A forradalom angyalai

A Forradalom angyalai című film egy nagyon érdekes feldolgozása az úgynevezett októberi forradalom (a saját terminológiájával élve) osztályharcos (valójában kultúrharcos) éveinek. De nem csak érdekes, hanem sajátságos a témához való közelítése. Ám ez egyáltalán nem a hiteltelenségét proklamálja. Hanem azt, hogy mennyire sablonosan gondolkodunk, hogy mennyire nem vagyunk tisztában a 20.század (bennünket is érintő) eseményeinek szellemi mozgatórugóival. Hogy színes világunkat mennyire csak fekete-fehérnek látjuk (jobb esetben, mert a nagy többség csak szürke maszatot lát), miközben azt gondoljuk magunkról, hogy széles látókörűek vagyunk. Ja, és perspektivikusan gondolkodunk! Pedig, á dehogy!

A film megtörtént események alapján készült. Még akkor is, ha első nézésre azt gondolhatná az ember, hogy nincs így.
Erős az alkotás szimbólumrendszere. Legalább olyan sokkoló élményt tud nyújtani, mint a Csekista. Nevezett alkotás a nyomasztó naturalizmusával éri el a nézőben a fásultságot, a belefáradást és ezáltal a negatív életérzést, az unszimpátiát a látott dolgok iránt. A Forradalom angyalai nem ilyen eszközzel operál. Az utalások, az áthallások, az asszociációk világa ez.
A film fő cselekménye az 1934-es évben játszódik. Egy csapat (3 fő) művészember azt a feladatot kapja, hogy menjenek el a hantik közé, és az októberi forradalom szellemét terjesszék közöttük. A kultúrbrigád tagjai számára nem ismeretlen a feladat. Jól összeszokott társaság ők. Nem ma kezdték a közös propagandamunkát.
A magyar történelemben sem ismeretlen ez a jelenség, ez a fajta politikai aktivizmus. Elég csak az úgynevezett Fényes Szelek nemzedékének "munkásságára" gondolni. Amikor is lelkes főiskolások, egyetemisták (felsőbb szervezők segítségével) unalmuk elűzése, és világmegváltás iránti igényük céljából felültek a Csepelekre és elmentek a vidéki lakosságot inzultálni meggyőzni, politikai véleményüket befolyásolni. Mindig van valami megmosolyogtató (és egyben félelmetes is) amikor húszas évek elején járók megpróbálják kioktatni a náluk jóval idősebb, és többet tapasztalt generációk tagjait arról, hogy mi az egyedül üdvözítő út. Van ebben a nagyképűségben valami groteszk, amit természetesen soha nem ért akkor az adott generáció.

Jelenet a filmből

Óhatatlanul felmerülhet az emberben, a film nézése közben, az értelmiség szerepe és felelősségének kérdése. Hiszen a különböző generációkban uralkodó vélemények kialakulásában tevékenyen részt vesznek. A középiskolai, főiskola, egyetemi katedrán állóknak legalább olyan felelőssége van az egyes társadalmi folyamatok kialakulásában, mint a politikusoknak, a művészeknek.
Persze az értelmiségi véleményformálók szeretnek a háttérben maradni, ami érthető is, hiszen biztonságosabb állapotot eredményez, ugyanakkor az erkölcsi magasság elefánttornyának kényelmét is biztosítja.
Ha tetszik nekünk, ha nem, akkor is minden társadalomban örökös kultúrharc dúl. A mainstream ideológiának folyamatos kihívásoknak kell megfelelnie. Ez önmagában nem feltétlenül baj, hiszen a kihívásokra adott válaszok előre vihetik az adott társadalmat. A baj inkább ott van, amikor bármely ideológia önmagát, tanításait megkérdőjelezhetetlen abszolutizmusként kezeli. Lett légyen akár mainstream, akár underground.

A 19. század végén a különböző modernista irányzatok képviselői közül a szimbolisták érzékelték azt, hogy a hagyományos értékrenden alapuló világnézet a közeljövőben elveszti hatalmát. E miatt elfordultak az úgynevezett hagyományos értékektől (pravoszláv értékek), és valami új, valami eddig elrejtett iránt kezdtek érdeklődni.
"A szimbolista kezdettől fogva theurgosz, azaz birtokában van annak a titkos tudásnak, amely mögött bizonyos titkos cselekvés rejlik, de erre a titokra, amely csak később válik egyetemessé, úgy tekint, mint a sajátjára."  Alekszander Blok
Az orosz szimbolisták úgy tekintettek a költők szerepére, mint akiknek be kell hatolniuk a lét misztériumába, és meg kell mutatniuk a megváltás útját. Ezen útkeresésük közben megtalálják a népi hiedelmek világát is, és a különböző ezoterikus tanításokat is. Tanításaikat, természetesen, nem mindenki fogadja osztatlan örömmel. Még az "új" gondolatok szerelmesei között sem.
1912-13 körül a futuristák kinyilvánítják, hogy a kultúrális fősodratot ők határozzák meg. (Ennek egyik manifesztációja volt a Пощёчина общественному вкусу - Pofonütjük a közízlést című kiadvány megjelenése 1912-ben.) Támadásokat intéznek a szimbolisták ellen, így kívánják elérni, hogy azok kiszoruljanak a művészeti avantgard vezetéséből. A futuristák szándékosan kerülték a homályos elméleteket. Nem nagyon propagálták, honnan származik filozófiájuk. Ezzel elérték azt, hogy nem tűntek fárasztó (de roppant nagy) műveltségűeknek. Szívesen vallották magukat a szabad szellemű ázsiai nomádok rokonainak, akik a történelem során többször is rászabadultak a racionális európai civilizációra. Ennek megfelelően a költészetük egyik modellje a népi költészet ráolvasásai voltak. A ritmus illetve a dallamvilág szempontjából.
A különböző filozófiákkal megterhelt művészeti irányzatok harcának a bolsevik hatalomátvétel vetett végét. A marxizmust mindenre kiterjedő tannak tartották, így a jövőkép egyetlen és kizárólagos forrása is csak ez lehetett. Mindenre választ kellett adnia ennek a tannak. Ráadásul önmagáról azt állította, hogy a történelem objektív tényei által fejlődött ki. Azaz a legmagasabb, és megkérdőjelezhetetlen eszmerendszer. A mágikus jövőbe látás misztikáját felváltotta a tudomány misztikája.
Ugyanakkor a létrejövő szovjet kultúrában beintegrálták a különböző avantgard látásmódokat. A kongresszusokon felállva, ütemesen tapsoló, jelszavakat skandáló rituálé, mi ha nem a ráolvasás modernizált formája? A korabeli felvételeket nézve óhatatlanul szembetűnik, hogy a résztvevők saját maguk által létrehozott hangulat hatása alá kerültek. Mint a törzsi szertartások résztvevői. De ezeket a pszichológiai technikákat ma is (és nem csak a kommunisták) használják a politikával üzletszerűen foglalkozók.
A csodák, a csodavárás is továbbélt a szovjet propagandában. A tervek meseszerű túlteljesítése már maga ezt bizonyítja.
"... ahol Vlagyimir Iljics Lenin lángelméje világít és Joszif Sztálin vasakarata munkálkodik fáradhatatlanul, csodatevő módon."   Makszim Gorkij (Idézet az első szovjet írókongresszuson elmondott beszédéből.)
A sztálinisták vehemensen támadták az avantgard formalizmusát és idealizmusát, miközben (a példákból is láthatóan) felhasználták, intézményesítették azokat. Még ha mutáns formában is. A szocialista realizmus a nyelv minden szavát politikailag korrekt összefüggésrendszerbe helyezte. Ezért üldözték a nyelvvel szabadon való kísérletezgetést. Meghatározott szavakhoz csak meghatározott (pozitív vagy negatív) jelzőket lehetett használni.
Majakovszkij az egykori (kubo-futurista) lázadó egy színházpolitikai vita során (1926.10.02.) Mihail Bulgakovval való leszámolásra szólított fel: "Véletlenül a burzsoázia kezére játszottunk, amikor Bulgakovnak lehetőséget adtunk, hogy megnyikkanjon - mert megnyikkant." Ebben az időben írja meg a Hogyan készítsünk verset?-et, amelyben konkrét javaslatokat fogalmaz meg írótársai számára. Az úgynevezett proletárírók és a futuristák balszárnyából létrejött a lefisták a tényekre épülő irodalom elvét hirdetik meg. E felfogás szellemében készíti el Majakovszkij, véleményem szerint, egyik fő művét a Хорошо!-t (Simor András Így jó! címmel készít belőle kiváló fordítást.)

Jelenet a filmből

Láthatjuk, hogy ahogy általában lenni szokott, a politikai változásokkal együtt a hatalom közelébe jutott, egyébként tehetséges, művészek saját ízlésük, gondolkodásmódjuk propagálására megpróbálják felhasználni az új hatalom által adott lehetőségeket. Ez egy ősi emberi ösztön, amit célszerű lenne, ha meg tudnánk önmagunkban fékezni, de ez szinte lehetetlen. Hiszen egy irreális dolgot (érzelem) kellene egy reálissal (értelem) kontrollálni. Ami szinte lehetetlen feladat.
A filmben ez a problematika is ábrázolásra kerül. Az ifjú szovjet művészek szellemi hadviselést kezdenek a hanti népi kultúra ellen. E sajátságos spirituális küzdelem nagyon hasonlít a misszionáriusok harmadik világban folytatott tevékenységéhez. Ez teljes ellentéte a multikulti eszmeiségének. Antagonisztikus az ellentét.
Nem lehet egységes kultúrkört kiépíteni és tisztelni mások kulturális hagyományait, csak abban az esetben ha a kultúrák között van közös kapcsolódási pont. Ez kegyetlenül hangzik, de ez a történelmi tapasztalat. Így volt az ókori Hellászban, így volt Rómában, de a 19. századi USÁban is. Népek olvasztótégelyévé csak erőszakosan válhat egy nemzet. Az újvilági bevándorlókra, és leszármazottjaikra, rákényszerítették az angolszász kultúrát. Ahogy a bennszülöttekre is. És bizony a cári Oroszország és az USA kulturális kisebbségekhez való viszonyulásában jó pár közös pont található. A téma irán érdeklődök figyelmébe ajánlom Steven Sabel történészprofesszor 2017-es könyvét, a The Touch of Civilization. Comparing American and Russian Internal Colonization-t.

A film révén betekintést nyerhetünk a hantik világában. Ők azok akiket régebben osztyjákoknak is neveztek. E szibériai népcsoport ősi hitvilágát is megismerhetjük a film révén. (Ajánlott irodalom: Art Leete és R. Paul Firnhaber: Shamanism in the Interdiscliplinary Context)
A Num-to vidékén élők, akik a tavat szentnek tartották/tartják, a Kasum-imi istennő kultuszát gyakorolták/gyakorolják. A főistenség Numi Torem (Numi-Tórem, Num-Tórum, Numi-Tórum) a világ teremtője, akinek a társa a Földanya. Van egy szellemi ellenfele az Alvilág ura. A főistenség közvetlenül nem lép kapcsolatba az emberi világgal. A Kazim folyó vidékén élő hantiknál a spirituális főséget egy női istenség képviseli. Kasum-iminek nevezik. Fő feladatának a folyónál élő hantik természetfeletti védelmét tekintették.
Napjainkban a hantik döntő többsége pravoszláv vallású, mégis nagy hangsúlyt fektetnek a tradíciók emlékének megőrzésére. E törekvés egyik megnyilvánulása a Kazimi Múzeum. Az intézmény honlapja itt található.

Az alkotás elkészítése során felhasználták Szergej Eisenstein Viva Mexico! című filmjéből néhány jelenetét. Elhangzik részlet Szergej Prokofjev Kantáta az Októberi Forradalom 20. Évfordulójára, és a Filózofusok című műveiből.
Viktor Kalmikov (1908-1981) szovjet építész nevéhez fűződik a Szaturnij projekt (1930), amelyben azt javasolta, hogy a Föld körüli gyűrűt kellene létrehozni, amely egy város lenne, és ez az alkotás forogna a Föld körül. E gondolatból alapján létrejött makett feltűnik a film egyik jelenetében. Kalmikov később mozik tervezésével foglalkozott. 1935 és 1940 között épült 60 filmszínház közül 50 az ő és csapata tervei alapján készült. 1941-ben könyvet is ír ebben a témában.

A film címe: Ангелы революции. Rendezte: Alekszandr Fedorcsenko. Forgatókönyv: Alekszandr Fjodorcsenko, Oleg Lojevszkij, Denisz Okoszin. Főbb szerepekben: Darja Jekamaszova, Oleg Jagogyin, Konsztantyin Balakirev, Pável Baszov. A film 16+-os besorolású.

- o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o - o