Feliratok

Mindenki meghal, én megmaradok



A film eredeti címe: Все умрут, а я останусь

A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.















Mindenki meghal, én megmaradok...
Nem tudom, hogy kinek mi jut hirtelen az eszébe, amikor ezt a mondatot hallja...
Nem könnyű filmhez készítettem feliratot.
A film alcíme igen beszédes. Nem gyerekjáték.
Amikor elindult ez a blog, arra gondoltam, hogy reklámfelülete lesz néhány feliratnak amit elkészítettem. Az kezdeti cél az volt, hogy viszonylag rövid idő alatt szülessen pár bejegyzés. Hogy legyen választék. Úgy terveztem, hogy könnyedebb filmek közé bele-belecsempészek néhány komolyabb művet is. Ha a 2011-es bejegyzéseket megnézzük, akkor legalább két ilyen filmet is találhatunk. A Pópá-ra, és a Cár-ra gondolok. Mindkét film igen kényes napi politikai kérdést is feszeget. Na nem direkt módon, de azért ott van, ahogy mondani szokták, a sorok között (elnézést a képzavarért). Pável Lungin filmje nem csak egy egyszerű történelmi film. Véleményem szerint, a Cárban végig ott van a kérdés, hogy jó-e, vagy rossz-e az, ha az államhatalom ideológiailag elkötelezett. Jó-e ha a trón, és az oltár szövetsége szoros? Jó-e ez az államhatalomnak? Jó-e ez az Egyháznak? A 21.század úgy kezdődött, hogy egyes gondolkodókban felmerült, hogy a politikát, a világpolitikát újra spirituális eszmék, vallások fogják determinálni. Úgy mint ahogy volt ez az úgynevezett Középkorban. Ezért is aktuális mindkét film felvetése, felvetései.
Szerintem...
2012-ben azután jobbára könnyedebb alkotások következtek (a Kraj kivételt képez). Amundsennek köszönhetően, azonban nemcsak léha, csak szórakoztatást célul kitűző filmek jelentek meg a kínálatban. Most 2013-ban, talán feltűnt valakinek, hogy ismét fel-feltűntek elgondolkodtatóbb filmek feliratai is (az általam elkészítettek között is). Én már a Mérkőzést is ezek közé a filmek közé sorolom, de a Nem mondom meg-re már tényleg nem a könnyed dialógusok a jellemzők. Itt-ott azért el tud gondolkodni az ember ezen-azon a film nézése közben.
És most itt van a Mindenki meghal, én megmaradok.
Ezt a filmet nem nevezném realistának. Ez a film naturalista.
Amikor nyolcadikos voltam, akkor az akkori orosztanárom (aki történetesen épp az iskola igazgatónője volt), talán épp Makszim Gorkijról terelődött el a szó, megkérdezte, hogy tudjuk-e mi a különbség a realizmus, és a naturizmus között?  Majd megadta a választ, egy hasonlattal. Azt mondta, hogy a realizmus olyan mint amikor egy jó portréképet elkészítenek. A naturalizmus pedig olyan, mint amikor a fényképész megvárja, hogy egy légy szálljon az orrodra, és amikor emiatt grimaszolsz, vagy elkezdesz hadonászni, na abban a pillanatban elkészíti rólad a képet.
Minkét képen te vagy, az egyik egy reális kép rólad, a másik pedig egy naturális.

Miről szól a film?
Van három barátnő: Zsanna, Kátya és Vika. Egy osztályba járnak. Kilencedikesek. Egyik nap bejelentik az osztálynak, hogy az iskolában diszkót fognak tartani. Mindenki izgalomba jön... Alig várják, hogy eljöjjön a nevezetes nap...

A film tizenéves lányokról szól. Nem bakfisok rózsa
szín filmecskéje. Hiszen az egyik, ha nem legveszélyesebb életkorban vannak a lányok. Bár később az emberek életük legszebb éveiként szoktak gondolni ezekre az évekre, de ezeket az éveket túl kell élni. Tudni kell túlélni. Ez az a kor amikor az ember úgy érzi, hogy már nem gyermek. Ez az a kor amikor a felnőttek még nem veszik ezt észre.
És ebben a korban kell az embernek meghoznia olyan döntéseket, melyeket korrigálnia később már csak nehezen tud. Ha tudja majd egyáltalán...
A felnőtté válás egyik fontos állomása ez a korszak az ember életében. Sokan elkezdenek dohányozni, mert úgy gondolják, hogy ettől lesznek nagyfiúk, vagy nagylányok.
Sokan ekkor kezdenek el alkoholt fogyasztani, mert az gondolják, hogy ettől lesznek...
Közben a szülők is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Hogyan kell reagálniuk minderre? Mit tehetnek?
Megoldást hozhat-e a szigorúság? És az erőszak? Esetleg az engedékenység?
A szülőknek rá kell jönniük, hogy szeretett csemetéjük életében már nem ők a legmeghatározóbb személyek. A haverok, a barátok, a barátnők véleménye meghatározóbbá válik, mint a szülőké. De mikor jön el az a pillanat amikor szépen lassan, szinte észrevétlenül hátrább kell húzódniuk? Most vagy később? De mit tegyenek azért, hogy gyermekük ne legyen a kamaszkor áldozata.
Túl kell élni. Tudni kell túlélni.

Néhány kép a filmből:


A film egyik mellékszereplője a pedagógus. A pedagógus, aki nem csak a tananyagot akarja leadni a gyerekeknek, hanem egy kicsit többet, egy kicsit mást is akar átadni a tanulóinak, mint amit a tanterv előír számára. (Nekem nagy szerencsém van, úgy gondolom, hiszen több ilyen pedagógus is tanított iskolás éveim alatt. Ma már tudom, hogy ez szinte kiváltság. Időnként szoktam korrepetálni gyerekeket is, ifjakat is, és a velük folytatott eszmecsere során azt tapasztalom, hogy ez nincs így mindenkivel.) Szóval, adva van egy tanárnő aki többet akar adni az irodalom órán mint ami a tan-
könyvben található. De a nebulók egyáltalán nem vevők erre. Hiszen kamaszok...
Ez egy rövid kis jelenet a filmben, amiért mégis megemlítem mert itt elhangzik egy név.
Oszip Emiljevics Mandelstam
Mandelstam neve, aki 1891.január 15.-én született Varsóban. Miután a családja engedélyt kapott arra, hogy a népe számára kijelölt Letelepedési Övezetből elköltözhessen, Szentpétervárra költöznek (1897) 1907-ben jelenik meg nyomtatásban az első versei. Előbb a Sorbonne-on, majd a heidelbergi egyetemen (1908-1910) tanul. 1911-ben kikeresztelkedik, hogy beiratkozhasson a szentpétervári egyetemre (A 19.század második felében hozott törvények alapján szabályozták az egyetemen tanulható zsidók számát. Gyakorlatilag ez az első numero clausus a történelem folyamán... De a magyar történelemből is tudható, hogy nem az utolsó.). Még ebben az évben, költőtársaival megalakítják a Költők Céhét. Az alkotó közösség manifesztumát Mandelstam fogalmazza meg. Első verseskötete 1913-ban jelenik meg. De nem csak verseket ír, hanem prózát is. Maga és családja megélhetését fordítói munkával is biztosítja. Nem szimpatizált a szovjet rendszerrel, 1933 őszén megírja híres Sztálin-epigrammáját. Ebben Sztálint nemes egyszerűséggel "kremlbéli hegylakó"-nak ( кремлёвского горца) hívja. Nem sokkal ezután letartóztatják, és száműzik. (Roppant leegyszerűsített így ennek a ténynek az ismertetése. Kicsit manipulatív is. De annyira megfelel a sztálini korszak közhelyes történelmi szemléletének. Hiszen nem csak ez a versecske volt a "bűne". Az első szovjet írókongresszus [1934]-on, amelyen  gyakorlatilag államosították az irodalmat, elfogadnak egy határozatot amely az egységes Szovjet Írószövetség megalakításáról szól.  Mihail Bulgakov, Andrej Platonov, Oszip Mandelstam, és Anna Ahmatova kivételével minden jelenlevő aláírta. Ez maga volt a rendszer elleni nyílt lázadás.) Kényszerlakhelyén öngyilkosságot kísérel meg. Túléli. Ezután enyhítettek az ítéletén. Mandelstam, az elvárásnak megfelelően, Sztálint magasztaló költeményeket is ír (ahogy a magyar irodalom jó néhány, máig elismert költője is az '50-es évek Magyarországán). Ennek ellenére (persze az előzmények ismeretében ez egyáltalán nem furcsa) 1937-ben kampányt indítanak ellene (is). Letartóztatják, és kényszermunkára ítélik. 1938.december 27.-én hal meg... A hivatalos irodalomból kizárták, ahogy Bulgakovot, Platonovot, Cvetajevát is. Művei halála után csak szamizdatban terjedhettek, gyakorlatilag a szovjet rendszer összeomlásáig. ( Ez is bizonyítja, hogy nem elsősorban az epigramma miatt nem került be a Szovjet Írók Panteonjába. Hiszen legkésőbb a hruscsovi olvadás idején rehabilitálhatták volna. Ez a lépés beleillett volna az akkori desztalinizációs folyamatba.)
Néhány verse itt olvasható magyarul. Illetve itt is.



Polina Filonenko
Kátyát Polina Jurevna Filonenko alakítja.
Az ifjú színésznő 1986. augusztus 10.-én született Leningrádban. A 162.számú iskolában tanult, szülei munkásemberek voltak. Kilenc évesen a szülei beíratták egy olyan iskolába, ahol színjátszó képzés is volt. Hét évig járt ide, itt alapozta meg színjátszó tudását. 2003.-ban érettségizett, majd folytatta tanulmányait. Negyedéves korában két film válogatójára is meghívták (Bűn és bűnhődés-re és a Jár-ra). Ezzel a két filmmel indult el a filmszínésznői karriere (2007).
2008-ban elvállalja Kátya Kapitonova szerepét a Mindenki meghal, én megmaradok című filmben. Az általa megformált karakternek köszönhetően rendkívül népszerű lett hazája tinédzserei között.
2009-ben együtt forgat Jelizaveta Bojárszkájával, és ebben az évben eljátsza az Olimpius Inferno női főszerepét is. Filmes pályafutása azóta is jelentős, évente több filmben is szerepel.
Agnija Kuznecova
A Zsannát alakító Agnija Jevgenyevna Kuznecova 1985. július 15.-én született Novoszibirszkben. Édesapja képzőművész, édesanyja tanár. 2006-ban fejezte be színművészeti tanulmányait.
Fiatal kora ellenére rengeteg filmben szerepelt.
Alekszej Balabanov 2008-as Morfium című alkotásában epizódszerepet kap, nővért alakít a pszichiátrián.
Vika szerepében Olga Alekszandrovna Suvalova látható.
Suvalova kisasszony 1985. december 5.-én született Leningrádban.
Kilenc évesen találkozik a színházzal. 2000-től kezdődően, több televíziós sorozatban is szerepelt.
2005.-ben debütál a moziban. Első egész estés filmjében, az Итальянец-ben (az Olasz-ban) Irkát, egy tizennégy éves prostituáltat alakított. Ezt a mozit  Andrej Kravcsuk rendezte. A 2008-as, Valerija Gaj Germanika által rendezett, Mindenki meghal, én megmaradok című tinédzsertörténettel érte el eddig a legnagyobb sikerét.
Olga Suvalova



A filmhez tartozó felirat megtalálható itt.

Szibériáda

  A film eredeti címe: Сибириада



A felirat tulajdonságai:
FPS: 24,
nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.
A felirat és a bejegyzés esmisi munkája.














SZIBÉRIÁDA
(orosz film, 1980)


’Ez a cím nekem gyanús! Mit akarnak ezek már megint rám szuszakolni? Munkatábor? Végtelen erdőségek? A nagy orosz lélek?  
Kösz, elég nekem a kis magyar is.’

Ezeket gondoltam a nyolcvanas évek elején, mikor a film megjelent nálunk. Ám a filmben se munkatábor, se nagy orosz lélek.
Erdő az van, de inkább csak keret, semmint érzelmi zsarolás.
És van egy a világtól elzárt kis falu – Елань (ejtsd ’jelány’) – melyet csupán egy folyó köt össze a világgal, amelynek dübörgése csak késve, lassan, torzulva érkezik a falucska kapujához, postahajó, úszó áruház vagy katonai behívó útján.
És lám, itt is élnek emberek, családok, lányok, asszonyok, fiúk, legények, akik feltárják előttünk életüket, vonzódásaikat, taszításaikat, titkaikat és lám ismerősnek tűnnek az életek, a mosolyok, a dacok, a szerelmek, az apák dühe,  a testvérek fájdalma, a halottak feltámadása, a Föld sikolya, és a XX.század vergődése.
Ember legyen a talpán, aki meghallva, hogy a film majd négy órás időtartamú – mégis belevág a kalandba. De a tapasztalataim azt mutatják, hogy a többségük nem bánta meg, hogy hívásomra eljött, és megnézte a filmet. Körülbelül 130-140-en lehettek a Tabán moziban 2003 május 21-én este fél nyolckor (a mozi hivatalos befogadó képessége 110 fő). Barátaim, ismerőseim és az övéik. Sokan mondták, hogy csak azért jöttek el, mert szeretnek engem. A rövid zenei bevezető után nekivágtunk a kalandnak.
Pár nap múlva beszélgettem egyik barátommal, akivel tizenöt évet dolgoztunk egymás mellett. Nevezzük Rupinak. Bevallotta, hogy nyögve- nyelősen vette rá magát, hogy eleget tegyen a meghívásnak. (l.5 sorral elébb).
És bár több ponton vitába szállna a filmmel, nem bánta meg, hogy eljött. Beszélgettünk…
         És az évek szálltak, mint a percek….és egyszer csak a film eltűnt a mozivászonról. Utánanéztem: lejárt a vetítési jog.
Összevontam a szemöldökömet. Ez így ment pár évig…
És akkor rájöttem, hogy nálamnál eszesebb emberek feltöltötték a filmet egy filmes oldalra (www.plan9.hu), megakadályozva a film kulturális megsemmisülését. Lajos barátom segítségével letöltöttem a filmet és megnéztem. Még mindig tetszett, pedig az évek során legalább tízszer láttam. Az sem zavart, hogy az eredeti hang alatt angol volt a felirat.
És a hónapok szálltak, mint a percek…
De miért nincs ennek magyar felirata? – kezdtem ébredezni tudatlanságom sűrű felhőjéből.  Lajos barátom felvilágosított: Mert, nem csinálta meg még senki.
Micsoda? – hüledeztem – ez ilyen egyszerű, csináld meg és kész?
Igen – mondta ő, a Lajos – kéred a szövegfájlokat?
És tíz perc múlva kezemben volt a szövegfájl, mindkét nyelven.
Huszonnégy órán belül elkezdtem a fordítást. Két hónap múlva elkészült.
Újabb huszonnégy óra múlva fent volt a különböző subtitle oldalakon.
Hátradőltem, és karba fontam a kezem…
Talán azóta is így ülnék, ha a kisördög nem villantja elém azt a 2003-as estét és annak minden örömét. Próbáld  meg újra – mondtam magamnak (vagy a kisördög mondta?). És körbeszaladtam közeli barátaimon, elmondva gyermekded tervemet, hogy eljönnek hozzám és a kivetítőn remek minőségben megnézhetik az általam újra fordított négyórás orosz monstrumot.
Bízva az emlék sikerében már a beosztáson gondolkodtam – kicsi a lakás egyszerre 6-8 embernél több már kényelmetlen – nagy lelkesen vártam a hatást. Silent and alertness. Csend és óvatosság. ’Jó, de majd később…’
Hm...
Közben azért két barátomat mégis csak sikerült rávenni a filmre, egy házaspárt, tehát egy férfit és egy nőt, és hála istennek mindketten örömmel nyugtázták a filmre pazarolt idejüket. És a film után…
Beszélgettünk.
Rupi barátom a meghívás után feltett nekem egy kérdést: Te Misi, miért akarod ilyen erővel, hogy az emberek megnézzék ezt a filmet?
Habogtam-hebegtem, ezt-azt, igazából nem volt kész válaszom erre.
Miért is akarom?
Beszélgettünk… erről is, és más régi, közös dolgainkról.
És mire hazaértem, már tudtam a választ Rupi barátom kérdésére.
A film olyan kapukat nyit meg életünk folyóján (:D) amely beszélgetésre ösztönöz. És annyira elszoktunk már a beszélgetéstől, saját családunkra is alig jut idő, idő hiány- idő hiány – idő HIÁNY, a rohanás, a ránk zúduló médiavilág, mindennapos apró dolgaink szorítása… a beszélgetés eltolható, majd később…
Nincs később. Most kell elkezdeni. Most.
Beszélgessünk…



                                                                                     2013. május
 

Vadászat a Piranhára


A film eredeti címe: Охота на пиранью

Hivatalos honlap: www.piraniafilm.ru

A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
kiterjesztése: srt.












Mielőtt nekikezdenék erről a filmről írni, engedjétek meg, hogy néhány mondatot egy személyes do-
lognak szenteljem. A tavalyi évben rengeteg időm ment el azzal, hogy különböző filmekhez készí-
tettem feliratokat. Gyakorlatilag az összes szabadidőm ezzel telt el. Szerettem volna biztosítani, hogy minden hónapban legyen egy új felirat.
Próbáltam különböző, egymáshoz nem hasonlító filmekkel foglalkozni, mégis elért az úgynevezett kiégés. Úgy éreztem, hogy egyre kevesebb dolog motivál már.
De mert tudtam miről is van szó, ezért úgy döntöttem, hogy jöjjön egy kicsit "meredekebb" műfaj.
Így kezdtem bele ebbe a filmbe...
(Persze nem volt tökéletes orvosságnak. Ezután a Nem mondom meg-gel próbálkoztam. Igazából vi-
szont a Mérkőzés-sel jött vissza a régi lendület. Annak a feliratának elkészítését [függetlenül attól, hogy maga  a történet nem túl vidám] nagyon élveztem.)
A film első megtekintésekor két amerikai akciófilm jutott az eszemben. Az egyik a Running man volt (amit tulajdonképpen végig soha nem láttam, hanem csak az elejét egyszer, még valamikor az úgy-
nevezett VHS korszakban.  Nagy barátságban egyébként sem vagyok a műfajjal. Sok-sok évvel eze-
lőtt láttam egy alkotás aminek az egyik jelenetében a főhős kezéből kiesik a puska, lecsúszik egy vízmosás oldalán, és mikor leér már kezében a fegyver és tüzelt is. Na ekkor szakítottam ezzel a műfajjal.). A két film alapkoncepciója nagyon hasonló.
A másik film ami az eszembe jutott az a Turkey Shoot című B.kategóriás alkotás.
(Tizennégy éves koromban az unokabátyám néhányszor elvitt az egyik osztálytársához. Ott olyat láttam, amilyet azóta sem. Egy nagy fényes korongot [korongokat], amik akkorák voltak mint az LP-k. Be kellett tenni egy lejátszóba, és fil-
met lehetett nézni... Sőt, még különböző hangsávok is voltak rajta. Ha jól emlékszem, talán négy különböző nyelven is meg tudott szólalni egy film.
Az egyik ilyen lemezen volt rajta a Turkey Shoot. Elismerem, hogy tetszett akkoriban a film. Nem olyan régen az egyik munkatársamnak köszönhetően újra belenézhettem ebbe az alkotásba. Nem voltam túlságosan elragadtatva. Az emlékeim mások voltak, mint a valóság.)
Ugyanakkor ez a 2006-os orosz film szerintem egyáltalán nem gagyi.
Nem állítom, hogy a film története eredeti, de a megvalósítása nagyon profi. Mondhatjuk rá, hogy ez egy feldolgozás, egy átdolgozás. De nincs ezzel semmi probléma. Elég ha a 19.század nagy francia mesemondójára, id. Alexandre Dumas-ra gondolok... Történeteit a francia történelem ismert, és ke-
véssé ismert eseményeire alapozva írta meg, időnként jócskán átírva a valós eseményeket. De hát ez az irodalmi feldolgozásokban bőven belefér. (Nem így a történelmi munkákban. Ott hamisítás, itt me-
seszövés.) Nekem semmi bajom nincs a feldolgozásokkal. Főleg, ha jobbak mint az eredeti művek. És szerintem ebben az esetben ez fenn áll. Nem olyan túl régen újra megnéztem ezt a filmet, és szerintem, ahogy mondani szokták volt: ott van a szeren.
Szeretném kiemelni a mozi zenéit. Nekem nagyon tetszenek, és szerintem nagyon el vannak találva.
Egyfajta dinamikát  ad a filmnek.
A másik dolog, amit még emeli a film színvonalát, a színészgárda. A film szereplői.
A főhőst Kirill Mazurt Vlagyimir Maskov alakítja. Maskov 1963. november 27.-én született Tulában. Édesapja báb-
színházi színész, édesanyja, aki olasz származású ugyanott dolgozott mint rendező. A család a hetvenes évek végétől Novoszibirszkben élt. Az ottani egyetem biológiai fakultásán kezdte meg tanulmányait az ifjú Maskov. Azonban a következő évben már a novoszibirszki színművészetire jár.
1984.-ben magatartási okok miatt kizárják az iskolából. Moszkvában folytatja színművészeti tanulmányait, de erő-
szakos viselkedése miatt itt is idő előtt be kellett fejeznie. Ezután dekoratőr lett a moszvai Művész Színházban. Nem sokkal később csatlakozik Oleg Tabakov társulatához. Első filmszerepét 1989.-ben kapja. 1990-ben diplomázik le.
Filmes karrierje jelentős. Az államtanácsos (Kozír), Kanda-
har (Szerega a másodpilóta), Domovoj, vagy a Kraj (Ignat)... Bár a lista közel sem teljes, de nem felejtkezhetek el a Pá-
vel Lungin rendezte Olgarh-ról sem, vagy ha  a magyar DVD kiadása alapján hívhatjuk A kiskirálynak is. (Annyira jellemző történetet dolgoz fel ez a film. Bemutatja, hogy egy ügyeskedő "korunk hőse" kihasználva a nyolcvanas évek végén összeomló tervgazdálkodó rend-
szert, a meggazdagodás útjára lép. Buktatók persze vannak... Erről az időszakról sokat tudna be-
szélni Hodorkovszkij, Abramovics, Berezovszkij [Ja, ő már nem. Bocsánat.]. Ennek vetett véget Pu-
tyin... És ennek is köszönheti a népszerűségét... Persze, nem csak ilyen kiskirályok létezhetnének. Olyanok is lehetnének, akik nulláról indultak, és valamelyik [gyakorlatilag bármelyik] párt révén, mondjuk a privatizáció során vállalkozáshoz, vállalathoz [vagy vállalatokhoz, vállalkozásokhoz] ju-
tottak, majd a befektetés hozamát, vagy annak egy részét, az adott párt részére visszajuttatták, hogy négyévente a pártok kitapétázhassák, kiplakátolhassák az országot. Persze ez így törvényte-
len, ezért kellene a rendszerben nem kevés "hallgatási pénz" is. ,És ha ez bevett dolog lenne, akkor soha senki nem bukna le. Kivéve, ha túl mohó. Ugye milyen élénk a fantáziám? Tényleg lehetne egy jó kis összeesküvős, konteos forgatókönyvet írni a dologról. Nem? A slussz poén az lenne, hogy az összes érintett így csinálná.) Ha  még nem láttad A kiskirály-t, feltétlen nézd meg. Megéri.
Maskov időnként feltűnik hollywoodi alkotásokban is (15 perc hírnév-Milos Karlova, Alias 4.évad 17-18.rész-Milos Kradics, Mission Impossible: Fantom Protokoll-Anatolij Szidorov, Ellenséges terület-Szása). Magánéletében nem annyira sikeres, mint a színházban, vagy a filmen. Eddig négyszer házasodott...
Szvetlana Antonova
A film női főszerepét Szvetlana Anto-
nova játsza el. A művésznő 1979. de-
cember 10.-én született Moszkvában. Édesapja Szergej Alekszandrovics Antonov katona. Édesanyja Galina Andrejevna  Antonova tanárnő. Nővére, Natalja Szergejevna Antonova színész-
nő hatására választja hivatását. Tanulmányait 2001.-ben fejezi be. 2011-ig a Szatíra Színház tagja. Színházi sikerei jelentősek, mozgóké-
pek készítők is előszeretettel foglal-
koztatják. Elvált, a férje Oleg Dolin színész volt. Első lánya Marija 2004-
ben született. Második Taiszija 2012.-
ben.
A Vadászat a Piranhá-ra című filmben a rosszat, Jevgenyij Mironov személyesíti meg. Ő az, aki a 44 augusztusában című filmben Aljohint, a nyomozás vezetőjét alakítja.
Meg kell még említenem a színészek közül Szergej Garmas-t is. Ő is ismerős lehet, például a Kraj-
ból is (háborús filmek rajongó találkozhattak vele az Ozerov féle Sztálingrád című filmben, a roman-
tikus ifjúsági filmek kedvelői pedig akár a Fekete Villám-ban is.), de rengeteg filmben szereppel, és ezeket nem kívánom most felsorolni.
Végül (de nem utolsó sorban) szeretném megemlíteni Andrej Iljics Merzlikin-t. Vele, a teljesség igé-
nye nélkül, olyan alkotásokban találkozhatunk mint a Bumer, Bumer, a második film, Breszti erőd, Csalóka napfény 2, Kém stb...

Adós maradtam a film szinopszisával...
Íme:
1974-ben járunk Santarszkij vidékén. Egy titkos szovjet laboratóriumban, ahol egy igen veszélyes anyagot állítanak elő. Üzemzavar következtében az objektumot izolálni kell a környezetétől. Az egyik kutató kisfia is a telepen van...
Néhány évtizeddel később, napjainkban, az orosz vezetés elhatározza, hogy a Santar régióban található "bezárt" kutatótelepen található vegyi anyagokat megsemmisíti. Az idő sürget, mert határrendezés következtében nemsokára meg fognak jelenni a területen a kínai hatóságok. Nem szabad, hogy bárki is megszerezhesse a kémikáliát...
 A felirat itt található meg.
Végezetül néhány érdekesség a filmről:
A film a vele azonos című regény (Alekszandr Buskov az író) alapján készült, de a könyvben egy szó sincs vegyi anyagról, és semmilyen küldetésről. A regény szerint egy házaspár, Mazur és felesége, a tajgában tutajozgatnak, és amikor kénytelenek a partra kimenni akkor rabolja el őket Prohor. A könyv végén Olga meghal.
Maskov és Mironov már több filmben játszottak együtt, de ebben a filmben fordult elő először, hogy Mironov játszotta a negatív, míg Maskov a pozitív hőst.
Szvetlana Antonova által alakított Olga haját az egyik jelenetben levágja a Mazurt alakító Maskov, hogy íjat tudjon készíteni. A rendező ragaszkodott ahhoz, hogy ténylegesen belevágjanak Antonova hajába. Valós érzelmeket kívánt rögzíteni a kamerával.
A filmet a televízióban is bemutatták. Négy részben, összesen 167 perc hosszúságban.





Csernobil. Nehéz hetek krónikája

A film eredeti címe: Чернобыль. Хроника трудных недель.

A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
nyelve: magyar,
kiterjesztése:srt.









Szovjetunió, Ukrán SzSzK, Kijevi terület, Csernobili járás (ma Ivankivi járás)...
1986.április 26.

Csernobil.

Legalább egy nemzedék elméjébe égett be ez a név.
Nemzedékemnek, és szüleink nemzedékének mindig lesznek emlékei erről a tavaszról. Még akkor is, ha hirtelen nem is jut semmi az eszünkbe, néhány mondat, és mindenki emlékezni fog valamire...
Ez nem egészen olyan tavasz volt mint a többi.
Emlékszem május elsején nagyon szép napos idő volt. Felvonultam, ahogy mindenki. Alig vártam, hogy elhaladjunk a tribün előtt, hogy egy mellékutcában azután, az oszolj után, megszabadulhassak a vörös nyakkendőmtől (amit sokszor csak lepirosoztunk). Emlékszem, hogy azon a tavaszon na-
gyon olcsó volt a zöldség. A saláta is. Abban az évben nem volt jelentős zöldségexport. (Ahol felnőt-
tem, azon a vidéken nagyon sokan éltek akkoriban a zöldségtermelésből.) Minden olyan szép volt. Mert nem tudtuk, hogy sok-sok kilométerre tőlünk elszabadult a Lopakodó Halál. Nem tudtuk, hogy nemcsak elszabadult, hanem már közöttünk is járt.
Nem voltunk kiváltságosak, és a fővárostól is messze laktunk, így a rádióból tudtuk meg, hogy elfo-
gyott a patikákból a jódtabletta, de pánikra semmi ok, a kormány elkezdte jódoztatni az alapvető é-
lelmiszereket. Amikor már voltak a boltokban jódozott tej, só miegymás, már tudtuk, hogy miért is van rá szükségünk...
Katasztrófa történt egy szomszédos országban.
Nukleáris katasztrófa!
Az erőmű napjainkban
Üzemzavar következtében felrobbant a csernobili atomerőmű négyes blokkja.
1986.április 26.-án 1:23-kor.
Nem kívánom a történelmi részleteket leírni, hiszen nagyon jó összefoglalók találhatóak az interne-
ten. Például itt, vagy itt.
Elég sokan foglalkoztak már e tragédiával, sok dokumentumfilm készült ebben a témában, de ez az alkotás különbözik mindegyiktől. Hogy mitől?
Ezt a filmet szemtanúk készítették. Természetesen nem tartózkodtak a robbanáskor a négyes reaktor környékén sem, de csak két forgatócsoport tudta a bürokratikus akadályokat legyőzni, és a mentést, a kárelhárítást dokumentálni. Az egyik csoportot, az Укркинохроники rendezője, Vlagyimir Sevcsenko vezette. Ő készítette ezt a dokumentumfilmet is.
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Szeretném kifejezni tiszteletemet mindazon újságíróknak, akik szó szerint életüket sem kímélték, kí-
mélik, miközben hivatásukat gyakorolják. Nincsenek sokan...
Az erőmű a robbanás után

Az első atomrobbanásokkor még nem tudtak a robbanást kísérő gyilkos sugárzásról. Közvetetten bizonyítja ezt az a tény, hogy az első atombomba (első nekifutásra hármat készítettek az amerikaiak) felrobbantását, amelyet filmre is vettek, maguk a létrehozó tudósok, és a velük levő katonai vezetők is, védőfelszerelés nélkül néztek végig a mexikói határtól nem messze lévő sivatagban épített fedezékből. Vagy például az is, hogy védőruha nélkül sétáltatták végig a lerombolt Hirosimán, az első atombombát ledobó, illetve az akcióban résztvevő pilótákat. (Az USA ellenes szólamok egyik kedvenc szlogenje a 'csak ők használtak atomfegyvert'. Ami tény, ugyanakkor tudni illik, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akik a 2.világháború alatt atomfegyvert szerettek volna kifejleszteni. Hanem a németek is, a japánok is, a franciák is, a szovjetek is... Történelmietlen kérdés, hogyha más fejlesztette volna ki előbb, ők nem használták volna-e? (Én személy szerint biztos vagyok, hogy ugyanúgy bevetette volna bármelyik másik ország is.) Truman elnök még nem tudhatta, hogy amikor kiadja a parancsot az atomfegyver bevetésére akkor ennek az akciónak sok évtizedes másodlagos hatása is lesz az emberiségre. Az ő döntésében fontos szerepet játszott két dolog. Egyrészt hogy a japánok fanatikusan harcoltak, másrészt legalább 100 000-re becsülte az amerikai hadvezetés a várható veszteségét, amely Japán teljes elfoglalásával járt volna még. És a sugárzásról mit sem tudtak... Ugyancsak történelmietlen a kérdés, hogyha tud róla, akkor kiadta-e volna a parancsot?)
De mi már sokkal több mindenről tudunk, például a radióaktív sugárzásról is, mint eleink.
Ezáltal sokkal inkább felértékelődik a csernobili katasztrófa kármentőinek, és az arról a helyszínről tudósítóknak, így Sevcsenkonak és társainak, az áldozathozatalának nagysága!
Méltóak arra, hogy NE feledkezzünk el róluk! Soha.
Szóval, ott tartottam, hogy Vlagyimir Sevcsenkoék legyőzték a bürokratikus akadályokat, és 1986. május 14.-én a helyszínre érkeztek. Az elkövetkező 100 napot a helyszínen töltötték, a tűzoltók, ka-
tonák és azon tudósok társaságában, akik megpróbálták a nukleáris katasztrófa hatását csökken-
teni, megszüntetni. A kockázatokat mindenki ismerte. Voltak akiket parancs kötelezett arra, hogy a területen tartózkodjon, de a forgatócsoport önként tette ezt. Sevcsenko rendszeresen ostromolta a hatóságokat, hogy engedjék őt a katasztrófa epicentrumába. A hatóságok elképzelése az volt, hogy a média a katasztrófaelhárítók hősiességét fogja ünnepelni. Szigorúan cenzúráztak minden felvételt. Erre a célra még egy tárcaközi szakértői bizottságot is létrehoztak. Ezen bizottság után politikai "szűrőn" is át kellett menni az anyagoknak. Ezen film rendezője azonban ragaszkodott ahhoz, hogy megmutassa az igazat, a csernobili valóságot. Ott élt a tűzoltók között, és a világnak meg akarta mutatni küzdelmüket, halálukat...
Nem véletlen, hogy (nemcsak a rendező által) vágva mutatták be először az alkotást...
Ez is hosszú harc eredménye volt...
A filmet 132 ország vette meg, 9 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt...
Sevcsenko a premier után egy hónappal meghalt...
Sugárbeteg volt.
Amundsennek köszönhetően most már magyar felirattal is megtekinthető ez az alkotás.
A felirat megtalálható itt, a film pedig itt.
Következzék most a felirat készítője néhány gondolata:
>>Ezt a filmet egy kérésre fordítottam le, az ezzel a témával foglalkozó magyar érdeklődők egy csoportjának kérésére. Ők hívták fel a figyelmet arra, hogy a katasztrófa iránti érdeklődés nem csök-
ken. Időnként az ukrán kormány letiltja az ide irányuló katasztrófa-turizmust, de amint lehetőség van erre, azonnal megtelnek a helyek. Az interneten a téma kapcsán fellelhető magyar nyelvű források száma is igen sok. Ennek érthetően többszöröse az orosz és ukrán nyelvű tartalom, elképesztő részletességgel taglalva és elemezve a történteket. Eredeti újságcikkek, korabeli visszaemlékezé-
sek, fotók. A fordítás során kötelezően el kellett olvasnom ezeket a forrásokat, rá is kényszerültem, hiszen a film tele van olyan utalásokkal, szakkifejezésekkel, helységnevekkel, nevekkel, amelyek hátterének ismerete elengedhetetlenül szükséges volt.
Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a filmből több "release" található, ezek mindegyike az orosz vagy ukrán televízióból rögzített. Emiatt a felirat a különböző változatoknál "csúszhat", annak ellenére, hogy az fps mindegyiknél ugyanannyi. Az ukrán 1+1 stúdióban, 2006-ban készült, felújított változathoz pedig semmiképpen sem illik.
A filmből készült egy DVD változat, angol felirattal, annak első néhány perce megtalálható a neten, de az ahhoz készült angol felirat erősen elnagyolt. Ennek oka, hogy azt a mozis feliratszabályok szerint készítették, tehát maximálisan 30 karakter szerepel benne soronként. Így visszaadni az igen részletes narrátor szöveget, szinte lehetetlen.
Alapelvem, hogy nem fordítok olyat, amiből volt magyar változat. Ebből a filmből is lehetséges, hogy volt, valamikor egy tévé-verzió. Ennek felkutatására nem vállalkoztam, fontosabbnak éreztem annak a igénynek és kérésnek a teljesítését, hogy legyen egy magyar fordítás ehhez a filmhez. Hiszem, hogy hiánypótló tud lenni. 
Egyetlen apró érdekesség még. Csernobil - csernobilnyik. Ez egy növény neve. Fekete üröm. Van a filmben egy szójáték, némi magyarázatra szorul, a figyelmes nézőnek bizonyára feltűnik.
"Csupán kötelességünk, hogy utódainkra hagyjuk a virágzó földet, a madárdalt. És ne ilyen városokat, amiket benőtt a fekete üröm." Úgy is lehetett volna fordítani, hogy "a Csernobilhoz hasonló városokat ne hagyjunk magunk után."<<
A mentesítésben részt vett járművek
Néhány évvel a tragédia után, mikor már középiskolás voltam, egy érdekes órán vettem részt.
Az egyik tanárom mielőtt pedagógus lett (és a szó teljes értelmében az volt. Az ő esetében nem csak szinonimaként használatos ez a kifejezés. És jaj de kevesen vannak, akikre ez elmondható...), egy hőerőműben volt mérnök. A tanagyaghoz kapcsolódóan a villamos erőművekről esett szó. Elmondta mind a hagyományos, mind a nukleáris erőművek előnyeit, és hátrányait. Beszélt Paksról, és kifejtette, hogy néhány év múlva döntést kell hozni valakinek a bővítéséről, vagy a bezárásáról. Hiányolta, hogy nem kezdődött párbeszéd erről a magyar közvéleménybe (Akkoriban volt téma a bős-nagymarosi erőmű. Ott volt egy döntés amit a politikusaink meghoztak, de a közvélemény egy része hevesen ellenzett. Komoly belpolitikai kérdés lett az ügyből...). Pedig rólunk van szó. Rólunk és az utódainkról. Azóta eltelt jó néhány év, és egyetlen kormány, egyetlen politikai erő nem merte felvállalni a kérdés közbeszéddé tevésének fontosságát. Erre is igaz hát Chester Bowles mondása, miszerint túl fontos dolog ez ahhoz, hogy politikusokra bízzuk.
Bár egykori tanárom atomerőmű párti volt, engem nem tudott meggyőzni abban a kérdésben, hogy létezik biztonságos nukleáris erőmű. Akkoriban azt mondták, hogy csak a szovjet rendszerű erőművekben történhet baleset (és azok közül sem mindegyikbe, csak a Csernobilhez hasonló rendszerűekbe, és Paks nem olyan), de szerintem Fukusimát például biztos nem  szovjet vállalatok építették. Nem csak az emberi tényező lehet veszélyforrás. Baleset nem csak emberi gondatlanságból, figyelmetlenségből, tudatlanságból lehet.
Persze a hagyományos erőművek is rengeteg veszélyt hordoznak...
Ugye milyen egyszerű felkapcsolni a villanyt, bekapcsolni a számítógépet és netezni egy kicsit?
Közben nem is gondolunk arra, hogy ennek mi is az ára...
Mi emberek, tényleg felelősségteljesen mérlegeljük döntéseink esetleges következményeit?
Tényleg van fenntartható fejlődés?
Csernobil vidéke napjainkban
Szándékosan nem szerepelnek ezen bejegyzés képei között olyan képek amelyeken olyan emberek, vagy állatok szerepelnek akiknek, amelyeknek szemmel láthatóan sérült a DNS-e.

Áfonya


A film eredeti címe: Афоня


A felirat tulajdonságai:
FPS:25,
nyelve: magyar,
kiterjesztése: srt.












Nem tagadom a szovjet korszak filmjeit nem ismerem igazán jól. Láttam ezt-azt az idők folyamán, de túlzás lenne azt állítanom, hogy "képben" vagyok. Annak idején, iskolai keretek között, a nevezetes-
nek tartott napokon elvittek bennünket, kötelező jelleggel, a moziba. Amikor a koromnak megfelelő filmet vetítettek, akkor élveztem is ezeket a látogatásokat.  Sőt! Kisiskolásként nagyon vártuk a fő-
film előtti Nu pagagyi-t. Volt, hogy egyet, de volt olyan is hogy kettőt is levetítettek "bemelegítésnek". Nem is igen szoktam "elkalandozni" ez ebben az időszakban, vagy még régebben készült filmek kö-
zött.
Most mégis megtettem. Ennek oka az, hogy megkértek erre...
Időnként levélváltásba szoktam "bonyolódni" egyesekkel. Ez úgy szokott kezdődni, hogy a blog e-
mail címére írnak. Én meg válaszolok. Van akivel csak egy-két e-mail-t váltunk, és van akivel többet. Van akivel időszakosan szoktam levelezni. De akkor nagyon...
Örülök ezeknek a leveleknek, mert visszajelzésnek tekintem őket. Vannak akiket érdekelnek ezek a filmek, van értelme elkészíteni hozzájuk a feliratot.
Egyik ilyen levelező, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Tihonovnak, hívta fel erre a filmre a fi-
gyelmemet. (Ha jól emlékszem az egész úgy kezdődött, hogy a Brilliantovaja Ruká című filmet nem találta sehol sem... Mivel [saját bevallása szerint 30 éve kedvencei a szovjet-orosz filmek] gyűjtőnek sem utolsó, ezért kuriózumokat is mutatott nekem. Például a Scsorsz című 1939-es filmet, "eredeti" MOKÉP-es felirattal. Érdekes volt látni ezt az alkotást. Sztálin megrendelésére készült a film, és az 1919.-es ukrajnai eseményekről szól. Nagyon régen láttam ilyen szép kalligrafikus szövegezést...)
Régóta kereste ehhez  a filmhez a feliratot.
Hát itt van...
Kérésére megnéztem a filmet, és "beleszerettem"...
A film első felében levő dialógusok, annyira ismerősök voltak...
Sőt, ha hiszitek ha nem, még a "kalandok" egy része is. Na nem saját élményanyagból, hanem má-
sok elbeszéléséből. Olyanokéból, akik saját bevallásuk szerint soha nem látták ezt a filmet (megkér-
deztem). Valami lehetett akkoriban a levegőben...
A film 1975.-ben készült.
A történet szerint adva van egy vízvezeték szerelő, A.N. Borscsov vagy ahogy a barátai hívják Áfonya. Róla leginkább az mondható el, hogy a társadalmi elvárásoknak nem igazán kíván megfelelni, éli a maga kissé bohém életét.
Napközben jó munkásemberhez méltóan a köz érdekében szereli a vízvezeték rendszereket, cseréli a csapokban a tö-
mítéseket, az O gyűrűket. De azért nem feledkezik meg a saját maga hasznáról sem.
Csapja a szelet a nőknek, de egyszer feltűnik az életében egy naiv (de lehet hogy az idealista jelző pontosabb lenne) kislány, és Borscsov azt veszi észre, hogy fenekestül felfor-
dult az élete...
Én magam a film műfaji besorolásával is bajban vagyok.
Tudom, hogy az ilyesmi filmeket tragikomédiának is nevezik, de számomra e két fogalom (amelyből ez a kifejezés ered) teljesen összeegyezhetetlenek. Valami nekem vagy tragikus, vagy vidám. Ez a film inkább vidám. Látom benne a rend-
szerről szóló öniróniát, és épp ezért nem tűnik szomorúnak az alkotás. Mégis nekem egy kicsit olyan mint a Forrest Gump. (Persze egy kicsit túlzó ez a hasonlat.) De mégis, a Gump is humoros jelentetekkel, gegekkel indul, és a végére már egyáltalán nincs kedve kárörvendően mosolyogni a jóérzésű embernek.
Az Áfonya is így kezdődik, és a film második felére (ahogy az előbb említett amerikai alkotás is) szinte észrevétlenül átváltozik kicsit komolyabbá. 
Bennem most is itt van a dilemma, hogy egy kis rendszerkritikával fűszerezett játékfilmet, vagy a szovjet rendszert ideológiailag kiszolgáló alkotást láthatunk akkor, amikor megtekintjük a Georgij Danelija rendezésében készült filmet.
De valahogy így volt ezzel a korabeli közvélemény is. Nehezen értették meg, hogy egy antihős (hi-
szen az erkölcsi normák szerint Borscsov nem más), hogyan lehet egyáltalán főszereplője egy film-
nek (Forrás:kino-teatr.ru). Ennek ellenére a film nagy közönségsiker volt. Sőt, ma is igen népszerű. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még internetes szakáruház is viseli az Áfonya nevet.
Áfonya karaktere egy műveletlen tuskóé. Egy olyan ember (a hozzá hasonlóakról írta Petőfi a "Nem írok, és nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok!" sorokat), akinek semmilyen kulturális igénye nincs. Számára a fizetésnap az ünnepnap, érdeklődési köre az alkohol és nők köré összpontosul. Mégis szerethető személy. Árvaként nőt fel, és az az egy-két mondat, amiből ez kiderül, jelzi hogy komoly drámával indult az élete. És jelzi, a 20.századi orosz  történelem emberi tragédiáit is. Nem véletlen, hogy még napjainkban is rengeteg orosz film, filmsorozat foglalkozik a 2.világháború eseményeivel. Áfonya is az apátlan nemzedék tagja.
Miért szerethető Borscsov mégis?
Mert nemcsak humora van, hanem nagy szíve is.
Leonyid Kuravljov alakítja Afanaszij Borscsovot (ismerős lehet ez a név azoknak, akik látták valaha a Tavasz tizenhét pilla-
natát, a Halló, itt Iván cár-t, vagy az 1976-os Timur és csapatát [ezt gyermekkoromba bemutatta a Magyar Televizíó, és számomra ez "A" Timur és csapata. Remélem ezt megértik a műkedvelő, műértők is.], a Fekete Macska Bandáját, vagy esetleg a Rzsevszkij Napóleon ellen-t... Persze sorolni lehetne az alkotásokat, ahogy mondani szokták napestig, hiszen szó szerint rengeteg filmben szerepelt). Leonyid Vjacseszlavovics Kuravljov 1936.október 8.-án született Moszkvában. Édesapja Vjacseszláv Jakovlevics Kuravljov (1909-1979) szerelőként dolgozott egy repülőgépgyárban. Édesanyját Valentina Dimitrijevics Kuravljovát, aki fodrász volt, koncepciós per után elítélik, és északra, a murmanszki régióba száműzik. Mindez 1941.-ben történt. Itt, egy tóparti kis faluban kezd iskolába járni Leonyid. A matematika, kémia, fizika nagy gondot okozott neki, így szinte "belekényszerült" későbbi szakmájába. Iskola után elhelyezkedik, dolgozik, de tervét nem adja fel. 1955-ben sikeresen felvételt nyert a színészképzőbe.
Munkásságát kitüntetéssel is elismerték (először 1965-ben, másodjára 1976-ban). A hozzáértők dicsérni szokták, mert epizódszereplőként is a tökéletes karakter formálásra törekszik.
A női főszereplő (... talán nem is szerencsés ez a meghatározás, hiszen Katyerina Sznyigireva a történet szerint elég ritkán tűnik fel) karakterét Jevgenyija Szimonova alakítja. A művésznő Leningrádban született 1955-ben. Édesapja, Pável Vaszilevics Szimonov (1926-
2002), pszichológus volt. Édesanyja Olga Szergejevna Vjázemszkaja, pedagógus. Táncot tanult, zeneiskolában is járt. 1972-ben kezdi meg színművészeti tanulmányait. Első filmes szerepét 1973-ban kapja meg. 1975-ban diplomázik és elkezdődik a színházi karrierje is. Azért fogalmazok így, mert az 1975-ös Áfonya után népszerűvé vált ország-
szerte.
Napjainkban is aktív mind a színház, mind a film világában.
Második házasságában él,  Andrej Espaj rendező a férje. Mindkét házassága során egy-egy lánya született. Zoja Kajdanovszkaja (1976), és Marija Espaj (1985).
A film harmadik fontos szereplőjét egy igazi "nagyágyú" alakítja.
Jevgenyij Pavlovics Leonov(1926-1994) mint Kolja tűnik fel a színen. Egy véletlen (vagy inkább Borscsov lazasága okán) "találkozás" során ismerkedik meg Áfonyával. E találkozást folyamodványaként mindketten  berúgnak... Ami Kolja éle-
tében hoz egy kis változást...
Leonov édesapja egy repülőgépgyár alkalmazásában állt. A Nagy Honvédő Háború alatt az egész család itt dolgozott, még a gyerekek is. Közben elkezdi iskolai tanulmányait egy repülős iskolában. Itt harmadikos, amikor Rosztiszláv Zaha-
rov a Bolsoj Színház híres koreográfusának színjátszó csoportjába kerül. 1947-ben diplomázik, 1948-
tól a Sztaniszlavszkijról elnevezett zenésszínház színpadán debütált. 1968-tól a Majakovszkij szín-
házat erősíti. A '70-es évek elején a rengeteg filmszerepe miatt, mivel a forgatások ideje sokszor ütközött a színházi kötelességeivel, sok konfliktusa volt a színház művészeti vezetőjével. Ezért szín-
házat váltott.
Élete során számtalan színházi alkotásban, és rengeteg filmben szerepelt.
1988-ban egy németországi körutazás közben szívroham éri. A gyors orvosi beavatkozásnak köszön-
hetően életbe marad. A műtét után 16 napig kómában feküdt. Hatvannyolc éves korában hunyt el 1994-ben. A Novogyevicsij temetőben nyugszik.

Néhány kép a filmből:



A film egyik dialógusában a főszereplő a következőt mondja:
"MHK-t lehetne tartani, tata".
Eredetileg az MHK helyett ГТО-t mond (Persze az is megérne úgy lehet, néhány mondatot, hogy az oroszok legalább annyira szeretik a rövidítéseket használni a beszélt nyelvben, ahogy az amerikaiak is. De lehet az is, hogy még jobban. Személyes tapasztalatom szerint, főként az úgynevezett műszaki szaknyelvben.). Gyakorlatilag rokon fogalmakról van szó. A szovjet Готов к труду и обороне СССР mozgalmat szinte egy az egyben adoptálták a ma-
gyar viszonyokra.Még a nevét is átvették: Munkára Harcra Kész. (Ezért vettem a bátorságot és "ma-
gyarítottam" MHK-nak az eredeti kifejezést.) Ha nagyon élesen akarnék fogalmazni akkor azt is mondhatnám, hogy az úgynevezett béketábor ezzel, és ilyen mozgalmakkal próbálta a civil lakos-
ságot felkészíteni a hagyományos háború követelményeire.
A ГТО mozgalom 1931-1991-ig létezett. Ugyanakkor követelményrendszere az alapja a mai orosz testnevelési módszernek is.



Végül itt meghallgatható Áfonya kedvenc orosz népdala (kórusműként feldolgozva):