Feliratok

Csoda


Nyikoláj Agafonov könyve
Ez a bejegyzés egy rendkívül érdekes filmhez kapcsolódik. Megtörtént esetet dolgoz fel. Egy olyan esetet, amely 1956-ban történt meg, és amely ma is egy kicsit titokzatos. És ez, nem a véletlen műve. A hatalom ideológiai okból kifolyólag mindent megtett azért, hogy se a kortársak, se mi ne láthassunk tisztán. Történt valami, ami a pravoszláv hívők tömegei számára ma is reménysugár, ma is a hitük megtapasztalásának valóságosságát jelenti. És épp ezért a korszak vezetése ideológiai okokból kifolyólag már a kezdet kezdetén igyekezett izolálni a helyszínt, majd tudományosnak tűnő magyarázatokkal előállni. De hogy valami nincs rendben a korszak hivatalos állami verziójával, az elég nyilvánvaló. Még két országos napilapot is bevetett a propaganda, hogy visszaszorítsa a történet nem államilag elismert interpretációját. Ugyanakkor a hatóságok egyéb intézkedési azok, amik hitelességi problémákat vetnek fel a hivatalos szovjet verzióval szemben.
De ne csapjunk a dolgok közepébe!
Először is szeretném köszönetemet kifejezni Alex felé, aki felhívta a figyelmemet erre a filmre.
És szeretném megköszönni a más irányú segítségeit is. Köszönöm, Alex!
Ő egyiket azoknak, akiket e blog révén ismerhettem meg. Furcsa ezt a szót leírnom, hogy: ismerni, megismerni. Hiszen ő is egy azok közül, akik rendkívül pozitívan álltak, állnak szerény személyemhez, miközben fizikálisan soha nem találkoztunk. Nagy valószínűséggel szó nélkül elmennénk egymás mellett az utcán. Mert soha nem találkoztunk még, soha nem beszélgettünk még. De nem ő az egyetlen személyiség az életemben. Ott van Oldfan, például. Róla is bátran állíthatom, mint amit Alexről írtam. Vagy Amundsen. Nem írunk egymásnak állandóan, de időről-időre valami ürüggyel kapcsolatban valamelyikőnk kezdeményez egy disputát, és... Nem tudom ők, hogy vannak ezzel, de én mindig kapok tőlük "valamit" a végén. Mindig úgy érzem többem van, mint előtte. Nem. Nem anyagi javakról van szó. Sokszor egy-egy szó sokkal többet ér, mint a materiális javak.
Ők (és nem csak ők, hiszen a hozzászólások nagyobb hányadánál elmondhatom, hogy hozzáadnak valami pozitívat a lelkivilágomhoz, még olyankor is, amikor nem feltétlen pozitív az észrevétel /tényleg, Darkcomet hol vagy? Időnkénti éles megfogalmazásaid, ritkábban előforduló egyetértéseid, értékes kiegészítéseid, bevallom hiányoznak. Csak nincs valami nagy baj?/) azok akik tudják, hogy jobb adni, mint kapni. Időnkénti negatív véleményük ellenére többé válik ez a blog.
Azután vannak akik kapni szeretnek. Ezzel sincs semmi baj.
A gond azokkal van, akik csak elvesznek és még követelőznek is mellé. Akik elvesznek, hogy saját maguk kis világát építgethessék mások munkájának kihasználásával. Magukat nagyon okosnak gondolják, azt hiszik kis piti manipulálásukon nem lehet átlátni. Menőnek gondolják magukat, miközben szánalmasok. De nem is érdemes több szót vesztegetni eme "menőkre"!
Szóval, Alex hívta fel a figyelmemet erre az alkotásra, és én úgy gondolom érdemes elmélyedni benne.
Van néhány érdekes momentum a filmben.
Néhány hónap eseményeit dolgozza fel az alkotás, de minden hónapban más karakter van a középpontban.
Januárral indulnak az események, ahogy a valóságban is.
Az első hónapban egy lányra fókuszál a film.
A második hónapba egy újságíróra. Egy ateista zsurnaliszta, akinek a felesége hívő. Ez már eleve egy plusz szál, egy újabb konfliktusforrás. A nézőnek úgy is tűnhet, mintha a cselekmény eltávolodna a cím által is "beharangozott"-tól. Ez a megjelenítése a társas kapcsolatnak jól illeszkedik azon filmekhez, melyek közül néhány a 2018-as év bejegyzései között szerepel. Van köztük romantikus happy enddel, és realisztikus. Itt most, egy házaspár válságával ismerkedhetünk meg.
A következő hónap a március. Ennek az egyik főhőse egy pap. Ekkor már biztosak lehetünk, hogy nem távolodtunk el a megígért témától.
Persze, az hogy Andrej atya lenne márciusban a középpontban lehet felületes vélemény is. Hiszen a Makoveckij alakította vallásügyi előadó és a pópa viszonya erősen befolyásolja az első tavaszi hónap eseményeit. Érdekesen van ábrázolva az állam és az egyház képviselőjének viszonya. Mondhatni őszintén. Azt gondolom, mielőtt véleményt alkotnánk erről a kapcsolatról, azért alaposan végig kell gondolni az elhangzó dialógusok mondatait. Nehogy elhamarkodottan ítéljünk. (Meg ha alaposak vagyunk, akkor a végén nem is fogunk ítélkezni. Mert rájövünk, hogy mennyire igaza van /hogy stílszerű legyek/ Pál apostolnak: "Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más fölött ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!" Rómabelieknek írt levél 2,1  Simon Tamás László fordítása) És épp ezért kijelenthetem, hogy a március Andrej atyáé.
Majd eljön az április Nyikita Hruscsovval.
Hogy végül az utolsó hónapban, májusban, ismét a lány kerüljön középpontba. Ezzel, mintegy keretbe- és összefogja az egész alkotást.
 Ez a mozi olyan mintha több egymástól független független kis filmecskéből állna. De egy valami összefogja őket. A Csoda. Mindegyik hónapban a konfliktus a hit és a hitetlenség között van.
Látszólag ebből a kontextusban nézve a film vége, mintha kilógna. Abban az értelemben legalábbis, hogy nincs benne a hit-hitetlenség konfliktusa. Nincs már rá szükség. Kondrasev is, és a lány is tud mindent. A látható, a materialista álláspont erőszakos retorzióját, mintegy "győzelmét" láthatjuk. Az igyekezetet arra, hogy fenntartsa a változhatatlanság illúzióját. Miközben... Talán nem is nélkülözi május sem metafizikai értelmezés konfliktusát. Talán nem is lóg ki a sorból...

Minden hónap más-más szempontból mutatja meg nekünk ezt. Ezáltal lehetőséget ad számunkra, hogy dialektikusan tudjuk megközelíteni ezt a konfliktust. (Bár ez annyira idegen már napjaink korszellemétől. Ami épp erről a korszakról mond el nagyon sokat.)

A történelmi háttér


Az eredeti helyszín napjainkban
1956 januárjában járunk. Az Újévi ünnepkör ideje ez. Kujbisev városa. Ma Szamarának hívják ezt a települést. Kujbisev város, Cskalov utca. Valami történt itt, valami nehezen megmagyarázható. Annyira nehezen, hogy az akkori hatalom le is próbálta tagadni. Ideológiailag feldolgozhatatlan volt. A történet a mai napig megosztja az eseményeket ismerőket. Vannak akik szerint csoda történt, és vannak akik városi legendának, népi elbeszélésnek tartják. A Pravoszláv Egyház hivatalosan is elismert csodáról beszél. Ami körül mára egy jól kifejlett, gazdaságilag is kihasznált "iparág" fejlődött ki. De nem ez a lényeg. Hiszen ez csak a világias gondolkodású megközelítése a kérdésnek. Ami nem más, mint, hogy mi történt 1956 januárjában a Szovjetunióbeli Kujbisev városának Cskalov utcájában?             

Zoja Karnauhova a helyi vashengerműben dolgozó munkáslány, ateista hitvilágából fakadóan blaszmékikus módon viselkedett, és az égi igazságszolgáltatás azonnali beavatkozása következményeként kővé merevedett. 128 napig állt az újévi asztal mellett, mozdulatlanul, úgy hogy csak minimális életjelek mutatták azt, hogy még az földi emberek világában van.
Tekintettel arra, hogy a hruscsovi korszak legelején történt mindez, abban az időszakban, amikor a hitvalló és nemhitvalló egyháztagok gyanús ellenségnek számítottak, nagyon nehéz elfogulatlanságot feltételeznünk bármelyik féltől. Az egyházi értelmezés szerint, Zoja nem szent (legalábbis amikor ez az esemény történik, hanem egy bűnös, istentagadó, aki egy természetfeletti beavatkozás folytán megváltozik. Először testileg, majd miután teljesen visszatér ebben a jelenlegi világkorszakba (aion), majd lelkileg is. Magának a jelenségnek az egyik egyházi értelmezése az, hogy mivel a kommunista hatalom igyekezett vetélytársát teljesen diszkvalifikálni (a lelkekért folyó küzdelemben), és az egyház tagok között a félelem bénítóan erősödött. Ami emberileg teljesen érthető, hiszen ki szereti, ha agyonlövik, vagy Szibériába kerül kényszermunkára?
Így hát ha hallgatás van, akkor Isten a kövekből is támaszt fiakat. (Máté 3,9) Ha Ábrahám fiai, az Ígéret örökösei nem teszik a dolgukat, akkor az élettelen dolgok fognak beszélni. Ahogy kővé vált Zoja. Aki ateista létére, a beavatkozás után, egyfajta vallási reneszánszt indukált a Szovjetunióban. A Párt legfelsőbb demokratikus szintjén, az országos kongresszuson, is megemlítődött a jelenség.

Klavdija Petrovna Bolonkina Cskalov utcai házában újév estéjén fiatalok gyűltek össze. A fiatalok úgy gondolták, az ünneplés ok az alkoholos italok fogyasztására. Az ünneplő sokaság között ott volt Zoja is. Ő nem örült, úgy mint a többiek. Nemrég megismerkedett egy fiatalemberrel Nyikolájjal (Miklós).  A fiú megígérte a lánynak, hogy együtt töltik majd az ünnepet, de nem jelent meg. Ő nem volt ott a díszes társaságban. A vígadozó, táncoló ifjak nyösztették Zoját. Mit árul petrezselymet? Miért nem táncol ő is? Minek Nyikolájra várni? Úgysem jön el!
A lány - valószínűleg - indulatba jött, és kifakadt: Ha nem jön el, akkor Szent Miklóssal fogok táncolni!
Levette a falról az ikont és elkezdett vele táncolni. A jelenlévők úgy érezték, hogy ez túlzás, és megintették Zoját. Aki dacosan kijelentette: Ha van Isten, akkor büntessen meg ő engemet!
Rövid idő múlva huzat lett, furcsa zajjal és mintha villám csapott volna le a helyre. Amikor a jelenlévők magukhoz tértek, azt tapasztalták, hogy Zoja a szoba közepén áll, márványfehér és úgy szorítja magához az ikont, hogy az el nem vehető tőle. Úgy állt ott, mintha eggyé vált volna a padlózattal. Teljesen szoborszerű lett, bár a szíve vert. A baráti társaság kihívta a mentőket.
A kiérkező csapat egyik ma is élő tagja Anna Pavlovna Kalasnyikova volt. Az ő visszaemlékezése volt az alapja az egyházi vizsgálatnak is. Ő volt az egyetlen, akinek a vallomását jegyzőkönyvbe vették. A Cskalov utca 84. alatt történt események leírása tőle származik.
Anton  Jevgenyevics Zsogoljev (1965-) - aki könyvet írt az esetről - azt állítja, hogy személy szerint nem hisz ebben a csodában, mármint, hogy egy lány kővé változott akkor, de az hogy ez nem történt meg, nagyobb csoda, mintha megtörtént volna. Miért is?
Mert akkor egy meg nem történt eset bolydította fel a Szovjetunió (vallási) életét. Egy kitalált történet indított volna be egy vallási ébredést. Sokan egy pletyka miatt fordultak volna, menekültek volna ebben az esetben be az egyházba. Ami, mármint hogy felfokozódott a spirituális érdeklődés, az tény.
Szerafim atya
"Hogy ez a csoda megtörtént, szégyenletes számunkra, kommunisták számára..."
Volzsszkaja kommuna nevű városi újság idézi így M. Jefremot, az 1956-os év január 24.-én megjelent számában. Az cikk apropója a 13. Kujbisevi Pártkonferencia volt, ahol a város valláson alapuló zavargásairól volt szó. Magyarán, felbolydult a környék. (Nem ismeretlen dolog ez, mármint, az emberek izgatottan kezdek viselkedni, mert számukra fel nem fogható eseményeknek voltak a szemtanúi.) A fentebbi idézet az SZKP területi bizottságának első titkárának a szájából hangzott el.
A beszéd további részében arról van szó, hogy szerinte a hatóságok nem jól kezelték az eseményeket. Néhány öregasszony elterjeszti, hogy csoda történt, erre a helyi karhatalom körbe veszi a területet. A csodát látni akaró tömeget nem lehet feloszlatni. Nem akarnak elfogyni az emberek. Egyesek papokat akarnak beküldetni a házba, hogy orvosolják a helyzetet. Az első titkár szerint külső bujtogató áll(hat) az események mögött.
A konferencia úgy döntött, hogy fokozni kell a vallásellenes propagandát Kjubisevben és környékén. 1956 első nyolc hónapjában 2500 vallásellenes előadást és gyűlést tartottak ezen a vidéken. Alacsony hatékonysággal. Mindezt bizonyítja, hogy az év folyamán többször is téma a Párt területi szerveinél a probléma. A mozik látogatottsága erőteljesen csökken. (Nincs igény az audio-vizuális ópiumra.) Megállapítják, hogy minden erőfeszítésük kontraproduktív. Akik eleinte nem is hittek a csodában, azok közül is egyre többen fogadják el a megkövült lány történetét igaznak.
Húsvét előtt a kővé vált lány története már szamizdatban is megjelent. Az országban elterjed, igaz többféle verzióban. De az alaptörténetben, annak lényegi állításaival, mindegyik írás megegyezik.

Zoja nem töltötte a 128 napot mély hallgatásban. A szívverésén kívül más hangokat is hallatott. Időről-időre felkiáltott: Imádkozzatok, emberek! A bűneitekben haltok meg! Imádkozzatok! Hordjátok a keresztet, menjetek a kereszthez! A föld elpusztul, ringva, mintegy bölcső!
Az első naptól kezdve körbevette a rendőrség a házat, és csak engedéllyel lehetett bemenni oda. Állítólag egy neves orvost is hívtak oda Moszkvából. (Az esemény kezdetekor a helyszínre érkező egészségügyi dolgozók megpróbáltak injekciókat beadni Zojának, de a tűk eltörtek, mikor a lányba próbálták döfni.) Szerafim atyának nevezett személy sikeresen kivette a lány kezéből a képet. Ezt a papot utólagosan Szerafim Polozzal azonosítják, aki a város Péter-Pál templomának vezetője volt. Őt ezután az eset után nem sokkal férfiszeplősítéssel vádolták meg, és elítélték. Abban az időben ezzel a váddal rendszeresen indított eljárásokat a hatalom olyan papok ellen, akik nemkívánatosak voltak a rendszer üzemeltetői számára.
A rendőri kordon és a múló idő ellenére a tömeg nem oszlott. Az emberek éjjel-nappal ott álltak a ház körül.
Az 5. napon Hieronim episzkolát felhívta Alekszejev a vallási ügyekért felelős biztos és kérte, hogy egy prédikáció során ezt az esetet nevezzék nevetséges fikciónak. Mindezt Andrej Szavin, a helyi egyházmegye adminisztrációjának titkára állította visszaemlékezésében. Az ügyet Alekszandr Nagyezsgyinra bízták volna. Az egyházmegyei vezetés azt a feltételt szabta, hogy előtte Alekszandr atya személyesen hadd látogathassa meg a házat. Az állami hivatalnok gondolkodási időt kért, majd két nap múlva elállt az ötlettől.
Néhány nappal Húsvét előtt, egy idős ember ment a rendőr kordonhoz. A rendőrök nem engedték be. Az öreg következő nap is próbálkozott. Eredménytelenül. A harmadik napon - az Angyali Üdvözlet Ünnepén - a rendőrök beengedték az öreget. Az odament a lányhoz és megkérdezte, hogy elfáradt-e?
Nem tudni, ki volt az öreg. Röviddel ezután, Húsvét előestéjén, a lányon egyre több életjel lett láthatóvá. Bőrszíne megváltozott, izmait tudta mozgatni, majd elkezdett mozogni, járni. (Egy másik változat szerint, a padló a lábához "ragadt" és azt amikor a kórházban le akarták vágni a lábáról, elkezdett vérezni.) A földi életbe visszatért Zojától megkérdezték, hogy ki táplálta őt 128 napig, és ő azt válaszolta, hogy a galambok.
A lány jövőjéről többféle történet kering. Egyesek szerint Húsvét után három nappal meghalt, mások szerint egy pszichiátrián hunyt el. És vannak akik szerint Zoja még sokáig élt egy monostorban, és végül a Szentháromság-Szergij kolostorban temették el.

"Hiszek ebben a csodában!" - jelentette ki Szergej Makoveckij (a film egyik központi karakterét alakító színész) a film kapcsán tartott egyik közönségtájékoztató során.
De mit állítanak a kétkedők?
Azt, hogy nem lehet tudni mi történt abban a házban akkor 1956 januárjában. Hogy igaz amit a helyi párttitkár Mihail Jefremov állít, miszerint egy öregasszony találta ki az egész történetet. Meg, hogy Zoja soha nem is létezett.
Vagy ott van a tudományos magyarázat. E szerint a verzió szerint a lány mentálisan beteg volt. E betegség súlyosbodása miatt esett katatonikus stuportba.
Azután van egy olyan vélekedés is, hogy az újévi bulin tényleg táncolt egy lány egy ikonnal, és egy arra járó az ablakon keresztül meglátta, és azt mondta, hogy: Ilyen bűn miatt sóoszloppá válik majd.
És ez lenne a történet alapja.
A magam részéről, úgy vélem, hogy elég sovány magyarázatok ezek, tekintettel arra, hogy a dologból országos ügy lett. Szószerint. Két országos lap is (a Moszkovszkij Komszomolec is) foglalkozott a jelenséggel. Természetesen, a hivatalos értelezést propagálták. A rendszernek pedig egyértelműen az volt az érdeke, hogy eltagadjon mindent.
Érdekes tévképzetek élnek bennünk. Előítéletek. Azt gondoljuk, hogy a Szovjetunióban a hatalom teljes kontrollt épített ki az emberek felett. Tagadhatatlan, hogy próbálkoztak. De egyszerűen az országban tapasztalható méretek miatt ez teljesen lehetetlen volt. Voltak "nagyszerű" eredmények ezen a téren; ez nagyon sok tragédiát, szenvedést és halált okozott. De a hivatal, a hatalom teljesen soha nem tudta kontrollálni az országot. Még ma sem, a szétdigitalizált korunkban sem tudja. Hiszen olyan egyszerűnek tűnő kérdésre sincs pontos válasz, hogy hány ember él az ország fővárosában. A számok között nagyon nagy különbségek vannak. Miért írom ezt most? Mert ha élt Zoja, akkor sem volt nehéz a hatalomnak minden ráutaló dokumentumot eltüntetni. Nem hagyatkozhatunk a hivatalos papírok meglétére, vagy meg nem létére. Mikor ráadásul a hatalom érdeke a nemlét volt.
Száz százalékosan biztosat ebben a világban soha nem fogunk tudni erről a történetről. Hit alapon nyilatkozhat bárki is róla. Ez van.
Ugyanakkor egyháztörténelmi ismereteink alapján nem mondhatjuk, hogy példa nélküli lenne az eset. Egy Lukács nevű orvos írásából tudhatjuk, hogy egy Zakariás nevű pap (közel egy évvel a názáreti Jézus születése előtt) megnémult - mintegy kilenc hónapra -, mert templomi szolgálat közben egy mennyei jelenés szemtanúja volt. Savonarola - aki szinte Assissi Ferenc kortársa volt - kritikusan viszonyult felekezete vezetőinek elvilágiasodott életéhez, bátran prédikált arról, hogy mi is valójában a keresztényi életvitel; és ezért felakasztották, majd máglyán elégették (teljesen jogszerűen, hiszen a Szent Inkvizíció Hivatala intézte az eljárást), erről a szerzetesről például feljegyezték, hogy előfordult vele, hogy prédikálás közben megmerevedett. Volt, hogy percekre, de volt hogy több mint egy órára. Amikor elmúlt nála ez az állapot, akkor úgy és onnan folytatta a prédikálást, ahonnan abbahagyta. Mintha megszűnt volna egy időre számára az idő...
Vagy az előbb említett Lukács egy másik írásában (Apostolok cselekedetei) azt állítja, hogy egy Saul nevezetű egyénnek megjelent a feltámadott Jézus Krisztus, és szólt hozzá és ezután Saul egy időre elvesztette látását. Miután visszajött a látása, környezete azt tapasztalta, hogy Saul már nem az, aki volt. Nagyon nem az. Azt mondják egyes teológusok, hogy a mennyei csoda mindig az Istent dicsőíti, és pozitív változást hozz az emberek életében. Amelyik csoda - csoda az amikor a természeti törvények hatálya felfüggesztődik és olyan dolog történik, ami egyébként nem történhetne meg - nem ilyen, az nem Istentől van.
Szerintetek lejárt a csodák ideje?     




Megjegyzések a film feliratához


Прощёное воскресенье  Megbocsátás Vasárnapja
Az ortodox felekezeteknél  - így a pravoszláv egyházban is - a nagyböjt előtti vasárnapot nevezik így. Ismeretes egy másik megnevezése is, ez a Vajhagyó Vasárnap. Ez a vasárnap egyúttal a Maszlenyica utolsó napja. Az utolsó nagy evés-ivás, a palacsintás asztaloktól való elbúcsúzás napja ez.
A liturgikus ünnep célja, hogy a hívők tisztázzák egymással konfliktusaikat, letegyék egymás iránt érzett negatív indulataikat. Egymásnak megbocsátva, erkölcsileg tisztán kezdhessék meg a böjti időszakot
"Mert ha megbocsátjátok az embereknek vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok.
Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket."
                                                   Máté Evangéliuma 6,14-15   Simon Tamás László fordítása

Hagyományosan ezen a vasárnapon emlékeznek meg a templomokban arról, hogy Ádám és Éva - engedetlenségük, lázadásuk miatt - elhagyták az Édent.
Nem ez az ortodox húsvéti ünnepi kör első eseménye, hiszen a Triódium összesen tíz hetet ölel fel. (Kilenc hét és a Nagyhét.) Elnevezést arról a speciális szertartáskönyvről kapta, amelyet csak ennél az ünnepség folyamnál használnak a papok.
A három előkészületi hét csúcspontjai:
1. Vámos És Farizeusok Vasárnapja. Ezzel a nappal kezdődik az ünnepkör.
2. Tékozló Fiú Vasárnapja
3. Húshagyó Vasárnap. Ekkor a Végítélet kerül a liturgia fókuszába.
4. Vajhagyó Vasárnap Lezárja az első, háromhetes, ciklust, és felkészít a Nagyböjtre. Az úgynevezett Alkonyati Szolgálat, a Megbocsátás Vecsernyéje kezdi el azt. Ezen az eseményen legelőször a szolgáló pap kér bocsánatot mindenkitől, akit szándékosan vagy akaratlanul megbántott, megsértett.
Majd ezután a hívek ugyanezt cselekszik egymással.
„Felragyogott a te kegyelmed, ó Urunk, fölragyogott a mi lelkünk megvilágosítása; íme, itt az alkalmas idő, ím, itt a bűnbánat ideje! Vessük el a sötétség műveit, és öltsük fel a világosság fegyvereit, hogy átkelvén a böjt nagy tengerén, eljussunk a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus harmadnapi feltámadásához, aki üdvözíti a mi lelkünket.”

A népi vallásosság e naphoz még a következő szokásokkal járul hozzá:
Nem bízzák a véletlenre, vagy az egyén memóriájára a dolgot, hanem ezen a vasárnapon megkérdezik egymást, hogy mivel vétkeztek egymás ellen. Megbeszélik az elmúlt év során kialakult konfliktusaikat, nézeteltéréseiket. A nap folyamán ellátogatnak a temetőbe.
Szokás volt ezen a napon a fürdőbejárás is. Ilyenkor az ünnepi (maszlenyica) ételek maradékát vagy elégették, vagy a jószágnak adták. Az edényeket alaposan elmosták. A mulatságokhoz használt jelmezeket elégették, a hamuját szétszórták a mezőn.

Iljics lámpája  лампочки Ильича
A szokásos dilemma. Mi legyen ezzel a kifejezéssel? Megtartsam, vagy írjam csak bele a szövegbe frappánsan azt, hogy: izzó, esetleg, hogy lámpaizzó. Mi a cél? Egy általános (esetleg egyszerűsített) fordítás, vagy azért meg kellene próbálni megőrizni itt-ott a szöveg sajátosságát? Ez a szovjetizmus a mai napig használatos a közbeszédben, de egy kicsit módosult tartalommal. Ha egyszerűen izzót, vagy villanykörtét írok, akkor egy kicsit meg is hamisítom a dialógust. (Viszont instant fogyasztható.) Mert csak a mai közbeszédben használják az Edison izzó elnevezésére. Megtartottam hát.
A film első felében már kikerülhetetlenül ízelítőt kap az orosz anekdotakincsből. Ízlelhetjük, ismerkedhetünk az orosz humor eme forrásával... Ami az én értékítéletem alapján (de ezt ne áruljátok el nekik!) kicsit gyengécske. Hogy finoman fogalmazzak. Érteni értem, csak nem igazán értékelem (sokra). Sajátságos, mint az angol humor. (Amit viszont jobban.) Viszont a szarkazmusuk bejön, viszont az is olyan light-os olykor-olykor. Már a mindennapjaim során tapasztalt(és alkalmazott)hoz képest.
Szóval, itt van egy kifejezés, amely ismeretével és használatával pikánsabbá tehetjük szókincsünket, és a bennfentesség látszatját is kelthetjük anyanyelvi környezetbe. Ismerkedjünk meg Iljics lámpásával!
Amikor az első elektromos (vagy más névvel villany) izzók megjelentek a Szovjetunió kolhozainak alkalmazottai és a parasztság körében, akkor valaki elnevezte ezeket az újdonságokat ezzel a frappáns névvel. Ez egy hivatalos helyről származó, propagandisztikus céllal terjesztett kifejezés.
"Была коптилка да свеча — теперь лампа Ильича." Volt (már) füstölőtől gyertyáig (minden), most Iljics lámpája van."
1920-ban Kasino (Moszkvai Körzet) faluban átadják (1920.11.14.) az első szovjet villamos erőművet. A helyi parasztok saját maguk építették. A átadón megjelent személyesen Vlagyimir Iljics Lenin - aki pénzzel támogatta a projektet -, és felesége Nagyézsda Konsztantyinova Krupszkaja is. Innen származik az elnevezés.
Az Iljics lámpája eredetileg egy plafonból lelógó kéteres vezetékből, és a vezeték végén lévő foglalatból állt. A vezetékek szigeteltek voltak, és (talán esztétikai szempont miatt is) össze voltak sodorva. A foglalatba betekerve egy villanykörte (E27-es izzó). A kapcsológomb a porcelánfoglalatba volt beépítve.Így, be- és kikapcsoláshoz fel kellett nyúlni az izzóhoz.

ZiMa ЗиМ vagy ЗиМа (A második variáció már egy kis nyelvi bon mot is. Zima jelentése tél.)
GAZ-12 ZIM szovjet felső kategóriás limuzin. Az 1950-es 1960-as években gyártották a nomenklatúra számára. Mint a neve is mutatja a Gorkiji Autó Gyárban (GAZ) készítették. összesen 21527 darab készült belőle.
ZiMa azaz GAZ-12 ZIM
Akathistos
Az ortodox liturgia egyik himnuszfajtája. Nem zeneileg, vagy dallamvilágában különbözik a többi vallásos énektől, hanem abban hogy elhangzásakor mindenkinek állva kell lennie. Ez alól csak a nagyon idősek és a betegek kivételek. Az ortodox liturgiában meg van szabva, hogy mikor kell feállni, meghajolni, mikor lehet ülni. Kívülálló számára ez bonyolultnak tűnhet eleinte. Bizonyos esetekben van mérlegelési lehetősége a hívőknek. Ám az akathistosz himnuszok és az Evangélium felolvasása ideje nem ez a kategória.

"Ezeknek a pederasztáknak, akik a minisztériumba ülnek a jó édes anyjukat!"
Az eredeti szövegben azért ennél vaskosabb kifejezés hangzik el. A покажу кузькину мать Hruscsov szavajárása volt. Főként az ideológiai, politikai ellenfele kapták meg ezt a jelzős szerkezetet. Érdekes jelenség volt, hogy az orosz köznyelvbe már a '30-as évektől észrevehetően benyomul a szleng. A börtönök jassznyelve. Ezzel pérhuzamosan az emberek egymás közötti kommunikációja is eldurvul, Egyre keresetlenebb jelzőkkel illetik egymást. Ebben a jelenségben kulcsszerepe van annak a ténynek, hogy egyre több kulturálatlan személy jut politikai befolyáshoz. (A mai magyar parlamentben ülők is olyan hangot engednek meg egymással szemben, amit a hétköznapi emberek nem. Ennek oka, hogy az utcán, vendéglátóhelyen az ilyen stílussal könnyen megrázza a delikvens a pofonfát. Politikusinak "merészsége" a tahóságukon kívül abból eredhet, hogy elhitték magukról, hogy érinthetetlenek. De mint a történelmi tapasztalatok is mutatják, hogy mindig felfuvalkodottság előzi meg a bukást. Az alapvető tiszteletet nem elvárni kell, hanem megadni és viszonozni.)
A Hruscsov által gyakran használt kifejezésnek van fenyegető jellege. Eme idióma eredetére több magyarázat is ismert.  Az egyik szerint Kuzma egy bosszúálló, haragtartó személy. (Ebben az esetben: a kuzmácskának az anyját.) Az anyukája láthatatlan és a ház tűzhelye felett tanyázik. Ezzel a felkiáltással próbálták elijeszteni. Másik verzió a kuzkával hozza összefüggésbe. Ez egy korbácsféle, amivel az esküvő napján a vőlegény kezébe kerül, és ez jelképezi a házasság erejét.
Néhány finnugor nyelvben (komi, udmurt) ezt a kifejezést az ördög megnevezéseként használják.
Egyesek összefüggést látnak a bolgár nyelv lárva szavával. Csak, hogy néhány lehetséges eredete említsek.
Tehát, Hruscsov mikor ezt a kifejezést használta, mintegy népieskedett. A nép egyszerű gyermeke szerepben tetszelgett. Populista volt.

Hetedik ötéves terv
Az 1959-1965-ös időszakra vonatkozik.

Befejezés

Nem gondolom, hogy túl széles kör venné majd a bátorságot, hogy megnézze ezt a filmet. Hiszen nincs benne csihi-puhi. Nem ömlik a vér, nincsenek meztelen női keblek benne. Ja, és ráadásul orosz! És ami orosz, azt tudjuk jól... Hiszen évszázadok óta sulykolja belénk ezt a propaganda!
Szóval, ez egy nagyon jó film. Nem nehéz befogadni, mégis szól valamiről. Nagyon sok mindenről szól, mégsem nehéz értelmezni. Egy nagyon jól elkészített alkotásról van szó. Sokat akar fogni, nagyot akar meríteni... És sikerrel teszi mindezt.
Annyi mindent lehetne írni róla. Nem teszem meg. Nem merítem ki, meg se próbálom kimeríteni eme kincsesbányát. Ha akarom az Állam és az Egyház viszonyáról szól. Ha akarom emberi karakterekről. Ha akarom hitről és hitetlenségről. Apropó, hitetlenség! Érdekessége ennek az alkotásnak az is, hogy nem mindig az a hívő, akinek annak "kell" lennie. A pap egyszerre hitetlenkedik, miközben a materialista ellenfele... Nem. Nem hívő. Ennyire nem banális a forgatókönyv. Nem. A materialista tudja, hogy nincs alapja a materializmusának. Mégis erőlteti az ideológiáját. És ettől lesz a pópával való konfliktusa érdekes. A benne, és a pópában is meglévő ellentét, miközben egymásnak feszülnek. Vagy ott van Hruscsov karaktere. A viharba kerülő repülőn tett kijelentéseire gondolok: Az intellektusával dolgozó embernek tudni kell imákat.
Azt tudtátok, hogy a bolsevik párt első és másodgenerációs vezetői nem voltak materialisták?
Az idős Sztálin tivornyáin részegen egyházi dalokat énekeltek. Vannak akik azt állítják, hogy a Generalisszimusz soha nem mondta, hogy nincs Isten. Mégis, a párt tömegeitől elvárták, hogy materialisták legyenek. A propagandájuk azt állította, hogy nincs Isten. Konfrontálódtak, üldözték azokat akik életvitelszerűen Isten emberei voltak. Hát nem érdekes? Nincs ebben ellentmondás?
Vagy ott van az Eszme egyik főideológusa: Karl Marx. Aki egy aposztata keresztény volt. Gyermekkorát biblikus környezetbe töltötte (nagybátyja rabbi volt), ifjúként ódát írt a Teremtőről, majd megtagadta evangélikus hitét, és elhatározta, hogy ledönti a Mennyei Trónt. (Erről azért nem igazán beszéltek a Foxi Maxi képzőkön.) Erre tette fel az életét. Érdekességként megemlítem, hogy van a filmben egy nagyon hasonló karakter.
Szóval, egy érdekes téma és az abból készült jó film. Nagyszerű színészi játékok és érdekes gondolatokat kínál ez az alkotás.
Megnézitek a filmet?
Szerintem, megéri.  

Ünnep

Georgij Alekszandrovics Voszkreszenszkij családjával Leningrádban él. Nincs ebben semmi különös, még akkor sem, ha 1941 végén járunk. A német csapatok (finn szövetségeseikkel) körbezárták a várost. Azok akik a városban maradtak, nélkülöznek. Nem olyan ritka dolog ez ostromlott városok esetében. G. A. Voszkreszenszkij azonban nem egy hétköznapi alak. Tudós. Tudós, akit a hadiipar foglalkoztat. Ő és családja így különleges ellátásban részesül. Hiszen tevékenysége nagyon fontos a Hon védelme számára. A biokémikus fegyver előállításán fáradozik. Ám, most nem ennek van itt az ideje. Közeledik az Újév. Közeledik az ünnep. Kezd összegyűlni a család. Kiderül, hogy nem egészen olyan meghitt ünneplés lesz ez, mint ahogy felesége Margarita eltervezte. Először a fiúk jön haza, és nincs egyedül... Azután megjelenik a lányuk, aki szintén egy idegen hoz magával. És ezzel nem tervezett gondok is tiszteletüket teszik a meghittnek tervezett családi ünnepségen. Egy érdekes családi dráma bontakozik ki a szemünk előtt. Nem dörögnek a fegyverek, nincsenek robbanások, mégis időnként igen parázs a hangulat. Nem is háborús film ez. Játszódhatna békeidőben is. Mert a lényeg: az emberek közötti kapcsolat. Családon és a társadalmon belül is.
Nem kell neobarbár barna(vagy fekete)ingesnek lenni ahhoz, hogy az emberek gyomra időnként görcsbe ránduljon. A filmet nézve, időnként fel-felötlik az emberben, hogy ki is a család Hitlerje. Mitől, kitől dühöng a konyhai fasizmus. Mindezt szarkazmussal megspékelve. Érdekes egyveleg lesz ebből, de legalább nem fekszi meg az ember gyomrát. Megemészteni, átgondolni a mondanivalót, ráér egy kicsit később is. Nem gyorsan oldódó, instant mozi ez. Szánni kell rá egy kis időt.
Hova fut ki a történet? Talán nem is igazán ez a fontos ebben a filmben. Hanem az emberi kapcsolatok ábrázolása. A gazdag félelmei a szegénytől, a szegény megdöbbenése a "luxus"-tól. Egy olyan filmet láthat az érdeklődő, amelyben időnként, - ahogy ezt annak idején sokszor hallhattuk - fokozódik a drámai feszültség. Hiszen sokkal többről szól ez az alkotás, mint az egyenlőtlenségek leleplezése. Tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember elgondolkozzon - már ha igénye van erre - sok mindenről, olyan dolgokról, amikről közvetlenül nincs is szó a filmben. Én szeretem az ilyen alkotásokat, - a barátaim szerint túl sokat agyalok, túl sokat jár az agyam - épp ezért, de tudom, hogy nem mindenki ilyen, mint én. És ez nem is baj.)))
Nem vérpistikéknek való ez a mozi. Még ha 1941 végén, Leningrádban játszódik is a történet. Hiszen a fókuszban egyáltalán nem a háború áll.

Az alkotók a film elején és a végén is - gondolom, biztos ami biztos alapon - felhívják a nézők figyelmét arra, hogy ez az alkotás saját zsebből lett finanszírozva. Ahogy mondani szokták, egy független filmes alkotással van dolgunk.
Arra kérik a nézőket, hogy aki gondolja, támogassa őket. Egyrészt, hogy az Ünnep költségei megtérüljenek, másrészt a következő filmes projektjüket is elkezdhessék. Ez olyan szépen hangzik...
A művük végén arról is szót ejtenek, hogy miért is nem hagyományos módon kívánják a nézőikhez eljuttatni művüket.
"- Arról álmodtunk, hogy a szokásos módon érje el önöket ez a film.
- Először a mozikban.
- De a tévés propagandisták beleavatkoztak. Nácizmussal és történelem hamisítással vádoltak minket. Az ügyészséghez fordultak, hogy tiltsák be a mozinkat, de mi ahogy látják, megtaláltuk a módját, hogy eljusson önökhöz..."
Azért lássuk be, ez a dialógus elég súlyos állításokat tartalmaz. Úgy gondolom, érdemes közelebbről is megvizsgálni ezeket.
Az alkotók gyakorlatilag azt állítják, hogy művüket betiltották illetve, hogy elindult a betiltás folyamata. Kik? A tévés propagandisták feljelentése alapján az ügyészek. Álljunk meg itt egy szóra! A tévés propagandista (телепропаганда) kifejezést, amit használnak, számomra elég behatárolatlan fogalom. Nem derül ki ebből az expozéból, hogy milyen Ilyen-Olyan Sóhivatal tisztségviselőiről (чиновники) van-e szó, vagy ez csak egy általánosságban használt szlengkifejezés. Behatárolhatatlan és sejtelmes kifejezés. Azt gondolhatunk mögé, amit akarunk. Miért nem adták meg a hivatal pontos nevét? Persze, jogilag támadhatatlan az egész kifejezés (és egyúttal korrektebb is, mint a magyar médiában megjelent verzió, de erről később): de itt a telepropaganda hivatalnokai beavatkoztak (Но тут вмешались чиновники, телепропаганда.)
Mivel vádolta őket az ügyészség? Azok még semmivel, de a feljelentés például nácizmussal. A szöveg itt is homályos. Nem tudni, hogy milyen kontextusban írták le ezt a kifejezést, ha egyáltalán leírták a bejelentésen. Úgy vélem, hogy ezzel az állítással érdemben nem lehet foglalkozni. Mert ez így csak vagdalkozás. Szimpla hangulatkeltés.
Mi van még? Történelemhamisítás.
Nos, ez speciel telitalálat. Kár lenne tagadni. De kell-e történelmileg hitelesnek lennie egy művészeti alkotásnak. Szerintem, nem árt. De, és amennyiben eltér (és miért ne térhetne el) a valódi események, vagy karakterek ábrázolásában, nem árt ha valahol az alkotáshoz kapcsolva megjelenik a tájékoztatás erről. Valami olyasmi, hogy kitalált karakterek, események vannak ábrázolva a filmben. Nem ördögtől való ez, van erre - nem is kevés - példa a filmtörténetben.
William Shakespeare királydrámai világhírűek. Ám az ezekben szereplő karakterek, bár sokszor valós történelmi személyek nevét viselik, mégis kitaláltak. Lazán kezeli a történelmi eseményeket is az avoni hattyú. Ezért ki is érdemelte a Tudor-ház propagandistája címet. Általában nem az irodalommal foglalkozó szakemberek nevezik így, hanem a történészek.
Id. Alexandre Dumas híres regénye a Három testőr. Valós történelmi eseményt dolgoz fel, de ő is elég lazán kezeli a történelmi hűséget. A regényben jegyzetként mégis szerepelnek korrekciók. De igaz ez a Bragelonne vicomtera és a Húsz év múlvára is. A film készítői nem ezt az utat választották. De miért nem?
Milyen hibákat vétettek? (Hogy szándékosan, vagy esetleg véletlenül? - erre még visszatérek.)
A történet Leningrádban játszódik. Ez elhangzik a filmben is.
A történet egy házban játszódik, amely 15 km-re van a várostól. A valóságban ez a ház vagy a németek által megszállt területen, vagy a frontvonalon állt volna. Autójukkal közlekednek, amit teljesen kizárhatunk. Sem egy mikrobiológusnak, sem bármely családtagjának biztos nem volt lehetősége az autó használatára. Pláne nem napi szinten, és természetesen saját kocsija sem lehetett.
A várost szinte hermetikusan elzárták a német és a szövetséges csapataik. Télen a Lagoda tavon keresztül érkezett csak ellátmány a városban. Ezen az útvonalon evakuálták ki az embereket.
Az evakuáltak létszáma 1941-ben 773384, 1942-ben 411079, 1943-ban 97608. Az első évben 261246-an menekültek a városba. Remélve, hogy odáig nem fognak elérni a háborús cselekmények. Ám ez a létszám drasztikusan lecsökkent, mikor bezárult az ellenséges gyűrű a város körül. Ezután is érkeztek a városba emberek, de ezek főként egyenruhások voltak, vagy más hivatalos szerveknél szolgáltak. Teljesen elképzelhetetlen, hogy bárki csak az ünnepekre a városba tudott volna utazni. Mint például a vőlegény. A városba költözők száma 1942-ben 2782, míg 1943-ban 40188 fő volt.
Legendásan hírhedt az éhezés nagysága, amely a várost sújtotta az ostrom 900 napja alatt. Akkora dőzsölés elképzelhetetlen volt, főként egy mikrobiológus és családja számára, mint ami a filmben megjelenik. Sült csirke, burgonyás heringsaláta, káposzta, szalonna... A fekete humor az éhezés kapcsán is megjelenik a filmben. Ugyanakkor ez egy fontos morális kérdést is felvett. Lehet-e, szabad-e viccet űzni mindenből? A válasz, hogy persze lehet, de nem szabad. Ez az én véleményem. Vannak dolgok amikkel nem viccel az ember. Nem az a fekete humor lényege, hogy tabudöntögetően mindenből viccet próbálunk csinálni. Az ilyen "tabudöntögetések" legtöbbször ízléstelenségbe torkolnak. Persze, ilyenkor általában az szokott lenni, hogy aki ezt szóváteszi, azt lehurrogják, mondván nem érti a művészetet. Biztos? Egy szokatlan megközelítési mód kritikátlan ajnározása nem lehet (csak szimplán) sznobság?
A Hazáért elesettek 1941-1945 - moszkvai emlékhely

(A leningrádi ostrommal kapcsolatos adatok, amelyek e bejegyzésbe megjelennek Dr. Bálint József: 900 nap a 300 évből Leningrád című könyvéből származnak. A könyvet az Agroinfo Kiadóház adta ki 2003-ban. ISBN 963 502 778 8)

Összességében a sok kis apróság a filmben, amiknek (egy részét megemlítettem) a felsorolása kukacoskodásnak tűnhet, igen is alkalmas arra, hogy egy hamis összkép alakuljon ki (a történelmi tényekben járatlan ember számára). Tekintettel a filmes előzményekre, - mondjuk például a 2006-os  Hitler kaput!-ra, amit a téma szintén nem standard megközelítése miatt ugyancsak botrányt kavart - úgy vélem borítékolható volt, hogy lesz egyfajta negatív reakció a hivatalos fórumok felől. Nekem olyan érzésem van, hogy a film készítői el sem akarták ezt kerülni. Sőt, inkább rájátszottak erre. Reklámhordozónak tekinthették a hivatalos reagálásokat. (Bennem vannak erős kétségek az állítólagos betiltási procedurával kapcsolatban is, de nemsokára rátérünk azokra a tényekre, amik ezeket a kétségeimet alátámasztják. Ráadásul csak elindult egy jogi folyamat, ami a vizsgálati fázis kezdetén van/volt, tehát a kimenetele eléggé kétséges. És mint később rá is térek, a rendező nem is ezzel indokolta azt, hogy közkincsé tette művét.) Azt gondolom, hogy a "balhét" nagyon könnyen elkerülhették volna az alkotók, - ha akarták volna - anélkül, hogy a mű mondanivalója egy cseppet is sérült volna. Ráadásul biztosra mentek. Hiszen nem csak az állami hivatal(ok) részéről érkezhető kritikát igyekeztek kiprovokálni, hanem egyházi vonalon is "próbálkoztak". Nem példanélküli ez a közelmúlt orosz filmes reklámjainál. A Matildánál például bejött. Ott ha nem is a Pravoszláv Egyház, de egy kis vallási csoportocska ráugrott a filmre. Ennél az alkotásnál nem eddig nem történt meg. Az alkotók a blaszfémiáig nem jutottak el, mértékletességet tanúsítottak. A mikrobiológus családneve rendkívül érdekes ebből a szemszögből nézve. Illetve van egy kis odaszúrás egy a pravoszláv egyház szerint csodának minősülő esetre, és annak filmes feldolgozására. (De erről majd a következő bejegyzésemben lesz szó. Ne rohanjunk előre!) Elmondhatjuk, hogy időnként kicsit tiszteletlen az alkotás, de ez a kis szurka-piszka nem teszi bántóvá, inkább ad egyfajta intellektuális élvezetet. 
Azt láthatjuk, hogy a filmben számtalan olyan hiba van, ami miatt a filmbeli körülmények köszönő viszonyba sincsenek a valós körülményekkel. Ugyanakkor semmi nem indokolta, hogy Leningrádnak nevezzék azt a várost, ahol a szereplők élnek. Nevezhették volna bármi másnak, a történet szempontjából ez egyáltalán nem lényeges. Ha meg sem említenek városnevet - vagy fiktív nevet adnak neki - akkor se lenne semmi. Nem ad semmit a történethez. És ebből a szemszögből nézve, ez nem más mint szimpla provokáció. Mintha valami olyasmit akartak volna elérni, mint amire maguk utalnak a film végén. Hogy miért? Nem zárnám ki a promóciós megfontolást. Kiábrándító ebbe belegondolni?
Mindezek ellenére egy nagyon jó filmet láthat az, aki veszi a fáradságot és megtekinti azt. Jó a sztori, hiteles a díszlet és nagyszerűek a színészek. Georgij Voszkreszenszkijt a Gogol trilógiából is ismerhető Jan Capnyik alakítja (abban az alkotásban ő volt a doktor). De a Jég Szevájaként is találkozhattunk már vele. (A SzuperRosszakat már meg se merem említeni.) Feleségét Margarita Voszkreszenszkaját Aljona Babenko (többek között: Ekipázs 2016; Apostol; Amiről a férfiak még beszélnek), fiát Pável Tabakov (Oleg Tabakov fia), lányát Anfisza Csernih alakítja. Mását Anasztászija Csisztjakova formálja meg. Neki, Tabakovval és Csernihhel ellentétben (akik elsőfilmesek), rengeteg tapasztalata van a mozgóképes színművészetben. Végül, de nem utolsósorban itt van nekünk Tyimofjev Tribuncev! A Szerzetes és az ördög megvan?)))
De a forgatókönyvíró-rendező Alekszej Kraszovszkij vagy az operatőr Szergej Asztahov is letett már ezt-azt az asztalra. Az operatőr legismertebb munkája a blog olvasója előtt a Párbajozó című film lehet.
Csernih, Babenko, Capnyik
Akkor a "betiltásról"/feljelentésről ejtsünk pár szót. Említettem már, hogy a film végén elég homályosan fogalmaznak a betiltást kérő hivatalról és annak tisztségviselőjéről. A Novaja Gazeta 2018.12.31.-ei tudósítása szerint Andrej Turcsak - aki az Egységes Oroszország párt tanácsának titkára - és Mihail Mjagkov - aki az Orosz Hadtörténeti Társaság (РВИО) vezetője - kérték, hogy ne lehessen bemutatni a filmet. (Ez azért nem egészen az a kategória amiről a rendező és a vezető-operatőr beszél a filmben.) Beadványukban nehezményezik, hogy emberi tragédiából nem ízléses vígjátékot készíteni. (Az alkotók védelmébe azért annyit megjegyeznék, hogy nem alpári stílusban nyúltak a témához. Igazából nem is kacagtató a film humora, hanem inkább fanyar. És nem is fő célként jelenik meg. Ugyanakkor az alkotásban a történelmi hűség erősen megkérdőjelezhető.) Ugyanezen írásban megtudhatjuk, hogy a 2018 év végi magnyitorszki katasztrófa miatt, a rendező úgy döntött, hogy elhalasztja filmje bemutatóját. Ezt Kraszovszkij december 31.-én egy Facebook üzenetben közli. Arról ír, hogy nem lehet úgy tenni, mintha nem tudna arról a katasztrófáról, amely Magnyitorszkban történt. Felrobbant egy ház, emberek haltak meg. Az eltűntek száma 68. Nem tudja, lesz-e országos gyásznap, de az már tudható, hogy az állam 100 000 rubeles segélyeket utal ki az áldozatok családjainak. A katasztrófa miatt bánatos, és úgy gondolja nem ez a megfelelő időpont arra, hogy egy vígjátékot bemutassanak. Még akkor sem, ha nem is olyan vicces, mint az Ünnep. A mozi forgalmazásával kapcsolatos tárgyalásokat a befektetőkkel lezárja. Nem tudja mikor lesz bemutatva a film. Van elképzelése (az álom szót használja, ahogy a film végén is), de konkrétum még nincs. A bemutató új időpontját majd közzéteszi. Állítása szerint döntése összhangban van Asztahov akaratával. Ugyanezen a napon feltölti a filmet a Youtube-ra.
Mindez azért egészen más, mint ami a magyar médiába is átjött, és nagyon más mint amire az ember gondol a filmet nézve. ("Retorziótól tartott ezért a Youtube-on mutatta be új filmjét egy híres orosz rendező" címmel jelent meg egy írás a 444-en. Forrásként az MTI-t és önmagukat megjelölve. Jó példát mutatva ahhoz, hogy kell félinformáció alapján "hírt" kelteni. Kábé 20 másodperc alatt eljuthatott volna a szerző a rendező Facebook-os bejelentésééig. De minek? Ha ki is lehet találni mi történik a világban... Az Index cikke, bár jópár mondata szó szerint megegyezik a másik írással - nem tudom, és nem is érdekel, hogy ki kit "idézett" - egy fokkal talán korrektebb, ugyanakkor itt még forrásmegjelölés sincs. Ami nem gond, mert nem tudományos műről van szó. Viszont a hangulatkeltés mindkét írásra jellemző.)
A tanulságot mindenki vonja le maga.


Magyarázat, érdekesség a felirathoz

"- Cserepovecből?
  - Cserepovecből."
Így áll a feliratban. Az eredeti szöveg szerint:
- Из Череп-овца?
- Из Череповца.
Ez egy szójáték vagy... Csak az édesanya incselkedik az öntudatos lányával:
- Juh-koponyából?
- Cserepovecből.
Cserepovec városa a Vologdai terület, Cserepoveci járásának legnagyobb városa. Moszkvától északra található, napjainkban több mint 300 000 lakosa van.
E párbeszéd anya és lánya között zajlik le. Így leírva nem tűnik valami nagy dolognak, ám a filmet nézve és hallgatva ott a helyén finoman, de szúr. Az anyát alakító Babenko jól végzi a dolgát. A karaktert tökéletesen hozza a film egész ideje alatt.
A másik ilyen "finomság" ugyanettől a szereplőtől, az ahogy a lánya vőlegényét kezeli. Ezzel kapcsolatban megjegyeznék valamit. A leendő vőt többször is Vitalij Morozovicsnak hívja. Számomra nem egyértelmű, hogy Morozovics valódi apai neve-e a férfinek, vagy csak nő nevezte-e el így. Hiszen legelőször, mint Gyed Maróz (Fagy Apó, vagy a klasszikus magyar elnevezéssel Télapó) tűnik fel a kérő a színen. Magam nagyon erősen gyanítom, hogy nem valódi névről van szó. A "névadás" nagyon is beleillik a hölgy stílusába.

A filmben az ünnepi vacsora közben elhangzó dal, a Mezőm, a mező, zenéjét I. Kovren szerezte, a szövegét A. Maszlenyikov írta 1937-ben.


Bár nem feladatom mások pénzügyeivel foglalkozni, de tekintettel arra, hogy a film készítői ingyenesen elérhetővé tették ezt az alkotást - és a végén maguk kérik, hogy akiknek tetszett ez a film és késztetést éreznek arra, hogy további alkotásaik létrejöttét segítsék, azok támogassák anyagilag őket - így néhány infót megosztanék még. A Kinopoiszk szerint a film közel 4 millió rubelbe került. Ami az első hónapban már meg is térült, az orosz Wikipédia szerint.
Íme az anyagi támogatás lehetőségei:
Szberbank számlaszám: 5469 3800 7030 3101 (Алексей Олегович Красовский)
https://www.donationalerts.com/r/alkras
https://paypal.me/alkras (alkrasss@gmail.com)
https://money.yandex.ru/to/410013518953856
https://qiwi.com/p/79151292435
Ne felejtsék el megjegyzésként odaírni: благотворительность; hogy megkönnyítsék számukra az azonosítást, hogy tudhassák mire szántja az adományozó az összeget. Úgy vélem, a blogba ennyi reklám belefér...

Bár az is igaz, hogy számomra nem teljesen egyértelmű mit is akartak, mit is akarnak az alkotók elérni ezzel a gerjesztett médiakampánnyal. Nem kóser teljesen a történet...

Gogol.Szörnyű bosszú

Elvégeztetett.
Elkészült a harmadik részhez is a magyar nyelvű felirat. Íme, most már teljes a mű.
Most már véleményt formálhatunk az alkotás teljességéről. Felelősségteljesen.

Szerencsére nem kell spoilerezni ahhoz, hogy az ember írjon erről az epizódról. Kedvcsináláshoz nem kell tartalmat megosztani. Hiszen az előző két epizód már megmutatta, mit várhatunk a harmadiktól. Legfőképpen befejezést.
Vagy az alkotók élnek a thriller-horror-misztikus alkotások elcsépelt be nem fejezésével?
Hiszen a lovas személye, én úgy gondolom, a kezdetektől (Gogol.Kezdet) sejthető volt. Ezt a sejtést természetesen megerősítette a második epizód. Hogy a harmadikban nyilvánvalóvá váljon. Mert a lovas nem más, mint...

Fanyalogtam eleget az előző két rész kapcsán. De! Nem készültek volna el a feliratok, ha nem fogtak volna meg az alkotások. Fanyalogtam, és titokban vártam, hogy valaki rám ír: Te! Mit akadékoskodsz? Jók ezek, mert...
Azt gondolom, sokkal több van ebben a Gogolban, mint az elsőre látszik. A Víj bejegyzésében írtam, hogy nem gondolnám, hogy valaki a filmek miatt elővenné és elolvasná az Esték egy gyikanykai tanyánt. Pedig van ilyen. Két nappal azelőtt, hogy publikáltam volna azt az írást, bennem megerősödött az érzés, hogy előveszem és újra elolvasom. Megpróbálva úgy, ahogy a filmsorozat alkotói is tették. Egy és oszthatatlanként elképzelve a novellákat. Nem különálló műként értelmezve. Ahogy eddig mindig tettem.

"Sokféleképpen értelmeztek engem, elemezgetve bizonyos sajátságaimat, de igazi lényegemet nem állapították meg. Arra egyedül csak Puskin figyelt fel. Mindig arról beszélt nekem, hogy még egyetlen írónak sem adatott meg ilyen világosan előtérbe helyezni az élet középszerűségét, hogy mindazon apróság, amely felett elsiklik a szem, mindenkinek komolyan feltűnjék. Ez az én legfontosabb sajátosságom, egyedül az enyém, más írók ezzel egyáltalán nem rendelkeznek."
                                                               Ny. V. Gogol: Levelezések barátaimmal, XVIII.3

Így vall önmagáról:
"A legjobb egészség és lelki világosság közepette, amikor mintha még kissé túlzott, mértéken felüli is lenne ez az egészség, az életnek ez a mindent elsöprő ereje, először zavarosan, látszólag minden ok nélkül, visszatarthatatlanul jelenik meg az egyre növekedő felajzottság aztán hirtelen elfog valamilyen félelemérzet: akárha a Pán kiáltana, egy rémületkeltő hang a felhőtlen déli óra csöndjében. Azután elönt a beteges kétségbeejtő bánat, amelyet nem lehet leírni. Ilyen állapotban kerültem , és nem tudtam pontosan, mit is tehetnék magammal, mibe fogódzkodjam. Nyugalmi állapotban még két percig se bírtam megmaradni sem az ágyban, sem a széken, sem a lábaimon. Ó, ez félelmetes volt..."
"Olyanfajta szívemig érő izgalmat éreztem, amely a gondolataimban átsuhanó minden egyes képet gigantikussá, egy teljesen jelentéktelen érzést akkora nagy örömmé változtatott át, melynek elviselésére az ember természete képtelen, minden borongós érzést bánattá, olyan kínzó bánattá fokozott, amely elviselhetetlen volt, majd következtek az ájulások, később viszont a teljes holdkórosság állapota."
"Tönkrement egész belsőmrészem. Látom például, hogy megbotlik valaki, erre azonnal beindul a képzelet, hogy elkapom, de elkezd növekedni, és mindez a legiszonyatosabb látomások rémképein át. Ezek a látomások annyira kínoznak, hogy nem bírok tőlük aludni és teljesen kimerülök."
Ezen, időrendbe szedett idézetekből előtűnik egyfajta pszichés érzékenység, betegség, amely fizikai megnyilvánulása nem feltétlen van összhangban a filmbeli Gogol "elhivatottságát" bizonyító jelenséggel. A kezdeti, korai időszak tünetei egyáltalán nem, az író élete vége felé írt önjellemzés már hasonlíthat(na) a filmben látottra. De jelentős különbségek vannak. Nekem úgy tűnik, mintha a pszichés rohamai összefüggésbe lennének az altuizmusával. És nem kíséri semmi olyan paranormális jelenség, mint ami a filmben (automata írás; lásd az első film elején).
Be kell látnunk, hogy legnagyobb művészeink... khm... Hogy is mondjam? Szóval, pszichésen nem feltétlenül voltak átlagosak. És lássuk be, ez is kell ahhoz, hogy másként érzékeljék világunk dolgait, és megmutathassanak olyan dolgokat, amelyek mellett mi hétköznapi emberek simán elmegyünk.
Hogy egy magyar népi bölcsességet is idézzek: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.
Mindennek ára van, mindent ki kell fizetni. Kivéve egyetlen Valamit...
De nem csak a művészek ilyen érzékenyek, nem csak ők látják egy kicsit "másként" világunkat, hanem a legnagyobb tudósok is.Gondoljunk csak Sir Isaac Newtonra. Ki az az átlagos emberfia, aki éveken át figyeli a tárgyak mozgását,a mozgások tulajdonságát és arra gondol, hogy van matematikai összefüggés ezekben az eseményekben. Azután nekiáll és viszonylag kezdetleges mérőeszközei segítségével tűpontos matematikai képleteket fabrikál. Hát nem zseni az ilyen?

Furcsának hathat a következő megállapításom - és nyugodtan mondjatok ellent, ha úgy gondoljátok elvetettem a sulykot - de a gogoli világlátást az amerikai Carman Licciardello jobban képviseli, mint a trilógia készítői. Utóbbiak egy népszerű, mondhatni populáris alkotást készítettek. Egyszerre próbálták prezentálni a klasszikus sztorikat a korszellemnek megfelelő feldolgozással. Nem mondom, kedvelhető alkotás jött létre, de vajon kiállja-e az idő próbáját?
Viszont a sötétség hercegéből elfelejtettek gúnyt űzni, elfelejtették nevetségessé tenni őt. Pedig tudhatjuk - ha mástól nem is, de Nyikoláj Vasziljevics Gogoltól igen - hogy finom csipkelődéssel még a legrémisztőbb szörny ellen is hatásosan fel lehet venni a küzdelmet.
A humor legyőzi még a félelmet is! 


Kiegészítések a felirathoz

Vurdalak вурдалак
Mitikus lény. Élő-halott vámpír. Alekszandr Puskin Nyugati szláv dalok  című versciklusában is megemlítésre kerül. Nagyba hasonlít az európai vámpírra. Néhány aprócska különbség van. Burdalakká válhat valaki, ha egy ilyen lény megharapja és szívja a vérét. (Ez hasonlóság) De akkor is, ha valaki boszorkányokkal barátkozik, vagy boszorkánysággal foglalkozik. De ilyen élőhalottá válhat az ember akkor is, ha bensője teljesen megtelik gonoszsággal. (Ezek különbségek.)
A vámpír mellett a vérszívó, a vérfarkas szinonimájaként is használják ezt a kifejezést. Ábrázolása bár emberszerű, de sokkal állatiasabb, mint a hagyományos vámpíré. 2017 februárjában, ezzel a címmel egy új orosz filmet vetítettek a mozikban. Pontosabban, a szó többes számú alakja a Szergej Ginzburg által rendezett alkotás címe.
Magát a mitikus lényt ábrázolni elég tág keretek között szokták. Nem kötött a formája annyira, mint a vámpírnak, vagy a vérfarkasnak. Az eredeti kifejezés szövegben való megtartása mellett szólt az is, hogy az egyik dialógusban kijelenti a rendőrfőnök, hogy nincs semmiféle vurdulák letartóztatva. A másik fél erre kétségbe vonja a hivatali személy igazmondását. A reakció: Nincs itt semmilyen varázsló, és senkinek nem adunk ki letartóztatottat.
Amennyiben a populárisabb megoldást választom (vámpír) akkor joggal vethetnék a szememre, hogy nehezen dekódolható a dialógus. Hiszen a vámpírkultusz nem igényli a mágikus személyiséget. Ezzel szemben a vurdalak összefüggésbe hozható a boszorkányságot művelővel. A varázsló kifejezés az eredeti szövegben a koldun szó. (A még mélyebb összefüggést keresők számára.)
És ez a párbeszéd, ráadásul, minden csak nem is elhanyagolható. Mert egy zendülést, egy pogrom, az önbíráskodás beindulását előzi meg.

Koszma és Damján ünnepe
Szent Kozma és Szent Damján
Három ilyen nevű ünnep is van, mivel három ilyen nevű szent páros is tevékenykedett az egyháztörténelem folyamán. A három ünnep és időpontjaik:
Ázsiai Koszma és Damjám - november 1/14;
Római Koszma és Damján - július 1/14;
Arábiai Koszma és Damján - október 14/30.
(Kéretik nem ráfelejteni az ortodox egyházban ma is használatos Julianus és a Gergely naptár közötti különbségre! Ezért szerepel két nap is az ünnepek időpontjánál. Ugyanakkor a Magyar Katolikus Lexikon szerint mindhárom időpont ugyanazon szent párost ünneplik. Szent Kozma az orvosok, Szent Damján a gyógyszerészek védőszentjei.)
A film cselekménye szempontjából egyértelműen kizárható, hogy a római szentek ünnepéről lenne szó a filmben. Pokrovhoz való közelsége miatt az arábiai fivérek ünnepe a legvalószínűbb.
Az arábiai Kozma és Damján orvosok voltak. Gyakorolták szakmájukat. Ám Isten karizmatikus ajándékban részesítette őket. Ezután felhagytak az orvostudomány gyakorlásával, de nem hagytak fel a betegek iránti szolgálatukkal. A gyógyítás ajándéka működött az életükben. Ez pontosan annyit tesz, hogy imák hatására Isten meggyógyította a betegeket. A csodák híre eljutott római hatósághoz.
Elrendelik, hogy Kozmát és Damjánt tartóztassák le. Kihallgatásuk során kényszeríteni akarta őket, hogy bálványáldozatot mutassanak be. Ám a két szentet nem lehetett megrettenteni, nem voltak hajlandóak hitüket elárulni. A római vezető ezen feldühödött, megverette őket. Majd megkötözve a tengerbe dobatta a két szentet. Ám a Mindenható más sorsot szánt az övéinek. Elküldte angyalát, aki megszabadította őket a köteleiktől. Damjánék szerencsésen partra úsztak. Az államhatalom emberi elkapták, és tömlöcbe zárték őket. Másnap, tűzbe vetették őket. Ám itt is csoda történt. A lángok nem, hogy nem égették őket, de meg sem perzselték.
Ezt követően még egyéb módokon is megpróbálta a hatalom elpusztítani őket. Kövezés, és lenyilazás. Mind a kövek, mind a nyilak lepattantak a testükről. Végül, három másik mártírtársukkal együtt - Leo(ntij), Anfim, Eutropius - kardélre hányták őket. A vértanúkat együtt temették el. Mindez valamikor a 3. század végén történt, Diocletianus és Maximianus császárok ideje alatt valamikor.
A két szent ikonja a magyar királyi koronán is megtalálható.

Gróf Alekszandr Beckendorf
1816 és 1818 között az Amis Reunis páholy tagja volt. Róla bővebben itt olvashattok.

A trilógia dialógusaiban már a kezdetekben feltűnik egy érdekes kifejezés. A szövegben szinte mindenütt szimplán csak gyilkosnak fordítottam. A szótárak szerint is így kell ezt tenni. Ám, egy kicsit többet jelent ez a szó, mint egyszerű killert. Ha elemezzük a kifejezést, akkor kiderül, hogy a szónak a jelentése olyan személyre utal, aki az ember lelkét gyilkolja le. A magyar lélekölő szavunkkal adhattam volna vissza pontosabban a kifejezést, ha mi nem főként melléknévként használnánk. És ezáltal módosult is az értelme, átvitt értelemben használjuk. Ám, az orosz szövegben végig főnévként használják. Így megmarad az az értelme, hogy olyan valaki, aki nem csak az ember testét, hanem a lelkét is megöli. A trilógiában minden esetben a Lovast hívják így. Ezáltal - az eredeti szövegben - van egyfajta diabolikus felhangja is, amikor így nevezik a titokzatos lényt. Erre "rímmel", hogy időnként fenevadnak hívja a köznép ugyanezt a személyt.
"Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság.
                           János Evangéliuma 8,44b     Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)
Mindez a magyar szövegből nem derül ki, de ez szerintem fontos a teljesebb átéléshez. Minden fordításnak vannak korlátai. Ennek például ez is.
Mert a nyomozók szinte a kezdetektől tudják, hogy akit keresnek nem feltétlenül egy halandó, egy ember. Nem kizárt, hogy az, de valaki olyan, akinek démonikus ereje is van. Akinek a tevékenysége nem csak evilági céllal rendelkezik, rendelkezhet.

"Tudja, régóta tanulmányozom a pogány ünnepekről szóló anyagokat. Sokan elfelejtkeztek róluk, de ez nem azt jelenti, hogy nem lennének."
Eme megállapítás - melyet a film egyik szereplője teszi - nem utalhatjuk rutinból a túlzások kategóriájába. Van olyan történelmi feljegyzés, ami arról tesz bizonyságot, hogy a 18.század végi Oroszországnak a világtól elzárt egyes területein, szinte érintetlenül fennmaradt a keleti szláv mítoszokba vetett hit. A népi vallásosság a kereszténységtől szinte érintetlen módon élt tovább. Mindez mutatja, mennyire "hatékony" is az, amikor az Egyház szimbiózisba él az Állammal. Rusz megkeresztelése ezek szerint is a Kard erejétől, hatékonyságától függött és nem az eleve elrendelttől, az Evangélium Erejétől. A tegyetek mindenkit tanítvánnyá (Máté 28,19) utasítást igazából nem erővel, és nem hatalommal kellene elérni. Mert ez az évszázados módszer kontraproduktív, nem hatékony, kártékony és véres. Nem erről szól az igazi kereszténység. Viszont tagadhatatlan, hogy a világi hatalommal kötött szövetségek könnyebbé, komfortosabbá teszik az egyháztagok életét.

Szvarog szláv istenség jele
A mennyei Szvarog éjszakája
ночь небесного сворога
Szvarog éjszakájának nevezi a szláv mitológia azt az időszakot, amikor a Naprendszerünk áthalad a Sötét Világok (Тёмных Миров; vesd össze a nagyon hasonló című filmmel, és annak "üzenetével") terén.
Anélkül, hogy belemélyednénk most ebbe (semmi hangulatom hozzá), annyit nem árt ha tudunk, hogy ez az egész sötét világos dolog amolyan mitológiai Star Wars. Legalábbis a napjainkban divatos értelmezése ezen irányba tendál. A lényeg, hogy e mítosz szerint a Kozmosz fel van osztva a Fény és a Sötétség erői között. (Dobálózhatnák most évszámokkal, hogy időszámításuk előtt hány ezer évvel, meg utána mennyivel mi meg hogy, de a lényeg: hogy e dualista felfogás szerint a harc lényege a birtoklás.)
Nagyon hasonló ez a dolog a hinduizmus Kali-jugájához. Egyáltalán nem véletlen ez. Az arjánizmus egyik fontos tanítása ez. Volt erről (ha érintőlegesen is szó ezen a blogon is. Talán épp itt...) Szóval, ez az egész árja hatásról tesz bizonyságot. Az újpogány (neopagan) szlávizmus követői úgy tartják, hogy Szvarog időszakának épp a kezdetén veszi fel a kereszténységet Rusz, és ezt nem tartják véletlennek. E szerint a szinkretista kultusz szerint a Fény és a Sötétség erőinek összecsapásának egyik epizódjaként földönkívüliek (sötétség erői) leigázzák a Földet. Azzal a céllal, hogy az emberiséget rabszolgává tegyék. Mindez szvarogi korszak végén lenne meg. De ez így már az eredeti rege erősen felturbózott, modernizált változata.
A szvarog szó eredetét illetően komoly (és nem csak orosz) tudósok is (O. N. Trubacsjov, M. Enrietti, L. S. Klein) úgy vélik, hogy indo-árja szót vett át a szlávság ebben az esetben. Az eredeti szó jelentése talán az lehetett, hogy: égi, mennyei.
A PVL (Повести временных лет) krónika (magyar nyelven is megjelent már: Régmúlt idők elbeszélése - A Kijevi Rusz első krónikája; Zimonyi István munkája és a Balassi kiadó adta ki 2015-ben) szerint Dazsbog (Дажьбог) Szvarog (Сварог) fia. N. I. Zubov szerint Szvarog nevű idol nincs a szláv panteonban. Ő úgy véli, hogy ezt a bálványnevet csak a krónika egyik másolója biggyesztette a szövegbe. Tény, hogy ez lenne az egyetlen írásbeli emléke e névnek.
Szvarog ünnepe
Nehány szó a szvarogizmus "standard" értelmezéséről. (Ha már megemlítettem az ultramodern okkukt apokalipszist.) Szvarog napja október 4.-e. Ez a Mennyei Kovács ünnepe. A Föld teljesen át volt fagyva, így Velesz uralma alatt állt (itt olvashattok Veleszről.) Hogy az emberiség túlélhesse ezt a zord jégkorszakot Szvarog bemutatta fejszés, kalapácsos művészetét. Kovácsként meleget tudott adni az emberiségnek.
Ezen a napon különös tisztelet övezte a kovácsokat, az ácsokat és minden tisztes kézművest. Az ünnepség három napig tart. Áldozat bemutatásával kezdődik (az első csirkét Szvarognak vágják le).
Esténként horrormesékkel szórakoztatták egymást az emberek. Közös étkezések is jellemezték ezeket a napokat. A hatóság nem csak tiltotta, hanem üldözte is azokat, akik a pogány rítusokban részt vettek. A paganisták ennek ellenére megemlékeztek arról, hogy szerintük valamikor nagyon régen egy globális katasztrófától menekült meg az emberiség.


Örökkévalóság és kárhozat
"Légy átkozott az örökkévalóságban! Ítéljenek téged kárhozatra!"
Amikor úgy látom, hogy szükséges, akkor mindig szerepeltetek egy olyan részt a bejegyzésben (mint például ez is), aminek az a célja, hogy az esetleges (vélt vagy valós) kulturális különbségeket tompítsam. Az örökkévalóság-kárhozat nem épp ilyen, de úgy gondolom nem árt erre a témára néhány szót áldozni. A trilógiában hangsúlyos szerepet kap a transzcendens valóság. A materializmus térhódításával előállt az a helyzet, hogy a spirituális dolgokra a legtöbb európai ember ma már csak legyint. A misztikus mesék kontinensünkön is elég népszerűek, és ez nem más, mint annak a jele, hogy az anyagelvűség (hit)világa nem uralta (még) le teljesen az európai gondolkodást. Persze, sokan csak mesének tartják az ilyen alkotásokat, ám van egy másik tábor, aki ha nem is hangoztatja hangosan, de komolyabban veszi ezeket a dolgokat.
A háromrészes Gogol adaptációban keverednek a keresztény és a kereszténység előtti transzcendens elképzelések. A fentebbi idézet dialógusából kiderül, hogy a forgatókönyv írói nagyon is tisztában vannak a keresztény terminológia által használt kifejezések jelentésével. Abban nem lennék biztos, hogy minden néző is.
Az örökkévalóság egy olyan fogalom, amely felfoghatatlan az emberi elme számára. Miért is? Azért mert ez a fogalom egy olyan valóságot jelent, ahol nincs idő. Nem olyant, ahol megállt az idő. Olyat, ahol soha nem volt. Számunkra, akik itt ebben a tér és idő által determinált valóságban élünk, ez értelmezhetetlen. Milyen az amikor nincs idő, de nem is volt soha? Hogy történhet ott bármi is?
Teljesen egyértelmű, hogy a Biblia Istene abból a valóságból tekint le ránk, ahol nincs idő. Ebből több dolog is következik. Mondjuk az, hogy természettudományos módszerekkel nem lehet megtalálni őt. Hiszen a természettudományos kísérletek egyik jellemzője, hogy megismételhetők. Ehhez pedig idő kell. (Edwin E. Abbot Síkföldje épp valami hasonlóról szól. Nem, nem valami hasonlóról. Ennek a könyvnek a megírása épp az volt a célja, hogy megpróbálja megértetni a megérthetetlent. Közérthetővé tenni. Ugyanakkor, mint jó hasonlat - mint jó példabeszéd - azért ennél többet is üzen nekünk.)
Tehát, amikor a filmben az egyik szereplő azt kívánja, hogy a másik legyen átkozott az örökkévalóságban, akkor abban reménykedik, hogy a másik a halála után (miután a tér-idő kontinuumból átkerül egy olyanba ahol tér-örökkévalóság kontinuum van) Istentől való elvetettségben fog leledzeni. Ami azért elég súlyos dolog. Keresztény terminológiával élve: elkárhozik. A második mondat egyértelműen ki is mondja ezt. Ráadásul a két filmbeli szereplő épp a halandóság-halhatatlanság kérdéskörében konfrontálódik ekkor.
A kárhozat az, amikor az ember az örökkévalóságban Isten jelenléte nélkül létezik. A biblikus értelmezés szerint épp ez az ember földi életének egyik célja. Úgy élni az anyagi világban, hogy az örökkévalóságban a Mennyei Király közelében lehessen az ember. Aki jó és igazságos. Jósága nem nagyobb az igazságosságánál, az igazságossága nem nagyobb a jóságánál. Tökéletes.

Kiszel
Javaslom, hogy ha olyan kifejezést találtok ebben a filmben, amihez nem írtam magyarázatot, akkor nézzétek meg az előző epizódokhoz írt bejegyzéseimet. Mondjuk ez a kifejezés nem szerepel egyikben sem, a megoldást a Hóhér című sorozathoz készült írásban találjátok meg. A 6.résznél.



Befejezés...

Így a bejegyzés vége felé, mit is írhatnék még? Elvégeztetett. A legutóbbi Gogol adaptáció mindhárom része elérhető magyar nyelven. Mi a tanúság?
Talán az, amit egy Omár Hajjimnak tulajdonított rubáij így fogalmaz meg:
Ebben a hitetlen (vagy hamis esetleg álságos) világban nem szabad bolondnak lenni:
Azokra akik körülöttünk vannak, nem szabad támaszként tekinteni,
Határozott (józan, erős, rendíthetetlen) szemmel kell tekinteni a legközelebbi barátra -
(Mert a) Barát lehet a legrosszabb ellenség.

Persze, German Boriszovics Pliszeckij (1931.05.17. - 1992. 12.2.) tolmácsolásában sokkal szebb:
В этом мире неверном не будь дураком:
Полагаться не вздумай на тех, кто кругом.
Твердым оком взгляни на ближайшего друга -
Друг, возможно, окажется злейшим врагом.
                                                                            Omár Hajjim 333. rubáij

Persze, kicsit igaztalan is vagyok a trilógia kitalálóival. Arról írtam, hogy a gogoli örökséghez bizonyos szempontból hűtlenek lettek. Ez így teljesen nem igaz. Bár nem vállalták fel a keresztény értékrendet (És ez alatt nem a politikai kereszténységet értem; most talán definiálnom kellene mi is az a kereszténység... Hát nem az ami a médiánkból folyik. Nem a látszólagos, kétszínű esetleg álszent, ellenben a politikai hatalom által támogatott eszmerendszerről van szó. Nem az Oltár és a Trón szövetségére gondolok.) teljes mellszélességgel, azért lehet egy olyan értelmezése a műnek (főként a harmadik résznek köszönhetően), mely szerint a proto-kereszténység hitvilága nem győzedelmeskedhet. Nem a neobarbarizmusé a jövő.
Érdekesnek találom azt a világméretű jelenséget, amely arról szól, hogy a nacionalizmusok hogyan vesztik el 19.századi formájukat, és veszik fel... A krisztusi hittel való találkozásuk előtti - egyszerre szentimentális és embertelen - formáját. Nem új jelenség ez. Ez történt már a '30-as, '40-es évek Európájában is. Ebből a kontextusból nézve, igen is folytatják az alkotók a gogoli örökséget. No, azért nem viszik túlzásba a dolgot. A finálé, a "végső összecsapás" spirituális szempontból egy nagy katyvasz. Semmi köze nincs a valódi Gogol értékrendjéhez, hitéhez. Amit látunk egyrészt értékelhető úgy, mint az ősi szláv hitvilág "felszámolásának" kísérlete. De közben megkapjuk, hogy a szeretet fontosabb mindennél. (Vakula esete Vaszilinával.) Ezzel (mintha) relativizálódna a gogoli szellemiség fontossága. Marad az érzelemközpontúság, illetve maradna ha nem lenne egy érdekes dialógus Gogol és Liza között. Persze, mindez olyan fordulatszámon, hogy a néző elsőre nem feltétlen gondol ilyenekre.Mindenesetre érdekes megoldások tarkítják ezt az epizódot. (Tetszik, nem tetszik: ez az ára, hogy tele legyenek a zsöllyék.)
Többféleképpen értelmezhető metaforák (?), és egy kis értetlenkedés a legvégén. A szentpétervári részre gondolok. Ami ígéretesen indul, ám a végére teljesen kilóg a trilógia hangulatából. Ahogy a stáblista nézése közben hallható zene is. Számomra kicsit rejtélyes, hogy mit is akartak elérni az alkotók ezzel a nagy váltással. Ugyanakkor nem feltétlen elítélendő a próbálkozás maga. Bizonyos szempontból ez a meghökkentő befejezés még jót is tesz a műnek. Hiszen azok a kérdésekre - amelyek az emberben felvetődhettek az első két rész nézése során - kimerítő választ ad a befejező rész. Nincs már miről mesélni. A szálak el vannak varrva. És ha valami befejeződik, akkor ott valami új, valami más elkezdődik. Ebben az értelemben telitalálat is tud lenni a fővárosban játszódó jelenet. Ezt az értelmezést megerősítheti az, hogy épp ebben a részben állítanak az alkotók egy nagyon szép tisztelgést is láthatunk. Gogolt láthatjuk, amint ír, és ír... rendületlenül. Közben folyóírás jelenik meg a képen. A fekete színű szöveg idézetek az Esték egy gyikanykai tanyán című novelláskötetéből. Ez és a Mirgorod kötete inspirálta a forgatókönyv készítőit. És ez a két novelláskötete az, amely kisoroszországi történeteit tartalmazzák. Amelyeket tényleg ott, Észak Velencéjében írta meg. Ezután (amikor valami véget ér, akkor valami új is elkezdődik) már a Nyevszkij proszpekt és a Holt lelkek időszaka következik.
A film végén, az elkészült írás nyomtatott verziójának felmutatásával véglegesen lezárul a történet.
Nem marad más hátra, mint egy slusszpoénnal lezárni a mozit.


Alekszandr Petrov
Nem tudom azok számára, akik nem bújják a stáblistákat mikorra derült ki (már ha kiderült), hogy a Gogolt alakító színész, Alekszandr Petrov, ugyanaz mint a Jég című alkotás hokisa.
Ha nem, vagy sokára derült ki az azt jelentheti, hogy a make upot készítők nagyon jó munkát végeztek. Meg azt is, hogy milyen kvalitású színésszel is van dolgunk.
(Az hogy az Augusztus nyolcadikánban is eljátszik/?/ egy mellékszerepet, az csak egy marginális információ. Egy tank parancsnoka. Jáska főhadnagy. Akkora szerep ez, hogy szerintem a hozzá közli személyeken kívül senkinek nem tűnik fel. Ám telik az idő és egyre több alkotásban láthatjuk. Hiszen eléggé felkapott, mondhatni sztárolt színésze lett napjainknak. A kérdés inkább az, hogy ez tehetségének vagy fizimiskájának köszönheti. De a Jég és a Gogol szerepei már nekünk megmutatják mire is képes. Természetesen színészként.)
Vagy említhetném a 2017-es Pritjazsenije (Vonzalom) című Bondarcsuk filmet, melyben elég élethűen hozta a nem túl nagy IQ-val rendelkező, eleinte ettől még akár szimpatikusnak is tűnhető, ifjút. Aki saját és társai gazságát leplezendő, sikeresen fellázítja alsó Moszkva lakóit a migránsok , a más kultúrájú idegenek ellen. A játékát elnézve, számomra teljesen hitelesen hozta a türhőt. Az autó tetején tartott beszéde nem volt olyan cizellált, mint egy profi politikusé (valószínűleg ez cél is volt), ám mondanivalója semmivel sem maradt el bármelyik NER lovagétól. Bevallom, előítélettel kezdtem e film megnézéséhez. Ugyanis a rendező-producer oly sikeresen szokta filmjeiben megidézni Hollywoodot, és ezáltal sokszor épp a sajátos ízt, lehetőséget veszi el az alkotásaitól. Azt a lehetőséget, hogy megmutassa lehet elcsépelt klisék nélkül is élvezhető filmet csinálni. Egyfajta kisebbrendűségi komplexus az itt Közép- és Kelet-Európában, amivel egyes rendezők időnként kísérleteznek. Igyekeznek ők is olyan látványvilágot, exponálási helyzeteket hozni, amik már (legalább) egyszer bejöttek. Worldwide. (Persze, menőbb lenne, ha úgy írnám, hogy: wörldvájd. Nem?) Szerintem, feleslegesen. Tehát, előítéletesen kezdtem nézni a Vonzalmat, ám az jóval felülmúlta várakozásomat. Ajánlani tudom!




Az eposz előző részei:
Gogol. A kezdet
Gogol.Víj

Ajánlott bejegyzés:
Víj 2013

MoszGaz


Annakidején hezitáltam, hogy a Hóhérhez vagy a Moszgazhoz készítsek-e feliratot. Végül, többek között, a két (véleményem szerint) igen tehetséges színésznő, Julija Pereszild és Viktórija Tolsztogavna, szakmai teljesítménye miatt a Hóhérra esett a választásom. Magam eléggé kedvelem ezen bűnügyi sorozatokat, így hát úgy döntöttem, hogy esetleges kedvező fogadtatás esetén folytatom Cserkaszov és csapatának kalandjait, nyomozásait feldolgozó sorozathoz, sorozatokhoz a feliratkészítést.
Persze vártam a Hóhérra érkező reakciókat.
Vannak bátor emberek akik a blog felületét választják az üzenetküldésük eszközének (és köszönet nekik a bátorságukért!), és vannak akik ímélben fejtik ki véleményüket. Én személyesen az első variációnak jobban tudok örülni. Sokszor közérdekű infókat is tartalmaz az elektronikus levél amit küldtök. Ilyenkor sajnálom, hogy a dolog kettőnk közt marad.
A Hóhér kapcsán nem sok reakció érkezett. Ám, kaptam olyan személyes visszajelzést, ami miatt vettem a bátorságot, és nekikezdtem a MoszGaznak.

Néhány szót ejtenék erről a sorozatról. Krimiről lévén szó, nagyon erősen kerülném annak még a lehetőségét is, hogy bármi konkrétat eláruljak. Persze, nehéz így kedvcsinálót írni, hiszen nem hogy hívjam fel mások figyelmét egy kiváló sorozatra?
Nehéz ügy.
Az alkotás megtörtént esetet dolgoz fel. Ez az! Írj erről, és majd az meghozza a kedvet másoknak is. De erről az ügyről készült dokumentumfilm is. Nem lenne jobb lefordítani azt is?

Szóval, a MoszGaz sorozat megtörtént esetet dolgoz fel. A Szovjetunió történetének első sorozatgyilkosáét. A történet lényege, hogy a tettes a moszkvai gázszolgáltató vállalat alkalmazottjának beöltözve, bejutott egy lakásba, ahol brutális gyilkosságot követett el.
Valahogy így kezdődött minden. És ez az eset inspirálta a forgatókönyvírókat. Elkészítettek erről az esetről egy filmsorozatot. Valószínűleg ők sem gondolták, hogy akkora sikere lesz ennek, hogy "folytatást, folytatásokat" is készíteniük kell majd. Azért írtam idézőjelben a folytatás és a folytatások szavakat, mert a MoszGaz sorozat teljes. Megvan benne a bűn és a tettes a sorozat végén elnyeri büntetését. Morálisan kerek a történet. A folytatás, a Hóhér már egészen más sztori. Más bűn(ök), más elkövető. A közös a két sorozatba a nyomozó csapat tagjai. Gyakorlatilag az ő magánéletük köti csak össze a két művet. Pontosabban ötöt, mert ennyi sorozat készült el eddig.
Szerintem hiba arról beszélni, hogy a Cserkaszov által vezetett nyomozócsapat történetét öt évadban dolgozta fel az orosz filmgyártás, de gyanítom hogy legtöbben így fogják emlegetni a dolgot. Már ha... Mert szerintem annyira különbözik az egyes sorozatok hangulata, ahogy azt az idő változása indokolja is, hogy a MoszGaz, a  Hóhér, a Pók, a Sakál inkább epizódok, mint összefüggő alkotások. De ez inkább csak érzet, és lehet hogy tévedek.


Jegyzet a feliratokhoz

1.rész

На обиженных воду возят Sértettségében vizet hord.
Ez a szólás I. Péter idejéből származik. Ebben az időszakban - nem lévén vezetékes vízhálózat a településeken - az emberek hordóban hordták a vizet. A hordót rárögzítették egy talyigára, lovat kötöttek elé, és hajrá! Azok az emberek, akik hivatásszerűen hordták a városokba a vizet az államkincstártól kaptak javadalmazást. Magas presztízsű, jól fizetett állásnak számított ez a munkakör. Az így a városba került vizet a lakosok ingyen kapták (közellátás), de voltak olyan hordárok, akik nem elégedettek meg az állami apanázzsal és pénzt kértek a lakosságtól is.
Amikor ez az uralkodó tudomására jutott egy újabb rendeletet hozott, amelyben súlyos büntetéssel sújtják az illegális vízkereskedőket. A büntetés nem volt más, mint a ló elkobzása, és a vízhordó kényszerítése arra, hogy továbbra is ellássa kötelességét. Így már nagyon nehéz fizikai munkává vált a kötelesség. Ez a büntetés, értelemszerűen, sértettséget indukált a vízhordókban. Ez a szólás eredete.

2.rész

Cadaverikus jelenség Olyan jelenségeket hívnak így, amelyek visszafordíthatatlanok. A halál beállta idéz elő ilyeneket.

3.rész

Bublik Kerek péksütemény.
Bublik












4.rész

Артель
Artel. Emberek önkéntes társulása valamilyen kollektív cselekvéshez (például közös munkához). Gyakran közös a bevételük, de a felelősségvállalás is az ilyenkor.

Kiszlodvodsz Észak-Kaukázusban található kisváros. A Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger közötti területen. A modern települést 1803-ban alapították, mint katonai bázist. Régészeti leletek alapján állíthatjuk, hogy a környéken az ókorban is volt egy település.
A város környékén gyógyvízforrások találhatóak. 750-1400 méter mélyről törnek fel. Éghajlata mérsékelt kontinentális, sok napsütéssel. Évente 1,5-2 hónap az amikor hóesés elképzelhető.
Ideális hely a gyógyturizmusra, amit ki is használnak.

Putyevka Útlevél, úti okmány.

5.rész

Az epizód körülbelül harmadánál Sztasz Seleszt családnevével játszadoznak. Seleszt jelentése cseng.

Alekszander Alekszandrovics Gyejnyeka (1899-1969) Grafikus, szobrász, festőművész.
A. A. Gyejnyeka: Ifjúság  1961-1962


7.rész

Gamajun madár Mitikus madár, amely az orosz folklór szerint a paradicsomban él.
A 17. és a 19. században készült könyvekben egy láb nélküli lény, amelyet szárnnyal és szárny nélkül is ábrázoltak. A 17-18.században díszítő motívumként is használták zászlókon, címereken és fegyvereken (pl. ágyúkon).
A 19. századtól kétféle dolgot is jelképez. Egyrészt paradicsomi madár, ami boldogságot hoz. Másrészt A. Blok és V. Vasznecov munkásságának köszönhetően e mitikus lény jelenléte közelgő katasztrófát is jelenthet.
A madár vizuális ábrázolása az idők folyamán módosult. Először szárnyai és lábai is lettek, később már női fejet kapott.
A lény maga és elnevezése is az iráni mitológiából került az orosz mítoszok világába. Funkciója nem változott. A török és iráni kultúrában is a boldogsághoz kapcsolódik, de nincs kapcsolatban a madárral. Valami olyasmi jelentéssel mint a szárnyaló boldogság kifejezésünk.
Az eredeti szó (هما ’huma) erős torzulással került át az orosz nyelvbe. Érdekesség, hogy a török-iráni diplomáciai iratok is használják e mitikus lény nevét, mint a padisah egyik jelzőjét. Hivatalos diplomáciai iratok révén kerülhetett át az oroszba. Érdekesség, hogy míg a Gamajunt női fejjel ábrázolják, addig a szó hímnemű. Család és helynevek eredete is visszavezethető rá.
A boldogság madárformájának megjelenésének eredete a 16.századi Európában repít el bennünket. Az európai tengerészek Új-Guinea és Maluku-szigeteken rengeteg olyan paradicsommadarat (Paradisaeidae apoda) találtak, amelyeknek nem volt szárnyuk és lábuk. A helyi lakosok elmondása szerint ezek a madárkák a mennyből származtak. Az európaiak először kritika nélkül átvették, elfogadták ezt az állítást. Jóval később (1782) derült ki, hogy a helyiek vágták le a madarak szárnyát, lábát, farkát és amulettet készítettek belőle.

Összegzés

Nagyon sokáig, több mint egy évig, voltak "fiókban" a feliratok. Kész volt a fordítás, csak a helyesírást kellett volna még átnézni, illetve írni valami keveset róla. Ez alatt az időszak alatt történt velem egy s más, mégsem ez okozta a "késői" közlést. Igen, késői. Mert a Hóhér annyira bejött nektek, hogy nem sokkal után nekikezdtem ennek a sorozatnak.
Mi az ami talán legjobban megfogott ebben az alkotásban?
Talán az, ahogy Sztasz Seleszt figuráján keresztül megpróbálják bemutatni a művészember őrlődését saját maga önmegvalósítása, és a hatalom elvárásának, a hatalom felől jövő nyomás, elvárás, kényszerítés között. A végzetes küzdelem, amiért annyi ember lesz alkoholista, narkomán, öngyilkos vagy egyszerűen csak disszidens a diktatórikus rendszerekben.
A másik dolog ami nagyon tetszett, ahogy már az első rész legelején bemutatják nekünk Hruscsovot. A nagyképű bunkót.
Akinek politikai hatalma van, és ezért azt gondolja: ő fújja a passzátszelet.


És végezetül egy kedves kis dalocska a sorozatból:

Cserkaszovék kalandjai folytatódtak. Erről itt olvashattok.