Ajándék Sztálinnak - Подарок Сталину

Ismét élnék a lehetőséggel, és egy nagyszerű filmre szeretném felhívni a figyelmeteket. Köszönet kubulnak a feliratért!

Nagyon érzékeny dolog a múlttal való szembenézés. Személyes véleményem az, hogy ez jobban sikerült Oroszországban, mint Magyarországon. Ott nem tagadták meg, nem tagadjál le a közelmúltjukat. Történelmietlen és hazug ámításban nem menekültek. Olyan nincs, hogy "törvények" kívül helyez egy politikai garnitúra az országa, a nemzete történelméből évtizedeket. Az ilyen gondolkodású emberek felelőtlenek. Hiszen éppen az a tudat, hogy tetteikkel így vagy úgy, de el kell számolnia a politikusnak, szóval az erről való meggyőződés lehet(ne) fék a lelkében, hogy ne felejtse el: nem tehet meg mindent. Mindennek következménye van.

A mi politikusaink az új alkotmány elfogadásakor homokba dugták a fejüket. (Alap)Törvényerővel megmutatták, hogy a mai Magyarországnak nevezett politikai térséget valóban a következménynélküliség földjének tekintik. De van egy rossz hírem. (Ami szerintem nem is olyan rossz.) Ez nem igaz. Ilyen még soha nem volt a Történelem során. Mindennek van (és lesz) következménye. Ja és megbűnhődni csak a múltat lehet. A jövendőt soha. Mert a bűnhődés mindig a bűn következménye. (Dosztojevszkij ezzel nagyon tisztába volt. Írt is erről egy példázatot. Nem valami újdonság, amiről írok.)

Lomomoszov valami olyasmit mondott, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a saját múltját, annak nincs jövője. Nem rendelkezik jövővel.

Ebből a szemszögből (is) nézve az Ajándék Sztálinnak nagyon is jó film. Legalább olyan jó, mint az Alzsír sorozat, és ráadásul ugyanazt a történelmi kort, ugyanazt a történelmi jelenséget járja körül. Drámaiságban, karakter megjelenítésben, látványban - egy szóval - mindenben magas szintű.

A sztálinizmus bemutatása sokkal árnyaltabb, többrétűbb, mint azt kis hazánkban megszokhattuk. Nálunk még mindig - politikai elfogultságoktól függetlenül - az események hruscsovi értelmezése a mainstream. Oroszországban már rég túlléptek ezen. Időnként, már számomra, túlságosan is. Mire gondolok? Például arra, hogy már színházi zenés-táncos darabot is mutattak be a GULAGról. Ez nekem sok, mint a Puskás Ferencet szenté avatni próbáló musical. Bocsássatok meg nekem, elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek arra, hogy az őrnagy úrnak nem okozott nehézséget katonai nyugdíjat igényelni a kádári Magyarországtól. Ma meg úgy akarják nekem bemutatni őt, mint aki... Hagyjuk! Nekem ez is sok!

Az Ajándék Sztálinnakban dramaturgiailag tudjátok mi a legnagyobb dobás? Talán az, hogy emlékeztet arra minket, hogy bár a film arról szól, hogy a Vezető jubileumi születésnapjára mindenki ajándékot készít, de a legnagyobb ajándékot mégis Sztálin adja Kazahsztán népének. (Rádió)Aktívan.

Aki igényes filmet akar nézni, feltétlen nézze meg!

Kubul! Köszönöm azt is, hogy hozzájárultál az írásod utánközléséhez. Ami eredetileg a blogodon jelent meg. 

Ajándék Sztálinnak

Eredeti címe: Подарок Сталину (2008)

A film narrátora, egy idős ember gyermekkora egy szakaszát idézi vissza, mi történt vele 1949-ben.

1949 történelmi környezete

Mozgalmas év volt 1949. Már tombolt a hidegháború. Csupán néhány eseményt sorolok itt fel. Ebben az évben alakult meg a NATO, létrejött a két német állam: az NDK és az NSZK valamint a kommunista- győzelmet követően kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. 1949-ben ítéltek halálra elvtársaik kommunista politikusokat, mint „imperialista ügynököket” (a magyar Rajk Lászlót és a bolgár Trajcso Kosztovot). Bírósági perek sorozata indult el Amerikában a kommunista párt vezetői ellen.

A Szovjetunióban újult erővel lángolt fel a represszió, a Baltikumból például mintegy 90 000 „nép ellenségét” deportálták az ország gyéren lakott vidékeire. Az év első felében hágott tetőpontjára a harc a „kozmopoliták” ellen, támadva a különböző művészeket. A pártlapban, a Pravdában nyílt antiszemita írás jelent meg olyan vádakkal támadva a”hazátlan kozmopolitákat”, amelyek a szovjet törvények értelmében bűnténynek minősültek. Eben az évben két emlékezetes esemény volt a Szovjetunióban: augusztus 29-én Kazahsztánban végrehajtották az első kísérletet a szovjet atombomba kifejlesztésére, és december 21-én megünnepelték „hőn szeretett” Sztálin elvtárs 70. születésnapját.

A szovjet atombomba

A szovjet atomfegyver programja a 2. világháború idején, 1943-ban kezdődött I. V. Kurcsatov vezetése alatt. Eleinte nem kapott nagy támogatást a kutatás, de miután az amerikaiak Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombákat, a szovjet vezetés felgyorsítatta a tevékenységet. Kazahsztánban Szemipalatyinszktól 160km-re

A pirossal jelölt terület az atomkísérletek színhelye

Julij Hariton főkonstruktőr az atombomba másolatával

létrehoztak egy kutató-várost, ahol a bomba kifejlesztését végezték. Az első robbantás az „Első villám” (Первая молния) fedőnevet kapta. Magát a bombát RDS-1-nek nevezték el, aminek valószínűleg nem volt semmi jelentősége, de a projekt résztvevői hol Sztálin Reaktív Hajtógépe (Реактиный Двигатель Сталина), hol Oroszország Maga Megcsinálja (Россия Делает Сам) kifejezésként dekódolták. Az amerikaiak a bombát Sztálinról elnevezve Joe-1-nek becézték.

Persze az augusztus 29-i sikeres robbantást a szovjetek titokban akarták tartani, de szeptember 3-án egy Szibéria közelében elhaladó amerikai kémrepülőgép radioaktivitást észlelve bizonyítékot szolgáltatott az atomkísérletről. Szeptember végén Truman elnök bejelentette, hogy a Szovjetuniónak is van atombombája nagy sokkot váltva ki ezzel. Néhány hónappal ezután letartoztattak egy, az amerikai atomprogramban dolgozó német fizikust, Klaus Fuchst, aki beismerte, hogy fontos információkat adott át a szovjeteknek az atombombáról. Bár a kutatásban résztvevő tudósok különbözőképpen ítélik meg a kémjelentés súlyát a szovjet atombomba létrehozásában, az tény, hogy az meglehetősen hasonlított az amerikaira.

Abból a célból, hogy a bomba környezetre gyakorolt hatását vizsgálják, a szovjet tudósok a robbantás közelében épületeket emeltek, hidakat és más építményeket létesítettek. Ezen kívül ketrecekben állatokat helyeztek el, hogy megvizsgálják a sugárzás hatását az emlősökre.

A Szemipalatyinszk közelében lévő kísérleti telepen a mintegy 40 éves tevékenység során 456 robbantást (ebből 116-ot felszín felett) hajtottak végre. Igen sok, ellenőrizetlen pletyka kering a robbantások hátteréről. Leírják, hogy a robbantás idejére nem evakuálták a közelben élő embereket, még olyat is olvastam, hogy a későbbi robbantások idejében a környéken élő embereket kirendelték házaik elé, hogy így vizsgálják meg a bomba biológiai hatását. Ilyesmi azért nehezen hihető. Az viszont tény, hogy a független Kazahsztánban törvényt hoztak a tesztelések áldozatainak anyagi kompenzálására és egészségügyi támogatására.

Sztálin születésnapja

Ünnepség Moszkvában Sztálin 70. születésnapján

A vezér születésnapjára óriási ünnepségsorozatot rendeztek, külön bizottság (75 taggal) létesült a nagy nap megünneplésére. Munkaversenyeket rendeztek, költők – közöttük a legnagyobbak is, mint például Anna Ahmatova – verssel köszöntötték a Szovjetunió népeinek bölcs vezérét. Ünnepi bélyeget is kiadtak, és még az egyház is felköszöntötte. A „szocialista országok” is csatlakoztak az ünnepséghez. Budapesten ekkor indították el a háború utáni első trolibuszjáratot, ami a 70-es jelzést kapta.

A Sztálin születésnapjának megünneplésével kapcsolatosan tévedés lenne azt hinni, hogy azt pusztán a terror kényszerítette ki. Voltak nem is kevesen, akik őszinte lelkesedéssel ünnepelték a nagy napot. Jellemző példa a Sztálin iránti imádatra, hogy abban az eszeveszett világban, ahol még a hivatalban lévő államelnök (Kalinyin) és külügyminiszter (Molotov) feleségei is száműzetésbe kerültek, a férjek nem hagyták ott hivatalukat, hűen szolgálták –ahogy ők hívták – a Gazdát. Ezt persze lehetne akár gyávaságnak, megalkuvásnak is felfogni, de Molotov még Sztálin halála után évekkel is nagy tisztelettel beszélt a vezérről. Sőt, a meghurcolt felesége egyszer a 60-as években Sztálin lányának állítása szerint ezt mondta neki: „Apád egy zseni volt. Amikor kitört a háború ő szétverte az ötödik hadoszlopot, a párt és a nemzet egységesek voltak…”

A film

Ez a film egy egészen más Szovjetuniót mutat be, mint amilyet annak idején a propaganda láttatott a nézőknek. Egyrészt nem az európai területen játszódik, mint a hozzánk eljutott szovjet filmek zöme, másrészt abban az országban, ahol ugyancsak üldözték az egyházakat, a szereplők igencsak vallásosak. A háttérben zajló atomkísérlettel kapcsolatban azt villantja fel, hogy a robbantás milyen tragédiát okozott a helyi lakosságnak.

Egy idős ember gyerekkorának egy szakaszát idézi vissza, az ő narrációja vezeti végig a a nézőt a történteken. Szasát (a gyerek főszereplőt) és nagyapját, a moszkvai zsidó szabót sok más emberrel együtt Kazahsztánba viszik száműzetésbe.

A kéthetes, út során a nagyapa meghal, utolsó szavaival kéri Istent, hogy oltalmazza a gyereket. Miután megérkeszik Kazahsztánba a vonat, Kaszim, a kazah vasúti pályaőr egy ügyes fondorlattal magához veszi a gyereket. A vasutas egyedülálló ember, családja meghalt az éhínség idején, ő maga megsebesült a fronton, egy kis házban él. Szomszédságában lakik Vera, a „nép ellenségének” felesége, aki a hazaárulók feleségei részére létesített lágerből, (Акмолинский лагерь жён изменников Родины, rövidítése után – А. Л. Ж. И. Р, azaz A.L.ZS.I.R.) került ide. Ebbe a lágerbe a büntetőtörvénykönyv 58-as cikkelye alapján (szovjetellenes vagy ellenforradalmi tevékenység) alapján zárták be a női elítélteket. Szintén szomszédja Jezsi, a száműzött lengyel orvos, valamint Fati, a dungán (kínai eredetű muzulmán) nemzetiségű kollégája.

Szása megtalálja helyét az új környezetben, olyannyira, hogy kazah nevet is kap, Szabirnak nevezik el.

A vasutast már Kaszim-atá-nak (Kaszim nagyapának) hívja, barátokra talál (bandába tömörült kallódó gyerekeket) és kazahul is

elkezd beszélni. Egy nap meglátja az újságban, hogy Sztálint születésnapján a gyerekek ajándékokkal lepik meg. Elhatározza, hogy kedvenc állatát Sztálinnak adja, talán akkor a vezér segít

abban, hogy szülei hazatérjenek a száműzetésből.

Jezsi és Vera össze akarnak házasodni, ám a lakodalmon

részegen beállít Balabáj a rendőr, és összeverekedik a vőlegénnyel. A verekedést követően Jezsi meghal, ezután valaki megöli Balabajt.

Kaszim Szasát/Szabirt elküldi rokonaihoz Oroszországba. Másnap reggel kiszáll a rendőrség a faluba, letartoztatják a kallódó gyerekek bandáját azzal gyanúsítva őket, hogy ők ölték meg a rendőrt. Ha Kaszim nem küldte volna el onnan Szását, bizonyára ő sem kerülte volna el a letartóztatást.

A visszaemlékező idős ember elmondja, hogy csak évekkel később tudta meg azt, hogy ekkorra készült el a szovjet atombomba, ahogyan ő fogalmaz: az igazi ajándék Sztálin születésnapjára. Visszatér Kazahsztánba és a falu helyén (amit elpusztított az atomkísérlet) apjául fogadja Kaszimot és imát mond emlékére.

Az alkotógárda főbb tagjai

A rendező Rustem Abdrashitov 1970-ben született Almataban, neves kazah költő fia. Filmrendezést a moszkvai filmfőiskolán (VGIK) tanult, ahol 1993-ban végzett. 2002-ben elvégezte a Kazah Állami Jogi Akadémiát. Hat filmet rendezett és négy film forgatókönyvének (társ)szerzője. A forgatókönyvet az orosz Pavel Finn (1940) írta, aki harmincegy forgatókönyv szerzője. A gyerekszínész Dalen Sintemirov, Szása alakítója szerepelt már más filmben is. A Kaszimot alakító kazah Nurzsuman Ihtimbajev (1941) 55 filmben szerepelt, a Szovjetunió Állami Díjának tulajdonosa. Balgabaj rendőrt az üzbég Bahtijar Koja (1957) játssza, aki 11 filmben szerepelt. Vera szerepét az orosz Jekatyerina Rednyikova (1973) alakítja, 50 filmben játszott. Jezsi szerepét a lengyel Waldemar Szczepaniak (1960) játsza, további 3 filmben szerepelt. A KGB tisztet alakító orosz Alekszandr Basirev (1955) 126 filmben kapott szerepet, ezen kívül 3 filmet is rendezett. Érdekesség, hogy a visszaemlékező narrátor szerepének arcot adó orosz-izraeli író, David Markis maga is Kazahsztánban volt száműzetésben apja 1952-es kivégzését követően.

A filmet 2009-ben a rangos orosz Nika díjra jelölték, és bemutatták a Berlini és Cannesi Filmfesztiválokon.

Források:

M. Heller és A. Nyekrics: A Szovjetunió története (2003)

I. Deutscher: Sztálin (1990)

С, Аллилуева: Только один год (1970)

M.D. Shrayer: The Gift to Stalin

Ismeretlen: Подарок Сталину 

Soviets explode atomic bomb

The Soviet Nuclear Weapons Program 

M. I. Schwartz: The Russian-A(merican) Bomb 

T. Kassenova: The lasting toll of Semipalatinsk’s nuclear testing

Barkaszi Ö.: A pokol 16 éve

A film (hiányos) stáblistája megtalálható a magyar és az angol nyelvű adatbázisokban. Részletesebb lista van az orosz nyelvű adatbázisban.

A film megnézhető/letölthető a Youtube-on. A magyar felirat ITT található meg.

________________________________________

Legvégül - ha már sikeresen elolvastátok kubul ismertetőjét, és reményeink szerint, a filmet is megnéztétek - ha felkeltette érdeklődéseteket a téma, akkor figyelmetekbe ajánlanám...

A Бомба (Bomba) című nyolcrészes új (2020) orosz tévésorozatot.
Ezen alkotás az első szovjet atombomba elkészítésének történetét dolgozza fel. (Részben kubul is érintette ezt a témát, és a forrásai között is megemlít ezzel foglalkozó érdekes írást.) A sztori annál azért jóval összetettebb, mint ahogy a közvéleményben benne (volt). A Rosenberg házaspár ellopta az atomtitkot és átadta Sztálinéknak narratíva nagyon lebutított verzió. Arról nem is beszélve, hogy történészek egy része szerint az egész Rosenberg-ügy egy politikai machináció révén felduzzasztott valami. A Joseph McCarthy nevéhez fűződő boszorkányüldözés egyik origója. Maga az eseménysor értékelése is igen megosztott a mai amerikai véleményformálók, és szakemberek között. Gyakorlatilag a legtöbben ma is politikai előítéletei, és számára szimpatikus állásfoglalások alapján interpretálja a történetet. A másik véglet Rosenbergéket - mert az egyik az, hogy árulók voltak - mint szinte ártatlan áldozatokat próbálja bemutatni. Akik méltatlanul súlyos büntetést kaptak. Villamosszéket.

A sorozat nem ezt az eseményt, eseménysort mutatja be, hanem a Szovjetunióbeli kísérletekről szól. Onnan kezdve, hogy a tehetséges fizikus(oka)t a GULAGról kellett kihozni... Természetesen, mint minden tévés alkotásnál, itt is megvannak a magánéleti szálak, hiszen ezzel lehet a száraz tényeket kommercionálni. Az orosz tévés sorozatok igényesebb darabjai közé tartozik a Bomba.

Ja, és azt mondják, hogy a Rosenbergék által átadott adatok csak meggyorsították az első szovjet bomba elkészítését. Nem miattuk készült el. Nélkülük is elkészült volna.

Már ha adtak át adatokat...