Rendhagyó bejegyzés - Eisenstein Mexikóban



2015 novemberétől a magyar mozikban is látható a brit kultrendező, Peter Greenaway legutóbbi tabudöntögető filmje, az Eisenstein Mexikóban. A cselekmény – milyen furcsa leírni ezt a szót egy Greenaway-opusz esetében! – filmtörténeti alapokra épül: a Patyomkin páncélos (1925) legendás alkotóját, Szergej Mihajlovics Eisensteint 1930-ban Hollywoodba hívták rendezni, szerződését azonban néhány héten belül felbontották. Útja Mexikóba vezetett, ahol Upton Sinclair szocialista érzelmű amerikai író és felesége támogatásával hozzálátott egy mexikói témájú film, a ¡Que viva México! forgatásához, de a munkát nem tudta befejezni. Greenaway alkotása a mexikói tartózkodás idején játszódik, elsődleges témája azonban nem a ¡Que viva México! megszületése, hanem Eisenstein szembenézése egy számára addig ismeretlen kultúrával és önmaga előtt is titkolt homoszexualitásával.


FIGYELEM! Az alábbi blogbejegyzés témája a homoszexualitáshoz is kapcsolódik. Az erre a témára érzékenyek csak saját felelősségükre, a 18 éven aluliak pedig még úgy se olvassák tovább a bejegyzést!


¡Que viva México!

Szergej Eisenstein (1898–1948), szovjet–orosz avantgárd filmrendező kivételes tehetségére a kapitalisták is felfigyeltek. A Paramount Pictures 1930 tavaszán meghívta az Egyesült Államokba, hogy filmet készítsen a cégnek. A szerződés százezer dollárról szólt. A szovjet illetékesek engedélyezték a rendszerhű művész külföldi munkáját, és Eisenstein 1930 májusában – több filmtervvel a tarsolyában – megérkezett Hollywoodba. Szerette volna megfilmesíteni a fegyvergyártásból meggazdagodott mágnás, Basil Zaharoff (1849–1936) életét, de szóba került George Bernard Shaw és Jack London egy-egy műve is. A Paramount producereit egyik elképzelés sem hozta lázba, ők inkább az Amerikai tragédiát ajánlották Theodore Dreisertől. Eisenstein fellelkesült, hiszen a regény tetszett neki, ráadásul Dreisert személyesen ismerte még Moszkvából. Az 1930 októberében benyújtott forgatókönyv-tervezetet azonban a Paramount nem fogadta el, és végül „közös megegyezéssel” semmisnek nyilvánították a szerződést. Ebben azért szerepet játszott az is, hogy az antikommunisták egyre élesebb kritikai észrevételeket tettek Eisenstein és a Paramount együttműködésével kapcsolatban, és filmjeinek esetleges bojkottjától tartva a cég jobbnak látta, ha kihátrál az orosz rendezővel kötött megállapodásból. A hollywoodi hónapok alatt Eisenstein összebarátkozott a baloldallal szimpatizáló Charlie Chaplinnel. A világhírű komikus összehozott egy találkát új barátja és a szocialista érzelmű amerikai író, Upton Sinclair között. Sinclair új munkát ajánlott Eisensteinnek Mexikóban, sőt megígérte, hogy ehhez megszerzi a szovjet hatóságok beleegyezését is.


Eisenstein elképzelése az volt, hogy az ősi mexikói kultúra és a mexikói forradalom (1910–1917) kapcsolatát ábrázolja egy négy epizódból álló filmben, amelyhez prológust és epilógust is forgat. Az új szerződésnek azonban szigorú feltételei voltak. Így például a forgatás nem tarthatott tovább négy hónapnál, nem léphette túl a Sinclair felesége, Mary Craig Kimbrough Sinclair által felügyelt pénzügyi kereteket, a film játékideje pedig nem haladhatta meg az egy órát, és semmilyen formában nem sérthette a mexikói nép méltóságát és érzékenységét. Ez utóbbi feltételt a mexikói kormány szabta annak fejében, hogy a három szovjet kommunistát (Eisensteinnel tartott két állandó munkatársa, Grigorij Alekszandrov író-rendező és Eduard Tissze operatőr is) egyáltalán beengedje az országba. A szerződés egyik kitétele szerint Mrs. Sinclair javára Eisenstein lemond minden jogáról a felvett anyaggal kapcsolatban, beleértve a negatívot és a másolatokat is, és a Szovjetunió is csupán saját forgalmazásra kap majd egy példányt. Eisenstein óriási lelkesedéssel fogott munkához, és közel ötvenórányi (!) anyagot vett fel. Mondani sem kéne, hogy emiatt egyre feszültebb lett a viszony a rendező, Mrs. Sinclair és a mexikói filmgyártó vállalat, a Trust között. A Trust úgy ítélte meg, hogy Eisenstein nem képes megbirkózni a feladattal, és miután a cég kifogyott a pénzből, leállította a munkát. Eisensteint haladéktalanul hazarendelték a Szovjetunióba, visszahívását állítólag maga Sztálin követelte. A szovjet fél megpróbált megállapodni Sinclairékkel és a Trusttal, hogy megkapja a felvételeket, de nem járt sikerrel. Eisensteinnek sem volt többé módja arra, hogy beleszóljon az addig felvett anyag felhasználásába.


Az „eltékozolt” pénz visszaszerzése érdekében a Trust – természetesen Sinclairék közreműködésével – megpróbálta felkelteni valamelyik nagy amerikai cég érdeklődését a mexikói felvételek iránt. Nem akadt komoly érdeklődő, ezért végül Sol Lesser független producer-forgalmazóval állapodtak meg. Lesser három rövidfilmet állított össze az anyag kisebb hányada alapján: a Thunder Over Mexico, az Eisenstein in Mexico és a Death Day egyaránt 1934-ben került forgalomba, de a hozzájuk fűzött szakmai és anyagi reményeket nem váltották valóra. A Thunder Over Mexico (Vihar Mexikó fölött) különösen felkavarta a szakmai kedélyeket, a New Yorkban kifejezetten Eisenstein mexikói filmjének védelmére alakult nemzetközi bizottság például ezzel a kiáltvánnyal fordult a nézőkhöz: „Felhívunk minden mozilátogatót, hogy követelje a film visszavonását, és Eisenstein eredeti negatívjának helyreállítását. Tegyenek róla, hogy tiltakozásunk mindenütt hangot kapjon, ahol e filmet bemutatják. Követeljék, hogy a film forgalmazását állítsák le! A Vihar Mexikó fölött forgalmazói, előzetes reklámhadjáratuk során, kifejezték azon jámbor reményüket, hogy filmjüket méltányolni fogja az általuk »gumirágó«-nak elnevezett moziközönség. Fölhívjuk önöket, »gumirágó« nézőközönség, úgy mutassák ki méltánylásukat, hogy a film terjesztői kénytelenek legyenek levenni a műsorról a Vihar Mexikó fölöttet."


Sinclair máskor is hozzájárult ahhoz, hogy mások is merítsenek a kivételes eisensteini anyagból, így például a bikaviadal jelenetét a Kid from Spain (1932) című filmhez adta el, de a Viva Villa! (1934) című hollywoodi produkció igényeit is kielégítette. Eisenstein közeli barátja, Marie Seton 1939-es alkotása, a Time in the Sun szintén az orosz rendező mexikói felvételein alapul. Mondani sem kéne, hogy a fentebb említett bizottságtól Sinclair is megkapta a magáét: „Ön, Upton Sinclair, a »szocialista«, megölte Eisenstein elképzelését, semmivé tette szándékát. Az ön Sinclair Alapítványa, a felesége profitja, az ön gazdag vállalkozó társai érdekében... […] Legutóbb a H. W. L. Danához intézett levelében azt a kijelentést tette, hogy ha Eisenstein vágta volna a filmet, szörnyű szemét lett volna. Ön van olyan arcátlan és ostoba, hogy ezt a Patyomkin és a Tíz nap, mely megrengette a világot alkotójáról mondja el, és ezt azért tette, mert félt, hogy ha Eisenstein maga vágja a Que Viva Mexico-t, az nem hajt elég hasznot, és ön talán nem lesz képes többé elárasztani a világ közkönyvtárait a könyveivel (a »Sinclair Alapítvány«).” A hatvanas években már a New York-i Modern Művészetek Múzeuma rendelkezett a felvételek jogaival. Az intézmény néhány értékes szovjet filmet kapott a Goszfilmofond archívumából, cserébe átadta a birtokában lévő mexikói anyagot az oroszoknak. Ebből maga Grigorij Alekszandrov állított össze egy változatot Eisenstein eredeti elképzeléseinek figyelembevételével. Ekkor használták először hivatalosan az Eisenstein által kitalált ¡Que viva México! címet. A rekonstruált változat 1979-ben a XI. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon tiszteletbeli nagydíjat kapott, a következő évben pedig Magyarországon is bemutatták.



Így készült a film

Peter Greenaway 2006-ban kezdett behatóbban foglalkozni Eisenstein mexikói tevékenységével. Tervezett filmjének eredetileg a Tíz nap, amely megrengette Eisensteint címet akarta adni. Ezzel egyrészt utalni akart zseniális elődje egyik leghíresebb alkotása, az 1928-as Október alternatív címére: Tíz nap, amely megrengette a világot. Másrészt véleménye szerint a mexikói tartózkodás szóban forgó tíz napja valóban döntő befolyást gyakorolt Eisensteinre, aki attól kezdve másként látta a világot, a kommunista Szovjetuniót és a kapitalista Nyugatot, és másként tekintett önmagára is, nyíltan szembenézett addig elfojtott vágyaival. Mint az utóbbi évek legtöbb Greenaway-alkotása, az Eisenstein Mexikóban is koprodukcióban valósult meg: a producerek közül Bruno Felix és Femke Wolting korábban is dolgoztak a direktorral. Greenaway 2011. november 25-én érkezett Mexikóba, hogy előkészítse a filmet. Ugyanazokat a helyeket kereste fel, melyeket egykor Eisenstein is, illetve meglátogatta a Diego Rivera és Frida Kahlo művészetének szentelt múzeumokat is. (Eisenstein jó barátságban volt a két festőművésszel.) Mexikói tartózkodását Greenaway arra is felhasználta, hogy meghallgatást tartson helyi színészek számára esetleges szerepeltetésük érdekében. 2012 januárjában a Mester egyik állandó munkatársa, Reinier van Brummelen holland operatőr irányításával próbaforgatásra is sor került. 2012 nyarán Greenaway Oroszországba utazott. Noha bő fél évvel korábban még úgy nyilatkozott, hogy szerződése értelmében amerikai színészt kell választania a főszerepre, júniusban Szentpétervárott, júliusban pedig Odesszában tartott meghallgatást orosz színészek számára. Fontos szempontnak tartotta az Eisensteinhez való külső hasonlatosságot, mivel filmjében számos fotót és híradórészletet akart felhasználni elődjéről, és a nemzetközi forgalmazás érdekében elvárás volt az angol nyelv ismerete.


A Goltzius és a Pelikán Társulat elhúzódó utómunkálatai és az Eisenstein szerepére meghirdetett meghallgatások időigénye miatt az Eisenstein Mexikóban forgatásának megkezdését előbb 2012 végére, majd 2013 őszére halasztották. Greenaway közben kísérletet tett arra, hogy az oroszokat is bevonja a projektbe. Az együttműködés nem valósult meg, az oroszoknak ugyanis nem tetszett, hogy Greenaway egyértelműen Eisenstein (homo)szexuális orientációját állította középpontba. Mivel a direktor nem kívánt változtatni a koncepcióján, az orosz fél visszalépett, ámbár képviselőjük tagadta, hogy ezt a homoszexualitás motívuma miatt tették volna, szerinte „művészi nézeteltérések”-ről volt szó. 2013. december 20-án Greenaway és Van Brummelen visszatértek Mexikóba, és a guanajuatói múmiamúzeumban megkezdték a forgatást. A munka újabb helyszíneken (például: Teatro Juárez, Jardín de la Unión, Mineral de la Luz, La mina de la Valenciana) folytatódott, s közben zajlott a szereplőválogatás is. A karácsonyi időszakra Greenaway Amszterdamba utazott, és egyúttal bejelentette, hogy a 32 éves finn Elmer Bäck személyében végre megtalálta főszereplőjét is. Bäck a Nya Rampen társulatában játszik, ahonnan Greenaway szerződtette Rasmus Slätist és Jakob Öhrmant is Eisenstein két munkatársa, Grigorij Alekszandrov és Eduard Tissze szerepére.


2014. január 7-én Greenaway a Facebookon publikálta az első hivatalos fotókat a filmből. A hónap utolsó napján a Dis Voir francia kiadó megjelentette az irodalmi forgatókönyvet két másik Greenaway-projekt forgatókönyvével egyetemben, melyek Oskar Kokoschka osztrák festőnek Gustav Mahler özvegye, Alma iránt táplált érzelmeiről szólnak. 2014. február 22-én véget ért a mexikói forgatás. Öt hónappal később, július 27-én Csehországban, a magyarhradisi (más néven: Magyarerőd, csehül: Uherské Hradiste) Galerie Slováckého múzeumban Greenaway megnyitotta az Eisenstein in Guanajuato című kiállítását a bemutatásra váró film anyagai alapján. Elmondta a médiának azt is, hogy a következő berlini filmfesztiválon szeretné megtartani az ősbemutatót. Újabb részleteket árult el augusztus 11-i asconai (Svájc) sajtótájékoztatóján, ahol az opusz három és félperces trailerét is bemutatta. Szeptemberben Helsinkiben folytatódott a forgatás, főleg Elmer Bäck és Luis Alberti közös jeleneteivel. December 15-én a Berlinale vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy Greenaway alkotása részt vesz a következő fesztivál versenyprogramjában. A bemutatóra 2015. február 11-én került sor. Az opuszt a tekintélyes alkotóknak kijáró érdeklődés fogadta, de díjat nem nyert.



Így láttam én

Aki ismeri Greenaway korábbi alkotásait, annak az Eisenstein Mexikóban láttán valószínűleg az lesz az első benyomása, hogy a Mestertől szokatlanul könnyen érthető, „cselekményes” filmet lát, amely persze nem hagyományos életrajzi film. Például nem igazán látjuk Eisensteint forgatás közben, nagyon keveset tudunk meg a ¡Que viva México! készítésének kulisszatitkairól, és ez igazából így helyes. Greenaway nyilván úgy gondolta, aki az ilyesmi iránt érdeklődik, az tanulmányozza inkább az on- és off-line filmtörténeti forrásokat, olvasgassa például a Filmbookot! :) Őt elsősorban a magánember Eisenstein érdekli, feltehetően abból az elméletből kiindulva, hogy egy zseniális művész magánélete és művészi tevékenysége amúgy is szoros kölcsönhatásban áll egymással. Vagyis minél többet tudunk meg a magánember Eisensteinről, annál közelebb kerülhetünk művészete teljes megértéséhez. Mexikó annak lehetőségét jelentette Eisenstein számára, hogy a merev szovjet kultúrpolitika elvárásaitól és kötöttségeitől megszabadulva szembenézzen önmagával és addig elfojtott (homoszexuális) vágyaival, megismerkedjen Mexikó múltjával és jelenével, a mexikói nép több évszázados kultúrájával, amelyben nemcsak az életnek, hanem a halálnak is kiemelt szerepe van. Greenaway Eisensteinje úgy érkezik meg Mexikóba, mint egy infantilis csodagyerek, aki kamaszos féktelenséggel adja át magát a külvilág megannyi csábításának, előbb a színek, a tárgyak, a formák, a hangulatok, a tájak és épületek szépségének, majd a férfiszerelem vonzásának. Engem Milos Forman Amadeusára (1984) emlékeztetett Greenaway koncepciója: mindkét film főszereplője a kötöttségektől szabadulni akaró, öntörvényű zseni, aki szabadon próbál szárnyalni egy olyan közegben, amely ha fel is ismeri a zsenialitását, de inkább visszahúzza, mintsem szabadjára engedné.


Maga a színész, Elmer Bäck viszont külsőleg nem annyira Forman Mozartjára, mint inkább a közelmúlt francia szépfiújára, az ötvenes éveibe lépett Vincent Pérezre és a bugyuta amerikai vígjátékok jolly jokerére, Rob Schneiderre emlékeztetett. Különösen Schneidert lett volna érdekes egy Greenaway-filmben látni, bár szerintem esély se lett volna arra, hogy elvállalja. Az egyik explicit jelenetben ugyanis Luis Alberti oly élethűen farkalja meg a címszereplőt, hogy a néző önkéntelenül is arra gondol, ez vajon tényleg csak imitáció volt-e. Nemcsak azért kell megemlíteni ezt a képsort, mert a prűdebb nézők alighanem ekkor távoznak a nézőtérről (ha ugyan egyáltalán beültek a filmre), hanem azért is, mert bizonyos jelképes jelentéstartalma van. Eisenstein homoszexualitásának részletei ugyanis nem ismertek, vagyis semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ágyban ő lett volna a passzív fél, mindazonáltal Greenaway valószínűleg így próbálta szimbolizálni, hogy Eisenstein nem csupán testi szüzességét adja fel, hanem egész addigi világ- és énképét is, legalábbis arra a kis időre. A Szovjetunióba visszatérve ugyanis nem lett volna tanácsos a coming out, mert minimum kegyvesztetté vált volna, ha egyáltalán megússza a beismerést. (Gondoljunk csak egy másik homoszexuális rendező, az örmény Szergej Paradzsanov évtizedekkel későbbi meghurcoltatására!) Kényszerből-e, vagy sem, Eisenstein 1934-ben feleségül vette Vera Ataseva (1900–1965) író-rendezőt, akivel egészen 1948-ban bekövetkezett halálig együtt élt, de gyermekük nem született.


Hiteles-e a Greenaway által megfestett Eisenstein-kép? Minden bizonnyal nem, hiszen jó néhány apró anakronizmust is felfedezhetünk benne, ahogyan annak idején Derek Jarman Caravaggio-filmjében is. De jól tesszük-e, ha a lexikai hitelességet kérjük számon rajta? Aligha hiteles például a Fellini-Casanova (1976), mégis úgy gondolom, többet elmond a legendás nőcsábászról, mint bármelyik más, biográfiailag pontosabb Casanova-film, vagy akár a főhős emlékiratai. Ezt a gondolatmenetet követve az Eisenstein Mexikóban akár a Greenaway-Eisenstein címet is viselhetné, hiszen ez a film legalább annyira szól Greenawayről, mint arról, hogy ő milyennek látja Eisensteint. Elsősorban Greenaway jellegzetes vizuális stílusa köszön vissza a filmvászonról – Reinier van Brummelen operatőr valósággal brillírozik –, ugyanakkor az Eisensteint ábrázoló eredeti képek, a filmjeiből kölcsönvett részletek tökéletesen érzékeltetik, hogy mi a közös a két művész érdeklődésében, témáiban, filmhez való viszonyában. És ezzel elérkeztünk az Eisenstein Mexikóban egyik fontos pozitívumához: a nézőnek most nem kell se tanácstalannak, se műveletlennek éreznie magát, mert a Greenawaytől megszokott kultúrtörténeti utalások ezúttal viszonylag könnyen megérthetők-megfejthetők. Hogy Eisenstein művészete egy kellően még ki nem aknázott kincsestár, annak egyik bizonyítéka, hogy Greenaway már bejelentette következő Eisenstein-filmje, a The Eisenstein Handshakes forgatását is. Ebben állítólag azokra az ismeretségekre, barátságokra koncentrál, melyek Eisensteint a kor legnevesebb művészeihez és gondolkodóihoz fűzte. A bemutatót jövőre ígérik, de egyelőre nem tudni, hogy az orosz  rendezőt vajon ismét Elmer Bäck személyesíti-e meg.


Eisenstein Mexikóban (Eisenstein in Guanajuato, 2015) – holland–mexikói–finn–belga–francia dráma. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Peter Greenaway. Operatőr: Reinier van Brummelen. Díszlet: Hector Iruegas. Jelmez: Brenda Gomez. Vágó: Elmer Leupen. Főszereplők: Elmer Bäck (Szergej Eisenstein), Luis Alberti (Palomino Cañedo), Maya Zapata (Concepción Cañedo), Lisa Owen (Mary Sinclair), Stelio Savante (Hunter S. Kimbrough), Rasmus Slätis (Grisa Alekszandrov), Jakob Öhrman (Eduard Tissze), Raino Ranta (Vszevolod Mejerhold). 

  
                                                                                                                                  Field64

A bejegyzés egy 2015. novemberi írás újraközlése.
Az eredeti publikáció itt található:
http://filmbook.blog.hu/2015/11/15/eisenstein_mexikoban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése