Feliratok

Kincses sziget


Ezen blogban található íráshoz érkezett egy hozzászólás, amely úgy kezdődött, hogy a kedves kommentelő kedveli a kosztümös filmeket. Hát én is. Ritkán nézek ilyeneket, talán nem is készítenek ma már sűrűn ilyeneket. De lehet, hogy csak én nem találkozom velük.
Gyermekkoromban viszonylag sok ilyen alkotást adott a televízió. Jean Marais sorozat - talán szombat délutánonként. Falmászás bő, fehér ingbe (félhomályban), lovaglás, kardozás (verekedéssel ötvözve), és annyi klissé... És mégis nagyon szerettük az ilyen filmeket.
Robert Louise Stevenson eme örökbecsű művével kisgyermekkoromban találkoztam először. A Magyar Rádió hangjátékot készített belőle, amit nagy élvezettel hallgattam. A mai napig a fülembe cseng a tengerészdal az eme feldolgozásban hallható dallama:


"Heten a halott ládáján,
jo-ho-ho, meg egy üveg rum!
A többit megölte a rum s a sátán,
jo-ho-ho, meg egy üveg rum!"



Bár nem az volt az eredeti verziója a dallamnak, mégis a fülemben van a mai napig...
A rádiójáték hatására kezembe vettem az unokabátyán könyvét. Delfin sorozatos volt. A legelső delfines kiadás volt. Ugyanúgy élveztem, mint amikor legelőször találkoztam a sztorival, bár már nem volt ismeretlen a történet.
A mai napig toplistás számomra ez az ifjúsági regény.
De nem csak én látok benne fantáziát, hiszen csak a Szovjetunióban megfilmesítették vagy háromszor. (1937, 1971, 1982) A rajzfilmes adaptációkat meg se említsük!))
De mi sem szégyenkezhetünk!
Kürthy Emil, Király György, Devecseri Gábor, Dancsó Jenő, Kovácsné Kliment Emilia, Gy. Horváth László, Majtényi Zoltán (a teljesség igénye nélkül!), és még hányan, de hányan fordították le magyar nyelvre ezt a regényt! Ez is mutatja, hogy értékes műről van szó. Hiszen nem egészen kétszáz év alatt (1881 és 1882 között jelenik meg először /folytatólagosan/ egy újságban a mű.) hányan, de hányan érezték úgy, hogy van még valami ebben az ifjúságnak szánt alkotásban, amiért érdemes újra nekifogni a fordításnak.
Újrafordítás. Szükséges?
Igen. Sokszor.
Mert az eredetit visszaadni nagyon nehéz egy fordításban. Sokszor lehetetlen. Ezért a fontos, és az igazán fontos alkotásokat újra meg újra fordítják.
Néhány évvel ezelőtt olvastam arról, hogy A kis herceget újrafordították. Ráadásul abban az évben három vagy négy(!) új fordítása is megjelent ennek a műnek. Sikerült az egyiket megvennem. A Móra Könyvkiadó által kiadott ("eredeti") verziót tizennégy évesen elolvastam. Tetszett, de utána soha többet nem vettem a kezembe. (Ennek két oka volt. Az egyik, az érzelmessége. A másik, akkoriban kezdték elcsépelni egyes frázisait. Saint Exupéry lett annak a kornak a Coelhoja.)
Szóval, megvettem A kis herceg egyik új fordítását,  és nagy levegővel elkezdtem olvasni. és nagyon tetszett. Sehol semmi negédesség, semmi érzelgősség. Nem volt benne bratyizás (ahogy azt mondják az eredetiben sincs), és ebben hasonlít az orosz fordításra. Mert annyira megtetszett a magyar új, hogy kíváncsivá tett, milyen lehet más nyelven. Franciául nem tudok, és oroszra volt lehetőségem...
Egy szó, mint száz! Megérte elolvasni más verzióban is a mesét. Már nem viszolygok, ha szóba kerül ez az alkotás.
Másik igaz történet.
Tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor - édesanyám javaslatára vagy szelíd kérésére - kezembe vettem Salinger Zabhegyezőjét. Elolvastam. Ennyi.
Néhány éve ezt is újrafordították. Elolvastam, majd megvettem az új fordítást. Ebben a sorrendben. Zseniális Salinger eme regénye! Így modern(ebb) szlenget olvasva, nagyon átjött. Hiába na, nem voltam tinédzser a hatvanas években. A történet (természetesen) ugyanaz mindkét fordításnál, ám a szó készlet közelről sem. A különbség: HATALMAS. Nem véletlen, hogy az új fordítás új címet is eredményezett: Rozsban a fogó. Ez az angol cím szó szerinti fordítása. Hasonlókért szoktam én is kritikát kapni.))) A szó szerinti címfordítást először furcsáltam, de a mű elolvasása után teljesen jogosnak tartom. Hiszen Gyepes Judit fordításához képest egy másik művel találkoztam. Ezek szerint a több mint ötvenéves fordítás nem jó? Én ezt nem állítom! Hiszen az édesanyámnak olyan olvasmányélményt okozott, hogy javasolta tinédzser fiának, hogy olvassa el. Ilyen hatást tett rá. Akkor nem lehet rossz fordítás.
Ha tudd újat vagy mást adni az új, akkor helye van a régi mellett.
Vagy idézhetem Vári Erzsébetet, aki Dosztojevszkij fordítása (Bűn és bűnhődés) okán a következőket írta: "A mű többértelműsége és a nyelv és a nyelvfelfogás folyamatos változása miatt van szükség mindig újabb és újabb fordításokra - újraértelmezésekre."
Általános iskolában azt mondták nekünk az egyik órán, hogy vannak alkotások, amiket legjobb az eredeti nyelven olvasni.

Persze Stevenson műve nem feltétlen abban a kategóriába tartozik, ahol a többértelmű alkotások találhatóak. Hiszen "csak" egy ifjúsági regényről van szó, ami el szeretne minket varázsolni, egy másik világba elvinni, ahol a rossz mindig elnyeri büntetését, a jó pedig megkapja a jutalmát. Mert jelenlegi árnyékvilágunk, mintha nem erre lenne determinálva, ám a változásnak bennünk kell elkezdődnie. És ehhez hozzásegíthet bennünket akár még az írott szó is. Ne feledjük! Egy vidék (tájegység esetleg ország) élhetősége nem, vagy főként nem a földrajzi adottságoktól függ, hanem az emberektől, akik benépesítik azt.
  
Most az 1971-ben, a Gorkij Filmstúdióban készült feldolgozás ajánlom a figyelmetekbe! És még oroszul se kell tudni, hogy élvezhessük ezt az alkotást. Csak mondom...

   

(Személyes véleményem, hogy az egyik legjobb adaptációja a regénynek. Sokkal jobb, mint például az 1990-es amerikai verzió. Pedig azt is dicsérni szokták.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése