Turista

2021-ben elkezdtem nézni ezt a filmet, és nem tagadom, hogy körülbelül fél óra múlva abbahagytam. Elegem lett belőle. Azután idén nyáron, talán júniusban vagy júliusban, újra elővettem, és megnéztem a hátralévő részt. És most nem szenvedtem tőle. Nem estem hasra tőle, de gond nélkül be tudtam fejezni. Mi változhatott? Talán csak annyi, hogy egy kicsit többet láttam benne, mint össze-vissza lövöldözést. Volt ami megfogott. Mondjuk a dialógusokban itt-ott. A filmben van humor is, olyan oroszos. A kedvencem az a jelenet, amikor - természetesen lövöldözés közben - a helység ajtaján gyakorlatilag beesik egy hátizsákos orosz katonai instruktor (sehol nem mondják ki a filmben, de legyünk őszinték: egy zsoldos, egy magánhadsereg tagja) és miközben térde esik azt kérdezi: Ti rendeltétek a pizzát? Ez a rész nagyon tetszett - Te jó ég, most hányan fogják leminősíteni a humorérzékemet! -, mert a hátizsák látványától az ételfutárok jutottak az eszembe. Yandex Jeda, Domino... Tényleg! A zsák pont úgy néz ki, csak a színe nagyon más. És már ezelőtt az ételfutár jutott az eszembe, hogy a színész végigmondta volna a mondatát. Olyan frenetikus volt néhány másodpercre... Elmondani sem tudom, és valószínűleg szinte senki nem is fogja ezt átélni, most hogy ezt elspoilereztem. Mert egyrészt keveseknek jutna eszébe (nem vagyunk egyformák), másrészt most lőttem le a geget. A kokas csípje meg!

A film összességében rám olyan hatást tett, mint a Vadászsólyom végveszélyben című amerikai alkotás. Mindkettő megtörtént eseményen alapul, annak állít emléket. Mindkettő egy katonai csapatnak, annak hősiességének állít emléket. De ebben az orosz alkotásban nem tengerészgyalogosoknak.

Hanem kiknek?

Egyetlen egyszer nem mondják ki, hogy kikről van szó. Leng az orosz trikolor, de az egyenruhákon nincs rangjelzés, nincs állományjelző... Semmi jelzés nincs.

Azt mondják a hozzáértők, hogy a filmben szereplő URAL teherautók festése, és a rajtuk lévő tuning pont olyan, mint amilyen a Wagner Csoport járműveié.

A Wagner Csoport egy magánvállalkozó (szentpétervári céges bejegyzéssel; valamiért az összes szürkegazdaságos cég oda van bejelentve szerény tapasztalatom alapján, de hogy miért?) által üzemeltetett vállalkozás. Ez nem egy orosz találmány, hiszen már a második iraki háború során hallhattunk a Blackwater (1996-ban alapítva) nevezetű cégről, ami szintén egy magánhadsereg volt.

Az erőszak állami monopóliumának kiszervezését magánvállalkozások részére rendkívül káros dolognak gondolom. Mert az ezzel élő államok döntéshozói szándékosan ki akarják vonni magukat a felelősség alól. Az állami hadseregeket köti rengeteg nemzetközi egyezmény. Nem tehetnek meg mindent, ha mégis megtesznek bizonyos dolgokat, akkor felelősségre lehet vonni (kivéve az USA katonáit, mert Washington soha nem adja ki katonáit nemzetközi bíróságnak) őket. Viszont, ha magánkatonaság sért emberi, emberiességi jogokat, akkor csak a tettet végrehajtó zsoldos a felelős. A megbízó nem. A Blackwaternek is az lett a vége, hogy nyilvánosságra kerültek olyan dolgai, hogy bár felelősségre vonás nem igazán volt, de morálisan annyira elfogyott körülötte a levegő, hogy az USA kormánya semmilyen megbízást nem adhatott neki. Túlságosan is rivaldafénybe került a cég.

Orosz vezetők hamar meglátták a céges hadseregben lévő potenciált, úgyhogy gyorsan csináltattak ők is egyet. És ez lett a Wagner. A csoport megalakulásának a pontos ideje nem ismert. Valamikor 2014-2015 táján kezdett ez a név brandé válni.

Ott vannak Szíriában, Ukrajnában, Libíában, Közép-Afrikában.

2019 novemberében vagy decemberében megismerkedtem egy fiatalemberrel. Hosszas beszélgetéseket folytattunk sok mindenről. Egyszer véletlenül elszólta magát. Kiderült, hogy harcolt önkéntesként Donbasszban. Nagyon nem akart róla beszélni, de addig próbálkoztam, amíg néhány dolgot elmondott. (Kíváncsi voltam, vajon mennyire reális az a kép, ami bennem volt a kelet-ukrajnai helyzetről.) A miért mentél oda kérdésemre azt a választ adta, hogy meg akarta védeni az ott lakó népét az agresszoroktól. A végül miért jöttél el három hónap utánra a válasz az volt, hogy már túl sok rakétát lőttek ki a falura, ahol önkénteskedett.

A története röviden annyi volt, hogy hazafias felbuzdulásból szerzett egy címet, és leutazott Rosztov-Na-Donuba. Ott egy military boltban vett magának saját pénzén gyakorlóruhát és néhány katonai felszerelési tárgyat. A Don melletti Rosztovban egy kis irodában kapott egy donyecki címet. Átment Donbasszba, és ott jelentkezett önkéntes katonának. Ekkor kapott fegyvert és lőszert. Levitték egy kis faluba, és a település szélén lévő házban elhelyezték. Elmondták neki merre van az ukrán hadsereg, merre vannak a lengyelek és merre németek. (Említettem már, hogy a Stern magazin szerint 2016-ig kb 250 német halt meg az ottani harci cselekményekben.) Kérdésemre, hogy mennyi pénzt kapott, azt válaszolta, hogy semmit. Hiszen önkéntes volt. Egyből felmerült bennem, hogy akkor miből éltél? Azt válaszolta, hogy minden nap valaki a faluból hozott neki enni valamit. Mindig más. Önkéntes alapon. Miért említem mindezt? Mert rákérdeztem, hogy orosz katonákkal találkozott-e? Azt állította, hogy az Orosz Föderáció katonájával nem, de wagneressel, igen. És ők mennyit kaptak? - kérdeztem. - Hiszen zsoldosok. A válasz egy kicsit meglepett, de hihetőnek tűnt. Artyom azt mondta, hogy ők is ingyenesen voltak ott, de csak így mehettek ki Szíriába. Egy hónap ingyen Ukrajna után jöhetett nekik egy hónap zsoldosság Szíriában. Ott 2000 dollárt kaptak havonta. Ez az összeg reálisnak tűnik. (A foglyul ejtett azovosokról készült dokfilmben egy angol zsoldos-fogoly azt állította, hogy 10 000 grivnyát kapott havonta. Ha nem forintra váltjuk át ezeket az összegeket, akkor nagyjából azonos havi átlag tud kijönni. Forintba számolva nagyon becsaphatjuk magunkat. Nem véletlen, hogy már van olyan adókötelezettség, amit euroban vagy dollárban is ki lehet fizetni, a forint mellett, Magyarországon. Ez tudjátok minek a jele!) Ennyi kb egy zsoldos bére. Más forrásból hallottam még régebben. Simán el tudom képzelni, hogy a wagneresek akkoriban Ukrajnában nem kaptak zsoldot, hogy ne legyen köztük és az önkéntesek között feszültség. De szükség is volt ott rájuk. És ráadásul, a DNR egyik alakulatát Szomáli-knak hívták. Nem azért, mert szomáliaiak alkották. (Csak mondom.) A szíriai bér - amit a srác mondott - meg piaci. Ja, és beszélgetőtársam nem volt putyinista. Nagyon nem. Önmagát monarchistaként definiálta. Pravoszláv és monarchista. Időnként Zsirinovszkij dumabeli szereplésit nézte a neten, és jókat szórakozott rajta. De nem támogatta a liberális demokratákat se. Dumaellenesként aposztrofálta nekem magát.

A film egy fiatalemberről szól, akit kirúgtak előző munkahelyéről és elmegy kiképzőnek a Kelet-Afrikai Köztársaságba. Gyakorlatilag az egyik cselekményszál az lenne, hogyan sikerül beilleszkednie a csapatba. A másik pedig az, hogy az éppen esedékes választást fegyveressekkel próbálja befolyásolni az aktuális elnök ellenzéke. Hát, körülbelül ennyi.

És megy végig a csihi-puhi.

Talán az egyik csúcspontja a filmnek, amikor a küzdelem kellős közepén felcsendül a Leningrád (zenekar) dala a Piros ribizli.

Nem. Semmi groteszk nincs ebben. (Ha én olvasnék ilyet, mint amit leírtam, nem kizárt hogy elmosolyodnék.) A dal szövege jól kiegészíti a látványvilágot. Ad egy kis fanyarságot hozzá. (A dal szövege a feliratban le van fordítva!) És engem megfogott. Mondjuk azt, hogy egy szociológiai látlelet a dal, ami egyszerre szól a látványról és ugyanakkor egy fricska is annak. Látszólag időnként a dal szövege ellentétben van a vizuális élménnyel, de a kettő kiegészíti egymás. Érdekes az a bő két perc, szerintem.

A film hibái ellenére meg tud ajándékozni jó pillanatokkal. Mik a fő hibák? Leginkább a mozi felépítése. Sablonos. A film első része azzal telik el, hogy megtudhatjuk, a rebellisek rossz emberek. Nem azért mert rebellisek, de rosszak. És ahogy telik az idő annál rosszabbak. Gonoszabbak. Kegyetlenek. nagyon. Csak hogy biztos tudja a néző, hogy kiknek kell szurkolnia. És az se baj, ha az orosz kontingens nem csak jóemberekből áll, hiszen még így is jobbak, mint az ellenfeleik. Ez az ábrázolásmód nem túl szerencsés. Kicsit olyan propagandisztikus. Valahol ezért ez a film egy apologetikus alkotás. És a meg nem nevezett Wagner céget védi, reklámozza. Nem az orosz hadsereget. Egy katonai magánvállalkozást - ami ugyan csak az orosz államtól kap, kaphat munkát -, amelyet Nyugaton szeretnének feketíteni, a blackwater-eződés beindult.

És ha ez egy hentelős film, amit - mint műfajt - nem kedvelek, akkor miért készítettem hozzá feliratot? A kérdés jó, és jogos is. A válaszom egyszerű: a dialógusokban elég sok olyan megállapítás, kijelentés hangzik el, amelyek megértése nélkül teljes meg tudnak bennünket vezetni a hírgyártók. (Ez most egy kicsit olyan, mintha összeesküvés elmélet hívő lennék. Hűha! Ezt talán jobban ki kellene fejtenem...) Hivatkoztam a Különleges jelentés. Ukrajna életre kel bejegyzésében egy szakértőre, aki - lassan egy éve - úgy tűnt, hogy leginkább érti, megérti az akkori ukrajnai eseményeket. Az eltelt idő alatt sikerült beazonosítanom: Robert C. Castle-ről van szó. Rendszeresen szoktam olvasni írásait és időnként nézek videóit. Mert gondolkozásmódja, érvei inspirálóak. Nagyon tetszett például az a videója, amiben összefoglalja, hogy milyen stratégiai döntések mellett lett a sivatagos tájakban bővelkedő Izrael egy olyan oázis, amely nagy mennyiségű vizet exportál a szomszédainak. Jól emlékszem, hogy a kilencvenes években az elemzések arról szóltak, hogyha az IDF feladja a Golánt, akkor Izrael országának ivóvízellátása - hogy úgy mondjam - veszélybe kerül. Ugyanakkor, hasonló ok miatt Szíria visszaszerette volna szerezni a fennsíkot. Kódolva volt a történetbe egy újabb szír-izraeli konfliktus, ami eddig nem robbant ki. És ez nagy szó! És ebben nagy szerepe volt annak, hogy a zsidó állam felismerte a vízgazdálkodás jelentőségét, és nem sajnált beruházni ebbe. Mind iparilag, mind tájékozatásilag innovált. És kishazánk egyik legégetőbb problémájává vált - a tohonya, buta, önző, harácsoló, semmirekellő politikusainknak (pártfüggetlenül!) "köszönhetően" - a víz, illetve annak hiánya a földeken, a háztartásokban.

R. C. Castle kifejtette, hogy sem az ukrán, sem az orosz hadseregben nem látja az innovációt a végrehajtói szinten. Az ukrán fegyveres erőknél elkezdődött egy reform, ami által a hadsereg hivatásos alakulataiban elkezdték meghonosítani a NATO-ra jellemző irányítási módot. Ami abban áll, hogy a századparancsnokoknak nagyobb szabadságot adnak arra, hogy a meghatározott célt elérjék, mint ami a szovjet típusú hadseregekre jellemző. Ám ezeket a csapatokat a háború első hónapjaiban az oroszok gyakorlatilag felszámolták. A szakértő szerint, ettől fogva az ukrán-orosz konfliktus egy 2. világháborúra hasonlító eseménysorrá változott. A mennyiség döntőbbé vált a minőségnél. Azt gondolom, hogy film azt sugallja, hogy az orosz magánhadseregnél már NATO kompatibilisebben gondolkodnak. feltűnően sokszor hangzik el a действуй по обстановке (a helyzetnek megfelelően cselekedj).  És ha ez igaz, mármint a feltételezésem, akkor az orosz haderőreform részeként tekinthetünk arra, hogy a hagyományos hadsereggel közösen hajt végre feladatokat a Wagner Ukrajnában. Mert hát tudjuk, hogy a jó példa ragadós... (Persze, ne felejtsük el Castel jogos észrevételét: a háborút nem szabad anekdoták alapján megítélni. Ezek a történetecskék, videók tényleg arra jók, hogy ne lássuk a lényeget, hogy esélyt adjunk arra, hogy az érzelmek becsaphassanak minket.)

Castle életútja determinálja stratégiai gondolkodásának sarokköveit és az jön át a filmből, hogy ezt a gondolkodásmódot Oroszországban is ismerik, és használják, használhatják. (Lehet, olvasták a könyvét? 😅) Miközben épp a jelenlegi ukrajnai konfliktus bizonyítja be, hogy nem feltétlen a kis, ám de jól képzett és precíziós fegyverekkel ellátott hadseregeké a jövő. És ezzel a NATO-ban oly divatos elmélet kérdőjeleződik meg. Szükség van ilyen egységekre, de a nagy tömegű alkalmazásuk nemcsak drága, hanem hatékonyság nélküli. A háború első hat hónapjában az orosz csapatok gyakorlatilag felőrölték az ukrán elit csapatokat. Véget nemérő ágyúzásokkal, rakétázásokkal, majd előrenyomulásokkal. A 2. világháborús taktika még működőképes. (Az hogy a győzelemig elég-e, aza  jövő kérdése. Ahogy az is, hogy ebben a helyzetben mit hívunk győzelemnek.) Az Izraelben élő szakértőtől hallottam-olvastam (már nem tenném le a nagy esküt arra, hogy melyik ige a pontosabb ebben az esetben) olyat, hogy a kevés precíziós modern fegyvernél hatásosabb a rengeteg korszerűtlenebb (és könnyebben pótolható). Sztálinra hivatkozott, aki állítólag egyszer egy kérdésre azt mondta, hogy jók a modern fegyverek, csak sok legyen. A fegyverek mellett fontos még a harci morál. Ami az idő haladtával múlhat. Fenntartásához siker, sikerek kellenek. Ezért akár a legkisebb dologból is hatalmas elefántot kell fújni a propagandának. (Szerencsétlen országokban békeidőbe is hajlítanak valóságot.) A filmben is elhangzik az (nem is egy helyen), hogy győzelmet kell aratni az oroszok felett. És nem a nyereség a fontos, hanem az, hogy lehessen azt mondani, hogy az oroszok jól harcolnak, de már győztünk felettük. Szóval, ilyen megfontolások miatt is döntöttem a mellett, hogy megismertetlek benneteket ezzel a filmmel, és nem utolsó sorban csinálok egy kis reklámot egy olyan biztonságpolitikai szakértőnek, akinek érdekes (és jó), megfontolásra méltó gondolatai vannak, még akkor is ha az ember nem feltétlen ért vele egyet mindenben. Figyelmetekbe ajánlom youtube csatornáját, és ezt a videót nagyon, amelynek az a címe, hogy Politikailag inkorrekt bevezetés a háború tudományába:

És ha valakinek ez az előadás túl sterilnek, érzelemmentesnek tűnik, akkor azoknak Robert C. Castle egy rövid írás ajánlom a figyelmébe:

Végezetül, október elején olvastam, hogy az orosz mozikban bemutatják a Wagner Csoportról, annak ténykedéséről készült következő filmet. (Mostanában egyre több orosz akciófilm főhősei a Wagner Csopor tagjai. Megemlíteném még a 2021-es Gránit című filmet is, hogy teljesebb legyen a lista) A Jobb a pokolban elég érdekes alkotásnak bizonyult. A film megtörténet esetet dolgoz fel. A helyszín Mariupol 2022-es ostroma. Pontosabban, az ostrom egyik epizódja... Hát, nem tudom. Inkább ismeretterjesztő, mint bármi más. Még ha szinte végig lőnek is benne.