Elég sokat pihentettem a cserkaszovos sorozatokkal való foglalkozást. Ennek több oka is volt. Többek között a megváltozott hazai belpolitikai környezet. Emlékszem, az első sorozat-fordításnál még hivatkozhattam arra, hogy ez a széria jobban bemutatja a létező szocializmus mindennapjait, mint a szájtépő, hangulatkeltő nemandok. Azért elég frusztráló, hogy Magyarország ismét beleragadt az egypártrendszer dagonyájába. Újra dilettánsok döntenek gazdasági kérdésekben, a valamihez való hozzáértés gyanús. De azért van változás is. Nincs közegészségügy, nincs közoktatás, már a tömegközlekedést sem viszi a lendület... Most nem akarja senki kirángatni az országot a félfeudalizmusból, hiszen épp az a cél. Mármint, a feudális viszonyok kiépítése. Vagy egy európai Gázai Övezet létrehozása. Amolyan igazi hamaszosat. Tudod, aki nem csicskul be, az nem kap se munkát, se segélyt, se semmit. Hiszen az összes pénzügyi folyamat a Főnin és sameszein keresztül folyhat. Cserébe megy az agymosás gyerekkortól kezdve.
Miután sikeresen túltettem magam mindezen, valahogy belekezdtem a Sakál című sorozatba. És egyből beleszerettem. A sorozat nyelvezete csodálatos. Nagyon szépen, ízesen szólalnak meg egyes szereplők, és nagy élvezet megpróbálni mindezt magyarra átültetni. Persze, nyolc rész az elég nagy meló. Fárasztó tud lenni. Ott van mindjárt, például a 6. részben, amikor a Jekatyerina Klimova által megszemélyesített karakter szó szerint azt mondja, hogy: A kígyó idegen tűznél melegedett fel. Ez a szólás pontosan azt jelenti, mint a magyar: kígyót melengetett a keblén. (Mellesleg, ez a szólást szó szerint is használják az oroszok: Пригреть змею на груди.) Igen ám, de Cserkaszov szószerinti válasza úgy hangzik, hogy: És a te családi tüzednél mi a helyzet? Azaz: mi van veletek? Most ha a magyar szólást használom, akkor mi lesz a volt férj kérdésével? A családi kebleddel, mi van? Ugyan már! Ez így értelmetlen. Hagyjam el a jelzőt? Akkor meg rámenős szexuális töltést kap az ártatlan érdeklődés. Ráadásul, még el is térek a dialógustól. Ilyenkor nincs más, vállalnom kell, hogy vagy átköltöm az egészet, vagy megpróbálom visszaadni valahogy az egész dialógus hangulatát. (Nincs ezzel semmi bajom, ez egy ilyen műfaj. Csak jelezni kívántam, hogy a lefordítani kifejezés valami olyan cselekményt takar, ami gondolkodással is jár. És hatalmas élménnyel is, időnként. Épp valamelyik cserkaszovos sorozattal molyoltam - jónéhány évvel ezelőtt -, amikor egy Blok versrészlettel gyűlt meg a bajom. Négy sor volt az egész. Negyven-negyvenöt percig bíbelődtem vele, és nem voltam megelégedve a végeredményemmel. Másrészt, viszont hatalmas jóérzés - mondhatni egyfajta öröm - kerített hatalmába. És nem mellesleg megtapasztaltam, hogy a költő tényleg fantasztikusan használja az orosz nyelvet. Az történt, hogy ugyanazon négy sornak hat vagy nyolc tartalmilag nem feltétlen analóg fordítását is elkészítettem. Ez azért volt lehetséges, mert volt a szövegben néhány többjelentésű szó is. És mivel a szimbolizmus egyik jelentős alakjának művéről van szó, az elmém szárnyalhatott. Asszociációk sora ötlött fel bennem, és a szárnyalást csak a nyelvtani szabályok korlátozhatták. Meg is tették. Mégis nagy élmény volt a bíbelődés. És a végeredmény? Messziről közelítette az eredeti szöveget. De csak tartalmilag. Blok hatalmas költő.) Az orosz szólások fel tudják dobni az embert! Ugyanakkor - hogy egy kis kritikát is gyakoroljak -, a dialógusokban szereplő szólások mennyiségét időnként, talán visszább kellett volna fogni. Mire gondolok? Ljosa - már visszatérő elemként - lemegy kutyába ebbe a sorozatban is. Ez azt jelenti, hogy a nyomozás érdekében kontaktusba kerül a helyi alvilággal. Persze, egy talponállóban, sör mellett. Nyomja a szlenget, de kegyetlenül. Meg az argós szólásokat. Hadd érezze a néző, hogy ő most gopnyik. Persze, kell ilyen jelenet is, de szerintem - és ez egyáltalán nem mérvadó - egy kicsit sok ebben az esetben a szleng. Minden mondatban kell jasszkifejezés? Szerintem, nem. De ki tudja... És akkor, ha szabad, idéznek e sorozat első epizódjából egy szólást, ami a cserkaszovos sorozatokhoz való viszonyomra is igaz: Старая любовь не ржавеет. - A régi szerelem nem rozsdásodik.
Francois Villon után szabadon... Körülbelül ez jutott az eszemben először, amikor megnéztem a fentebbi videót. Meg az, hogy a cserkaszovos sorozatokra - ha jól emlékszem a harmadik sorozattól - mennyire jellemző, hogy egyes szituációkban mennyire "elszabadulnak" az orosz szólások. És fordításkor vakargatni is szoktam a fejem tőlük. (Főként Ljosa kerül ilyen helyzetekbe. Amikor megpróbál beépülni a köznép közé. De nem ő az egyetlen "elkövető".) Milyen magyar szólással tudnám helyettesíteni? Már ha lehet egyáltalán. Ilyen-olyan okok miatt.
Közel négy évig nem foglalkoztam Cserkaszov és csapatával. Ennek legalább két oka volt. Az egyik igen prózai. Nem volt rá időm. Más elfoglaltságaim voltak. A blogon is látszott, hogy piano üzemmódban működtettem. (Bár már többször az is felmerült bennem, hogy ennyi volt, és kész. Az Androméda-köd is egy ilyen pont volt. Azért kezdtem hozzá, mert megígértem valakinek. És úgy gondoltam, hogy ha befejezem a dolgot, akkor legalább az ígéretemet tartsam meg. Tudom, ez a hozzáállás nem konform Magyarországon, de ez engem nem érdekel.) A sorozatok - szerintem nagyon jók -, de elég melós lefordítani. A Sátán művelettel végeztem, és tudtam hogy már csak egy van hátra. Mivel, ez a legutolsó már teljesen fiktív történet úgy véltem, hogy nem is lesz több. Hurrá! Pihentettem a dolgot, és utolérem a.... Erre rövid idő alatt jött két újabb sorozat. Na, ne! Ezután egy kicsit átalakultak a dolgaim, így ha akartam volna se tudtam volna folytatni. De az igazság az, hogy nem is akartam. Négy év után megjött a kedvem, és élveztem a fordítást. De tudtam, hogy a munka során jönni fog a holtpont...
A cserkaszovos sorozatoknál hatványozottan igaz az, hogy a felirat elkészítése több, mint egyszerű fordítás. Bele kell a témába menni. Hozzá kell olvasni. Keresni kell valakit, aki képbe van. Például, a Ludmilla Pavlicsenko életéről szóló filmnél egy (volt) munkatársammal kezdeményeztem beszélgetést, mert bár sorkatonai szolgálat van mögöttem, de őneki sportlövészi múltja is volt. Még az MHSZ keretében. Mert bár lőfegyverrel kapcsolatos ismeretim voltak, katonai szakszótáram is van, de a pontos magyar elnevezéseket azért csak lektoráltattam vele. (Most rakjak macskakörmöt a lektorálás szóhoz? Kár lenne. Kellett a segítsége. Elmondtam neki, hogy a puska melyik részénél van az a bizgentyű, és ő meg elmondta, hogy mi a magyar pontos és hivatalos neve. Persze, ez a filmet nézve sokak számára biztos szinte észrevehetetlen.)
Itt van mindjárt a Sakál sorozat harmadik epizódja.
Cserkaszov értetlenkedik a főnöknél, akinek egymondatos választ kap: Tudod te, hogy mi van Andropov és Scselokov között? Cserkaszov szemmel láthatóan képben van. Én tudtam, hogy ki volt Andropov. De semmit se tudtam a másik személyről. Pedig 16 évig volt a Szovjetunió belügyminisztere. Brezsnyev embere volt, és a főtitkár arra (is) használta, hogy Andropov - és vele együtt a KGB hatalmát - korlátozza. Belügyminisztersége alatt jelentősen nőttek a rendőri fizetések, az új építésű lakások 10%-át belügyeseknek utalták ki. (Nem csak a rendőrség alkalmazottjaira kell gondolni! A belügy katonai csapataira is!) Brezsnyev halála után Andropov emberei leszámolnak Scselokovval. Megbukik mint miniszter. Elveszik kitüntetéseit, kivéve azokat a katonai érdemrendeket, amiket a Nagy Honvédő Háborúban kapott. Korrupcióval vádolják. Előbb a felesége, majd ő is öngyilkos lesz. Ugyanakkor, nem árt ha elárulom, hogy a volt szovjet belügyminiszter teljes nevét: Nyikoláj Anyiszimovics Scselkov. Mert hát a későbbiekben is felbukkan a neve, bár csak az utó- és nemzetség neve. (Például a 6. részben, amikor Stasz és Lev Davidovics felesége beszélget egy vázáról.)
De Cserkaszov karaktere szereti a szarkazmust, és ezt időnként a párt szlogenjeivel éri el. Például, ugyanebben a részben azt mondja, hogy: nincsenek olyan erődök, amiket a bolsevikok nem vettek volna be. Na ez most mi? Hogy kerül ide? A mondás magától Sztálintól ered. A Bolsevik Párt KB plénumáról szóló jelentés szerint, 1928. április 13.-án a következőt mondta a Vozsgy:
"Azt mondják, hogy a kommunisták, különösen a dolgozó kommunisták számára lehetetlen a kémiai képleteket és általában a technikai ismereteket elsajátítani. Ez nem igaz, elvtársak. Nincs olyan erődítmény a világon, amelyet a munkások, a bolsevikok ne tudnának bevenni. Nem ilyen erődöket foglaltunk el a burzsoázia elleni harcunkban".
"Azt mondják, hogy nehéz a technikát elsajátítani. Tévednek! Nincs olyan erődítmény, amelyet a bolsevikok ne tudnának bevenni. A legnehezebb feladatok egy részét megoldottuk. Megdöntöttük a kapitalizmust. Megragadtuk a hatalmat. Felépítettük a legnagyobb szocialista ipart. Ráfordítottuk a középosztályt a szocializmus útjára. Az építkezés szempontjából a legfontosabbat már megtettük".
Úgyhogy, ezt a Cserkaszov által használt szólást - tréfásan-szarkasztikusan - akkor használják, ha bátorítani akarnak valamit. Hát benne hagytam így a szövegben. Most írjam azt, hogy: bátrak legyünk! És a savval-borssal mi lesz? És ha már Sztálin és a természettudományok, akkor itt van még egy kis adalék:
"Sztálin azt a feladatot tűzte ki, hogy naponta 20 repülőgépet kell gyártani. Hirtelen hozzám fordult egy kérdéssel: "Mi a szovjet hatalom?". Zavarodottan kezdtem válaszolni, úgy ahogy egykor az akadémián tanultuk. "Maga semmit sem tud" - legyintett Sztálin a kezével. - Ha felmerül valamilyen probléma, amely nem mond ellent a fizika, a mechanika és a kémia törvényeinek, és megoldása szükséges a haza számára, akkor megoldják - ez a szovjethatalom." (Iván Fjodorovics Petrov repülőtábornok, a CAGI vezetőjének visszaemlékezése.)
Sajnos, nagyon ismerős nekem ez a hozzáállás. Bár tapasztalataim szerint, a Kárpát-medencében az sem számít ha a probléma megoldása ellentmond a fizika vagy a kémia törvényeinek. Valahogy a gödörben jobban megszédülnek egyesek.
Itt van ez a sorozat, amely, mint már említettem, nem egy valódi történet, egy megtörtént eset inspirált. Szóval, különbözik az előzménysorozatoktól. De nem csak ebben. Mert most elő egyenesben láthatjuk a bűntényt, a bűnelkövetőket. Mondhatjuk, hogy nagy cucc, a Colombo sorozat is erre épül. De ez az alkotás több, mint az amerikai sorozat. Mivel is? Azzal, hogy az elkövetők, az erőszaktevők lelkivilágába is bepillanthatunk. És ez izgalmas tud lenni. Olyan ez egy kicsit, mint Theodore Dreiser Amerikai tragédiája. (Most az eredeti regényre gondolok, és nem a filmes feldolgozásokra: Amerikai tragédia 1931, Egy hely a nap alatt 1951.) Olvasol egy hatszáz oldalas krimit, aminek kb a négyszázadik oldala körül megölnek valakit. A gyilkost üldözik száz oldalon át - real time -, és ötven oldalon keresztül vár majd az elkövető a villamosszékre. Hát, úgy ennyi az elspoilerezett történet, ennyi? Nem, sokkal több. Mert az író a hatszáz oldalon keresztül végig manipulálja (érzelmileg) az olvasót. Már ha az felfogja mindezt. És attól lesz igazán érdekes a dolog, hogy önmagaddal, a belsőddel, a benned lévő - vagy nem lévő moralitás konfliktusban kerülhet az érzelmeiddel. Nagyon nehéz ilyen hatást elérni filmes környezetben. Ráadásul, évtizedek óta úgy gondolják filmes körökben, hogy a fogyasztók széles rétege nem is igényel semmi ilyesmit. Kikapcsolódni szeretne, egy kis tutti-fruttit, valamit ami édes (mert a személyes életek nem azok) és könnyen emészthető (hagyjuk a lelkizést!). És nincs ez másként tőlünk keletre se. És ezért tartom pozitívumnak, hogy megpróbálják bemutatni az elkövetők emberi arcát is. Ha nem is túl hangsúlyosan, de szorítanak helyet ilyesminek is a nyolcszor ötven percbe.
És e bejegyzés befejezéseként közkincsé teszem a Csekaszov Saga első két évadát. Ezen a blogon írtam már róluk (bátran használjátok a blog keresőjét), de annyit azért felidéznék, hogy mindkét széria megtörtént esetet dolgoz fel.
Ha tudnátok mennyire rühellem a bombasztikus címeket, amik elárasztanak bennünket. A kattintásvadászat nagy úr, bár ez mai jelenség, régebbi divat ez. Az újságírással egyidejű. Szolzsenyicin Együttjének első részében olvashatunk összehasonlításokat a rendőrségi jelentések és az eseményekről szóló újságcikkekről. Ráadásul, az adott eseményt közvetlen (már-már realtime-ban) bemutató újságcikkek sem feltétlen azonosak az évekkel későbbi zsurnaliszta feldolgozással. Így azért érthetőbb Pulitzer József élete vége felé épp az úgynevezett sárga sajtó (azaz szenzációhajhász sajtó) irányvonalától távolodik el a tényszerű újságírás felé. De ez ma nem divatos, hiszem az online felületeken (is) a kattintásszám növelése a cél, hiszen ebben van pénz. Ezért van olyan homályos képe az embereknek a Szovjetunióról, vagy Oroszországról (is. Például). És ez igaz az ottani bűncselekményekre is. Amikor magyar nyelvan azt olvasod, hogy például az eltitkolt szovjet sorozatgyilkos kannibál esetét hallgathatod meg, akkor tudhatod: ez maga a szenzációhajhászás.
Mert ez sem egy eltitkolt esett. Annyira nem, hogy szinte biztos lehetsz, hogy a youtuber orosz nyelvű források(okból) készült angol nyelvű anyagot használt fel a munkájához. Amiben nincs semmi baj, csak annyi, hogy tuti nincs eltitkolva a dolog. (Hiszen magyar nyelvű feldolgozást hallgathatsz meg.) Persze, instant dolgokat kedvelő korunkban nem véletlenül népszerűek ezek a "megoldások".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése