Csoda

Nyikoláj Agafonov könyve

Ez a bejegyzés egy rendkívül érdekes filmhez kapcsolódik. Megtörtént esetet dolgoz fel. Egy olyan esetet, amely 1956-ban történt meg, és amely ma is egy kicsit titokzatos. És ez, nem a véletlen műve. A hatalom ideológiai okból kifolyólag mindent megtett azért, hogy se a kortársak, se mi ne láthassunk tisztán. Történt valami, ami a pravoszláv hívők tömegei számára ma is reménysugár, ma is a hitük megtapasztalásának valóságosságát jelenti. És épp ezért a korszak vezetése ideológiai okokból kifolyólag már a kezdet kezdetén igyekezett izolálni a helyszínt, majd tudományosnak tűnő magyarázatokkal előállni. De hogy valami nincs rendben a korszak hivatalos állami verziójával, az elég nyilvánvaló. Még két országos napilapot is bevetett a propaganda, hogy visszaszorítsa a történet nem államilag elismert interpretációját. Ugyanakkor a hatóságok egyéb intézkedési azok, amik hitelességi problémákat vetnek fel a hivatalos szovjet verzióval szemben.

De ne csapjunk a dolgok közepébe!

Először is szeretném köszönetemet kifejezni Alex felé, aki felhívta a figyelmemet erre a filmre.

És szeretném megköszönni a más irányú segítségeit is. Köszönöm, Alex!

Ő egyiket azoknak, akiket e blog révén ismerhettem meg. Furcsa ezt a szót leírnom, hogy: ismerni, megismerni. Hiszen ő is egy azok közül, akik rendkívül pozitívan álltak, állnak szerény személyemhez, miközben fizikálisan soha nem találkoztunk. Nagy valószínűséggel szó nélkül elmennénk egymás mellett az utcán. Mert soha nem találkoztunk még, soha nem beszélgettünk még. De nem ő az egyetlen személyiség az életemben. Ott van Oldfan, például. Róla is bátran állíthatom, mint amit Alexről írtam. Vagy Amundsen. Nem írunk egymásnak állandóan, de időről-időre valami ürüggyel kapcsolatban valamelyikőnk kezdeményez egy disputát, és... Nem tudom ők, hogy vannak ezzel, de én mindig kapok tőlük "valamit" a végén. Mindig úgy érzem többem van, mint előtte. Nem. Nem anyagi javakról van szó. Sokszor egy-egy szó sokkal többet ér, mint a materiális javak.

Ők (és nem csak ők, hiszen a hozzászólások nagyobb hányadánál elmondhatom, hogy hozzáadnak valami pozitívat a lelkivilágomhoz, még olyankor is, amikor nem feltétlen pozitív az észrevétel /tényleg, Darkcomet hol vagy? Időnkénti éles megfogalmazásaid, ritkábban előforduló egyetértéseid, értékes kiegészítéseid, bevallom hiányoznak. Csak nincs valami nagy baj?/) azok akik tudják, hogy jobb adni, mint kapni. Időnkénti negatív véleményük ellenére többé válik ez a blog.

Azután vannak akik kapni szeretnek. Ezzel sincs semmi baj.

A gond azokkal van, akik csak elvesznek és még követelőznek is mellé. Akik elvesznek, hogy saját maguk kis világát építgethessék mások munkájának kihasználásával. Magukat nagyon okosnak gondolják, azt hiszik kis piti manipulálásukon nem lehet átlátni. Menőnek gondolják magukat, miközben szánalmasok. De nem is érdemes több szót vesztegetni eme "menőkre"!

Szóval, Alex hívta fel a figyelmemet erre az alkotásra, és én úgy gondolom érdemes elmélyedni benne.

Van néhány érdekes momentum a filmben.
Néhány hónap eseményeit dolgozza fel az alkotás, de minden hónapban más karakter van a középpontban.
Januárral indulnak az események, ahogy a valóságban is.
Az első hónapban egy lányra fókuszál a film.
A második hónapba egy újságíróra. Egy ateista zsurnaliszta, akinek a felesége hívő. Ez már eleve egy plusz szál, egy újabb konfliktusforrás. A nézőnek úgy is tűnhet, mintha a cselekmény eltávolodna a cím által is "beharangozott"-tól. Ez a megjelenítése a társas kapcsolatnak jól illeszkedik azon filmekhez, melyek közül néhány a 2018-as év bejegyzései között szerepel. Van köztük romantikus happy enddel, és realisztikus. Itt most, egy házaspár válságával ismerkedhetünk meg.
A következő hónap a március. Ennek az egyik főhőse egy pap. Ekkor már biztosak lehetünk, hogy nem távolodtunk el a megígért témától.
Persze, az hogy Andrej atya lenne márciusban a középpontban lehet felületes vélemény is. Hiszen a Makoveckij alakította vallásügyi előadó és a pópa viszonya erősen befolyásolja az első tavaszi hónap eseményeit. Érdekesen van ábrázolva az állam és az egyház képviselőjének viszonya. Mondhatni őszintén. Azt gondolom, mielőtt véleményt alkotnánk erről a kapcsolatról, azért alaposan végig kell gondolni az elhangzó dialógusok mondatait. Nehogy elhamarkodottan ítéljünk. (Meg ha alaposak vagyunk, akkor a végén nem is fogunk ítélkezni. Mert rájövünk, hogy mennyire igaza van /hogy stílszerű legyek/ Pál apostolnak: "Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más fölött ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!" Rómabelieknek írt levél 2,1  Simon Tamás László fordítása) És épp ezért kijelenthetem, hogy a március Andrej atyáé.
Majd eljön az április Nyikita Hruscsovval.
Hogy végül az utolsó hónapban, májusban, ismét a lány kerüljön középpontba. Ezzel, mintegy keretbe- és összefogja az egész alkotást.
 Ez a mozi olyan mintha több egymástól független független kis filmecskéből állna. De egy valami összefogja őket. A Csoda. Mindegyik hónapban a konfliktus a hit és a hitetlenség között van.
Látszólag ebből a kontextusban nézve a film vége, mintha kilógna. Abban az értelemben legalábbis, hogy nincs benne a hit-hitetlenség konfliktusa. Nincs már rá szükség. Kondrasev is, és a lány is tud mindent. A látható, a materialista álláspont erőszakos retorzióját, mintegy "győzelmét" láthatjuk. Az igyekezetet arra, hogy fenntartsa a változhatatlanság illúzióját. Miközben... Talán nem is nélkülözi május sem metafizikai értelmezés konfliktusát. Talán nem is lóg ki a sorból...

Minden hónap más-más szempontból mutatja meg nekünk ezt. Ezáltal lehetőséget ad számunkra, hogy dialektikusan tudjuk megközelíteni ezt a konfliktust. (Bár ez annyira idegen már napjaink korszellemétől. Ami épp erről a korszakról mond el nagyon sokat.)

A történelmi háttér

Az eredeti helyszín napjainkban

1956 januárjában járunk. Az Újévi ünnepkör ideje ez. Kujbisev városa. Ma Szamarának hívják ezt a települést. Kujbisev város, Cskalov utca. Valami történt itt, valami nehezen megmagyarázható. Annyira nehezen, hogy az akkori hatalom le is próbálta tagadni. Ideológiailag feldolgozhatatlan volt. A történet a mai napig megosztja az eseményeket ismerőket. Vannak akik szerint csoda történt, és vannak akik városi legendának, népi elbeszélésnek tartják. A Pravoszláv Egyház hivatalosan is elismert csodáról beszél. Ami körül mára egy jól kifejlett, gazdaságilag is kihasznált "iparág" fejlődött ki. De nem ez a lényeg. Hiszen ez csak a világias gondolkodású megközelítése a kérdésnek. Ami nem más, mint, hogy mi történt 1956 januárjában a Szovjetunióbeli Kujbisev városának Cskalov utcájában?             

Zoja Karnauhova a helyi vashengerműben dolgozó munkáslány, ateista hitvilágából fakadóan blaszmékikus módon viselkedett, és az égi igazságszolgáltatás azonnali beavatkozása következményeként kővé merevedett. 128 napig állt az újévi asztal mellett, mozdulatlanul, úgy hogy csak minimális életjelek mutatták azt, hogy még az földi emberek világában van.
Tekintettel arra, hogy a hruscsovi korszak legelején történt mindez, abban az időszakban, amikor a hitvalló és nemhitvalló egyháztagok gyanús ellenségnek számítottak, nagyon nehéz elfogulatlanságot feltételeznünk bármelyik féltől. Az egyházi értelmezés szerint, Zoja nem szent (legalábbis amikor ez az esemény történik, hanem egy bűnös, istentagadó, aki egy természetfeletti beavatkozás folytán megváltozik. Először testileg, majd miután teljesen visszatér ebben a jelenlegi világkorszakba (aion), majd lelkileg is. Magának a jelenségnek az egyik egyházi értelmezése az, hogy mivel a kommunista hatalom igyekezett vetélytársát teljesen diszkvalifikálni (a lelkekért folyó küzdelemben), és az egyház tagok között a félelem bénítóan erősödött. Ami emberileg teljesen érthető, hiszen ki szereti, ha agyonlövik, vagy Szibériába kerül kényszermunkára?
Így hát ha hallgatás van, akkor Isten a kövekből is támaszt fiakat. (Máté 3,9) Ha Ábrahám fiai, az Ígéret örökösei nem teszik a dolgukat, akkor az élettelen dolgok fognak beszélni. Ahogy kővé vált Zoja. Aki ateista létére, a beavatkozás után, egyfajta vallási reneszánszt indukált a Szovjetunióban. A Párt legfelsőbb demokratikus szintjén, az országos kongresszuson, is megemlítődött a jelenség.

Klavdija Petrovna Bolonkina Cskalov utcai házában újév estéjén fiatalok gyűltek össze. A fiatalok úgy gondolták, az ünneplés ok az alkoholos italok fogyasztására. Az ünneplő sokaság között ott volt Zoja is. Ő nem örült, úgy mint a többiek. Nemrég megismerkedett egy fiatalemberrel Nyikolájjal (Miklós).  A fiú megígérte a lánynak, hogy együtt töltik majd az ünnepet, de nem jelent meg. Ő nem volt ott a díszes társaságban. A vígadozó, táncoló ifjak nyösztették Zoját. Mit árul petrezselymet? Miért nem táncol ő is? Minek Nyikolájra várni? Úgysem jön el!
A lány - valószínűleg - indulatba jött, és kifakadt: Ha nem jön el, akkor Szent Miklóssal fogok táncolni!
Levette a falról az ikont és elkezdett vele táncolni. A jelenlévők úgy érezték, hogy ez túlzás, és megintették Zoját. Aki dacosan kijelentette: Ha van Isten, akkor büntessen meg ő engemet!
Rövid idő múlva huzat lett, furcsa zajjal és mintha villám csapott volna le a helyre. Amikor a jelenlévők magukhoz tértek, azt tapasztalták, hogy Zoja a szoba közepén áll, márványfehér és úgy szorítja magához az ikont, hogy az el nem vehető tőle. Úgy állt ott, mintha eggyé vált volna a padlózattal. Teljesen szoborszerű lett, bár a szíve vert. A baráti társaság kihívta a mentőket.
A kiérkező csapat egyik ma is élő tagja Anna Pavlovna Kalasnyikova volt. Az ő visszaemlékezése volt az alapja az egyházi vizsgálatnak is. Ő volt az egyetlen, akinek a vallomását jegyzőkönyvbe vették. A Cskalov utca 84. alatt történt események leírása tőle származik.
Anton  Jevgenyevics Zsogoljev (1965-) - aki könyvet írt az esetről - azt állítja, hogy személy szerint nem hisz ebben a csodában, mármint, hogy egy lány kővé változott akkor, de az hogy ez nem történt meg, nagyobb csoda, mintha megtörtént volna. Miért is?
Mert akkor egy meg nem történt eset bolydította fel a Szovjetunió (vallási) életét. Egy kitalált történet indított volna be egy vallási ébredést. Sokan egy pletyka miatt fordultak volna, menekültek volna ebben az esetben be az egyházba. Ami, mármint hogy felfokozódott a spirituális érdeklődés, az tény.

Szerafim atya

"Hogy ez a csoda megtörtént, szégyenletes számunkra, kommunisták számára..."
Volzsszkaja kommuna nevű városi újság idézi így M. Jefremot, az 1956-os év január 24.-én megjelent számában. Az cikk apropója a 13. Kujbisevi Pártkonferencia volt, ahol a város valláson alapuló zavargásairól volt szó. Magyarán, felbolydult a környék. (Nem ismeretlen dolog ez, mármint, az emberek izgatottan kezdek viselkedni, mert számukra fel nem fogható eseményeknek voltak a szemtanúi.) A fentebbi idézet az SZKP területi bizottságának első titkárának a szájából hangzott el.
A beszéd további részében arról van szó, hogy szerinte a hatóságok nem jól kezelték az eseményeket. Néhány öregasszony elterjeszti, hogy csoda történt, erre a helyi karhatalom körbe veszi a területet. A csodát látni akaró tömeget nem lehet feloszlatni. Nem akarnak elfogyni az emberek. Egyesek papokat akarnak beküldetni a házba, hogy orvosolják a helyzetet. Az első titkár szerint külső bujtogató áll(hat) az események mögött.
A konferencia úgy döntött, hogy fokozni kell a vallásellenes propagandát Kjubisevben és környékén. 1956 első nyolc hónapjában 2500 vallásellenes előadást és gyűlést tartottak ezen a vidéken. Alacsony hatékonysággal. Mindezt bizonyítja, hogy az év folyamán többször is téma a Párt területi szerveinél a probléma. A mozik látogatottsága erőteljesen csökken. (Nincs igény az audio-vizuális ópiumra.) Megállapítják, hogy minden erőfeszítésük kontraproduktív. Akik eleinte nem is hittek a csodában, azok közül is egyre többen fogadják el a megkövült lány történetét igaznak.
Húsvét előtt a kővé vált lány története már szamizdatban is megjelent. Az országban elterjed, igaz többféle verzióban. De az alaptörténetben, annak lényegi állításaival, mindegyik írás megegyezik.

Zoja nem töltötte a 128 napot mély hallgatásban. A szívverésén kívül más hangokat is hallatott. Időről-időre felkiáltott: Imádkozzatok, emberek! A bűneitekben haltok meg! Imádkozzatok! Hordjátok a keresztet, menjetek a kereszthez! A föld elpusztul, ringva, mintegy bölcső!
Az első naptól kezdve körbevette a rendőrség a házat, és csak engedéllyel lehetett bemenni oda. Állítólag egy neves orvost is hívtak oda Moszkvából. (Az esemény kezdetekor a helyszínre érkező egészségügyi dolgozók megpróbáltak injekciókat beadni Zojának, de a tűk eltörtek, mikor a lányba próbálták döfni.) Szerafim atyának nevezett személy sikeresen kivette a lány kezéből a képet. Ezt a papot utólagosan Szerafim Polozzal azonosítják, aki a város Péter-Pál templomának vezetője volt. Őt ezután az eset után nem sokkal férfiszeplősítéssel vádolták meg, és elítélték. Abban az időben ezzel a váddal rendszeresen indított eljárásokat a hatalom olyan papok ellen, akik nemkívánatosak voltak a rendszer üzemeltetői számára.
A rendőri kordon és a múló idő ellenére a tömeg nem oszlott. Az emberek éjjel-nappal ott álltak a ház körül.
Az 5. napon Hieronim episzkolát felhívta Alekszejev a vallási ügyekért felelős biztos és kérte, hogy egy prédikáció során ezt az esetet nevezzék nevetséges fikciónak. Mindezt Andrej Szavin, a helyi egyházmegye adminisztrációjának titkára állította visszaemlékezésében. Az ügyet Alekszandr Nagyezsgyinra bízták volna. Az egyházmegyei vezetés azt a feltételt szabta, hogy előtte Alekszandr atya személyesen hadd látogathassa meg a házat. Az állami hivatalnok gondolkodási időt kért, majd két nap múlva elállt az ötlettől.
Néhány nappal Húsvét előtt, egy idős ember ment a rendőr kordonhoz. A rendőrök nem engedték be. Az öreg következő nap is próbálkozott. Eredménytelenül. A harmadik napon - az Angyali Üdvözlet Ünnepén - a rendőrök beengedték az öreget. Az odament a lányhoz és megkérdezte, hogy elfáradt-e?
Nem tudni, ki volt az öreg. Röviddel ezután, Húsvét előestéjén, a lányon egyre több életjel lett láthatóvá. Bőrszíne megváltozott, izmait tudta mozgatni, majd elkezdett mozogni, járni. (Egy másik változat szerint, a padló a lábához "ragadt" és azt amikor a kórházban le akarták vágni a lábáról, elkezdett vérezni.) A földi életbe visszatért Zojától megkérdezték, hogy ki táplálta őt 128 napig, és ő azt válaszolta, hogy a galambok.
A lány jövőjéről többféle történet kering. Egyesek szerint Húsvét után három nappal meghalt, mások szerint egy pszichiátrián hunyt el. És vannak akik szerint Zoja még sokáig élt egy monostorban, és végül a Szentháromság-Szergij kolostorban temették el.

"Hiszek ebben a csodában!" - jelentette ki Szergej Makoveckij (a film egyik központi karakterét alakító színész) a film kapcsán tartott egyik közönségtájékoztató során.
De mit állítanak a kétkedők?
Azt, hogy nem lehet tudni mi történt abban a házban akkor 1956 januárjában. Hogy igaz amit a helyi párttitkár Mihail Jefremov állít, miszerint egy öregasszony találta ki az egész történetet. Meg, hogy Zoja soha nem is létezett.
Vagy ott van a tudományos magyarázat. E szerint a verzió szerint a lány mentálisan beteg volt. E betegség súlyosbodása miatt esett katatonikus stuportba.
Azután van egy olyan vélekedés is, hogy az újévi bulin tényleg táncolt egy lány egy ikonnal, és egy arra járó az ablakon keresztül meglátta, és azt mondta, hogy: Ilyen bűn miatt sóoszloppá válik majd.
És ez lenne a történet alapja.
A magam részéről, úgy vélem, hogy elég sovány magyarázatok ezek, tekintettel arra, hogy a dologból országos ügy lett. Szószerint. Két országos lap is (a Moszkovszkij Komszomolec is) foglalkozott a jelenséggel. Természetesen, a hivatalos értelezést propagálták. A rendszernek pedig egyértelműen az volt az érdeke, hogy eltagadjon mindent.
Érdekes tévképzetek élnek bennünk. Előítéletek. Azt gondoljuk, hogy a Szovjetunióban a hatalom teljes kontrollt épített ki az emberek felett. Tagadhatatlan, hogy próbálkoztak. De egyszerűen az országban tapasztalható méretek miatt ez teljesen lehetetlen volt. Voltak "nagyszerű" eredmények ezen a téren; ez nagyon sok tragédiát, szenvedést és halált okozott. De a hivatal, a hatalom teljesen soha nem tudta kontrollálni az országot. Még ma sem, a szétdigitalizált korunkban sem tudja. Hiszen olyan egyszerűnek tűnő kérdésre sincs pontos válasz, hogy hány ember él az ország fővárosában. A számok között nagyon nagy különbségek vannak. Miért írom ezt most? Mert ha élt Zoja, akkor sem volt nehéz a hatalomnak minden ráutaló dokumentumot eltüntetni. Nem hagyatkozhatunk a hivatalos papírok meglétére, vagy meg nem létére. Mikor ráadásul a hatalom érdeke a nemlét volt.
Száz százalékosan biztosat ebben a világban soha nem fogunk tudni erről a történetről. Hit alapon nyilatkozhat bárki is róla. Ez van.
Ugyanakkor egyháztörténelmi ismereteink alapján nem mondhatjuk, hogy példa nélküli lenne az eset. Egy Lukács nevű orvos írásából tudhatjuk, hogy egy Zakariás nevű pap (közel egy évvel a názáreti Jézus születése előtt) megnémult - mintegy kilenc hónapra -, mert templomi szolgálat közben egy mennyei jelenés szemtanúja volt. Savonarola - aki szinte Assissi Ferenc kortársa volt - kritikusan viszonyult felekezete vezetőinek elvilágiasodott életéhez, bátran prédikált arról, hogy mi is valójában a keresztényi életvitel; és ezért felakasztották, majd máglyán elégették (teljesen jogszerűen, hiszen a Szent Inkvizíció Hivatala intézte az eljárást), erről a szerzetesről például feljegyezték, hogy előfordult vele, hogy prédikálás közben megmerevedett. Volt, hogy percekre, de volt hogy több mint egy órára. Amikor elmúlt nála ez az állapot, akkor úgy és onnan folytatta a prédikálást, ahonnan abbahagyta. Mintha megszűnt volna egy időre számára az idő...
Vagy az előbb említett Lukács egy másik írásában (Apostolok cselekedetei) azt állítja, hogy egy Saul nevezetű egyénnek megjelent a feltámadott Jézus Krisztus, és szólt hozzá és ezután Saul egy időre elvesztette látását. Miután visszajött a látása, környezete azt tapasztalta, hogy Saul már nem az, aki volt. Nagyon nem az. Azt mondják egyes teológusok, hogy a mennyei csoda mindig az Istent dicsőíti, és pozitív változást hozz az emberek életében. Amelyik csoda - csoda az amikor a természeti törvények hatálya felfüggesztődik és olyan dolog történik, ami egyébként nem történhetne meg - nem ilyen, az nem Istentől van.
Szerintetek lejárt a csodák ideje?     

Megjegyzések a film feliratához

Прощёное воскресенье  Megbocsátás Vasárnapja
Az ortodox felekezeteknél  - így a pravoszláv egyházban is - a nagyböjt előtti vasárnapot nevezik így. Ismeretes egy másik megnevezése is, ez a Vajhagyó Vasárnap. Ez a vasárnap egyúttal a Maszlenyica utolsó napja. Az utolsó nagy evés-ivás, a palacsintás asztaloktól való elbúcsúzás napja ez.
A liturgikus ünnep célja, hogy a hívők tisztázzák egymással konfliktusaikat, letegyék egymás iránt érzett negatív indulataikat. Egymásnak megbocsátva, erkölcsileg tisztán kezdhessék meg a böjti időszakot
"Mert ha megbocsátjátok az embereknek vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.
Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket."
                                                   Máté Evangéliuma 6,14-15   Simon Tamás László fordítása

Hagyományosan ezen a vasárnapon emlékeznek meg a templomokban arról, hogy Ádám és Éva - engedetlenségük, lázadásuk miatt - elhagyták az Édent.
Nem ez az ortodox húsvéti ünnepi kör első eseménye, hiszen a Triódium összesen tíz hetet ölel fel. (Kilenc hét és a Nagyhét.) Elnevezést arról a speciális szertartáskönyvről kapta, amelyet csak ennél az ünnepség folyamnál használnak a papok.
A három előkészületi hét csúcspontjai:
1. Vámos És Farizeusok Vasárnapja. Ezzel a nappal kezdődik az ünnepkör.
2. Tékozló Fiú Vasárnapja
3. Húshagyó Vasárnap. Ekkor a Végítélet kerül a liturgia fókuszába.
4. Vajhagyó Vasárnap Lezárja az első, háromhetes, ciklust, és felkészít a Nagyböjtre. Az úgynevezett Alkonyati Szolgálat, a Megbocsátás Vecsernyéje kezdi el azt. Ezen az eseményen legelőször a szolgáló pap kér bocsánatot mindenkitől, akit szándékosan vagy akaratlanul megbántott, megsértett.
Majd ezután a hívek ugyanezt cselekszik egymással.
„Felragyogott a te kegyelmed, ó Urunk, fölragyogott a mi lelkünk megvilágosítása; íme, itt az alkalmas idő, ím, itt a bűnbánat ideje! Vessük el a sötétség műveit, és öltsük fel a világosság fegyvereit, hogy átkelvén a böjt nagy tengerén, eljussunk a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus harmadnapi feltámadásához, aki üdvözíti a mi lelkünket.”

A népi vallásosság e naphoz még a következő szokásokkal járul hozzá:
Nem bízzák a véletlenre, vagy az egyén memóriájára a dolgot, hanem ezen a vasárnapon megkérdezik egymást, hogy mivel vétkeztek egymás ellen. Megbeszélik az elmúlt év során kialakult konfliktusaikat, nézeteltéréseiket. A nap folyamán ellátogatnak a temetőbe.
Szokás volt ezen a napon a fürdőbejárás is. Ilyenkor az ünnepi (maszlenyica) ételek maradékát vagy elégették, vagy a jószágnak adták. Az edényeket alaposan elmosták. A mulatságokhoz használt jelmezeket elégették, a hamuját szétszórták a mezőn.

Iljics lámpája  лампочки Ильича
A szokásos dilemma. Mi legyen ezzel a kifejezéssel? Megtartsam, vagy írjam csak bele a szövegbe frappánsan azt, hogy: izzó, esetleg, hogy lámpaizzó. Mi a cél? Egy általános (esetleg egyszerűsített) fordítás, vagy azért meg kellene próbálni megőrizni itt-ott a szöveg sajátosságát? Ez a szovjetizmus a mai napig használatos a közbeszédben, de egy kicsit módosult tartalommal. Ha egyszerűen izzót, vagy villanykörtét írok, akkor egy kicsit meg is hamisítom a dialógust. (Viszont instant fogyasztható.) Mert csak a mai közbeszédben használják az Edison izzó elnevezésére. Megtartottam hát.
A film első felében már kikerülhetetlenül ízelítőt kap az orosz anekdotakincsből. Ízlelhetjük, ismerkedhetünk az orosz humor eme forrásával... Ami az én értékítéletem alapján (de ezt ne áruljátok el nekik!) kicsit gyengécske. Hogy finoman fogalmazzak. Érteni értem, csak nem igazán értékelem (sokra). Sajátságos, mint az angol humor. (Amit viszont jobban.) Viszont a szarkazmusuk bejön, viszont az is olyan light-os olykor-olykor. Már a mindennapjaim során tapasztalt(és alkalmazott)hoz képest.
Szóval, itt van egy kifejezés, amely ismeretével és használatával pikánsabbá tehetjük szókincsünket, és a bennfentesség látszatját is kelthetjük anyanyelvi környezetbe. Ismerkedjünk meg Iljics lámpásával!
Amikor az első elektromos (vagy más névvel villany) izzók megjelentek a Szovjetunió kolhozainak alkalmazottai és a parasztság körében, akkor valaki elnevezte ezeket az újdonságokat ezzel a frappáns névvel. Ez egy hivatalos helyről származó, propagandisztikus céllal terjesztett kifejezés.
"Была коптилка да свеча — теперь лампа Ильича." Volt (már) füstölőtől gyertyáig (minden), most Iljics lámpája van."
1920-ban Kasino (Moszkvai Körzet) faluban átadják (1920.11.14.) az első szovjet villamos erőművet. A helyi parasztok saját maguk építették. A átadón megjelent személyesen Vlagyimir Iljics Lenin - aki pénzzel támogatta a projektet -, és felesége Nagyézsda Konsztantyinova Krupszkaja is. Innen származik az elnevezés.
Az Iljics lámpája eredetileg egy plafonból lelógó kéteres vezetékből, és a vezeték végén lévő foglalatból állt. A vezetékek szigeteltek voltak, és (talán esztétikai szempont miatt is) össze voltak sodorva. A foglalatba betekerve egy villanykörte (E27-es izzó). A kapcsológomb a porcelánfoglalatba volt beépítve.Így, be- és kikapcsoláshoz fel kellett nyúlni az izzóhoz.

ZiMa ЗиМ vagy ЗиМа (A második variáció már egy kis nyelvi bon mot is. Zima jelentése tél.)
GAZ-12 ZIM szovjet felső kategóriás limuzin. Az 1950-es 1960-as években gyártották a nomenklatúra számára. Mint a neve is mutatja a Gorkiji Autó Gyárban (GAZ) készítették. összesen 21527 darab készült belőle.

ZiMa azaz GAZ-12 ZIM

Akathistos
Az ortodox liturgia egyik himnuszfajtája. Nem zeneileg, vagy dallamvilágában különbözik a többi vallásos énektől, hanem abban hogy elhangzásakor mindenkinek állva kell lennie. Ez alól csak a nagyon idősek és a betegek kivételek. Az ortodox liturgiában meg van szabva, hogy mikor kell feállni, meghajolni, mikor lehet ülni. Kívülálló számára ez bonyolultnak tűnhet eleinte. Bizonyos esetekben van mérlegelési lehetősége a hívőknek. Ám az akathistosz himnuszok és az Evangélium felolvasása ideje nem ez a kategória.

"Ezeknek a pederasztáknak, akik a minisztériumba ülnek a jó édes anyjukat!"
Az eredeti szövegben azért ennél vaskosabb kifejezés hangzik el. A покажу кузькину мать Hruscsov szavajárása volt. Főként az ideológiai, politikai ellenfele kapták meg ezt a jelzős szerkezetet. Érdekes jelenség volt, hogy az orosz köznyelvbe már a '30-as évektől észrevehetően benyomul a szleng. A börtönök jassznyelve. Ezzel pérhuzamosan az emberek egymás közötti kommunikációja is eldurvul, Egyre keresetlenebb jelzőkkel illetik egymást. Ebben a jelenségben kulcsszerepe van annak a ténynek, hogy egyre több kulturálatlan személy jut politikai befolyáshoz. (A mai magyar parlamentben ülők is olyan hangot engednek meg egymással szemben, amit a hétköznapi emberek nem. Ennek oka, hogy az utcán, vendéglátóhelyen az ilyen stílussal könnyen megrázza a delikvens a pofonfát. Politikusinak "merészsége" a tahóságukon kívül abból eredhet, hogy elhitték magukról, hogy érinthetetlenek. De mint a történelmi tapasztalatok is mutatják, hogy mindig felfuvalkodottság előzi meg a bukást. Az alapvető tiszteletet nem elvárni kell, hanem megadni és viszonozni.)
A Hruscsov által gyakran használt kifejezésnek van fenyegető jellege. Eme idióma eredetére több magyarázat is ismert.  Az egyik szerint Kuzma egy bosszúálló, haragtartó személy. (Ebben az esetben: a kuzmácskának az anyját.) Az anyukája láthatatlan és a ház tűzhelye felett tanyázik. Ezzel a felkiáltással próbálták elijeszteni. Másik verzió a kuzkával hozza összefüggésbe. Ez egy korbácsféle, amivel az esküvő napján a vőlegény kezébe kerül, és ez jelképezi a házasság erejét.
Néhány finnugor nyelvben (komi, udmurt) ezt a kifejezést az ördög megnevezéseként használják.
Egyesek összefüggést látnak a bolgár nyelv lárva szavával. Csak, hogy néhány lehetséges eredete említsek.
Tehát, Hruscsov mikor ezt a kifejezést használta, mintegy népieskedett. A nép egyszerű gyermeke szerepben tetszelgett. Populista volt.

Hetedik ötéves terv
Az 1959-1965-ös időszakra vonatkozik.

Befejezés

Nem gondolom, hogy túl széles kör venné majd a bátorságot, hogy megnézze ezt a filmet. Hiszen nincs benne csihi-puhi. Nem ömlik a vér, nincsenek meztelen női keblek benne. Ja, és ráadásul orosz! És ami orosz, azt tudjuk jól... Hiszen évszázadok óta sulykolja belénk ezt a propaganda!

Szóval, ez egy nagyon jó film. Nem nehéz befogadni, mégis szól valamiről. Nagyon sok mindenről szól, mégsem nehéz értelmezni. Egy nagyon jól elkészített alkotásról van szó. Sokat akar fogni, nagyot akar meríteni... És sikerrel teszi mindezt.

Annyi mindent lehetne írni róla. Nem teszem meg. Nem merítem ki, meg se próbálom kimeríteni eme kincsesbányát. Ha akarom az Állam és az Egyház viszonyáról szól. Ha akarom emberi karakterekről. Ha akarom hitről és hitetlenségről. Apropó, hitetlenség! Érdekessége ennek az alkotásnak az is, hogy nem mindig az a hívő, akinek annak "kell" lennie. A pap egyszerre hitetlenkedik, miközben a materialista ellenfele... Nem. Nem hívő. Ennyire nem banális a forgatókönyv. Nem. A materialista tudja, hogy nincs alapja a materializmusának. Mégis erőlteti az ideológiáját. És ettől lesz a pópával való konfliktusa érdekes. A benne, és a pópában is meglévő ellentét, miközben egymásnak feszülnek. Vagy ott van Hruscsov karaktere. A viharba kerülő repülőn tett kijelentéseire gondolok: Az intellektusával dolgozó embernek tudni kell imákat.

Azt tudtátok, hogy a bolsevik párt első és másodgenerációs vezetői nem voltak materialisták?

Az idős Sztálin tivornyáin részegen egyházi dalokat énekeltek. Vannak akik azt állítják, hogy a Generalisszimusz soha nem mondta, hogy nincs Isten. Mégis, a párt tömegeitől elvárták, hogy materialisták legyenek. A propagandájuk azt állította, hogy nincs Isten. Konfrontálódtak, üldözték azokat akik életvitelszerűen Isten emberei voltak. Hát nem érdekes? Nincs ebben ellentmondás?

Vagy ott van az Eszme egyik főideológusa: Karl Marx. Aki egy aposztata keresztény volt. Gyermekkorát biblikus környezetbe töltötte (nagybátyja rabbi volt), ifjúként ódát írt a Teremtőről, majd megtagadta evangélikus hitét, és elhatározta, hogy ledönti a Mennyei Trónt. (Erről azért nem igazán beszéltek a Foxi Maxi képzőkön.) Erre tette fel az életét. Érdekességként megemlítem, hogy van a filmben egy nagyon hasonló karakter.
Szóval, egy érdekes téma és az abból készült jó film. Nagyszerű színészi játékok és érdekes gondolatokat kínál ez az alkotás.

Megnézitek a filmet?
Szerintem, megéri.