Megmentők Szövetsége

Nemrég olvastam a Rambler-en, hogy: a mozi meghalt, ahogy a világ.
Nem szeretem a bombasztikus címeket. Most azt kellene írnom, hogy de az előbbi idézetben van igazság. Mégsem teszem. Mert a mozi az egyik fő mákony napjaink kultúrájában. Nem örökkévaló, de amíg nem találnak nála hatékonyabb és olcsóbb valamit - trónkövetelő(k) azért már vannak -, addig maradni fog, nem hagyják meghalni.
Vannak akik szerint a járvány elmúltával a világ nem fog olyan lenni, mint amilyen előtte volt. Persze vannak olyanok is akik azt gondolják, hogy igen is olyan lesz, mint volt.
A Nobel-díjas író, Albert Camus egyik művében a háborúk és a pestisjárványok között vél hasonlóságot látni. Mindkét esemény rendszeres látogatója az emberiség történelmének, de soha egyikre sincs felkészülve az emberiség.
Nagy háborúk után - és igazából nincs olyan, hogy is háború - mindig megváltozik az emberiség körülményei, lehetőségei.
És soha nincs teljes visszarendeződés.
Bár a politikusok szeretik a múltat meghamisítani, de valójában tényleg nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. A Történelem könyörtelenül halad előre a vége felé.

"Az idő soha-soha meg nem áll,
Az órák róják szüntelen az útjukat"
                                             (Zene: M. Tarivergyijev; Szöveg: R. Rozsgyesztvenszkij; Fordító: ?)
Igen, az idő miatt változik meg végérvényesen minden. Ahogy teljesen nem fog helyreállni e mostani betegséghullám után a világ, az tényleg hasonló egy nagy háborúhoz.
Egy olyanhoz, mint például amit Bonaparte Napóleon francia császár (bár önmagát megkoronázásakor a franciák császárának nevezte a Korzikai) kezdeményezett 1812-ben. Amely azután az 1814-es bukásához vezetett. Száműzetéséből hiába tért azután vissza, hiába volt diadalmenetben része Párizsig, hiába lelkesedtek érte újra a franciák... 1815. Waterloot hozta el számára. Waterloot és Szent Ilonát.

Napóleon integrálja a kontinentális Európa gazdasági-katonai potenciálját, és vezetésével az összeurópai hadsereg megtámadja Oroszországot. Katasztrofális eredménnyel. Amikor egyértelművé válik, hogy a legyőzhetetlen hadvezért legyőzték, gyorsan sorsukra hagyja a Nagy Hadsereg megmaradt katonáit, és expressz Párizsba utazik. Fontos dolgai vannak. El kell hitetni a franciákkal, hogy őt a félistent nem emberek győzték le - pláne nem az Európa szerte lenézett oroszok -, hanem Tél tábornok. A másik fontos dolga az új francia hadsereg létrehozása. Az oroszok Honvédő Háborúja 1813-ban véget ér, hisz elérik a Berezinát, ami akkoriban határfolyóként is funkciónál. Ám, az orosz csapatok nem állnak meg itt. A cár hadserege 1814-ben legyőzi az egyesült Európa vezetőjét, és bevonulnak fővárosába, Párizsba.
131 év múlva a Nagy Honvédő Háború lezáró akkordjaként szintén bevonulnak Moszkva csapatai az egyesült Európa vezetőjének fővárosába, Berlinbe. Mindkét esetben a győztesekben az eufória mellett még egy fontos érzés erősödik meg. Áldozathozataluk elismeréseként javulni fognak életkörülményeik. (Életkörülmény alatt azonban nem csak materiális javakat kell értenünk. A 18. század végétől olyan divatos filozófiák terjedtek el a vén kontinensen, amely az itt élők gondolkodását teljesen az anyagi javak felé vitte el. Pedig az Élet több, mint evés vagy ivás. Több mint birtokolni tárgyakat. Az életkörülmény javulása nem csak magasabb anyagi jólétet jelent.)
És itt kezdődik el a film.
A cári csapatok bevonulnak Párizsba, és a katonák közelről megismerkedhetnek egy, az övéktől különböző társadalommal. Megismerkedhetnek a Felvilágosodásnak nevezett filozófia gyakorlati megvalósulásával. A hadfiak, úgy gondolják, hogy hazájukban is szükség lenne változásra. És egyesek még puccstól sem riadnának vissza.

Történelmi háttér a filmhez

Igazából mindenféle történelmi előképzettség, ismeret nélkül is élvezhető a film, hiszen az alkotók sok segítséget adtak ahhoz, hogy ne csak úgy a levegőbe lógjon a sztori. Ezért itt én most egy kicsit (nagyon) tágabban értelmezem az időintervallumot, melyet az alkotás átölel, és így egy kicsit szélesebb (bár elnagyolt) perspektívát szeretnék mutatni. A film egy 12 éves időszakot ölel fel, én ennél jóval nagyobban tekintenék e korra. Talán így még jobb megértést sikerül elérnem.

Előzmény

II. Katalin 1796. november 5-én meghal. Utódja a trónon Pável Petrovics (1754-1801). Uralkodásának 1586 napja alatt rendeleteivel nemcsak anyja politikáját kívánta semlegesíteni, hanem a rendi előjogok elleni küzdelem harcosának bizonyult. Társadalomképe abból állt, hogy az ország minden rendjének egyformán előjogoktól mentesen kell élnie. (Ez nagyon szépen hangzik, igaz? Pedig csak annyit jelent, hogy mindenkinek rabszolgának kell lennie. Hasonlít ez arra a magyar politikusi ígéretre, mi szerint az adóbevallásnak olyan egyszerűnek kell lennie, hogy egy sörös korsó alátéten is el kell férnie. Ez meg ugye azt jelentette, hogy a halandók számára megszűntek a különböző adókedvezmények.)

Pál szerette ha csak ő döntött. Mindenhez IS értett. A rubel inflációja ellen egyszer úgy lépett fel, hogy személyesen égetett el 5 316 655 rubel értékű bankót a palotája előtt. Csinyovnyikjait, és a nemességet félelemben tartotta. Zsarnok volt.

Külpolitikailag az ország rendkívül kedvező helyzetben volt. Az összes európai hatalom a cári jóindulatot kívánta önmaga számára biztosítani.

Pál csapatokat küldött a forradalmi Franciaország ellen. Törökországgal szövetséget köt. (Édesanyja két súlyos és hosszú ideig tartó háborút is viselt az Oszmán Birodalom ellen.) Az orosz szárazföldi csapatok Szuvorov tábornagy vezetésével sikert-sikerre halmoznak.

I. Pál a brumaire 18-ai fordulatot (Franciaországban Bonaparte tábornok megpuccsolja a Direktóriumot, és önmagát első konzulnak nevezteti ki.) úgy értelmezi, hogy a Nagy Francia Forradalom véget ért. Ezért politikát változtat, és az orosz külpolitika elkezd közeledni a francia hatalomgyakorlókhoz.

Ennek Anglia vezetői egyáltalán nem örültek.

1800. novemberében az orosz kikötőkben található angol hajókat és áruikat lefoglaltatta az orosz császár. 1043 tengerészt letartóztatott. December végén Napóleon szövetségi ajánlatot tesz I. Pálnak, amit ő elfogad (1801. január 2.) Tervbe veszi Pál az Angliával való fegyveres konfliktust is.

Ám a "talpasok" elégedetlenkednek:

"Az iszony ezen uralma alatt az oroszok nyíltan beszéltek, méghozzá bátran!... Az őszinte testvériség sajátos szelleme uralkodott a fővárosokban: a közös baj összehozta a szíveket, és a hatalom önkényeskedése elleni heves felzúdulás elfojtotta az egyéni óvatosság hangját." (Nyikoláj Mihajlovics Karamzin)

"Már 1797-ben, mielőtt elutaztam volna Pétervárról, illendőségnek számított az udvari ifjúság körében I. Pál tetteinek bírálása és kigúnyolása..." Adam Czartoryski herceg

Látni, hogy a helyzet fokozódott. Eleinte csak a cár környezetében (és persze titokban) mertek elégedetlenkedni, de néhány év alatt ez az egész társadalomban elterjedt ez az attitűd.

I. Pált 1801. március 2. és 3. között, saját palotájában egy nemesi összeesküvőkből álló csoport meggyilkolja.

Utódja Alekszandr Pavlovics Romanov-Holstein-Gottorp azaz I. Sándor (1777-1825). Az új uralkodó neveltetéséről nagyanyja II. Katalin gondoskodott. Felvilágosult és ismert tudósokat kért fel (pl. Le Harpe - aki elfogadta a felkérést, vagy Diderot - aki visszautasította azt) erre a feladatra. Az ő hatásuknak tudják be Sándor cár reformtörekvéseit. Ugyanakkor apja katonás udvartartása is nagy hatással volt rá. Ahogy annak halála is. Mivel tudott az összeesküvésről, ezért bűntudata és lelkiismeret-furdalása lett.

Trónra lépését egyből a reformok bevezetésével kezdte:

- enyhítette a cenzúrát,

- az 1875-ös nemesi kiváltságlevelet megerősítette,

- kinevezett egy bizottságot, amely feladata egy új törvénykönyv kidolgozása volt.

"Az abszolutizmus akár legcsekélyebb gyengítése is számos tartományunk elszakadásához, az állam elerőtlenedéséhez és a nép megszámlálhatatlan egyéb bajához vezetne. Az abszolút monarchának azonban, ha a rangjához méltó kvalitásokkal rendelkezik, éreznie kell, hogy korlátlan hatalma nem arra adatott neki, hogy kénye-kedve szerint alkalmazva kormányozzon... Ha kihirdette törvényét, azt ő elsőként tartja tiszteletbe és veti alá magát neki."

(Alekszandr Bezborodko: Az Orosz Birodalom szükségleteiről; idézi Ejdelman, N: Iz potajonnoj isztorii Rosszii) 

Eme írást az ifjú Sándor is olvasta.

I. Sándor 1802-ben már visszább vesz a reformok lendületéből. Az új törvénykönyv nem lép hatályba. Konfliktusa van a Szenátussal. A hivatalos döntési intézmények háttérbe szorulnak. A tanácsadók a haveri körből kerülnek ki.

1803-ban kiad egy dekrétumot, hogy az egyház köteles minden faluban iskolát létesíteni és fenntartani. 1825-ig több mint 1400 iskola nyílik meg. A kerületi központokban középiskolákat létesítenek, új egyetemeket alapítanak Kazányban, Harkovban és Szentpéterváron.

Az új uralkodó helyreállítja országa kapcsolatait Angliával. És békeszerződést ír alá Franciaországgal.

Ugyanakkor folytatja az elődei expanziós politikáját is. 1801-ben országához csatolja Grúziát. Az orosz-perzsa háború (1804-1813) révén a Kaukázus egyes részeivel növeli a Birodalom nagyságát.
1805-ben csatlakozik Anglia harmadik franciaellenes koalíciójához. Amely azután az austerlitzi csatába torkollik. A katonai kudarcok békekötéssel zárulnak (Tilsiti béke - 1807).
Erfurtban (1808) is megegyezik Napóleonnal. Ám végül csak Tarnopol és környéke kerül a Birodalomhoz (1809).
A következő évben nyilvánvalóvá válik, hogy a francia császár Anglia ellenes kontinentális zárlata súlyosan érinti az orosz gazdaságot, így azt figyelmen kívül hagyja az orosz külpolitika. Ami elvezet az 1812-es háborúhoz. A Honvédő Háborúhoz.
Amelyet az 1814. április 11-ei diadalmas párizsi bevonulás zár le. És itt kezdődik a film.



Spoiler vagy mégsem egészen?

- I. Sándor 1815 novemberében alapvető polgárjogokat garantáló alkotmányt ad a Lengyel királyságnak (amely országához tartozik, és ő a nagyhercege).
- 1818-ban tervbe veszi, hogy az oroszok is kapjanak a lengyel alkotmányhoz hasonló jogi dokumentumot. Novoszilcevt miniszter megbízza az orosz konstitúció kidolgozásával. A munka elkészül, ám az uralkodó elutasítja azt. (A filmben is az egyik központi kérdés, követelés az Alkotmány. Nem véletlen, és nem légből kapott eszméről van szó.)
- A tervezett jobbágyfelszabadítás is hasonló sorsra jut.
- A hadseregreform népszerűtlen az érintettek körében. Senki nincs vele megelégedve. Se a katonák, se azok a jobbágyok, akiknek katonatelepen kell élniük. Egyes katonai egységek fellázadtak a reform miatt.

A Szemjonovszkij Ezred egyes tagjainak 1820-as lázadása arról győzik meg az uralkodót, hogy forradalmi erők működnek országában. 1822-től egy Foptyij archmandrita (aki pravoszláv szerzetes) szerez befolyást az uralkodónál. A pap a protestantizmus, a szabadkőművesség és a liberalizmus rémével ijesztgeti. Ráveszi az uralkodót, hogy szüntesse be a Bibliatársaság támogatását.

Az Orosz Bibliatársaság 1816-1822 között elkészíti az Újszövetség és a Zsoltárok könyvének modern orosz fordítását. A szöveget 1824-ben adják ki. Ez a tevékenység nagyon fontos volt. Már a Rusz idejében voltak anyanyelvi fordítások. Ezen iratok az úgynevezett ószláv nyelven íródtak. A történelem vihara újabb és újabb nemzetekkel hozta kapcsolatba a keleti szlávokat, így azok szókincse megváltozott, differenciálódott. Évszázadok után - a nyelvváltozása miatt - szükségessé vált, hogy a közemberek számára is könnyen érthető fordítás jöjjön létre. (Elég ha csak a magyar Károli fordításra gondolunk. Az első kiadás óta  - 1590 -, hányszor, de hányszor revideálták már a szöveget a könnyebb érthetőség miatt?) A 19. század elejére az úgynevezett Erzsébet Bibliát olvasva az emberek közül kevesen értették pontosan a mondanivalót. Ezt a Biblia fordítást I. Péter alatt kezdték elkészíteni. Nyelve az egyházi szláv nyelv (amit ószláv nyelvnek is hívnak). 1751-ben Erzsébet (Jelizaveta Petrovna) uralkodása alatt adták ki először. Innen kapta a nevét. Az Erzsébet Biblia - kisebb javításokkal - a mai napig engedélyezett szövegként van nyilvántartva az Orosz Pravoszláv Egyházban.
Az Orosz Bibliatársaság alapítója egyébként maga az uralkodó volt. (1816.) Az új bibliafordítási munkálatokat Filaret archmandrita vezette. Az Újszövetség fordításánál az eredeti görög szöveget vették standartnak. (De az ószövetségi részeknél is - a korszerű bibliafordítások alapkövetelményeként - az eredeti szövegeket vették alapul, és nem az ószláv fordítást.) A kész fordítást a Szinódus jóváhagyta. Innen van a neve is: Szinódusi Fordítás (Синодальный перевод).
1826-ban a munka felfüggesztődik. (Ruth Könyve darabba marad.) Mindez a belpolitikai helyzet miatt volt. (Ez eufemizmus. Foptyij megvonatta a cári támogatást, és be is tiltatta a Társaságot.)
Az elkészült fordításokat (Újszövetség, Zsoltárok Könyve) tilos volt Oroszországban kinyomtatni.
1845-ben Filaret feljegyzést küld a Szinódusnak A görög hetvenes fordítás dogmatikus méltóságáról és védelméről, valamint a Szentírás szláv fordításáról címmel. Siker! I. Miklós halála (1855) után, folytatódhatott a munka.
1858. március 20.-án a Szent Szinódus kimondta, hogy szükséges egy új orosz fordítása a Bibliának. Fontosnak tartotta a tanács, hogy eredeti görög és héber eredetiből (pontosabban a maszorétikus szövegből) történjen a munka. Ugyanakkor korlátozták az új fordítás felhasználhatóságát. ("...но не для употребления в церквах, для которых славянский текст должен оставаться неприкосновенным, а для одного лишь пособия к разумению Священного Писания.") Tilos templomokban használni, ott továbbra is az ószláv verzió használatos. Az új fordítás célja csak a könnyebb megértés. Nem liturgikus szöveg, de nem szent helyeken olvasható.
1858. május 5.-én II. Sándor rendeletileg jóváhagyta a fordítás folytatását. A pétervári, moszkvai, kazanyi és kijevi teológiai akadémiák professzorai végezték a munkát ettől kezdve.
1867-ben meghal Filaret. Innentől a Szinódus felügyeli a fordítást, a fordítási munkát. 1876-ra elkészül a teljes fordítás. A fordítást és kiadásait a mai napig ellenőrzi az Orosz Bibliatársaság.

E rövid kitérő után folytassuk a politikai vonalat.
I. Sándornak 1808-ban meghal legkisebb leánya, így nincs már egyetlen gyermeke sem. Nagyobbik öccse, Konsztantyin - aki lengyel alkirály volt - megnősült és egy lengyel grófnő lett a felesége. A kiszemelt utód I. Pál harmadik fia volt: Nyikoláj nagyherceg. Konsztantyin lemondott a trónigényéről, és egy évvel később a császár egy titkos iratban (a filmben a végrendeletben) Nyikolájt jelölte meg utódjául.
Az uralkodó 1825. november végén meghal.
És elérkeztünk a lényeghez: 1825. december 14-éhez. A dekabrista felkelés napjához. (Julián naptár szerint, gregorián szerint december 26.)

Tizenévesen (közelebb a tízhez, mint a tizenöthöz) hallottam először a dekabristákról. Egyből vissza is kérdeztem apámtól, hogy kik is voltak ők. Egymondatos válaszában túl sok konkrétum nem volt. Forradalmárok.
Elkezdtem kutatni a könyveink között. De nem sok mindent találtam róluk. Amit meg igen, az nem volt teljesen világos számomra. Kivéve egyet: forradalmárok voltak.
Akkor hát nézzük meg, kik is voltak a dekabristák!

Ahogy a filmből is "lejön" az akkori Oroszország tele volt titkos társaságokkal. Sem I. Pál, sem I. Sándor nem tiltotta be ezeket. Olyannyira nem, hogy mindketten szimpatizáltak például a szabadkőműves mozgalommal.

Egy titkos társaság tagjainak találkozója

A szimpatizálás szó nem biztos, hogy teljesen helyénvaló. Egyikük tagja is volt ilyen páholynak, másikukról egyesek vélelmezik, hogy tagja lehetett ilyen társaságnak. De ez nem annyira meglepő dolog abban a korszakban. Lev Tolsztoj a Háború és békében Pjotr Bezuhovot is, aki a regényben a népboldogító ideát keresi és próbálja megvalósítani az életében, "belépteti" a titkos Szervezetbe.
Szóval, a hatalom egyáltalán nem akadályozza a különböző társaságok létrejöttét és működését ebben az időben. Ezek közül három társaság tekinthető protodekabristának (Орден русских рыцарей, Священная артель, Семёновская артель). Gyakorlatilag féllegális közösségekről van szó. 1815-ben I. Sándor betiltja a Szemjonovkaja artelt. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű csoportosulás. 15-20 főről van szó. (Látható ebből is, hogy nem túlzás az 1812-1814-es eseményekig visszavezetni az eredetét a dekabrista társaságoknak. Hiszen ezek a csoportocskák, mind a párizsi bevonulás után alakultak.) 1816. február 21.-én (gregorián naptár) egyesül a Szemjonovkaja a Szvjascsennaja artel-lel. Ekkortól a nevük Megmentők Szövetsége (Союз спасения). 1817-ben elfogadják a társaság Alapszabályát. Innentől kezdve Hon igaz és hű fiainak Társaságának nevezik magukat ( Общество истинных и верных сынов Отечества). A tagok különböző politikai jövőképe miatt feszültség indukálódik közöttük, ami végül a csoport feloszlásához vezetett. Összlétszámuk 30-35 fő. 1817. szeptemberében gyűlést tartanak (Moszkvai Összeesküvés, Московский заговор), amelynek témája a királygyilkosság volt. Mivel a császári család épp Moszkvában tartózkodott... A javaslat erősen megosztotta a tanácskozáson résztvevőket. Majd a vita heve szétfeszítette a társaság kereteit.
A legradikálisabbak új közösséget hoznak létre (1817. október) Katonai Társaság (Военное общество) néven. A volt Megmentők Szövetségének legtöbb egykori tagja itt van. 1818. januárjában feloszlanak és új csoportot jön létre Közjó Szövetség (Союз благоденствия) néven.
1821-ben a Közjó (vagy Jóléti) Szövetségből két szervezet alakul. A kijevi központú Déli Társaság ( Южное общество), és Péterváron az Északi társaság (Северное общество). A Délit a radikálisabb Pável Pesztel vezeti, az Északit Nyikita Muravjov és Kondratyij Riblejev (költő, az Orosz-amerikai Kereskedelmi Társaság irodavezetője). Pestel csoportjának csak katona tagjai voltak, és puccsban gondolkodtak.

A kivégzett dekabristák

Az Északiak alkotmányos monarchiában vizionáltak maguknak. Cenzusos parlamenti rendszerben. Fontosnak tartották a jobbágyság megszüntetését, és földhöz juttatást. A nagy földbirtokokat szükségesnek vélték, de minden parasztnak juttattak volna közel két hektárnyi termőföldet.
Nyikoláj Turgenyev (1789-1871) a nemesi előjogok korlátozásának a híve volt.
Pesztel nem csak monarchia, hanem (nemesi) rendellenes volt. gyakorlatilag egy osztályok (rendek) nélküli társadalom híve volt. Az egyenlőség ideája vonzotta. Fontosnak tartotta a közösségi földtulajdon megtartását. Azért mert, a  (szavaival élve) "vagyoni arisztokráciát" a feudalizmusnál is veszélyesebbnek gondolta a népre nézve. Azaz a tőkés veszélyesebb, mint a feudális úr. Pesztel nem gondolta, hogy a nép képes felismerni érdekeit. (Ilyen veszélyes emberek tették a 20.századot a legvéresebb évszázaddá. Utópista és arrogáns. Halálos katyvasz. A társadalom számára.)
A Déli Társaság tárgyalásokat folytatott lengyel forradalmárokkal. Párhuzamos felkelésekben gondolkodtak. A lengyelek dolga lett volna Konsztantyin nagyherceg meggyilkolása is.
1825-ben egy kisebb lengyel és orosz tagokból álló csoport - Egyesült Szlávok Szövetsége - csatlakozott a Déliekhez.
Az Északi Társaság nem értett egyet Pesztel lengyelekkel kapcsolatos elképzeléseivel.

I. Sándor váratlan halála felülírta az összeesküvők terveit. Úgy vélték, hogy itt az idő a cselekvésre. Az Északiak Szergej Trubeckoj herceget megválasztották vezetőjüknek. A puccs nem volt előkészítve. Péterváron az eseménynek... De átadom a szót A. I. Gesszennek. Gyerekek számára írt Puskin életrajzában így ír minderről:
"Kik voltak ezek az emberek, akik az önkényuralom zord időszakában a cárizmus ellen irányuló első forradalmi mozgalom élére álltak, és 1825. december 14-én kibontott harci zászlókkal indultak támadásra a pétervári Szenátus téren?

A nemesség legkiválóbb fiai segítettek abban, hogy felébresszék a népet – mutatott rá Lenin.

A Napóleon  leverése után hazatért orosz katonák zúgolódtak: „ Mi vérünket ontottuk  - mondták -, és most megint arra kényszerítenek bennünket, hogy robottól verejtékezünk. Mi megszabadítottuk hazánkat a Zsarnoktól, de velünk megint csak zsarnokoskodnak az urak …

I. Sándor halálára megmozdultak a titkos társaságok, amelyek évek óta készültek az önkényuralom és a jobbágyrendszer megdöntésére.

A dekabristák vezérkarában lázas munka folyt. A felkelés előtti napon, 1825. december 13-án Puskin már el is indult Mihajlovszkojéból  Rilejevhez, akinek lakásán a dekabristák összegyűltek, de vissza kellett fordulnia kocsijával – és ez mentette meg.

Az államcsíny tervét a dekabristák eléggé részletesen kidolgozták, de hiányzott belőle mindenféle forradalom legfőbb és leghatékonyabb ereje: a nép. Ez pedig nem ígért sikert…

Az  elhunyt  I. Sándor cár fivére, Miklós 1825. december 12-én megparancsolta, fogalmazzanak kiáltványt trónra lépéséről, december 13-án reggel aláírta, és utasítást adott a szenátusnak, hogy   december 14-én reggel  hét órakor esküdjön fel  őrá – az új cárra, I. Miklósra.

Beköszöntött 1825. december 14-e.

A felkelés vezetői korán keltek ezen a napon. A katonák élestölténnyel töltötték meg puskájukat, s minden eshetőségre kincstári pénzt is magukhoz vettek, hogy szükség esetén ne nélkülözzenek.

A közkatonák és a tisztek – mintegy háromezren lehettek – harci négyszögben sorakoztak fel a Szenátus téren, I. Péter szobrának talapzata előtt – így mind a négy irányból visszaverhették a támadást.

Azon a napon nagy tömeg gyűlt össze a Szenátus téren. A nép nyilvánvalóan a felkelők oldalán állt. A tömeg soraiból fahasábok, kövek repültek Miklós és kísérete felé.

-  Fél óra alatt fenekestül felforgatjuk egész Pétervárt!- harsantak a kiáltások.

A nemesi forradalmárok azonban féltek a néptömegtől, és nem használták fel őket.

Rilejevet eközben gond emésztette. Kora hajnalban két súlyos hírt kapott. A felkelés tervének legfőbb láncszemei  sorra elszakadtak:  a diktátorrá választott Sz.G. Trubeckoj herceg pedig egyáltalán meg sem jelent a Szenátus téren.

Miklós bizalmas híveivel és a hozzá hű maradt katonai alakulatokkal akkor a Téli Palota előtti téren tartózkodott, a Szenátus  tértől  tízpercnyi  járásra.  Szabad  szemmel is láthatták egymást: a cár és a felkelők.

Eközben odalépett Miklóshoz Miloradovics  gróf, Pétervár katonai főkormányzója. Egyenruhája ki volt gombolva, gallérja félig leszakadt, az András-rend vállszalagja összegyűrve, nyakkendője csomóban lógott.

-  Uralkodóm,  lám, mit műveltek velem ezek – mondta – De én beszélek a fejükkel.

S átment a felkelőkhöz. Bűnözőknek nevezte őket, és felszólította  valamennyiüket,  hogy térdeljenek le Miklós előtt.

Ekkor az egyik dekabrista, P.G. Kahovszkij rálőtt Miloradovicsra, és halálosan megsebesítette.

A cár ezután fivérét, Mihályt próbálta odaküldeni, de az észrevette, hogy Kahovszkij és Küchelbacker kezében pisztoly van és sietve visszavonult.

A téren pedig háromezer, mindenre elszánt katona állt, de ők önkényesen, elhagyták kaszárnyájukat, s így felégették a hidat maguk mögött.

Telt-múlt az idő. Már sötétedni  kezdett. A felkelők éhesek és fáradtak voltak.

Miklósnak ezalatt sikerült 5000 puskás gyalogos és 3000, karddal felfegyverzett lovas katonát összegyűjtenie és a felkelők ellen felvonultatnia, nem számítva a később odarendelt tüzéreket és a 10000 főnyi őrcsapatot, amely tartalékban volt.

A dekabristák érezték, hogy ügyük elveszett.

Rilejev  megölelte  barátját, Nyikolaj Besztuzsevot, „ a szabadság első csókjával” köszöntötte, félrevonta és elbúcsúzott tőle.

- Közel vannak utolsó perceink, ezek  azonban szabadságunk percei! Mi már magunkba szívtuk a szabadság levegőjét, s ezért szívesen áldozom életemet.

Eközben I. Miklós magához ragadta a kezdeményezést, és az ágyúkhoz folyamodott. Az első sortüzet követte a  második, a harmadik. A felkelők sorai meginogtak, a katonák szanaszét szaladtak, igyekeztek fedezéket keresni. 

A felkelést elfojtották. A Szenátus tér vértől piroslott.

Ugyanazokban a napokban Dél-Oroszországban a déli dekabristák, P.I. Pesztyel és Sz.I. Murajov- Aposztol irányításával felkelt a csernyigovi  ezred.

Ezt a megmozdulást is elfojtották.

Az új cár trónra lépett. Uralkodásának első véres napja rémületet és zavart keltett.

A december 15-éra hajló éjszakán a letartóztatott dekabristákat a Téli Palotába szállították. Valamennyiüket   lefegyverezték,  és I. Miklós elé vezették. Az első kihallgatás után a Péter-Pál- erődbe irányították őket.

121 tábornokot és tisztet állítottak bíróság elé. Legtöbben közülük fiatal katonák voltak, akik a Napóleonnal vívott csatákban hősiesen védték Oroszországot.

Puskin,  aki  továbbra is mihajlovszkojei  száműzetésben élt, azokban a napokban szorongva várta, milyen büntetés sújtja a dekabristákat. Közben pedig arról ábrándozott, hogy kitör rabságából.

Zsukovszkijhoz írott levelében megemlítette, könnyen rábizonyíthatják azt, hogy politikai tárgyalást folytatott valamelyik vádlottal, hiszen sok barátja van közöttük - de ha a kormány  véget  akar vetni a kegyvesztettségének, akkor ő hajlandó megegyezni vele. Hozzátette azonban: „ Ti  semmiképp se vállaljatok felelősséget és kezességet értem. Jövőbeli magatartásom a körülményektől függ, attól, hogyan bánik velem a kormány."
Természetesen ez az írás magában hordozza a korszak követelményét, azt a korszakét amelyben született. Ezért található benne forradalmi pátosz. A népre hivatkozik, és azt állítja, hogy nélkülük lehetetlen a  társadalmi előrehaladás. Mintha a nép igazolná egy-egy döntés minőségét. A népfelség elve nem jelenti a tömeg tévedhetetlenségét. (Ahogy az egyes "karizmatikus" embereknek sincs mindig igazuk. Sőt, rendszerint nincs.) Másrészt a dekabristák nem forradalomra, hanem puccsra készültek. Más műfaj.

A film (Megmentők Szövetsége) nagy erénye, hogy sem a Szovjetunió idejéből való, sem a Romanov korszakból származó klisékre nem épít. A műfaj keretei között megpróbálja hitelesen megmutatni, mi történhetett valójában. Monumentális képekkel is operál, népszerű színészekkel játszat el fő és mellékszerepeket; egyszóval (jó értelembe vett) hatásvadászat is jellemzi, miközben próbál közel kétszáz év különböző propagandájától mentes lenni. Dicséretes vállalkozás!

Epiológus

A felkelés vezetőinek kivégzése döbbenetet váltott ki az orosz társadalomból. Elszoktak a kivégzésektől. Erzsébet (Jekatyerina Pavlovna) eltörölte a halálbüntetést. Ám maradt jogi kiskapu az ilyen ítélethez. Ekkoriban még hatályban volt Alekszej cár (1629-1676) 1649.évi törvénykönyve, amely 69 bűntényhez rendeli büntetésként a halált. I. Péter (1672-1725) egy szabálya sem lett még hatálytalanítva, amely 112 bűntényhez rendeli a halált, mint bűnhődést.
A társadalom megdöbbenését kiválthatta az elítéltek ifjú kora és nemesi származásuk is. Ugyanakkor a korszak Európájában egyáltalán nem számított kegyetlennek, vagy túlzónak a büntetés. Öt embert felakasztottak, 25-en életfogytig tartó kényszermunkára, 62 másikat különböző időtartalmú kényszermunkára, 29-et száműzetésre vagy lefokozásra ítéltek. 27 400 főt átvezényeltek a Kaukázusba. Ahol épp háború dúlt a csecsenekkel. 188 katonát vesszőfutásra ítéltek. Hatan belehaltak.
I. Miklós uralkodása során soha többé nem alkalmaztatta a halálbüntetést, népe mégsem felejtette, mégsem tudta megbocsátani az összeesküvők megbüntetését. Hiába folytatta (illetve kezdte el) azokat a reformokat, amelyek így vagy úgy I. Sándorhoz voltak köthetőek, és országa javát szolgálták.

Néhány gondolat a felirathoz

"Судьба меня уж обрекла, ну где скажи" szavalják a filmben, és ez idézet. Ha nem is pontos, de ezek a sorok (is) megtalálhatóak Kondratij Fjodorovics Rilejev Nalivajká (Наливайко) című versében.

Malorusszija  - Kis-Oroszország. Ezen a területen volt található 1917 előtt a Kijevi, Harkovi, Csernigovi és Poltavai Kormányzóságok.

A film

Furcsa az emberi élet fonala. Nem tudjuk merre tekereg, de minden helyzetben meg kell találnunk a jót.
És ez a film szerintem jó. Kukacoskodó, részleteskedőnek tűnhet ez a bejegyzés. Ám azt gondolom, hogy a Megmentők Szövetségének nem egy jelenete más megvilágításba kerülhet, ha figyelmesen elolvassa valaki ezt az írást.
Azt gondolom, hogy a film ahogy a Szenátus Terén történő eseményeket megjeleníti, sokak számára az alkotás csúcspontja. Szép, látványos. Okoskodjunk, CGI-zünk. Felesleges...
Mert, szerintem, nem ez  csúcsa a mozinak. Akkor mi?
A dialógusok.
A különböző ideológiák, filozófiák megjelenése és "összecsapása".
Nagy érdeme a filmnek, hogy a dekabristák nem lánglelkű forradalmárok. Ez az ethosz a kommunisták történelem hamisítása volt. Szükségük volt eredetmítoszra. Lenin úgy látta, hogy a dekabristák átadták a forradalom lángját Hertzennek, Hertzen a narodnyikoknak, a Narodnaja Voljának és így végül eljutott Leninhez is. Hiszen Lenin bátyja tagja volt ennek a szervezetnek. A forradalmi láng - ezen értelmezés szerint, kimondatlanul - az Uljanov családnál világít.
De a cári rezsim is meghamisította a történelmet a dekabristákkal kapcsolatban.
Kivégzésük után még a nevük megemlítése is tilos volt. A cenzúra nem engedte, sem a személyek, sem a mozgalom nevének felemlegetését. És épp Alekszandr Hertzen volt, aki megtörte ezt a hallgatást. Na nem azért, mintha olyan nagyon bátor vagy merész lett volna. Épp emigrációban volt, és írása sem belföldön jelent meg.
A dekabristák legendájának duzzadásában elévülhetetlen szerepük volt azoknak a lengyel forradalmároknak, akik szintén az emigráció kenyerét ették, politikai szerepvállalásuk miatt.
A film készítői nagyon szimpatikusan oldották meg I. Miklós karakterét. Az egész jogi huzavona tetszett. Adva van egy örökös, aki nem kíván élni az örökségével. És nem is foglakozik vele. Van egy kijelölt örökös, akinek nem akarják odaadni az örökségét. A jogszerűségre hivatkozva. Mindezzel veszélybe sodornak egy hatalmas országot.
Érdemes elgondolkodni, mi lett volna ha sikerül a dekabristák puccsa?
Szerintem, polgárháború.
A Déli Társaság - Pesztel vezetésével - köztársaságot akart. Az Északi alkotmányos monarchiát. Pesztelék készek voltak kiirtani a cári családot. E miatt bomlott fel a Megmentők Szövetsége. (Emlékszik erre valaki?) Kibékíthetetlen álláspontok.

A kivégzéskor - szemtanúk szerint -, három elítéltnek elszakadt a kötele. Szergej Muravjov, az egyik elítélt,  így szólt:
- Uramisten! Oroszországban még akasztani sem tudnak rendesen.
Tartalékkötél nem volt, és mivel még korán volt, meg kellett várni, hogy kinyisson a bolt. A frissen vásárolt kötél azután bírta.

 Érdekesnek tűnik, hogy szinte minden nagyobb filmjükhöz "készítenek" könyveket is. (Valamikor Magyarországon is volt ilyen. Nagyobb amerikai filmek megjelenése után kiadták a filmből készült könyvet. Nem tudom, folyik-e még, tart-e még nálunk ez szokás.)
A Matlida debütálása után ismét elérhetővé vált Kseszinszkaja emlékirata. Ráadásul legalább három különböző kiadásban. Plusz megjelent a film alapjául szolgáló regény is. Talán ismét, de ebben a kérdésben nem vagyok otthon.
Így hát nem is olyan "furcsa" az, hogy a Megmentők Szövetsége is elérhető könyvalakban. De mivel, nem valami kordokumentum (pl. emlékirat) a film alapja, így "csináltak" egyet. Megmentők Szövetsége - Emlékirat, ami nem volt címmel.
Olyan 500 rubel körüli az ára. (Egy kicsit alatta van.)

A húzzunk le még egy bőrt a rókáról effektus mellett azért is jelenhetnek meg ezek a könyvek, mert az orosz társadalomra még mindig jellemzőbb az olvasás, mint a magyarra.
Szerintük, náluk nagyon drágák a könyvek, ám ez a magyarországi árakhoz képest egyáltalán nem igaz. Nagyon sok könyvet több kiadó is prezentál - közel azonos időben -, és van választék. Mind árban, mind minőségben. Az olcsó papírkötéses kiadástól az aranyozott műbőrig nagyon sok könyv elérhető. Számtalan sorozatot adnak ki elérhető áron. Persze, szép számmal vannak olyan kiadványok is, amik csak veretes példányban elérhetőek. És persze a bestsellerek ára bestselleres. De - és szerintem ez nagyon fontos - az ár miatt nem záródik el az olvasás lehetőség. És akkor a könyvtárakról még nem is volt szó.

Természetesen a tömegközlekedési eszközökön nagyon sokan a telefonjukat bújják, miközben persze az e-book olvasók is a terepen vannak, de könyves embereket sem nehéz találni.
Nekem mindez szimpatikus.)))