Anna Karenina. Vronszkij története

Nem tagadom, egy kicsit előítéletesen kezdtem ezen alkotás megtekintésében. Adva van egy alapmű, amelyet Lev Nyikolájevics Tolsztoj írt. Vannak akik élete fő művének tartanak, és vannak akik csak az egyik legjobb alkotásának. Ebbe a kérdésbe nem is mennék bele, hiszen ez már ízlésbeli dolog.
Szóval, van egy híres alkotás, amit ismét megfilmesítenek. (Már maga ez a dolog is "gyanús". Hiszen úgyse tudja a mozgókép utolérni a könyvet. Pláne, az ilyen könyvet.) De nem csak simán veszik a művet és forgatókönyvet írnak belőle, hanem a sztorit összekeverik egy másik szerző alkotásával. Na ilyenekből azután borzasztó dolgok is ki tudnak keveredni. Ebben az esetben azonban nem ez történt. A tolsztoji sztoriba belekeverték V. V. Vereszajev A japán háborúban című novelláját. Nevezett írást nem ismerem, és (időhiány miatt) nem is tervezem, hogy megismerkedjem vele. A film alapján úgy tűnik, hogy ez az írás megpróbálja tovább elemezni, tovább gondolni a világhírű regény folyamát.
És azt kell mondanom, hogy nem teszi rosszul. (Ami már magában is szinte már egy kész csoda.)
Tolsztoj valahol ott fejezi be a regényét, hogy Vronszkij önkénteseivel elmegy Szerbiába, küzdeni a törökök ellen. A film ott kezdődik, hogy Vronszkij részt vesz az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban. Megsérül, és egy hadi kórházban találkozik Karenin fiával. Neki meséli el a harminc évvel korábbi szerelmi történetét. Ahogy ő látta az eseményeket.

A film Vronszkij szemszögéből mutatja be a történetet, és dicséretesnek tartom, hogy nem egy sematikus figurával találkozhatunk. Az elmúlt politikai rendszer kultúrához való hozzáállásának egyik máig közöttünk élő hagyománya, hogy a regényekben, a filmekben hajlamosak vagyunk jellemfejlődést keresni, kimutatni. Ott is ahol ez nincs. Ha meg nyomokban sem találunk ilyesmit, akkor az már egy értéktelen mű. A történelmi részletekbe nem mennék most bele, de ez egy szovjet kongresszus gyümölcse. Ahol is világosan megmondták egyes íróelvtársak (a kettes íróelvtársaknak), hogy a szocialista realista irodalomban, képzőművészetben igen is jellemfejlődésnek kell lennie. Ráadásul pozitív irányúnak. Amely alkotás nem ilyen, az értékelhetetlen, mint műalkotás. Szerencsére Lev Nyikolájevics Tolsztoj még nem tudhatott erről az irányelvről.
Magam soha nem gondoltam, hogy Vronszkij a történet során, jellemfejlődésen menne keresztül. Tudom, lehetséges lenne egy ilyen magyarázat is: A léha fiatalember megismeri a szerelmet, és egyúttal a felelősséget és jelleme átalakul, érett férfivá válik. Soha nem éreztem úgy, hogy ez a történet autentikus értékelése lenne. És szerencsére ez a film sem megy el ebbe az értelmezési tartományba. Ennél azért jóval összetettebb karakter Vronszkij is. És Anna is, és Karenin is. A sematista látásmód megakadályozhat a mélyebb, finomabb mondanivaló megértésében.
Magam úgy gondolom, hogy Vronszkij a történet elején sem egy aranyifjú. Nem állítom, hogy felelősen gondolkodik, de ki az aki a rózsaszín köd leereszkedése után úgy tud gondolkodni? Inkább az a véleményem, hogy a kezdeti romantikus fellángolás után (bár azt nem állítom, hogy érzelmei Anna irányában megváltoztak volna; szemben Annával akiben ez felmerül), értetten próbálja a felmerülő problémákat kezelni. Nem véletlen, hogy ez a vonal elég hangsúlyos a filmben, elvégre Vronszkij szemszögéből láthatjuk a dolgokat. Ám ez, szerintem, a regényben is benne van. Nem egy gaz hódítót, vagy egy éretlen tacskót láthatunk (aki a ránehezedő teher alatt végül megkomolyodik), és ezáltal még drámaibb szituációt láthatunk. Még összetettebb a probléma, amiről az Anna Karenina szól.

Azt gondolom, hogy a filmben nagyon jól megjelenítették Karenin "vergődését". A férj érzi, hogy nincs minden rendben a házasságában. Sejti, sőt tudja, mi a probléma oka. Mit tehet ilyenkor az ember? A számára legfontosabb oldalról próbálja megközelíteni a kérdést. A számára etalonként funkciónáló értékrend alapján próbálja meggyőzni a másikat. Azt gondolván, hogy ami számára fontos, ami neki érték az a másiknak is az. Összekeveri önmagát a szeretett lénnyel. Ilyet napjainkban is annyit láthatunk. (Hiszen egy örök emberi érzésről, és reakciójáról van szó). A lánglelkű trubadúr kedvesének énekel [napjainkban az esetek többségében fél- vagy teljesen részegen], azt gondolván, hogy a leányzóra így tud érzelmileg hatni. Nem mondja senki nekem, hogy ilyesmivel nem találkozott még!) Karenin a morál felől közelíti meg a hűtlenség kérdését. Már akkor, amikor az még fizikailag meg sem történt. Életem során két véglettel találkoztam. Az egyik azt állította, hogy a flört már maga a megcsalás. A másik az volt, hogy a csók nem számít megcsalásnak. Úgy gondolom, hogy a megcsalások áldozatai, a vétlenek, a vesztesek az első állítással teljesen azonosulni tudnak. A vadászok pedig a másodikkal. A régiek szerint a kívánság az ami előidézi a rosszat. Tehát a kívánságot sem volna szabad beengednünk a belsőnkbe, és akkor soha nem lenne zűrzavar. Karenin is ezen az állásponton van. Azt gondolom, hogy a színésznek (Vitalij Kuscsenko), és természetesen az instruktornak, sikerült egy viszonylag szimpatikus Alekszej Karenint alkotniuk. Ebben a karakterben nagyon sok minden benne van. Megszemélyesítésével könnyen szélsőségbe eshetne az ember. Úgy gondolom, ebben a filmben sikerült egy egészségesen mondható megközelítést prezentálni. Már ha egyféleképpen értelmezzük a karaktert, és a cselekedeteit. Mert ha egy másik fajta értelmezéssel tekintünk reá, akkor egy hidegnek, érzéketlennek tűnő tuskót láthatunk bele Karenin személyében. És az, hogy legalább kétféleképpen értelmezhető Kuscsenko alakítása már maga ez a tény azt bizonyítja, hogy egy remek alakítást láthatunk.
Nem könnyű feladat egy féltékeny, megcsalt karaktert eljátszani. Óhatatlan, hogy az emberben ellentétes indulatok, érzelmek kavarogjanak amikor véleményt próbál formálni róla. Azt gondolom, hogy kell egyfajta érettség, élettapasztalat ahhoz, hogy mind Tolsztoj regényét, mind ezt a filmet a megfelelő helyen tudjuk értékelni. Az író annak idején nagyon jól leírta a felszarvazott lelkivilágát, vívódásait, menekülési kísérleteit. Magam bőven elmúltam harminc, mikor először olvastam a regényt. És egy cseppet sem bántam, hogy nem került a kezembe tizenévesen. Pedig kamaszkorom olvasmány élményeinek döntő része elég fajsúlyos volt.
A film nézése közben az ember könnyen átsiklik (mármint a filmes műfaj sajátossága miatt is) Karenin hozzáállásának megváltozásán. A kimért, de önmagát szerető férjnek gondoló alapállapotból (a féltékenység hatására) eljut a szinte már kegyetlennek tűnő logikus pragmatizmusig. A feleségével szembeni teljes elutasításig fajulnak el benne a dolgok. Könnyen pálcát törhetnénk felette, de azt kell hogy mondjam, ez teljesen természetes dolog. Ez a válás hozadéka. Ne legyünk naivak. Nincs szép válás. Maga a folyamat megviseli a feleket. (Már ha rendelkeznek a minimális IQ és EQ-val. Csak a primitív gondolkodású, primitív érzelmi életet élőket nem viseli meg a dolog.) És leginkább talán (de nem minden esetben) a "vétlen" felet. Mert azért ne legyünk egyoldalúak. Váláskor mindkét félnek van felelőssége a folyamat létrejöttéhez. Ki így, ki úgy járul hozzá az érzelmi elidegenüléshez. Már ha érzelmek egyáltalán jellemezték a kapcsolatot.
Karenin nem vétlen a házasságának megromlásában, még akkor is így van ez, hogy ő az "áldozat". A regényben a főhősnő férje a kereszténység egyfajta erősebb megélésébe menekül. A film pozitívumának tartom, hogy az alkotók ezt nem használták arra fel, hogy ezt a vallást, eszmerendszert negatív kontextusba tüntessék fel. (Gyanítom, hogy ha napjaink Hollywoodjában készült volna ez a feldolgozás, akkor nem biztos, hogy kihagyták volna ezt a ziccert.)
Anna (Jelitzaveta Bojarszkaja) a feleség a szerelmes nő mintapéldánya. Tiszteli, becsüli férjét, ám amikor úgy gondolja, hogy megvan a nagy ő, képes szinte mindent eldobni magától. Lángoló szerelemre gyullad Vronszkij iránt. Ám az idő múlásával két tűz közé kerül. Egyrészt elbizonytalanodik választottja érzelmi elkötelezettségében, másrészt társadalmi kitaszítottságával is szembesülnie kell. Hatalmas konfliktus ez. Nem véletlen, hogy az író is ezt a karaktert választotta, ezzel a nővel viteti el a regényt.

Elmondható, hogy sikeresen ötvözték a két regényt. Eredetileg egy nyolc részes tévéfilm sorozatot készítettek, majd ezt megvágva hozták létre a több mint két órás mozis verziót. Magam először a sorozatot láttam. Mindkét verzió teljes a maga módján. Szerintem egy érdekes, és jó filmet láthat az érdeklődő.



A film eredeti címe: Анна Каренина. История Вронского. Rendezte: Karen Sahnazarov. A forgatókönyvet Lev Tolsztoj és Vinkentij Vereszajev művei alapján Alekszej Buzin és Karen Sahnazarov készítette. Főbb szerepekben: Jelizaveta Bojarszkaja, Maxim Matvejev, Vitalij Kuscsenko. Zene: Jurij Potejenko.
       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése