SzuperRosszak

Elég sokat pihentettem ezt a feliratot, míg elnyerte végleges formáját. Valamikor 2016. október vége, november eleje tájékán "találkoztam" ezzel a filmmel. (Oroszországi premier 2016. október 13.) Egy tipikusnak mondható blockbuster alkotásról van szó, amely talán mégsem olyan tipikus.
Maga a cím is érdekes. Egy összetett szó, amely első tagjának jelentése teljesen ellentétben van a második taggal. A szuper szó eredetileg valami felettiséget jelent, de átvitt értelemben ez a jónak, a kiválónak egyfajta szinonimájaként is használatos. Sőt napjainkban az esetek többségében ebben az értelemben használjuk. És ez az önmagában ellentétet hordozó kifejezés valahogy nagyon jól jellemzi az egész alkotást.
Az alkotó mindent egyberaknak ahhoz, hogy a mozipénztárak előtt kialakulhasson a jegyvásárlásra várakozók sora. Egy vérbő komédiát készítettek. Szó szerinti, és átvitt értelemben is. Ömlik, fröcsög a vér, ha kell, ha nem. A szexualitás nem csak társalgási szinten jelenik meg. A hím társadalom megszólítva érezheti magát.

És mi az ami a filmet atipikus blockbusterré teszi?
A finom irónia ami átszövi a film képi világát és dialógusokat. Hiszen a mindenáron sikerfilmben szerepelni akaró reklámszínész (az alkotás egyik főszereplője) maga mond, talán akaratlanul is, kritikát. Mind a kasszasikernek készített alkotásokról, mind az ezek által sztárrá váló színészekről. Pedig dehogy akar ő rosszat mondani ezekről! Épp, hogy vágyai netovábbja lenne számára, ha karrierje az aranyér reklámtól (a majonéz reklámon át) a Hős karakteréig ívelhetne.


Miről szól ez az alkotás? A férfi-nő viszonyról. Láthatjuk, hogy milyen bunkók is tudnak lenni a férfiak. (És ezzel meg is van célozva egy másik célközönség. A kandúrbandikat a szex és az erőszakos jelenetek vonzhatják, a cicamicákat pedig az, hogy láthatják: nem csak őket veszik körül az érzéketlen tuskók.) De hát, hogy a kiegyensúlyozottság is meglegyen azért a hölgyek is belenézhetnek a görbe tükörbe. Megláthatjuk mennyire önzőek is tudnunk lenni. Persze, szerencsére, nem veszi túl komolyan magát a film, és ez előnyére szolgál. A vérözön látványa, a mészárlások bemutatása időnként olyan... Mit is írhatnék? Valótlan, szinte már-már abszurd?
A lényeg, hogy nem lehet komolyan venni az egészet.
Pedig próbál komoly lenni a sztori. Hiszen a moszkvai alvilág üzelmeibe pillanthatunk bele. A populáris kultúra képviselőinek szükségük van a lazításhoz erre-arra. Amit nem feltétlenül a boltban árulnak.
Az alvilági figurák, karakterek, a kemény fiúk nem is olyan kemények. Emberiek. Itt van például Vitya bácsi, a főnök, mobiltelefonjának csengőhangja, ami pontosan megegyezik a Bumer című filmben annyiszor felhangzó jelzőhanggal. Ez most mi lenne? Vitya bácsi nosztalgiája a múlt iránt? Tisztelgés egy mai klasszikus előtt? Vagy csak sima infantilizmus a karaktertől? Persze, ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, pontosabban magunk dönthetjük el a választ, már ha érdekelnek egyáltalán bennünket a részletek. De mindegy is, hogy mi a megoldás. Hiszen a vérfürdő után megszólaló polifonikus csengőhang anakronizmusa (Napjainkban játszódik a film! Valamikor 2016-ban. Ez egyértelmű, a film dialógusa alapján.) sokat dob a film hangulatán.


Szóval, akkor miről is szól ez az alkotás?
A férfi-nő kapcsolatról (nem feltétlen rózsaszín felhős ábrázolásban, és a moszkvai alvilág küzdelmeiről (vérgőzösen, de nem haláli komolyan.)
Szól a mindennapjainkat átszövő internetről. Arról, hogy mennyire rábízzuk magunkat a világhálón megtalálható információkra. Hogy mennyire átvesszük, kritika nélkül, a rajta, benne található/megtalálható adatokat. Hogy 2016-ban a műveltség alapja az inetreneten található adatbázisok lettek. Pontosabban, hogy sokan így gondolják. Így élik az életüket. Tanácsokat kérünk (az interneten keresztül) matematikai algoritmusoktól, így küszöböljük ki, hogy gondolkodnunk, kutakodnunk kelljen. Hát nem abszurd egy kicsit?
És mindezt észre se vesszük, mert a szex és az erőszak kultusza erősebb mindennapjainkban, mint a józanság, és a (klasszikus) bölcsesség.

Nem gondolom, hogy egy a minden idők legjobb orosz filmjeinek nemtudoménhányas listájára felkerülhetne ez az alkotás. Nem, mert nem is ilyen céllal készült. A cél szerintem az volt, hogy megtöltsék a mozikat, hogy elvarázsolja a (18+-os) nézőket 75 percre. És erre tökéletesen alkalmas. Még akkor is, ha a nemzetközi és orosz filmes oldalakon csak 4-es körülire értékelik a filmet. (IMDB: 4,2; Kinopoisk: 3,953)
Magam azt gondolom, hogy kikapcsolódásra feltétlen megfelelő. Sőt, vannak benne igazán jó pillanatok is. Tagadhatatlan, hogy az amerikás feeling erősen áthatja az alkotást (és ezt lehet, mint a film gyengeségét említeni, miközben épp ez az ami miatt a készítők reménykedhettek az esetleges üzleti sikerbe), miközben azért sikerült az oroszos világlátást is belevinni a mozgóképbe. Ami viszont épp a sterilizált és amerikanizált stílus kedvelői számára lehet csalódás.
A film cselekménye kiszámítható, viszont a színészi alakítások bőven kárpótolja a nézőt.


A film eredeti címe: Суперплохие. Rendezte és a forgatókönyvet írta: Dimitrij Szuvorov. Főbb szerepekben: Danyila Jakusev, Anna Csipovszkaja, Alekszandr Szokolovszkij, Alekszandr Revva, Jan Capnyik, Alekszandr Ljapin, Alekszandr Coj, Karina Zvereva, Kirill Kaganovics, Valentina Mazunyina. 

3 megjegyzés:

  1. Már elnézést a kifejezésért, de ez a "ruszki Argo" ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. Ez még annak is rossz. Nyilvánvaló, hogy a Blöff és Ponyvaregény lebegett a szemük előtt, de hát csak lebegett. És igen, ez a mozi még az Argohoz képest is nagyon rossz.

      Törlés