Ekipázs (2016)

A film eredeti címe: Екипаж
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.

EKIPÁZS (2016)

Néhány hónappal ezelőtt szereztem tudomást arról, hogy elkészült az Ekipázs 2016-os változata. Nem volt egyértelmű és értelemszerű, hogy ennek a filmnek a fordítását én készítsem el.  A film pont abban az időszakban jött ki, amikor - elsősorban magam előtt – megkérdőjeleztem az egész orosz filmfordítási munka létjogosultságát. De már a nyár folyamán kaptam arra utaló üzeneteket, hogy az a szűk kör, akit érdekel az orosz filmművészet, szívesen venné, ha a blog oldalain jelen lenne ez a film. Ennyi rövid és személyes bevezetőt szükségesnek tartottam leírni.

A hivatalos fülszöveg szerint: a történet egy tehetséges fiatal pilótáról Alekszej Guscsinról szól, aki nem ismeri el a hatóságokat és a szabályokat, inkább a személyes becsületkódexének megfelelően jár el. A szabályok be nem tartása miatt elbocsájtják a katonai repüléstől és kisebb csoda kell hozzá, hogy kapjon még egy esélyt, hogy repülhessen. Guscsin új életet kezd. Mentora egy szigorú repülőparancsnok Leonyid Zincsenko lesz. Kollégája, a másodpilóta, a megközelíthetetlen szépségű Alekszandra. Egyik kapcsolat sem könnyű. De az élet és halál határán, amikor a talaj kicsúszott a lába alatt, körös-körül tűz és hamu, Guscsin megmutatja mindenkinek, hogy mire képes. Csak ő és a személyzet (az Ekipázs) képesek együtt végrehajtani a bravúrt, amelynek során több száz életet mentenek meg.

Érdekes az a vita, ami szinte sohasem látott mennyiségben árasztotta el az orosz Internetet. A vita lényege, hogy ez a film most rosszabb avagy jobb, mint az 1979-es, Alekszandr Mitta által készített eredeti verzió? Azzal, hogy „remake”, nem is érdemes vitatkozni, ez egyértelmű. Nem is bizonyítja jobban más, mint hogy a filmet záró stáblista, a tisztelet és hála jeléül, Alekszandr Mitta nevével kezdődik. (Meg kell említeni, hogy a rendező Nyikolaj Lebegyev, Mitta tanítványa.)  A „remake” rendkívül gyakori a filmművészetben. A legutóbbi időkig tudnánk sorolni magyar, európai vagy amerikai példákat. De vissza az összehasonlításokhoz: nyilván az tudja maradéktalanul élvezni filmet, aki nem látta az 1979-es változatot. Annak ismeretében óhatatlanul is összehasonlításokat teszünk. Nagyon hasonlít a két film a tagoltságában is. A személyes problémák feldolgozása és a katasztrófa-akciófilm rész az 1979-es változatnak megfelelően épül fel. Az első felében megjelenik a szerelmi konfliktus, a családi problémák, amikben sokan a valódi drámai komponenseket hiányolják, mások ezt a véleményt értetlenkedve fogadják, hiszen megható jelenetekből nincs hiány a filmben. Az viszont igaz, hogy az emberek közötti ”földi katasztrófák” ábrázolása Mittánál sokkal mélyebb és szomorúbb. Kiemelik, hogy a filmben a főnökök, a főnökség aljassága esetenként kissé eltúlzott. A második részben a speciális effektusoké és az akcióé a főszerep, amellyel kapcsolatban van olyan cikk, ami így kezdődik: „Ezt tényleg mi forgattuk?” Ennyire meglepően kifogástalan az akciójelenetek kidolgozottsága.

Összességében kijelenthető, hogy ez egy népszerű közönségfilm. Más is, mint a többi, kortárs orosz film. Lényegesen magasabb színvonalat képvisel, mint a szokásos orosz „filmtermékek”. Nem csupán megfelel az elvárásoknak, hanem lényegesen túl is szárnyalja azokat. Lehet persze a mai orosz moziban „termelni” tisztességes filmeket, amiket nem is kell szégyellniük, de lehet olyat is, ami a nemzetközi porondon is megállja a helyét. Az Ekipázs 2016 ilyen. Bár nem ez az első fecske, de általános vélemények szerint ritka ez a színvonal. Rendkívül éles az az észrevétel, ami szerint ha párhuzamba állítjuk az USA-ban készült bármelyik akciófilmmel, ott nem létezik, hogy akár egyetlen pillanatra ne villanjon fel az amerikai zászló, ezzel is burkoltan szinten tartva a néző hazafiasságát és biztosítva a kasszasikert. Ebben a filmben az orosz zászló nem látható. Egyszer sem lehet hallani, hogy ha vodkát iszol, egy medve erejét kapod, vagy Oroszország = Erő. Vagy hogy az orosz nem adja meg magát. Nem. Ez a film hétköznapi emberekről – szakemberekről szól, akik minden országban és minden területen megtalálhatók. A hősiesség ugyanis általános érvényű, nemzetközi. Nem ország-függő.

Szinte törvényszerű, vagy legalábbis várható volt, hogy a kritikusok fanyalogva fogadják, bár néha már-már meggondolatlanul és meglepően negatív módon nyilatkoztak a filmről. Annyira, hogy az első kritikák után a nézők jó része preventíven negatív érzésekkel volt kénytelen beülni a mozikba. Említik, hogy a 2004-2012 közötti oktatási miniszter, Fursenko, egyszer azt nyilatkozta, hogy „a modern Oroszországban lassan már nem alkotó embereket nevelünk, hanem szakképzett fogyasztókat…” és hogy ebbe az elvbe beleillik ez a film, amely szerintük nem más, mint a szovjet eredeti középszerű feldolgozása, hollywoodi sablonok alapján. Az eredeti filmmel szemben - emeli ki a kritika - sok itt a túlzás. Legfőképpen a szereplőkben. A régi filmben hétköznapi emberek voltak, bátorsággal, elkötelezettséggel, emberi tisztességgel. Az új Ekipázs kissé a „szuperemberek” felé viszi el a szereplőket. (a filmet megtekintve, ezzel a véleménnyel abszolút nem értek egyet) A film hibáit és fikcióit előszeretettel elemzik, hozzátéve, hogy a film általánosságban fikció, bár nem ártana néha egy kis komolyság, ami persze mindig fel van áldozva a szórakozás kedvéért. A film repüléstechnikai problémáival kapcsolatosan az az építő kritika is elhangzott, hogy kár volt ész nélkülinek és butának feltételezni az orosz nézőt, aki pattogatott kukoricát zabálva követi Hollywood minden lépését. Hívták volna inkább tanácsadóként az egykori Szovjetunió valóban kiemelkedő repülési szakembereit. Biztosan hitelesebb lett volna a film.

A rendező, Nyikolaj Lebegyev 1966-os születésű, ez a 11. filmje. Nem csak rendezte a filmet, de a forgatókönyvet is ő írta. Lényeges információ róla, hogy Alekszandr Mitta tanítványa, tehát a kapcsolat a ma is élő mesterrel, igencsak intenzív. Filmjei közül kiemelkedő a 2002-es „Zvezda” (Csillag) és a 2013-as „Legenda No.17”

Danyila Kozlovszkij

A férfi főszereplő, a Danila Kozlovszkij által megformált, Alekszej Guscsin, egy fiatal és talán éretlen gondolkodású, szinte gyerekes pilóta, aki ugyanakkor igazi zseni és szenzációsan virtuóz, korához képest nagy tudású repülőgép-vezető. Tipikusan jó természetű, bár az elején kissé arrogánsnak és nagyképűnek is tűnhet, akár a szabályzat ellenében, de mindig az emberek érdekében hozza a döntéseit. Ez persze azt eredményezi, hogy az ajtók általában bezáródnak előtte. Sajnos éretlensége, alkalmazkodási képességének teljes hiánya és önfejűsége miatt minden szolgálati helyéről kirúgták, utolsó lehetőségként kapja ezt az állást, egy új légitársaság gyakornok másodpilótája lehet. Danila Kozlovszkij,  még csak 31 éves, szupertehetségnek és szupersztárnak tartják Oroszországban. Fiatal kora ellenére már 38 filmben szerepelt, aktív színházi karrierrel rendelkezik. Magánélete a lapok kedvenc témája. Elvált, emiatt elég szabados életet él, nevét különböző modellekkel és színésznőkkel hozzák hírbe.

Vlagyimir Maskov

A másik férfi főszerepet, Leonyid Szavics Zincsenko-t, az idősebb pilótát Vlagyimir Maskov alakítja. A kritikák csak annyit írnak róla: telitalálat. Bár kissé mintha túl egyszerűen játszaná ezt a szerepet. Megközelítőleg ugyanolyan keményen és ridegen viselkedik, függetlenül attól, hogy a feleségével vagy a fiával vagy a kollégáival beszélget. Ugyanaz a rendíthetetlen, közönnyel határos nyugalom árad belőle. Vlagyimir Maskov 1963-ban született, tehát ő már a szovjet érában is színész volt. Számos díjat és elismerést kapott a pályán töltött 27 éve alatt. Szintén szerepel különböző színházi előadásokban.

Agnė Grudytė

Érdekes vagy inkább kissé egyedi a női főszereplő, Alekszandra Kuzmina (Agnė Grudytė). Ő az erős és független nő képviselője. A film legvégéig nem beszél a szerelemről vagy szeretetről. Nem lágyul el, nem válik gyengévé. Ugyanakkor szinte lelkesen és büszkén beszél az elszenvedett diszkriminációról, arról, hogy női pilótaként senki sem veszi komolyan és hogy ezzel hogyan küzd meg. Talán direkt eltúlzott a sértődékenysége. Agnė Grudytė, litván színésznő, 1986-ban született az akkori Szovjetunióban. Színészi és filmes karrierje – legalábbis partnereihez képest – nem túl jelentős. Hét filmben szerepelt eddig, amik között litván tévés produkciók is vannak. Fiatal kora ellenére az Ő magánélete sem mentes a hangos botrányoktól. Már kétszer volt férjnél, egy kislány édesanyja.

Jekatyerina Spica és Szergej Kempo

A két előtérben lévő légiutas-kísérő közül a fiút, Andrejt, Szergej Kempo játssza. Az 1984-ben született fiatal orosz színésztehetség már játszott együtt Danila Kozlovszkij-jal a szintén Nyikolaj Lebegyev által rendezett 2013-as „Legenda No17.” című filmben. (Ez egyébként sport témájú, jégkorongos film.) A másik, a vezető légiutas-kísérő hölgy, Vika, akit Jekatyerina Spica alakít. A 29 éves színésznő szintén a legismertebb fiatal sztárok közül való, 34 filmben szerepelt és szintén látható színházi szerepekben is.

Még két szereplőről muszáj írni. Az egyik a Guscsin édesapját szívszorítóan jól alakító Szergej Sakurov. Ő igazi korelnök, 1942-ben született szovjet-orosz színész. Közel 100 filmben szerepelt, a legnagyobb szovjet-orosz és külföldi rendezőkkel dolgozott már együtt. Élő legenda. A másik a fiatal, akrobatikus képességekkel rendelkező Valera, Zincsenko fia. Az őt alakító Szergej Romanovics, még csak 24 éves, de már 22 filmben szerepelt és 20 körül van a színházi szerepeinek száma. Nagyon tehetséges és óriási jövő előtt álló színésznek tartják. Artista képességei figyelemre méltóak.

A filmben vannak magyar vonatkozások. Ez nagyon furcsa volt számomra, hiszen azt gondoltam, a magyar-orosz kapcsolatok 2016-ra már elkoptak. Legalábbis annyira, hogy egy idei filmben már ne legyen magyar motívum. De azért a szigeten a repülőhöz még a mi jó öreg Ikarus buszunkkal szállítják ki az utasokat. Sőt, az információs tábla kiírása szerint még repülőgép is indul Budapestre… Miért pont hozzánk? Ki érti?

A film érdekességei közé sorolandó, hogy a légitársaság dolgozói egymást „elvtárs”-nak szólítják. Sőt, a filmben egyéb párbeszédekben is feltűnik ez a megszólítás. Kis körkérdést tettem fel az orosz ismerősök körében, akik egyöntetűen azt mondták, ez a megszólítás az egyenruhások között teljesen normális még ma is. Politikai rendszertől függetlenül. Magyarul már kissé idegenül hangzik ez a lefordítás, de a „товарищ” az nem lehet „bajtárs” vagy „kolléga”, „úr” meg aztán végképp nem. Egyébként a témával bővebben foglalkozik egy dolgozat, akit érdekel, ajánlom figyelmébe: http://elib.kkf.hu/okt_publ/szf_18_21.pdf.

További érdekesség, hogy Guscsin Valerát a repülőtéren, minden előzmény nélkül, egyszer csak Cskalovnak szólítja és a film további részében is így nevezi. Valerij Cskalov (1904-1938) a Szovjetunió egyik leghíresebb berepülő pilótája volt. Guscsin félig viccesen, félig tiszteletből nevezi így fiatal fiút, aki a legnehezebb percekben apja helyett ül a második pilóta székében.

Meglepő, hogy az 1979-es Ekipázs volt az első szovjet katasztrófa-film. A 2016-os Ekipázs pedig - bármilyen furcsán hangzik – a „modern” Oroszország első katasztrófa-filmje. Ahogy olvasom és átélem és megnéztem… Nos mindenkinek más tetszik belőle, vagy más nem tetszik belőle. A filmek sorsa már csak ez. Érdemes megnézni.


                                                                                                             Amundsen

A feliratot megtaláljátok itt!

Út Berlinbe

A film eredeti címe: Дорога на Берлин
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25 és 23,976
kiterjesztése: srt.
















Az Eljuttatni bármi áron közzététele után elhatároztam, hogy nem készítek több második világháborús filmhez feliratot. Ennek a döntésnek személyes oka van. Valami olyasmi, amihez hasonlót Amundsen is megtapasztalt, és ezért bizonyos szempontból erősen "visszavett" ő is. Konkrétumokat nem kívánok megosztani, legyen annyi elég, hogy az inkorrektségből elegünk lett.

Az Út Berlinbe egy 2015-ös alkotás. (A hivatalos DVD, és Blue Ray megjelenés időpontja 2015. május 26.) Még abban az évben találkoztam a filmmel. Hogy mégis készítettem hozzá feliratot, az annak a személynek köszönhető, aki az Eljutattnira is megkért.

Szándékosan nem a hivatalosan kiadott DVD, Blue Ray borítón található (és a Kinopoisk által is használt) képet tettem ki a bejegyzés elejére.Az adott kép annyira megtévesztő szerintem.

Erre a képre ha rátekint az ember, azt gondolhatja, hogy egy dicsőséges csihi-puhis filmet fog látni. Sok-sok puskaropogással, remélhetőleg ömlő vér, kiforduló belek, és összeégett emberek látványával.
A magasban tartott vörös zászló, a háttérbe lévő épület építészeti stílusa, a címben szereplő városnév könnyen hamis asszociációra késztethet minket. Óhatatlanul az ember eszébe juthat egy nevezetes fénykép, amin éppen a Reichstagra tűzik ki a sarló-kalapácsos zászlót.
De ez a film nem ilyen, nem erről szól.
Ez gyakorlatilag egy road mozi, világháborús környezetben. Nem mondom, hogy nincs benne fegyverropogás, csatazaj. Mert van. De a lényeg nem az. Mi a lényeg?
Ami a valóságban is. Az emberi kapcsolatok.
A film két főszereplője, Szergej Leonyidovics Ogarkov és Dzsurabajev (csak így egyszerűen, mert a kazah fiúnak nem tudjuk meg a teljes nevét, és maga ez a tény is fontos lehet a mű értelmezésekor), egymás számára teljesen közömbösek.

Jelenet a filmből

Nem ismerik egymást, nem is ismerhetik, de úgy alakul a helyzet, hogy közösen kell elindulniuk.
Útjuk célja a hadsereg parancsnoksága.
1942.-ben járunk, még a fordulat előtt, de már kibújt a szög a zsákból, már foszladoznak a mítoszok.
Nem kívánok a történelmi részletekbe (most) belemerülni, elég azt szem előtt tartani a film nézésekor, hogy bár a Wehrmacht még offenzív műveleteket folytat, ám a lendülete már alább hagyott. Az utánpótlási vonalai meghosszabbodtak, és jelentős partizán tevékenység bontakozott ki az általa megszállt területeken.
Történetünk hősei a Déli Fronton szolgálnak. Innen indulnak útnak.

A film forgatókönyvét Emmanuil Kazakevics Két ember a sztyeppén című, magyarul is megjelent, műve, és Konsztantyin Szimonov háborús naplója alapján írták. Sztálin egyik kedvenc háborús regényírójáról most nem kívánok írni (megtettem én ezt már máskor, amit a 2014-es év februári bejegyzésében el is olvashattok), viszont Kazakevicsről essen néhány szó:

Emmanuil Kazakevics

1913. február 24.-én (régi naptár szerint 11.-én) született a Poltavai kormányzóságban található Kremencsugban.  Édesapja újságíró, és irodalomkritikus, édesanyja tanárnő. Szüleivel és Galina nevű nővérével együtt több városban is éltek. (Gomelben, Moszkvában, Kijevben, és 1924-től Harkovban.)
A harkovi épületgépészeti műszaki főiskolán végez. 1932-ben szüleivel Birobidzsánba költözik. (Ebben az időszakban az állami propaganda erősen népszerűsíti a vidéket, főként az ország zsidó származású lakosai között. Ezzel egyszerre szeretnék a cionisták vitorlájából a szelet kifogni, és nemzetközi támogatásokhoz is így szeretnének hozzájutni. Közben a Távol-keleti részeket megerősíthetik a koreai, kínai beszivárgás ellen, illetve megfékezhetik az elégedetlenkedő bajkálontúli kozákokat is.) A Zsidó Autonóm Körzet építkezésein, szakképesítésének megfelelően, tevékenyen részt vesz.
1935 és 1938 között a Birobidzsaner Stern (Birobidzsani Csillag) című újság irodalmi szerkesztőségében is ténykedik. Nevezett újság (alapítva 1930. november) első szerkesztője az író édesapja volt. Eleinte hetente háromszor jelent meg az újság 2000 példányban. (Napjainkban is megjelenik, ma már kétnyelvű [orosz, jiddis], míg a kezdetekkor csak jiddis nyelvű volt.)
Első versei is itt, ezen az médiafelületen jelennek meg (1932). Már ebben az évben önálló (és első) verseskötete is megjelenik. Érdekességként megemlítem, hogy Kazakevics szépirodalmi tevékenysége során a verseit (először) csak jiddisül írta, prózai alkotásait pedig csak oroszul. Puskint, Lermontovot, Majakovszkijt fordított jiddisre.
1937-től mint szabadúszó műfordító tevékenykedik. (Pl. Balzac Ismeretlen remekműjének orosz fordítása is az ő nevéhez fűződik. 1939.) 1938-ban Moszkvába költözik, 1940-től tagja az Írószövetségnek. 1941-1945 között katonai szolgálatot teljesít. Kezdetben a népfelkelők irodalmár századában. Felderítőként kezdte, majd a felderítő különítmény vezetőjévé, kapitányává (ami a mi századosunknak felel meg) vált. 1944-ben belép a Szovjetunió Kommunista Pártjába [ВКП(б)].
Első orosz nyelvű regénye a Csillag (Zvezda) volt (1947). Ebből film is készült, kétszer is. 1949-ben, és (a remake) 2002-ben. Ez a regénye is megjelent magyarul. Az orosz nyelvű megjelenés évében a szerző elkészítette regényének jiddis nyelvű fordítását is, ami a moszkvai Ejnikajt (אייניקייט - Egység) újság dupla számában jelent meg. Ez az újság a Zsidó Antifasiszta Bizottság (1942-1948) egyik sajtóterméke. A lap példányszáma 1945-ben 10 000 volt. Az újságot a kozmopolitizmus elleni küzdelem okán szüntetik meg. A Csillag jiddis változatának az Ejnikajtban történt megjelenésével azonos időben, a varsói Folks Sztyme (פֿאָלקסשטימע - Nép Hangja) újságban is megjelenik. (Ezt az újságot Lengyelországban adták ki, de ebben az időben a Szovjetunió területén is terjesztették.)
A Két ember a sztyeppént 1948-ban írta meg. A hivatalos kritika nem fogadta kitörő lelkesedéssel ezt a regényét. Ennek oka lehet a megváltozott belpolitikai helyzet is. (Lásd: Az Ejnikajt megszűnésének oka.) Ám ettől függetlenül 1948-ban megkapja első Sztálin díját (a másodikat 1950-ben kapta.)
1949-ben a Tavasz az Oderán címmel jelenik meg könyve. Az 1953-ban írt regénye (Сердце друга) ismét a kritika kereszttüzébe került. 1956-ban megírja a Tavasz az Oderán folytatását (Дом на площади). Majd jön 1961 A kék füzet. A Carlo Collodi által írt Pinokkió kalandjait oroszra fordítja. Utolsó regénye (Новая земля) befejezetlen marad...
1962. szeptember 22.-én meghal E. Kazakevics. Testét a Novogyevicsi Temetőben helyezték végső nyugalomba.
Eddig hét művét filmesítették meg. Az egyiket kétszer.

Néhány gondolat a felirathoz

"- Dzsurabajev! Drzsurabajev! A csizmáid nem szorítanak?
- Nem!"
Hangzik a párbeszéd a film egyik jelenetében. A nem-leges válasz után a kérdező felröhög.
Miért? Kérdezheti a figyelmes, és elmélyült filmnéző.
A válasz nagyon egyszerű. A kérdés kétértelmű. Az orosz szlengben amikor megkérdezik valakitől, hogy nem szorít-e a lábbelije, akkor a felől érdeklődnek, hogy nem hülye-e az illető.
Utalás arra, hogy az illetőnek mintha hirtelen megnőtt volna a lábfeje. A fej mérete nem változik, de a láb megnyúlik, megnagyobbodik. Tehát agyilag visszamaradt a fejlődésben, és abnormális kinézetű lesz a delikvens.
A kinézetének abnormalitása, és a negatív irányú mentális képességek között a magyar nyelv is lát kapcsolatot. Lásd a mongol idióta kifejezést. (Ez a Down-szindróma népi elnevezése.) Itt a betegség miatt elváltozott arc, és a távol-keleti emberek arcformája közötti hasonlóság okán alakult ki ez a pejoratív értelmű, bántó és rasszista kifejezés.
Szóval, Dzsurabajevtől úgy kérdezik meg, hogy minden rendben van-e a lábbeliével, hogy közben úgy is lehet érteni, hogy kétségbe vonják szellemi képességeit. Ezért röhög fel a szolgálatvezető. Persze, közben "játssza a hülyét", hiszen így fejezi be a társalgást:
- Nézd, közbe akartam járni, hogy adjanak neked egy újat."
Felmerült bennem, hogy élve a fordítói szabadsággal "magyarosítom" a párbeszédet, de arra jutottam, hogy inkább csak ferdíteném a dialógust, mint fordítanám, ha ezt tenném. Hiszen annyira egyértelműen lábhoz kötött az elsődleges értelme a párbeszédnek.
Az enyhe évődő kötözködést persze nem reagálja le a kazah srác, de ez érthető is valahol, hiszen nem anyanyelve az orosz.

A fasiszta szó jelentése az orosz köznyelvben:
Már általános iskolás koromban felhívták a figyelmünket (az osztályét), hogy a fasiszta szót nem minden esetben használják megfelelően az emberek. Most nem kívánok azzal foglalkozni, hogy egy tudományosan pontos definícióját megadjam a szónak, hiszen ilyen meghatározásnak könnyen utána tud nézni akárki. Szeretnék kitérni arra, hogy a történelmi, politikai jelentés mellett él az orosz kultúrközegben egy köznapi jelentése is a szónak. Ebben, ilyen értelemben is használja a film egyik szereplője ezt a kifejezést:

"Ez a háború, olyan mint egy játék. Elkapják, és megölik. Észre se veszik, hogy maga lány. Mert fasiszták. Érti?"

Könnyen belátható, hogy a beszélő itt nem tudományos, vagy politikai értelemben használja a fasiszta szót. A köznapi beszédben fasisztának számít minden olyan hadsereg, amely megtámadja az országot, és nem csak az országot védő fegyveres erőkkel küzd, hanem ártatlan, és fegyvertelen embereket tudatosan, előre megfontoltan írt, nemre, korra való tekintett nélkül. (Ennek a definíciónak az avíttságát jól mutatja, hogy napjainkban az aszimmetrikus hadviselés, és a proxy háborúk korában teljesen "elfogadott" gyakorlat a polgári kórházakba, iskolákba, óvodákba, lakóházak közé való nehéz és/vagy rakéta fegyverek telepítése, használata. Illetve ezen eredetileg polgári rendeltetésre épült épületek szétlövése, szétbombázása. Fél száz évvel ezelőtt ez azért nem volt annyira gyakorlat. Pláne nem volt elfogadott gyakorlat. Ma meg már minden fegyveres konfliktusnál előfordul ez. Hiszen a szétlőtt, szétbombázott kórház, óvoda, iskola képével nagyon jól lehet manipulálni az audiovizuális kulturális eszközökön tájékozódni próbálókat. Ráadásul sokszor az sem igaz, amit látunk.) Évezredek óta minden háborút kíséri a nem fegyveres lakosságot érő atrocitások. De nagyon nem mindegy, hogy a (részeg, vagy bekábítózott, vagy éppen ideggyenge) katona egyéni kilengése ez, vagy parancsba adott elvárás. Amennyiben parancsba adott elvárás, akkor használják az orosz közbeszédbe a fasiszta jelzőt.

Tetszik, nem tetszik a partizánvadász akciók ilyen parancsba adott kegyetlenkedésekről is szóltak. Pontosabban, főként ilyenekről szóltak. A horthysta hadseregünket ezért tartják fasisztának még ma is a Kárpátoktól keletre. 1944-45-ben a SzMERS konkrét listákkal jött hazánkban. Nem csak málenkij robotra vitték el az embereket ebben az időben országunkból, hanem a Szovjetunióban háborús bűnöket bizonyítottan elkövetőket is összeszedték, és vitték. Bírósági tárgyalásokra. Amint a szovjet vezetés számára nyilvánvaló lett, hogy a Szovjetuniót megtámadó európai hadseregek kegyetlenkednek a polgári lakossággal a megszállt területeken, tudatosan, és szisztematikusan gyűjtötték a háborús bűntettek elkövetőit terhelő bizonyítékokat. Már 1941-ben a háború utáni bíróság általi felelősségre vonásban gondolkodott Sztálin. És ő volt az is, aki javasolta a szövetségesek vezetőinek, hogy a háború végén egy nemzetközi bíróság előtt feleljenek a felelősök, a náci rendszer csúcsragadozói is. Rooseveltnek, majd Churchillnek is megtetszett a terv. Így jöhetett létre a Nürnbergi Törvényszék.  

"Mit rugózol ezen, mint egy cseldon?"

Mi az a cseldon?

Cseldon (челдон, чалдон) szó írott formában először egy értelmező szótárban jelent meg. Az enciklopédikus mű szerint Szibéria első telepeseit hívják így. A 16-17.században kezdődik meg a szláv etnikumnak a behatolása a szibériai vidékekre.

Vlagyimir Ivanovics Dal  (1801-1872) munkája (1866) szerint a szó jelentése: csavargó, fegyenc, száműzött, ki- illetve felszabadult ember. Szibéria kolonizálása nagyban hasonlít Ausztráliáéra. Az eleinte betelepített, betelepülő emberek "foglalkozása" alapján.

(V. I. Dal orosz író, etnográfus és lexikon készítő,folklór gyűjtő [néprajzos], és katonaorvos volt. Élete fő műve, amit 53 éven át készített Толковый словарь живого великорусского языка [Az élő nagyorosz nyelv értelmező szótára] volt.) A csaldon szó szerinte mongol eredetű, olyan személyre vonatkozik akiről levették a szolgaság jelzését. Jelenlegi tudásunk szerint a szó mongol eredetére nem utal semmilyen tudományos bizonyíték. Ezért ez a magyarázat, a fikció kategóriája.
Van egy magyarázat, ami szerint a Csalka és a Don közötti területről jövő embereket hívták a szibériaiak csaldonci-nak (чалдонцы).

(No most, a mellékelt térképen látható, hogy a Donnak se Csalka nevű mellékfolyója nincs, se nem zár be ilyen folyóval közt. [Szemben a Dnyeperrel, vagy a Volgával.]
Viszont ez a vidéken rengeteg hutor [kozák falu]volt. [Na jó, ma is van. Már ha az ott lakók őrzik még a kozák identitásukat, és nem oldódtak fel az ukrán és/vagy az orosz nemzetben.])
Az első szlávok akik Kelet-Szibériába kerültek elítéltek voltak, vagy azok őrizői (kozákok). A Don mellől jöttek a kozákok (Человеком с Дона), míg az elítéltek tréfás népi elnevezése a Csala (vagy Csalka) folyótól jövő emberek (людьми с реки Чалый) voltak. Tehát a Csala (Csalka) folyó egy nemlétező, kitalált földrajzi fogalom. (Talán a csalinból eredhet, ami ugyan a lovaknál almásszürkét jelent, de a sóhajt, a nyöszörgést is kifejezhetjük ezzel a szóval.)
E két fogalom összeolvadásából jött létre a csaldonci kifejezés.
Mivel a kifejezés összetevői tűz és víz, két ellentétes érzelmi töltésű fogalom, ezért hibának tartottam volna ha erőszakosan behelyettesíttetem volna bármilyen magyar kifejezést. Az eredeti szó jelentésének sokszínűsége magyarul egy szóval visszaadhatatlan.
Csaldonnak nevezték magukat a szabad emberek, akiknek nem voltak jobbágyi kötelezettségeik (kozákok), és csaldonnak nevezték magukat azok, akik ősei büntetésből kerültek Kelet-Szibériába.
Чалдон шапку не ломает. (A csaldon nem veszi le a sapkáját.) A szólás arra utal, hogy a magát csaldonnak tartó nem alázkodik meg a hatalom előtt. A csaldon nem kapkod, nem alázatoskodik a hatalom előtt. Renitensségük miatt  van a szónak pejoratív értelme is. A lustaság, a butaság szinonimájaként is használják. Másik oldalról nézve pedig a csaldon számára a szolgalelkűség, az engedelmesség szégyenteljes dolgok. Ez a szó egyszerre lehet dicsérő, és sértő. Minden a szövegkörnyezettől, és a beszélő szándékától függ.
Azokat az embereket is így hívják, akik fizimiskáján látszik, hogy ősei között mongolok, esetleg "őshonos" szibériai bennszülöttek is vannak.
Valami olyasmi történhetett, hogy Szibériában a nyugatról frissen jötteket elkezdték csaldonozni. Az ország nyugati felén is elterjedhetett a kifejezés (miután a számüzetésből, vagy a katonai szolgálatból hazatértek), de mint a szibériai szinonimája. Függetlenül attól, hogy szláv, vagy valamilyen más származású volt az illető. És innentől már minden játszik!
Egy szó mint száz. Nagyon összetett jelentéstartalmú kifejezésről van szó.

"Apa meghalt. A fronton.'41-ben. Kljazmánál."

Ezt Dzsurabajev mondja. Számomra nem teljesen világos mire gondol.Van egy Kljazma folyó Moszkvától keletre (természetesen az európai részen!), ahol esetleg eleshetett volna az édesapja, de ahhoz körbe kellett volna a németeknek zárni a fővárost. Nevezett folyó olyan 30-40 km-re folyik a várostól. Ezen a területen nem folytak harcok.A másik megoldás, hogy az ifjú kazah harcos összekeveri Kljazmát Vjazmával. Vagy csak az akcentusa miatt hallatszik Kljazmának a Vjazma. Mindenesetre nem javítottam a helységnevet, úgy hagytam ahogy elhangzik. (Mert szerintem itt Vjazmáról lenne szó, viszont Dzsurabajev nem egészen tisztán beszéli az oroszt.)

"- Következő!

- Nekem az aljából, földi!

- Mákos nudli nem kellene? Haladjál! Következő!"

Дуля с маком

Ez a párbeszéd nagyon tetszett nekem.

Miről van itt szó?

Alaphelyzet: ételosztás kondérból.

A csellós ukránul mondja, hogy: Következő!

Mire jön oroszul a kérés: Földik vagyunk, hát a sűrűjéből adj nekem. Amire a reakció egy russzizmus.  A  képen is látható, hogy mit is jelent ez a kifejezés (Дуля с маком).  Egy mákos kéz fügét, fityiszt mutat. Egyszer. Meg hát ott van az a mákkal töltött, esetleg megszórt tészta. Azért egy ételosztótól, egy szakácstól elég frappáns válasz, nem?

Csupán azért idéztem meg ezt a párbeszédet is itt, hogy ha valaki a film nézése közben nem csak az ételre asszociálna, ne szégyellje magát. Nagyon elterjedt azon a vidéken, ahol a film játszódik, az első (bal oldali kép) értelmezése a kifejezésnek. Tehát: Ezt neked!

Nektek, akiket érdekel a felirat, inkább ezt a linket ajánlom!
(A felső a Blue Ray, és a Blue RayRip-ekhez jó, az alatta lévő pedig a DVDRip-ekhez.) 

Jó mozizást!

Leonyid Utjoszov slágérét, amelynek címe megegyezik ennek a fimnek a címével, itt hallgathatjátok meg: https://my.mail.ru/mail/kandidat1946/video/9250/26134.html