Viharok Bolygója


A film eredeti címe: Планета бурь
A felirat tulajdonságai:
FPS:25
kiterjesztése: srt.















1957 - a Szovjetunió föld körüli pályára állítja az első szputnyikot. Elkezdődik az űrverseny a két szuperhatalom között. 1960-ban Kennedy elnök bejelenti az amerikai Hold programot, mely az orosz tudósokat szintén megmozgatja. Lett ebből a versengésből némi jó is, legalább a moziba járók számára. A fantasztikus filmek világa megélénkült. Ekkor még a keleti oldal reagált jobban. Míg az amerikaiak holmi holdbéli macskanőkkel voltak elfoglalva a stúdiókban, addig Klusancev egy egész világot teremtett a Vénuszon. Nem túl hiteleset, ha szigorúak akarunk lenni, de annál látványosabbat. Ő addigra már az 1957-es "Út a csillagokhoz" című mozival, ami egyfajta keveréke volt a dokumentum- és játékfilmnek, jelentős nevet szerzett magának. (Nagy kár, hogy az ígéretes pályafutása egy részeg sofőr miatt sajnálatosan rövid lett.) Kevéssé közismert, de az ő filmes megoldásaiból szép számmal találhatunk Kubrick korszakos jelentőségű 2001: Űrodüsszeia mozijában.
Lássuk hát az elődöt.


Három földi űrhajó közelíti meg a Vénuszt, ám a várt nagy találkozást egy szerencsétlenség előzi meg, az egyik jármű megsemmisül. A többiek ennek ellenére folytatják a missziót, leszállnak a bolygóra, a személyzet női tagját hagyva az űrben biztosításra. A bolygó felszínén csodás világ és számos meglepetés várja őket. Köztük olyan, amit inkább csak remélnek, mint tudnak...
A viharok bolygóját tulajdonképpen nevezhetjük az első valóban tudományos-fantasztikus szovjet filmnek. Azért, mert a kezdetétől a végéig játékfilm, nincs benne olyan keret, kibeszélés a közönséghez, mint a "Szólít az ég" esetében. A felfedezés örömét közvetíti a nézőknek, de, ha csak szőrmentén is, megjelenik az, hogy bizony nem lesz sima ügy a kozmosz meghódítása. Bátorság volt ez a tálalás egy olyan rendszerben, amely kudarc szót ismerni sem akarta. Kissé lassú indítás után a Vénusz felszínén aztán beindulnak a kalandok. Járunk a felszínen, röpülünk a levegőben, sétálunk a tenger alatt. Húsevő növények, röpködő dinoszauruszok, elsüllyedt város, lávaömlés - akad minden. A kalandból kalandba tartó földieket figyelő szemek és figyelmeztető hangok kísérik. Ám a tulajdonosaik rejtve maradnak. (Bolygónk történelmének ismeretében az óvatosságuk több mint indokolt.) Klusancev képi világa kifejezetten gazdag, érdekes, látványos, magával ragadó. Tulajdonképpen máig ezért érdemes megnézni a filmet. Annyira jó lett a leforgatott anyag, hogy Roger Corman felvásárolta ezt is. Igen, nem téved a kedves olvasó. Újra lett vágva, írva, két filmre is futotta belőle. Ezúttal Peter Bogdanovich volt az egyik balszerencsés kezdő, akinek szabni-varrni, új jelenetekkel  kellett kiegészíteni a történetet, hogy "eredetiként" legyen eladható. Így jöttek létre  a "Voyage To The Prehistoric Planet" és a "Voyage To The Planet of Prehistoric Women" című B-filmek. Kár volt az anyagért...
A nemzetköziség megjelenítése ezúttal sem maradt el. Egy amerikai tudós és a robotja tart a szovjetekkel. Némi barátságos vita akad köztük, de az együttműködés alapjában véve zavartalan. Biztató üzenet volt akkoriban. A robot mindenképp megér pár szót. A korszak legjobb alkotása, részletes kimunkáltságban magasan felülmúlja az egyébként jóval híresebb párját a "Forbiden Planet"-ből. Olvastam olyan véleményt, hogy azért nem véletlenül beszél össze-vissza az amerikai robot  a történetben, de szerintem aki írta, az nem látta a filmet. A robot megbízható, sőt, a végén hősi halottá lesz. A láva melege okozta funkciós hiba pedig teljesen indokolt, nem leszólása a másik fél technikájának. Ami fölhozható a történet ellenében, az a női szereplő fölöttébb sablonos szerepe, meg hogy a karakterek igazából statikusak. Furcsa, de az amerikai tudós az egyetlen, aki változik, a többieket már "készen kapjuk". Enyhe hiányosság, igazából nem zavaró. Ez film mindenképp megérdemli a helyét a sci-fik Panthenonjában, kisebb hibái ellenére is korszakos jelentőségű. Aki nem lövöldözős, gyilkolászós fantasztikumra vágyik, bízvást leülhet megtekinteni, nem fogja megbánni. int azt már többször jeleztem, az egykori "szocialista fantasztikus mozik" felújított változataiból már sok hozzáférhető, ez sem kivétel.


Ha néhány hónappal ezelőtt valakivel a tudományos-fantasztikus filmekről, vagy irodalomról kellett volna beszélgetnem, úgy éreztem volna magamat, hogy el vagyok veszve. Valahogy ez az szegmens kimaradt az életemből.
Oldfan-nek köszönhetően ma már nem érezném így. Nem csak azért, mert egy-két szovjet sci-fi-t megtekinthettem, neki köszönhetően. Nem csupán annak a néhány alkotás megtekintésére bírt rá, amiknek kapcsán néhány bejegyzés is született ezen a blogon. Alapos munkát végez barátunk az „új ige” terjesztésében. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lengyel és NDK-s alkotásokra is felhívta a figyelmemet. Ezzel párhuzamosan elkezdtem a témába vágó irodalmat is olvasni. És közben elő-előtörnek gyermekkori emlékeim. Hiszen akkoriban előfordult, hogy a jövővel, a jövő tudományos fejlődésével foglalkozó könyveket olvastam. És mennyire élveztem őket! Talán az utolsók egyike vagyok, aki tíz-tizenkét évesen Vernét olvasott rendszeresen. Barbicane elnök, Nemo kapitány, Robur, Antekirt doktor, mind-mind olyan technikai eszközt használtak, amik nem hétköznapiak voltak. Nagyon tetszett akkoriban, hogy nem egyszerű kalandregények ezek a művek, melyekben az említett karakterek feltűntek, hanem az író rendszeresen természettudományos magyarázatot is belefűzött a párbeszédekben. (Szerintem innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy tizenhárom évesen elolvastam Simonyi Károly „A fizika kultúrtörténete” című könyvét.)  Persze, ezek egy részét már felülírta napjaink tudománya, de a 19. században még úgy magyarázták a jelenséget, ahogy a neves francia író leírta.
Olyan tizenkét éves körüli fiúcska lehettem, amikor az unokabátyám a kezembe adott egy sci-fi antológiát. Ebben már cyborgok is szerepeltek, ami nagyban hozzájárult, hogy elidegenedtem a témától. (Pedig ha a napjaink robotika fejlesztési irányát nézzük, akkor már nem is tűnik olyan vad dolognak a cyborg „lét.”)
Bármilyen hihetetlennek tűnik, de mindezeket az emlékeket előhozta bennem ez a film. Oldfan nagyon sok fontos dolgot leírt már erről a filmről. Nekem csak annyi maradt, hogy néhány szubjektív kiegészítést leírjak.
A film cselekménye engem nagyon emlékeztet Sir Arthur Conan Doyle Az elveszett világ-jára. Szinte végig ez járt az eszemben, amikor először megtekintettem a filmet. Ugyanakkor nem mehetek el a mellett a tény mellett sem, hogy szerintem Alekszej Tolsztoj Aelitá-jával is összevessem a mozit. Kicsit erőltetettnek tűnhet ez a párhuzam, mert a neves szovjet író sci-fi-je tartalmilag egyáltalán nem hasonlít a filmre.
Hoppá! Akkor miért hoztam fel?

Mert az Aelita két orosz főhőse, Guszev és  Losz mérnök, megérkezik a Marsra, először egy húsevő növénnyel „akadnak” össze. Így mutatkozik be nekik a Vörös Bolygó. Pont úgy, ahogy a filmben is. Ebben ki is merül a két alkotás közötti hasonlóság. Nem sok, de szerintem ez lényeges momentum. Én a magam részéről nem tartom ezt véletlennek. Szerintem a film alkotói így tiszteleghettek a hazájában a mai napig népszerű sci-fi regény, az Aelita (és írója) előtt. A Viharok bolygója főhősei nem akarják exportálni a proletárforradalmat (nem is tudnák, hiszen gyakorlatilag nincs kinek, legalábbis, mintha nem lenne kinek…), nem úgy mint Guszevék. Teljesen más a film funkciója.
A földönkívüli élet létének, nem létének kérdése ott húzódik végig a művön. Persze, van benne más „üzenet” is.
Az egyik kedvencem ez:
„Nobel díjat akarsz kapni? Az emberiségért kell dolgozni, nem a pénzért.”
Ebben a mondatban egyszerre van benne a kapitalista versenyszellem kritikája és a szovjet kollektivizmus dicsérete. Egyrészt fájó, de van abban valami, hogy a díjakat nagyon ritkán osztják ki teljesítmény alapján. Ebből az is következik, hogy méltatlan emberek gyakrabban kapnak elismerést, mint a valódi teljesítményt nyújtók.
A kollektivizmus véleményem szerint nem a szovjet ideológia „gyermeke”. A közösségi jutalmazást, elismerést nem Leninék találták ki. Vegyük példának a katonaságot. Ott vannak a Gárdák. Az első (két) gárdaezredet I.Péter hozta létre. A preobrazsenszkij gárdaezred (1683-1917) és a szemjonovszkij (1687-1918) gárdaezred az orosz haderő elit alakulatának számítottak. A szovjet gárdahadseregeknek is privilegizált helyzetük volt a Vörös majd Szovjet Hadseregben. Nem csak kiváltság volt a tagjának lenni, hanem kötelesség is volt az alakulat jó hírének megőrzése. Ez a hozzáállás egyfajta közösségtudatot hoz létre a harcosok között. Nem az egyén hősiessége lesz a fontos, hanem a „csapatjáték”. És bizony-bizony, ez vészhelyzetekben az egyén hősiességét felgerjeszti. A „Magamért nem tenném meg, de értetek - vagy elvontabb fogalommal élve: a Hazáért, - megteszem”  életérzés inspirálhatja a katonákat. Ilyen lelkiállapotban a harcos kész gránáttal a kezében nekitámadni a harckocsinak, (A 2. Világháború során ez a keleti fronton ez többször előfordult. A háború után a Szovjet Hadsereg kiképzésének a része is volt ez a cselekménysor begyakorolása.) kész bármilyen hősi cselekedet végrehajtására (Ebbe azért „besegíthet” a küzdelem előtt kiosztott dupla szeszadag is. De hát, ahogy az egyik középiskola tanárom mondta: Fiúk! Ne feledjétek, forradalom idején soha sincsenek bezárva a kocsmák.)
Talán így érthetőbb Szafonov ász-vadászpilóta harcostársaihoz való hozzáállása. Screwball írásában olvashattok erről. A parancsnok számára nem a saját dicsőségének (jogos) növelése volt fontos, ha nem az alakulatának, az alakulatához tartozók dicsősége.
Ebből is láthatjuk, hogy ez egy másik kultúrkör.
És a filmbeli idézetben ez is benne van.
Persze másik idézetet is kiragadhattam volna a filmből. Mert a film dialógusai között jó pár érdekes mondás, mondat található. Talán nem véletlen, hogy miután megnéztem a filmet egy viszonylag hosszú e-mail-váltásra került sor köztem és Oldfan között. Nem csak erről a filmről, nem csak a filmhez szorosan kapcsolódó gondolatokról.
Napjainkban a film mondanivalója nem feltétlenül újdonságával hat. (Egyébként én úgy gondolom, hogy a saját korában azzal ugyancsak hatott.) De kétségtelenül inspiratív alkotásról van szó. Ezt bizonyítja a diskurzus is, ami létrejött köztem és a magyar nyelvű felirat készítője között.
És én szeretem az ilyen filmeket! Még akkor is ha napjainkban a film látványvilága nem feltétlenül bombasztikus. Nekem nem ez a fontos.

A feliratot ehhez a filmklasszikushoz itt találhatjátok meg.

Természetesen nem kívánok senkit megfosztani attól a lehetőségtől, hogy Oldfan munkáit megismerhesse. Sőt! Inkább bátorítani szeretnélek benneteket, hogy látogassátok azokat az oldalakat ahol a munkáiról olvashattok, értesülhettek:

Kellemes böngészést! 



 

3 megjegyzés:

  1. Nagy kedvencem ez a sci-fi is a szocialista/szovjet időkből. Oldfannak hála, szinte mindegyik műhöz van felirat. Egy csomó olyan mozi volt, amit vagy csak a szüleim visszaemlékezéseiből ismertem (köztük ez is, aminek pl. anyám baromira örült, amikor elvittem neki), vagy olyan, amit én magam is láttam anno moziban, de már a címére sem emlékeztem.

    VálaszTörlés
  2. "Hold programot, mely az orosz tudósokat szintén megmozgatja. Később az orosz program katasztrófális véget ér, Hruscsov a tudósok többségét börtönbe küldi miatta. "

    Ez csacskaság: Hruscsovot 1964-ben leváltották és Brezsnyev követte. a Holdverseny 1969-ben ért véget az amerikai Holdra szállással. Senkit nem börtönöztek be: a 70-es években leváltották Koroljov utódját Misint és Glusko lett a szovjet űrprogram vezetője.

    Érdekelne: Honnan származik ez a teljesen alaptalan állítás?
    zsenei.marton©wigner.mta.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt uram!
      Sajnos, már nem tudom megadni a forrást. Az ismertető írásakor az Interneten találtam ilyen információt. Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet a tévedésre. Természetesen a helytelen mondatok kikerülnek a cikkből. Remélem, maga a film elnyerte a tetszését.

      Törlés