Ekipázs (2016)

A film eredeti címe: Екипаж
A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
kiterjesztése: srt.

EKIPÁZS (2016)

Néhány hónappal ezelőtt szereztem tudomást arról, hogy elkészült az Ekipázs 2016-os változata. Nem volt egyértelmű és értelemszerű, hogy ennek a filmnek a fordítását én készítsem el.  A film pont abban az időszakban jött ki, amikor - elsősorban magam előtt – megkérdőjeleztem az egész orosz filmfordítási munka létjogosultságát. De már a nyár folyamán kaptam arra utaló üzeneteket, hogy az a szűk kör, akit érdekel az orosz filmművészet, szívesen venné, ha a blog oldalain jelen lenne ez a film. Ennyi rövid és személyes bevezetőt szükségesnek tartottam leírni.

A hivatalos fülszöveg szerint: a történet egy tehetséges fiatal pilótáról Alekszej Guscsinról szól, aki nem ismeri el a hatóságokat és a szabályokat, inkább a személyes becsületkódexének megfelelően jár el. A szabályok be nem tartása miatt elbocsájtják a katonai repüléstől és kisebb csoda kell hozzá, hogy kapjon még egy esélyt, hogy repülhessen. Guscsin új életet kezd. Mentora egy szigorú repülőparancsnok Leonyid Zincsenko lesz. Kollégája, a másodpilóta, a megközelíthetetlen szépségű Alekszandra. Egyik kapcsolat sem könnyű. De az élet és halál határán, amikor a talaj kicsúszott a lába alatt, körös-körül tűz és hamu, Guscsin megmutatja mindenkinek, hogy mire képes. Csak ő és a személyzet (az Ekipázs) képesek együtt végrehajtani a bravúrt, amelynek során több száz életet mentenek meg.

Érdekes az a vita, ami szinte sohasem látott mennyiségben árasztotta el az orosz Internetet. A vita lényege, hogy ez a film most rosszabb avagy jobb, mint az 1979-es, Alekszandr Mitta által készített eredeti verzió? Azzal, hogy „remake”, nem is érdemes vitatkozni, ez egyértelmű. Nem is bizonyítja jobban más, mint hogy a filmet záró stáblista, a tisztelet és hála jeléül, Alekszandr Mitta nevével kezdődik. (Meg kell említeni, hogy a rendező Nyikolaj Lebegyev, Mitta tanítványa.)  A „remake” rendkívül gyakori a filmművészetben. A legutóbbi időkig tudnánk sorolni magyar, európai vagy amerikai példákat. De vissza az összehasonlításokhoz: nyilván az tudja maradéktalanul élvezni filmet, aki nem látta az 1979-es változatot. Annak ismeretében óhatatlanul is összehasonlításokat teszünk. Nagyon hasonlít a két film a tagoltságában is. A személyes problémák feldolgozása és a katasztrófa-akciófilm rész az 1979-es változatnak megfelelően épül fel. Az első felében megjelenik a szerelmi konfliktus, a családi problémák, amikben sokan a valódi drámai komponenseket hiányolják, mások ezt a véleményt értetlenkedve fogadják, hiszen megható jelenetekből nincs hiány a filmben. Az viszont igaz, hogy az emberek közötti ”földi katasztrófák” ábrázolása Mittánál sokkal mélyebb és szomorúbb. Kiemelik, hogy a filmben a főnökök, a főnökség aljassága esetenként kissé eltúlzott. A második részben a speciális effektusoké és az akcióé a főszerep, amellyel kapcsolatban van olyan cikk, ami így kezdődik: „Ezt tényleg mi forgattuk?” Ennyire meglepően kifogástalan az akciójelenetek kidolgozottsága.

Összességében kijelenthető, hogy ez egy népszerű közönségfilm. Más is, mint a többi, kortárs orosz film. Lényegesen magasabb színvonalat képvisel, mint a szokásos orosz „filmtermékek”. Nem csupán megfelel az elvárásoknak, hanem lényegesen túl is szárnyalja azokat. Lehet persze a mai orosz moziban „termelni” tisztességes filmeket, amiket nem is kell szégyellniük, de lehet olyat is, ami a nemzetközi porondon is megállja a helyét. Az Ekipázs 2016 ilyen. Bár nem ez az első fecske, de általános vélemények szerint ritka ez a színvonal. Rendkívül éles az az észrevétel, ami szerint ha párhuzamba állítjuk az USA-ban készült bármelyik akciófilmmel, ott nem létezik, hogy akár egyetlen pillanatra ne villanjon fel az amerikai zászló, ezzel is burkoltan szinten tartva a néző hazafiasságát és biztosítva a kasszasikert. Ebben a filmben az orosz zászló nem látható. Egyszer sem lehet hallani, hogy ha vodkát iszol, egy medve erejét kapod, vagy Oroszország = Erő. Vagy hogy az orosz nem adja meg magát. Nem. Ez a film hétköznapi emberekről – szakemberekről szól, akik minden országban és minden területen megtalálhatók. A hősiesség ugyanis általános érvényű, nemzetközi. Nem ország-függő.

Szinte törvényszerű, vagy legalábbis várható volt, hogy a kritikusok fanyalogva fogadják, bár néha már-már meggondolatlanul és meglepően negatív módon nyilatkoztak a filmről. Annyira, hogy az első kritikák után a nézők jó része preventíven negatív érzésekkel volt kénytelen beülni a mozikba. Említik, hogy a 2004-2012 közötti oktatási miniszter, Fursenko, egyszer azt nyilatkozta, hogy „a modern Oroszországban lassan már nem alkotó embereket nevelünk, hanem szakképzett fogyasztókat…” és hogy ebbe az elvbe beleillik ez a film, amely szerintük nem más, mint a szovjet eredeti középszerű feldolgozása, hollywoodi sablonok alapján. Az eredeti filmmel szemben - emeli ki a kritika - sok itt a túlzás. Legfőképpen a szereplőkben. A régi filmben hétköznapi emberek voltak, bátorsággal, elkötelezettséggel, emberi tisztességgel. Az új Ekipázs kissé a „szuperemberek” felé viszi el a szereplőket. (a filmet megtekintve, ezzel a véleménnyel abszolút nem értek egyet) A film hibáit és fikcióit előszeretettel elemzik, hozzátéve, hogy a film általánosságban fikció, bár nem ártana néha egy kis komolyság, ami persze mindig fel van áldozva a szórakozás kedvéért. A film repüléstechnikai problémáival kapcsolatosan az az építő kritika is elhangzott, hogy kár volt ész nélkülinek és butának feltételezni az orosz nézőt, aki pattogatott kukoricát zabálva követi Hollywood minden lépését. Hívták volna inkább tanácsadóként az egykori Szovjetunió valóban kiemelkedő repülési szakembereit. Biztosan hitelesebb lett volna a film.

A rendező, Nyikolaj Lebegyev 1966-os születésű, ez a 11. filmje. Nem csak rendezte a filmet, de a forgatókönyvet is ő írta. Lényeges információ róla, hogy Alekszandr Mitta tanítványa, tehát a kapcsolat a ma is élő mesterrel, igencsak intenzív. Filmjei közül kiemelkedő a 2002-es „Zvezda” (Csillag) és a 2013-as „Legenda No.17”

Danyila Kozlovszkij

A férfi főszereplő, a Danila Kozlovszkij által megformált, Alekszej Guscsin, egy fiatal és talán éretlen gondolkodású, szinte gyerekes pilóta, aki ugyanakkor igazi zseni és szenzációsan virtuóz, korához képest nagy tudású repülőgép-vezető. Tipikusan jó természetű, bár az elején kissé arrogánsnak és nagyképűnek is tűnhet, akár a szabályzat ellenében, de mindig az emberek érdekében hozza a döntéseit. Ez persze azt eredményezi, hogy az ajtók általában bezáródnak előtte. Sajnos éretlensége, alkalmazkodási képességének teljes hiánya és önfejűsége miatt minden szolgálati helyéről kirúgták, utolsó lehetőségként kapja ezt az állást, egy új légitársaság gyakornok másodpilótája lehet. Danila Kozlovszkij,  még csak 31 éves, szupertehetségnek és szupersztárnak tartják Oroszországban. Fiatal kora ellenére már 38 filmben szerepelt, aktív színházi karrierrel rendelkezik. Magánélete a lapok kedvenc témája. Elvált, emiatt elég szabados életet él, nevét különböző modellekkel és színésznőkkel hozzák hírbe.

Vlagyimir Maskov

A másik férfi főszerepet, Leonyid Szavics Zincsenko-t, az idősebb pilótát Vlagyimir Maskov alakítja. A kritikák csak annyit írnak róla: telitalálat. Bár kissé mintha túl egyszerűen játszaná ezt a szerepet. Megközelítőleg ugyanolyan keményen és ridegen viselkedik, függetlenül attól, hogy a feleségével vagy a fiával vagy a kollégáival beszélget. Ugyanaz a rendíthetetlen, közönnyel határos nyugalom árad belőle. Vlagyimir Maskov 1963-ban született, tehát ő már a szovjet érában is színész volt. Számos díjat és elismerést kapott a pályán töltött 27 éve alatt. Szintén szerepel különböző színházi előadásokban.

Agnė Grudytė

Érdekes vagy inkább kissé egyedi a női főszereplő, Alekszandra Kuzmina (Agnė Grudytė). Ő az erős és független nő képviselője. A film legvégéig nem beszél a szerelemről vagy szeretetről. Nem lágyul el, nem válik gyengévé. Ugyanakkor szinte lelkesen és büszkén beszél az elszenvedett diszkriminációról, arról, hogy női pilótaként senki sem veszi komolyan és hogy ezzel hogyan küzd meg. Talán direkt eltúlzott a sértődékenysége. Agnė Grudytė, litván színésznő, 1986-ban született az akkori Szovjetunióban. Színészi és filmes karrierje – legalábbis partnereihez képest – nem túl jelentős. Hét filmben szerepelt eddig, amik között litván tévés produkciók is vannak. Fiatal kora ellenére az Ő magánélete sem mentes a hangos botrányoktól. Már kétszer volt férjnél, egy kislány édesanyja.

Jekatyerina Spica és Szergej Kempo

A két előtérben lévő légiutas-kísérő közül a fiút, Andrejt, Szergej Kempo játssza. Az 1984-ben született fiatal orosz színésztehetség már játszott együtt Danila Kozlovszkij-jal a szintén Nyikolaj Lebegyev által rendezett 2013-as „Legenda No17.” című filmben. (Ez egyébként sport témájú, jégkorongos film.) A másik, a vezető légiutas-kísérő hölgy, Vika, akit Jekatyerina Spica alakít. A 29 éves színésznő szintén a legismertebb fiatal sztárok közül való, 34 filmben szerepelt és szintén látható színházi szerepekben is.

Még két szereplőről muszáj írni. Az egyik a Guscsin édesapját szívszorítóan jól alakító Szergej Sakurov. Ő igazi korelnök, 1942-ben született szovjet-orosz színész. Közel 100 filmben szerepelt, a legnagyobb szovjet-orosz és külföldi rendezőkkel dolgozott már együtt. Élő legenda. A másik a fiatal, akrobatikus képességekkel rendelkező Valera, Zincsenko fia. Az őt alakító Szergej Romanovics, még csak 24 éves, de már 22 filmben szerepelt és 20 körül van a színházi szerepeinek száma. Nagyon tehetséges és óriási jövő előtt álló színésznek tartják. Artista képességei figyelemre méltóak.

A filmben vannak magyar vonatkozások. Ez nagyon furcsa volt számomra, hiszen azt gondoltam, a magyar-orosz kapcsolatok 2016-ra már elkoptak. Legalábbis annyira, hogy egy idei filmben már ne legyen magyar motívum. De azért a szigeten a repülőhöz még a mi jó öreg Ikarus buszunkkal szállítják ki az utasokat. Sőt, az információs tábla kiírása szerint még repülőgép is indul Budapestre… Miért pont hozzánk? Ki érti?

A film érdekességei közé sorolandó, hogy a légitársaság dolgozói egymást „elvtárs”-nak szólítják. Sőt, a filmben egyéb párbeszédekben is feltűnik ez a megszólítás. Kis körkérdést tettem fel az orosz ismerősök körében, akik egyöntetűen azt mondták, ez a megszólítás az egyenruhások között teljesen normális még ma is. Politikai rendszertől függetlenül. Magyarul már kissé idegenül hangzik ez a lefordítás, de a „товарищ” az nem lehet „bajtárs” vagy „kolléga”, „úr” meg aztán végképp nem. Egyébként a témával bővebben foglalkozik egy dolgozat, akit érdekel, ajánlom figyelmébe: http://elib.kkf.hu/okt_publ/szf_18_21.pdf.

További érdekesség, hogy Guscsin Valerát a repülőtéren, minden előzmény nélkül, egyszer csak Cskalovnak szólítja és a film további részében is így nevezi. Valerij Cskalov (1904-1938) a Szovjetunió egyik leghíresebb berepülő pilótája volt. Guscsin félig viccesen, félig tiszteletből nevezi így fiatal fiút, aki a legnehezebb percekben apja helyett ül a második pilóta székében.

Meglepő, hogy az 1979-es Ekipázs volt az első szovjet katasztrófa-film. A 2016-os Ekipázs pedig - bármilyen furcsán hangzik – a „modern” Oroszország első katasztrófa-filmje. Ahogy olvasom és átélem és megnéztem… Nos mindenkinek más tetszik belőle, vagy más nem tetszik belőle. A filmek sorsa már csak ez. Érdemes megnézni.


                                                                                                             Amundsen

A feliratot megtaláljátok itt!