komolyan gondolja-e az iskolájának alapelvét. És természetesen megkapjuk a kérdésre a választ. Ami akár még intellektuális gondolatmenetet is indukálhat...

Azt gondolom, dramaturgiai megoldása nagyszerű ennek a mini sorozatnak. Az első rész maga a vádirat az úgynevezett keresztény szellemiségű iskolák ellen. A következő részekben azért változik a helyzet, egyre inkább oszlik a homály. Szinte minden részben lehull a lepel az előző rész(ek) titkairól, de ezzel párhuzamosan újabb rejtélyek bukkannak elő. És ez elég, hogy folytassuk az epizódok megtekintését.

Óriási hiba lenne, ha a sorozat nézése közben negatív kép alakulna ki bennünk a kereszténységről. Annyi mindent köszönhetünk annak, hogy a kereszténység szellemisége behatolt az európai kultúrába. Olyasmikre gondolhatunk, mint a közoktatás, a közegészségügy, a szociális intézmények létrejötte. Persze, látszólag hiába kötött az Trón és az Oltár szövetséget a 4. században, a nagy változást a reformáció és az arra adott katolikus válasz (nem, most nem az Inkvizíció Szent Hivatalára gondolok) hozta el. Ehhez természetesen erőteljesen besegített Gutenberg találmánya (nyomdagép) is. A reformáció egyik fő küldetése az volt, hogy az emberek anyanyelvükön olvashassák a Bibliát. A reformáció sikerének egyik kulcsa az volt, hogy az emberek viszonylag széles rétege tudjon olvasni. Értőn. Róma válasza, az ellenreformáció, is az oktatásra épült. Mind az akció, mind a reakció hatással volt a reneszánsz szellemiségére... Beindult egy szellemi pezsgés Európában. Egyre inkább előtérbe kerül az emberi élet értéke. A középkori kolostorok falai közül nemcsak a műveltség, művelődés tör ki, hanem az istápolyok világa is. Már nem csak a gazdagok és előkelők kiváltsága az információ és a gyógyulás esélye. Az orvosok - még ha sok babonasággal fűszerezve is - egyre több embert kezelhetnek. Árvaházak, nevelőintézmények létesülnek... Ez a napfényes oldala a történetnek.

A gyarmatosítás, a kolonizáció nem csak fegyverrel, nem csak a kereskedők révén terjed, hanem az oktatás is ennek szolgálatában állt. Az Amerikai Egyesült Államokat a népek olvasztótégelyének is nevezték. Az olvasztótégely egy olyan edény amibe különböző olvadáspontú fémeket melegítenek, majd összeöntenek. Az öntvény más fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint az eredeti fém. Az összeolvasztás nem gyerekjáték. Ahogy a népek összeolvasztása sem. Angolszász szokás szerint, ebben a folyamatban fontos szerepet töltenek be az iskolák, a college-ok. Nagy Britanniában a közép- és az elit osztály gyermekei is ilyen iskolákban nevelkedett. Évszázadokon keresztül. És a brit gyerekek ugyanúgy lázadoztak a keresztény morál rájuk erőltetésének, mint ahogy a filmbeli lányok. Eton, Cambridge, Oxford növendékei megismerkedtek az éjszakai alkoholizálással, a promiszkuitással, a homoszexualitással és még titkos szervezetekbe is tömörültek. Persze, csak a felsős hallgatók. Ausztráliában, Kanadában, az USÁban nem feltétlen úszták meg ennyivel  az őslakosok. A különböző európai nemzetek gyermekit összekötötte valamiféle közös kultúra, így nem volt akkora kulturális sokk számukra az angol nyelven való tanulás. És az alsóbb iskolákban maga a Biblia volt az egyetlen tankönyv. Ebből tanultak meg angolul olvasni, írni. A szövegértés alapjait ebből a könyvből sajátították el. Az őslakósoknak megtiltották az anyanyelv használatát, elvették eredeti nevüket és emellett megismertették őket a fizikai erőszakot alkalmazó nevelési elvekkel. És sokan, szó szerint, belehaltak a nevelőintézeti létbe. Ami kisérőjelensége volt az elit oktatásának is. Ahogy ebben a sorozatban láthatjuk is.

Az orosz imperializmus ugyanazokkal a módszerekkel kolonizált, mint a brit. Erről egy nagyon jó könyvet írt Steven Sabol. (The Touch of Civilization. Comparing American and Russian Colonization.) Az orosz iskolákban a közép-ázsiai elit előszeretettel íratta be gyerekeit, abban a reményben, hogy az orosz kultúra elsajátítása által karrierlehetőség nyílik meg a gyermekik számára. És ebben nem is tévedtek. Ez a jelenség a Szovjetunió idejében is megmaradt. Napjainkban a közép-ázsiai FÁK országok orosz iskoláiban inkább már csak az ott élő orosz kisebbséghez (ami nem is mindig olyan kicsi kisebbség) tartozók járnak. Ugyanakkor a közép-ázsiaiak számára továbbra is ugródeszkaként tud szolgálni, amennyiben a jövőjüket az Orosz Föderáció területén képzelik el. És még most is sokan ott képzelik el.

A sorozatban Baudelaire verseskötete hangsúlyos szerepet kap, mintegy az iskolai kulturális rend elleni forradalom megnyilvánulásának indikátora. Több idézet elhangzik a benne lévő versekből. Ezen kívül, mintegy ellenpólusként, bibliai idézettel is találkozhatunk. És egyszer idéznek - az egyik óra keretében felolvasnak - a Domosztrojból is. Erről a műről szeretnék most néhány szót ejteni. A Domosztroj egy 16.századi orosz családi- és házvezetési szabályokat, tanácsokat, javaslatokat tartalmazó könyv. Az alkotás kitér a családi kapcsolatok mellett gazdasági és vallási kérdésekre is. Alapértékeit a bibliai kinyilatkoztatásból (is) eredeztethetjük. Ezek a fundamentumok, melyek a kiadványt jellemzik,  az Istennek, a cárnak és az orosz ortodox egyháznak való engedelmességet erősítették az olvasóiban, a társadalomban. Mert az igazán jelentős könyvek formálják az emberek, a közösségek, a társadalom gondolkodásmódját. Így a Domosztroj bizonyos szinten az orosz pánszlávizmus és nacionalizmus proto-evangéliumának is tekinthető. De több is ennél. Értékes forrás azok számára, akik a korszak orosz társadalmának felépítését, szokásait kutatják. Ugyanis ilyen aspektusai is vannak a könyvnek. Nyelvészeti szempontból is érdekes, mivel nyelvezete az egyházi szláv és a köznyelv szintézise. És épp nyelvészeti okok miatt egyes szakemberek úgy vélik, hogy a Domosztroj a 16. századnál régebbi keletkezésű. Szerintük egy évszázaddal korábbi lehet, és a Novgorodi Köztársaság Nagy Novgorodjából származik. Szerintük, Szilveszter, IV. (Rettegett) Iván cár gyóntatója csak átdolgozta az eredeti művet. Hogy "csak" átdolgozta, vagy ő írta ez egy nyelvtudományi kérdés, amihez hozzászólni nem tudok. A 17. században jön létre a Domosztroj végleges verziója. Ekkora csudovi kolostorban kiadják a több használatos változat felhasználásával elkészült (hívhatjuk így nyugodtan, szerintem) kritikai kiadást.


https://videa.hu/videok/film-animacio/intezet-02.mp4-0sCixcKPo798VvQ6

Intézet

Az Intézet egy szigeten játszódik, ahol csak egy leánynevelde található, benne hat vagy hét növendékkel, egy nevelőnővel illetve van egy férfi kisegítő is. Senki más nincs a szigeten. A világtól való elzártságát csak egy komp töri meg, időnként. Szinte tökéletes izoláció! És az idősík? A 19.század végi cári Oroszországban járunk. A sztori? Hideglelős.
De sokkal több van benne, úgy vélem, mint drámaiság, időnkénti félelemgerjesztés. Bizonyos szempontból a Skarlát betűhöz - gyerekkoromban adta a magyar tévé sorozatban esténként, valami nyugati feldolgozás volt -, vagy a Szolgálólány meséjéhez hasonlíthatnám. Négy részes mini sorozatról van szó, és az első részben hangsúlyos - szerintem - mindaz, amit Nataniel Hawthrone és Margaret Atwood művei is üzentek nekem. A vallási bigottságról szóltak nekem ezek  a könyvek. A vallási bigottság alatt én nem feltétlen azt értem, hogy valaki szó szerint értelmez mondjuk egy vallási iratot. Az ilyen emberek a fundamentalisták. Legyen szó akár a Koránról, akár a Bibliáról. És fundamentalistának lenni nem feltétlen negatív dolog. Negatívvá akkor válik, ha az alapban - a fundamentumban  - van valami életellenesség. Bigottnak lenni - számomra - azt jelenti, hogy valaki vagy valakik az elképzelés(üke)t, a hit(ük)et, az ideológiá(juka)t (a nem kívánt rész törölhető) erővel - és esetleg hatalommal is - próbálja-próbálják másra vagy másokra ráerőltetni. Atwood például egy ilyen társadalmat ír le. És furcsáltam, amikor - a filmsorozatos feldolgozás sikere idején - volt olyan magyarországi felekezet, amelyhez köthető személy keresztényellenességről beszélt a művel kapcsolatban. Se a könyv, se a sorozat nem kereszténységellenes. Viszont, a bigott, az államhatalommal összenővő kereszténynek tűnő szervezetek joggal olvashatnak ki kritikát ebből a műből. De a Bibliában található Jelenések Könyve is elítéli az ilyen szervezeteket. Képes beszédet használva fenevadon ülő prostituálthoz hasonlítja őket. A nagy parázna (hogy egy kis liturgikus zsargont is használjak) részeg a szentek vérétől. Azaz hatalmi eszközzel pusztítja riválisait. Miközben, hiszen prosti, pénzért megkapható... Kemény beszéd ez, nem is értem, miért hiányzik az istenfélelem sok honi egyházi vezetőből. (Azt már feltételezni se merem, hogy esetleg valójában, szívük legmélyén materialisták. Olyanok, akik - ahogy a Szentírás nevezi őket - kezükben hordják istenüket.)
Talán Atwood regényénél is jobban bemutatja a bigott vallásosság egyik másik következményét Hawthrone Skarlát betűje. És mi ez a másik következmény? Hát a képmutatás.
Diktátorok előszeretettel próbálják magukat bemutatni, mint akik morális magasságokban vannak ellenfeleikhez képest. (És az európai történelem tanúsága szerint, mindig találnak maguknak olyan vallási prostikat szervezeteket, amelyek legitimálják ezen törekvéseiket.) Sőt, nagyon sokszor ezek a diktátorok korrupt, erkölcstelen és éppen ezért képmutató emberekkel veszik körbe magukat. Egyrészt, mert a társadalom ilyen embereket termel leginkább ki magából, másrészt mert ezek az emberek könnyen zsarolhatók, könnyen kézben tarthatók. Így tett Napóleon a franciák császára, és Hitler német kancellár is. Az úgynevezett Hosszú Kések Éjszakáját - ami gyakorlatilag nem más volt, mint az NSDAP-n belüli frakcióharc, leszámolás az egyre népszerűbb SA vezetőségével - úgy adták el a német társadalomnak, hogy a forradalmi pártban lévő korrupt, pederaszta, élvhajhász vezetőket likvidálni kellett, hogy az Ügy tisztasága megmaradhasson. De például Ernst Röhm előbb volt homoszexuális, mint Hitler párttársa. A Vezér a kezdetektől tudta, hogy a rohamosztagosainak vezetőjének soha nem lesznek botrányos nőügyei. De miért csak akkor volt ez probléma, miután bent voltak a hatalomban?
Berija, Jezsov és társaikat szintén le lehetett volna csukni büntetőjogi perek után. Nem a promiszkuitás vagy a homoszexualitás lett volna a probléma, hanem mondjuk pedofília. Mégis csak haláluk után beszéltek bűncselekménynek számító szexuális devianciájukról hivatalosan. Mintegy karaktergyilkosságként.
Szóval, a képmutatás nagyszerűen kihasználható a politikában. A képmutató ember zsarolható. Könnyen irányítható. (Ha nem, akkor jön a nyakkitörés, a karaktergyilkosság.)
Az Intézet egy olyan helyen játszódik, ahol szigorú, keresztény elvek szerint kívánják nevelni a lányokat. (Azt gondolhatnánk, hogy akkor jó eséllyel megvásárolja majd ezen alkotás bemutatási jogát valami NER közeli médiavállalkozás, de szerintem erre igen kicsi az esély. Hiszen a Bender trilógia első részét is csak megvágva merte bemutatni a TV2. Nevezett filmben van egy soft-pornográf jelenet, amit erősen lerövidítettek a magyar verzióban. Nem fért bele a magyar erkölcsiségre annyira vigyázóknál ez. Pedig a hivatalos propaganda szerint, napjaink Oroszországánál senki nem őrzi jobban a keresztény értékeket. És az Intézetnek jelentősebb részét kellene kivágni, elzárni a magyar néző elől, mint a Bendernek kellett.) Az alkotás arról szól, hogy a keresztény szellemiségben történő nevelés mennyire nem sikerült a szigeten. Képmutatás, erőszak, homoszexualitás a válasz a bigott nevelési módszerre.
Emlékszem, évekkel ezelőtt Darkcomet az egyik hozzászólásában "számon kérte", hogy betiltották a homoszexualitást Oroszországban. (Jó lenne, ha ide tudnám linkelni, hogy melyik bejegyzéshez írta, de arra - sajnos - már nem emlékszem.) Válaszom valami olyasmi volt, hogy az akkoriban új törvény nem a homoszexualitást tiltotta be, hanem csak a homoszexualitás propagálását. Darkcomet barátunk csak hitelt adott a magyarországi hírforrások állításának, de épp ez az alkotás is azt bizonyítja, hogy annakidején ezek a hírek csak oroszországellenes hangulatkeltések voltak. Hisz jónéhány évvel vagyunk a törvény hatálybalépése után, és Oroszhonban bemutatnak, vetítenek ilyen filmet, mint pl. az Intézet, és nem eldugva művészmoziban, hanem a televízióban. És nem tiltották be. Ahogy a Két Halom című sorozatot se, pedig a homofóbiának azért odasuhint az is. Ha be nem is mutat, de suhint... És nem tiltották be azt se, és ezt se. Kedves Darkcomet! Nem tudom, olvasod-e ezt az írást, de ha igen, akkor remélem most már elhiszed nekem, hogy szándékosan nem sugároznak és nem sugároztak valós képet az oroszországi állapotokról sem a magyar, sem a nyugati média. És nem csak most nem sugárzik, hanem igazából soha nem is sugárzott. Ugyanakkor, ellenvetésként megemlíthető, hogy ha egyes alkotásokban megengedik jeleníteni a homoszexualitást, az nem jelenti azt, hogy más alkotásokat esetleg nem tiltanak be épp emiatt. Mert létező jelenség az, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.
Az Intézet első részét nézve, óhatatlan, hogy ne jusson az eszünkben, hogy országunk vezetői által kívánatosnak tartott oktatási, nevelési módszer kritikája van megfogalmazva, bemutatva benne. Pedig, az alkotóknak nem ez volt a szándékuk!
Zaharova (ugye tudjátok, hogy az orosz kormányzati szóvivőjét is így hívják!) asszony által vezetett leányneveldében igyekeznek pravoszláv szellemiségben nevelni a lányokat. Krisztust erőltetik, de Béliál nyer teret a leányzók életében. Szövevényes viszonyok, egy világtól elzárt helyen. Kódolva van a konfliktus. Ami esetünkben, véres. Eléggé.

A sorozat egyik jelentős karaktere Olga Nyikolajevna Zaharova, akit Viktorija Viktorovna Tolsztoganova (1972-) személyesít meg. Első "találkozásom" a művésznővel az Antikiller című filmmel volt, amiben egy prostituáltat alakított. Most azt kellene írnom, hogy nagy átéléssel, de nem. Emlékeim szerint annyi volt a szerepe, hogy prostis ruhában állt egy bárpultszerűség mellett. Mondani talán nem is mondott semmit, viszont lehet, hogy szóltak hozzá. Egy szóval, semmitmondó szerepecskéje volt.
Utána láttam jópár filmben, de a Hóhérban, ha engem kérdeztek, fenomenális volt! (Ahogy Julija Pereszhild is.) Nagyszerű karakterformálást láthattunk tőle.
Az Intézetben is egy komplex személyiséget jelenít meg, azt gondolom, hogy hozta a tőle elvárhatót.

Kereszténységellenes ez a mini sorozat?
Szerintem, nem. De bigottságellenes, ahogy a Skarlát betű és ahogy a Szolgálólány meséje is. Talán nagyon is bigottságellenes.

De döntsétek el magatok!
(Megtekinthető itt.)