Rengeteg ügyes-bajos dolgom van már hónapok óta - de nincs ezzel semmi baj -, így sokszor jó időbe telik míg válaszolok például személyes üzenetekre is. Az offline világban sokkal aktívabb vagyok, de igyekszem, hogy ez az online-ban ne legyen (nagyon) feltűnő a kevesebb szabadidőm. (Nem olyan nehéz ez, hiszen van jó pár publikálatlan fordítás a számítógépemen.) Most jelenleg úgy áll a dolog, hogy viszonylag rövidebb bejegyzés következik. Nem a téma miatt, hanem a szabadidőm rövidsége az oka mindennek. (És ez így is fog maradni előreláthatólag még egy jó ideig.)
A Cserkaszov-saga negyedik etapjáról írtam már, amit elovashattok itt. Kérlek, tegyétek meg!
Ha megtettétek - vagy meg fogjátok tenni -, azt megköszönöm neketek! De azért idéznék abból az írásból egy kicsit. Már csak a hangulata miatt is: "Miután sikeresen túltettem magam mindezen, valahogy belekezdtem a Sakál című sorozatba. És egyből beleszerettem. A sorozat nyelvezete csodálatos. Nagyon szépen, ízesen szólalnak meg egyes szereplők, és nagy élvezet megpróbálni mindezt magyarra átültetni. Persze, nyolc rész az elég nagy meló. Fárasztó tud lenni. Ott van mindjárt, például a 6. részben, amikor a Jekatyerina Klimova által megszemélyesített karakter szó szerint azt mondja, hogy: A kígyó idegen tűznél melegedett fel. Ez a szólás pontosan azt jelenti, mint a magyar: kígyót melengetett a keblén. (Mellesleg, ez a szólást szó szerint is használják az oroszok: Пригреть змею на груди.) Igen ám, de Cserkaszov szószerinti válasza úgy hangzik, hogy: És a te családi tüzednél mi a helyzet? Azaz: mi van veletek? Most ha a magyar szólást használom, akkor mi lesz a volt férj kérdésével? A családi kebleddel, mi van? Ugyan már! Ez így értelmetlen. Hagyjam el a jelzőt? Akkor meg rámenős szexuális töltést kap az ártatlan érdeklődés. Ráadásul, még el is térek a dialógustól. Ilyenkor nincs más, vállalnom kell, hogy vagy átköltöm az egészet, vagy megpróbálom visszaadni valahogy az egész dialógus hangulatát."
Ennyit kedvcsinálónak, és most következzék a mea culpa! Az én mea culpám:
"Itt van ez a sorozat, amely, mint már említettem, nem egy valódi történet, egy megtörtént eset inspirált. Szóval, különbözik az előzménysorozatoktól." Nos. Mai ismereteim szerint ez a két mondat nem tartalmaz való igazságot. Akkor úgy tudtam, most már tudom, hogy a Sakál sorozatot is a valóság inspirálta. Nem úgy, nem annyira mint a MoszGazt, a Hóhért vagy a Pókot, de inspirálta.
Persze - ha jól emlékszem - írtam már az első három évad valóságalapjáról, de úgy gondolom, vegyük újra át a való történetet. (Ezzel is igyekszem egy kicsit ellensúlyozni a szenzáció hajhász médiatartalmakat. Herótom van az eltitkolt - esetleg betiltott - szovjet bűnügyek "leleplezéséből". Nincsenek elhallgatott, eltitkolt vagy betiltott szovjet bűnesetek. A Szovjetunió története során történt bűnesetek leírásaival Dunát lehet rekeszteni. Mind a virtuális térben, mind a Gutenberg-galaxisban. Az egy másik kérdés, hogy lila gőzünk sincs a 20. század eseményeiről. Most csak arra gondolok, amik itt Európában történtek.)
Nézzük a MoszGaz sztorit!
 |
| Vlagyimir Ioneszjan |
Vlagyimir Inoszenjan 1937. augusztus 27.-én született Tbilisziben. Szülei úgy gondolták, hogy tehetsége van a zenéhez, ezért ilyen profilú iskolába iratták be. A konzervatórium elvégzése után a helyi színházban helyezkedett el, mint énekes. Az ország több városában vendégszerepelt a társulattal. Visszaemlékezése szerint a katonaorvosok szolgálatra alkalmatlannak nyilványították, de valójában kivonta magát a katonai szolgálat alól. Persze, nem maradt el a "jutalom". A 22 éves Inoszenjan egy könnyített átnevelőtáborba került, ahol kulturális munkát végzett. Közben Vlagyimir apja is rácsok mögé kerül. Az ok: kereskedelmi csalások. Nem sokkal később az ifjú énekes elvesz egy grúz lányt. Apró lopások elkövetése miatt gyorsan rendőrkézre kerül. Az újabb bíróság általi elítéléstől megmenti a felesége. Médeja könyörgött a bíróság előtt, hogy a férje kapjon egy második esélyt. A házaspár ezután Orenburgba költözik, ahol a férj a zenei színház társulatához csatlakozik. Népszerű operettekben énekel. Itt ismerkedik meg a 21 éves kazanyi balerinával: Alevtyina Dmitrijevnával. Aki közel lakott az Ioneszjan családhoz, és Vlagyimirnak egyből feltűnt a lány. Ez nem volt eleinte kölcsönös. A változást egy szakmai kudarc hozta el, ami miatt az ifjú hölgy elég szomorúvá vált. A férfi sem volt elégedett a színházban betöltött szerepével, és ez az elégedetlenség közel hozta egymáshoz a két művészt. Ioneszjan megszédítette a lányt. Azt állította magáról, hogy a KGB titkosügynöke, és segítséget ígért a balerinának, hogy táncos karrierjét kiteljesíti. A két fiatal elszökött Orenburgból Ivanovóba. A férfi azt állította, hogy jelentős kapcsolatai vannak ott. Innen hamar odébb álltak, az új cél Moszkva lett. Vlagyimir azt ígérte, hogy a KGB révén el tudja intézni, hogy a lány a Nagy Színházban (Bolsoj Tyeátr - így talán többeknek ismerős az intézmény neve) táncolhasson.
A vasútállomáson megismerkedtek egy nyugdíjassal, aki Marina Roscsán kiadott egy szobát nekik. Hogy ne legyen a nénikének gyanús a dolog, azt mondták, hogy Alevtyina Vlagyimir unokahúga.
1963. december 20.-án Ioneszján a Moszkva közeli Szokolba utazott. Ott az újépütésű házak között kolbászolt. Kihasználta, hogy abban az időben a moszkvai gázszolgáltató (MoszGaz) szerelői járták a környéket, hogy az új lakásokban a gázrendszert ellenőrizzék. Az egyik általa alkalmasnak vélt lakás ajtajánál azt kiáltotta, hogy: Kinyitni! Moszgáz!
Egy tízéves fiúcska, Vologya nyitott ajtót, és közölte, hogy a szülei otthon vannak. (És hogy vajon mivel próbálkozott Ioneszjan? Szerintetek? Mivel is egészítette ki a fizetését? Mi miatt is állt bíróság előtt?) A srác határozottsága visszavonulásra késztette Vlagyimirt. Egy másik helyen próbálkozott, ahol a tizenkét éves Kosztya Szoboljov azt mondta, hogy az anyukája elment bútort vásárolni. Ioneszjan nem teketóriázott. A magával hozott fejszével néhány halálos csapást mért a fiúra. És mit zsákmányolt? Egy gyerekméretű pullovert, hatvan rubelt, egy üveg Sipr kölnit, egy jégeralsót és egy napszemüveget. (Mindez a Csekisták Napján történt). A Moszkvai Bűnügyi Osztály munkája során Vologya sokat tudott segíteni a nyomozóknak. Mivel látta és beszélt a későbbi gyilkossal a körözéshez is szükséges profil megrajzolásához sok értékes információt át tudott adni. Szofja Fanstejn a petrovkai kollégáival közel 500 fotót mutattak meg a gyereknek az azonosítás során. A kisfiú figyelmes volt és sok apró részletre emlékezett. Többek között, hogy a tettes milyen usanka sapkát hordott.
Ezután Ioneszjan Alevtyinával visszatért Ivanovoba. Dmitrijevnának a férfi azt mondta, hogy a szovjethatalom ellenégei épp abban a városban aktivizálódtak, ezért kell utazniuk. A moszkvai rendőrség a tettest elsősorban a MoszGaz alkalmazottjai között kereste, és a nyomozást nem terjesztette ki más városra. Közben Ioneszjan a fejszéjével széttrancsírozott egy 74 éves öregasszonyt. Hetven kopejka volt a zsákmánya. (A kopejka a rubel váltópénze.) Ez egy spontán rablógyilkosság volt a részéről. Azon a napon megint gázszerelőnek adta ki magát és fejszével rávágott a 15 éves Galja Preobrazsenszkajára. A zsákmány ebben az esetben 90 rubel és egy kötött kendő. A lány túlélte a támadást, így ő is tudta segíteni a nyomozást. Emlékezett a támadó puha ujjaira, így a rendőrség nem a fizikai munkások között kereste az elkövetőt. Ivanovban is elkezdték keresni Moszgazt. (Ez lett Ioneszjan kódneve.) Mihai Geraszimov megalkotta a gyilkos pszichológiai profilját. (Korábban megtette ezt Rettegett Ivánnal és Bölcs Jaroszlávval is.)
Az ivanovai meló után Ioneszjan és Alevtyina ismét Moszkvába utazik. Már nem gondol a férfi a színházi elköteleződésére, végérvényesen belekeveredik a gyilkosságokba. Újévkor a Leningrádszkij proszpekten egy tizenegyéves fiú nyitott ajtót Ioneszjannak... A lánnyal - Alevtyina Dmitrijevnával - egy bérelt lakásban találkozik, még aznap. Alevtyina még mindig hisz a férfinak, aki azt mondja, hogy állami megbizatása van, de bejutattja őt a Bolsojba. Ebben az időben már minden moszkvai tud a moszgazos gyilkosról. Széltében-hosszában beszélnek róla a fővárosban. Ioneszjan utolsó gyilkosságát Marina Roscsán követi el. Ez január 8.-án történt meg. A férfi megérti, hogy a gázszerelős történet már nem működik - de mivel már mániákus -, ölnie és rabolnia kell. Azt találja ki, hogy a lakás- és kommunális ügyi iroda (ЖКЭ) munkatársának adja ki magát. (A ЖКЭ valami olyasmi volt, mint Magyarországon az IKV.) A 46 éves Marija Jermakovát - aki egy vegyi üzemben dolgozott - meg is tudta téveszteni. Beengedte a lakásában, és amíg az asztalnál ülve írta alá a papírokat Ioneszjan a fejszéjével fejbe verte. Tizennyolcszor. A zsákmány 30 rubel, egy pár gombolyag fonál, néhány pár gyapjúzokni, és egy Start-3 televízió.
A tévé buktatta le. A lakók látták a készüleket cipelő férfit. Látták a teherautót, amibe bepakolt. A teherautó sofőrje 80 kopejkáért vitte el a férfit a holmikkal a Rizskiji vasútállomásra. De a körzeti rendőrök is résen voltak. Mindezek után meglátogatták a lakást, ahol a férfi élt. Ioneszjan nem volt otthon, de Alevtyinát letartóztatták a rendőrök. A lány beszélt arról, hogy a férfi a KGB-nél dolgozik és titkos munkát végez. Hogy Moszgaz állandóan arról beszélt, hogy a Politbürora jár, és magával Hruscsovval is szokott találkozni. De a rendőröket nem tévesztette meg ez a kitalált történet.
Vlagyimir Szemicsasztnij KGB elnöke megerősítette a nyomozóknak, hogy a KGB-nek ilyen ügynöke nincs és soha nem is volt. Alevtyina elárulta, hogy a barátja Kazanyba tart, mert ott egy KGB-s munka vár rá. Az egyik fővárosi pályaudvaron (Vajon melyiben?😁) feltartóztatott a rendőrjárőr egy férfit, akinek a táskájában egy turista fejsze volt...
1964. január 31.-én 23 órakor a Butirka börtönben kivégzik Vlagyimir Ioneszjant.
Azt mondják, halála előtt a kedvenc operett áriáját énekelte...
Talán erre is utal a sorozat egyik epizódjában rövid időre feltűnő Csárdáskirálynő plakát. És nem csak egyfajta tisztelgés ez Kálmán Imre előtt.
"Помнишь ли ты…"
Úgy terveztem, hogy a Sakálig az összes eredeti búnügyről írok ebben a bejegyzésben, de letettem erről. Hiszen a MoszGaz-ügyet is csak vázlatosan ismertettem, mégis, kezdi a bejegyzés elérni azt a hosszt, aminél többet a legtöbben nem is olvasnak el. Talán érdemes lesz még visszatérni a valódi bűntények ismertetésére...
És végül néhány szó még a negyedik évadról:
Annyira adja magát és annyiszor elhangzik a szájbarágó utalás arra, hogy ez az éved a szovjet Bonnie és Clayd története. A szőke szerelmes lány és a fiú, aki viszontszereti őt... És ők ketten szemben a rendőrséggel... De elég a betyárromantikából!
Ez a sorozat méltó és előkelő helyet foglal el a Cserkaszov-sagában!
Egy rablócsapat története, akik a brezsnyevi pangás idején gépkarabéllyal indulnak el a meggazdagodás útján. Látszólag köztük van Bonnie és Clyde is, de szerintem valójában Dreisler Clyde Griffiths-ét láthatjuk - paradox módon - Nyurában, a szovjet Bonnieban. Ő az, aki többre vágyik, mint a születése által determinált életkörülménye. De végül is, el kell ismernem, hogy Nyura inkább bonnies... Nekem ez a sorozat (legalább) két szálon fut. Az egyik a bűnügyi vonal. Rablásokkal, festmény hamisítással. korrupcióval, vásárlói megtévesztésekkel. A másik vonalban ott van a kommunista ideológia fellazulásának hatása a mindennapi életre, Nyura kitörési kisérlete, Sztasz Seleszt szerencsétlensége és Garkusa csetlés-botlása a nők között. Mind a kettő vonal érdekes, ám engem, személy szerint a második jobban megfogott. Mert általa túl tud mutatni ez az évad a bűn és bűnhődés örök igazságán. Emberivé teszi az embertelen történetet. Még akkor is, ha a második vonal sem egy habostorta. De nem is lenne jó, ha az lenne.
Kérlek benneteket olvassátok el a Sakáról régebben áltam írt bejegyzést és bátran nézzétek meg a sorozatot is! Szerintem, nem fogtok csalódni!
