Vörös Kísértet... és társai 1.rész

 

Nem tudok tőle szabadulni. Nagyon ritkán szoktam megnézni olyan filmet (filmeket), amikhez valamikor is készítettem feliratot. Általában mindig találok a magyar szövegben valamit, amit nem biztos nem úgy írnék bele. A Vörös Kísértet egy kicsit más ebből a szempontból. Az elmúlt időszakban már kétszer is megnéztem - magyar felirattal! -, de ez nem feltétlen azért van, mert annyira tetszene a munkám. Nem. A film tetszik. Bár úgy tűnik, mintha ez az oldal egy filmes blog lenne, de nem az. Ahhoz értenem kellene a filmekhez. Ahhoz jó sok filmet kellene ismernem. De ez nem így van. Nem értek a filmekhez, és nem ismerek sok filmet. Nem ismerem napjaink trendjeit. Nem igazán van időm rá. Mindennek ára van. Nincs időm a tévés trashekre, és ezért nem feltétlen tudok beszélgetni celebekről sem. Viszont, értelmesen tudok hallgatni, mikor szóba kerül valami provinciális senkiházi, aki épp a csapból is folyik. Hogy miért említem mindezt? Mert az utóbbi időben "képeztem" magamat napjaink trendi háborús filmjeinek tekintetében. Így már tudom, hogy a Vörös Kísértet a maga stílusában nem egyedülálló alkotás. (Tudtam én ezt, hisz mikor először írtam róla megemlítettem, hogy nem feltétlen unikális és időtálló alkotással van dolgunk.) Megtekintettem a Sisut, és a Katonaszökevényt is. Stílusban hasonlóak, de nekem annyira nem jöttek be, mint az orosz film. Azt gondolom, hogy mindhárom film eredője a Becstelen brigantyk. Amit nagyon jó filmnek tartok, miközben egyáltalán nem vagyok Tarantino rajongó. Nagyon nem. A filmjei nem igazán jönnek be nekem. A brutalitás és a közönségesség önmagukban nem garantálják nálam a sikert. Nagyon nem. És, véleményem szerint, Tarantino ezekkel az eszközökkel operál.

Egyik kedves ismerősöm beugrott és meglátogatott néhány hónappal ezelőtt. Nem véletlen jött, hanem segíteni nekem egy kicsit. Mikor megvoltunk a dologgal beszélgettünk egy csöppet. Valahogy szóba került a Kísértet is. Belenéztünk itt-ott. Amikor - véletlenül - épp az a jelenetbe néztük bele, amikor egy közelharc során az egyik szereplőre rátámadnak egy szuronyos puskával. A karakterünk csupasz kézzel rámarkol a szuronyra és nem csak a támadást hárítja el, hanem ellencsapásba ment át. Megmarkolni a szuronyt erővel... Oké, a szurony nem annyira éles, mint amennyire hegyes. Nem vágófegyver, hanem szúró. De akkor is! Barátommal megegyeztünk, hogy ez azért túlzás. (Kaján vigyor kíséretében.) De épp az ilyen túlzásoktól jó ez a film. Amik a Sisuban is, és a Katonaszökevényben is megtalálhatóak, de azokban - szerintem - nem akkora revelációk. A Ryan közlegény megmentése elhozta a realista vagy legalábbis realistának látszó háborús filmek korát. Már nem frissen vasalt ruhában küzdenek egymás ellen az ellenfelek. A partraszálláskor láthatunk saját beleit tartó német katonát, a felemelt karú, a harcot feladó németet lelövő amerikait... Spielberg háborúja nem hősies toposzokban fürdő jófiúk dicsőséges hőskölteménye. És Eastwood Levelek Iwo Jimárólja még tovább megy a deheroizálásban. Megmutatja, hogy az ellenség is ember. Aki szenved, küszködik és védeni próbálja azt, amit hazájának, sajátjának gondol. Ennek az iskolának az egyik csúcsteljesítménye a dél-koreai Harcosok szövetsége. A háború realitása kegyetlen benne, de nem öncélúan. És Tarantino ebből a realisztikus világból visz el a brutálisba, a néhol sokkolóba. De a túlzásba vitt erőszakosságot, amikor a vérfolyás és a szenvedés a cél, nem igazán kedvelem. Finoman szólva. És mi a helyzet a szovjet-orosz háborús filmekkel? Azok között milyen trendek vannak, ha vannak? Érdekes kérdés, felvetés. Azt hiszem, vissza kellene térni rá.

Tudom, említettem már, hogy néhány évvel ezelőtt voltam a Manézsban egy kiállításon, ahol azt mutatták be, hogy a szovjet (festő)művészetben hogyan változott a Nagy Honvédő Háború (és annak következményei az egyén életére) megítélése, ábrázolása. Maga az expo annyira megfogott, megérintett, hogy kétszer mentem el megnézni. (Mentem volna harmadjára is, de úgy éreztem, hogy az már azért túlzásnak tűnhetett volna. Még az emlékkönyvbe is írtam valamit. Igyekeztem olvashatóan.)  

Néhány hete megint megnéztem a Fehér Tigris című orosz háborús eposzt. Sajnos, magyar felirattal tettem meg, és a honosított szöveg sokat elvett a film élvezeti értékéből. Ezzel a megállapítással nem a felirat készítőjét akarom bántani, mert nem érdemli meg. Biztos sok időt szentelt a munkájának. Szemmel láthatólag egy angol nyelvű szöveg fordításával van dolgunk. Nem kételkedek abban, hogy egy tisztességes fordítás készült az angol szövegből. De a film eredeti dialógusai sokkal jobbak, kifejezőbbek. Meg érdekesebb is...  Maga a filmet összességében elég jónak találtam. Sokkal jobban tetszett, mint amikor először láttam. Miért hoztam ezt most szóban? Mert látok közös dolgokat, amik ezt a filmet beemelik a Becstelen és a Kísértet világába. Miközben, a brutalitás nem annyira központi benne, mint a másik kettőben. De a misztika azért nem csak a Fehér Tigris sajátja...

Miután elment az ismerősöm, elővettem a 2. világháborús magyar bajonettemet. Megsimítottam a vércsatornáját, és óvatosan megmarkoltam a fém részét. Hát... Nem szívesen szorítanám meg ott, persze, ha az életem múlna rajta... Nagyon fájna. A seb.

A Vörös Kísértet film megtekinthető magyar felirattal itt. Terveim szerint, a közeljövőben ajánlok még jó háborús filmeket. Olyanokat, amikre azt mondhatjuk - hogy bár lehet, hogy nem éppen trendik, mint most éppen a Kísértet - , hogy érdemesek megnézni.

Nem tagadom, mire befejezem e rövid kis írást, erőteljesen felbuzog bennem a vágy, hogy újra megnézzem a Vörös Kísértetet.

"Amikor a remény eltűnik - megjelenik ő!"

Előzetes tervem szerint, olyan két hét múlva jön a folytatás...

Két Halom 2. évad 6-8.rész

Nem feltétlenül könnyű a dolgom. Ajánlanom kellene, kedvet kellene csinálnom nektek ahhoz, hogy nézzétek tovább bátran a sorozatot, miközben azért nem szeretnék spoilerezni. Írjak az epizódokról úgy, hogy érdekesnek találjátok az epizódokat mikor nézitek, esetleg a fordulatokra is rácsodálkozhassatok... Na, szóval!

Ahogy írtam már, bizonyos szempontból személyesebb a második évad, hiszen egyre több karakternek ismerhetjük meg a nevét. Egyre több személyes kapcsolat, konfliktus alakul ki. Ennek ellenére nem megy át a sorozat Barátok köztbe, amit végtelenül tudok értékelni. Ugyanakkor, bár egyre személyesebbek a karakterek, ennek ellenére nem marad ki a részekből a társadalomkritika, a politikai machinációk görbe tükör általi bemutatása. Lett légyen a szó migránskérdésről, a demokratikusnak és/vagy humánusnak látszó mozgalmak felhasználásáról magáncélra. A Moszkvaiak Is Emberek mozgalom nem emberjogi, hanem hatalomátvételi machinációk részévé válik. Nekem a Forza Italia! mellett a hazai Polgári Körök is eszembe jutott, amikor Vera Nagyezsdovna elkezdett kavarni a muszkák mellett. Észrevettétek, hogy a hölgy apai nemzetségi neve női név (Nagyézsda) férfiasított alakja? Azért megfogja ez a lényeget, nem? A női egyenjogúsági mozgalom (persze, csak a sorozatbelire gondolok!) végső célja a hölgyek "férfiasítása". Nem arról van szó, hogy a két nem között jogi és szociális egyenlőség jöjjön létre, hanem az, hogy a férfiak helyére nők kerüljenek. A rendszer alapvetően nem változik, csak akik eddig fent voltak, azok lentre kerültek. Persze, mindez csak ebben az orosz alkotásban van így!

Egy szó, mint száz! Vera Nagyezsdovna tevékenysége bennem felidézi az által már annyiszor említett BBC sorozato(ka)t. Az Igenis-ben a bürokrácia próbálta több (mint kevesebb) sikerrel manipulálni a politikusokat, a Két Halomban a politikusok a szavazókkal próbálkoznak. És lássuk be, itt is, ott is sikerrel. Ha kell fake news-zal eteti a Báró az embereit, míg a városban a lakók érzelmeire próbál hatni Vera. Az angol sorozat kifinomultabb - jóhogy hisz nem a plebs átverése Sir Humphrey célja, hanem a miniszter/miniszterelnök Hackert - szóhasználattal élnek a szereplők, mint az oroszban. És ahogy haladok előre a fordításban, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy durvább a második évad kifejezésvilága, mint az elsőé volt. Talán azért, mert személyesebbek a karakterek? Vagy csak az emlékezetem csal meg, és az első évad is tele van vulgáris szavakkal? (Talán nekem is meg kellett volna néznem, nem csak ajánlanom?)

6. rész.                         7.rész                         8.rész

Kihívás

 

Akkor kezdetnek annyi, hogy a sci-fi hastag csak csaliként került a bejegyzéshez. Mert tudományosnak mondhatnánk tudományosnak ezt a filmet, mert hiszen egyrészt tele van orvosi szakkifejeztésekkel, másrészt meg űrhajós film is. (Persze, az űrhajósság nem jelenti a sci-fi-séget, tudom.) Ugyanakkor ez a film az első. Az első film, melyet az Űrben, a Világűrben, a Kozmoszban is forgattak. A Világon, a Föld történetében az első ilyen alkotás.

Pedig, nem úgy tűnt, hogy egy orosz színész fog először forgatni az űrben. Elon Musk és Tom Cruise még valamikor 2020 tavaszán bejelentették, hogy az űrben szeretnének forgatni. Természetesen, a NASA közreműködésével. Erre mi történik? Nem vagyok otthon a bulvbárban, úgyhogy maradjunk a tényeknél: 2021-ben elkészül egy tízrészes doku-reality sorozat, ami a Kihívás című orosz film forgatásáról, elkészültéről szól. Úgyhogy, ha Musk és Cruise álmodozásának reakciója ez az orosz alkotás - ahogy ezt van aki feltételezi -, akkor elég gyorsan reagált az orosz filmgyártás. Hisz, ahhoz, hogy már '21-ben forgassanak, már - szerintem - az előző évben hozzá kellett kezdeniük. Ha megnézzük a filmet, akkor nem egy összecsapott fércművel állunk szemben. Ugyanakkor, az is tagadhatatlan, hogy Musk is kap egy kis szarkasztikus fricskát az oroszoktól. Mármint a filmben.

Amikor elkezdetem nézni a Kihívást, egyből a Gravitáció jutott az eszembe. Mindkettő úgy kezdődik, hogy kint az űrben dolgoznak az űrhajósok. És baleset történik velük. Körülbelül, ennyi a hasonlóság a két mű között. Érdekes, hogy Sandra Bullock által megformált karakter egy anya (akinek gyermeke meghal). Ahogy a Ványa, vodka, harmonika. Hollywood-ban is megfogalmazzák, egy amerikai főhősnek mindig családosnak kell lennie. Mert ők olyan mélyen érzők. Ezzel szemben... A Julija Pereszild által alakított karakter is anya. Leánygyermeke erősen kamaszodik és vannak problémák vele. Jevjenyija Vlagyimirovna (a Kihívás főszereplője) úgy kerül ki  a Nemzetközi Űrállomásra (MKSZ vagy ISS-ként is ismerhetjük), mint Pilátus a Credoba. Nem úgy, mint a hölgy az amerikai filmben. Zsenya orvos. És az űrállomáson dolgozó kozmonautát baleset éri. Amely súlyossága akkora, hogy élve lehetetlen lehozni. Ott fent kell megkezdeni az orvosi ellátást.

Jelenet a filmből.

A Gravitáció nagyon szépen bemutatja, hogy mit is jelent az Űrből való visszatérés. Megmondom őszintén, gyerekként nem értettem, hogy miért tűntetik ki a legmagasabb kitüntetéssel a visszatérő űrhajósokat. Szovjetunió Hőse, Magyar Népköztársaság Hőse... Ez mind megkapható volt. (Persze, az utóbbit csak ketten kapták meg. Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov. Legalább is, úgy vélekszem mintha a Szaljut-6 teljes legénységét kitüntették 1980-ban Magyarországon. Ahogy az első magyar űrhajós is megkapta a Szovjetunió Hősét.) És respektálható, hogy miért.

Vannak akikben felmerül a kérdés, hogy minek egyáltalán kimenni az Űrbe, hiszen annyi mindent nem ismerünk, még itt a Földön. A film egyik erénye, hogy ez a kérdés is előkerül az alkotásban. És válasz is megfogalmazódik. Csak benne vannak kérdőjel, de nem ezzel kapcsolatban. Hanem, hogy mi célból akarna Orbánisztán újra kozmonautát küldeni a Kozmoszba. Amikor először hallottam erről, azt gondoltam, hogy egyszerű árukapcsolásról lehet szó. Valamit azért kapunk annyiért, amennyiért, hogy PR szempontból elmondhassa a hatalom, hogy őket annyira kedvelik, hogy nekünk olcsóbban adnak valamit. De nem, ez csak a látszat. Cserében egy másik üzletükbe be kell szállni, pénzügyileg. Keményen. Visszacsorgatás. NERisztán fő gazdasági folyamata. Visszacsorgatnak egy kisebb vagyont, cserébe kapnak egy csomó propaganda alapanyagot. Merjünk nagyok lenni. Merjünk nagyokat álmodni.

Most már egy kicsit másként látom. Mert hát ott fent kíséreltezgetni szoktak. Mi van, ha tényleg fontos dolgot fog csinálni a következő magyar űrhajós. Mi van, ha nem csak pénz visszacsorgatás fedősztorija a következő űrkutatás?  De ha konkrét tudományos, technológia eredménye lesz ennek a leendő űrutazásnak, biztos, hogy azok számára fog profitálni, akik a ceh-et állják? És itt arra gondolok, hogy a magyar költségvetésből (az adófizetők pénzéből) kifizetett utazás profitját az adófizetők fogják élvezni, vagy csak a kis család a strómaneken keresztül?  Valamiért az utóbbi életszerűbb. És ezért egyáltalán nem látom értelmét, hogy mostanában embert küldjön Magyarország az űrbe. De ha majd beindul a propaganda, akkor se leszek lelkes. Akárhány milliárdot is fognak elkölteni a meggyőzésemre. Ablakon kidobott pénz. Mindkettő. Mind a 20 millió dollár - állítólag ennyiért visznek fel a Nemzetközi Űrállomásra valakit az oroszok -, mind a hirdetésekre költött csilliárd forintok.

Sokan úgy tekintenek az Orosz Föderációra, mintha az a Szovjetunió lenne. Nem. Nagyon nem. Az OF-ban kapitalizmus van. Kemény kapitalizmus. Leforgatták a Kihívás filmet , majd készítettek egy tíz részes sorozatot arról, hogy készült a film. Ezután - másfél-két évvel később - bemutatták a filmet. Minden bőrt le kell húzni a rókáról!

Ezt nem szarkasztikusan írom, hogy tényként. Sok pénz lett belefektetve a filmbe, látszik is rajta. A KINOPOISK szerint 905 826 715 rubelbe került ez a mozgóképes alkotás. A támogatók között ott van a ROSZKOZMOSZ is, így gyanús nekem, hogy többe is kerülhetett volna, hiszen a film elvisz a kiképző központba is, és láthatjuk is azt, hogy milyen orvosi vizsgálaton mennek át a leendő űrhajósok. És ez szerintem rendkívüli erénye a filmnek. Bepillantást enged a kiképzés rejtelmeibe, úgy hogy könnyedén lenyomja a torkunkon az infókat. A sztori hossza 164 percnyi. Én alapból megrémülök ilyen hosszú filmektől. De ez a több mint két és félórányi játékidő egyáltalán nem unalmas. Nincs benne üresjárat. repülnek a percek. A mozi első fele a probléma kialakulásával, illetve a megoldás felé indulással telik. És ebbe beleértem a kiképzést is. A második felében kint vagyunk a Világűrben. És a kamera, kamerák is ott vannak! Egyébként, a film szereposztása parádés: Julija Pereszild, Milos Bikovics, Vlagyimir Maskov, Alekszandr Balujev... Kell ennél több?

És hogy mekkora kint a sikere a filmnek? A fent említett orosz mozis oldal szerint az alkotás Oroszországban eddig 22 366 319 dollár bevételt hozott. (Az eddig időhatározó nem tudom mit takar ebben az esetben.) Akármelyik árfolyammal számolom (persze, az orosszal reális), pénzügyileg megérte elkészíteni. Ezért is használtam a rókabőrös szólást. Mert a kapitalizmus a profitról szól. És sokszor, sajnos, csak arról.

Úgy gondolom, meg kell hogy említsek e bejegyzésben még egy filmet. Egy orosz alkotást. A Szaljut-7-re gondolok. valamelyik magyar oldalon olvastam véleményeket a filmről, és ezekben némelyek negatívumként hozták fel, hogy hollywoodos lett egy kicsit. Szerintem, nem. (Bár igaz, hogy pontosan nem tudom, mit is jelenthet ez a jelző ebben az esetben.) Megtörtént esetett dolgoz fel az alkotás. Ez az eset, amely egy kis miszticizmust is hordoz magában. Ugyan is, a Földre való visszatérés után, angyali jelenésről tudósított az (legalább) egyik kozmonauta. Természetesen, napjainkig emlegetik ezt egyesek. Däniken-rajongók igazolva látják mesterük elméletét, mely szerint nem vagyunk egyedül, még a Naprendszerünkben sem. Biblikus alapokon és/vagy miszticizmusra hajlamos keresztények pedig a bibliai világkép igazolását látják eme vallomásban.  A paleoasztronautika alternatív történelmi elméletébenhívők - Eric von Däniken után - úgy vélik, hogy a Bibliában leírt angyali látogatások valójában földönkívüliek földreszállásáról tudósít minket. A keresztények egy jó része pedig úgy véli, hogy az UFO-jellenségek, A harmadik típusú találkozások és más effélék, valójában angyali látogatások lennének. Persze, hozzáteszik, hogy gonosz, Isten ellen fellázadt angyali lényekről van legtöbbször szó ilyen esetekben. Akik az időnélküli dimenzióban fellázadtak Isten ellen és bukásuk következtében a földi szférába menekültek. És vannak üldözőik is... Na, ez az igazi Csillagok Háborúja. A film egy tudományosabb (?) választ ad arra a kérdésre, hogy mit is láthatott az űrhajós.

Összességében a Szaljut film jól visszaadja a nyolcvanas végek végének hangulatát. (Ebben segít Pugacsova és Viszockij dalai is. Többek között.) Mind a hétköznapok, mind a korszak filmjeinek hangulatát. Nincs kapkodás, hadarás, rohangálás. Nem csak az akcióra, a problémára koncentráltak az alkotók, hanem megpróbálnak emberi kapcsolatokat - ha nem is mélyen - bemutatni. Ahogy a Kihívás is, de a két film hangulata nem hasonlít egymáshoz. És ez jó! Hisz egész más a korszellem ma! Tehát, nem csak a filmtrükköket tanulták el az oroszok - gondolom erre gondolhattak egyesek, mint hollywoodi hatásra -, hanem megőrizték azt a hagyományukat, hogy magukévá teszik, saját arcukra - a saját valóságuk bemutatására, ábrázolására - használják fel azokat.

De azt sem tartom kizártnak, hogy a hollywoodias jelzőt azért aggatta a magyar internet népe az alkotásra, mert a történelmi hűséghez annyira nem ragaszkodtak a forgatókönyv készítői.

Érdekesnek tartom a repülésirányitók karakterének ábrázolását. A Kihívásban Maszkov profi és hidegvérű szakembernek tűnik, míg Alekszandr Szamoljenko egy olyan személyt formál meg, aki nem szégyelli érzelmeit, mondhatni időnként igen impulzív személyiség. És ezáltal hiteles is lesz a karakter. Elmondok egy igaz történetet. 2019-ben beszélgettem egy fiatalemberrel, aki az USÁ-ban született, és nevelkedett. A főiskola befejezése után átjött Európába, hogy a dolgos munkás évek kezdete előtt világot lásson. Végig járt jónéhány országot, és nagyon megtetszett neki Magyarország. Nem a táj, nem az épületek, hanem az itt élő emberek, az itteni mentalitás. Letelepedett hát itt, és elment egy iskolába nyelvi lektornak. Nyaranta Svájcban dolgozott, hogy vissza tudja fizetni a(z amerikai) diákhitelét. Eltelt közel harminc év és megismerkedtünk, és jól megértettük egymást. Innen tudom az előbb felvázolt életútját. Majd azt mondta, hogy a mai Magyarországon már nem telepedne le. Menne vissza az Egyesült Államokban. Mert megváltozott Magyarország. Nem a táj, nem az épületek. Az emberek mentalitása ma már teljesen más - szerinte -, mint volt valamikor a kilencvenes évek elején. Nem költözik vissza a szülőföldjére, mert itt vannak a barátai, a kapcsolatai, a munkája. Minden. Ott "csak" a rokonai vannak. Új életet kellen kezdenie szinte teljesen, ha visszamenne. Nem keseredett meg. Csak úgy látja, hogy megváltoztak a magyarok. Szerinte, nem jó irányba. És a Szaljut-7-ben szereplő repülésirányító  karaktere egy napjainkban játszódó űrhajós filmben hiteltelen lenne. De egy a nyolcvanas évek második felében játszódó filmben hiteles. hogy Maskov által játszott karakter hiteles a Kihívásban, mert korunk hőse. Napjaink technokratája. A két filmben érdekes a családi kapcsolatok ábrázolása is. Mindkét filmben jól ábrázolják a korszak átlagos családjait. A Kihíváson (is) érződik, látszik rajta, hogy napjainkban játszódik. Mind a dialógusokon, mind a körülményeken. Jól elkészített film(ek)ről van szó. Mindez fontos egyáltalán? Úgy vélem, ebben az esetben igen. Ha egy mesefilmet nézne az ember, akkor nemleges lenne a válaszom. Vannak olyan filmek, melyeknél a látványon van a hangsúly. Ezeknél az űrhajós filmeknél nem kellene így lennie. És nincs is így. A 2023-as film egyik nagy pozitívuma, hogy bár két és fél órás, még sincs benne üresjárat, nem unatkozik a néző. Elrepül az idő, míg nézi az ember.

"- Miért akarnak az emberek az űrbe menni? Az életüket tanulással és repüléssel vesztegetik el. A Földön megfosztják magukat a normális élettől. Hatvan évnyi repülés alatt az ember mindössze 400 kilométerre repült el a Földtől. Tudtál erről?

- Nem.

- Ez összesen annyi, mint a félút Pityerig. Itt a Földön nem igazán tudunk megérteni bármit is, de nekünk a kozmosz kell. Nem értjük, hogy jön ki egymással két ember egy kétszobás lakásban, de az űrben repülünk. Mit gondolsz, miért kell az embernek az űrbe mennie?

- Talán mert az ember azt reméli, hogy az űrben megtalálja a válaszokat azokra kérdésekre, amikre a Földön nem találhat választ. Nem tudom."

Ez a dialógus a filmben hangzik el. És bár a szövegkönyv írói elegánsan elfeledkeztek a Apollo-11 útjáról - amely ugye Holdraszállást célzott meg, és sikerrel is járt -, de egyébként tényleg nem távolodtunk el olyan nagyon még a Földtől. Azért idéztem ide ezt a néhány mondatot, mert sokan megkérdőjelezik az űrkutatások értelmét. A rá költött rengeteg pénznek jobb helye is lenne itt a Földön. (Ez az álláspont is elhangzik a filmben.)

"Okos gép a Holdra száll

  A csillagok titkát is ismerjük már,

  De a Földet kéne birtokolnunk végre..."

Énekelte - talán - Varga Miklós olyan harminchét éve... Szóval, vannak akik szerint nem felfelé, kifelé kellene törekednie az emberiségnek. Az űrutazás egyfajta menekülés is, de én látok benne racionalitást. Van értelme. Nem csak a tépőzár, a teflon, a Pampers pelenka (magyaros verzió a Libero) és más efféle holmik, amik átszivárogtak a mindennapi életünkben. Hanem a tudományos eredmények. Az eredet kutatása, ami annyira emberi dolog. Könnyű annak, aki instant megkapja mindezt, de ha nincs ez meg, akkor valami hajtja az embert, hogy meglegyen. Honnan jöttünk, hová megyünk? Megyünk valahová? Az űrkutatásban és a hozzá kapcsolódó tudományokban ott van a válasz. A válasz, amit a Földön nem találhatunk meg. És a lehetséges válaszon eltöprenghetünk, miközben (például) Guido Tonelli Genezisét olvassuk. De hogy ezt olvashassuk rengeteg ember munkája és hatalmas összegek elköltése kellett és - mert tudományról van szó, és az ismeret bennünk rész szerint van meg, és ez így is marad amíg felkel és lenyugszik a Nap - fog kelleni ezután is. Ebben a munkában Jurij Gagarin, Neil Armstrong és a többi kozmonauta "csak" szakmunkások. De hősök, mert az életüket kockázatták, kockáztatják. És - szerintem - nem értelmetlenül.

A Kihívásban láthatjuk ahogy mindennapi gondokkal (gyereknevelés, pl) küszködnek a hőseink, és ettől emberek maradnak. Szerethetők. Nem túlidealizáltak, valóságosak.

Az utóbbi idő egyik legjobb filmje. Szerintem.

Számomra a nagy kérdés az, hogy akkor most Julija Pereszild tényleg kint volt a kozmoszban? Most már tényleg meg kellene néznem a filmről készült doku sorozatot!