100 évvel előre

 

A változatosság kedvéért egy úgynevezett családi film következzék 2024-ből. Hogy mitől családi? Mert hát ez - szerintem - inkább egy ifjúsági film. Valamikor réges-régen, legalábbis így hívták. Egy film, ami megpróbálja megszólítani a tizenéveseket, de úgy, hogy a huszonévesek és esetleg a szüleiket is "megvegyék". Nem feltétlen nehéz ilyen alkotásokat készíteni, már ha van elképzelés, fantázia hozzá. És ebben a filmben van fantázia, van fantasztikum és egy csipetnyi tudományoskodás is. Igen, ez a film egy sci-fi. Egy modern orosz sci-fi.

Engem "megvett". Időnként voltak utánérzéseim - miközben néztem -, de ez nálam nem szokott problémát okozni. Volt olyan jelenet, amikor halványan a Hegylakó villant be, de lehet csak azért, mert egy jó másfél hónapja újra megnéztem. Tizenéves korom óta nem láttam, és kíváncsi voltam, milyen hatással lesz rám. Semmilyennel nem volt. Megnéztem, mint egy tévéfilmet. A várt és számomra kultikus jelenetek semmit nem mozdítottak meg bennem. Persze lehet, hogy azért mert most szinkronosan láttam. "I'm Candy. Yes, you're." Annakidején, ez nálam nagyon ott volt, például. Most - ráadásul magyarul - egy semmi volt. Na jó, most is jó film, de mintha eljárt volna felette az idő. Azután ott van Spielberg Ready Player One-ja. Nekem az bejött. Ami, mármint a film, gyakorlatilag egy számítógépes játékban játszódik. (Pontosabban a virtuális és a valóság összeolvadását mutatja be, nem feltétlen pozitív jövőképet felvázolva. És a most terítékre kerülő orosz filmben is van szerepe a komputeres játéknak - ha nem is olyan központi, mint Spielbergnél -, de a központban az időutazás van. Ide és oda száz évvel. A filmben arról van szó, hogy a Kalóz Szövetség harcban áll a Csillag Föderációval száz év múlva. Mert nehogy ők legyenek már az elsők, hanem napjaink földi népessége legyen az aki az idegenekkel intergalaktikus kapcsolatba kerül. Ezzel kapcsolatban a pirátok vezetőjének egész más elképzelése van. A jövő katasztrófáját a jelenből kellene megmenteni, a jelen katasztrófája pedig a jövőből jön. Jön? A film egyszerre disztópikus és utópikus. Egyik ismerősöm egyszer azt mondta, hogy az orosz irodalomban azért vannak nagyon jól megírt (és átgondolt) disztópiák, mert az orosz történelem és annak ismerete predesztinálja és érzékennyé is teszi az embert az unhappy end-re. (És lehet ebben valami. Nem juthat mindenkinek Kálmán Imre.) Ugyanakkor, a populárisabb alkotásaik olyan szentimentálisak is tudnak lenni. Érdekes, nem? Hallottatok már a szláv lélekről?

És ha már kalózok:

(Azt gondolom, ez a dal is jól bemutatja azt a kettőséget, amit az előbb említettem. Még ha épp ez nem disztopikus alkotás is. De rendkívül népszerű előadók ők. Évtizedek óta. Mintegy négy... Azért, ehhez már illik ismerni a néplelket.)

Néhány kritikusabb szót is ejtenék a filmről. Már ha tudok... Nem feltétlen a mozi nagyszerűsége miatt elismerő a bírálatom, hanem mert az eltöltött idő és a ráfordított figyelem miatt már-már egyfajta kötelék is mintha kialakult volna "köztünk". A Ready Player One-re azért asszociálhattam, mert ahogy az amerikai alkotásban, a virtuális valóság és a reális valóság közötti átjárás lényege a probléma megoldása, úgy a Száz évvel...-ben az idősíkok közötti ugrálásnak ez a lényege. A jövő utópisztikusan szép, de múltban elromlik valami, ami boldog jövőt disztópikussá teszi. Amit persze, korrigálni kell. Meg kell menteni a jövőt és a jelent. Valakinek. A Hegylakóra pedig az autókon járás, illetve közöttük való karddal való sasszézás miatt gondolhattam. Mindezek ellenére - vagy épp ezért? - a szívem csücskében ott van ez a film. Vagy már a cuk...😉

Mire elkészül egy felirat, azért párszor látom az adott filmet. És így azért elég ambivalens dolgok szoktak eszembe jutni. Például ennél volt, hogy kicsit mintha szentimentalistának tűnt a befejezés, volt amikor romantikusnak, és volt amikor annak se. Az alkotás az átlagosnál egy kicsit tovább tart, de ezt nem érezni a film nézése közben. Egy családi filmről van szó, de ettől függetlenül a tudományos része a filmnek korrektek tűnt. A fizika elég elvont része kerül a fókuszba, az időutazás. Ami elvileg lehetséges, legalábbis napjaink természettudományos elképzelései szerint. A múltba "könnyebb" lesz - talán - majd elutaznunk. Elvileg. Általános iskolásként a kezembe adtak egy fizikához kapcsolódó háromkötetes olvasókönyvet. Abban találkoztam azzal a példázattal, amely azt volt hivatott bemutatni és megértetni, hogy a világűrben miért telik "lassabban" az idő, mint itt a Földön. Relatíve. (Erre a tudományos állításra épült a Majmok bolygója alapfelvetése is. Már 1968-ban is.) Jelenleg elvileg meg lehetne oldani így a "múltba" utazást, ám a visszajövetelre, vagy az időben előre utazással még itt sem tartunk. Apropó, előre utazás! A film eredeti címe az jelenti, hogy: 100 év múlva. Mármint, hogy a mától számítva eltelik száz év, és akkor. Ám szóhasználatot tekintve nem az ilyenkor szokásos kifejezést használt az illetékes. Az előre kifejezéssel fejezi ki ezt a cím. Nyelvtanilag helyes így is, csak kicsit szokatlan. Ugyanakkor tudományos szempontból meg pontosabb. Megpróbáltam ezt visszaadni a magyar címnél. Szóval, az idő olyan mint egy út, amelyen  - jelenleg - csak egy irányban tudunk haladni. És itt a Földön egyenletes egyenes mozgással. Jogos a felvetés, hogy van-e értelme - és ha igen, akkor mi az - az időutazással foglalkozni. Úgy vélem, a válasz ugyanaz, mint ami a Kihívás című filmben is feltesznek az űrutazással az űrkutatással kapcsolatban. És a lehetséges válasz: "Talán mert az ember azt reméli, hogy az űrben megtalálja a válaszokat azokra a kérdésekre, amikre a Földön nem találhat választ." (Az a film megtekinthető itt.) A honnan jöttünk, kik vagyunk és hová tartunk kérdéskörét is kutatják a fizikusok is, az űrhajózási szakemberek is... Olyan területre érnek a tudósok, ahol már a klasszikus tudomány meghatározás már kétségbe vonja, bizonyos értelemben kerékkötője az elme szárnyalásának. A fizika összeér, találkozik a metafizikával. (És gondoljatok bele! Ha igaz ez a megállapításom, akkor mi a különbség napjaink asztrofizikusai és a Középkor alkimistái között? Azért nem analóg a két dolog, de lehetnek hasonlóságok. Szerintem.) 

Edwin Powell Hubble több jelentős felfedezésének egyike volt az a megállapítás, mely szerint a Világegyetem tágul. A megfigyelés (a hozzá tartozó számításokkal) levezethető az általános relativitás elméletből. Később ebből alakította ki George Gamow és Fred Hoyle az ősrobbanás elméletét. (Albert Einstein jóval korábban - már 1917-ben - úgy vélte, hogy a Világegyetem vagy tágul vagy összehúzódik, de semmi esetre nincs nyugalomban. Feltételezte, de nem hitt benne.) Az ősrobbanás elméletére úgy tekint nagyon sok iskolázott ember, mint tényre. De ez csak egy feltételezés. Ráadásul, időről-időre igyekeznek cáfolni, tudományos alapon. Legutóbb épp az idén Lior Shamir az egyik tanulmányában az úgynevezett fáradt fény elméletet igyekezett alátámasztani, amely hipotézis ellentmond a nagy robbanás elméletének. Tehát a Big Bang-et nem tekinthetjük abszolút igazságnak. De hol van itt a metafizika?

Hát egyrészt ott, hogy ez az asztrofizikai világ, az emberiség által jelenleg ismert jelenségek magyarázatai komoly számításokon és feltételezéseken alapulnak, de feltételezéseken is. A feltevés mellett óhatatlanul nem sok a tényszerű adat. (Persze, ez a nem feltétlen sok tényszerű adat kifejezés egy kicsit bombasztikus és pontatlan. Minden viszonylagos. Relatív.) Szóval, ha elfogadjuk, hogy tágul a világegyetem, akkor a tágulás végső lépésében - amikor a Világegyetem anyaga "teljesen szétspriccel a végtelenbe", szóval akkor megszűnik a tér és az idő. Értelmezhetetlenné válnak. (Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez komoly számításokkal alátámasztott feltételezés.) Az ősrobbanás révén létrejövő tér és idő ezen teória szerint megszűnik, elmúlik egyszer. És ez egyszeri vagy ciklikusan ismétlődő jelenség? Mert ha ciklikusan ismétlődik, akkor ez olyan főnixes dolog. (Lásd egyiptomi mitológia.) A hinduizmus szerint a világ teremtése különböző energiák materializálódása által jött létre. És egyfajta szanszára az anyagi világ "sorsa". De mi van, ha az anyagi világ létrejötte és elmúlása egyszeri és nem ciklikus jelenség? És az Ősrobbanás-elmélet szerint, nem ciklikus. De folytassuk csak a metafizikai kalandozást! (Ha csak érintőlegesen is.) A Genezis könyve úgy kezdődik, hogy az Örökkévaló létrehozza az anyagi világot és az időt. ("És így lett este, és lett reggel: első nap." Ha máshonnan nem, akkor Jókai Mór Fekete gyémántok című regényéből tudhatjuk, hogy ebben az idézetben szereplő napnak fordított kifejezés mást is jelent, mint 24 órás időszakot. Konkrétan, időszakot is jelent. Időt. És az megvan, hogy két foton - ami a fény részecskéje - egymásnak eresztéséből létrehozható az anyag - proton - és az antianyag - pozitron -, és nem csak elméletileg. Vannak sikeresnek tűnő kísérletek ebben a témában.) És az Apokalipszis úgy végződik, hogy miután az emberiséget számtalan csapás éri - természeti, és bizonyos értelemben a wellsi Világok harca is végigsöpör a Földön - , az i.sz. 1 században írt könyv vége felé azt olvashatjuk, hogy az első föld és az első ég megszűnik... és helyettük valami új lesz. Az az anyag amit ismerünk nem lesz. (A számunkra ismert anyagi világ megszűnik. Az a világ, ami az idővel együtt teremtetett Mózes könyve szerint.) És ha nincs anyag, mert például "szérspriccelt", akkor nincs értelme időről sem beszélni. (Oké, ezután az Apokalipszis azt állítja, hogy lesz valami új, valami időtlen minden helyett.) Salamon királynak tulajdonítják a mondást, hogy nincs új a nap alatt. A korszerűtlennek propagált szövegek, korszerűbbek, mint gondolnánk. Na, itt van egy kis metafizika. Ami több kérdést is felvett. Milliárdokat költ az emberiség arra, hogy megismerje a Világmindenséget. Arra, hogy bizonyosságot szerezzen a Világ létrejöttének mikéntjéről. És továbbra sem vetheti el a szent szövegeket. Már maga az is furcsa, hogy a Tudomány olyan elméleteket gyárt, amelyek nagyban hasonlítanak a 19. században erősen támadott tudománytalannak mondott nézetekhez. Kérem szépen, az asztrofizika és az atomfizika megdöntötte a Materializmus bálványának uralmát. Szép csendesen, kb. egy évszázad alatt. Csak ez valamiért annyira nincs (még) a köztudatban. Legalábbis az öreg kontinensen.

És a másik véglet? Az atomokkal mi a helyzet? Ugyanez. Részecskegyorsítókat építünk, mert nagyon pici elemi részecske sebességét fel szeretnénk gyorsítani. Szeretnék ha gyorsabban mozogna, mint a fény. Mert azt feltételezzük, hogy ez a kulcsa az időutazásnak előre. Ez a kulcsa annak, hogy féregjáratot találhassunk, hogy ki tudjunk törni a Naprendszerünk börtönéből. (De ha kiderül, hogy így sincs időutazási lehetőség előre, az se baj, mert akkor van lehetőség négy év alatt eljutni az Alfa Centauri-ig. És azért már az se lenne semmi!) Hogy elkezdhessük kizsákmányolni, lelamolni a földszerű égitesteket. Hogy esélyünk legyen túlélni önmagunkat. Esetleg találkozhassunk másokkal, akiket kihasználhatunk vagy leigázhatunk. (Vagy ők intéznek el minket.) Mert az embert hajtja a kapitalizmus szelleme. Az állandó növekedés és harácsolás ösztöne... De a film nem erről szól! Nagyon nem. Ezek csak úgy felmerültek bennem, miközben molyoltam a dialógusokkal. Hát velem elő szokott ilyen fordulni. Főleg egy fárasztó nap után.

Annakidején, amikor néztem Az Ember a fellegvárban című amazonos sorozatot - rendben, bevallom olvastam Philip K. Dick könyvét is -, az egyik epizód megtekintése során elkalandozott a figyelmem. A sorozat nem kifejezetten sodró lendületű, és bár vannak benne akciók is, de nem ezeken van a hangsúly. Szóval, miközben a cselekményt követtem az elmémben gondolatok fogalmazódtak meg a párhuzamos valóságokkal kapcsolatban. A lényeg, nem gondolom, hogy van alternatív valóság, van párhuzamos dimenzió. Meg tudnám indokolni, hogy miért nem, de ettől most eltekintenék. Többet ma nem filozofálgatnék. És ez valahol személyes is, így tuti nem az internetre való. Így is sok minden megtudható rólam. Van itt egy emberke, aki szereti a fizikát, kedveli az irodalmat, a filozófiát. (De ez hogy? És még cifrázhatnám a dolgot infókkal.) Különös egy kicsit nem? Vagy inkább különc?

Miért agyal ilyesmin egy senki? Talán, mert attól leszel igazából valaki, hogy a puszta létezésnél, fizikális szükségletek kielégítésénél több is foglalkoztat. És ahogy az űrkutatás, az asztrofizikai kutatások sem csak a honnan jöhettünk és hová tarthatunk témakörét boncolgatja, hanem lehetőségek keresését is, hogy a jövőben is választhassanak az emberek, hogy elég-e nekik csak az ösztönlét, vagy valami többre vágynak. Mert ez a több, az igazi luxus.

"Nehezen vonszolja magát a sáska."

Kir Bulicsov (1934-2003) - eredeti nevén Igor Vszevolodovics Mozsejko - a szovjet és az orosz sci-fi irodalom jelentős alakja. Azért említem meg őt, mert az ő regénye alapján készült ez a film. Az alkotás főhősnője Alisza Igorovics Szeleznyova, aki - mint fiktív karakter - az író regényeiben vissza-vissza térő személyiség. (A literátor feleségének utóneve Kira, a lányáé Alisza. Alisza Igorovics. Ezt csak úgy érdekességként jegyezném meg.) A blog régebbi olvasói emlékezhetnek rá, mert volt már szó róla és kalandjairól. Oldfan feliratot készített a Lila gömbhöz, és megajándékozott egy részletes írással is, ami kapcsolódik ahhoz a filmhez. Én csak annyit tennék most mindehhez, hogy Bulicsov egyik "védjegye" aktívan megjelenik abban a filmben. Ami nem más, mint hogy az orosz népmesei elemeket, szereplőket szerepeltet a tudományos-fantasztikus történetben. (Ehhez a vonulathoz tartozik Sztrugackijék A hétfő szombaton kezdődik és a Mese a Trojkáról regényei is.) Igazából, amikor magával a műfajjal kezdtem ismerkedni, nem igazán értettem, hogy az miért szővi át meg át ezt a művészeti ágat a keleti misztika és a keleti vallási elképzelések. Ma már van valami (halvány) elképzelésem, hogy miért. Mert az asztrofizikai jelenségek egyes magyarázataihoz nagyon hasonlító dolgokról olvashatnak többezer éves iratokban, például. (Az megvan, hogy Oppenheimer, az atombomba atyja, amikor meglátta élete főművét működés közben, eredetileg ősi szanszkrit nyelven írt mondatok jutottak az eszébe?) Bulicsov csak "oroszosította" az a folyamatot, amely úgy írhatnánk le, hogy a New Age betör a sci-fibe. Másrészt, egyes új korszakos elképzelések - és ez főként oroszországi jelenség volt - már a műfaj születése körül beépültek.

Maga Alisza - és kalandjai - több mozgóképes alkotásban is láthatóak. A legismertebb talán az 1985-ban készült minisorozat, amelynek címe Vendég a jövőből (Гостья из будущего). A 100 évvel... ugyanazt a történetet dolgozza fel, nagyon másképpen, mit a minisorozat. Hívhatjuk remake-nek, de jelentős eltértérések van a két alkotás között. A két filmes alkotás között. Meg - a remake esetében - az eredeti könyvhöz képest is. Nem gondolnám, hogy hiba volt az alkotóktól az, hogy átírták és bizonyos szempontból korszerűsítették a sztorit. Nekem tetszik a végeredmény. Nagyon is.

Ahogy az is, hogy a film végén felcsendülő dal pont az, ami a sorozat végén is hallható. És ami egy nemzedék agyába éget bele, mint egy popsláger. Ez egyfajta tisztelgés a múltbeli sorozat és készítőik előtt. Így hát, a dal szövege a magyar feliratba is belekerült. (2023-ban a Halló, itt Iván cár! remake-je végén is felcsendül ez a dal Marina Gyemescsenko - polnalyubvi -, és Baszta -  Vaszilij Vakulenko - előadásában.) És még csak annyit, hogy ez a dal, ennek az éneknek a melódiája a kezdetektől végigkíséri a filmet. És jó hallani, felismerni. Nagyon illik hozzá.  

Akkor jöjjön néhány mondat a filmről: Kolja Geraszmov napjaink Moszkvájában él, Alisza Szeleznyova száz évvel később, de ugyanott. Kolja egy átlagos srác, aki nem éppen a legélesebb késnek tűnik a konyhában, és mint a tizenévesek, nem törődik a jövővel. Aliszát kísérti a múltja. Meg kell találnia édesanyját, akit gyerekként elveszített. Hogy, hogy nem a két tini egyszer csak találkozik. És ezzel hihetetlen kalandok veszik kezdetét. Hőseink találkoznak űrkalózokkal, akik el akarják foglalni az Univerzumot, helyre kell állítaniuk az idő folyását és meg kell találniuk a számukra legértékesebb dolgot. Ami vagy a szerelem, vagy a barátság.

A film pedig itt van,  kellemes szórakozást!

U.i. Nem terveztem, hogy ilyen hosszan írok erről a filmről (pedig lenne még mit), és nem terveztem, hogy másik filmet is közkincsé teszek ebben a hónapban, csak ezt. De valamiért úgy gondolom most, hogy egy nagyon régi, ám - szerintem - nagyon jó klasszikus egyik adaptációját is elérhetővé teszem néhány nap múlva. Arról a filmről itt olvashattok, és megtekinteni itt tudjátok. (Mondjuk, ott van a Kihívás is!)