Feliratok

D'Artagnan és a három muskétás 2.rész

 

2. A királyné nyakéke

Miért nem lehet megunni a jó Három testőr feldolgozásokat? A válasz viszonylag egyszerű. A kalandok és a szerelmi szál mellett nagyon fontos az, hogy karakterek vannak a történetben. Ha a rendező elég bátor, és ki mer lépni a konvenciók által determinált értelmezésből akkor akár új üzenetet, nézőpontot is mutathat nekünk. A király lehet naiv vagy ostoba. A bíboros intrikus vagy épp az ország javára ügyködő államférfi. A Milady gonosz perszóna, vagy egy ifjúkorában megtévedt, ám buzgó honleánnyá váló valaki.

Constance... Gondoljuk már egy kicsit bele! Milyen is ő emberileg? Egy naiv elhanyagolt feleség, vagy egy számító, unatkozó asszonya egy vargának? Most komolyan! A királyné barátnője, vagy csak egy udvari intrikus, aki segít a királynőnek (eltitkolni a házasságtörést vagy a király elárulását)? A varrólány hogy lehet Ausztriai Anna barátnője? (Hogyne lehetne?) Szóval, szívességet tesz a királynőnek. De hogyan? A belebolondult ifjút megkéri, hogy élete kockáztatásával utazzon Londonba. Az ifjú elmegy a barátaival. Kik ezek a barátok? Balekok. Egy szinte idegen kérésére kockáztatják az életüket a semmiért. Mert D'Artagnan legalább reménykedhet, hogy egyszer talán... De Athos, Portos és Aramis?

Szóval, adva van egy kalandos történet, de a szereplők megítélése nem feltétlen kell, hogy sablonos legyen. Felvezettem az előbb egy nem feltétlen jóindulatú értelmezését a sztorinak. Viszont, Dumas elintézteti Constance-t, így végül is ő, aki látszólag semmit nem kockáztat (de ez valójában még látszólag sem áll fenn az eredeti műben), mindenét elveszti a kaland végére. És ezáltal, mint a jó ügy(?) áldozata, feloldozást nyer minden rosszindulatú feltételezés(emmel) szemben. Mert hát, ez egy romantikus mű.


És mindezekért nem lehet megunni egy jó feldolgozást. A szovjet feldolgozás második része pedig itt van.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése