Hóhér

A filmsorozat eredeti címe: Палач
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.
















1965. május 9. Nagy nap ez a Szovjetunió életében. Ünnepnap. Ám e jeles napon történik valami, ami beárnyékolja az ország vezetőinek életét. Húsz évvel vagyunk a 2.Világháború után.
Május kilencedike a Győzelem Napja. 1945. május 8.-án kapitulál a náci Németország. Feltételnélkül megadják magukat a német csapatok. Az európai hadszíntéren véget ér a háború. (Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kontinensünkön nem mindenhol csitul el a fegyverzaj. Még kell néhány nap, hogy minden egységhez eljusson a hír: Vége van!)
1965. május 9.-én jubileumi (pontosabban kerek évfordulós) ünnepség van Moszkvában. A népünnepélyt beárnyékolja egy gyilkosság. Ezen a napon brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy tizennyolc éves fiatalembert. Szinte az első pillanattól van gyanúsított. Az áldozat nevelőszülei valamiért nincsenek megelégedve a rendőrség munkájával. Az apa levelet ír a Központi Bizottságnak. Leonyid Iljics Brezsnyev úgy érzi, meggyalázták országa az egyik legszentebb ünnepét. Azt a napot, amely egységbe forrasztotta a Szovjetunió népeit. Az ünnepen elkövetett gyilkosság a nehéz, emberi ésszel felfoghatatlan veszteségekkel járó győzelem örömét beárnyékolja. Mert hát, ráadásul mindkét szülő világháborús veterán.
A Párt főtitkára két hetet ad Cserkaszov őrnagynak és csapatának, hogy megtalálják a gyilkost.
Ahogy a néző elmerül az alkotásban, úgy döbbenhet rá, hogy az emberi természet aljasságának nincs határa.
A film erőssége, hogy megpróbál reális (talán pontosabb a korhű kifejezés) képet festeni a hatvanas évek közepének Szovjetuniójáról. Érdekes lehet belegondolnunk, hogy épp ebben az évben (1965) jelenik meg a Beatles együttes Rubber Soul című nagylemeze (rajta olyan slágerekkel mint a Michelle, a Norwegian Wood, Drive My Car stb). Ebben az évben száll partra Dél-Vietnamban ez első 3500 amerikai tengerészgyalogos, akik hivatalosan elismerve is harcolni mentek oda (előtte "csak" katonai tanácsadók voltak ott). Ekkor történik az első űrsétája a szovjeteknek (Voszhod-2), és az amerikainak (Gemini-4) is. Ebben az évben ér véget véget a II. Vatikáni Zsinat.

A filmsorozat elején lévő gyilkosság nem csak azért érinti "érzékenyen" a pártfőtitkárt, mert veterán szülők (nevelt) gyermeke az áldozat, hanem mert pont azon a nevezetes napon történik a gyilkosság. Brezsnyev azt szerette volna, hogy 1965. május 9-e más legyen mint az eddigi ünnepeket. De a másságot nem így gondolta...

  A Győzelem Napja a Nagy Honvédő Háború hőseinek (mind katonáinak, mind a civileknek) az ünnepek. Azokat ünneplik akkor, akik a náci Németország elleni honvédő, majd felszabadító (végül, a háború befejezéseként a Német Birodalmat elfoglaló) háborúban részt vettek.
1945. május 8-án a Legfelsőbb Tanács elnöki rendeletben a május 9-ei napot ünnepnappá nyilvánította.
Az első ünnepnapot egy nagy tűzijáték zárta. A katonai felvonulás (ekkor még, érthető okból kifolyólag) 1945. június 24.-én volt. 1948-ig munkaszüneti nap volt, ám ettől az évtől megszűnt annak lenni. (Pontos okát nem tudni a dolognak, feltehetőleg Sztálin így akarta Zsukov népszerűségét csökkenteni. Hiszen a tehetséges katonatiszt neve szinte összeforrt a Győzelemével. Magát a megszüntető rendeletet 1947. december 23.-án fogadták el.) Hruscsov alatt sem sok minden változott. Az újságok, a veteránok megemlékeztek a háborúról. Katonai felvonulás Moszkvában.. A nagyobb városokban ágyúkból díszsortűz dörrent az ünnep végén. A különbség talán csak annyi a megelőző időszakhoz képest, hogy Sztálin 2. világháborús tevékenységét elhallgatták.
A Brezsnyev által hozott változtatások a mai napig meghatározzák ezt az ünnepnapot.
Katonai parádé a Vörös Téren, fogadás a Kreml Palotában, az Ismeretlen Katona sírjának megkoszorúzása. (Ez 1975-ben kiegészül a Lenin Mauzóleum megkoszorúzásával.) Május 9-ét munkaszüneti nappá nyilvánítja Brezsnyev. 1965-től majális jellegűvé, igazi népünnepéllyé kívánja tenni  pártfőtitkár ezt a napot. A hatvanas évektől már nem csak Moszkvában van katonai felvonulás ekkor. A Szovjetunióban, az úgynevezett szocialista érában a második legnagyobb ünnep volt a Győzelem Napja.

Az alkotók sikeresen ábrázolják a szovjet társadalom főbb változását. Nem az Acélember által vezetett országot látjuk, de nem is az őt követő, őt szavakban megtagadó cinkosáét. Ez már nem a Sztálin nélküli sztálinizmus korszaka. Hruscsov már a múlt.

Brezsnyev a hetvenes évek végén

Ez már Brezsnyev ideje. (Persze ilyenkor, pavlovi reflexként, felböffen az önmagát jól értesültnek gondoló magyarban a brezsnyevi pangás kifejezés. Hát, 1965-ben még nem egészen ez jellemezte a helyzetet. Mint minden korszak, így a brezsnyevi is több szakaszra bontható. Ebben az időszakban a Szovjetunió népei megkapják a hatalomtól azt, amire a 2. Világháború vége óta vágytak. Nagyobb személyes szabadságot, és viszonylagosan jobb körülményeket.
A legfelső vezető már viccek, tréfák célpontja lehet. (Következmények nélkül.)
Emlékszem a hetvenes évek végén, a SZKP Kongresszus idején járta a következő találós kérdés az országot:
- A Kongresszuson miért volt három mikrofon Brezsnyev előtt?
- ???
- Mert kettőn a levegőt kapja.

Hogy ez a népi humor része-e, vagy az Agit. Prop. Osztály találta ki, és terjesztette, magam nem tudom megmondani. Mindenesetre, szerintem, jelzésértékű. Ilyesmi elképzelhető lehetett volna Sztálin, vagy Hruscsov idejében? Mindenesetre Brezsnyev idején már voltak ilyenek. És eminens diákként ezt a módit is átvettük. Megjelentek Magyarországon az olyan viccek, adómák amelyeknek főhőse, az egyszeri szegény de furfangos legény... helyett, Kádár János volt.

A sorozat megtörtént eseményt dolgoz fel.
Az alkotók eredeti kordokumentumok is használtak, így eredeti filmfelvételekkel is találkozhatunk az alkotásban. A széria 16+-os besorolást kapott hazájában. Ez egyrészt a felhasznált archív filmrészleteknek, és a történet összetettségének is köszönhető. Sablonos gondolkodással, begyepesedett előítéletekkel nem célszerű nekiülni, és megnézni a sorozatot. Egy minőségi alkotással van dolgunk.

Kiegészítés a feliratokhoz

Vaszilij Szahnovszkij, mint Brezsnyev

1.rész

Малая земля - Kis Föld.
A sorozatban három jelenet erejéig feltűnik Leonyid Iljics Brezsnyev (V. Szahnovszkij). Két dialógusban is utal a Kis Föld-i eseményekre.
Ez a terület Novorosszijszk déli részén található. 1943. február 4.-től, 225 napon át, szeptember 16.-ig tartott ott a küzdelem. A harcokban tanúsított bátorságáért 21 katona kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

Sztálingrádnál a szovjet erők befejezték a 6. német hadsereg erőinek felszámolását. A Doni Rosztov és Donbassz (Donyeci-medence) irányába a szovjet csapatok folytatják az előrenyomulást. A Kaukázusban Majkop irányába törnek előre a Fekete-tengeri Flotta erői.
A SZTAVKA (szovjet legfelsőbb parancsnokság) utasítja Tjulenev tábornokot, hogy készítse elő a krasznodarszki offenzívát, amely siker esetén elvágja az Észak-Kaukázusban lévő német csapatok utánpótlását. A hadművelet két részből állt. Az első Krasznodar visszafoglalására irányult, a második pedig egy deszantakcióból Novorosszijszknál.

1943. január 11.-én jóvá hagyják a haditerveket. A következő nap megkezdik az első lépcsős hadműveletet. (Krasznodar felszabadítása) Kemény harcok kezdődtek, de végül áttörték a német vonalakat.
(A németek folyamatos presszúra alatt voltak. Gyakorlatilag közel egyszerre indult el a kurszki, harkovi, donbasszi, rosztovi és a krasznodari hadműveletek.)
Krasznodartól délre történt meg először az áttörés. A szovjet csapatok sikeresen elvágták a kaukázusi német erőket a (német) Don hadseregcsoporttól. Február elejére elérik az Azovi-tengert, és beveszik Majkopot. Eljött az idő a terv második szakaszának megvalósításához.
Petrov tábornok által kiadott parancs szerint, 1943. február 1-jén, 1 óra 0 perckor elkezdődik a hadművelet. Közvetlen parancsnok Filipp Szergejevics Oktjabrszkij altengernagy (1899-1969) volt. A rossz időjárás miatt nem tudták behajózni időben az alakulatokat. E miatt kisebb malőrök voltak. A tüzérségi tűzet elhalasztották, ám a bombázó repülőket senki nem értesítette, így azok a terveknek megfelelő időpontban bombázták azokat a területeket, amelyeket elő kellett készíteni az ejtőernyősöknek, illetve  a partraszálló csapatoknak. A tűzerő hatékonysága a tervezettet nem érte el. Így az ejtőernyősöket heves ellenállás fogadta. Heves harcok kezdődtek.
Az elterelésnek, kiegészítésnek szánt partraszállás sokkal sikeresebb lett, mint az ejtőernyős akció. A hídfőállást sikeresen kiszélesítették, és kapcsolatba tudtak kerülni az ejtőernyősökkel.
Oktjabrszkijt a fellépő nehézségek, és ki nem használt lehetőségek miatt leváltják, és a Távol-Keletre vezénylik. A Kis Földön harcoló szovjet katonák folyamatosan kapják az utánpótlást. Szükség is van erre, mert kíméletlenül folyik a küzdelem.

Brezsnyev ezredes Kis Földön

A szovjet parancsnokság minden erővel azon volt, hogy megtartsa hídfőállását. A Kis Földre, mint a Tamany-félsziget felszabadításának kulcsára tekintettek. Hadászatilag nagyon kedvezőlen területen épült ki a hídfőállás, ugyanis az ellenség birtokolta a környék összes magaslatát. Így könnyen tűz alatt tudták tartani a szovjet erőket. A Kirill Ivanovics Tubajevszkij mérnök.százados által vezetett utászokra így rendkívüli feladat várt. Ellenséges tűz alatt kellett felépíteniük a deszantosok számára az állásokat. 230 rejtett megfigyelő állást, és több mint 500 lőállást építettek ki, a földalatti raktárak és harcálláspontok mellett.
Természetesen, ahogy lenni szokott háborúban, a Málája Zemlján, a harc ideje alatt, az ellátással mindig gondok voltak. "Csak" lőszerből, és élelemből volt kevés.

Április 17.-én a német csapatok átfogó offenzívába kezdtek, A cél a hídfőállás teljes felszámolása volt. A 27 000-es támadó sereget mind bombázók, mind nehéztüzérség támogatta. Frontnak ezen a szakaszán német légifölény alakult ki. Ez megnehezítette a hősiesen küzdő deszantosok ellátását. Háromnapos véget nem érő küzdelem után a németek részsikert értek el. De ezzel nem ért véget a harc.

A kurszki csata (1943. július 4-július 13) döntő, és végzetes hatással van a Wehrmachtra. Augusztus- szeptember hónapok folyamán a Szovjetunió dél-nyugati részén összehangolt támadást indít a Vörös Hadsereg öt Frontja. A szovjet csapatok 250-300 km nyomulnak előre. A Balparti Ukrajnában súlyos veszteséget szenvednek a német erők (az arcvonal a Lojev-Zaporozsje között 700 km-es szakaszon a Dnyepernél van már. A Vörös hadsereg 23 hídfőt létesít a folyó nyugati partján, Pripjatynál kettőt. Ezekkel szét tudták húzni a védekező németek csapatokat.
A Balparti Ukrajna és az Azovi-tenger északi partvidékének felszabadítása következtében a Tamany-félszigeten harcoló német csapatok elszigetelődtek.
Az előrenyomulás után szükségessé válik, hogy Novorosszijszk körzetében megtisztítsák a Fekete-tenger északkeleti partvidékét a megszállóktól. Ezzel megfoszthatják a németeket a vidéken található haditengerészeti bázisaiktól. A Tamany-félsziget megtisztítása után, elkezdődhetne a Krím felszabadítása.

Deszantegység, 1943

A német csapatok Kék vonala a Kurka, a Kubán, az Adagum folyók mentén Moldavanszkojétól, Nyeberdzsajevszkajától, Novorosszijszktól keletre található. A Kék Vonal szárnyai az Azovi és a Fekete-tengerekre támaszkodott. A védvonal tartalmazott lövészárkokat, betonerődöket, fa-föld erődöket, géppuska-tüzelőállásokat, aknamezőket és három-hat soros drótakadályokat. A teljes védelmi rendszer kétsoros volt. A két vonal közötti távolság 10-15 km, a védelem teljes mélysége 60 km volt. A fő német csomópont Kijovszkoje kozákfalúnál volt. A többi erős csomópontok  Moldavanszkoje, Nyeberdzsajevszkaja (mindkettő szintén kozákfalu) voltak. E két falu zátrta el a Tamanyba és Novorosszijszkba vezető utat. Az utóbbi város volt a Tamany-félsziget védelmének a kulcsa. Ezért jelentősen megerősítette a város védelmét a német hadvezetés. (A város felszabadítását követő első napokban 29000 aknát mentesítettek a szovjet tűzszerészek. Elképzelhető milyen mennyiségű fegyverzet volt a városba bezsúfolva.) A város épületeit erődítménnyé építették át. Az utcákon torlaszokat emeltek, aknazárak, tüzérség, aknavetők mindenütt. A kikötő bejárata elé hálózárakat telepítettek.
A szovjet főparancsnokság úgy döntött, hogy Novorosszijszknál töri át a Kék Vonalat. A csapást a 18. hadsereg (ennek a politikai osztályának a vezetője Brezsnyev ezredes) és a Fekete-tengeri Flotta egységei hajtották végre. A hadműveletek kulcsa a partraszállás. Ezen esemény előidéző csapatok vezetésével G.N. Holosztyakov ellentengernagyot bízzák meg. A felkészülés során felhasználják a februári deszantakciók tapasztalatait is.
Szeptember 10.-én hajnalban, tüzérségi és légi előkészítés után elindulnak a torpedónaszádok, és a rohamcsapatok. Egész nap heves harcok dúlnak, de aznap nem sikerül az áttörés. A reguláris csapatok mellett aktivizálódnak a partizán csoportok is. A németeknek már az első napon be kell vetniük a tartalékaikat is. A német hadvezetőség már másnap (szeptember 11) úgy látja, hogy nem fogja tudni visszaverni a szovjet támadást.
Szeptember 13-14-e folyamán a Kék Vonal többi részénél is sikeres támadnak a szovjet csapatok. (Kijovszkoje, Moldavanszkoje, Nyeberdzsajevszkaja)
Szeptember 15-én összeomlik a német védelem Novorosszijszk körzetében. Másnap 10 órára teljesen megtisztítják a szovjet csapatok a várost. A győzelmet (még aznap) díszsortűzzel ünneplik Moszkvában.
1973. szeptember 14.-én a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége Novorosszijszk városának a Hős Város kitüntető címet adományozza.


L. I. Brezsnyev életében jelentős helyet foglalt el ez a hadművelet. Ez a filmbeli dialógusokból is feltűnhet a figyelmes nézőnek. De csak ez, mármint ez a popkulturális produktum, nem bizonyítaná állításom igazságtartalmát. (A hadművelet alatt negyvenszer hajózott át Kis Földre, egyszer a hajó amelyen tartózkodott aknára is futott.) Sokkal inkább az a tény, hogy Brezsnyev háromkötetes visszaemlékezéseinek első kötete épp ezekről az eseményekről szól. (A mű magyar nyelven is megjelent 1980-ban, a Kossuth Könyvkiadó és a Kárpáti Kiadó közös gondolzásában. Kis Föld, Újjászületés, Szűz Föld címmel. Pethő Miklós fordításában. A trilógiának az első kötete nálunk 1978-ban is megjelent, a Zrinyi Kiadó gondozásában. Illetve ugyanebben az évben a Kárpáti Kiadónál is. )
1985-ben jelent meg utoljára a trilógia oroszul. Összesen 5 millió eladott példányról szól a statisztika. Azóta nem adták ki, bár a Kis Föld 2003-ban ismét megjelent oroszul. Ez egy magánkiadás volt. Veteránok adták össze rá a pénzt, és 1000 példány jelent meg ekkor.
Roj Alekszandrovics Medvegyev történész szerint a brezsnyevi mű megszépíti a valóságot, nagyobb jelentőséget tulajdonít a hadműveletnek, mint amekkora valójában volt. Hát, ez mondjuk nézőpont kérdése...
Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a trilógia Brezsnyev neve alatt jelent meg, de valószínűleg nem ő írta. Egy négerrel dolgoztatott. De hát nem ő az egyetlen, aki felismerve önön korlátait másokkal bérmunkában megíratja visszaemlékezéseit. Nem mindenki lehet Winston Spencer Churchill.
Már a kortársak is tisztába voltak azzal, hogy nem Brezsnyev írta a könyveket. (Hol volt már akkor a hatalomba jutott bolsevikok első nemzedéke? Hol voltak azok a gondolkodók, akik meghatározták a 20.század első felének közgondolkodását? Személyes véleményem szerint Sztálin halála fordulópont volt intellektuális szempontból, a kommunista eszme fejlődése szempontjából is. A Nagy Terrorban eltűntek, meghaltak azok a bolsevikok, akik nem csak átláttak dolgokat, hanem rendszerszerűen tudtak gondolkodni is. Csak Sztálin maradt meg közülük. Minekutána ő meg nem akarta kinevelni saját konkurenciáját, így halála után csupa ideológiailag középszerű káder maradt a csúcsokon. Ezért azután, miközben a világ megváltozott, nem volt olyan személy, aki a változásokra ki tudta volna dolgozni a válaszokat. Szükségszerű volt a pangás eljövetele. Szükségszerű volt, hogy miután a szovjet birodalom vezetői nem tudtak adekvát választ adni az új kihívásokra, eljöjjön a kiábrándulás, és az összeomlás ideje.
Ez okozza minden ideológia végét. Ha a szellemi holdudvar nem képes valós válaszokat adni az aktuális kihívásokra, akkor az eszme, az ideológia a történelem szemétdombjára kerül.
Persze a szellemi vákuum eljövetelét nem olyan egyszerű észrevenni. Az ideológia, a rendszer működtetői sokszor álproblémákra adott haszontalan válaszokkal próbálják saját impotenciájukat leplezni.)
Szóval, a kortársak tisztába voltak vele, hogy nem a bortón szereplő személy írta a könyveket, és így jó pár politikai vicc, bon mo-t született ezzel kapcsolatban.



МУР - московский уголовный розыск
Valamikor egyszer már említettem, hogy a beszélt orosz nyelvben a helyiek legalább olyan gyakran használnak rövidítéseket, mozaikszavakat önálló szóként, kifejezésként mint az amerikaiak. Itt, a filmben is többször előfordul, hogy "mur"-rognak a szereplők.
Moszkvai bűnügyi nyomozók (MBO)-nak fordítottam. Csupán csak azért mert "könnyebben" ragozható. Így szerepel a feliratban.
Magát a szervezetet 1917-ben hozták létre. Előtte, a cári Oroszországban, a jogelődjét Московский уголовный сыск-nak (МУС) hívták.



"Ez több mint bűn. Ez hiba."
Az epizód végén hangzik el ez az idézet. Okszána Gyemidova újságírónő azonban tévesen tulajdonítja ezt a mondást Napóleonnak. Valójában Antoine de Boulay gróf minősítette így Napóleon egyik politikai döntését.(Bonaparte Napóleon az enghieni herceget kivégeztette 1804-ben. Erre a tettére kapta ezt a minősítést.)
A szólás ismertebb, mint a szerzője. Így alakulhatott ki az, hogy némelyek Talleyrand-ot, mások Fouché-t tartják a mondás forrásának.



2.rész


" - Lehet tejfelesszájú, és profi is. Ez nem baj.
- A tejfel virtuózzá tett. Hogyan tovább?
- Hihetetlen!
- Öt éve jár a lőtérre.
- Mi van, nincs igazam?
- A tej rendkívülivé tett."
E dialógusban a tej (moloko), ez van az eredeti szövegben, megjelenése kicsit értelmetlen, erőltetett lehetne a magyar néző számára. Az orosz katonai zsargonban (szlengben) a tej a kívülálló, a külsős szinonimája. (A magyar tejfelesszájú tehát pontos adaptáció.)

Дружить домами - A következő dialógus hangzik el a filmben: "- Házibarát lennék. - Házi?"
A kifejezésnek nincs semmilyen pajzán, esetleg szexuális tartalma. Az oroszban ez a kifejezés csak egy sima barátságra utal, amely főként a közel azonos lakóhely, illetve az emiatt meglévő ismeretségen alapul.
Ugyanakkor a szlengbe is átkerült ez a kifejezés. Azonban itt már erősen negatív, sértő a jelentéstartalma. Ez megmagyarázza, hogy a jóindulattal közeledő szomszédasszonyt (az ő szájából hangzik el az első mondat), miért támadja meg a részeg Krivovjazné (Julia Pereszild alakítja).
A látszólag ártalmatlan kifejezés valójában egy olyan sértés ami nem csak a beszélgetőtársnak szól, hanem rokonait, családtagjait is sérti. (Példamondat: Давайте дружить домами! Вы будете ходить к нам именины, а мы к вам на похороны. Rajta, házibarát! Akkor fog velünk névnapozni, mikor a temetésére megyünk.)

"Persze ha nem szökött meg ma éjjel az előzetesek börtönéből." -  Az előzetesen letartóztatott személyt a magyar joggyakorlat szerint büntető-végrehajtási intézetben kell végrehajtatni. Ügyészi rendelkezésre rendőrségi fogdában is végrehajtható.
A Oroszországban külön börtönöket tartanak fenn az előzetesek számára. Nevük: szlegysztvennij izoljator (СИЗО). Jelenleg olyan nyolc ilyen intézmény található Moszkva szerte.
Érdekességként megemlíteném, hogy a Butirka is ilyen jellegű börtönként üzemel jelenleg.



3.rész

CUM - Центральный универсальный магазин (Központi Univermag, Központi Nagyáruház)

A CUM története 1857-ben kezdődik, amikor is két skót, Andrew Muir és Archilbald Meriliz levédettetik a Мюр и Мерилиз nevet.
A két kereskedő 1880-ban Moszkvába költözik, és öt évvel később a Kuznyeckij hídtól nem messze megnyitják divat- és rövidáru üzletüket. Hatalmas árukészletük van. Jó minőségű terméket (főként ruházatot) árulnak, viszonylag olcsón. Hamar népszerűek lesznek. Gyorsan fejlődnek, újabb boltokat nyitnak a fővárosban.
1908-ban megnyitják hét szintes új üzletházukat.
1917-ben államosítják a céget. A hétszintes épületet átnevezik Központi Nagyáruházzá.
Napjainkban is kereskedőházként funkcionál, 2002 óta internetes áruház "részleggel".



Natalja Kucsinszkaja
1949. március 8.-án született szovjet tornásznő. 1966-ban megkapta a Szovjetunió sport mestere kitüntetést. Az 1968-as olimpia eredményei: aranyérem: gerenda, összetett csapat. bronzérem: talajtorna, összetett egyéni. Az 1967-ben az amszerdami atlétiaki EB-n ezüstöt szerez gerendán, és összetettben. A '90-es években az USÁ-ba emigrál.



policáj - A megszálló német csapatokkal kollaboráló rendőr megnevezése. Ez az elnevezés különbözik a Szovjetunió rendőrségének, azok tagjainak, elnevezésétől.
A kollaboráció kérdése, és megítélése rendkívül fontos helyet foglal el a 2. Világháború értékelésében. A hivatalos szovjet értékelés rendkívül sarkos volt. Fekete-fehér kontrasztban láttatta csak a dolgokat. Napjainkban ez a fajta megközelítés a neonácikra, és az azoknak védelmet nyújtó szélsőséges nacionalista történészekre, és politikusokra jellemző a poszt-szovjet térségben.
Egyes történészi tanulmányok egymillióra teszik azon szovjet állampolgárok számát, akik a németek szolgálatába szegődtek. (Itt szeretném megjegyezni, hogy téves az a szenzációhajhász kijelentés, amely úgy véli, hogy a Nagy Honvédő Háború tulajdonképpen polgárháború lett volna. A náci propagandának voltak olyan irányú törekvései, hogy a korabeli közvéleménnyel ezt elhitesse, megpróbálja így interpretálni a történetet, de egyetlen politikus, politikusi csoport sem vállalta fel a németekkel való együttműködést a Szovjetunióban. Karrieristák [Vlaszov], megélhetési nacionalisták [Bandera] természetesen a nevüket adták a kollaboráláshoz, de vezetéssel és egységes ideológiával rendelkező tömegek nem kezdtek fegyveres harcot a sztálini Szovjetunió ellen. A kollaborálás főként egyéni döntés volt. (Kivételt képez az OUN, és a banderás UPA.)
Sajnálatosnak tartom, hogy egy eddig általam nagyra becsült történészünk, vélhetőleg politikai elfogultsága miatt, e hamis állítás propagálásába kezdett. Sajnálom, hogy történelmi elfogultsága legyőzte objektivitását.
Több oka is lehetett a kollaborációnak. A baltikumi államok elvesztik függetlenségüket (1939). Azt a függetlenséget, amit nem egészen két évtizeddel előtte német segítséggel szereztek meg. A szovjet uralmat így megszállásnak érezhették. Az 1941-es német agresszió során, a Baltikumban feltűnő német csapatok így kétszeresen is felszabadítónak tűnhettek számukra. Számos balti nacionalista csatlakozik ezen okból a német hadigépezethez. Ugyanakkor sokak számára kijózanító a németek viselkedése (tömeggyilkosságok). A balti nacionalizmus egyik jellemzője, napjainkban is, a náci kultusz. Az egész poszt-szovjet térségre jellemző, hogy a kollaborálók szellemi örökösei relativizálják a nácizmust, és azok jelképeit bátran használják. Ezen jelképek, a hivatalos magyarázat szerint "csak" az antikommunizmusukat jelképezi. Ilyen csoportok jelenléte nem feltétlen probléma addig, amíg a hülye gyerekek csak marginálisan tudnak létezni. Ám sajnos néhány országban nincs így. A hivatalos állami politika része a náci-mosdatás. Ilyen EU-s ország is van, és ilyen napjaink Ukrajnájának politikai vezetése is. Nem véletlen, hogy 2016 nyarán a kijevi vezetés megsértődött amiért a lengyel Szejm (egyhangúlag) népirtásnak minősítette a volinyi mészárlást. (1943. július 11)

Volinyi (Volhínia) terület, 1943

Az UPA több falu lakosságát irtotta ki, csak azért mert lakói nem ukránok voltak. Ugyanakkor az UPA jelképei, és a Bandera fotók elengedhetetlen díszletek napjaink hivatalos ukrán ünnepeinek. Persze ez nem zavarja az EU vezetőit. (Kivéve az új lengyel vezetést.) A több falura kiterjedt brutális mészárlást a lengyel Honi Hadsereg katonái fedezték fel, és dokumentálták az utókor számára.
(Az sem véletlen, hogy a 2014. május 2-ai odesszai pogromnak a mai napig nincsenek felelősei. Egyedül az áldozatok számának lehazudása történt meg. És ez sem zavar senki az EU vezetői közül. Nyugodtan támogatják azt a rezsimet, amely elnézni, hogy országában egyesek tömegrendezvényen vadásznak le másokat. Mondjuk a mai Ukrajna területén történelmi hagyományai vannak a pogromoknak.)
A német seregek miután elfoglaltak egy települést első dolguk volt az adott helyen élő zsidók, pártmunkások (és családtagjaik), katonák (és családtagjaik) összegyűjtése, és elpusztítása. A katonák továbbvonultak, és az elfoglalt területen létrehozták a németekkel lojális, őket kiszolgáló (nem ritkán az elvárásokat túltejesítő) önkéntesekből álló rendfenntartó erőt. Ezek a helyiekből álló karhatalmista alakulatok a német katonai rendőrséggel szorosan együttműködtek. A Hilfspolizei (a policáj német neve) teljes mértékben alá volt rendelve a német adminisztrációnak. (Különböző eufémizmusokat használtak önmaguk megnevezésére: önvédelmi erő, helyi rendőr [местная милиция],  rendbiztosító, biztonsági rendőr [охранная полиция] stb) Egységes egyenruhájuk nem volt, de mindegyiknek volt karszalagja Polizei felirattal. A kollaboránsok 30% ilyen rendőri egységekben szolgált.
1943 februárjában a policáj összlétszáma 70 000 főre tehető. Többféle ok vezette őket a jelentkezésre:
1. Voltak köztük olyanok, akiket a szovjet rendszerrel szembeni ideológiai szembenállás vitt bele az együttműködésbe. Ezek között voltak ex-fehérgárdisták is. Nagyon sok köztörvényes bűnöző, és politikai elítélt is. Úgy érezhették, hogy hatalmat és erőt kaptak arra, hogy törlesszenek a szovjet rendszernek szenvedéseikért. (Ne feledjük a németek egyik első dolga volt a kommunisták, és köztük természetesen a komisszárok, családtagjainak összegyűjtése, deportálása.)
2. Voltak olyan (ukrán és baltikumi) nacionalisták, akik azért csatlakoztak a policájhoz, hogy moszkálokat (oroszokat), és zsidókat ölhessenek.
3. Voltak akik azt gondolták, hogy a németektől visszakaphatja azokat az anyagi javakat, amiket a családja elveszített a '17-es forradalom után. Olyanok is jelentkeztek, akiket az anyagi javak megszerzése motivált ("legális" rablási lehetőség). Természetesen, az indokok nem minden esetben jelentek meg vegytisztán, sokszor előfordult, hogy egyes emberek motivációját több indok is létrehozta.

Policájok, 1943

4. Hadifoglyok, akik így akarták elkerülni az éhhalált és/vagy a koncentrációs tábort.
Eleve elég speciális helyzetbe voltak. Ki volt adva a rendelet, hogy az a katona, aki meghátrál hazaárulónak számít. Így hát az is aki megadta magát. A háború túlélésére nem sok lehetősége maradt így egy hadifogolynak.
Nem véletlen, és nem emberi kegyetlenség, hanem csak a jog hideg, és könyörtelen érvényesítése volt az, amikor a háború után a német táborokból kiszabadított hadifoglyoknak bíróság elé kellett állniuk. A vád hazaárulás volt. (Ahogy természetesen a volt policájok is bíróság elé kerültek/kerülhettek ugyanazzal a váddal.)
5. Voltak akiket erőszakkal köteleztek a policájba való belépésben. Ilyen esetekben nagyon sokszor a rokonok fizikai bántalmazásával tartották sakkban az "önkéntest".
6. És voltak olyanok, ők voltak a legkevesebben, akik beépített ügynökök voltak. Ők értesítették a partizánokat az elöljáróik terveiről, ők szabotálták a tervezett akciókat.

A policájok nagyon jól tudták, hogy az életük a front helyzetétől nagymértékben függ. A háború utáni kihallgatásokon többször hangoztatták, hogy hedonista életvezetést azért folytattak, mert bizonytalan volt az, hogy mit hoz számukra a másnap.
"Мы знаем, что нас народ ненавидит, что он ждет прихода Красной армии. Так давайте спешить жить, пейте, гуляйте, наслаждайтесь жизнью сегодня, так как завтра все равно нам поотрывают головы."
(Tudjuk, hogy utálnak minket az emberek, hogy várják a Vörös Hadsereg érkezését. Siessünk élni, inni, sétálni, élvezzük az életet ma, mert holnap lenyisszantják a fejünket.)
Szemtanúk állítása szerint ezt mondta Iván Raszkin, a Brjanszki terület, Pogarszkij járásának Szapicskoj körzetének policáj parancsnoka, egy ünnepi pohárköszöntőjében.
( https://topwar.ru/5241-o-massovom-predatelstve-v-gody-velikoy-otechestvennoy-voyny.html )

A megszállt területek lakossága különösen gyűlölte a policájok "elit" csapatát, az úgynevezett biztonsági zászlóaljkat (Schutzmann-schaft , röviden csak Schuma). E csapathoz tartózók, százezerek életének kioltásában felelősek. Ezen alakult tagjai német katonai egyenruhát viseltek, de jelzéseikben különböztek a német csapatoktól. Zászlóaljakba szervezték őket. Egy ilyen zászlóalj 500 emberből állt, akik közül 9 német volt.
11 fehérorosz Schuma volt összesen. Ukrán biztonsági zászlóalj Kijevben volt 52, Nyugat-Ukrajnában 12, Csernigovszkaja régióban pedig 2. Összesen 35 000 fő. (1944-es adatok)
Kimondottan orosz Schuma nem volt, bár orosz származásúak szolgáltak ilyen egységekben.
Ezek az alakulatok vettek részt (a német, magyar csapatok kiegészítéseként) a büntető expedíciókban (lásd még a partizánvadászat eufémizmusát). Merényleteket, gyilkosságokat, kivégzéseket is elkövettek. Hírhedtek voltak kegyetlenségeikről, kíméletlenségükről.

Hatiny belorusz falu lakóit a 118.sz Policáj Zászlóalj emberei irtották ki. E megtorló egységet gyakorlatilag 1942-ben az OUN hozta létre. (A [napjainkban hazájában igaz hazafiként tisztelt] Melnyik által vezetett  OUN-ból vált ki a Bandera vezette UPA. Nem ideológiai, hanem csak napi politikai ellentét miatt szakítottak.) A csapat tagjai mind hadifoglyok voltak, a háború első hónapjában adták meg magukat. Mindannyian önként jelentkeztek szolgálatra, és kiképzésre Németországba vitték őket. Az alakulat a babij jari vérengzésnél is "jeleskedett".
1943. március 22.-én körbevették Hatiny falut. Az összes lakóját beterelték pajtákba, fészerekben. Bezárták, majd benzinnel meglocsolták az épületeket. Mindenkit elégettek. Azokat, akik ki tudtak törni legéppuskázták. 149 falusi öltek meg, ebből 75-en tizenhat év alatti gyermek volt. (Amikor később megsemmisül a 118-as zászlóalj, akkor a vezetője a Galícia SS Hadosztályhoz csatlakozik. Összenő, ami összetartozik. A mai Ukrajnában az SS Galíciát mint az ukrán szabadságért harcoló alakulatot tisztelik. Állami vezetők is.) Grigorij Vaszjura (a 118-asok parancsnoka) 1952-ben kollaborálásért bíróság elé áll. Huszonöt évet kap, de ekkor még nem tudták bizonyítani, hogy a hatinyi mészárlásért ő a felelős, hogy az ő parancsára végezték ki a civileket. 1955-ben amnesztiával szabadul. Nagy karriert fut be, egy Kijevhez közeli szovhoznak lesz az igazgatóhelyettese. Rendszeresen tart előadásokat a pionyíroknak. Állítása szerint ő a Nagy Honvédő Háború hőse, veteránja, aki sokat tett a Szovjetunióért. Ám a KGB utoléri, letartóztatják. 1986 novemberében-decemberében bíróság elé állítják Minszkben. 360 polgári személy meggyilkolásának ügyében megállapították bűnösségét. A vádlott utolsó szó jogán kegyelmet kér maga számára. Kérését azzal indokolta, hogy beteg és öreg, utolsó napjait a családja körében szeretné eltölteni. 1986 végén kivégezték.

A kollaborálok másik csoportja a frontszolgálatot választotta. Közülük nem kevesen az Atlanti Falnál teljesítettek szolgálatot. Ám most nem ezekről szeretnék néhány szót ejteni.
A nácik igyekeztek a külvilág előtt magukat újkori kereszteslovagnak bemutatni, akik a bolsevizmus istentelensége ellen küzdenek. A német propaganda igyekezett kihasználni a náci eszmékkel így vagy úgy szimpatizálókat, hogy leplezzék háborúik rabló és genocid céljait. Erre a Szovjetunió területén is talált megfelelő hazaárulókat, ugyanúgy ahogy Észak-Európában, vagy Franciaországban is.
A népámítás legfőbb ideológiája a nacionalizmus volt. A szovjet tagköztársaságokban támogatták a nacionalista, soviniszta ideológia híveit, akik azután készségesen kiszolgálták a hódítókat. A baltikumi, fehérorosz, ukrán kollaborálásra most nem térnék ki. Egyrészt terjedelmi okok miatt, másrészt azért néhány mondat erejéig volt már szó erről ebben a bejegyzésben is, és a blog más bejegyzéséseiben is.
Az Orosz SzSZK területén "önálló" köztársaságokat alapítottak a németek. Ilyen volt például a Lokotszkiji Köztársaság (fennállásának ideje: 1941.11.15-1943.08.26)

A Lokoti Köztársaság térképe

Mint a mellékelt térképen látható ez a bábállam a Brjanszki, a Kurszki, és a Orlovi terület egy részén lett létrehozva.
Ezen bábállam jelentősége talán annyiban ki is merül, hogy nem a peremvidéken hozták létre, hanem az európai Oroszország szívében.
Elhelyezkedésének köszönhetően remekül tudta használni  a német propaganda.
A német csapatok megjelenésekor a szokott módon zajlottak a dolgok. A kommunista párt tagjait, és családtagjait, a katonacsaládok tagjaival együtt evakuálták. A megjelenő hódítók ugyanakkor hatalmuk bebiztosítása érdekében elkezdték a közigazgatás újraszervezését. Sztálin az 1941. július 3.-ai beszédében arra utasította az embereket, hogy az evakuálás után egyetlen kiló kenyér, egyetlen liter üzemanyag se jusson a betolakodók kezében. (Lásd felperzselt föld taktikája. Ezt szó szerint kell értenünk. Nem csak a termőföldeken lábon álló növényeket gyújtották fel, hanem sokszor a silókban található magvakat is.) Igen ám, de ez egyúttal azt is jelentette, hogy a megszállt területeken azonnal élelmiszerhiány alakult ki. Nem hiába hívták Sztálint Acélos(ember)na(e)k. Hiszen ez is egy hideg fejjel hozott racionális, ám embertelen döntés volt. A megszállt területeken maradt lakosságot nem csak a sorsára hagyta, hanem ellátatlanul is. Racionális is volt a döntés, mert aki a vidéket uralja, annak legyen gondja az ott élőkkel. De azért is ésszerű volt, mert a felperzselt föld taktikája miatt az ellenség rákényszerült a hosszú, és könnyen sebezhető ellátási utak fenntartására. Az ott maradt lakosság választhatott. Kollaborált, vagy megpróbált a hódítótól elvenni azt, amiben szükséget szenvedett.
Lehet széplélekként sápítozni, de ilyen a háború. Ilyen minden háború.
A falvak lakói megpróbálták megvédeni magukat, és kevéske megmaradt vagyonkáikat az éhezőktől, a fosztogatóktól. Az ilyen indokkal alakított önvédelmi egységeket sikeresen integrálták a németek a policájba.
A Lokotyi Köztársaság eredetmítosza szerint, a távozó Vörös Hadsereg után, de az érkező Wehrmacht előtt a faluban népgyűlést (vecse) tartottak, és megválasztották az új közigazgatási vezetőket. Az előljáró Konsztantyin Voszkobojnyik (1895-1942) lett, a helyettese pedig Broniszláv Kaminszkij (1899-1944). A főnök ifjú korában részt vett az Antonov féle lázadásban, a helyettesét pedig a Pártból zárták ki, nem megfelelő ideológia hangoztatása miatt.
1941 októberében egy német motoros osztag érkezett Lokotba. A két későbbi előljáró ennek hatására rendezett gyűlést a faluban. A két férfi pártot alapít, és bejelentkeznek a németeknél, mint a falu vezetői. A németeknek nagyon megtetszik az ötlet, és a lehetőség. Támogatják a "független" Lokoti Köztársaságot. A köztársaság fennállásának idején állítólag a lokoti rendőrök kivégeztek két fosztogató német katonát. Ezzel szokták indokolni, hogy miért is volt független(?) a Lokoti Köztársaság. (Magyar vonatkozása is van a sztorinak. Ugyanis a Köztársaság védelmét[?] nem csak német, hanem magyar katonák is ellátták. Szükség is volt rá, mert igen jelentős partizántevékenység folyt a vidéken. 1942-ben sikeresen likvidálják Voszkobojnyikot.) 1942 őszén megalakul a Lokoti Köztársaság fegyveres ereje az Orosz Felszabadtó Hadsereg, a RONA.

A nácik által létrehozott, támogatott orosz alakulatok jelzései

1943 augusztusában a közelgő Vörös Hadsereg elől elmenekült a Lokoti Köztársaság teljes apparátusa. Egy ezrednyi ember maradt csak ott, felvenni a küzdelmet a visszatérő hatalom hadseregével.
Hát körülbelül ennyi a híresen hírhedt Lokoti Köztársaság története. Nagyon erős túlzás ezt polgárháborúnak beállítani. Két politikai kalandornak volt két jó éve. A náci propaganda viszonylag kis ráfordítással kapott egy jó témát. Az NKVD-nek lett egy kicsivel több munkája.

A legjelentősebb áruló Vlaszov tábornok volt.
Róla nagyon plasztikusan emlékszik meg az irodalmi Nobel-díjas író, Szolzsenyicin.
A Gulag szigetcsoport című könyvét a '90-es évek elején kibővítette. Már az eredeti '73-as mű is tartalmaz elég rázós dolgokat. A kiegészítésekből idéznék most. Mielőtt a kedves olvasó elmerülne a nagy orosz író soraiban szeretnék leszögezni néhány dolgot.
Hiba lenne azt állítani, hogy a Gulag szigetcsoport egy történész munkája lenne. A figyelmes, és előítéletmentes olvasónak nagyon hamar feltűnhet az író elfogultsága. Hiába próbál tényszerűnek látszani, sorai közül kiviláglik, hogy nem az. Az általa átéltek miatt, ez érthető is. De így a könyvre nagy hiba történelmi szakkönyvként tekinteni. Erre az írásra "csak" mint történeti forrás tekinthetünk. Bár kétségtelen, az írót jószándék vezette műve írása közben, de ez akkor is csak egy forrásmű.
Sokan antikommunizmusuk "életben tartására", esetleg kommunista ellenes uszításra használják fel Szolzsenyicin e könyvét. Azt gondolom, ezek az emberek nem értik sem ezt a könyvet, sem azt a korszakot amelyről szól.
Az író, véleményem szerint, orosz újkori Dánielként magara veszi népe (vélt vagy valós) bűneit, és mintegy vezeklésként a napvilágra tárja. Időnként túlzásokba esik, de nyilvánvalóan átjön a könyvön, hogy célja a megbékélés megtalálása. Hiszen nagyobb perspektívával tekint az 1918-1956-os időszakra, nem csak a GULAG-ról beszél nekünk. Szóba hozza a 20.század orosz földön elkövetett rémségeket. Bocsánatát keresi a szomszéd népeknek, ám úgy tűnik dánieli vallomása visszhang nélkül maradt. A múlt kibeszélése, megbeszélése nagyon egyirányú a mai napig. A magam részéről hiányolom a lengyel, és az ukrán Szolzsenyicineket. (De a magyart is.) A mismásolás helyett a szembenézést.

"Tegyük le fegyvereinket!

Védtelenségünk legyen büszkeségünk!

Régi lovagok esküje, hol vagy?

Ez már nem a hősök kora, sem a bolondoké!

Nézzünk egymásra! Ne hajtsuk le fejünket!

Ilyenek vagyunk, látod. Nem is olyan szörnyű."

                                                                     (Földes László: Ars Bluesica [részlet])

Szóval, így látta Vlaszov tábornokot egy orosz hazafi a kilencvenes években:

"Andrej Andrejevics Vlaszov feltehetően a forradalom kitörésekor félbeszakította tanulmányait a nyizsnij-novgorodi papi szemináriumban, 1919-ben lépett be a Vörös Hadseregbe, először közemberként. A déli fronton a Gyenyikin és Vrangel elleni harcokban szakasz- majd századparancsnokká lépett elő. A 20-as években gyorstanfolyamokat végzett; a kommunista pártba 1930-ban lépett be; 1936-ban már mint ezredparancsnokot küldték Kínába katonai tanácsadónak. A magasabb katonai és pártkörökkel nyilván nem volt semmi kapcsolata, ezért simán bejutott abba a sztálini „második lépcső”-be, amelyet a kinyírt hadsereg-, hadosztály- s brigádparancsnokok pótlására léptettek elő. 1938-ban hadosztályt kapott; 1940-ben, amikor először kezdték alkalmazni az „új” (valójában a régi) rangmegjelöléseket, vezérőrnagy lett. A további eseményekből arra lehet következtetni hogy Vlaszov egyike volt a legtehetségesebbeknek az újsütetű tábornokok közül, akik többségükben tapasztalatlanok voltak és gyenge képességűek. Az ő 99-es gyalogoshadosztályát, melyet maga képzett ki és szerelt fel 1940 nyarán, nem érte készületlenül Hitler támadása; ellenkezőleg: míg egész hadseregünk kelet felé özönlőtt, Vlaszov serege nyugatnak tartott megvívta Przemyslt és hat napig a kezében tartotta. Vlaszov gyorsan emelkedett, a hadtestparancsnokságot átugorva 1941-ben Kijev alatt már a 37. Hadsereget vezényelte mint altábornagy. A szörnyű „kijevi zsákból” sikerült kivonnia seregét; 41 decemberében pedig Moszkva alatt a 20. Hadsereg parancsnoka, amelynek a főváros védelmére indított sikeres ellentámadásáról (Szolnyecsnogorszk elfoglalása) megemlékezik az Informbüro dec. 12-i jelentése is (ebben a sorrendben említve a tábornokokat: Zsukov; Leljusenko, Kuznyecov, Vlaszov, Rokosszovszkij, Govorov...). Abban a gyors tempóban; mely ama hónapokra jellemző, Vlaszov előbb a Volchov-front parancsnokának, Meneckovnak helyettese lent, majd a 2. Rohamhadsereget kapta meg, s ennek élén 1942. jan. 7-én a leningrádi blokád áttörését célzó vállalkozásba fogott: északnyugati irányban átkelt a Volchov folyón. A tervek szerint az egész hadművelet több irányból, Leningrád felől is indított offenzívák kombinációja lett volna, s előre megállapított sorrendben részt vett volna benne az 54., a 4. és az 52. Hadsereg is. E három hadsereg azonban vagy nem mozdult a kijelölt időben (készületlensége miatt), vagy túl korán leállt (akkor még nem tudtak megszervezni nálunk ilyen bonyolult hadműveleteket, s főleg a legénység ellátását nem tudták biztosítani). – A 2. Rohamhadsereg azonban sikeresen nyomult előre s 1942 februárjára már 75 km-es mélységben behatolt a németek állásai közé. Ettől a perctől fogva sem emberanyagban sem készletekben nem kaptak több erősítést a legfelsőbb sztálini kalandor-hadvezetéstől. (S ilyen tartalékokkal kezdtek támadást!) Így maradt benne Leningrád is a blokád halálos gyűrűjében, mit sem sejtve, mi történik Novgorodban. Márciusban még járhatók voltak a téli utak, de áprilisban egészen fölengedett, s a terep, amelyen a 2. Rohamsereg előrenyomult, egyetlen mocsárrá változott, az utánpótlás vonalai eldugultak, légi úton pedig nem érkezett segítség. A hadsereg ELLÁTATLAN maradt, ennek ellenére Vlaszovnak nem engedélyezték a visszavonulást! A németek megvárták, míg a kéthónapos éhezés a végelgyengülés állapotába juttatja a hadsereget (később a butirkai cellákban mesélték nekem azok a katonák, akik ott voltak, hogyan farigcsálták le a már oszló lótetemekről a patákat, hogyan főzték és ették a forgácsot), majd máj. 14-én összpontosított támadást intéztek a körülzárt hadsereg ellen (s a levegőben persze csak német gépek voltak!) Csak ekkor, szinte ördögi gúnyból, adták meg nekik az engedélyt, hogy visszavonulhassanak a Volchov mögé... Reménytelen áttörési kísérleteik még július elején is folytak.

Így pusztult el Vlaszov 2. Rohamserege, szóról-szóra megismételve Szamszonov tábornok 2. Hadseregének pusztulását, melyet ugyanolyan esztelenül dobtak bele egy katlanba az első világháború alatt.

Persze, hogy hazaárulás történt! Persze, hogy kegyetlenség s önzés műve volt ez az árulás! Csakhogy ezt az árulást Sztálin követte el! Nemcsak a pénzért eladás meríti ki az árulás fogalmát. Tehetetlenség és hanyagság a háborúra való felkészülésben, fejvesztettség és gyávaság a háború kitörésekor, hadseregek és hadtestek eszeveszett feláldozása, csakhogy belebújhasson a marsall-mundérba: van-e ennél iszonyúbb árulás, melyet egy Legfőbb Hadúr elkövethet?

Vlaszov nem követte Szamszonov példáját: nem lett öngyilkos. Serege pusztulása után egy ideig bolyongott az erdőben és a mocsarak közt, majd júl. 6-án Sziverszkaja körzetében fogságba esett. A Lötzenben állomásozó (Kelet-Poroszország) német stábra vitték, ahol már összegyűlt néhány fogoly tábornok. Ott volt G. N. Zsilenkov brigádkomisszár is (valamikor kiváló pártmunkás, egy moszkvai kerületi pártbizottság titkára). Ezek már kijelentették, hogy nem értenek egyet a sztálini kormányzat politikájával. Csak egy erős egyéniség hiányzott még. Ez lett Vlaszov."

Vlaszov és a vlaszovisták (ROA)

"A ROA valóban nem létezett, szinte a háború végéig. Ezt az elnevezést, valamint a karra erősíthető címert egy orosz származású német találta ki: Strickfeld kapitány, az Ostpropaganda-Abteilung-tól. Jelentéktelen beosztása ellenére befolyásos ember volt: igyekezett meggyőzni a fő hitleristákat a német-orosz szövetkezés szükségességről, s meg akarta nyerni az oroszokat a németekkel való együttműködés gondolatának. Kísérlete mindkét félnél kudarcot vallott: hisz azok csak azt lesték, hagy használhatják ki, és csaphatják be egymást. Csakhogy a németek birtokon belül voltak, övék volt a hatalom, a Vlaszov-tiszteknek pedig csak a képzelgések maradtak a szakadék fenekén. ROA tehát nem létezett, ellenben szovjetellenes csapategységeket már a háború első hónapjaiban kezdtek felállítani volt szovjet alattvalókból. Először a litvánok csatlakoztak a németekhez (jól felpaprikáztuk őket egyéves uralmunk alatt!) majd az ukránokból alakult meg az „SS-Galícia”, önkéntes hadosztály; aztán néhány osztag az észtekből; 1941 őszén Belorussziában tűntek fel nemzetőrszázadok, Krímben pedig egy tatár zászlóalj alakult. (Mindez a magunk vetése volt! Például a Krím félszigeten két évtizeden át viseltünk ostoba utóhadjáratot a mecsetek ellen, bezártuk és leromboltuk őket, pedig Katalin cárnő a bölcs hódító, államsegélyeket utalt ki mecsetépítésre és karbantartásra a Krímben. Még mikor a nácik bevonultak, nekik is volt annyi eszük, hogy békében hagyják a mecseteket.) Később kaukázusi osztagok és kozák csapatok is (több mint egy lovashadtest) felbukkannak a németek oldalán. Orosz önkéntesekből a háború első telén kezdtek szakaszokat és századokat szervezni, a német hadvezetés azonban annyira nem bízott az oroszokban, hogy még hadnagy sőt törzsőrmester is csak német lehetett, csak az altisztek közt lehettek oroszok, a vezénylet nyelve is német volt („Achtung!” „Halt” s egyebek). Jelentősebb s már tisztán orosz alakulatok voltak a következők: az 1941 novemberében Lokotban (Brjanszk-terület) felállított brigád. (A gépszerkesztéstan helybeli professzora, K. P. Voszkobojnyikov bejelentette „Oroszország Nemzeti Munkapártjának” a megalakulását. Manifesztumot intézett az ország polgáraihoz és zászlót is tervezett a „Győzelmes Szent György” képével. Továbbá: 1942 elején az Orsa közelében lévő Oszintorf településben szerveztek egy alakulatot orosz emigránsok vezetésével (azonban orosz emigránsok gyéren szivárogtak ebbe a mozgalomba s aki csatlakozott hozzá, az sem rejtette véka alá németgyűlöletét; a vezetők elnézték, hogy katonáik tömegesen átálljanak a szovjet csapatokhoz, egy egész zászlóalj is átállt. A németek ezután ki is vonták az emigránsokat); Továbbá: Gil szervezett 1942 nyarán Lublin közelében egy alakulatot (V. V. Gil, kommunista párttag s ráadásul nyílván zsidó is, nemcsak hogy túlélte a fogságot, hanem a többi hadifogoly támogatásával rangelső lett a szuvalki lágerban, mint ilyen javaslatot tett a németeknek „az orosz nacionalisták harci szövetségének” felállítására). – Ezek a fönt felsorolt alakulatok azonban még nem álltak össze semmiféle „ROA”-felszabadító hadsereggé s Vlaszov sem volt még sehol. A német vezénylet alatt álló századokat kísérletképpen kivitték az orosz frontra, a tisztán orosz alakulatokat pedig a brjanszki, orsai és a lengyel partizánok ellen vetették be.
      Ezek a betűk egyre ismertebbekké váltak, habár még mindig nem létezett az a hadsereg: az egységek mind szét voltak szóródva s alá voltak rendelve, a vlaszovista tábornokok pedig Dalemdorban, Berlin közelében preferánszoztak. Voszkobojnyikov brigádja Kaminszkij halála után 1942 közepéig öt gyalogezredből állt, mindegyikben 2500-3000 fővel s megfelelő tüzérségi kiegészítéssel, továbbá egy harckocsi-zászlóaljból két tucatnyi szovjet tankkal s egy tüzérhadosztályból kb. harminc löveggel. (A tisztikar hadifogoly tisztekből került ki, a legénységi állomány pedig jórészt helybeli brjanszki önkéntesekből.) Erre a brigádra volt bízva a járás védelme a partizánok ellen... 1942 nyarán hasonló céllal helyezték át Lengyelországból Mogiljov alá a Gil-Blazsevics-féle brigádot (Lengyelországban a lengyelekkel s a zsidókkal való kegyetlenkedésükről voltak híresek). E brigád tisztikara 1943 elején nem volt hajlandó alárendelni magát Vlaszovnak; azt vetve ennek szemére, hogy meghirdetett programjában nem szerepel „a világzsidóság és a zsidó komiszárok elleni harc”; ám 1943 augusztusában, amikor a jelekből már Hitler vereségére lehetett következtetni, éppen ez a brigád, a „rogyionovisták” (Gil ugyanis Rogyionovra változtatta a nevét) vörösre cserélték ezüst-halálfejes fekete zászlajukat és Bjelorusszia északkeleti csücskéből egy jó darabot „Partizán-őrvidéknek” nyilvánítottak s ott a szovjethatalmat is kikiáltották. (Erről a Partizán-őrvidékről nálunk is írogatni kezdtek az újságok, anélkül, hogy megmagyarázták volna keletkezése körülményeit. Később minden rogyionovistát – már aki életben maradt – leültettek.) S ki mást vetettek be rögvest a németek a rogyionovisták ellen, mint éppen Kaminszkij brigádját?! (1944 májusában 13 saját hadosztályt is bedobtak a „Partizán-őrvidék” felszámolására.) Csak ennyire értették meg a németek ezeket a háromszínű kokárdásokat, Győzelmes-Szentgyörgyösöket és András-mezősöket! Az oroszok s a németek nem értettek egymás nyelvén, gondolataik lefordíthatatlanok, kifelezhetetlenek voltak egymás számára s nem voltak közös nevezőre hozhatók. De történt ennél rosszabb is: 1944 októberében a németek a Kaminszkij brigádot (s néhány muzulmán csapategységet) vetették be a varsói felkelés elfojtására.

Míg az egyik fajta orosz a Visztula mögött bóbiskolt és távcsövön nézte végig Varsó pusztulását, addig a másik fajta orosz a felkelést fojtotta el. Úgy látszik, 19 évszázadon át a lengyelek nem kaptak eleget az orosz rosszindulatból – beléjük kellett döfni még a 20. század görbe handzsárját is (s ezzel talán vége van? ez volt-e az utolsó eset?)! – Valamivel kevesebb buktató volt az oszintorfi zászlóalj életében, amelyet később Pszkov körzetébe dobtak át. Ez kb. hatszáz főnyi legénységből és kétszáz tisztből állt, a vezénylet emigráns kezekben volt (I. K. Szacharov, Lamszdorf), egyenruhájuk orosz, zászlajuk fehér-kék-piros. Az ezreddé feltöltött zászlóaljat ejtőernyős bevetésre készítették elő Vologda-Arhangelsz vonalára, belekalkulálva a tervbe az ott elhelyezett lágerfészkeket is. Igor Szacharovnak az egész 1943-as év folyamán sikerült elkerülnie, hogy csapategységét a partizánok ellen vessék be. Akkor őt magát leváltották, zászlóalját leszerelték és lágerba vitték, később a nyugati fronton vetették be. A németek, akik már elejtették s mint szükségtelent el is felejtették eredeti szándékaikat az oroszokkal, 1943-én úgy döntöttek, hogy ezt az orosz ágyútölteléket elirányítják az Atlanti-falhoz, a francia s az olasz ellenállási mozgalom gyengítésére. Ezzel aztán azok a vlaszovisták is, akik előtt még lebegett valami politikai eszmény, elvesztették minden reményüket annak megvalósítására."

A foglyok kivégzése

"Hitler és környezete, bár egymás után vesztették el minden hadállásukat, pusztulásuk előestéjén sem tudtak úrrá lenni megrögzött bizalmatlanságukon az önálló orosz alakulatokkal szemben, nem tudták elszánni magukat tiszta orosz hadosztályok felállítására, még ilyen árnyék-létezésben sem tűrtek meg egy- olyan Oroszországot, mely nincs alávetve nekik. Csak a végítélet recsegése-ropogása közepett, 1944 novemberében, rendeztek egy színpadias gyűlést Prágában; összehívták a „Bizottságot Oroszország népeinek felszabadítására”, amely a nemzetiségek minden csoportját hivatva lett volna egyesíteni; manifesztumot is adtak ki (mely mint a korábbiak, semmitmondó volt, mert csak nem bírták elgondolni, hogy Oroszország független is lehet Németországtól és a nácizmustól). Ennek a Bizottságnak Vlaszov lett az elnöke. Ekkor, tehát csak 1944 őszétől kezdték meg a valóban vlaszovista, tisztán orosz hadosztályok szervezését."

"A bölcs német politikusok nyilván azt hitték, hogy most aztán valamennyi németországi orosz munkás (Ost-Sklave) fegyvert ragad. Csakhogy a Vörös Hadsereg már a Visztulánál s a Dunánál állt... S mintegy fricskául a németeknek, s annak bizonyítására, hogy bár oly kevéssé voltak előrelátók, ezúttal fején találták a szeget, a Vlaszov hadosztályok, első és utolsó ténykedésük gyanánt, éppen a németekre mértek csapást. A már általános összeomlásban, ki sem kérve az Oberkommando beleegyezését, április vége felé Vlaszov Prága alá vonta össze a maga két és fél hadosztályát. Kitudódott ugyanis, hogy Steiner SS-tábornok a cseh főváros megsemmisítésére készül, semmiképpen sem akarja épségben átadni. Ekkor Vlaszov a cseh felkelők mellé állt hadosztályaival. S az oroszok most mindazt a sérelmet, keserűséget és gyűlöletet, mely elnyomott lelkükben felhalmozódott e kegyetlen s értelmetlen három év alatt, beleadták ebbe a németek elleni támadásba: azok verték ki őket Prágából, akiknek a részéről nem vártak ellenséges akciót. (Vajon megtudták-e valaha is a csehek, miféle oroszok mentették meg fővárosukat? Nálunk meghamisítják a történelmet s azt mondják, hogy a szovjet csapatok mentették meg Prágát, pedig azok oda sem értek volna időben.)

A Vlaszov-hadsereg ezután az amerikaiak felé kezdett visszavonulni, Bajorországba; minden reményüket a szövetségesekbe vetették, hogy hasznára lehetnek a szövetségeseknek, ez kárpótolja majd őket azért, hogy oly sokáig a németek pórázán voltak. De az amerikaiak páncélfalat vontak eléjük s kényszerítették őket, hogy szovjet kézbe adják magukat, hogy arról már korábban, a jaltai konferencián, határoztak. Hasonló szövetségesi lojalitást tanúsított Churchill is Ausztriában, ugyancsak májusban (a már nálunk megszokott „szégyenlősség” akadályozza ennek a nyilvánosságra hozatalát): ő a 90.000 főnyi kozák hadtestet szolgáltatta ki az orosz hadvezetőségnek, azonkívül több szekérre való öreget, kiskorút és nőt, akik nem akartak visszatérni a hazai kozák folyók mellé. (A nagy férfiú, akinek a szobrai hovatovább egész Angliát megtöltik, úgy rendelkezett, hogy ezeket is halálba kell küldeni.)"

Georgij Mihajlovics Vicin (1917. április 18.-2001. október 22)
Többszörösen kitüntetett szovet-orosz színész. Első filmszerepe az 1944-es Rettegett Ivánban , van, ahol egy opricsnyikot alakít. Több filmben is eljátssza Trusz karakterét (Barbosz kutya futása, Zúgpálinka főzők, Kaukázusi fogolynő, I akció. Ezen filmek magyar felirattal is megtekinthetőek, Pasanyovnak köszönhetően.) A sorozatban az I akcióban című filmmel kapcsolatban említik.



4.rész

Narzan - ásványvíz fajta

vertuháj - A GULAG szlengjéből került a köznyelvbe. Az ezzel a korszakkal foglalkozó szakkönyvek fordíás nélkül veszik át a magyarba ezt a kifejezést. A vertuháj a lágerben dolgozó őr. Lehet önkéntes (aki a magasabb bérért vállalja a mostoha körülményeket), de lehet olyan is akit büntetésből helyeztek a lágerbe, őrszolgálatra.

MGU  -  A moszkvai Lomomoszovról elnevezett egyetem hivatalos nevének rövidítése.



5.rész

"Vörösök jöttek, raboltak; fehérek jöttek, raboltak." - Idézet a Csapajev című filmből.


Frájer - Ennek a szónak a jelentéséről már írtam az Apostol című sorozat kapcsán. Most egy kis kiegészítés jön ahhoz a magyarázathoz.
A GULAGon, és itt a ebben a sorozatban is a frájer jelentése: balek.
Széplélek, idealista, akit meg lehet (és a nem frájereknek meg is kell, hiszen ők nem frájerek) kopasztaniuk.
További jelentések:
1. Szerelmes férfi (Ha cinikus akarnék lenni, akkor ugye a balek... De nem vagyok cinikus. Jobb idealistának lenni. Még ha frájernek fordítjátok akkor is!)
2. A nő udvarlója, csodálója, olyan aki törődik a lány lelkével is.
3. Tapasztalatlan, naiv fiatalember.
4. Elegáns, divatosan öltözködő személy.
5. Jószándékú ember.


Возмездие (Büntetés) című Blok versből hangzanak el idézetek ebben az epizódban. Nem tudok arról, hogy a költő eme versének van-e magyar műfordítása. Mivel, jelenleg tudtommal nincs, ezért a saját fordításom szerepel a feliratban.
Pozsidejev (Jurij Taraszov alakítja) felcseréli a vers sorait. Az eredeti sorrend szerint így szól az idézett rész:
" Tapasztald, hol a fény -
értsd meg hol a sötétség."


Kiszel - Ősi italféleség. Már Nyesztor is említi a PVL-ben.
Édes, folyékony vagy zselés (kocsonyás) állagú desszert. Leginkább bogyós gyümölcsökből készítik. Keményítővel, kovásszal sűrítik.



7.rész

A 29. perc vége felé van egy párbeszéd:

"- Raisza Ivanovna írásban panaszt tett ránk. Szablin üt és vág.

- Ez a dolga: üt és vág."

Itt egy szójáték található. Szablinnak hívják (Vagyim Andrejev alakítja) a szolgálati elöljárót, akinek a neve szablyát jelent.

8.rész

Garkusa (Alekszej Bardukov alakítja) hiába látta harmadjára  a moziban a filmet, a címére nem jól emlékszik. (Esetleg jól emlékszik, csak szarkasztikus akar lenni.) Nem Стог в пыли (Boglya a porban) a film címe, hanem Virág a porban (Цветок в пыли). Egyébként ez egy indiai zenés, családi film. Az eredeti címe: Dhool ka Phool.

A Szovjetunióban 36,8 millió nézője volt ennek az 1959-es filmnek.

9.rész

"Felkel a vörös napocska, és bevilágít az ablakunkon." - Russzizmus. A vörös napocska volt Vlagyimir fejedelem becézett neve, de itt egy másik jelentése dominál. A reményt, a reménykedést személyesíti meg a vörös nap. A mondat jelentése: Reméljük, jobb sorunk lesz.

Összegzés. Még néhány mondat a sorozatról

Az orosz televízióban nem minden előzmény nélkül futott ez a sorozat. De inkább az elejénél kezdem!

Minden a MoszGázzal kezdődött. 2012-ben Andrej Maljukov rendezésében elkészült egy krimisorozat. 1962-ben játszódik a történet, és megtörtént eseményt dolgoz fel. Ez is, mint a Hóhér 16+-os besorolást kapott.
A főszereplő Iván Petrovics Cserkaszov őrnagy (majd százados, és utána újra őrnagy), akit Andrej Szmoljakov alakít, és kicsiny nyomozócsapata. Ők azok akik a sorozat végére megoldják a rejtélyt.
A nagy sikerre való tekintettel 2014-ben elkészítették a folytatást a Hóhért. Ez csak abban a tekintetben folytatás, hogy ugyanaz a rendőrségi nyomozócsapat munkáját tekinthetjük meg, mint az előzmény (?) sorozatban. Csak most már 1965-ben járunk.
A Hóhér (ahogy már említettem) szintén megtörtént eseményt dolgoz fel. Egy teljesen másikat, mint a MoszGáz (amely név egyébként a moszkvai gázszolgáltató vállalat nevének a rövidítése). Semmi köze nincs egymáshoz a két bűnügynek.

De ha egyszer valami beindul...
2015-ben újabb sorozatot készítettek Cserkaszovék kalandjaiból. Ez a sorozat a Pók nevet kapta. Ugye mondanom se kell, hogy ez is megtörtént bűnesetet dolgoz fel, és 1967-ben járunk. (Az eredeti, a valódi bűncselekmény, ami a sorozatot inspirálta 1977-ben történt meg.)
Ezt a sorozatot Jevgenyij Zvezdakov rendezte. (A MoszGázt is Maljukov instruálta.)
Végül (legalábbis jelenlegi ismereteink szerint) 2016-ban elkészült a cserkaszovista életmű következő darabja a Sakál című sorozat.
A rendező személye ugyanaz, mint a Póknál. A történet szerint az 1970-es évek elején járunk...
Ez a sorozatok közül az egyetlen amelyiknek nincs konkrét valóságos alapja. És itt a konkrét szón van a hangsúly. Ugyanis az alkotóknak ebben az esetben az volt a célja, hogy bemutassák a '70-es évek moszkvai alvilágát, az akkori szervezet bűnözést. Tehát konkrét inspiráló bűneset nincs, mégis korhűek kívántak lenni. A korabeli viszonyok azért ihlet szintjén hatottak a sorozatra.
Ez nem az első ilyen eset a szovjet-orosz filmgyártás történetében, gondoljunk csak ezen a blogon is szereplő Viszockij főszereplésével elkészült 1980-as Fekete Macska Bandájára. (Legalább három sorozat van, ami ezen gang történetét dolgozza fel. Az Amundsen által készített magyar nyelvű feliratok a klasszikus feldolgozáshoz készültek. Az írás itt olvasható róla.)

Végezetül, az egyik legfontosabb dolog a Hóhérról!
A két női főszereplő, Viktorija Tolsztoganova (1972-) és Julija Pereszild (1984-) fergetegeset alakít! Ők ketten viszik a sorozatot, hogy úgy mondjam. Magam, aki már nem is tudom hányszor néztem végig (muszáj volt, a feliratok miatt is :D), csak azt tudom ajánlani, hogy legalább kétszer nézzétek meg az epizódokat. Szerintem megéri!
A két hölgy megmutatja, hogy mit is jelent az ha valakire azt mondják, hogy színésznő.
Mindkét művésznő filmjeit figyelemmel kísérem (jó néhány megtalálható a blogon is), és azokból is kitűnik, hogy tehetségesek. De ebben a filmben, szerintem, fergetegesek!
Azt gondolom, hogy azért is célszerű (legalább) kétszer megnézni a sorozatot, mert szerintem valójában nem is a bűnügyön van a hangsúly. Eleinte a nézőt el tudja vinni a rejtély (amivel semmi gond nincs!), a színészi játék miatt viszont megéri újra (meg újra :D) megnézni az alkotást.
A személyes dialógusok során egyszer-kétszer a MoszGázban történtekre is van utalás, de az egyáltalán nem zavaró, hogy esetleg nincs képben az ember. Hiszen a Hóhér sztorijába ezek a dialógusok egyáltalán nem szólnak bele, csak a "folytonosságot" hívatottak jelezni. A történet így is kerek. Egyes színészek játéka fenomenális!

Az esetleges leendő hozzászólóktól szeretném azt kérni, hogy a film "poénját" ne lőjék le, legyenek tekintettel azokra, akik utánuk szereznék megtekinteni ezt az alkotást. Hadd nézhessék meg ők is legalább kétszer. :)
Megértéseteket előre is köszönöm!

Utóirat
A felirat készítése közben egy D.D.T. dalszövegrészlet sokat járt az elmémben:

"Кто из нас ровесники, кто герой, кто чмо
Капитан Колесников пишет нам письмо"

Aki egyívású velünk, azok közül valaki hős, és valaki tapló
Kolesznyikov kapitány levelet ír nekünk.