E bejegyzés egy 2020-ban bemutatott belorusz filmről szól. Műfaját tekintve thriller. Már amennyiben a kifejezés klasszikus jelentésére gondolunk. Az történet nem eredeti. Nagyban hasonlít a 2012-es Chernobyl Diares (Ideglelés Csernobilban)-re. És a 2008-as SZ.SZ.D.-re (Halál a szovjet gyerekekre). Tehát, egy tucatfilm - vonhatjuk le a következtetést. Miért készült akkor magyar felirat? Vagy ha ennyi szabadidőd van, akkor miért nem valami jó kis háborús-lövöldözős-robbantós-hentelős izéhez?
Azt gondolom, hogy egy átlagos thrillerfilmnél azért kicsit több van ebben a filmben. Szerethetőek a karakterek. A nyolcvanas évek végén járunk. Néhány évvel a csernobili atomkatasztrófa után. Egy csapat fiatal elhatározza, hogy elmegy kirándulni. Iskolai tanulmányaikon túl vannak, az élet már kezdi elsodorni egymástól őket. Van aki épp hazajött Afganisztánból, és szabadságát tölti, és van olyan köztük aki egyáltalán nem szeretne puskaport szagolni. A közös kirándulás összehozza őket. Nagy szavak, hatalmas kijelentések hangzanak el: hagyománnyá kell tenni az ilyen találkozókat. Mert mindannyian szépek, fiatalok, egészségesek, tehetségesek. Tartsanak hát össze! Sokkal jobban, mint eddig tették.
Most komolyan! Kell ennél nemesebb, szebb elhatározás a huszonévesektől?
De az "élet" rácáfol a nagy szavakra. És itt az "élet" alatt az nem várt eseményeket értem.
Kiderül a régi igazság, hogy nem a nagy és hangzatos szavak tartják össze a közösséget. Kiderül, hogy bajban mutatkozik meg az ember valódi belső énje. Amikor a belső és külső nyomások szinte már elviselhetetlenné válnak, akkor látszódik meg, hogy milyen emberek vagyunk valójában...
Mert "amíg van kenyér és a disznó kövér" - (copyright by Földes László) -, addig könnyű szeretni a másikat. De mi van ha feltűnik a történetben a pénz? Mi van, ha nem mindenki olyan durván materialista, mint napjaink turbómagyar és/vagy turbókeresztény nímandjaink? Mi van ha vannak még morális megfontolások is? A pénz és az erkölcs konfrontációja ősi. Mefisztói-fauszti dilemma. Hiszen napjainkban - sokak számára - a pénz mindennél fontosabb. Hol van már az elmúlt évszázadok naivitása, amikor a tudás volt a legfőbb érték. Goethe még ebben a naiv hitben élt, de a Teremtés könyvében Ádám és Éva is a tudás egy formájára vágyott. Kis naivak! Moloch nem fertőzte meg még őket. Nem úgy, mint azokat akik fennen hirdetik napjainkban az értékválságot, mások értékválságát, miközben a lelküket már rég eladták a hatalomért, a vagyonért, a dicsőségért.
"Új szelek fújnak, ki érti ezt?
Új idők jönnek, Kovács úr mi lesz?" (copyright by Földes László)
Végül is, valami ilyesmi van becsomagolva ebbe a rémísztő - ha a gyakorlott néző számára nem is annyira, mint a filmbeli karakterek számára - történetbe.
Mi az ami megfogott ebben a filmben?
Ebben az időszakban - amikor "találkoztunk" - két másik mozifilmmel (és egy kicsit "régebbi" sorozattal, de erről majd máskor!) ismerkedtem meg. Az egyik alkotás a Tobolszk volt. Ami egy történelmi film. A helyszíne (Szibéria) érdekes, a korszak is, ám rám nem tett nagy hatást. Végig néztem, ami önmagában már dicséretes, ám semmi különös. Látványos film, de nem a korosztályomnak megfelelő. Tizenévesen biztos másképp látnám. Azon állameszme amelyet propagál nem feltétlen a szívem csücske. A mongol-tatár (pontosabban nomád) hatás tagadhatatlan és ezáltal érdekessé teszi , de filozófiailag nem a világom. Még ha európaizálva - bármit jelentsen is e fogalom - tálalják. Lehet hogy bennem van a hiba, de Nagy (I.) Péter karaktere sem szimpatikus benne. Hiába csak nyúlfarknyi időre jeleni meg. Túl klisés, ám nem idealizált.
A másik alkotás az Útitárs (Спутник). Szintén 2020-as, mint a Tiltott Zóna. Az első fél óra után úgy gondoltam kellene feliratot csinálni hozzá. Ám a film befejezése eléggé sematikus lett. Legalábbis nekem. 2020. augusztus 14.-ei az USA-beli megjelenésének dátuma. Így teljesen érthető miért olyan a vége, amilyen. A Nagy Piac elvárásainak megfelelő. De nekem kevés. Valami más, jobb lett volna. De az én szempontjaim milliomodrendűek ebben a kérdésben.
Okszána Akinsina alakításával - részemről - minden rendben van. Egy pszichológusnőt alakít, hitelesen. Díszletek, kellékek rendben vannak. A dialógusok, és maga a történet is.
Az űrbéli jelenet nagyon tetszik. Az asztronauták viselkedése teljesen hitelesnek tűnik. A technikai környezet is. Az űrkabin visszatérése rádöbbentett valamire. Gyerekkoromban a tévé híradójában mutatták a visszatérésekről készült filmfelvételeket. Meg a kilövésekről is, bár azt nem live-ban ment. Viszont a Challanger katasztrófája óta nem igazán közvetítenek ilyet. (Amit viszont már élőben adtak.) Visszatérést meg pláne nem.
Emlékszem, hogy nagyon-nagyon kicsi koromban volt a híradóban egy filmecske, ahogy megtalálják az óceánon úszó kabint, a boldog űrhajósokkal. Emlékeztek, hogy az egyik Hofi műsorban az előadó arról beszél, hogy a szovjet űrhajósok nem olyan puhány módon tengerbe landolnak, mint az amerikaiak, hanem "férfiasan, keményen, betonra. Zdrasztvuj!". Ebben a filmben megmutatják milyen lehetett, amikor a kazah pusztába becsapódott a visszatérő űrkabin. Zdrasztvujtye!
A film egyik legjobb jelenete. Csak az alkotás vége ne lenne olyan hollywoodias!
Persze, könnyen lehet: csak a nosztalgia miatt "vettek meg" ezek a filmek. Hiszen az egyik 1984-ben, a másik 1989-ben játszódik. Csernobil előtt és után. Nem tagadom, nagy hatást tett rám, ahogy felcsendül az űrben Alla Pugacsova Millió rózsaszála. Mint ahogy a Zónában látható kacsintós baba, Ikarus busz, UAZ terepjáró, Guns and Roses és Judas Priest póló... Ahogy a farmermellényen feltűnő Metallica felvarró is.
Hisz mindez gyerek és kamaszkorom megannyi díszlete. Ugyanakkor, a Zóna nem csak a nyolcvanas évek legvége, kora kilencvenes évek feelingjével operál.
Nagyon szép tájakon játszódik. Mind az urbánus környezetnek, mind az orosz erdők világának a szépsége és vadsága átjön a filmen. De nem ez a legfőbb érvem. A film vége... A mellett, hogy megpróbál izgalmas lenni ez a mozi (mert nem mindenütt vannak ám zárva a filmszínházak!), fontos erénye a moralizálás. És miután megjelenik a film egyik főszereplője - a pénz -, elkezdődhetjük a karakterek személyiségét is megismerni. A személyiségüket és élethelyzetüket. Ami befolyásolja döntéseiket. És nehéz morális kérdésben csúcsosodik ki a film végére. Amire választ is ad. Így van is happy end, meg nincs is.
Persze, ha valaki viszonylag alacsonyabb EQ-val rendelkezik az is tudja értékelni a filmbeli eseményeket. LCD háttérfényben elvakult korunkban nincs sokakban igény a feldolgozásra. Amíg világítanak a fények, addig van figyelem. Azután a backout.
Nagyon bejött nekem a kulturális másság bemutatása. Hogy köznapi kultúránk mennyit változott. Hogy milyenek vagyunk ma, arra ott van az SZ.SZ.D., hogy milyenek voltunk arra meg ott van az a filmbéli jelenet, amikor az egyik "hős" kővel töri az ablaküvegeket, miközben az egyik elhagyatott épületen még ott van a csehovi idézet.
Színházaink műsorán szerepel még?
Az emberben mindennek gyönyörűnek kell lennie: az arcának, a lelkének, a ruházatának és a gondolatainak is.
Érdekel ez ma valakit?
Az arc, a ruházat még csak-csak. De a lélek és az értelem szépsége, gyönyörűsége foglalkoztatja a többséget?
Van egy olyan orosz szó, ami azt fejezi ki, hogy a belső és külső szépség teljesen összhangban van.
Egyre jobban erodálják ezt a kifejezést. A sok hízelkedés miatt, kezd elkopni a szó teljes jelentése.
Csehov eme idézete megmagyarázza azt az egy szót. Mert ma már meg kell magyarázni. Főleg nekünk, akik nem érezhetik a pontos jelentést.
Sok mindent az úgynevezett létező szocializmus szemére lehet vetni. De egyet nem. Nem akarta az újbarbárságot elterjeszteni a társadalmakban. Harcosai kegyetlenek voltak, de a művelődésre nem sajnálták az anyagi eszközöket. Mert hittek a kultúra embert megváltoztató erejében. (Persze, sokan ellenálltak.)
Napjaink ideológusai az emberi butaságban, kulturálatlanságban hisznek. Hiszen a tudatlan és a buta ember könnyen manipulálható. A kődobáló srác és a csehovi idézet egy jelenetben mindezt szépen az arcunkba tolja. Hiszen a vandál (koránál fogva) a jövő záloga. ("Dögöljek meg, ha kiváltom." - mondta egy hasonló karakterre Hofi Géza. Aki szintén nem cizellált stílusával lett országszerte ismert. De ez az image-ének volt a része. De miért is?)
Ki olvassa ma már a Ványa bácsit?
Az írásom elején úgy utaltam erre a filmre, mint egy thrillerre. Talán nem is megfelelő ez a kategória. Persze, ha valaki este nézi felmerülhet benne ez a kifejezés. Mire elkészült a felirat többször láttam már ezt az alkotást. És nem nevezném thrillernek.
Felvett bizonyos erkölcsi kérdéseket. Például: szabad-e egy halottól bármit elvenni? Vagy: megmenthetjük-e valakinek az életét, úgy hogy azzal másokét veszélyeztetjük? Ki a jó, és ki a rossz? A (jó esetben) belénk nevelt korlátokat át tudjuk-e, át kell-e lépnünk időnként? Tehetünk-e rosszat azért, hogy jót tehessünk? (A cél szentesíti-e az eszközt?) A (nem túl sokakban) felvetődő morális kérdésekre nem kapunk választ a filmből. A válasz bennünk van.
A csernobili katasztrófáról a blogon olvashatsz még itt is:
