Tjorkin Afganisztánban - folytatás

 

Mielőtt folytatnám Grigorjev versét, hadd ejtsek néhány mondatot az afgán veteránok háborús dalairól. Ez első rész végén meghallgatható egy negyvenéves felvétel. Az én ízlésmenek ezek a legmegfelelőbbek. Már a háború idején is terjedtek az afganisztáni katonadalok magnetofon szalagokon és kazettákon. Zeneileg, hogy finoman fogalmazzak, nem túl bonyolult a hangszeres kiséret, de jól is van ez. Hiszen ezek társasági dalok, és a hangsúly a hangulaton van és nem a művészi nagyságon. Érdekességként megemlíteném, hogy a Melogyija lemezcég már 1987-ben kiadja a Kaszkad zenekar bakelit hanglemezét, melyen a szovjet hadsereg afgán nótái kapnak helyett. Hangzásilag, zeneileg elviselhető, de oroszos. Van aki kedveli, számomra az elviselhető kategória. A sanzonos dolgokat nem nagyon kedvelem, és a szovjet illetve az orosz könnyűzene eléggé san remos nekem. És vannak olyan előadók, akik úgy gondolják, hogy katona daloknak is jó ez a zenei világ. Persze, ők a hazai piacra dolgoznak, ezért olyan harmóniumvilággal állnak elé, amivel a legjobban tudnak érvényesülni.

Szóval, az afgán katonadaloknak van a borzasztó, san remós (De lehet pontosabban lenne a lakodalmas szintipop kifejezést használni - nézzétek el nekem, kérlek! Gyerekkoromban voltam néhány lakodalomban, és a sanzonok is úgy szóltak ott, mint a magyar nóták.) feldolgozása és van a jellegzetes, de már nem botrányos elviselhetőségű változata. Amit a Kaszkad képvisel. Napjainkig... legutolsó kiadványuk, talán 2021-es. Egy CD-ről van szó. Több mint 35 éven át ugyanazt játszani... Hát, gratulálok!

1987-es Melogyija lemez borítója

Egyébként - csak érdekességként közlöm -, hogy a magyar katonadalokkal is ki lehet üldözni a világból.

Szóval, van az afgán háborús énekeknek egy harmadik előadási módja. És ez az eredeti magnósok. Szerintem, ezek a leginkább értékelhetőek, a legjobbak. A Tjorkin Afganisztánban első részének a végén ilyen felvétel hallható.

E bejegyzés végén, pedig a címadó verset olvassák fel majd, eredeti nyelven.

Úgy tűnik számomra, hogy az afgánisztáni háborús nosztalgiára van fizetőképes kereslet a mai napig. Ami egyrészt érthető a veteránok viszonylag nagy száma miatt. Mert amikor összejön a társaság ezek a dalok segítenek a közös emlékek megélésében.

Másrészt, ahogy láthatjuk a Sztyopocskin 2004-ben készült első részében ezek az afgán dalok a későbbi katonagenerációkhoz is megtalálták az utat.

De nem csak hozzájuk. Hiszen, előfordulhat, hogy napjainkban is belebotlik időnként az utcán, tereken, metró lejárok előtt egyenruhába öltözött fellobogózott nyolc-tíz fős társaságba akik kihangosítva zenélnek, éneklik a hősi dalokat. Nem második világháborúsakat, hanem afganisztániakat... Négyen-öten zenélnek, a többiek a biodíszlet. Állnak a lobogók mellett, és ha nem siet az ember észre veheti, hogy vannak közöttük végtaghiányosak is... A hadirokkantaknak soha nem magas a nyugdíjuk. Megértem azokat, akik pénzt adnak nekik.

És most folytatom a vers közzétételét.

Eddig megismerkedhettünk az első három részével, az elején Vaszilijjel, aki az első részben megtanítja a többieket a gyors és olcsó tudatmódosító készítésére. A másodikba kezelésbe veszik, hogy tudja a helyét, a harmadikba a mája miatt kap kórházi kezelést. De hogy folytatódik a vers?

IV.

A drágám megérkezik az ezredhez,

Bemegy a gőzfürdőbe,

Mindenki mos, mosakodik,

Készül a háborúra…

Eleinte nehéz volt,

Bőrkeményedés, stria szakadás,

És egy nap rákosan

Kúszott Hiszarákban.

Kivonta az olaszt

Eszébe jutott a tangóharmonikája,

És szomorúan emlékezett arra, hogy

A srácokkal elvitte a Reichstaghoz.

Emlékezett az átkelőre is,

Bal part, jobb part,

Hogy mint egy madár repült

És lelőtték, puskával a repülőgépet.

Most ne sírj, ne nyafogj,

A csaták örökké tartanak,

Ahogy a háború az háború,

Úgy az háború marad.

És most halláskárosodással

Az AKSZ-szel eltalálja a szellemeket,

Szmirnov és Korkjin is,

És Vaszilij Tjorkin is.

Hirtelen egy centivel felettük

Soroz a légvédelmi géppuska,

A szellem lesben állt,

És golyóra golyó repül!

Gellert kapott lövedékek örvénylenek,

Tjorkin megsebesül a kezén:

„Basszus! Összebarátkozott

Gyegtyarev Spaginnal…”

A géppuskás látja a célt,

Veri és veri a rohadékot.

Tulajdonképpen, ha nem lenne „darázs”,

Sokan rosszul járnának.

Tjorkin sebe

Nem volt veszélyes – meggyógyult,

És bár nem kapott Csillagot,

Vászja örült a medálnak is.

V.

Erre és arra gondolva

Tjorkin szabadságra megy,

Tele bőrönddel

Rohangál Csarikarban

Mint száz ordító medve.

A zöldből nézik a szellemek,

Hogy Tjorkin szabadságra megy,

És jöttek a pletykák,

A csarikari piacon

Vászja lecsúszott a páncélosról.

Az égből süt a nap:

„Hé, bachata! Mindenki utánam!

Egy óra múlva a csomagtartó megtömve,

Baksisként vették a kotont,

És Tjorkin elhagyta a falut

Párizs feliratú sapkában.

A diszpécsernek vodkát ad,

Vászka Taskentbe repült,

Kabátjáról és sapkájáról

Egy pillanat alatt elfelejtkezett.

VI.

A másfél tonnás platóján Vaszilij                (vagy:  A GAZ AA -n Vaszilij)

Magához tért a falusi tanácsnál,

Két Sztolicsnaját kisajátított,

Az eladó felhajtott egy csipetnyi fényt.

Savanyú káposztát evett,

Bajszát kipödörte,

És kivette a bőröndből

A külföldi bugyit:

„Ez a fürdő, anyának ruha,

Nagyinak kendő, fivérnek Soco,

A kishúgomnak

Narancslé.”

Este, fürdés után,

Beleugrott a sportcipőbe és a farmerbe,

A Montana pólóing beigazítva,

És a zenélő órák.

Elment a diszkóba,

Benézett a büfébe, a pulthoz ment,

Ahol kicsiként elrejtőzött

Mezítláb a pad alatt.

És a leányzók  a buliban

Elfelejtették az összes srácot,

Csak hallgatták a sportcipőket,

Ahogy Tjorkinon csikorogtak.

 Vászja huszonnyolc napon

Lefeküdt Marfával, majd Násztyával,

Majd Anfiszával, majd Arinával,

Majd Ludmillával, majd Marinával

És az ivás abbahagyása nélkül

Mindenkit ki tudott elégíteni.

Csodálkozik a dolgon,

Lefeküdt Klavával és Milenával,

Még – részeg szemmel – Péterrel is.

Ott – mennydörgés dörrent az égben!

VII.

A szabadság úgy eltelt, ahogy volt.

Tjorkin, hűtsd le a lelkesedést,

És félj, hogy impotens leszel,

Jegyet vettél Taskentbe…

Miután saslikot evett lángoló mustárral,

Kettőt a kétszázból a gyomrába bevételezett,

A mentirány továbbítva,

A régi útvonal felfrissítve.

Nem tűzifán, hanem motoron,

És nem nagyon részegen,

Tjorkin kicsit se sírt a bánattól:

„Vissza blö… (pardon!) Afgánba!”

Egy táblácska lóg a szállítmányon,

Olvassa Vászja és csodálkozik!

„Alkohol átszállítása a határon

Szigorúan tilos!”

Az emberek sírtak ezen a táblácskán,

Junuszabadban is hallani az üvöltést…

„De mi a teendő? – kiáltott fel Vászja –

Három liter szeszt viszek magammal!”

Két rubelt fizet egy ágyért,

És egy kicsit később

Elkezdődik a piálás.

A falak megrepedtek és zúgtak.

Mi volt ott,  azt ne mondd el!

Ittak, dalra fakadtak:

„Vászka, iszol! Vászka, rajta vagy,

Vászka, itt a kezem!”

„Helyettesíts minket a Kárpátokban!

Ne engem Leninakánba!”

Isznak a srácok,

Nem Bulgáriában, hanem Afgánban…

Zaravsanban beültek,

Volt Baht és Szijahat,

Ej, hogy hiányzott Vászjának

A szívének kedves kurszki kunyhó…

Vászját a vodka nem akadályozta,

Reggelre Tuzelbe ért,

És tele szomorú gondolattal

Kitöltötte a nyilatkozatot.

Nem félt a vesebetegségtől,

Egy liter sört bepuszilt,

És öt órával később

Felszállt a Taskent-Kabul fedélzetére.

 

Búcsúzzunk, srácok,

A felejthetetlen Vászjától

Jó életet kívánunk nekik,

És helyettesítőket az Unióban!

                                    Afganisztán, 1987

     

A vers hivatalosan elterjedt verziójához az van írva, hogy a mű 1987-es, ám Pável Pavlovics Szajenko azt állítja, hogy már 1981-1983 létezett a mű. Neki egy puli-humri-i szovjet tanácsadó adta kölcsön a kazettáját, és így hallotta először a verset. Szerinte, a poémának több verziója is volt. Azt gondolom, nem nehéz rájönni arra, hogy vaéószínüleg a poéma az idők folyamán "fejlődött", alakult. Az alkotó csiszolhatta a művét. Ezért lehet az, hogy Szajenko a nyolcvanas évek elejére teszi a mű keletkezését.