2013 vége és 2018-19 között sokat olvasgattam az ukrán belpolitikai helyzetről. Láttam benne egyfajta magyarországi jövőképet. Adva van egy kompország. Egy működő gazdaság nélküli ország, ahol a politikai kapcsolat fontosabb a hozzáértésnél. Egy ország, amelynek vezetői végig tarhálták már a világgazdaság összes jelentős szereplőit, mindenkinek mindent megígértek, de amikor benyújtották a számlákat, nem kívántak törleszteni. A politikusok körömszakadtáig ragaszkodnak a hatalomhoz, a konchoz. Ha nem adnak pénzt az oroszok, akkor adnak majd a kínaiak! Ha nem adnak a kínaiak, majd adnak a Nyugatiak! Ha nem adnak a Nyugatiak, akkor majd adnak az oroszok!
Az ország vezetői rettentően ravasznak gondolták magukat.
De egyszer csak, az egyik külföldi fél/partner felborította a bilit. A másiknak, természetesen, volt adekvát válasza. A harmadik úgy tett, mintha a háttérbe vonult volna. Kivárt.
Az ország elkezdett darabokra szakadni. Az új rezsim - ezt megakadályozandó - meghirdette az ATO-t. Terroristaellenes Művelet. Ez lett a polgárháború hivatalos elnevezése. Közben persze beindult a nagyhatalmi kavarások mellett a média ködösítése, kavarása is. Ahogy vérgőzős helyzetekben lenni is szokott.
A 2014-ben megerősödő kijevi rendszer egyik alapfelvetése, terve az volt, hogy az országot csatlakoztatja a NATO-hoz. Ebben az orosz vezetés fenyegetést látott és a rossz anyagi körülmények között élő ukrajnai állampolgárok között elkezdett szervezkedni. Parazsat vitt a lőporos hordók közé. De ezt nem is rejtette véka alá. Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy amíg Ukrajna nem hagy fel a NATO tagság álmával, addig mindig is lesznek lázadozó, szakadár tűzfészkek hol itt, hol ott az ország területén. Mindez nem sokkal azután volt, hogy az Orosz Tavasz során rendszerellenes tüntetések voltak Donyeckben, Luhangszkban, Harkovban, Poltavában, Herszonban, Ogyesszában. Ez utóbbi helyen egy sok áldotzatot követelő pogromba torkolt a kijevellenes demonstráció. (De a pogromot - a feketeszázas hagyományoknak megfelelően - a hatalom szervezte. Most éppen a rendszerellenes tüntetők ellen.) Donyeckben és Luhangszkban a tüntetők felfegyverkeztek. Épp az ogyesszai események ürügyén. Meglett az első két tűzfészek. Közben mintha változott volna a Kreml koncepciója, de a lényeg nem. Vége a visszavonulásnak! A falnál vagyunk. Nem hátrálhatunk, küzdenünk kell!
Hosszú évek teltek el úgy, hogy időről-időre a Nyugat beletörölte csizmatalpát az orosz medve bundájába. Provokálták a medvét. El akarták érni, hogy ne a katonai elhárítás embereit, ne önkénteseket, ne önkéntesnek álcázott zsoldosokat küldjön harcolni Moszkva, hanem küldje a hadseregét, hadd intézzék el azt (és az Orosz Föderációt is) egyszer és mindenkorra! Elkezdték a küzdelmet gazdasági szankciókkal. Korlátozni az orosz gazdaságot és ezáltal az orosz állam katonai potenciálját. A putyini rendszer vezetői tűrtek. Nem reagáltak, csak maximum a szavak szintjén. Ez bátorsággal töltötte el az új kijevi vezetést és az úgynevezett Nyugat vezetőit is. Így nem keveseket ért váratlanul 2022. február 24.-én egy orosz hadművelet, amely célterülete a szomszédos országon belül volt. Ezt a műveletet SZVO-nak, Különleges Katonai Műveletnek nevezték el.
A 2014-2016-os időszak katonai eseményei érdekeltek, mert egyfajta rejtvényfejtési kisérlet volt a tájékozódás. A Krím hazatérésének eseményeit az orosz nyelvú sajtó reálisabban mutatta be, mint a nyugati. Ez nem érzelmi kérdés. De mi a helyzet az ATO-val? Olvastam oroszországi, ukrajani forrásokat, és időnként a Yahoo!-t is. Harcolnak orosz reguláris egységek Donbasszban, vagy sem? Az ukránok szerint igen, Moszkva szerint nem. Az orosz nyelvű források azt állították, hogy az úgynevezett szakadárok nem csak az Ukrán Fegyveres Erők ellen harcolnak, hanem a frontvonalon vannak német, lengyel alakulatok is. És ott a rejtélyes magyar üzletember(?), akit elraboltak Kelet-Ukrajnában a szakadárok. Kisazbadításához kiutazott a TEK vezetője. Személyesen. Visszajött, azt állította a sajtó képviselőinek, hogy sikerrel járt, de a magyar üzeletember még nem jött haza vele, de néhány hét múlva, amikor az újra Magyarországon lesz bemutatja majd a magyar sajtónak őt. Tudtommal, ez a mai napig nem történt meg. Csak egy TEK-es fiatalember lett öngyilkos azokban a napokban. Volt/van a két hír között összefüggés? Biztos túszszabadítás miatt ment ki a főterrorelhárító? Mi van ha "csak" azonosítani kellett egy halottat? Az önmagát békepártinak hazudó kormány persze soha nem ismerné el, ha a magyar terrorelhárítók is kiképzési területnek gondolták a kelet-ukrajnai terepet. Nem ők lettek volna az egyetlenek.
2025 vége felé valahogy feljött bennem, hogy jó volna utánajárni (csak a magam kedvéért), hogyan is zajlott le valójában a Prigozsin-puccs? 2019-ben már jelentek meg könyvek az ATO eseméyneiről Oroszországban. Bár érdekelt a téma, de túl forrónak gondoltam ahhoz, hogy biztos lehessek abban, hogy nem valami valótlansággal akarnának megetetni velem ezek a könyvek. De hát a Prigozsin-ügy sem volt olyan régen! - mondhatnánk. Jogosan. Ugyanakkor a Wagner CSVK azóta igen periférikus szervezetté vált. Egy a sok között. Viszont, vannak elévülhetetlen érdemi is. Ezért, jó eséllyel, nem teszik őket bűnbakká. Ezért belekezdtem a keresgélésbe.
 |
| Kirill Romanovszkij |
Így került a kezembe Romanovszkij kétkötetes esszé és elbeszélés gyűjteményének második kötete. (Miért is nem egyből az első?)
Nyolc év a Wagnerrel.
Kirill Romanovszkij haditudósító (1985. július 27 - 2023.január 4.) tanulmányait a 1215.számú Romain Rollandról elnevezett iskolában kezdte el (1991-2002). Ezután a németországi Humbold Egyetemen folytatta. Eleinte mérnökként dolgozott, de barátai rábeszélték az újságírásra. A bulvár nem vonzotta, ezért inkább a haditudósítások irányába mozdult el. Angol, német és francia nyelvtudása nagy segítség volt neki ezen a szakterületen, és így hamar megtalálta a helyét a média világában.
A könyv(ek) egyfajta visszaemlékezések, novellák és háborús elbeszélések gyűjteménya a Wagner csoport életéből. Afrikai, szíriai, ukrajnai eseményeknek állítanak emléket. Nem lehet szépirodalmi alkotásnak hívni, de van legalább egy erénye, az hogy olvasmányos.
A szerző élete összefonódott a Wagner CSVK-val. Halála előtt felhatalmazta rokonait, hogy életében meg nem jelent feljegyzéséit próbálják kiadatni. Ugyanis ő is ott volt Palmüra 2016-os elfoglalásánál és az írásában arról van szó, hogy az orosz tábornokok nem feltétlen azokat tüntették ki a sikeres művelet után, akik azt végrehajtották. A posztumusz megjelent írás publikálói szemmel láthatóan párhuzamot akartak húzni az artyemovszki (bahmuti) esettel, de a tanúság levonását az olvasóikra bízzák. (Ez volt az az ütközett, ahol Prigozsin leginkább konfrontálódott az orosz hadvezetéssel, és amely megelőzte azt az eseménysort, amit Prigozsin-puccsnak hívnak.)
Ma már az a szinte hivatalos álláspont, hogy a debalcevoi ütközetben (2015. január 14. - február 20.) tizezeres nagyságrendű wagneres rohamosztagos vett részt. (Persze, ezt a megállapítást erőteljesen meg lehet kérdőjelezni. A nagy kérdés az, hogy a Wagnert ma már egy hős-bűnbak szerepbe akarja-e beleszorítani a kremli propaganda vagy az eltelt időnek köszönhetően már jobban lehet beszélni a valóságról. Ahogy a bucsai kivonulásnak is van ma már egy olyan narratívája, hogy a településen nem is az orosz hadsereg állomásozott a kivonulás előtt, hanem csecsen alakulatok és wagneres egységek. De idővel majdcsak kitisztul minden, ahogy kitisztult Givi, Motorola, Batman szakadár vezetők halálával kapcsolatban is. Mindhárom hadfi halála után az ukrán felet tették felelőssé. Azután kiderült, hogy a Batman hívójelű parancsnok elég önjáróvá kezdett válni. Nem csak az UFE ellen harcolt, hanem védelmi pénzeket is szedett be a kelet-ukrajnai káosz idején a gazdasági szereplőktől. Ahogy nőt a vagyon, úgy próbált Moszkvával is dacolni. Ami a halálához is vezetett. Érdekes... Hogy képzelte el a jövőjét? Vagy csak a pillanatnak élt? Ahogy Prigozsin is mit gondolhatott a jövőjéről, amikor megindult Moszkva ellen? Esetleg fel sem fogta teljesen, hogy mik lehetnek a következményei a vonulásának? Elhitte, hogy harcosaival együtt sérthetetlenek? Vagy indulatvezérelt ember volt egész életében? Esetleg egyfajta 21. századi idealizált Pugacsovnak gondolta magát? Valakinek, aki harcosaiért(?) kiáll? (Furcsa lenne, ha ez az utolsó opció lenne az igaz? Ugyanis, amikor azt állította, hogy Bahmutnál nem kapnak elég lőszert a hadseregtől a wagnerosok, akkor nem arról beszélt - ami egyálatlán nem jött a nyugati médián, mert valószínűleg fel se fogták miről beszél, hiszen a google translate-en keresztül tájékozódnak -, hogy kevés 7,62-es töltény lapul a zsoldosok zsebében, hanem arról, hogy folyamatos és állandó tűzérségi tűzet igényelne. Amit azért nem kapott meg, mert nem volt akkora lőszerkészlete az orosz hadseregnek. Új gyárat kellett volna építeni, de legalább bővíteni, hogy kiszolgálhassák Prigozsin igényét. Prigozsin nem rommá lőtt épületek elfoglalására akarta küldeni legényeit, hanem romhalmokat akart elfoglalni. A tűzérségi tűztől félőrült ukrán katonákat akart volna kiűzni vagy megöletni velük. Ó, és hány önmagát biztonságpolitikai szakértőnek hívó egyén hivatkozott/hivatkozik a z orosz vojenkorokra, úgy hogy AI segítségével próbálnak rájönni, hogy miről is írnak azok a "hobbi" szakértők. Mert szakértőnek szakértők. Miért nem teszi fel senki a kérdést, hogy az általuk közetett infók honnan származnak? 😵) Ilyesmik foglalkoztattak, amikor úgy döntöttem, megnézem, van-e már a piacon valami komolyan vehető könyv, ami ilyesmi kérdésekre keresi a választokat.
Itt jegyezném meg, hogy a '22-es támadás után egységesen felkelt az ukránság a Haza Védelmére gondolatkör is enyhén szólva túlzás. Az ukrajnai oligarhák azért kezdték el támogatni a kijevi rezsimet, mert attól tartottak, hogy az orosz hadsereg elhozza az orosz oligarchákat is, és azok ráteszik kezüket az ő ügyleteikre. Nem a Haza védelméről szólt számukra a dolog, hanem a bankszámláéról. Meg a saját életük védelméről... Az meg egy másik történet, hogy a nagy védekezés közben egymást hogy próbálták meg kicsinálni, kisemmizni. Az ilyesmik olyan deheroizálók tudnak lenni, nem?
Kirill Romanovszkij stílusa nem vetekszik Konsztantyin Szimonovéval, de mégis csak napjaink egyik fontos európai eseménysorozatáról tudósít - mégha szíriai vagy afrikai történeteit olvassuk -, olyan harci eseményekét, amiknek a következményei évtizedekig a kontinessel maradnak. Vannak okos szakértők, akik azt mondják, hogy az ukrán-orosz viszony évszázadokra megromlott. Azt gondolom, hogy tévednek. A történelem nem erre tanít minket. A Dnyepper jobb és bal partja közti kompjárat évszázadok óta tart. Az ott élők szabadulni akartak a cártól és Varsó, Bécs, a svéd király... Szóval, a nyugathoz csapódtak. Viszonylag rövid idő alatt kijózanódnak, és megy a küldöttségük a cárhoz. Oda-ide. Évszázadok óta. Az 1991-2014-es időszakban is ezt láthattuk jópárszor. Szerintem, hamarosan - nem egy két hónap azért! - újra el fog indulni a komp. Persze, előtte be kell fejeződnie a háborúnak. Orosz győzelem esetén gazdaságilag életképtelen lesz Ukrajna. Szüksége lesz Moszkvára, hogy lecsökkent lehetőségeivel élni tudjon. És mi van akkor, hogyha nem nyer vagy úgy érzi a moszkvai vezetés, hogy nem nyerte meg a háborút? Akkor lesz még egy. Ezt mutatja a Történelem. Moszkva a 20 század folyamán kétszer háborúzott (többek között) a németekkel, a csecsenekkel és a finnekkel is. Amíg célt nem értek. Addig amíg nem győzött. Nem véletlen, hogy az USA vezetése nem akar olyan katonai garanciát adni Kijevnek, ami amerikai katonai jelenlétet jelent a Dnyeper közelében. (Mert kiújuló konfliktus esetén két dolgot tehet majd az amerikai adminisztráció: vagy kivonja a konfliktus előtt a csapatait, ami presztízsveszteséget jelent, vagy forró háborúba keveredik Moszkvával.)
Érdekes, hogy Oroszország területi követelései ugyanazok most is, mint amik 1991-ben voltak. A Budapesti Memorandummal sokat nyert Ukrajna. Akkor. Az atomfegyvereket átadta igaz, viszont a Szovjetunió államadósságának ráeső részét is. Végül Oroszország lemondott területi követeléseiről (Donbassz, Krím és Novorosszija), és cserében Ukrajnának annyit kellett vállalnia, hogy semleges marad. Oroszország is (és a hangsúly most az is-en van) garantálta Ukrajna határait.
Divat azt állítani, hogy ezt a szerződést Oroszország szegte meg előszőr. 2022-ben. Moszkvában nem így látják. Kifizették a Szovjetunió teljes államadósságát, lemondtak területi igényekről. (Mindezt a Bp-i Memorandumban vállalták. De ennek a vállalásnak volt ára is.) De amikor az ukrán alkotmányba beletették, hogy az ukrán kormány mindent megtesz az ország NATO tagságáért, a NATO-hoz való csatlakozásért, akkor de jure az ukrán politikai elit megszegte a Budapesti Memorandumban vállalt semlegességet. Hiszen a jelcini korszak vége óta közmegegyezés Moszkvában, hogy a NATO oroszellenes szövetség. Innentől kezdve a levegőben lógott a két ország közti nyílt fegyveres konfliktus lehetősége. És az Obama adminisztráció tudatában volt ennek. Provokálni akartak. Még. Előtte annyi mindennel alázták már az orosz politikai elitetet. És nem volt erőteljes válasz. Csak szavak. Semmi jel nem mutatott arra, hogy van akarata és/vagy ereje az orosz medvének arra, hogy végre kiálljon magáért. Nem értették meg Washingtonban, hogy a mackót sarokba szorították. A '22-es támadás annak a jele volt, hogy Moszkva elérkezettnek látta az időt a nyílt összecsapásra. Hogy úgy gondolja, eljött egy új világrend születésének ideje. És ezt ki is mondta. Rossz volt belegondolnom, amikor először
találkoztam ezzel az állítással. (Ha valaki meg kívánja nézni azt hírműsort, amiben elmondják ezt, az megteheti
itt. Egy kis nosztalgia?😉) Ahogy rossz abba belegondolni, hogy Obama-, Biden-, Trump adminisztráció azon dolgozik, hogy újra nyilvánvalóvá tegye, ha az első számú és egyetlen nagyhatalom a világon az Amerikai Egyesült Államok. És nem érdekes, hogy hány ember hal bele ennek a koncepciónak a bizonyításába. Vagy megcáfolásába.
A Wagner CSVK eredete Romanovszkij szerint
(Mennyire blőd dolog lenne az, ha úgy kezdeném el ezt a részt, hogy kopírozom valamelyik evangélium stílusát. Általában a Jánostól plagizálnak: Kezdetben vala... De lehetne bentfenteskedő is a kezdés: Egy ilyen-olyan novemberi estén Vlagyimir Vlagyimirovics odafordult a bizalmásához és azt kérdezte tőle, mi a vélemyénye arról, ha megcsinálná valaki az orosz Blackwatert?)
Kirill Romanovszkij úgy látta, hogy a Wagner első szakemberei az ukrajnai események hatására - mikor is az UFE hadműveletet kezdeményezett a donbasszi szakadár népköztársaságok (DNR, LNR) ellen -, csatlakoztak a magánhadsereghez. Addig az ellenállás gerincét az elbocsátott és megalázott BERKUT-osok alkották. Nem is értettem - már 2013-ban sem értettem, hogy miért jó az egy hatalomnak, hogy jól kiképzett terrorelhárítókat szó szerint pellengérre állítani. Nem az egyénileg esetleg elkövetett bűncselekmények miatt, hanem csak mert közös volt a munkahelyük és végrehajtották a kapott parancsokat éveken át. Volt már ilyen a történelemben. Az SS tagjai így jártak, de a BERKUT nagyon nem az SS volt. (De majd jön Ungváry Krisztián és csinál egy videót, hogy dehogy nem! Ahogy csinált már arról, hogy a Benes-dekrétumok kegyetlenebbek voltak, mint a nürbergi faji törvények. Számomra ezzel csak egy dolgot bizonyít: történész létére fogalma sincs a nürnbergi faji törvényekről. Arról se. Mert csinált ő már máskor is olyan videót, ami hangulatkeltésre, félrevezetésre alkalmas... Én sajnálom, hogy aktuálpolitikai kérdések miatt saját történészi hitelességét is kész feláldozni, felélni.)
Romanovszkij azt állítja, hogy az általa ismert ős-WAGNER-esek mind azt mondták, hogy nem a pénz motiválta a csatlakozásukat a csapathoz, hanem meg akarták védeni Donbassz lakosságát az Ukrán Fegyveres Erők és a neonáci zászlóaljak (pl. AZOV) kegyetlenkedéseitől, vérengzéseitől. (Ebben az időszakban a neonáci katonai alakulatok az UFÉ-től függetelenül, de az UFE vezetésével egyeztetve tevékenykedtek.) "Mi nem egy amerikai magánhadsereg vagyunk, nekünk jelenleg van ideánk."
A könyv szerzője lépésről-lépésre halad előre az időben. Minden fejezet előtt van egy kis történeti összefoglaló, majd következnek az elbeszélések, visszaemlékezések.
Összességében nem rossz, hogy felidézi az emberben a háborús eseményeket, mert a sok éves propaganda már kezdi elfedni, elfelejtettni a fontos (és egyúttal borzasztó) dolgokat. Például, hogy 2014 nyarán az ukrán hadsereg légiereje rendszeresen támadta Luhangszk városát. (A Youtube 2022. február után véglegesen törölte az erről készült videófelvételeket.) Ahogy az ukrán nehéztüzérség is rendszeresen lőtte a várost és környékét. És ezért nem is olyan furcsa, hogy kétkezi munkások jelentkeztek, hogy megvédjék az otthonukat és családjukat. Az első wagneresek ezeket az embereket képezték ki a harcra. És honnan volt fegyverük? Hagyjuk a legendákat! Putyin nem megígérte, hogy a szeparatizmus tűzfészkei nem fognak addig kihunyni Ukrajnában, amíg a kijevi vezetés NATO tagságot akar az országnak? Ugyan honnan lettek a szakadároknak fegyvereik? Oké, a berkutosok hozhattak magukkal, de Fjodor Ivanics villanyszerelő kapott. Attól, akinek volt. Az első harcoló WAGNER egységek 2014. júniusában érkeztek meg Luhangszba.
Ugyanezen év július 17.-én Donbassz felett lelövik az MH17-es járatot. A nyugati média éveken át zengett attól, hogy egy orosz BUK légvédelmi rendszer intézte el az utasszállító repülőgépet. Bírósági eljárás során bebizonyítják ezt, és a bíróság kimondja, ezért a katasztrófáért Oroszországot terheli a felelősség. De arról a mai napig mélyen hallgatnak, hogy ezelőtt hetekkel-hónapokkal az ukrán légierő harci tevékenységeket folytatott donbasszi célpontok (sokszor városok lsd. pl a luhangszki főtérre ledobott kazettásbombák esetét) ellen. Az ukrán légierő ilyen irányú tevékenységét erősen korlátozták a támadás reakciójaként feltűnő BUK-ok. Szerintem az igazán fontos kérdés az lett volna, hogy kinek az utasítására repülhetett egy polgári repülőgép harci övezet felé? Pontosabban, az ukrán hatóságok miért nem nyilvánították a légtér azon részét harci övezetnek, ahol egy idő után rendszeresen lezuhantak az ukrán harci helikopterek és vadászrepülők? (Ugyan ki lehetett az, aki kitalálta ezt a lelketlen provokációt? Sose fog jelentkezni...)
A háborúkat nem grál lovagok vívják. Egyik oldalon sem. Ezért is gondolom, hogy nagy butaságot szajkóznak azok, akik Putyint Hitlerezik, akik csak az orosz háborús büncselekményekről beszélnek. Mindkét oldalon voltak és vannak ilyen cselekmények. (Igazából a kérdés az, hogy ezek túlkapások vagy a parancsnokságtól elvárt cselekedetek.) De itt Európában csak az egyik oldal dolgairól beszél a média. (Magyarországon ennél is rosszabb a helyzet.) Amivel csak az a gond, hogy közben azt gondolják, hogy náluk van a bölcsek köve. Persze, a másik oldalon álló propagandisták is ugyanezt gondolják. Ebből is látszik, hogy hiába hirdetik magukat békepártinak: nem azok. Egyik oldal se.
És Romanovszkij? Ő nem elfogult? Persze, az. A könyvéből, könyveiből kiolvasható a WAGNER iránti szimpátiája. Ami érthető, elvégre nyolc évet töltött velük. És nem csak a klubbokban iszogatva, hanem ott volt az elsővonalban is. A bajtársairól írt. És épp ettől tekinthető forrásnak az írása. Nem dogma amit leír, hanem egy szemtanú lejegyzi a résztvevők gondolatait, véleményeit, emlékeit. Nem csak szabad, hanem kell is vitatkozni az állításokkal, hogy mindezek után kikristályosodhasson bennük a lényeg. Hogy kialakuljon bennünk egy kép: mi is történ(hetet)t akkoriban Donbasszban! (Főleg úgy, hogy a másik oldal álláspontja évek óta hozzáférhető magyar nyelven. Bár erre lehetne azt mondani, hogy 2022-ben megjelent nálunk Marat Gabidullin Orosz zsoldosok Putyin szolgálatában című könyve is. A szerző wagneres volt, és az írása - bár Szíria van fókuszban - egybecseng Romanovszkij véleményével. Azért azt se feledjük el, hogy Gabidullin a könyvét egy doku tévécsatorna filmjében is "promózta". Ez nem hiteletleníti állításait. Főleg, hogy igazán újdonságokkal nem feltétlen lepi meg az átlagnál tájékozottabb olvasóját. Ugyanakkor azt gondolom a marketingje elég ügyes. És rettentően oroszos. 😅 De nincs ezzel semmi baj. Egy kis küldetéstudat a nyugati közvéleménynek és már minden sínen van. Rácsapnak a dologra, mint tyúk a... 😝)
A bejegyzés témájához kapcsolódóan egy orosz propaganda játékfilmet osztok meg veletek. Ez az alkotás egy Wagner melletti agitfilm. Nem buta film. Nem buta propagandafilm. Nem unalmas, nem szájbarágós. És ezért veszéyles is lehetne. A filmben felcsendülő Leningrad dallal vajon mi lehetett az alkotók célja? Megfricskázni a megrendelőt vagy elleplezni azt? Jó kérdés. Én nem tudom rá a választ. Mindenesetre, aki e dal mellett döntött, annak nincs rossz zenei ízlése.
A film címe pedig az, hogy: Turista.
Ez a filmben egy zsoldos hívójele. A filmről írtam már, ami elolvasható
itt.
És a film itt van:
