Indul az űrhajó


A film eredeti címe: Большое космическое путешествие
A felirat tulajdonságai:
FPS: 25,
kiterjesztése: srt.


















Az egykori Szovjetunió propagandájában jelentős helyet kapott az űrkorszakra való készülődés, nem mellesleg kihangsúlyozva annak jelentőségét, hogy mennyivel a Nyugat előtt járnak. (Ami egy darabig igaz is volt, később meg már nem feszegették annyira témát....) A filmgyártáson belül létezett egy "ifjúsági film"-nek nevezett kategória, ami az elnevezéséből adódóan a fiatal korosztálynak szánt mozikat fedte le. Néha vaskalapos elvekkel hadakoztak ugyan az alkotók, de összességében jól teljesítették a feladatukat. Számos olyan mozi készült a Gorkij Filmstúdió műhelyeiben, amelyekre szívesen emlékszik vissza az egykori célközönség. Ahogy elnézem a mostanság készült fiataloknak szánt történeteket, talán nem ártana újra elővenni azoknak az elvárásoknak, előírásoknak egy részét. Emelné a nívót. Az űrhajózás és a fiataloknak szánt mozik egyik sikeres találkozása lett a "Bolsoje kozmicseszkoje putyesztvije", vagyis hát a nálunk "Indul az űrhajó" címmel vetített gyermekfilm.
Három, sok ezer társuk közül a legjobbnak bizonyuló, okos és életvidám tizenéves gyermek jut ahhoz a lehetőséghez, hogy hosszabb időt töltsenek el a kozmoszban. Cél: hogy a tudósok megismerjék a világűr a fiatal szervezetre gyakorolt hatását. Ám pár nap után a felnőtt parancsnok beteg lesz, szigorú karanténba kerül. A fiatalok magukra maradnak és saját tudásukra kell számítsanak, mert a rádiókapcsolat a Földdel csupán mérsékelt segítséget tud nyújtani. Pedig máris közelít egy meteorfelhő...
A mozi nem akar nagyon tudományos lenni, az akkori tizenévesek problémaira, érdeklődésükre számot tartó érdekességekre koncentrál. Az űrjeleneteken túl van gokart verseny jelenet, családi egyenetlenség, bimbózó, félénk fiú-lány kapcsolat, szigorúan az illendőség határain belül. A főhősök okosak, talpra esettek, de azért igazi gyermekek. A humor végig kíséri az összes kalandjukat. A film a 'visszapillantó" technikát alkalmazza, rövid jelenetekben ismerkedhetünk meg a kis kozmonauták hátterével. Az űrutazás képei elég ügyesek és látványosak voltak akkor egy szűk költségvetésű mozihoz képest, bár a pénzhiány szülte kényszermegoldások a mai nézőnek már szembetűnőek. Nem nyújtják el a problémák felbukkanását és a megoldásukat, és ez nagyon alkalmas a tartós figyelemmel hadilábon álló célközönség érdeklődésének ébren tartására. Fokozza az élvezhetőséget Alekszej Ribnikov varázslatos zenéje, amely éveken át sláger volt a rádióban. El kell ismerni, igen jól sikerült, az andalító, érzelmes dallamok máig működő képesek, mit sem vesztettek az erejükből. Mindez nem mondható el már a kozmosz képi megjelenítéséről, amin erősen rajta hagyta a nyomát a kérlelhetetlen technikai haladás. Ami akkor szokatlan és unikum volt, mára ott van, - jobb kivitelben - szinte minden háztartásban. A történet kellően ifjúsági ahhoz, hogy máig működjön, a gyermek szereplők meglepően jók, különösen a később komolyzenei karriert befutó Mila Berlinszkaja. Nagyon eredeti jelenség. A film hangulata sem lett avíttas, aki a technikai részétől el tud vonatkoztatni, élvezheti a fordulatokat. Aranyos film, mely tud úgy szórakoztatni, humorral és némi feszültséggel, hogy semmi erőszakot nem tálal a nézők elé. (Tehát, lehet így is, kedves jelenkori művészek...)
Nem gondolom poéngyilkosságnak, ha leírom, hogy az első űrsétát végrehajtó Alexej Leonov rövid feltűnése a lezárásnál akkor nagy dolognak számított. Az egy óránál alig hosszabb mozit közösen és nyugodtan nézhetik meg a nagyszülők és az unokák, nem kell semmi kellemetlen magyarázatot igénylő jelenettől félni. Ha kellően ifjú a csemete, a kritikai érzéke még csak bimbózó, hajlamos lesz belefelejtkezni a történetbe. A "vén-tinédzserek" nosztalgia faktorára pedig bízvást lehet építeni. Már néhányan jelezték, akik egykor látták, hogy élvezetes volt az újranézése. Különösebb rizikó faktor nélkül lehet hát kísérletezni.




Kár lenne tagadnom, hogy csak ismerkedem a szovjet tudományos fantasztikus játékfilmekkel. Aktualizálva az esetemre, azt is írhatnám, hogy ez az én nagy űrutazásom. Ismerkedem a gyerekkoromban kihagyott lehetőségekkel. Hiszen én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, akikről Oldfan mint „vén-tinédzser”-ekről írt. Gyermekkoromban nem láttam ezt az alkotást, mégis amikor először láttam ismerős volt az a hangulat, amit magából árasztott a film. Ismerős volt a gyerekfőhősök talpraesettsége (Az „Utánam srácok” Andrisa jutott az eszembe.) a jelmezek szabása, (Lehet, hogy furcsa, de a „Csillagok küldöttje” című csehszlovák filmsorozat Majkájára asszociáltam a gyerekek ruhája alapján.) és a film zenéje… A dalokat magukat még eddig soha nem hallottam, de a belőlük áradó életigenlés nagyon ismerős volt. Igen, ez (is) olyan film, amit az ember szívesen megnéz gyermekeivel. (És közben titokban figyeli utódjának, utódjainak reakcióit.) Persze az is eszembe jutott, hogy a mai ifjak többsége, nem feltétlenül vallaná be, hogy tetszett neki a film. Időnként lehetőségem van bele-belelátni nem rokon gyerekek életébe is. Elkeserítő, hogy arányaiban milyen sokan, milyen korán kezdenek hentelős és más horrorfilmeket bámulni. Természetesen többnyire a szülők tudta nélkül. Pedig nyolc-tíz évesen nem ezeket kellene nézniük. Értem én, hogy azt gondoljuk, hogy sokat változott a világ, de ennyit azért nem. Ahogy régebben, úgy napjainkban is szüksége van az embernek a szépségre, a jóra, a pozitív érzelmekre. Szükségünk van ilyen filmekre! Még most is, „vén-tinédzser”-ként is!
Nem állítom, hogy így, felnőttként, tövig rágtam volna a körmömet az izgalomtól a mozifilm megtekintése közben. De mégis magával ragadott egyfajta nosztalgiaérzés. Úgy éreztem, a hangulata a gyermekkorom filmjeit jellemezte. Furcsa volt egy kicsit… mert most láttam először.

Az alkotás cselekményéről én nem írnék semmit, de befejezésül szeretnék megosztani egy érdekességet a filmmel kapcsolatban. A forgatókönyvet az a Szergej Mihalkov (1913-2009) írta, aki a Szovjetunió himnuszának szövegét is szerezte. (1944. március 15.-éig az Internacionálé volt a himnusz, ezt váltotta a Mihalkov-Alekszandrov szerzőpáros dala.)
1977-ben felsőbb kérésre egy kicsit át kellett dolgozni a szöveget. 1991-ben megszűnik a dal himnuszként funkcionálni. 2000-ben átírt szöveggel „felébred” tetszhalott állapotából és azóta is ez az Orosz Föderáció himnusza. Nem akarnék belebonyolódni az életrajzába, de annyit azért megjegyeznék, hogy ő egyben Nyikita Mihalkov, a híres filmrendező édesapja is.



Az érdeklődők a feliratot megtalálhatják itt.
Jó szórakozást!

2 megjegyzés:

  1. "Elkeserítő, hogy arányaiban milyen sokan, milyen korán kezdenek hentelős és más horrorfilmeket bámulni."

    Ez már az én időmben (80-as évek) is így volt. Én is tizenéves fejjel néztem párhuzamosan Tau bácsit a tévében, meg Fulci zombi horrort videóról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha... Akkor már gyerekként sem voltam korszerű?
      Én a Tau bácsit rüheltem... :)

      Törlés