Csernobil

Június legvégén szakítottam időt arra, hogy Danyila Kozlovszkij nevével fémjelzett csernobilos filmet végre megnézzem. Most ugye mea culpáznom kellene, mert nem is olyan régen azt írtam, hogy hoax az az állítás, mi szerint a HBO sorozatán felbuzdulva az oroszok is elkészítik (megint)  a saját verziójukat. A témakörhöz kapcsolódó fehérorosz alkotáshoz semmilyen reakció nem érkezett, így talán ez azt is jelentheti, hogy itthon (végre) elült a Csernobil-láz. Azt gondolom, hogy a témáról már annyi, de annyi bőrt lehúztak, hogy egy ilyen film magába kódolja az unalmat és a bukást.

Ez az ízig-vérig orosz alkotás (nem véletlen a Fond Kino támogatás!) egyszerre orosz és egy kicsit nemzetközi is. Ha valaki veszi a fáradságot és végig nézi a stáblistát, akkor akár örömmel fedezheti fel, hogy hány és hány honfitársunk munkája is hozzájárult ennek a mozinak a létrejöttéhez. A vizes jelenet - ami lássuk be, hogy a film egyik fő pillanata - a munkájukat dicséri.

De milyen is ez a film?

Érdekes. Érdekes?

Én - teljesen önkényesen - két részre osztanám ezt a két és fél órás monstre filmet. Az első 55 perc (vagy talán inkább órácska) döntően a nosztalgiáé. Van itt minden ami kell! Egy mai orosz film - ha be kívánja mutatni a nyolcvanas éveket, akkor milyen zenét kell feltétlenül felvonultatnia? Igen! Alla Pugacsovát! A Szputnyikban ott volt a Millió rózsaszál - ahogy a Brigadában is ott volt -itt szerencsére másik két dalával találkozhatunk. És csak mint háttérzene! De ha csernobilis a film, akkor milyen zene kötelkező még? Igen. A Kino. Az Utolsó hőst egy kocka Lada száguldása közben hallgathatjuk, és ha úgy vesszük, nagyon jó választása volt... Kinek is? A film férfi főszereplője, rendezője és producere ugyanaz a személy: Danyila Kozlovszkij.

Mit mondjak róla? Nem a szívem csücske, pedig tíz éve ígéretesnek tűnt. Azóta meg... Mintha beszippantották volna a szépfiús szerepek. És mintha a legtöbb filmjében csak szépnek, okosnak és/vagy erősnek valamint kitartónak kellene tűnnie. És ennél azért több van benne. És időnként megcsillan benne azért más is, mint az aktuális sármőr. Ott van például a Dubrovszkij. Maga az ötlet nem eredeti: végy egy klasszikus alkotást és helyezd mai környezetbe. Mégis tudja aktualizálni, többlettartalommal megtölteni az eredeti művet. És ebben azért Kozlovszkij is benne van. De ebben a filmben sem tud igazán kitörni a sármos és bátor (valamint önfeláldozó) tűzoltó szerepéből. Nem biztos, hogy ő adja el ezt a mozit. Ahogy a csernobili katasztrófa sem. Mert a film mondanivalója túlmutat a nukleáris katasztrófán. Csak annyit láthatunk belőle, amennyit nagyon muszáj. De az korrekt.

A női főszereplő Okszána Akinysina. A Szputnyikban egy negyvenes éveiben járó pszichológust alakít, itt pedig egy harmincvalahány éves fodrászt. Mind a két esetben élethűen játszotta el a szerepét. 

Visszatérve az elejére, én magamban két részre osztottam a filmet. Az első rész a nosztaligié. Zsigulik, kocka Ladák, Volgák, LIAZ és Icarus buszok, Pugacsova és a Kino. (Egyébként azt gondolom, hogy "veszélyes" tud lenni a nosztalgia. Ha hamis akkor azért - mert hiteltelenné tudja tenni az egész alkotást -, ha viszont erős a kontraszt a múlt és a jelen között a múlt javára, akkor meg azért.) Ezen órácska alatt azért nyilvánvalóvá válik, hogy nem a robbanás, hanem az emberi kapcsolatokra fokuszál inkább a film. Felrobbant egy nukleáris blokk? Akár egy atomtengeralattjáró is elsüllyedhetett volna... És - szerintem - ez egy jó döntés volt az alkotóktól. Hiszen a katasztrófa előtt, alatt és utáni heroikus pillanatokat annyit láthattuk már...

Alekszej Karpusin (D. Kozlovszkij) pripatyi tűzoltótiszt egy fodrászatban találkozik volt barátnőjével Olga Szavosztinával (O. Akinysina). A lány nem feltétlen örül a 10 év utáni találkozásnak. Amit megpróbálna elkerülni. De nem jön össze ez, így a két fiatal egy sétálással egybekötött óriáskerekezéses vattacukorzásba fojtják a napjukat. A férfi hazaviszi a lányt és szeretné felmelegíteni a kapcsolatot. A lány nem szeretné. Elválnak. A fiú mondvacsinált indokkal felmegy a lányhoz. Aki először nem akarná beengedni a lakásba, de... Amikor kiderül, hogy van egy fia is, akkor beengedi Karpusint. A férfi meglepődik, amikor szembesül a gyerek korával. Körülbelül ezen a vonalon halad a film az első 50 percben. A vízválasztó (legalábbis számomra, mert innentől kezdett érdekelni a dolog) a bizottsági gyűlés. Itt van az első jelenet, ami igazán tetszett. A Főnök különböző anyagi javakat (pénz, paripa, fegyver... Ja, nem. Moszkvai lakás, gondtalan élet, soron kívüli svájci gyógykezelés)  ajánl fel annak aki hősként hajlandó viselkedi, és felveszi a búvárruhát. A sürgősségi blokk alatt van egy víztározó tele vízzel, amit ha elér az izzó fűtőanyag akkor egy hatalmas gőzrobbanás várható, ami nem csak Kijevet, hanem Moszkvát is veszélyezteti. (Nukleáris pára fedhet be elég nagy területet.) Tehát a tározóból el kell tüntetni a vizet! Amennyiben nem sikerülne kiszivattyúzni a vizet, akkor kézzel kell egy víz alatti szelepet megnyitni... Szerintetek?

A Góré elmondja az ajánlatot és mindenki ideges lesz. És senki nem vállalja a dolgot. Egyesével mutatják az embereket, hogy veszik elő a cigijüket, próbálják elővenni, rágyújtanak, próbálnak rágyújtani...  Közben Vezető megkérdezi: Kevés? (Mármint az ajánlata.) És innen indul be az utolsó másfél óra. Amiben megtudhatjuk, hogy kik fognak jelentkezni és miért. Meg hogy nincs happy end. Vagyis van, de nem úgy, mint ahogy a hollywoodi filmekből megszokhattuk. Márt már az is jó, ha egy kisfiú három hónap után haza tud jutni egy svájci gyógykezelésből...

Aki katasztrófafilmet vár, az bele se kezdjen. A film lelkizős - nem úgy mint egy mexikói-brazil-török sorozat -, és nem feltétlen mindig tudja hol a határ. Vannak drámai feszültségek, amik nem biztos, hogy átjönnek... De lehet, hogy csak az előítéleteim miatt gondolom ezt. Hányszor nézős a film? Na, ez egy jó kérdés! A zenéje nagyon jó, a látványvilága is. Csak a karakterek... Vagy ez színészi probléma? Leginkább Karpusin karakterét szemlélve van hiányérzetem. Olga vagdalkozása, érzelmi instabilitása akceptálható. Hiszen végül is, az egész sztori az ő drámája. Őt érik leginkább a legszélsőségesebb pszichés behatások. És Akinysina nem játssza túl a szerepét, nekem hitelesnek tűnik az alakítása. 

Esetleg el lennék szokva a melodrámáktól?