Feliratok

Androméda-köd - Туманность Андромеды

"A SZERZŐ ELŐSZAVA

Egyik folyóiratunk még be sem fejezte regényem folytatásos közlését, amikor a mesterséges holdak már megkezdték száguldásukat bolygónk körül.

E megdönthetetlen tény jólesőn adja tudtomra, hogy regényem alapeszméi helyesek.

A kis holdak jelzései megcáfolhatatlanul és szemmel láthatóan igazolják az emberiség műszaki haladásáról álmodó képzelet szárnyalását, s az okosan felépített társadalom szakadatlan tökéletesedésébe és ragyogó jövőjébe vetett hitet. Az Androméda-ködben leírt álmok egyike csodálatos gyorsasággal valóra vált, s ez felveti előttem a kérdést: mennyire híven ábrázoltam a regényben a jövendő történelmi távlatát? Írás közben megváltoztattam a cselekvés idejét: közelebb hoztam korunkhoz. Eleinte úgy láttam, hogy Földünknek és életünknek a regényben ábrázolt gigantikus átalakulása háromezer évnél hamarabb nem valósulhat meg. Számításaimat az emberiség egyetemes történetére alapítottam, de nem vettem tekintetbe a műszaki haladás gyorsulásának ütemét, főként pedig azt a gigászi lehetőséget és a lényegében szinte korlátlan hatalmat, amelyet a kommunista társadalom ad az emberiségnek.

Amikor véglegesen megformáltam a regényt, egy évezreddel közelebb hoztam az eredetileg eltervezett időszakot. De a mesterséges holdak fellövése azt sugalmazta nekem, hogy a regény eseményei még hamarabb is megvalósulhatnak. Ezért minden tervezett dátumot úgy változtattam meg, hogy az olvasó már most beleélhesse magát az eljövendő korszakba.

A regény sajátos vonását az olvasó talán nem is érti meg rögtön: tele van tudományos adatokkal, fogalmakkal és kifejezésekkel. Nem figyelmetlenség ez, nem is vonakodás attól, hogy megmagyarázzak bonyolult tételeket. De csakis így láttam lehetségesnek, hogy a jövendő színezetét adjam olyan korban élő emberek beszélgetéseinek és cselekedeteinek, amelyben a tudománynak mélyen át kell hatnia a fogalmakat, a képzeteket és magát a nyelvet is.

I. JEFREMOV"


Lassan de biztosan évfordulós lesz ez a blog. Nézzétek az évszámokat! Te jó ég!
Felmerült bennem, hogy itt az idő, hogy stílusosan kifuttassam a dolgot. Ennyi volt, szép volt. Elég!
De az a korrekt dolog, ha az ember az ígéreteit teljesíti. Már amennyiben rajta áll.
És az Androméda köd egy ilyen ígéretem.
Semmi nem tart örökké.
Kellemes csalódás ért, amikor elkezdtem dolgozni a feliraton. A regényt olvastam jópár évvel ezelőtt, és így volt bennem egy előítélet. Amikor Oldfan emlékeztetett az ígéretemre, ez az előítélet egyből elkezdett bennem dolgozni. De azt a javaslatot kaptam, hogy emelkedjek felül az ideológián, és tekintsek a műre, mint pozitív jövőképre. Mert hát ez egy Utópia.
Kellemesen csalódtam! Valahogy most már nem tűnt annyira egy világnézetet propagáló műnek.
Kimondottan élvezett volt foglalkozni a szöveggel. Rájöttem, hogy az eszme mellett nagyon sok műszaki, csillagászati témát érint a szerző. Ez nem egy kitalált fantasztikus történet. Ez nem a Csillagok Háborúja már-már szappanopera hosszúságú nyűglődése egy kitalált univerzumról. Az Androméda-köd valóban TUDOMÁNYOS mű is. Méltó folytatása annak az irodalmi vonalnak, amely - talán - Jules Verne munkásságával kezdődött. Mint köztudomású, nevezett francia literátor romantikus, kalandregényeibe aktívan beépítette kora fizikai és műszaki ismereteit. Amikor például a helikopterről írt (Barsac expedíció különös története) - hogy  ne az unalomig ismert tengeralattjáróval jöjjek -, ő nem nagyot álmodott, hanem mivel kora fizikai eredményeit jól ismerte, egyszerűen kikövetkeztette a jövőt. A jövőben lévő lehetőséget. Műszaki értelemben. Elképzelte, hogy merre fejlődhet a technika. Jefremov is jól ismerte az asztrofizikát, ezt egyből észrevehetjük az Andromédából. És ha érteni akarjuk őt, hát képeznünk kell magunkat!
De ez egyáltalán nem baj. Sőt!
Köszi, Oldfan!
(Amint tudom, megveszem a könyvet!)

Iván Antonovics Jefremov
(1908.04.23.-1972.10.05.)

A Szentpétervári Kormányzóság Virica nevű  településén született 1908. április 10.-én (a régi naptár szerint). Egy igazi polihisztor volt. Nem csak író volt, aki tudományos-fantasztikus könyveket írt. Sok fantaszta volt és van a világban, de olyan mint ő kevés. Paleontológus is volt, sőt az ő nevéhez fűzhető a tafonómia tudományág megalapítása is. A tafonómia régészet segédtudománya. A bioszféra szerves anyagainak a litoszférába kerülésének módjával, módozatival foglalkozik. Azaz a tetemek sorsával.
Magát a kifejezést (tafonómia) is Jefremov használta először, még 1940-ben. Már hát biológiával is foglalkozott, nem középiskolai fokon. 1941-ben doktorál, 1943-tól professzor. (Doktori címet a Фауна наземных позвоночных средних зон перми СССР című munkájáért kapta.)
1929-1959 között a Paleontológiai Intézetben dolgozik. Ott 1937-ben laboratórium vezető lett. 1952-ben a Sztálin-díj 2. fokozatával tüntetik ki Тафономия и геологическая летопись (Tafonómia és geológiai feljegyzések [krónika] ) című monográfiájáért.
Irodalmi alkotásaiból láthatjuk, hogy filozófus is volt, hiszen gondolatait, eszméit regényein keresztül próbálta kifejteni, népszerűsíteni. Két legismertebb alkotása - melyekben a filozófiáját leginkább megismerhetjük - Az Androméda köd és a Bika órája. Az első utópia, a második disztópia.
Ki gondolhatta volna előre mindezt, hiszen egy aprócska faluban született, az egyházi anyakönyv szerint április 10.-én (Julán naptár szerint!), míg önéletrajzában (1967.) április 9.-e szerepel. (Na most akkor, mikor?)
Édesapjának, egy fűrésztelep bérlőjeként, 17 alkalmazottja volt. A telep a Wittgenstein hercegi család tulajdonában állt. Ezt követően Antip (aki kicsit később Antonra változtatja a nevét) Jefremov - az apa - saját vállalkozásba kezd. A helyi Zemsztvoban jól ismert személy lesz. De már mint Anton.
1917 után Iván megváltoztatja apai nevét (ekkor lesz Antonovics; egészen '17-ig Antipovics volt), hiszen már egy gazdag üzletember fia.
Eszessége korán megmutatkozik, már négy évesen tud olvasni. Hat évesen - állítólag - Jules Vernét olvas. 1914-ben a család Berdjanszkba költözik, Iván itt kezdi meg gimnáziumi tanulmányait. A forradalom ideje alatt szülei elválnak. 1919-ben édesanyjával és testvéreivel Herszonba költözik. Anyukája összeismerkedik egy vörös parancsnokkal, és vele együtt tovább költözik. A gyerekeket egy rokonára hagyja, aki hamarosan meghal tífuszban. Iván önként csatlakozott a Vörös Hadsereghez - így mondhatjuk, hogy ő is az ezred fia lett. 
Mellesleg, erről a jelenségről készült egy érdekes dokumentumfilm 1976-ban:


Ocsakov bombázásakor sokkot kap, ehhez az eseményhez köthető az enyhe dadogás megjelenése a kommunikációjában. 1921-ben leszerel, és Petrográdba megy tanulni. tanári segítséggel két és fél év alatt befejezi iskoláját.
Itt megállnék egy pillanatra.
Gyermekkoromban - még nagyanyámtól hallottam először - azzal az előítélettel ismerkedhettem meg, hogy a kommunizmus a nincstelenek és/vagy lumpenek ideológiája. Ennek jóval szofisztikáltabb verzióját már fiatal felnőttként halottam: a kommunizmus népszerűségének alapja a szociális irigység. Hát itt van Iván Jefremov, aki eme prekoncepció cáfolata. És nem az egyetlen. Jómódú családból származott. Pénz - mondhatni - volt dögivel. Mégis a tőkés rendszer ellenzője lett. Neki nem volt szüksége más anyagi javára. Ő adott. Ami ráadásul apai hagyomány is nála. Anton Jefremov híres jótékonykodó volt. (Most ha tudnám, hogy valaki a mai magyar középosztályból olvassa eme kis írásocskát, akkor el kellene magyaráznom, hogy mit jelent az a szó, hogy jótékonykodás.)
Iván Antonovics Jefremov intellektuális úton jutott el oda, hogy a tőkés társadalmi rendet ne minden létező világ legjobbikának tartsa. Az iskolai éveihez kötötte a váltást. ("Революция была также и моим освобождением от мещанства."  A forradalom volt ami megszabadított a kispolgáriasságtól.
És nem bánta ezt. Lehet elmélkedni...)
Miközben tanul, kénytelen közben dolgozni is. Dolgozott rakodóként, volt fűrésztelepi alkalmazott, favágó, éjszakás sofőr, kocsikísérő.
1923-ban sikeresen vizsgázik, mint tengeri navigátor. Következő év tavaszán a Távol-Keletre utazik. 1924-ben visszatér Leningrádba, és az Állami Egyetem Biológia Tanszékén megkezdi tanulmányait. A cél, hogy paleontológus legyen. Eközben több tudományos expedícióban is rész vett. Itt szerzett élményeit több irodalmi alkotásában is feldolgozta.
1932-1935 között a Leningrádi Bányászati Főiskola külsős hallgatója. Amely iskolát 1937-ben kitüntetéssel végzett el.
Iván Jefremov
1935-től kezdődően Moszkvában élt. A Nagy Honvédő Háború kezdetén Alma-Atába evakuálják. Onnan Frunzéba (Kirgiz SZSZK) kerül, ahol tífuszos lett. Ekkor - ágyhoz kötött betegként - kezdi el irodalmi munkásságát. Egy év alatt tíz művével készül el. Melyeket a háború után adnak ki. 
A háború után - más mellett - az Искатель nevű sci-fi magazin szerkesztőségének a tagja. Tudományos munkája miatt újra expedíciókban is részt vesz.
1957-ben jelenik meg Az Androméda-köd című regénye.
A '60-as évek technikai fejlődése számára egyre riasztóbbá válik. Nem arról van szó, hogy megöregedett és képtelen lenne használni a technikai újdonságokat. Nem. Egyszerűen az van, hogy látja, mindez hová fog vezetni. Ez ihleti híres disztópiáját, a Bika óráját.  Ebben az írásában egy közelgő társadalmi, környezeti és erkölcsi katasztrófára figyelmeztet. (A regénybeli Földön egy "andromédás" társadalom létezik, ám Tormansz bolygó lakói oligarchikus irányítás alatt élnek.)
Mivel kritikusai művét a szovjet valóság rágalmazásának tekintették, szerzeményét kivonták még a könyvtári forgalomból is. A '80-as évek végéig nem lehetett semmilyen módon hozzáférni a Szovjetunióban. Az írónak nem állt szándékában rendszerellenes könyvet írni, csupán az úgynevezett létező szocializmus fejlődésének zsákutcás tendenciáira kívánta felhívni a figyelmet.
A regény dialógusaiból nem derül ki, hogy az oligarchizmus Tormanszon a kvázi maoizmusból (муравьиного лжесоциализма)  vagy a kapitalizmus gengszterizálódásából alakult ki.
P. N. Gyemicsev a Központi Bizottság titkára nagyon jól ismerte Jefremov munkásságát. Nem csak a dogmatikus kritikusok állításai által, hanem Jefremov műveit is igen alaposan tanulmányozta. (1971. márciusában találkozott először személyesen az íróval.) Egy 2002-es dokumentumfilmben azt nyilatkozta, hogy ha a Párt vezetése tanulmányozta volna az író írásait, és nem betiltja azt, akkor sok katasztrófa elkerülhető lehetett volna. ("Ефремов был великий человек. Если бы его не запрещали, а изучали, многих бед в дальнейшем удалось бы избежать")
1972-ben jelent meg Jefremov utolsó regénye.
65 éves korában, 1972. 10. 05.-én hal meg. Utolsó kötete már a nyomdában, de a megjelenését már nem élte meg. A halál oka: szívelégtelenség. Sírja a komarovoi temetőben  van, de özvegye - harmadik felesége - szerint hamvait India felett szétszórták. Úgy, ahogy az író szerette volna.
Jefremov halála után egy hónappal a KGB házkutatást tartott lakásában, mert kémkedéssel gyanúsították az írót és a feleségét is. 1974. 03. 04.-én elindították a büntető eljárást... A vád kezdeményezője V. I. Alidin tábornok volt.
De művei kedvelői sem hittek a halálában. A Lityeraturnaja Gazetában megjelent a nekrólogja a halála után, mégis évek múlva is kapott az újság szerkesztősége olvasói leveleket, amiket az élő Jefremovnak szántak a megírói. 

Az Androméda-köd

Tóth Ákos így ír Jefromov művéről:
"Ivan Jefremov a szovjet sci-fi egyik legnagyobb alakja – ám korai halálával és az általa végig kitartóan tisztelt és propagált eszmék bukásával ő maga is kikopott a köztudatból, pedig az orosz tudományos-fantasztikus szcénának jelentős sarokpontja több írása is. Túl A borotva élén és A múlt árnyékán, nagyjából már tudtam, mire számíthatok tőle, és a feltételezéseim be is váltak: Jefremovot olvasni jó, mert technikája szerint mindig több cselekményszálat indít relatíve messziről, amiket aztán kiegyensúlyozatlanul vezet, de végül mindig összecsomózza őket: a csattanó viszont nem akkora durranás, mint várná az ember, az igazi érték a csatolt tartalomban lakozik, a művekbe zsúfolt elképesztő mennyiségű filozófiai, tudományos, eszmei mondanivalóban. Megijedni persze nem kell, ez nem kommunista propaganda, inkább az idealizált, kiteljesedett kommunizmus leírása, amire úgy istenigazából minden egyes ember elismerően csettintene: bizony, ha így lenne, nem volna rossz élni benne! Jefremov mindemellett „földhözragadt” sci-fi íróként is remekül működik: remek érzéke van ahhoz, hogy a maga korában ismert tudományos keretek minimális tágításával hihető, reális, kicsit misztikus hangulatot teremtsen – bár erre inkább A borotva éle a jó példa.

Az ominózus regénynek, a talán legtöbbet emlegetett Androméda-ködnek szerintem összességében két olvasata van:

Egyrészt, ez nem egy kommunista utópia, hanem A Kommunista Utópia, ami annyira jól ki lett dolgozva, hogy minimális módosítások mellett gond nélkül össze lehetne kötni úgy a Delelő-univerzummal, mint Szergej Sznyegov „istenembereivel”, esetleg Lukjanyenko kommunista disztópiájával az Ugrás könyvekből. A regényben olvasható események, a kaland, a konfliktus valójában csak eszköz arra, hogy Jefremov kidolgozza ennek a jövőbeni, áhított világnak a modelljét, eszmei hátterét, oktatási rendszerét, gazdaságát, politikáját, filozófiáját. Érezni a lapokon, hogy az író rajongásig odavan ezért a közegért és a benne mozgatott hőseiért. És szerencsére egy félmondatban nagyjából még azt is meg tudja fogalmazni, miért maradnak az ehhez hasonló társadalmak örökre álomképek: majdnem szó szerint hangzik el egyik fontos karaktere szájából, hogy új társadalom nincsen új ember nélkül. Egy másik párbeszédben a XX. századi civilizáció iránt érzett megvetésüknek adnak hangot a szereplők – a két gondolat összekötve egyértelművé teszi, hogy talán maga az alkotó is tisztában volt vele, mennyire távoli és elérhetetlen álmot rakott össze könyvében.

A másik benyomás kicsit borúsabb: bár kommunista utópiáról beszélünk, elmenne ez a kötet a náci főgondolkodók legszebb fantáziájának is. Jefremov egyenlőségről és testvériségről beszél, viszont itt szinte kizárólag árja, testben és lélekben ép, jól kidolgozott, eszmeileg egységes nézeteket valló (gyártósoron nevelt) emberek között zajlik a cselekmény (valószínűleg a véletlen műve, de azért nagyon érdekes, hogy a kollektív döntésekkel szembenő, ezzel konfliktust kirobbantó karakter éppen afrikai ősökkel bír). Csodaszép, bölcs és okos, egymást epekedésig szerető és tisztelő férfiak és nők körtánca ez a mű – ami nem baj, mert szívmelengető, de ha az emberben felüti a fejét ez a párhuzam a náci gondolkodók fajtiszta ábrándjaival, az bizony menthetetlenül keserű szájízt ad az olvasásnak. Hab a tortán, hogy szépségideál kérdésében rendszeresen az ókori krétai, görög és indiai kultúrákhoz nyúlunk vissza (mint Jefremovnál mindig), ami tovább erősíti a kellemetlen áthallást. (Egyébként, ahogy más értékelésekben is olvasható, ebből a könyvből Leni Riefenstahlnak kellett volna filmet forgatnia!).

Egy másik érdekes érzés akkor ütött szöget a fejemben, amikor olvasás közben visszagondoltam Szergej Lukjanyenko Ugrás-sorozatára, amiben közvetetten ezt a világot, közvetlenül pedig a Delelő-univerzumot lékeli meg az író, jelezvén, hogy egyáltalán nem is annyira ideális ez az ominózus kommunista utópia… És van is ebben valami, bár ezt már minden egyes olvasónak egyénileg kell megítélnie.

Összességében az Androméda-köd egy remek regény, amit olvasni jó és érdemes még ma is – ha a Sztrugackijok aktuálisnak számítanak, akkor Jefremov is az, Sznyegovval együtt! A benne lévő filozófiai tartalom egyáltalán nem tűnik idejétmúltnak, viszont jóval könnyebb rajta fogást találni, mint hatvan évvel ezelőtt. A történet egyszerre működik retro sci-fiként és friss, néhol thrillerbe, néhol társadalmi drámába átcsapó regényként, minden csak az olvasó képzeletén múlik. Én mégis azt gondolom, hogy a jefremovi regényírás csúcsa A borotva éle – ha lehet, még egy lapáttal rátesz erre a könyvre, atmoszférája pedig hosszú-hosszú időre magához láncolja az olvasóját. Bátor érdeklődőknek én inkább azt ajánlanám."
Tóth úr mint olvasó véleményezte a regényt. Ha minden állításával nem is feltétlenül értek egyet, de ennek ellenére adok a véleményére.
Én egyáltalán nem találtam fajelméletre utaló "nyomokat" a műben. A szereplők, és így a regény hangvétele is, épp hogy multinacionálisak. Egy multikulti közösség. Nem csak egy afrikai eredettel rendelkező karakter van a regényben, hanem van ott ázsiai is, például. Ahogy van orosz is, meg kínai, japán, perui aki lehet, hogy chilei.  (Tehát nem árják. Az ázsiaiak, a szlávok, az afrikaiak nem árják. Sem áltudományos, sem történelmi értelemben. Mert a náci fajelmélet áltudomány. Tudományos terminológiát használó kitaláció, mese.Történelmi értelemben létezett árja nép, ha olvasni akarsz róluk, akkor India korai történelmét kell tanulmányoznod. És rájöhetsz, hogy azok az árják nem lehettek a náci eszmében idealizált népség. Több tényből kifolyólag sem. De mindez nem a bejegyzés témája, jelenleg.) De nem a származáson van a hangsúly. Hiszen még a szereplők nevei alapján sem feltétlen tudhatjuk, milyen nációjú az adott kifundált személyiség. Itt nem a fajelméletet, hanem az internacionalizmust találhatjuk meg. Ezért (is) nekem a történet karakterei olyanok, mint egy világváros lakói. Ahol nem akadnak fenn a származásbeli különbözőségeken. És hogy egyengondolkodásúak? Igen, (ők) elvtársak. Kövek a falban.


Miközben feliratot készítettem a filmhez rájöttem, hogy Oldfan elérte a célját. Megkedveltem a sci-fi műfaját. Nem a lézerkardos-pisztolyos, hiperugrásos fantasy-kra gondolok. Hanem azon alkotásokra, amelyek felhasználnak valamilyen tudományág eredményeit. Legyen az fizika, szociológia, pszichológia, kémia vagy bármi más. Ami tudomány.
Jefremov eme műve méltó folytatása annak az irodalmi vonalnak, amelynek egyik legjelesebb képviselője Jules Verne volt. El kell egy kicsit merülni a csillagászatban ahhoz, hogy minden "átjöjjön" ami a műben szerepel. Sok évvel ezelőtt hívta fel Oldfan a figyelmemet erre az alkotásra. Akkor elolvastam a könyvet, és igazából akkor csak az ideológiai alapot láttam meg. Kedvesen figyelmeztetett levelezőtársam, hogy ennél sokkal több van ebben az alkotásban, és talán nem is ez benne a lényeg. És igaza volt.
És mi van a filmes feldolgozással?
A kritikai megjegyzésekben, írásokban rendszeresen a mozi negatívumaként említik, hogy pátoszos. Én azt gondolom, hogy egy utópiánál ez nem hiba. Sőt. Mert, ha nincs pátosz, nincs felemelő jövőkép előre vetítve, akkor az nem utópia, hanem dísztópia. Ami szintén érdekes műfaj, nincs is vele semmi gond, de az alma az alma, a körte meg körte.
A jelenlegi korszellem nem kedvez az utópiának. Napjaink divatos hozzáállása a cinizmus, a szarkazmus, a nihilizmus. Mindez a kor ideológiáiból fakad. A Történelem során az idealizmust eddig mindig felváltotta a szkepticizmus. Majd a szkepszist az ideák világa. Napjaink nem kedveznek a happy end-nek. De az emberiség eddig még mindig elkerülte a végső megsemmisülést. (Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem érheti utol.)
A filmbeli pátosz nem is olyan zavaró, nem is olyan gejl. Elvégre, egy mesét láthatunk. Egy tudományos mesét. Ahol a jó - az emberiség. Furcsa, mi?
Egyesek úgy gondolják, hogy Jefremov eme alkotása ihlette az Alien készítőit. Hogy ez igaz-e? Ki tudja? Hasonlót állított magáról - mármint, hogy egyik regénye ihlette a Nyolcadik utas: a Halál alkotóit - Alfred Van Vogt is. De hát a sikernek mindig sok anyukája van.
Milyen a film látványvilága?
Természetesen nincs benne CGI - nem is lehet benne, a kora miatt sem -, mégis ott van a csúcson. A korszak lehetőségeinek maximális (és ízléses) kihasználásával. A történet, a gondolatok, a mondanivaló bőségesen kárpótolja a talmi csillogást. Látható, nem a csinnadratta a lényeg. Illetve akinek az, annak ott van Hollywood és az elmúlt években a nézőkre tolt mondanivaló nélküli, de roppant látványos alkotásai. Végül is, időnként agylehúzást is alkalmazni kell. (De itt az időnként-en kellene, hogy legyen a hangsúly.)

A film cselekménye nem teljes (a könyvhöz képest). Ott ér véget, hogy a Tantra visszatér a Neptunusz pályájára. Innen már csak egy ugrás, hogy egy öthetes karantén után a Földre léphessenek a hazajövő űrhajósok. (Érdekesen szembesültem azzal, hogy Jefremov már annak idején is gondolt a vírusokra. Hogy egy idegen bolygóra lépéshez nem elég annyi, hogy mennyi a hőmérséklet ott, meg hogy van-e - és ha igen, akkor milyen - légkör ott. Ez apróságnak tűnik, de épp ez az apróság mutatja, hogy jól átgondolt a mű, és tudományosan megalapozott. A keletkezés korszakához - és napjainkhoz - képest. Nem egy hülyegyerek ábrándozásaival találkozhatunk a műben.)
Az eredeti tervek szerint nem ért volna itt véget a filmes adaptáció. Szerettek volna egy második (befejező) részt is készíteni, ám az egyik főszereplő korai halála megakadályozta ezt. Dar Vetert alakító  Sztoljarovról van szó.
Szergej Dmitrijevics Sztoljarov (1911-1969) első filmszerepe az 1935-ös Koszmicseszkij Rejsz című szovjet tudományos-fantasztikus némafilm volt, az utolsó pedig az 1967-es  Androméda-köd. Szép, mondhatni keretes szakmai életpálya.

A filmből két verzió létezik. Az eredeti 1967-es kópia, úgy ahogy annak idején vetítették. Ez 75 perces, és van egy 1980-as felújított verzió is, ami 68 perces. A másodikhoz felújították a képet és a hangot, valamint újravágták a filmet. A jelenetek sorrendje nem változott, ám egyes jelenetek igen. Ezekben a dialógusok nem csak rövidebbek, hanem a szóhasználat sem teljesen ugyanaz. Talán ezért kicsit kevésbé patetikus. Vagy csak én szoktam meg nagyon a stílust. Először a hosszabb, majd a rövidebb verzióhoz készült el a felirat. A felújítás során elhagyták, kivágták a filmből a kommunizmusra történő utalásokat. Azt az érdekességet még megjegyezném, hogy Artyekben a híres úttörővárosban készítették a földi helyszíneken játszódó jeleneteket.

A munka folyamán egy gondolat beleköltözött a fejemben. A főszereplő Dar Veter annyira hasonlít a regény szerzőjére... Olyan, mintha saját magát írta volna Jefremov bele a történetbe. Veter - neve Szél-t jelent - a Föld egyik főenergetikusa, aki miután kiég, új motivációt keres, és ezt az archeoógiában találja meg. Régészexpedíción vesz rész Veda Konggal. Az ifjú Jefremov miközben biológusként dolgozik beiratkozik a bányamérnöki karra, de közben eljár különböző (szibériai, mongóliai stb) tudományos kirándulásokra, felfedező utakra. Azután, ott vannak a hölgyek. Jefremovnak három felesége volt. És a házasságkötési és válási dátumokat nézve, nem tétlenkedett. Vetert gyengéd szálak fűzik Vedához, aki addig nem akar "kapitulálni" amíg Erg Noor - a párja -, aki a Tantra űrhajó parancsnoka, nem tér vissza a Földre. De a kapitányt se kell sajnálnunk, hisz épp az űrben vall neki szerelmet Niza, aki egy ravasz cselnek köszönhetően - igazából nem derül ki, hogy hogyan - kerül fel az űrhajóra.
Szóval, Veter annak ellenére, hogy egy mérnökember, aki gyakorlatias dolgokkal foglalkozik, egyúttal egy a szép iránt is fogékony ember. Hiszen az eljövendő világban - a mű szerint - csak ilyenek érthetik meg a más civilizációkat. Mert a csillagközi kommunikáció alapja a művészet.
A Nagy Gyűrűnek van egy közös nyelve... amiről semmit nem tudunk. Ugyanakkor a film szereplői egy táncos produkciót tekintenek meg, amit egy másik bolygóról küldtek, de nem földi emberek (bár humanoidok). Szerintem, bőven belefér az az értelmezés, hogy a Nagy Gyűrű nyelve több mint lingvisztikai kommunikáció. A filmet átlengi a reneszánsz életérzés. Nem csak a munka van piedesztára állítva, hanem az életigenlés is. Az emberek nem rabszolgaként dolgoznak, örömüket lelik az életben, aminek része a munka is. És hegyeket mozgatnak meg. Magasabb szférákba visz ezáltal bennünket a film. Végül is, ez egy elképzelt idealizált társadalom. A reneszánsz hatást a kosztümök is megerősítik.A földi szereplők ruházata erősen hasonlít az ókori görögök vagy rómaiak ruházatához. A diszítés alapján inkább a görögökéhez.
Azt gondolhatnánk, hogy nagy drámai jeleneteket szülnek a szerelmi szálak, de nem. Ez nem egy szappanopera. A teátrális, kinyilatkoztatós szövegmondás valójában lehetetlenné teszi a drámaiságot. Minden csak jelzésértékű marad. Így tisztának, majdnem hogy sterilnek hat az alkotás. Egy igazi szocialista realista alkotás, mind látványban, mind dialógusban. Mindezek ellenére, szerintem, érdemes megnézni ezt az filmet. És hogy melyik verziót? Nehéz kérdés. Adná magát a válasz, hiszen csak 7 perc a különbség a két verzió között. Hét perc. Mi az a hét perc? Legyen az eredeti!
Viszont a felújított kép és hang ad annyit hozzá, hogy a másodikat javasoljam.
Akkor most melyik legyen?
Nem tudom, mit írjak erre a kérdésre. Én mind a kettőt láttam, mégsem tudnák jószívvel tanácsot adni. De végül is, a kettő együtt sem olyan hosszú...


       

És stílszerűen záródjon ez a bejegyzés Iván Jefremov szavaival (fordította Gallyas Ferenc, ahogy a bejegyzés elején található idézetet is):
"A Föld hívta az expedíció vezetőjét, és az a tény, hogy az állomás vezetője megjelent az egészségügyi zárlat tilos helyiségeiben, az elszigetelés befejezését jelentette, s azt a lehetőséget, hogy befejezhetik a Tantra tizenhárom éves útját. Az expedíció vezetője nemsokára visszajött, s még jobban gondolataiba merült, mint máskor.
- Még ma felszállunk. Arra kértek engem, hogy az Amat planetáris gépről hat embert vigyünk magunkkal; a gépet itt hagyják, hogy új érclelőhelyeket vegyen birtokba a Plútón. Az expedíció tagjait és az általuk a Plútón gyűjtött anyagokat magunkkal visszük. Az a hat ember, akiről szó volt, megváltoztatta a planetáris repülőgép szokásos berendezését, s határtalanul merész hőstettet hajtott végre. Lemerültek a poklok fenekére, a Plútó sűrű neonmetán atmoszférájába. Repültek az ammóniák hóviharokban, minden pillanatban attól kellett tartaniok, hogy a sötétben beleütköznek valami jégtömb óriási tűszilánkjaiba, amelyek oly kemények voltak, akár az acél, s összetörik magukat. Sikerült megtalálniuk azt a helyet, ahol csupasz hegyek emelkedtek. Megoldották végre a Plútó rejtélyét; ez a bolygó nem tartozik a mi Naprendszerünkhöz. A naprendszer akkor ragadta magához, amikor a Nap áthaladt a Tejúton. Ez magyarázza meg, hogy a Plútó sűrűsége sokkal nagyobb, mint a többi távoli bolygóé. A kutatók különös ásványokat fedeztek fel ebben az egészen idegen világban. De még ennél is fontosabb volt az, hogy az egyik hegyháton szinte teljesen lerombolt építmények nyomait találták, amelyek arról tanúskodtak, hogy itt elképzelhetetlenül régen már civilizáció alakult ki. A kutatók által összegyűjtött adatokat természetesen még ellenőrizni kell. Az építőanyagok ésszerű feldolgozásához még bizonyítékokra van szükség… De mégis megragadó hőstett volt ez. Büszke vagyok rá, hogy csillaghajónk viheti e hősöket a Földre, s égek a vágytól, hogy meghallhassam elbeszéléseiket. Egészségügyi zárlatuk pár nappal ezelőtt befejeződött… - Erg Noor elhallgatott, a hosszú beszéd kifárasztotta."
"A sok vihart látott csillaghajó könnyedén szakadt el a Tritontól, s indult meg száguldva, óriási ívben, amely merőleges volt a Nappálya síkjára. Egyenes úton nem mehettek a Földre: minden hajó elpusztult volna a meteoritok és az aszteroidok, a Phaeton, e szétvert bolygó maradványainak széles övezetében; ez a bolygó valamikor a Mars és a Jupiter között volt, de a Naprendszer óriásának vonzása kettészakította.
Erg Noor meggyorsította a hajó sebességét. Eszeágában sem volt, hogy a hősöket a megszabott hetvenkét nap alatt vigye el a Földre, hanem úgy döntött, hogy kihasználja a csillaghajó kolosszális erejét, s az anamezonnal nagyon takarékoskodva, ötven óra alatt jut el a Földre.
A Földről érkező adások áttörték a teret a csillaghajóhoz; a bolygó köszöntötte azt a győzelmet, amelyet a csillaghajó utasai a Vascsillag sötétségével és a Plútó jeges homályával szemben arattak. A zeneszerzők románcokat és szimfóniákat komponáltak a Tantra és az Amat tiszteletére.
A világűrben harsogtak az ünnepi, diadalmas dallamok. A Marson, a Venuson és az aszteroidokon levő állomások egymás után hívták a hajót, s ünnepi akkordjaik belevegyültek a hősök iránti tisztelet közös kórusába.
- Tantra, Tantra - szólalt meg végre a hang a Tanács őrhelyéről -, szabad a leszállás az El Homrán!
A központi világűr-kikötő Észak-Afrikában egy pusztaság helyén épült, s a csillaghajó most feléje szállt a Föld atmoszféráján át, amelyet átjárt a napfény."


Отель Белград


Hotel Belgrád... Belgrád Hotel.

Nem olyan régen említettem már ezt a filmet. Miután megnéztem arra gondoltam, hogy kellene írni róla valamit. Persze, csak ha már van hozzá felirat. Aztán felmerült bennem, hogy tényleg csak akkor írjak róla, ha van már hozzá felirat? Hiszen nem ez lenne az első eset, amikor írok egy filmről, úgy hogy magyar nyelvű segédlet nincs hozzá. Írok róla, majd idővel készítek hozzá, és ez indokolttá teszi, hogy írjak még egy másik (esetleg egy harmadik) bejegyzést is az adott mozihoz.

Emlékszem, amikor először olvastam a film reklámanyagát. Annyira felcsigázta a képzeletemet az írás, hogy úgy éreztem, meg kellene nézni valamikor. A második gondolatom meg az volt, hogy biztosan valami túlhypeolt valami lehet, amire kár időt vesztegetni.

Azt gondolom a Отель Белград a koronavírus áldozata. Még akkor is, ha 150 millió rubeles befektetés 448 400 000-es bevételt generált (eddig) együtt Oroszországban és Szerbiában. A Kinopoisk szerint a film bevételei szinte megfeleződtek a két országban. Közel 6 millió dollár mindkét helyen. Úgy, hogy Oroszországban a film bemutatása után néhány héttel karanténba vonult, mintegy másfél hónapra, az ország. A szerbiai premiert (2020.03.10.) is valami hasonló követte. De, úgy rémlik, hogy hosszabb ideje volt az alkotásnak a kifutásra a szomszédunkban, mint a gyártó országban.

Milos Bikovics - a Holopnál említett - célja, nem hiú ábránd csupán. Már ha ennek a filmnek a fogadtatása alapján vehetünk bátorságot az általánosításra.

  A film

A szerb szívtipró Pável Arkagyevics, aki egy ötcsillagos belgrádi szálloda tulajdonosa, az aranyifjúk mindennapi életét éli. Az egyik este egy autós baleset során tönkretesz egy igen-igen drága műkincset. A kárt szenvedő, a szerb maffia műkedvelő (és műértő) műkincsgyűjtő vezetője, arra kényszeríti Pávelt, hogy térítse meg a veszteségét. Közben kiderül, hogy életmódjából kifolyólag a fiú ismeri a keresztapa kedves lányát. Aki azt szeretné, hogy Pável legyen a férje... Közben feltűnik Belgrádban Dása, a srác korábbi orosz szerelme is. 


Néhány mondatot szentelnék annak, hogy mi fogott meg ebben a vígjátékban. Mint a trailerből is látszik, nem feltétlenül a túl eredeti gegek. Nem hibátlan az alkotás, és nem mélyenszántó a mondanivalója. Csupán csak szórakoztatni akar. És ezt sikeresen teszi? Ízlés dolga.

Van egy romantikus mesénk, ami egy orosz-ukrán televíziós sorozatból "ered". De erről majd egy kicsit később. A romantikus szál mellett van egy kis Vrungel kapitányos (a magyar fordításban Linkóczi kapitány) műkincsrablásos cselekmény. Szinte teljesen lényegtelen mellékszál. Van egy kis nyelvi (közhelyes) játék; ha már szláv nyelv az orosz és a szerb is. Igaz, hogy a rácok délszlávok, a muszkák pedig keleti szlávok, de mégis! Van egy kis aktuál politika; választ kapunk arra, hogy miért népszerű Vlagyimir Putyin Szerbiában. És ha a kedves olvasó az elmúlt évtizedben járt déli szomszédunknál, akkor tapasztalhatja, hogy tényleg nagyon népszerű az orosz állam vezetője eme balkáni államban. A film diszkrét magyarázattal szolgál. Szerintem, ennek a népszerűségnek a kimunkálásában hatalmas szerepe van a NATOnak és az  Oroszország elleni gazdaság embargónak (2014-) is. Az előbbi a délszláv háborúkban betöltött szerepe miatt. A második esemény nagy nyertese Szerbia, Fehéroroszország, Üzbegisztán és az USA.

Valahol egy mozi bejáratának közelében...2020.03.18.

 Mit szeretek ebben a filmben?

Amikor néztem, úgy éreztem: nagyon szívesen elutaznék Belgrádba. Nagyon szívesen megnéznem a szerb fővárost. De nem mint turista! A filmet nézve, úgy vélem, hogy egy bő hét elég lenne a városra. Ha konzumidióta az ember. (Jaj! Ha az lenne, akkor véletlenül se utazna ebbe az országba! Erre ráfelejtettem.) Nagyon szívesen élnék Belgrádba, néhány hónapon keresztül. Nem mint turista. Néztem a városról készült képeket, és arra gondoltam: milyen kár, hogy nem beszélek szerbül! Milyen kár, hogy nincs ottani ismerősöm, aki ugyanúgy megismertetne a várossal, ahogy a filmben is láthatjuk. Megismerni a várost, de nem mint turista. Értitek mire gondolok? Túlmenni a közhelyeken, túlmenni a reklámokon, túlmenni az előítéleteken. A valódi várost megismerni!

Apropó, közhelyek és előítéletek. Nagyon tetszett, hogy ebben az orosz filmben ráaggatják a szerbekre mindazon közhelyeket, amit itt a Magyarországon élők az oroszokra aggatnak. A szervezett bűnözéstől, az alkoholfogyasztás szokásain át.

Van egy régi ismerősöm, aki huszonvalahány évvel ezelőtt megismerkedhetett Belgrád szépségeivel, valahogy úgy, ami módon nekem se ellenemre a dolog. Az ilyennek látom értelmét, nem az odautaztunk, ott voltunk, szelfiztünk, itt vagyunknak. Ja, és pancsikálás közben teljesen megismertem az adott országot, annak népességét. Nyugodtan kérdezzetek, tudok észt osztani! 

A film "előzménye"

Szóval, van egy orosz-ukrán koprodukcióban készült sitcom sorozat amelynek a Hotel Eleon a címe. Már három évad elkészített belőle az orosz SZTSZ televiziós társaság. Ezen alkotás a tisztán orosz gyártású Konyha (Кухня) széria spin-offja, mellékhajtása. Eme sorozat hatodik évadának elindítása előtt két héttel közölte a TV társaság, hogy új sorozatot indít. Az eredeti munkacíme a Hotel Eleon Grandhotel volt. Mivel spin-off-ról van szó, a főszereplők, azok karakterei is átkerülnek - kivéve azokat, akiktől el kellett búcsúzniuk a nézőknek, a hatodik évad végén - az új alkotásba. Az Alekszandr House (Александр Хаус) épületét "használták" fel az Eleon díszletéül.  Eme épület Moszkva szívében található, valahol a Gorkij Park és a Tretyakov Képtár között. (Cím: ул. Большая Якиманка, д. 1)

2017 januárjában betiltják a sorozatot Ukrajnában. Nem politikai mondanivalója okán, mert ilyen nincs neki, csupán csak ezért, mert minden 1991 után készült orosz nyelvű könyvet, filmet, filmsorozatot betilt az ukrán kormány. Ez év tavaszán (2017. május 15.) elkezdi vetíteni az SZTSZ a második évadot.

2017. november 20.-án elkezdik a befejező évad sugárzását. 2020. március 5.-én a tv sorozat két főhősének - Pávelnek és Dásának - a kalandjai a moziban folytatódnak, Hotel Belgrád címen...


На Париж!

Valamikor 2019 tavaszán egy reklámhordozón véletlenül megakadt a szemem: Párizsba!
Ú! Biztos jó lehet, de jó lenne megnézni (egyszer)!
Megnéztem.
Nem biztos, hogy érdemes volt. A Kinopoisk 3,6-os értékelése figyelmeztető volt. (Ugyanez a Nemzetközi Mozi AdatBázisban - jelenleg - 1,6-on áll.) De hát a Hitler Kaput! sem a magas tetszési indexéről híres. Az orosz mozis oldalon még csak-csak, de az IMDB nagyon lehúzza. (Bár azért jobb az eredménye, mint ennek a 2019-es alkotásnak.) Pedig nem rossz film az.
Na, a Párizsba! az az.
Második világháborús... Ja, és megtörtént eseményt dolgoz fel. (Bár ne tette volna, vagy ne így!) 165 millió rubelt költöttek rá (vagy ahogy a Kinopoiszk írja 180 milliót; tessék választani!). Látszik ez a filmen?
Látszik. A kellékek, kosztümök és egyéb kiegészítők profik. A probléma csak a sztorival van, és a színészekkel.
Pedig olyan jól indul
Pedig elfogadhatóan indul az egész.
Nézem az első perceket... Te jó ég! Hopp! Hopp!
Mi lesz ebből? Egy jó kis T 34 utánérzés? Vagy egy T 34 paródia? (Ráadásul csak néhány hónap különbség van a két film bemutatója között.)
Nem.
Az ígéretes kezdet a főcímig tart.
Bent vagyunk egy tankban. Utcai harcban veszünk részt. Sikeresek vagyunk.
A harckocsi véletlenül behajt egy pajtába. Ahol... Ahol ott van a német vezérkar. Ám a térkép, nem véletlenül, lángra kap, és... Jön a  főcím.
Fiúk! Itt kellett volna abbahagyni. A csúcson.
 És a film eleji geg, nem adja el az egész alkotást.
Nagy dilemmám, mi akart lenni ez a film?
Vígjáték? Annak gyengécske.
Komoly, háborús film? Ne nevettess!
Az igazsághoz akkor járhatunk közel, ha azt vélelmezzük, hogy egy könnyed hangulatú, időnként humoros, háborús történettel van dolgunk. Sokat akartak a készítők markolni. Túl sokat.
Itt van mindjárt a főhős - Alekszandr Voronyin őrnagy, tankos zászlóalj parancsnok, Dmitrij Pevcov alakítja -, aki túl öreg. Mármint a filmben. Könyörgöm! Pevcov 57 éves. 1986 óta filmezik. A 2011-es Borisz Godunovban ő Vorotyinszkij herceg. És nem rossz. Erre most egy húszon-harmincévest kellene eljátszania. Nem túlzás ez egy kicsit? A mozgásán látszik, hogy... Nem véletlenül szűnik meg a hadkötelesség az 55. életévnél.
A film nézése közbe olyan érzésem volt, mintha olyan magnumos- tomselleckes karakterre gondolhattak az ötletgazdák, amikor a kitalálták a feladatát. Ha igen, akkor ez nem nagyon jött össze.
Vagy ott van a másik nagy veterán: Szergej Makoveckij. Ő egy SZMERSes őrnagyot alakít. Elég megfáradtan. Ő 1958-ban született. Folytassam, vagy kiszámoljátok magatok is?
Bár... Nem kizárt, hogy rendezői elgondolás volt, hogy egy 62 éves színésszel játszassanak el egy Százéves családnevű őrnagy karakterét. A matuzsálem korú tiszt szerepét tisztességesen hozza Makoveckij, de ez nekem kevés. Legalábbis ebben az esetben.
És végül nézzük meg a harmadik nagyágyút!
Mihail Jefremov.
Túl sok szerepe nincs, egy enyhén ittas zászlóalj parancsnokot kell alakítania. Jól hozza a karaktert. Annyira jól, hogy meggyőződésem, hogy ittas állapotban filmezett. Ebben az esetben is. Ami nála - sajnos - már egyáltalán nem ritka dolog.
Nem olyan régen került az orosz művészvilág néhány prominensének kereszttűzébe. Épp ezt vágták hozzá. Mármint, hogy semmi másról nem szól a "művészete", mint hogy részegen betántorog a színpadra, és... majd lesz valahogy.
Persze, valahogy el kellett jutni idáig. Miért csak most baj ez? Miért csak most vágják ezt a fejéhez? Mert nem olyan régen közlekedési balesetet okozott. Épp sietett a munkahelyére, a színházba. Az ütközés során halálos áldozat is lett. Ahogy legtöbbször lenni szokott, a vétlen fél.
Volt olyan, aki Jefremovot legyilkosozta. Mert a közúti szerencsétlenség nem először fordul elő vele, és elég régóta csak alkoholos állapotban jelenik meg mindenütt. (Egyidős Pevcovval, mégis ha összehasonlítjuk őket, azt gondolhatnánk, hogy minimum egy tízes van köztük. Haj, az alkohol!) Az hogy Mihail Jefremov mindig részeg lenne, a színész arcát elnézve teljesen hihetőnek tűnik.
Azt gondolom egy színészi karrier(?) végét láthatjuk.
Bár... Van egy ország, ahol ilyen helyzet után is folytathatta a színész "úr" a karrierjét. És vannak országok, ahol nem tudnák folytatni. De ez már a közmorállal összefüggő filozófiai kérdés.
Persze vannak még elismert színészek, színésznők a filmben, de az összhatáson - még ha tisztességesen el is játsszák karakterüket - nem tudnak javítani. Elnézést, Renáta Litvinova!

A filmnek jópár hiányossága van. Számos dolog el van fuserálva benne. Akiket mélyebben érint ez, azoknak ajánlom a BadComedian értékelését. A csapat fele olyan hosszú filmecskét készített (időtartalomra), mint a boncasztalra tett alkotás. De jobb lett. Sokkal!
 

Ja, és hogy miről szól a film?
Néhány szovjet katona elhatározza, ha már véget ért a háború, ha már épp Németországban vannak, szóval elindulnak megnézik Párizst, hogy milyen is valójában. Az az 1900 km nem számít.
Az ötlet nem volt rossz.

Végül is, 1814-ben is parádéztak Moszkva katonái a Champs-Élysées-n.