A mérkőzés

A film eredeti címe: Матч
A film nyelve: orosz, ukrán, német.
A felirat tulajdonságai:
FPS:25
felirat nyelve: magyar,
a felirat kiterjesztése: srt.
A film hivatalos oldala: http://match-film.ru












2011. novemberében vagy decemberében olvastam először erről a filmről. Egyből kíváncsivá váltam... Mégis csak közel egy év múlva, 2012.decemberében (egész pontosan 12.-én este) kezdtem a felirat elkészítéséhez. (Bár ha azt nézzük, hogy a mozipremierje 2012.május 1.-jén volt, akkor nem is késtem sokat.) Hogy ilyen lényegtelen információkkal miért is terhellek benneteket? Igazából megmondani nem tudom, de talán azért mert számomra fontos ez a film. Talán mert a gyerekkori emlékek is előjönnek bennem, amikor ez az alkotás eszembe jut (Paradoxnak tűnhet a dolog, hiszen A mérkőzés DVD megjelenése június 28.-án,  Blue Ray-é pedig július 5.-én volt. És ekkor már rég nem voltam gyerek... Következzék a megoldás!)
Gyermek és ifjúkoromban nem igazán jártam moziba (szégyen, nem szégyen most sem, bár ennek most egész más oka van, mint régebben). Azért a "kötelező" matinék megvoltak... Kettő-négy forint volt a jegy, így Gojko Miticet szélesvásznon is láthattam... Időnként azért "komolyabb" filmeket is megtekintettem.

Az egyik  ilyen film, ami ráadásul nagyon meg is tetszett, a Menekülés a győzelembe címet viselte. Nem vagyok futballrajongó, nagyon ritkán nézek meccset (legalább tíz éve nem láttam közvetítést sem), bár középiskolás koromban egy-két helyi mérkőzést megtekintettem. De akkor sem a labda, mint inkább az "úri" közönség miatt látogattam ki a helyi "stadion"-ba.
Mégis, amikor tizenévesen megtekintettem a filmet (ez már erősen a nyolcvanas évek közepe fele volt), lenyűgözött Pelé játéka!
Nagyon látványos volt, teljesen le voltam nyűgözve! Szenzációnak számított, hogy a forgatás egy része Magyarországon volt (akkoriban azért ez nagy szó volt. Egy hollywoodi alkotás, amely nálunk [is] készült. Persze azóta változott ez-az, úgyhogy ma már egy ilyen információval nem igazán lehetne reklámozni egy filmet...). Sőt, még magyar színészek is szerepeltek benne! (A nyolcvanas évek második felében kezdtek a magyar színészek kisebb-nagyobb szerepeket kapni egyes amerikai alkotásokban. Legalábbis én így emlékszem...)

A hazai siker után hallhattunk arról, (persze lehet, hogy a film sikerét akarták csökkenteni ezzel,) hogy a történet nem "eredeti". Nem az amerikaiak találták ki, hanem mi magyarok! Hiszen a Két félidő a pokolban című filmet 1961-ben készítette Fábri Zoltán (és rendezte is, a forgatókönyvét pedig Bacsó Péterrel közösen írták). Ebben a filmben Ukrajnába hurcolt munkaszolgálatosok a főszereplők. Persze arról is lehetett hallani, hogy a magyar film alapja egy szépirodalmi mű, ami természetesen szintén magyar alkotás...

Два тайма в аду

Ó! Ha tudnátok mennyire rühellem a nemzeti kisebbrendűségi érzés eme megnyilatkozásait!
Persze, ez nem csak ránk jellemző. Szintén gyermekkoromban lehetett kapni (???), olyan újságokat, amelyeket senki nem vett meg, hanem talán csak intézmények, vállalatok rendeltek meg. Nem a Magyar Közlönyre gondolok, hanem a Lányok, Asszonyok-ra, a Szovjetunió-ra, a Fáklyá-ra, a Szputnyik-ra.
Ezekben az újságokból (gyerekként mindent elolvastam ami elém került)  megtudhattuk, hogy mindent az oroszok találtak fel, készítettek el először a világon... A legokosabb, legügyesebb ember, a szovjet ember! Marconi sehol nincs, mert ott volt Popov. A világ legelső tengeralattjáróját, na ki készítette el? ...
Talán mindezek ellensúlyozásaként, (vagy azért mert a kilencvenes évek  magyar zsurnalisztái is ezeken a folyóiratokon nevelkedtek,) megtudhattam később (kilencvenes évek legeleje), hogy a világ legokosabb, legügyesebb emberei a magyarok, mert...
A Nobel díjasok száma a lakosság arányához viszonyítva a legnagyobb a világon... (De arra nem lehetünk büszkék, hogy a Nobel díjasaink egy kivételével gyakorlatilag elmenekültek hazánkból.) ... mi találtuk fel a Rubik kockát... (Igaz, hogy egy amerikai cégnek eladta a jogokat a feltaláló, mert itthon nem értékelte senki a találmányát...) Vagy mi találtuk fel a Túró Rudit is!(Vagy nem.) Ennek a ténynek (?), néhány évvel ezelőtt még televíziós műsort is szenteltek. Mert, hát ilyet nem találni Bécsbe, Prágában, Berlinben, Párizsban, Londonban, de még az Óperenciás tenger túlon sem!  Pedig csak keletre kellett volna utazniuk a műsor készítőinek... Mondjuk Oroszországba. Ott megtalálhattak volna a tévés urak, és hölgyek Rudolfunk őshazáját. (Ja, és nekem a pöttyös, nem az igazi! Nekem a nagybánhegyesi Zalka Máté MgTSZ által készített barna alapon, fehér pálcika emberes az "eredeti", az igazi! A néhai... Még akkor is, ha Oroszországból [akkor még SZU] származott Békés megyében.)
Jó, az oroszok között meg van egy olyan elterjedt vélekedés, hogy ők "találták fel" (a világon először!) a palacsintát.Még külön ünnepük ( Maszlenyica ) is van, amelynek végén hagyományosan egymásnak esnek az ifjak. De e kis kalandozás után, visszatérek a bejegyzés témájához...

Szóval mindhárom filmnek van történelmi alapja. Mindháromnak ugyanaz az esemény, eseménysor az alapja. A Fábri film zseniális, az Vajna féle látványos, és az az orosz-ukrán koprodukcióban készült pedig, véleményem szerint méltó a magyar adaptációhoz. A filmet Andrej Maljukov rendezte. Ő az aki a Viharkaput is, és a Jövőből vagyunk első része készítésében is részt vett. Persze ebből a tényből nem kell túlságosan merész következtetéseket levonni... Nem egy Viharkapu kettő, ez az alkotás. Bár a 2.világháború idején játszódik, de nem a frontvonalon, hanem a hátországi eseményeken van a hangsúly. Látványos lövöldözős jeleneteket nem kell várni a filmben. De ez ne zavarjon senkit. Egy nagyon szép, attraktív filmet készített Maljukov úr. Az sem csalódik aki a tartalmas filmeket szereti, és az sem aki csak kikapcsolódni szeretne. A szereposztás pazar.  (Lásd kicsit lentebb.) A történet 1941.június 21.-én kezdődik. Kijevben vagyunk, épp egy helyi futball mérkőzésen. A Dinamó játszik a Lokomotívval. De a történelem közbe szól...

Az egyik nap az emberek még kint vannak a  stadionban, és biztatják kedvenc csapatukat, a másik nap már a "lármafa" előtt állva, döbbenten hallgatják, hogy kitört a háború. Az összeomlás után, mindenki a túlélésért küzd. Persze olyan is van, aki úgy gondolja,hogy most jött el az ő ideje. De mindenkinek szembe kell néznie a hogyan tovább kérdésével. Az élet legnehezebb kérdésével. Mi a legfontosabb számára? Választani kell, hogy hazafi lesz az ember vagy kollaboráns. Vagy a kettő ugyanaz is tud lenni? Megvásárolható-e a szerelem, vagy (ahogy a hatvanas évek elején meg is énekelték) nem... Mi fontosabb, emberségesnek lenni, vagy együtt úszni az árral? Ha az ember csak éli a mindennapi életét, ezzel, és csak ezzel, lelkesíteni tud-e másokat? Ráadásul nincs is sok idő arra, hogy az ember megtalálhassa az ehhez hasonló kérdésekre a választ, hiszen háború van.

 Szóval kitör a háború, és futballcsapat önkéntesnek jelentkezik. Nem is olyan sokára hadifogságba kerülnek (nem olyan hihetetlen ez, ugyanis hatalmas káosz van ebben az időben a szovjet hadsereg vezetésében. Erről az időszakról szól Konsztyantin Szimonov Minden nap hosszú című hábo-
rús visszaemlékezése. Mint haditudósító szembesül az író, a háború első napjait [első heteit, hónapjait] jellemző fejetlen-
séggel. A könyve egyszerre megindító kordokumentum, és szépirodalmi alkotás.), ami nem egy leányálom volt akkori-
ban. Már a tábornak elkezdenek focizni... Meglehetős pontossággal jeleníti meg ez a mozgófilm a valóságban is megtörtént eseményeket. A film egyszerre romantikus, és háborús. Ugyanakkor a megfelelő arányt az alkotók megtalálták. Nem esetek abba a hibába, amelybe oly könnyen bele lehet esni, ha egyszerre több, egymásnak különböző igény akarnak a filmkészítők kiszolgálni. Ez a film így jó, így kerek ahogy elkészült. Egyszerre érinti meg a néző érzelmeit, és értelmét. Ugyanakkor mindvégig megmarad visszafogottnak. (Huszonéve olvastam egy fotóriporterről (a vietnami háborúban volt haditudósító) akinek a nevére már nem emlékszem sajnos, szóval ez a fotós mondta, hogy mind-
ig olyan fényképeket készített a háborúról amit az emberek a reggeli tejeskávéjuk mellett, még éppen meg tudnak nézni. Nos, ez a film is ilyen. Egy borzalmas korról szól, megmutat szinte mindent, de az igazán borzasztó dolgokat nem. A film készítői tartózkodnak  a halál naturalista megmutatásától. Nem ezen van a hangsúly...

Szereposztás:
Jelizabet Bojárszkája - Anna Szergejevna Sevcova, németül tanító tanárnő,
Szergej Bezrukov - Nyikoláj Ranyevics, a kijevi Dinamó kapusa,
Sztaniszláv Boklán - Barazij, a kollaboráns polgármester,

Jekatyerina Klimova - Olga Kovtun,
Nyikita Tezin - Andrej Kovtun,
Alekszandr Kobzar - Georgij Sevcov, a Lokomotív, és a Ruh csatára,
Dirk Martens - Brinkmann,
Szergej Deverjanko - Karpenko,
Igor Nazarov - Dobrigeny,
és még sokan mások...

A film forgatókönyvét Dimitrij Zverkov és Igor Szoszna írták.
A rendező Andrej Maljukov.
Operatőr Szergej Mihalcsuk.
Zene: Iván Burlajev, és Richard Horowitz.

A film Oroszországban korhatáros volt a mozikban, csak tizenhat éven felülieknek ajánlva.

Még néhány kép a filmből:

A film hősei

A bevonuló németeket felszabadítóként ünnepelték

Sztaniszláv Boklán, mint polgármester üdvözli a németeket

Jelizabeta Bojárszkája, mint Anna Sevcova

Nyikita Tezin, mint Andrjuha Kovtun

Jekatyerina Klimova, mint Olga Kovtun

Szergej Bezrukov, mint Nyikoláj Ranyevics

 Anna Sevcova karaktere kivételével, az összes a filmben szereplő karakter létező személy megformálása.
Az úgynevezett "halálos mérkőzés"-nek az  első szovjet filmes feldolgozása (1962), az események után húsz évvel készült el. Ennek a Третий тайм volt a címe, amelyben Genyagyij Juhtin játszotta a főszerepet.
A hetvenedik évfordulóra pedig ez az alkotás készült el...
A filmhez tartozó feliratot itt lehet megtalálni, a filmet...

Érdekességként említem csak meg, hogy Szergej Bezrukov, a film kedvéért állt életében először futball kapuba. A film igyekszik korhű lenni, és tegyük hozzá, hogy sikerrel, de a Szovjetunióban, egészen 1980-ig nem voltak látványos érzelmi kitörések a lelátókon. A mozgókép készítői igyekeztek hiteles művet alkotni. Több neves ukrán színész is szerepet kapott, illetve vállalt az alkotásban (például Osztap Sztupka, aki a Jövőből vagyunk 2.-ben is szerepelt, vagy Alekszandr Kobzar). A feliratban, ahol nem derül ki, hogy ukránul beszélnek (nincs orosz "szinkron"), ott félkövér betűkkel jelenik meg (már ha a lejátszó megjelenít egyáltalán a betűtípusokat) a szöveg (Úgy gondoltam, hogy így próbálom jelezni, hogy nem orosz beszéd hangzik el.). Ugyanakkor azokban az esetekben amikor a mondatba belekevernek ukrán szavakat semmilyen módon nem jelöltem ([talán két ilyen jelenet van a filmben,] bár ezen jelenteknél sincs "szinkron hang"), ugyanakkor nem tagadom, hogy megkísértett a gondolat, hogy valahogy jelezni kellene a nyelvkeveredést.... De ez végül elmaradt. Köszönöm a segítséget az ukrán részekhez!
A film dalát a Победа за нами-t Garik Szukacsev adja elő. A zenéjét Arkagyij Ukupnyik szerezte, és Jevgenyij Muravjev írta a szövegét.

Végezetül, mivel a film végig követi a valós történelmi eseményeket, ezért néhány háttér információval szolgálnék. Hátha valaki nem tudja, hogy...

Ny.A.Tursevics

 A film főhősét, Nyikoláj Ranyevicset, Nyikoláj Alekszandrovics Trusevicsről mintázták. Tursevics 1909. május 12.-én született. Pályafutása az Odesszai Pisevik-nél kezdte (1928-1932), majd a Dinamó Odesszába (1933-1935) került. Ezután a Dinamó Kijev (1936-1941) következett. A harmincas évek Szovjetuniójának egyik legjobb kapusa volt.
Kijev német megszállása után  Joszif Kordik német származású sütőipari vállalkozó létre hozta a Sztart futball egyesületet, a valamikori (a háború előtti) két rivális csapat, a Lokomotív, és a Dinamó játékosaiból. Így került a csapat kapujába Nyikoláj Trusevics, aki Kordik alkalmazottja is volt a sütödébe.
Tevékenyen részt vett a Sztart tagjainak összegyűjtésében. A csapat június 7.-én játszotta az első mérkőzését a Ruh ellen, és 7:2-re győztek. Június 21-én először játszottak katonai csapat ellen. Ennek a meccsnek magyar vonatkozása is van, ugyanis magyar honvédek (???) ellen küzdöttek. Az eredmény 6:2, a kijeviek javára. Ezután sorra következtek a különböző nációjú (magyar, német, román) katonai csapatok elleni mérkőzések. Mindet meg is nyerték. A német vezetés presztízs kérdést csinált az ügyből, és létrehozott egy ütőképesebb csapatot Flakelf néven. Az első mérkőzésen, augusztus 6.-án, 5:1-re kaptak ki a kijeviektől. A visszavágót augusztus 9.-ére hirdették meg. Ezt hívják "halálos mérkőzésnek".

Felvétel a meccsről

A mérkőzést vezető német tiszt, már az első félidő előtt, az öltözőben figyelmeztette a Sztart játékosait, hogy nem feltétlen kellene nyerniük.(Az egyik szemtanú, A. Jászinszkij úgy emlékszik vissza, hogy az egyik öltözőben, ahol Tursevics éppen öltözött, és Klimenko kenyeret evett, egy német tiszt ment be, és Jászinszkijt kizavarta. A játékosokkal egyedül maradt a tiszt. Az, hogy mit mondott a sportembereknek nem tudta elmondani a tanú. Többek között ez alapján feltételezik, hogy a játékosokat megfenyegették.) Az első félidő 3:1-es Sztart-os vezetéssel zárult. (Valós a filmben az a jelenet, amikor a kapust fejbe rúgja a német csatár. Mindezt minden következmény nélkül tette meg.) A szünetben újabb „küldöttség” kereste fel a Sztart játékosait, köztük Sevcov is, a Ruh csapat kapitánya. Gyakorlatilag megfenyegették a kijevieket, ennek ellenére a mérkőzés végeredménye 5:3 lett. Ezután, augusztus 16.-án játszott még a csapat a Ruh ellen, amit meg is nyerték 8:0-ra. Ez volt az utolsó mérkőzésük. A Gestapo elkezdte letartoztatni a játékosokat. A vád az volt, hogy tagjai voltak a Belügyi Népbiztosságnak. Ez igaz is volt, mert amint ahogy a 2012.10-es egyik bejegyzésében meg is jegyeztem, az összes Dinamó nevezetű csapat (Magyarországon Dózsára „magyarosították” ennek a sport klubnak a nevét) az adott ország belügyminisztériumához tartozott. (A Honvéd csapata, ahogy a nevéből következik is, a honvédelmi minisztériumhoz tartozott. Így lett tiszti rangja az ötvenes években Puskás Ferencnek is. [És ezért gyakorlatilag disszidálása dezertálás volt, hacsak nem… Rossz az, aki rosszra gondol. Hiszen annyi mindent ki lehetne találni…].)

A Sztart csapat 1942.-ben

A letartoztatott futballistákat megkínozták, egyikük Mikola Korotkin belehalt sérüléseibe. A többi focistát munkatáborba deportálták, ahol hármat ki is végeztek (Iván Kuzmenkot, Alekszej Klimenkot és Truszevicset).1943. február 24.-én történik mindez, eufémizmusként homokbányát is írnak a források, és hadifogolytábort, de mindez Babij Jarnál történt. Halálukról először az Izvesztyija írt, 1943. november 16.-án. Ekkor a mérkőzést tényét még nem említették meg. P. Szemerov írt az esetről először. Egy újságcikk volt, ez majd könyvet is írt a csapat történetéről.

Eredeti plakátok, a jobb oldali a "halálos mérkőzés"-é

1971.-ben a Zenit stadion előtt szobrot állítottak a futballisták emlékére.
1981.-ben pedig átnevezték a stadion Sztart-ra.

Babij Jar... Babij Jar...
Elérkeztem a bejegyzés "legrázósabb" részéhez!
Hol is kezdjem?

Talán a legelején, kezdem egy kis történelmi áttekintéssel, hiszen az előzmények fényében, minden egy kicsit másnak is látszhat:

A keleti szláv népek közötti differenciálódás viszonylag későn a 13-14.századra alakult ki. Addig gyakorlatilag nem beszélhettünk különálló szláv népekről (orosz, belorosz, ukrán stb).
Ehhez a tényhez nyúlt vissza a 19.században a nagyorosz pánszlávizmus, amely a cár vezetése alatt kívánta egybetartani, illetve a földrajzilag elszakadt szlávokat (ezek az úgynevezett nyugati szlávok, [szerb, szlovák, szlovén stb]), megsegíteni. Egészen a 19.századik az ukránokat kisoroszoknak hívták. Ez az elnevezés a kora középkorban „ragadt rájuk”. Az ukrajna szó körülbelüli jelentése határvidék (szótő a kraj, határvidék.). Így érthető, hogy az orosz, és az ukrán államiság kialakulásának fontos lépése volt, a Kijevi Rusz létrejötte. Ezt a fejedelemséget tekinthetjük az első szláv államnak. Az orosz államiság megalakulásának. Kijev, minden orosz városok anyja. Ez az ősi címe a mai ukrán fővárosnak. Nem kívánok részletesen foglalkozni most a középkori eseményekkel, de azért annyit mindenképpen megemlítenék, hogy a 13.században mind a litván, mind a lengyel terjeszkedés fő iránya a mai Ukrajna területe felé irányult. Az oroszok ekkor ismerkedtek meg, a litván hadaknak köszönhetően, a német teuton lovagokkal is. A 15.századra az orosz cárok megerősödnek, így a lengyel királyságnak, már nem csak a török és tatár (nem mindenki volt olyan „szerencsés” mint mi, akik másfél-két év alatt „letudhattuk” a mongol hódítást), hanem már az orosz hadaktól is tartaniuk  kellett. Mire véget ér Európában a 30 éves háború, addigra egy új népcsoport alakul ki az ukrán sztyeppéken a kozákság. Főként deklasszált kisnemesek és a feudalizmus kötöttségeitől menekülő jobbágyok voltak ők, akik a Dnyeper alsó vidékre költöztek, és katonai szolgálatot vállaltak. Minden nyáron zsákmányszerző háborúkba indultak, főként a törökök, és a tatárok (Krími Kánság) ellen. Telente kézműves termékeiket, illetve a nyári zsákmányukat értékesítették a városokban. Vezetőjüknek hetmant választottak, akit az éppen aktuális (lengyel) király is kinevezett. A 17.század folyamán a lengyelek a kozákok önállóságát megnyirbálták, ami felkelésekhez vezetett. Miután leverték mindkét felkelést, megszüntették a kozák autonómiát. Hmjelnyickij Bogdán (1648-ban) megszervezte a lengyel ellenes küzdelmet. Nem csak a kozákok, hanem ukránok tömegei is csatlakoztak seregeihez. Szövetséget kötött a krími tatárokkal, akik később elárulták. Ekkor Hmjelnyickij, az ukrán rendi tanács egyetértésével megkereste az orosz cárt, és segítségét kérte. Mindez 1654 januárjában volt, és  a cárral kötött egyezmény révén a két ország egyesült (Ezen aktus 300. évfordulóján Nyikita Szergejevics Hruscsov, a doni vidéket az Ukrán SzSzK-nak ajándékozta. [Ami 1990. után a legnagyobb ukrán belpolitikai problémává nőtte ki magát.] Ezért a mai Ukrajnában él a legnagyobb európai kisebbség, amely közel 10 milliós nagyságú. És orosz anyanyelvű [hoppá, még egy hangzatos nemzeti érvünkről derült ki, hogy nem igazán igaz…]. A dolog érdekessége, hogy napjainkban olyan 3 milliósra becsülik azon ukránok számát, akiknek az anyanyelvük az orosz. Ami lássuk be nem rossz arány egy körülbelül 40 milliós országban.) 1654-1764-ig az úgynevezett hetman vezette az ukrán területeket, Moszkva fennhatósága alatt. A hetmannak fel kellett esküdnie a Romanov uralkodóra. A 17.századra az orosz cári célok között már a lengyel királyi cím is szerepelt. Persze időközben az orosz és ukrán érdekek eltávolodtak, ezért megjelentek a cári csapatok Ukrajnába, illetve a hetman a lengyelek felé nyitni kezdett külpolitikailag (1658). Persze ezt Moszkva sem szemlélte tétlenül. A kozákság nem volt egységes politikailag, és végül a Moszkva barát szárny került a vezetésbe. De még évtizedekig megosztott marad Ukrajna. Ez rendszeres orosz-lengyel konfliktusokban manifesztálódott. A 17.század közepére már a poroszok és a törökök szorongatták az oroszokat. Ez kiegyezéshez vezetett a hetman és a cár között. 1764 és 1914 között Ukrajna egyes részei orosz,  más területei osztrák provincia (Galícia, és később Bukovina is)lett. A 19.század elejére tehetjük az úgynevezett nemzeti mozgalom elindulásának kezdetét. 1918. novemberében kikiáltják az önálló Ukrajnát. Ám a Vörös Hadsereg már 1919. februárjára elfoglalja Ukrajna területének jelentős részét. Később a grúz származású Sztálin, aki oroszabb volt az orosznál is, utasítására megbüntetik azokat az ukránokat, akik ellenállnak a mezőgazdaság kollektivizálásnak. A beszolgáltatások mértéke akkora, hogy éhínség pusztít Ukrajnába. Az áldozatok számát 10 milliósra becsülik(1935).

Az 1939.augusztus 23.-ai Molotov- Ribbentropban a német fél átengedi a szovjet fél részére a Lengyelországban található nyugat-ukrajnai területeket. Sztálin elüldözi az új területekről azokat a politikusokat, akik nem támogatják a politikáját. Így 1940-ben megalakul Krakkóban az Ukrán Központi Bizottság (UCK, vezetője V. Kubijovics) és az OUN Sz.Bandera vezetésével. Erről olvashattok  ezen a blogon itt is egy pár mondatot.

Bandera miután rájön, hogy Hitlernek nem érdeke az önálló ukrán állam, szakít a németekkel, Nemzetgyűlést hív össze Lembergbe (1941.június 30.), ahol kikiáltja a független Ukrajnát. A németek ezután letartoztatják és koncentrációs táborba viszik. Az átlag ukrán hazafi előtt az a nagy kérdés, hogy akkor kivel harcoljon ki ellen. Az OUN felszólította a lakosságot, hogy rejtse el a németek elől az élelmiszer készleteiket, és készüljenek fel a nácik elleni harcra. Hitler felosztja Ukrajnát, kap belőle Románia, a Főkormányzóság, a maradékát pedig elnevezik Birodalmi Komisszáriátusnak. A megszállás alatt 4 millió ukrán „ellenállót” gyilkolnak le, és 3 millió embert kényszerítenek németországi munkaszolgálatra. Az ukránok újra megtapasztalják az éhezést.

 Ránki György A második világháború története című könyvében (Gondolat kiadó, 1982 ISBN 963 281 124 0), így ír:

>>A legnehezebb, annak a minden addigi méretet felülmúló vandál pusztításnak és rablásnak számszerű felmérése, mely a Szovjetunió megszállt területén ment végbe. Az egyes német iratokban található részletadatok csak 1943-ban 9 millió tonna gabona elhurcolásáról szólnak, amit 2 millió tonna takarmány, 3 millió tonna burgonya stb. egészített ki. Az elhurcolt vagy a németek által leölt szovjet állatállomány 9 millió szarvasmarhára, 12 millió disznóra és 13 millió juhra rúgott. Az ipar olyan fokú kizsákmányolása, mint Nyugaton, itt mégsem került sor, mivel a szovjet kormány a legfontosabb gazdasági egységeket leszerelte és Keletre szállította, a partizánok pedig a németek által tervezett helyreállítást megakadályozták. Nemcsak Ukrajnából kaptak kevesebb mezőgazdasági cikket, mint várták, de a doni iparvidék, a Krivoj Rog-i vasércbánya s más ipari üzem tervbe vett felfuttatása sem sikerült. Pedig egyetlen ország kirablását sem készítették elő olyan tervszerűen, mint éppen a Szovjetunióét.

Még a hadjárat megindulása előtt kidolgozták a szervezeti alapelveket. Az oldenburgi gazdasági csoport irányelvei szerint:

„1. A háborút úgy kell folytatni, hogy a harmadik háborús évben a Wehrmacht élelmezését már Oroszország biztosítsa.

2. Nem kétséges, ha a számunkra szükséges dolgokat kivisszük az országból, akkor több millió ember éhhalálával kell számolni.

3. A legfontosabb az olajos magvak s más hasonló termékek, és csak ezután a gabona.

4. Az ipart csak hiányzó cikkek gyártására kell beállítani.”

A szovjet területek gazdasági kizsákmányolásának végrehajtását különböző ún. Wirtschaftskommanókra bízták. Ezek gyakorlati tevékenysége azonban az élelmiszer-rekviráláson, s néhány üzem helyreállításának kísérletén túl nem terjedt. Az üzemek helyreállítása többnyire nem sikerült, s ha igen, jórészt hiányzott a  szükséges nyers-és fűtőanyag. A német kizsákmányolás találékonyabbnak bizonyult az új adórendszer kiépítésében. Szinte valamennyi megszállt területen infláció jött létre, a görögországi infláció öltött legjelentősebb méreteket. A németek ezt fokozott adóztatással igyekeztek ellensúlyozni. Nemcsak személyekre, házra, hanem olykor az ablakokra, a háziállatokra, (kutyát, macskát beleértve) is vetettek ki adót.<<

Darnicai hadifolytábor bejárata

De nem csak az anyagi javak elrablása folyt. Az ember élet (persze ez a germánokra nem vonatkozott), legalábbis a kezdeti időszakban teljesen értéktelen volt. A genfi konvenciót még véletlenül sem tartották be. A hadifoglyok helyzetével kapcsolatban ismét egy idézet Ránki György fentebb idézett könyvéből: >>A németek – a hadifogoly tömegek elhelyezésének tényleges nehézségein túl – szándékosan minél több szovjet hadifogoly elpusztítására törekedtek. Kidolgozott módszerükhöz tartozott, hogy a hadifogoly táborokban nem kell barakkot építeni, elég, ha szögesdróttal körülkerített, fegyveresek által őrzött területen zsúfolják össze az elfogott katonákat. A foglyok 1941-42 hideg telén, fedél nélkül, éhezve, német jelentések szerint is százezerszámra pusztultak el. 1942 tavaszán, szintén német jelentések szerint a közel 4 millió hadifogolyból már csupán néhány százezer volt munkaképes. 1942-ben a németek felismerték, hogy a Szovjetunió elleni villámháború illúzió, s a háború folytatásához hosszú, nehéz küzdelemre, gazdaságuk teljes erőfeszítésére van szükség. A rendelkezésre álló munkaerő-mennyiség növelése céljából – s nem humánus okokból – sajnálták a potenciális munkaerő oktalan pusztítását.<<

Darnicai fogolytábor

A kép Babij Jarban készült

>>Teljes gyarmatosításra a Szovjetunióban került sor. Hiszen Hitler szerint „Oroszországgal összehasonlítva még Lengyelország is civilizált országnak tűnik.”
"A szláv népeknek nincs szükségük tisztes-
séges életre. Ezzel ők is tisztában vannak- hangoztatta Hitler-, és hiba lenne részünkről, ha meg akarnánk győzni őket az ellenkezőjéről. 1918-ban mi hoztuk létre a balti államokat, és mi hoztuk létre  az önálló Ukrajnát. Manapság azonban sem a balti államok fenntartására nincs szükség, még kevésbé az önálló Ukrajnára. Hasonlóan meg kell akadályoznunk, hogy visszatérjenek a kereszténységhez. Ez súlyos hiba lenne, hiszen akkor bizonyos szervezkedési lehetőséget biztosítanánk számukra. Jobb, ha nem tanítjuk meg őket olvasni sem. Nem fognak minket jobban szeretni, ha iskolákkal kínozzuk őket. S micsoda butaság lenne részünkről a földet felosztani.”

Karéliát Finnországnak akarták átengedni. A Dnyeszter és a Bug közötti Transznyisztriát Ogyesszával Romániának engedték volna át, a többi terület viszont Németországot illetné. Ukrajna Németország élelmiszer- és nyersanyagellátásának biztosítása érdekében birodalmi terület lett volna. Hitler Erich Kochot nevezte ki Ukrajna birodalmi biztosává, aki Hitler jóváhagyásával kizárólag a minél teljesebb kizsákmányolásra törekedett. Hitler még Alfred Rosenberggel, a megszállt keleti területek miniszterével is szembeszállt, aki a Szovjetunió területén élő kis népeket autonóm vazallus államokká akarta német vezetés alatt összefogni. Hitler ugyanis csak a rabszolgákat látta az oroszokban. A Krímet teljesen ki akarta üríteni, és németekkel betelepíteni. A Kaukázus egy további birodalmi tartomány lett volna, mely nemcsak a bakui olajvidéket foglalta volna magába, de biztosította volna Közel-Kelet elfoglalását. Végül a német hódítási elképzelések szerint egy további közigazgatási egységbe fogták volna össze az Urálig terjedő területek moszkvai birodalmi tartomány néven.

„A szlávok feladata, hogy számunkra dolgozzanak – foglalta össze Rosenberg keleti minisztériumának egyik alkalmazottja 1942.július 23.-án a Hitler féle „új világrend” lényegét a Szovjetunió népei számára. – Ha nem lesz rájuk szükségünk, akár meg is dögölhetnek.”

Hitler a szövetségesek illetően nem tisztázta pontosan szándékát. Számukra még a nyugat-európai germán népeknek biztosított helyzet is kétséges volt. Olaszország ugyan formailag egyenrangú partnernek számított, de 1941-ben Mussolininek sem voltak illúziói Olaszország helyzetét illetően az „új-Európában”.
A többi szövetséges még annyi választási lehetőséggel sem rendelkezett, mint az olaszok. Többségük (Románia, Bulgária) német megszállás alatt állt. Szlovákia, Horvátország a „Harmadik Birodalom” által létrehozott fasiszta bábállam volt, Magyarország még bizonyos fokig megőrizte politikai szuverenitását, de gazdaságilag és politikailag ezer szállal kötődött a náci Németországhoz. Aligha lehetett azonban kétséges, hogy a német hódítás tengerével körülvéve, német ügynökök ezreivel behálózva, a németbarát politikai csoportok döntő politikai befolyása mellett az ország sorsa Hitlertől függ. Hitler elképzeléseit pedig elővetítette a magyarságról alkotott véleménye: ”Tömegeit tekintve a magyarok ugyanolyan lusták – mondotta – mint az oroszok. Természetüknél fogva a sztyeppék emberei.” Papen a nürbergi per során tett vallomásában Hitler Magyarországgal kapcsolatos terveit így fogalmazta: „később, valamilyen módon, esetleg megszállás révén a német birodalom részévé tenné.<<

Ez a hozzáállás szükségszerűen hozta magával a megszállt területeken élők kijózanodását. A kezdettben ünnepelt német csapatokból való kiábrándulást. Így nem meglepő, hogy mind többen vállalták a fegyveres harcot is a náci megszállók ellen. (1942.-ben megalakul az UPA, az Ukrán Felkelő Hadsereg.1943-tól már nem csak a Moszkva által támogatott partizánokkal, hanem magával a Vörös Hadsereggel is fel kell venni a harcot az UPÁ-nak.1943. október 6.-án felszabadul Kijev a náci megszállás alól. Németország kapitulációja után, Sztálin teljesen felszámolja az ukrán nacionalista mozgalmat.).

Babij Jar

A polgári lakossággal szembeni kegyetlenkedések egyik "ékes" példája az, ami Babij Jarban történt. 
Babij Jar Kijevtől északnyugatra helyezkedik el. Babij Jar nem más, mint egy szakadék, amelynek hossza 2,5 km, mélysége több mint 50 méter. A szakadék alján egy patak folyik, amit pont úgy hívnak mint a szakadékot.

Világszerte ismerté, mint olyan hely vált, ahol 1941-ben tömegesen végeztek ki civil személyeket, a német megszállók, és a velük kollaboráló ukránok. Főként zsidókat, cigányokat, és szovjet hadifoglyokat. Az áldozatokról kétféle számadat is van. Az egyikben nincsenek a három évesnél fiatalabb gyerekek beleszámolva, így 150 000-es a létszám.     

Babij Jar nevét már 1401.-ben említi egy oklevél, amely tanulsága szerint, ezt a területet a tulajdonosa eladta a domonkos kolostornak. 1869-ben nem messze Babij Jartól egy katonai objektum épül, amit Szireckij katonai tábornak neveztek. 1895-ben felépül itt egy templom, ami azután a forradalom után elpusztul, ennek a templomnak a megmaradt kapui lettek később a szireckiji koncentrációs tábor bejárata. 1870-ben a Babij Jartól délre eső területet temetőként kezdték el használni. Ez a temető 1962-ben zárt be.1891-1894-as években megnyitják a  karaita zsidótemetőt is, amit 1937-ben zárnak be, és teljesen megsemmisült a második világháború során.

1941. szeptember 19.-én a német csapatok elfoglalják Kijevet, és Babij Jar mint tömeges kivégzőhelyet használták. Az első lövés 1941. szeptember 27.-én dördült el, ekkor 752 pszichiátriai beteget végeztek ki. A kivégzés pontos helye ismeretlen.

Babij Jar-i képek

1941 szeptember végén a Sonderkommando elfogott kilenc kijevi vezető rabbit, és utasították őket, hogy közöljék  a döntést, mi szerint „miután fertőtlenítettek minden zsidót, és gyermekeiket, biztonságos helyre viszik őket”. Szeptember 27-28.-án elrendelték, hogy másnap 29.-én reggel 8 órára, minden zsidónak meg kell jelennie a kijelölt helyen. Az irataikkal és az értéktárgyaikkal együtt. Aki nem teljesíti az utasítást azt lelövéssel fenyegették. A várost teleragasztották plakátokkal (kétezerre becsülték a számukat), illetve a házmesterek, házfelügyelők révén azt a pletykát terjesztet-
ték, hogy megszámolják a zsidókat, és áttelepítik őket. Ez egyál-
talán nem volt hihetetlen, hiszen a cári rendszerben is meg volt szabva, hogy hol élhetnek csak a zsidók. A zsidóság nagy tragédiá-
ja, hogy éppen Dél-Oroszország volt a kijelölt övezet. (Persze az övezeten belül voltak a zsidók számára tiltott városok is.) Így a német csapatok jelentős számú zsidó közösséget tudtak megsemmisíteni (hiszen ehhez még "hozzájött" az 1939-ben elfoglalt lengyel területek jelentős zsidó népessége is). Eleinte a Wermachra hárult volna az a feladat, hogy az úgynevezett végső megoldást végrehajtsák, de mivel vezetőik szerint, súlyos demoralizáló hatása van harcoló alakulatokra az ilyen cselekedetek, így különleges egységek kapták meg a feladatot. Az SS, és az úgynevezett Sonderkommando tagja sem bírták elviselni a pszichikai nyomást, ezért egyre több lett közöttük a deviáns, az alkoholista és a fegyelemsértő. Ezt látva kérték a feletteseik, hogy a közvetlen kivégzési módról, váltsanak át közvetlenre. Ekkor különböző „kísérletezés” vette kezdetét. Az elgázosítást először kipufogógázzal kezdték, de ez a módszer egyrészt nem volt elég „hatékony”, másrészt időigényes is volt. Az aktív eutanáziában részt vevő katonákon a pszichés nyomás sem lett kisebb.

Kijevben a legtöbb összegyűlt nő volt, és gyerek. Ennek oka az volt, hogy a férfiak be voltak sorozva. A tömeg elindult. Útközben ellenőrző pontok voltak, a rendőrök botakkal ütötték az embereket. Belevezették őket a vízmosásba, amely végén lövészek voltak. A lövések zaja nem hallatszott, mert egyrészt hangos zene szólt, másrészt a szakadék felett repülőgépek is köröztek. A mikor az árok 2-3 réteg holttesttel tele volt, akkor szórtak az egészre egy kis földet.

Két nap alatt, 1941.szeptember 29-30.-án, a Dél Hadseregcsoporthoz tartozó egységek, a Sonderkommando 4a, melynek vezetője Paul Blobel standartenführer volt (Einstatzgruppe C), és a kisegítő ukrán rendőri egységek 33 771 embert öltek meg (ebben a számban nem szerepel a 3 évesnél fiatalabbak). Ezzel a kivégzések nem álltak le. 1941.október 1,2,8 és 11.-én megismétlődtek. 

A volt katonai tábor területén, Szireckijben koncentrációs tábort alakítottak ki a németek. Ide hozták a kommunistákat, a komszomolistákat, és a hadifoglyokat. 1943. február 18.-án itt lőtték le azt a három volt Dinamós labdarúgót, akik a ”halálos mérkőzésen” is részt vettek.Csak ebben a táborban 25 000 ember öltek meg. Babij Járban kísérletezek az emberi zsiradékból való szappanfőzéssel is. (A lengyelországi koncentrációs táborokban nagy problémát okozott, hogy a hullák égetése során, egy idő után az emberi zsiradék bősége el-eloltotta a tűzet. Ezt ott kis csatornákkal oldották meg, amelyekkel a folyékony zsiradékot elvezették a tűz közeléből.) Az emberi zsíradékból történő szappan gyártásban végül a nácik nem láttak „fantáziát”. 1943 augusztusától a németek megpróbáltak a bűncselekményeik nyomait eltüntetni. A holtesteket kiásták és megpróbálták elégetni. A hamvakat szétszorták Babij Jar felett.

1943. november 6.-án a Vörös Hadsereg felszabadítja a koncentrációs tábort. Ezután német hadifoglyok szállása lett. Az ötvenes évek végén bontották le a tábort, a hatvanas évek elején pedig parkot hoztak létre.

Paul Blobelt 1948-ban halálra ítélték.

Ennyi szörnyűség olvasása után reménykedem, hogy nem ment el a kedvetek a film megtekintésétől. Hiszen említettem, hogy: "Egy borzalmas korról szól, megmutat szinte mindent, de az igazán borzasztó dolgokat nem. A film készítői tartózkodnak  a halál naturalista megmutatásától. Nem ezen van a hangsúly...".
Úgy gondoltam, hogy nem árt, ha egy keveset írok a fim történelmi hátteréről. Amikor iskolába jártam, nem értettem, hogy miért kell(ene) megtanulni bármely vérszegény poéta életét, miért nem elég csak a versét. Hát mert ha a költő körülményeit nem ismered, akkor jó esélye van annak, hogy a vers sorai csak szavak lesznek számodra...

Kresatik, Kijev főutcája

Végeztül tekintsétek meg, itt balra ezt a régi képet a kijevi Kresatikról. Ez az az utca amely napokig éget, és amely a filmben is látható (legalábbis az ahogy az egész elkezdődött) egy jelenet erejéig.

Ebben a mozgóképben többször is hallható, hogy a жид (zsid) szó valamelyik képzett alakját használják.
Ennek a kifejezésnek a használatát Nagy Katalin cárnő 1768.május 7-i rendeletében betiltotta, helyette az  еврей (evrej, ennek a jelentése olyan körülbelül, mint nálunk a héber szónak. Az első szó sértő, pejoratív jelentéstartalommal bír, míg a másodiknak a jelentéstartalma semleges. Művelt ember csak ezt [a másodikat használja], és ez így van mind a mai napig.), еврейский kifejezést használhatták. Persze filoszemitizmussal nem vádolható a cárnő, hiszen öt évvel később, 1791-ben minden előzmény nélkül ukázt (rendeletet) ad ki, amely egy elkülönített zsidó övezet (cserta) létrehozásáról szól. Pontosan nem tudni, hogy mi miatt hozott ilyen rendeletet ez a felvilágosult cárnő, de az érvek között lehet az is, hogy az orosz kereskedők így próbáltak megszabadulni a konkurenciától. De az sem kizárt, hogy a pravoszláv egyház akkori vezetői kérhették erre, hiszen erre az időre tehető a zsidóság erőteljes asszimilációja (bár vallásukat nem hagyták el, de orosz emberként tekintettek magukra), és tarthattak attól, hogy a judaizmuson nevelkedett emberek "megzavarhatják" a pravoszláv hívőket.  "Elrettentő" példaként a 15.század hetvenes éveinek eseményét hozhatták fel, amikor is egy olyan vallási mozgalom fejtette ki hatását, amely mozgalom tagjai erősen kritizálták a pravoszláv egyházvezetést ( főként azzal, hogy véleményük szerint a kolostorokban  eluralkodott az anyagiasság, és a materializmus. Válaszul a hivatalos egyház képviselői csak "judaizálók"-nak nevezte őket. De a mozgalom, szinte pietistának nevezhető eszmerendszere, szimpátiát keltett mind az uralkodóház egyes tagjai, mind az egyház vezető papjai  között is. Mindezért (mármint a mozgalom létrejöttéért, és terjedéséért), talán mondani sem kell, de a zsidókat tartották felelősnek. Pedig egyáltalán nincs arra bizonyíték, hogy ebben az időben a moszkvai államban egyáltalán éltek volna zsidók. Mindez nem volt akadálya annak, hogy új "szín" jelenjen meg az orosz antiszemitizmusban. A vérvád, és Jézus meggyilkolása mellett elkezdték őket egyházelleneseknek (mivel kritizálni merészelték az egyházat) is nevezni. Ez a vád  IV. (Rettegett ) Iván korában érte el csúcspontját.
De hát ez (is) már egy másik történet...
Ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikeredett mint szokott... Ezért is helyeztem el (még a bejegyzés írása közben) egy kereső modult is a blogban. Az eredeti (2011-es) koncepcióm mellett nem lett volna erre szükség... De én egyáltalán nem bánom, a dolgot. Remélem ti se...

Nem olyan régen olvastam, hogy a Menekülés a győzelembe remake-jének elkészítését tervezik Hollywoodban. Hát, véleményem szerint jól fel kell majd kötniük a gatyaszárat, mert A mérkőzés igen magasra tette a mércét.