A Birodalom: Jelizaveta Petrovna

Végre eljött az ideje ennek is! Valahogy mindig publikálása elé tettem valamit. Már majdnem ráfelejtettem!

A STAR MEDIA kétrészes dokumentumfilmjéről van szó. A Birodalom sorozat egyik epizódjáról, ami Erzsébet cárnőről és koráról, kora Oroszországáról szól. Egy izgalmas és érdekes korszakról. Még annakidején "találtam rá", akkor amikor a II. Katalin életéről készült sorozathoz készítettem feliratot. Megfogott a történet és korszak. A fordítás közben történelmi szakkönyveket is kezembe vettem. Hiszen egy rendkívüli időszak megértésére törekedtem. Egy olyan időszakról van szó, ami I. (Nagy) Péter hatalomra jutásával kezdődött el, és valamikor a 20. században ért végét. De ha megengedőbb vagyok, akkor azt is mondhatnám, hogy valamikor IV. Iván cárral kezdődik a történet és Gorbacsov bukásánál... Végződik? Nem is tudom. A jelcini érára ha csak mint szünetre tekintünk, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy napjainkig is eltart. Egy olyan időszak ez, amikor a hatalom felülről próbálja megreformálni az ország gazdaságát, kultúráját és magát az államhatalmat. Mindez elmondható Rettegett Iván cárra, I. Péter császárra, Erzsébet császárnőre, III. Péterre, II. Pál császárra, II. Katalin császárnőre és még folytathatnám a sort!

A sorozat fordítása közben a mintegy kikapcsolódásként olvasott könyvek egyre több kérdést vetettek fel bennem. Jekatyerina Alekszejevna - született Sophie Friderike Auguste von Anhalt-Zerbst - története annyira hihetelen volt számomra. Nem értettem egy bakfis hogy lehet ennyire előrelátó, vagy csak sodródott az eseményekkel és a szerencsecsillaga neki is a Nap volt, ahogy Napoleónnak? A kamaszodó nagylánynak kinézik Nagy Péter unokáját férjnek és erre mit tesz ez a német fruska? Elkezd oroszul tanulni. De miért? Az orosz udvarban francia nyelvtudással tökéletesen lehetne érvényesülni. És ott van az anyanyelve. Ez sem ismeretlen a pétervári császári palotában. Teljesen felesleges nyelvet tanulnia egy leendő császárnénak. De Zsófia nem így gondolkodott. Ő imponálni akart a császárnőnek és az ő udvarának (és az orosz népnek). És ezzel lehetőséget adott arra, hogy a Történelem Ura császárnőt csináljon belőle. A sorozat egyik számomra legszebb jelente épp az, amikor a fiatal lány először találkozik Erzsébettel (Jelizaveta Petrovnával) és egy orosz szólással kedveskedik neki. A jelenetben a császárnő először csak néz rá, majd elkezd nevetni. (És ezzel vége is van annak az epizódnak.) Az ifjú Zsófia megnyerte magának a(z egyik) legnagyobb patrónust. Magát a császárnét. És itt egyből e maitt egy újabb kérdés merülhetett fel bennem. Tényleg fontosabb lett Erzsébetnek a német lány, mint a saját unokaöccse? És ha igen, akkor mikortól gondolhatta így Jelizaveta Petrovna? Vagy a leendő II. Katalin már bakfisként nagy intrikus volt? Esetleg "csak" gyorsan beletanult az ármánykodásba?

Ott van a soha meg nem koronázott III. Péter, aki körülbelül fél évig kormányzott, de ez idő alatt rengeteg reformot kivánt volna bevezetni. Folytatni a nagyapja munkáját. Kezdve az egyház további reformját, a feudális előjogok további megnyírbálásával folytatva egészen a hadsereg reformig. Pont ugyanaz a program, mint I. Péteré. A nagy előd a korona alá rendelte az orosz ortodox egyházat akkor, amikor egy olyan Szinódus létrhezását erőlettte ki, amely szinódus vezetője a mindenkori uralkodó. (Ez a cselekedet nagyban hasonlít ahhoz, amit Angliában VIII. Henrik tett. A helyi katolikus egyházat egy törvénnyel - és a katonai hatalmával együtt - kivonta a római pápa fenhatósága alól, és a királyi korona alá rendelte. Így jött létre az anglikán egyház. Liturgiába, hittani kérdésekbe nem szólt bele, de kontrollálta az egyházi kinevezéseket.) III. Péter egyfajta reformációt kívánt volna bevezetni az orosz ortodoxiába. De erre nem volt társadalmi igény. Ahogy arra se, hogy a hadsereg még poroszosabb legyen. És akkor jön a népszerű felesége - a német lányka - és megpuccsolja. És a társadalom elfogadja. Személyét is, és a reformajit is. Ez olyan hihetetlen! Egy tizenéves leányka idegen környezetbe kerül - ezer kilométerekkel a rokonaitól, a barátaitól, a játszótársaitól -, ahol megtalálja a helyét, beilleszkedik, megszeretteti magát... Illetve a környezetével (és az uralkodónővel is) elfogadtatja azt, ami normál esetben botrány lenne... Ez olyan már-már mint egy mese. Pedig mindez igaz. Csak szokatlan. Nem mindennapi. Kicsit hihetetlen. De igaz.

Erzsébet császárnő (Jelizaveta Petrovna) életvidám teremés volt és nem tartom kizártnak, hogy az ahogy az élethez viszonyult nagyban determinálta a későbbi Katalinhoz való viszonyulását. Mindketten felvilágosult uralkodók voltak, ami nem csak az ország vezetésében, a bevezetett reformokban nyilvánult meg, hanem magánéletükben is. Katalin és Erzsébet boldogságkeresése hasonlít egymásra. (A YT-on egy tartalomgyártó az egyik alkotásához - amely Katalin cárnőről szól - egy olyan szenzációhajhász címet adott, ami arra utalt, hogy a császrnő nimfomániás lett volna. Értem én, hogy megtekintésvadászat folyik, hiszen a pénz az pénz. És ilyen esetekben az első áldozatok a valóság és a történelmi hűség. Bevallom, nem néztem/hallgattam meg azt a művet. Engem nem nyert meg. Évek óta foglalkoztat a korszak. Azt gondolom elég beszédes, hogy 2015-ben fordítottam le a Katalint, és nem véletlen, hogy 2024-ben ezt a dokumentumfilmhez készítettem feliratot. Közben nem egy könyvet is elolvastam ebben a témában, és egy jó ideje tervezve van még egy történelmi monográfia is. Katalin promiszkuitását én nem gondolom fehérmájúságnak. A történet ennél a szintnél azért összetettebb. De belátom, van benne pikáns szituáció is. Bulvároskodhatnék, de minek? Én nem vagyok kattintásvadász. Ha valakit érdekelne a dolog, az kutakodjon csak! Olvasni öröm. 😁 )

Az Erzsébet-Biblia egyik lapja

Igyekszem ebben a bejegyzésben nem spoilerezni ezt az alkotást, azt hiszem ez érthető akkor, amikor egy dokumentumfilmről ír az ember. De azért van miről (hiszen olvasgattam erről az időszakról nem is kevesett), mert hát egy roppant érdekes korszakról van szó, amelynek ráadásul napjainkra is gyakorol hatást. Ha már nem is látványosan.

Az egyházi reformokat már I.Péter elkezdte. Volt amelyiket végig is vitte, és volt amit az utódai fejeztek be. Ilyen volt a bibliafordítás ügye is.

Az ortodox egyház Bibliához való viszonya jobban hasonlít a protestánsokéra, mint a római katolikusokéra. Utóbbiaknál a legfőbb tanítói hivatal (röviden a pápa - amikor ex cathedra nyilatkozik; az 1. Vatikáni zsinat óta, előtte meg mindig) mondja ki a végső szót, míg az ortdoxiában is, és a protestánsoknál is a Biblia a legvéső tekintély. (A biblikusabb hozzáállás a katolikusoknál - tudom ez erős megfogalmazás lesz - a 2. Vatikáni Zsinat óta redszerszintűbb.) Ráadásul a pravoszlávoknál a liturgia nyelve az ószláv volt és a keleti-szláv írásbeliség kialakulásának oka épp az volt, hogy a Bibliát a nép nyelvén prezentálhassa a (görög-)keleti egyház. Cirill és Metód azért hozott létre egy új írásrendszert (az úgynevezett Cirill-ábécét). Egy szó, mint száz: ezer évvel ezelőtt az egyszerű emberek értették az istentiszteleten elhangzó monatokat, énekeket. (A katolikusoknál a 2. Vatikáni Zsinat óta /1962-1965/ nem kötelező latinul misézni. Lássuk be, még nincs száz éve.) Az Ortodox (Pravoszláv) Egyház autokefál (a saját és a fej görög szavak "rejtőznek" ebben a kifejezésben) részekből áll, azaz nincs egy mindenekfelettálló központja, vezetője. Az egyházi vezetőket választják és nem valaki kinevezi. Az első az egyenlők között (a Konstantinápolyi Egyetemes Pátriárka címe ez) nem uralkodik, hanem koordinál. A tiszeteletének alapja, hogy a bizánci (egy római katolikus terminólógiával élve) az anya(szent)egyház.

Egy kis kitérő! Napjainkban az OF elnökének van egy vallásügyi tanácsadó testülete, amelynek a tagjait a különböző felekezeti ernyőszervezetek vezetői választják ki önmaguk közül. Nem feltételen a legnagyobb létszámú tagszervezet delegál. Az ernyőszervezetek vezetői megbeszélik és megszavazzák, hogy ki képviselje őket a tanácsadói szervezetbe. Azt gondolom, erre mondhatjuk, hogy hagyományos megközelítés. A pravoszláv egyházvezetési tradíció modern megvalósulása napjaink államvezetésében.  

I.Péter szükségesnek tartotta - 1712-ben született erről rendelet és a fordítás 1724-re elkészült -, hogy egy modern bibliafordítása legyen az országnak. Nem a cirilli Biblia fordítást használta már a pravoszláv egyház, volt már nekik modern fordításuk a 16. századból, de a reneszánsz óta elfogadottan az ősi szövegek kellettek, hogy etalonná váljon az Orosz Birodalomban is. A császár fontosnak tartotta, hogy a beszélt nyelven is (újra) legyen Bibliája az országnak. (Luther Márton otthagyta a Katolikus Egyházat és Wartburg várában vigyáztak az életére, miután elhatározta, hogy lefordítja németre a Bibliát.) A teljes fordítási munka - 1744-ben hozzáláttak a péteri fordítás korrigáláshoz - Erzsébet császárnő uralkodásának idején fejeződött be. Az úgynevezett Jelizavejetinszkaja Bibliáját 1751-ben adták ki először. És a mai napig ezt a fordítást használja az Orosz Ortodox Egyház a liturgiájában. Eme fordítás egyik alapja a Szeptuaginta (LXX fordítás) volt. (Ez egy koiné görög nyelvű Ószövetség fordítás, amit még az ókorban - i.e. 3. században készülhetett - az alexandriai könyvtár részére készítettek. Az Újszövetségben található Ószövetségi idézetek ebből a verzióból származnak.)

E rövid expozéból is látható, hogy az egyházi viszonyok Kelet- és Nyugat-Európa között nem volt analóg. És ez más társadalmi fejlődést determinált. Nyugaton a társadalom alsóbb rétegeiből származók kényszerítették ki a reformot, ott Keleten az uralkodó(k) vezettek be hatalmuknál fogva reformokat. Persze, természetesen fáziskéséssel. A mongol uralom évszázadai visszavetették az orosz társadalom fejlődését. Innen volt és van az eltérő államfelfogás is. De ez is Európa, meg az is Európa.

És akkor essen néhány szó a film(ek)ről is!

2022-ben készült  - és ezt Magyarországon is bemutatták - egy Jelizaveta című 12 részes tévésorozat. Annakidején megtekintettem, és tetszett. Nem én vagyok a célközönség - az igaz -, de tetszett. Ez a sorozat a későbbi császárnő ifjú éveit (valósnak tűnő és elképzelt kalandjait) jeleníti meg. Tinédzsereknek. Egy szerethető alkotás.

Jekatyerina Petrovna a poltavai csata idején születik. Erről az eseményről ezen a blogon is olvashattok - két helyen is -, hiszen van egy számomra kedves kalandfilm (amit itt tekinthettek meg), amely ebben a korszakban játszódik. Mondtam már, kedvelem és érdekel is ez a korszak? 😎

Szóval, A Birodalom, Jelizaveta Petrovna egy korszerű megjelenésű dokumentumfilm. Nem csak régi tárgyi emlékeket mutat be, miközben egy (vagy több) narrátor szépen megoszt velünk információkat. Színészekkel játszat el jeleneteket és ezekből időnként kilép és (mintegy széljegyzet) adatokat, információkat jelenít meg. Egyszerre szórakoztató és informáló lesz így ez a két részes dokufilm.

A második részben már kiterjeszti a kormányzati döntések hatásának bemutatását. Egy-két pillanatra eljutunk a 19. századba is, sőt, egyszer még tovább is...

De nem csak információkat oszt meg velünk Erzsébet császárnőről és koráról, hanem jó nevelőként utat is mutat nekünk. Mire gondolok?

Arra az egyszerű tényre, hogy a tudás megszerzése és alkalmazása az egyetlen, ami biztosítani tudja az egyén és a társadalom részére a versenyképesség és jólét lehetőségét. Emlékszem, általános iskolás koromba azt tanultuk az úgynevezett ipari forradalom kapcsán, hogy a gazdasági növekedésnek három kulcsa van. Ebböl most kettőt idéznék ide: a közlekedés és az oktatás fejlesztése. Ezért elszomorító, hogy már évtizedek óta folyamatosan romlik Magyarországon a PISA-teszt eredmények. A közutak és a vasút állapotáról ne is beszéljek. Szóval, egyetlen feltétel sem adott a mai Magyarországon (a harmadik a demográfiai növekedés) arra, hogy virágzó gazdaságunk legyen.

Ez a film - főleg a második részben - indirekt módon azt üzeni a nézőnek, hogy nagyon fontos dolog a képzés. A 18. század Orosz Birodalomában az ország vezetői hangsúlyt helyeztek az oktatás fejlesztésére. (És itt visszautalnék arra, hogy ebben a bejegyzésbe megemlítettem az Erzsébet-Bibliát. Nagy Péter fontosnak tartotta, hogy ókori szöveg alapján fordítsák le a Bibliát orosz nyelvre, és ez azért is fontos, mert a judaizmus és a tényleges kereszténység számára is fontos az oktatás. Az úgynevezett munkaalapú társadalom nem a judeo-keresztény, hanem fasiszta kultúrkörből származik. A Biblia egyik fő üzenete az, hogy az emberi élet több, mint csak létezés. Élni kell! Élni tudni kell! Charles Bukowski fogalmazta meg nagyon plasztikusan, hogy a gyárban - és a hivatalban, az oktatási intézményekbe - robotoló ember csak tengődik. Óhatalanul az alkoholban talál látszólagos kitörési pontot. Lemegy a kocsmába és iszik egy viszkit, közben talán törénik is vele valami. Vagy berugik vagy becsajozik. De mindegy is, mert másnap ismét várja a robot. (Lásd.: Tótumfaktum, 2007, Fordította: Pritz Péter) De ez az életforma csak szimpla létezés. Az élet több ennél.)

És ha már tanul az ember, akkor használja is a megszerzett tudását!

A film szerint, ezzel is tudja az ember szolgálni a hazáját. Keleten a közösségre nagyobb hangsúlyt tesznek, mint az egyénre. Nem úgy, mint Nyugaton. De az egyén is több tud lenni, ha képzi magát. És ha használja a megszerzett tudását.

És még valami: ez a dokumentumfilm segített megértenem - legalábbis így vélem -, hogy Erzsébet cárnő miért segítette a bakfis Sophie Friderike Auguste von Anhalt-Zerbst-t, és miért volt kész cinkosává válni Jekatyerina Alekszejevnának.

De ettől még nem lankadt e korszak iránti érdeklődésem.

A film megtekinthető:

          1.rész                    2.rész

Remélem tetszeni fog!

És nézzétek meg, nézzétek újra a másik filmet is!