Feliratok

Rzsevszkij Napóleon ellen




 
A film eredeti címe : Ржевский против Наполеона       
A film nyelve: orosz

        A felirat tulajdonságai:
FPS: 25
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar









Hogy is kezdhetném e rövid kis bejegyzést?
Hát, azért nincs olyan nagyon nehéz feladatom. Hiszen ez  a film nem más mint a   Hitler Kaput!  folytatása.
(Furcsának tűnhet ez a megállapítás, hiszen a történelem kereke nem visszafelé forog, de a filmiparban előfordult már olyan, hogy először elkészült a negyedik rész, majd negyediknek az első.) Ugyanakkor történetileg nincs összefüggés a két film között. Az először leforgatott filmből az utolsó információ a következő mondat volt: "Nézd meg a filmszínházainkban, a Napóleon Kaput-ot!". Amikor először meghallottam e rövid reklámnak tűnő bejelentést arra gondoltam, hogy csak egy filmbéli gegről van szó csupán. De nem. A film készítői komolyan gondolták, hogy folytatniuk kell!
A "Napóleon Kaput!"-ból először "Chercher une femme" lett, majd  "Rzsevszkij Napóleon ellen"...

Minden folytatásnál fenn áll az a veszély, hogy a második rész erősen emlékeztet az eredeti alkotásra. Nagy a kísértés, hogy az "új" ne nagyon legyen új. "Jól bevált recepten ne változtass!"- mondatja a rutin, az emberekkel. A film készítői mégis változtattak.A Hitler Kaput!-hoz való hasonlóság, főként abból áll, hogy a már meg- ismert szereplőgárdát  szerepeltetik az alkotók. Főként epizódszerepeket kaptak kivéve Gyerevjankot.
Ő ebben a filmben is, főszerepet kapott. Újdonságként, néző csalogatóként Jean-Cloud Van Dame is feltűnik egy jelenet erejéig az alkotásban.


Azoknak akik ismerik a Hitler Kaput !-ot nem is kell sokat magyaráznom ennek a filmnek a stílusát. Persze, azért nem egy Hitler Kaput!2-öt kell elképzelni. De ez a film sem akarja leleplezni az emberi gyarlóságot, nem kívánja érzékeltetni az emberi élet hétköznapjainak drámáját. Egyszerűen szórakoztatni akar.
Lehet rajta fanyalogni, ahogy a Hitler Kaput !-on is lehetett. Bár azért egy kicsit görbe tükörként is értelmezhetünk néhány jelenetet mindkét filmben. "Rácsodálkozhatunk" egy kicsit, a mi kis kelet- (közép-) európai mindennapjainkra. Néhány dolog nagyon is ismerős lehet számunkra ezekben a filmekben.
Egy (nem magyar) ismerősöm azt mondta nekem, úgy 2005. körül : Nagyon büszkék vagytok arra, hogy Az EU tagjai vagytok, de a mentalitásotok közelebb van a miénkhez, mint a németekéhez.
Háttérben az elmaradhatatlan földgömb...
És van igazság ebben... remélem senkit nem bántottam meg ezzel... nem ez volt a célom.
Valamikor a rendszerváltás környékén hallottam egy rigmust : « Ne vigyorogj Iljics, nem lesz ez így örökké,
százötven évig itt voltak, mégsem lettünk törökké. ». Jól hangzik, csak nem igaz ez a rigmus. A százötven év alatt nagyon sok mindent átvettünk, ami  a mindennapjaink része, a mai napig. És nem csak a fürdőkultúrára gondolok. A negyven év sem múlt el nyomtalanul a magyar néplélekben...
Nagyon is ott van, a mai napig...
Ezért van az, hogy bizonyos jelenet, jelenetek olyan ismerősek lehettek/lehetnek nekünk a Hitler Kaput !-ban (gondolok itt például arra amikor baksist kap a közlekedési rendőr, vagy arra a jelenetre amikor nem).
És a "Rzsivszkij..."-ben is találunk ilyeneket.
Találhatunk jópár utalást más filmekre. A film készítői továbbra is azon a vonalon haladnak tovább, amelyik olyan divatos volt a hollywoodi vígjátékokban a nyolcvanas évek közepén, a kilencvenes évek elején. Az áthallásos, más filmekre utaló, azokat kifigurázó, cikiző filmekre gondolok.
Alapvetően ez is egy « kémfilm »(paródia). A küldetés előtt ebben a filmbe is ellátogat a főhős a « kütyügyárba », ahogy a James Bond sorozatba is . Egy komplett jelenetet szántak a Terminátor-ra. Jar Jar Binks is eszébe jut az embernek egy pillanatra. Nem marad ki a sorból Marylin Monroe sem.
De a Hamupipőke se marad ki a « szórásból ». 
Münchausen báró egyik legnevezetesebb kalandját ismeritek ?
Ugyanakkor lépten-nyomon utalás van a « Háború és béké »-re.( Nekem személy szerint, már amikor először megláttam a film elején az orosz haditanácsos jelenetet, egyből az a mű jutott az eszembe.)Egy időben elrettentés céljából emlegették ezt  az irodalmi alkotást (még amerikai vígjátékokban is), amit véleményem szerint  csak  a magas oldalszámának köszönhet. Ezért megijednek az emberek, és elkerülik még a könyvespolcot is, a hol megtalálható lenne. Így kimarad az életükből egy rendkívül olvasmányos regény. Jó, elismerem van benne olyan rész, amit olvasva, én szégyeltem magamat, az író helyett. De ez annak tudható be, hogy sem a szentimentalista hozzáállást, sem a szájbarágós ideologizálást nem szeretem. A tolsztojiánus tanok sosem voltak számomra túlzottan szimpatikusak... Ebben a regénybe azért ezt is kifejti az író. Alapvetően azért nem ezek jellemzik a regényt. És egy nagyon jó könyv.
Ha nincs időd rá, mégis szeretnéd megismerni a történetet, akkor ajánlani tudom neked a Bondracsuk féle feldolgozást 1967-ből.
Ezért, az sem véletlen, hogy « maga » Tolsztoj is feltűnik a filmben...


Egyszóval ez a film nem túl hosszú, de azért elmondhatjuk, hogy van benne minden.
Függetlenül attól, hogy ebben a filmben sem (ahogy a Hitler Kaput !-ban sem) a cselekményen van a hangsúly.
Most szeretném néhány szóval bemutatni a főhőst.
Aki nem más mint, Rzsevszkij hadnagy. 
Dimitrij Rzsevszkij hadnagy kitalált személy. Nagy népszerűségnek  örvendett a Szovjetunióban, és mai napig nagy népszerűségnek örvend a FÁK tagországaiban. Elmondhatjuk, hogy az orosz kultúrában melyen gyökerező karakter. Tréfás történetek, anekdoták hőse. (Ezt a filmben többször is emlegetik. Tulajdonképpen  a Gyerevjanko által megformált szereplő időnként nem más, mint a folklór hős Rzsevszkij paródiája.) Frivol történetekben szerepel, amelyekben a szexuálitás, és az alkohol nagy szerepet játszik. Az alapszituáció az, hogy egy vulgáris modorral rendelkező huszár , főúri környezetben különböző helyzetekbe (nem oly régi, divatos kifejezéssel sit-com-ba) keveredik. (Talán a magyar Arisztid és Tasziló-s viccekhez [van aki még emlékszik ezekre?] hasonlíthatnák, ha az egyik szereplő nem Arisztid, hanem Pistike lenne…) A hadnagy benne van a nagy hármasban. Ez alatt azt értem, hogy Csapajevvel, és Strilitzzel  együtt, ők hárman alkotják az orosz viccek legnépszerűbb karaktereit. Talán ezért nyúlhattak a  film alkotói Maxim Iszajev (Strirlitz Obersturmbannführer) kiparodizálása után, a népszerű huszártiszthez.
Ugyanakkor ez a film nem hozott akkora bevételt, ami miatt „tartanunk” kellene a harmadik rész elkészülésétől. Mert ha az alkotók tervei között ilyesmi szerepelne, akkor, én úgy vélem, Csapajevvel találkozhatnánk legközelebb… Állítólag ezen triumvirátus, több mint négyszáz (klasszikusnak is nevezett) vicc főszereplője.
Ezek közül több, az interneten is megtalálható (A teljesség igénye nélkül: ide, vagy ide, esetleg ide
kattintva olvashatsz ezekből.).
Több mozgóképben is szerepelt az idők folyamán. A legismertebb, a magyar szinkronnal is hozzáférhető Huszárkisasszony. Érdekes, hogy a népi hagyomány nem egységes abban a kérdésben, hogy a Hadnagy úr melyik alakulatnál is szolgál. Így fordulhat elő az, hogy  az egyik filmben a testőrség vörös egyenruhájában, a másikban pedig mariopuli huszárok kék mundérjában. De ezen kívül több, más alakulathoz is kapcsolják a nevét (például a pavlográdi huszárezred, érdekességként megemlíteném, hogy Pavlovgrádban emléket is állítottak a kitalált hősnek. De nem ez az egyetlen város, ahol valóságos kultusza van. Ott van például Rzsev is…).
Rzsevszkij alakja több valós személyből lett „összegyúrva”. (A magyar történelemből is ismerhetünk ilyen esetet. Mátyás király hadseregének nagy hírű vitézéről, aki valóságos személy volt, több hihetetlen esetet is ismer a magyar folklór. Ezeket Tatay Sándor egy nagysikerű ifjúsági regényben fel is dolgozta.)
Rurik herceg, aki a XIV.században elvesztette rangját, leszármazottai a Rzsevszkijek. Egyes orosz krónikák szerint Rzsev város földesura 1315-ben, egy hasonnevű személy volt. (Nem ritka gyakorlat volt ez abban az időben, és nem csak Oroszországban… Elég sok magyar település neve is így alakult ki. Elég ha csak hirtelen azokra gondolunk , amelyek nevében valamelyik magyar törzs neve szerepel.) 1380-ban egy Rzsevszkij herceg elesett egy csatában.
Péterváron vagy egy földterület, amelyet egy Rzsevszkij kapitányról neveztek el. Ez a kapitány a cári seregben szolgált, és Rzsev településről kapta a nevét.
Az első Rzsevszkij hadnagy akit (Jurijnak hívtak és) ismer a történelem tudomány, a XVIII.században I.Péter utasítására külföldre ment, hogy kitanulja a hajóépítés tudományát.
Tula környékén élt a XIX.században Szergej Szemjonovics Rzsevszkij hadnagy, akiről mint vakmerő, és furcsa viselkedésű emberről emlékeztek meg a kortársai. Sokkolta a környezetét tetteivel. Egyfajta „huligán”-ként viselkedett. A moszkvai bulvársajtó sokat foglalkozott vele. Elég sok a hasonlóság a viselt dolgai, és az anekdoták hősének kalandjai között. Emlékiratait unokahúga, Nagyézsda Petrovna Rzsevszkij később kiadta. Ugyanakkor Szergej Szemjonovics nem vehetett részt az 1812-es eseményekbe, mivel 1812-ben ő még nem élt. Ezért csak mint az egyik „előkép” jöhet szóba…
Ez fontos, mert a tréfás történetek hőse egyértelműen köthető a Napóleon elleni honvédő háborúhoz. Állandó „partnerei” is ebből a korból „származnak”. Pontosabban a "Háború és béke" egyes szereplőiről van szó. Gondolom, így már érthetőbb, hogyan került a filmbe a jasznaja poljanai remete (Lev Nikolájevics Tolsztoj).
Az 1812-es hadjáratban két Rzsevszkij hadnagy is részt vett. Tehát ők is lehetnek „előképek”.
Sok más személyt is fel szoktak sorolni, mint „inspirálókat”. De hát  a népi legendák már csak ilyenek. A való keveredik a kitalálttal… És a végén senki nem tudja, hogy mennyi az igazság, vagy van-e egyáltalán igazság a történetekben…
  Eljutottunk arra a pontra, hogy segítsek a film feliratának megtalálásában... 



És következzék még egy filmajánló!


A film eredeti címe : Вертикаль
A film nyelve: orosz

        A felirat tulajdonságai:
FPS: 29.970
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar






Nem olyan túl régen megkeresett Amundsen, és ajánlotta, hogy nézzem meg ezt a filmet. Nincs még egy napja, hogy láttam, életemben először. Nagyon tetszett!
Maga a film fekete-fehér (1966.-ban készült), de ez egyáltalán nem hátránya. Sőt!
Amikor gyermek voltam az édesapám egy beszélgetés során azt mondta nekem, hogy egy fotóművész igazán szép képet fekete-fehérben készít. Hogy ez  igaz, vagy nem? Nem tudom. Ízlés kérdése. De van benne igazság! Ha a  művész a fénnyel és az árnyékkal akar játszani akkor szerintem is a fekete-
fehér képek a legkifejezőbbek. Nemcsak  a fényképeknél van ez így, hanem a mozgóképeknél is. Nem tudom, hogy ezért vagy más megfontolásból készült ez a film ezzel a technikával.  
Mindenesetre nagyon szép a film képi megjelenítése!
A cselekmény a Kaukázusban játszódik. Néhányan elhatározzák, hogy meghódítják az egyik csúcsot. Elindulnak...
Miközben néztem ezt a filmet, repült az idő... Nem igazán vonzott sohasem a "hegymászos" filmek, de ezt élvezet volt nézni. Hangulatos alkotással van dolgunk! Ehhez a hangulathoz hozzájárul, hogy az egyik szereplő, Vlagyimir Viszockij időnként dalra fakad. A maga jellemző módján. A film megjelenése a maga egyszerűségében nagyszerű! Méltán bizonyítja, hogy nem az alkotásra költött pénz nagysága garantálja a néző elégedettségét.
Nagyon köszönöm a fordítást!
Mindenkinek csak ajánlani tudom a filmet!

A feliratot megtaláljátok itt.

Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a 'Feliratok' fül "mögött"  találhattok olyan feliratot is amelyikről a blog egyetlen bejegyzése sem szól. Ennek oka az, hogy Amundsen által készített feliratok is felkerültek oda.
Megbeszéltük, és megállapodtunk abban hogy a "kínálat" az ő fordításaival bővül.(Ez az ő kezdeményezésére, de közös elhatározásra alakult így. Ezzel a lépéssel kezd a blog a decemberi elképzelésem szerintivé alakulni. Ugyanis soha nem célnak, hanem csak eszköznek tekintettem ezt az oldalt. Eszköznek arra, hogy az érdeklődők könnyebben megtalálják, megismerhessék az orosz nyelvű filmeket.)   
Mindegyiket csak ajánlani tudom.
Kérésére közlöm veletek, hogy jelenleg a Служили два товарища című film feliratán dolgozik.



És még mindig nincs vége a bejegyzésnek!
Remélem nem baj?
Néhány mondatot szeretnék még  a 'Rzsevszkij Napóleon ellen'-hez fűzni.
Úgy érzem néhány dolog magyarázatra szorul.
Röviden végig veszem ezeket.
Nem vagyok az alkoholos italokban otthon. Így a film fordítás a közben kellett utána néznem, hogy mi is az Anaszonlijka. Egy minőséginekszámító italféleség.
 Néhány dolog is szóba kerül ami Napóleon nevével kapcsolatos.
Például a Napóleon komplexus is. Napóleon komplexusnak azt a tünet együttest nevezik a szakemberek, amikor alacsony emberek megpróbálják túlkompenzálni kisebbrendűségi érzésüket.
Vagy ilyen például a Napóleon torta is. Egész eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen nevű sütemény. Az elnevezés eredetéről itt olvashattok, illetve  a receptet is megtaláljátok.
A „Rzsevszkij Napóleon ellen” című film történelmi háttere:
A film vége fele található „ars poeticá”-t („Mindent dokumentalista alapossággal rekonstruáltunk, kitalációk nélkül.”) nem szabad komolyan venni, ahogy az egész filmet sem.
Bár az alkotók nem sajnálták a pénzt a korhű kosztümökre, és díszletekre, de ezzel csak egy fricskát adtak az úgynevezett történelmi filmek készítőinek képzeletbeli orrára.
A valóság egész más.
Napóleon oroszországi hadjárata nem a hódításról szólt. A történet igazából még csak nem is a XIX. században kezdődött…
Anglia legalább a középkor vége óta igyekezett a szárazföldi Európától „különválni”. Ugyanakkor az ipari forradalom miatt szüksége is volt Európára. A beindult ipari termelése fizetőképes piacot keresett, és talált is Európa országaiban. Így a brit külpolitika a kontinens egyik meghatározó szereplőjévé vált. Fő kitűzése az, hogy egyetlen ország se erősödjön meg se gazdaságilag, e katonailag annyira, hogy riválisává válhasson. A Francia Királysággal lépten-nyomon konfrontálódott ezáltal. Az amerikai függetlenségi háborút azért támogatta Párizs, mert így próbálta meggyengíteni Londont. Viszont a francia gazdaság nem bírta finanszírozni a király elképzeléseit. Hiába próbálkozott a király tehetséges, és tehetségtelen pénzügyminiszterekkel is. Végül egy kis szikra berobbantotta az elégedetlen francia társadalmat. Elindult egy folyamat, amit ma úgy hívunk, hogy Nagy Francia Forradalom…
Elméletileg, hogyha az ideológiák vezetnék a politikusokat, akkor a szigetországiaknak támogatniuk kellett volna a franciaországi események irányítóit… De a politikát a legritkább esetben szokták ideológiák, értékrendek alapján irányítani. Ez legalább a föníciaiak óta van így. Angliának az volt az érdeke, hogy az új Francia Köztársaság ne erősödjön meg. Ezért pénzelte a royalistákat, és ezért pénzelte a különböző európai királyi dinasztiákat. Ez adta a muníciót egy több mint két évtizedig tartó európai háborúra. Persze a másik felet sem kell sajnálni…
Idővel a köztársasági  államformát átalakította (ügyelve arra, hogy a Köztársaságba vetett hűségét soha ne vonják kétségbe) egy fiatalember. Először első konzul lett, majd császárrá koronáztatta magát. Ugyanakkor tudta, hogy országa gyenge gazdasággal rendelkezik, ezért a háborúit alárendelte a francia gazdaság megerősítésének. A legyőzöttek francia termékeket, kellett vásárolniuk, nem angolt. De a francia termékek versenyképtelenek voltak… Ezért kitalálta az úgynevezett kontinentális zárlatot. Nem akarta, hogy a kontinentális Európába angol termék jusson. (Ez annyira anyagiasnak hangzik, nem? De nincs semmi baj! A politikusok akkor sem árulták el a valódi mozgatórugókat!
„A királyok harca a Köztársaság ellen két rendszer harca volt: a guibellinek harca a guelfek ellen; a Londonban, Bécsben, Szent-Pétervárott uralkodó oligarchák harcoltak Párizs republikánusai ellen.” Mindezt maga Napóleon mondta tollba Szent Ilonán…  Ez már igen! A pénzvilág ellen harcolt a hős köztársaságpárti [leendő]császár. Ezért lehet lelkesedni!) 
A tilsiti béke (amelynek egyik előzménye az austerlitzi csata volt) volt a csúcspontja ennek a politikának. Gyakorlatilag az Ibériai- félszigettől a kontinentális Európán át, egésze Szentpétervárig le lett zárva a határ az angol termékek előtt. Csak csempészve jutottak be brit termékeket Európába. Először Spanyolországnál próbálkoztak az angolok a zárlat  feltörésével.
Napóleon nem vette félvállról a dolgot. Ezért küldött, majd később állomásoztatott jelentős katonai erőket Hispániában. És ez az esemény indította el a bukását is...
De Londonban is nagy volt a baj. Rengeteg vállalkozás ment csődbe. A tőzsde haldoklott. Több üzletember a halálba menekült… De Oroszország gazdasága is fuldoklott. Szüksége lett volna az angol árukra… És hát az anyagi javak, és azok felhalmozására való törekvés annyira jellemzi a homo sapienst… Így repedések keletkeztek a Tilsiti Művön. Ezt próbálta Napóleon „megmenteni” amikor elkezdte összegyűjteni a Nagy Hadseregét…
Tehát gyakorlatilag a francia gazdaság érdekeit ment megvédeni Oroszországba.
De ebben nincs semmi különös dolog. A háború mindig is pénzről, anyagi javakról szólt. („A háború a politika folytatása más eszközökkel” Carl von Clausewitz)
Persze a kortársaknak ezt nem illik megmondani… Mert az ember olyan képmutató tud lenni… Még saját magát is becsapja… Hol így, hol úgy.
Hát így került Napóleon Oroszországba.
Nem a területek kellettek neki. Nem  életteret földet akart rabolni. Azt szerette volna elérni, hogy a cár országával együtt újra csatlakozik a zárlathoz. Moszkvában is ezért időzött sokáig. Várta a cár követeit…(De ennél is tovább ment. Leveleket küldött a cárnak... Aki nem válaszolt rájuk.) És ez a várakozás végzetes lett a csapatai számára…
A moszkvai tűzvész a filmben
Hogy ki gyújtotta fel Moszkvát, az a mai napig rejtély…
Azt sem tudni, hogy a franciák, vagy az oroszok tették, vagy esetleg csak szerencsétlen véletlen volt az egész… Meggyanúsítani meggyanúsítottak néhány embert név szerint is…
Volt (Rosztopcsin) olyan aki amikor a politikai érdeke azt kívánta akkor dicsekedett, hogy az ő utasítására tették, amikor pedig az volt az érdeke akkor könyvet írt az esetről, állítva, hogy semmi köze nem volt az egész tűzvészhez.

Felhasznált és ajánlott irodalom:
Feleki László : Napoleon 
                        „a csodálatos kaland”  (2.kötet)
        Magvető könyvkiadó, 1976


A.Z.Manfred  : Napóleon
       Kossuth könyvkiadó, 1982






Augusztus nyolcadikán

A film eredeti címe : Август Восьмого                                     
Alternatív cím : Avgust Vosmogo
A film nyelve: orosz
A produkció honlapja: http://www.avgustvosmogo.ru
        A felirat tulajdonságai:
FPS: 25
Fálj kiterjesztése: srt
Felirat nyelve: magyar
 



Bár terveim szerint nem ez a felirat következett volna, de...
Májusra való tekintettel egy sokkal "szelídebb" filmet terveztem, de közbe jött ez, meg az ... Először is megígértem, hogy hogy a Viharkapu utáni második feltöltés ez a film lesz. Azonban "közbejött" a Pópa feliratának korrigálása is. Másrészt nem akarom húzni az időt, így hát következzék az Augusztus nyolcadikán című film. Ugyanakkor az eredeti, májusi koncepciómba is  bele lehet illeszteni ezt az alkotást. Arra gondoltam, hogy a május végi, úgynevezett gyermeknaphoz kapcsolódna az e havi felirat feltöltésem. Egy gyermekfilmre gondoltam.
Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a mai gyermekek jelentős része nem szeret olvasni. Főleg nem film feliratokat... "Ha nem szinkronos , meg se nézem."- hozzáállás sokukra jellemző.

Témáját tekintve ez az alkotás is egy úgynevezett "háborús film".
A 2008-as grúz-orosz háború adja a történet hátterét. Sokkal többet nem is írnék erről a konfliktusról, mivel egyrészt elég rövid ideig tartott, másrészt az Olimpius Inferno bejegyzésénél már megtettem ezt. Abban a filmben maga a konfliktus generálta az eseményeket, ebben a háború "csak" az események háttérét adja. Legalábbis a film első felébe. Egy kisfiú, és édesanyja életébe pillanthatunk bele. A fiú (filmbeli neve Artjom, vagy ahogy a rokonai hívják Tjoma) szülei külön élnek, és ezt a gyermek nem könnyen dolgozza fel, ezért álomvilágba menekül. Ennek a világnak a a képi megjelenítését az alkotók már jól bevált filmes klisékkel jelenítik meg. Például a Jó Robot nagyban hasonlít az Avatar című film lényeivel (na jó rendben, azok kékek voltak... ). De Tjoma képzeletbeli neve (Kozmoboy) is rímel egy amerikai alkotással ...
Egy véletlen folytán a film gyermek főszereplője belekeveredik az augusztus nyolcadikai eseményekbe ....
Közben láthatjuk, hogy a gond, a baj az ami igazán összetart embereket. Olyan furcsa az, hogy ősidők óta úgy gondolja az emberiség , hogy a gondtalanság az, ami a boldogságot adja.
Ugyanakkor épp ellenkezőleg! A közös cél, a gondok legyőzése az ami igazán összekovácsolja a közösségeket, a családokat. És ez az ami a boldogság, a megelégedettség alapja az életünkben. Sok minden tud örömet okozni az embernek, de ezek az örömök nagyon sokszor csak rövid ideig tartanak. A boldogság  a tartós öröm maga.
Nem véletlen az, hogy az népi bölcsesség is úgy tartja, hogy az igazi barátságok a "tűzpróbákat" is kiállja, illetve a próbákban edződik igazzá a barátság.
Pedig a mesék mindig úgy végződnek (ahogy a legtöbb hollywoodi film is), hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak ...". 
A gond, a baj ebben a filmben is közel hozza egymáshoz a szereplőket.
De a baj, sokkal nagyobb lesz, mint gondolnánk...
Szvetlana Ivanova
A film női főszerepét, az egyedülálló anyukát, Szvetlana Ivanovna személyesíti meg. Egy nyári ruhában, rózsaszín felsővel tipeg végig a Kaukázuson ... Hogy eljusson egy kis faluba, Szidamontba...
Kis kabátkája színéhez illő mobiltelefonjával érdekes színfoltja lesz a kies tájnak, ahogy marcona hadfik között, a célja felé tart. Öltözete egyértelműen jelzi, hogy ő egy kívülálló, akit egyetlen dolog hajt csak. Az anyai ösztön. Nem véletlen, hogy ilyen "hacukában" láthatjuk, ugyanis ő úgy gondolta még a történet elején, hogy kiruccan Szocsiba.
De nem a nevezetes fekete-tengeri üdülővárosba jut el, hanem a háború poklába.

Jegor Beroev
A film egyik meghatározó férfi szereplője Jegor Beroev.(Ő több alkotásból is ismerős lehet, a Török cseltől kezdve az Admirálisig.) Kettős szereposztásban látható.
Egy békefenntartó katonát  alakít, akit Zaurnak hívnak (ő Tjoma édesapja.). De nem csak egy Kaukázusban állomásozó katona, hanem onnan is származik. Az ő szüleihez indul látogatóba a kisfia... 
A nagy kérdés, hogy e nehéz helyzetben újra lehet-e kezdeni egy kapcsolatot, ahogy a férfi szeretné, vagy az események túlhaladják őket...
Katona létére felkészületlenül éri a háború. Férfi módjára tudja, hogy hol a helye, mi a kötelessége. Ő az aki a fia képzeletében mint Jó Robot jelenik meg.
Maga a film sodró lendületű, látványos alkotás. Időnként az ember szája mosolyra húzódik a mű nézése közben. Nincsenek harsány geg-ek, de a finom, diszkrét humor meg-megcsillan a két óra alatt, amíg a film tart.
Gyereknap aprópóján terveztem egy felirat feltételét ebben a bejegyzésben. De ez a film, egy anyák napi RENDHAGYÓ alkotás. Az, hogy ez nem egy erőltetett állítás, azt maga a film végén található ajánlás bizonyítja: "Azoknak az odaadó nőknek, akik gondoztak és felneveltek".
A filmben egy gyerek szemével láthatjuk a háborút, és láthatjuk az anyját is, aki miután eldönti azt, hogy a vélt boldogságnál sokkal fontosabb a gyermeke, vállalja a veszélyt, a kockázatot, csak hogy kimentse a háború poklából. Mindezt szentimentalizmus mentesen sikerült ábrázolni. Így azok is értékelni tudják a filmet, akik egy jó kis "lövöldözős filmet" szeretnének látni. Rengeteg fegyverfélét felvonultatnak az alkotók, amikre most nem térnék ki külön-külön ... Látványos, sodró lendületű film lett belőle, a készítők nem fukarkodtak a számítógépes trükkökkel, sem a harci jelenetekkel.

Az Olimpius Inferno-nál is volt egy kis problémám... Chinvaliról van szó. A város nevének két féle írásmódjával is találkoztam már magyar nyelvű szövegekben. Sőt olyat is láttam, hogy ugyanazon szövegben mindkét névvariáns előfordult. Ebben a feliratban én is így tettem, szemben az Olimpius feliratában, ahol csak a Chinvalit használtam.  Ahol a szövegkörnyezet szerint "magya-
rosabb" volt a Chinval, ott azt használtam, ahol a Chinvali ott meg azt.
Ezen a területen játszódik a film

Amikor a körülmény határozza meg a "divatot"... 
 
Az alkotásban feltűnik az orosz elnök is néhány jelenet erejéig.
Őt Vlagyimir Vdovicsenkov (Bumer, Bumer 2, Tarasz Bulba ... stb) alakítja.
 
A felirat itt található meg.





Pópa újratöltve


Néhány nappal ezelőtt kaptam egy e-mailt.
A levélíró a Pópa című film feliratával kapcsolatban keresett meg.
Nem tudom, hogy mi az ami tetszik nekem ebben a filmben, de szeretem. Az operatőri munka nagyon jó. Nagyon szép képek láthatóak ebben az alkotásban. De nem ezért tetszik. Nemcsak ezért.
Talán az az emberi tartás, ami a főhőst jellemzi, az az ami szimpatikus... és reményt adó.
Van egy idealista ember, aki éppen ezért mert idealista, ember tud maradni mindenféle embertelenség között is. Miközben egy elembertelenedett világban élünk. Gondolj csak bele... Ki korunk hőse?
Ma az idealistákat  nagyon sokszor a "hülyék" kategóriájába soroljuk. A cinikusokat, akik esetleg idealizmust hirdetnek, de a cselekedeteik nagyon is földhöz (pénzhez, hatalomhoz, befolyáshoz [a nem kívánt rész törlendő]) ragadtak, pragmatikusak, azokra meg azt mondjuk "ügyesek".Ez egy ilyen korszak. Ez is egy ilyen korszak.
Szóval kaptam egy e-mailt. Ebben a szerző felvetette, hogy a filmben miért nem a magyarul is elérhető szertartási szövegeket írtam bele, miért én próbáltam lefordítani azokat. (Nagyon szépen volt megfogalmazva, de ez volt a lényege.) Teljesen jogosnak tartottam, tartom a felvetését.
Ahol lehet, így teszek magam is. Azért volt az, hogy a Viharkapuban, amikor a kaukázusi éjszakában főhősünk Lermontovot idéz, megkerestem a verset, és Szabó Lőrinc fordítását írtam bele a feliratba.
Sokkal szebb az a néhány sor így, mintha én követtem volna el.
Vagy épp a Pópában, amikor a német katonák egy ismert karácsonyi dalt énekelnek, akkor is nekiálltam megkeresni a "hivatalos" dalszöveget.
Egy szó mint száz! A felvetését jogosnak tartottam, és nagyon örültem, hogy felajánlotta segítségét.
A filmben levő szertartásoknak elküldte a hivatalos magyar szövegét. Ezenkívül is tett néhány észrevételt.
Az ortodox vallási ünnepekkel kapcsolatban is kaptam értékes információkat tőle. Szükségem volt rá...
Néhány nyelvhelyességi hibára is felhívta a figyelmemet.
Ezután nekiálltam és átdolgoztam a feliratot.
Amit itt találhattok meg.
Nagyon hálás vagyok ALEX-nek a segítségéért!

Néhány hónappal ezelőtt átnéztem az első felirataim közül néhányat. Volt olyan amiben pontatlanságot találtam (Na igre 1.rész). Arra gondoltam, hogyha lesz időm akkor kijavítom, és közreadom. De, hogy ne kétszer legyen feltéve ugyanaz, ezért arra gondoltam, hogy BD kiadáshoz készítem majd el a feliratot.
De ez még csak terv...
Aminek megvalósulásának első lépcsőfoka volt a Pópa feliratának "újratöltése" ...

Utóirat:
Újdonságról sem felejtkeztem el, nem kell már sokat várni rá. 

Grozovye Vorota

Viharkapu


          A film eredeti címe : Грозовые ворота
          Alternatív címek : Grozovye Vorota, Strom Gate
          A film nyelve: orosz          
A felirat tulajdonságai:
         FPS: 25
         Fálj kiterjesztése: srt
         Felirat nyelve: magyar




Most nem egy mozifilmet, hanem televíziós sorozatról szeretnék írni egy pár sort.
Kezdetnek arra gondoltam, hogy egy kis "történelmi" összefoglalót írok. Menni fog, gondoltam, hiszen nem olyan régen történt dolgokról kell majd írnom egy keveset.
Mindenre emlékszem, hiszen én vagyok a "Nagy Idők Kis Tanúja". Elég lesz előszedni az emlékeimet, meg néhány régebbi újságot, és, már készen is van!
Leültem, és el akartam kezdeni az írást.
Elkezdtek eszembe jutni a nevek: Borisz Jelcin, Lebegy tábornok, Beszlán, Groznij, Aszlán Maszhadov, Putyin, Samil Baszajev, Politkovszkaja ... És ennyi. Nem állt összefüggővé a történet bennem. Na, majd az újságok! - gondoltam.
Elővettem, hát őket. Meg is találtam jó néhány cikket a témával kapcsolatban. De nem állt a téma összefüggővé... De miért is?
Hát mert, a csecsen háborúk (kettő is volt, pontosabban vannak akik szerint a második még most is tart.) nem a klasszikus háborúk voltak. Bizonyos tekintetben, hasonlít a dél-vietnami harcokhoz. Nem két reguláris hadsereg egymás elleni küzdelme volt. Hanem egy hagyományos felépítésű hadsereg küzdött, egy irregurálissal. Megszokott harci események, és nem megszokott harci események követték egymást. Egy állam hadserege harcolt árnyakkal. Másfajta kihívás ez mint az amikor két (vagy több) állam seregei küzdenek egymással. Azután ott van még a közvélemény. A vietnami háborút az USA nem Délkelet-Ázsiában vesztette el. Hanem Észak-Amerikában, a televízióban, az újságokban.
Csendélet Hegyi-Karabahban
Oroszország  a kilencvenes években rengeteg frusztráción ment keresztül. A Szovjetunió felbomlásával kezdődött minden. Ez több volt mint egy államszövetség (?) megszűnése. Ez, a rövid ideig tartó nagyhatalmi státusz elvesztése volt. Az orosz történelem nagyon sokáig arról szólt, hogy egyesítsék az oroszok által lakott területeket egy államba. Ez igen küzdelmes volt. Ráadásul évszázadokig tartott. Közben külső ellenségekkel (német, tatár, lengyel, török, svéd stb...) való folyamatos küzdelem jellemezte ezeket az évszázadokat.
A háborúk között időről- időre a különböző uralkodók reformokkal próbálta az országot megerősíteni, európai állammá tenni. Az orosz külpolitika céljává vált a tengeri kikötők építése. Ezért alapított I.Péter egy új várost, messze Moszkvától, fenn északon... Egy új fővárost. Majd meleg tengeri kikötőre vágytak. Szerettek volna bekapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe.
Mindezek ellenére, a II.Világháború hozta el számukra a nagyhatalmi státuszt. Hatalmas emberveszteséggel fizettek azért (emlékszem, hogy iskolában azt tanultuk, hogy a Szovjetunió 2.Világháborús embervesztesége hivatalosan húsz millió fő. Voltak akik azt mondták, hogy szerintük ez a szám harminc millió. Ma már ez a hivatalos adat. De ma már vannak, akik szerint ötven millió is lehet az áldozatok száma. Tény, hogy Oroszország mai demográfiai problémájának [és ebből következik, hogy gazdasági problémájának {hiszen a demográfiai mutatók determinálják az adott ország gazdasági lehetőségeit. A Történelem folyamán legalábbis így volt eddig. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ez napjainkra is igaz. A bevándorlás csak késlelteti a recessziót.}] az egyik oka, a mai napig a második világégésben elpusztult generációk hiánya. A háború után "kialakultak" az úgynevezett "özvegyfalvak". Ezek azok a települések, ahová nem tértek vissza a bevonultatott férfiak. És a bevonultatott fiúk sem... Nem véletlen, hogy a mai napig foglalkoztatja őket az akkori események. Véleményem szerint, nincs még egy olyan nemzet, amelyik ennyi filmet készítene még napjainkban is azokról az évekről. De a pusztulás nagysága miatt ez érthető is, szerintem.), hogy a bipoláris világ egyik meghatározó ereje legyenek.
Ez a drágán "megvett" státusz tűnt el a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején.
A gazdaságuk is a padlóra került. Pontosabban a gazdaságuk beleroppant a hidegháború fegyverkezési versenyébe. Emlékszem, Árkus József műsorára, ahol többször kifigurázták Reagent. A propaganda arról szólt, hogy milyen buta ember is ő. Milyen eszement dolog az SDI. Persze a Csillagháborús Programból nem lett semmi, de a Keleti Blokk összeomlott. Először gazdaságilag, majd katonailag is...
Ezután a nyugati diplomaták, az úgynevezett Nyugat, folyamatosan megalázta az oroszokat külpolitikailag.(Az, hogy a balti államokat bevették a NATO-ba, az hogy  Ukrajnát bátorítja az EU, mind-mind megalázó egy orosz hazafi számára. Hiszen attól, hogy felbomlott a Szovjetunió, még azt gondolják az orosz külpolitika irányítói, hogy a volt szovjet tagköztársaságok az Orosz Föderáció érdekszférájába tartoznak. Nem véletlen, hogy ott próbál revansot venni az orosz külpolitika ahol tud. Ezért tűnhet úgy, hogy támogat, ha nem is mindig nyíltan, olyan országokat... akiket igazából senkinek nem lenne szabad segítenie...  Sajnos ez egy igen veszélyes "játék".)
Minderre rájöttek a függetlenségi mozgalmak.
Sztyepanakerttel kezdődött...Ott Hegyi-Karabahban ...
Amikor az orosz állam vezetői úgy érezték, hogy újra erőt kell mutatniuk (hogy a bomlást megállítsák), megindultak az Orosz Föderáció katonai ereje... Csecsenföld felé.
Groznij az első csecsen háborúban
A sorozott katonákból álló, nem kimondott harcedzett csapatok nem tudtak az elvárásoknak teljesen megfelelni.
Rövid szünet után ezért is indították meg másodjára is, a háborús gépezetet. Végül is, ez a csecseneknek adott határozott válasz volt az, amivel Putyin megalapozta népszerűségét.
Ehhez jött hozzá, hogy az orosz gazdaság is fejlődésnek indult.(Nem tagadható, hogy ebben nagy szerepe volt a megújult, jelentős hadi megrendeléseknek is.)
Jelcinék nem tudtak mit kezdeni a szakadárokkal, Putyinék világossá tették, hogy véget ért egy korszak a Kaukázusban is. De nem csak ott, hanem a hátországban is meg akarták nyerni a háborút. Ezért fontos volt számukra, hogy a hétköznapi ember is megismerje, és respektálja az állami politikát.
Ezzel szemben az Egyesült Államok a csecsen háborúban is csak azt látta meg, hogy esetleg tovább gyengítheti Oroszországot. Ezért van az, hogy 2001.09.11.-ig csecsen szabadságharcosokról beszélt az amerikai adminisztráció. Az Ikertornyok elleni merénylet után változás állt be az amerikai külpolitikában.
A csecsen szabadságharcosokból terroristák lettek.
Mi történt? Mi változott?
A  Kaukázusban semmi. Az Orosz Hadsereg továbbra is dzsihadisták ellen harcolt. Szeptember tizenegyedike után az amerikaiak is ... Persze ezt így, direkten, nem mondták ki a politikusok. Nem mondhatták, és ma sem mondhatják ki ... Ekkor megindult egy diplomáciai közeledés Bush és Putyin között.
Nem haragudtak már annyira egymásra.

Hogy miért írtam mindezt le?
Mert a Viharkapu című televíziós sorozat a csecsen háborúról szóló hősi eposz.
Nem véletlenül használom ezt a jelzős szerkezetet: hősi eposz.
Minden együtt van ebben a filmben, ami jellemezte az eseményeket.
Az orosz filmek nem mindegyike ábrázolja így az akkori eseményeket. (Ajánlom megtekintésre a Kaukázusi fogoly [Kavkazskij plennik] című 1996-os filmet. A film egyik főszereplője az  az ifjabb Szergej Bodrov, akit a Fivér [Brat] című filmből is ismerhetünk. Vagy ott van például a Чистилище [Purgatórium] című film. Ez a film inkább a harci eseményekre fókuszál.)
De térjünk vissza a Viharkapuhoz.

A film(sorozat) főbb szerepeit ismert színészek alakítják.
Ott van például Iván Zsidkov , akit a Fekete Villám című filmben is szerepelt. A nevezett alkotásban ő alakította Max-ot. Ebben a filmsorozatban egy olyan fiatal embert alakít, aki nem találja a helyét a társadalomban. Elvált szülők gyermeke, vér szerinti apja tudós, nevelőapja politikus. Sodródásának az vett véget, hogy jelentkezik katonának. A Kaukázusba mint önkéntes kerül. Az első csecsen háború során sorállományú katonákat vezényeltek Csecsenföldre, a másodikban már önkénteseket. Mivel a századparancsnokáról is kiderül, hogy önként kérte magának a kaukázusi „munkát”, ezért feltételezhetjük, hogy a film a második csecsen háború idején játszódik.
Másik ilyen, a Pankratovot alakító Danyil Sztahov. Ő is egy befutott, népszerű színész.
A 2008-as Mi iz budushchego-ban (mellesleg ezt a filmet is  Andrej Maljukov rendezte, ahogy a Viharkaput is) ő alakítja Gyemint. De a népszerű Бедная Настя ( Titokzatos Násztya ) című sorozat egyik főszerepét is ő játszotta el. Ez a telenovellát 2003. októbere, és 2004 áprilisa között mutatta be az STS társaság. Alacsony költségvetésűnek nem mondhatjuk, mivel közel 12 millió dollárból készítették el. Igaz 126 részből áll… Ugyanakkor a világ több országába is bemutatták: Kína, Szerbia, Izrael, Grúzia, Ukrajna, Görögország, Bulgária.
Sztahovnak szerepe szerint, a Viharkapuban is a szépfiút kell eljátszania.
Egy olyan tisztét, aki  a szakmai előmenetelét nem biztos, hogy a rátermettségének köszönheti.
Emiatt (is) összetűzésbe kerül a  film egyik főszereplőjével, az Anatolij Pasinin által alakította Alekszandr Doronyinnal. Doronyin személyesíti meg a tökéletes katona tisztet. Aki nem csak emberséges, de kiváló katonai vezető. Akit elismernek a beosztottjai. ( „És a parancsnokunk, Doronyin főhadnagy, rendes ember, és olyan amilyennek egy igazi tisztnek lennie kell.”- írja haza az édesanyjának Kosztyán.)
Véleményem szerint valami ilyesmi szerepet kellett volna Usztics Mátyásnak is megformálnia, mind a Kisvárosban, mind az Angyalbőrben. Mivel egyik sorozatból sem láttam végig egyetlen epizódot sem, így alaposabb összehasonlításba  nem mennék bele. Főként, mert nem is tervezem, hogy megtekintsem valaha is azokat az alkotásokat… (Ha komolyan gondolták a magyar készítők amit alkottak, akkor azért, ha viszont ironikus művet akartak létrehozni, akkor meg bennem van a hiba, mert nem tűnt fel...) Fiatalabb koromban részt vettem egy sorozáson. Az általános eligazítás után, elkezdték levetíteni az Angyalbőrben egyik epizódját… Szerencsémre nem sokat kellett belőle látnom, mert szólítottak, hogy mehetek az egészségügyi vizsgálatra. De nem csak én voltam ezzel így. Ugyanis amikor a sorozótiszt bejelentette a „műalkotást”, a megjelentek egyértelműen értelmezhető hanghatásokat adtak ki magukból… (Persze volt „reakció” is [„Ha nem lesz csend, akkor hadgyakorlatot is nézhetünk!”].) Egy szó mint száz, Pasininnak sikerült az, ami Uszticsnak nem. Nem csak eljátszotta a szerepet, de sikerült szimpatikusnak is maradnia. Valószínűleg azért is, mert nem egy tökéletes übermensch-t kellett megformálnia. Hanem egy esendő személyt. Aki magánéleti problémájának (mert van neki ilyen is) megoldására a vodkát tartja ideális megoldásnak. Legalábbis eleinte…
A másik tökéletes katonát Mihail Porecsenkov alakítja.
Nagy rutinnal rendelkezik a katonaszerepeket illetőleg. Több filmben alakít hadfit…
Például a ’Kilencedik század’-ban is. Ezt a film nagyon szeretem. Látványos és az afganisztáni háború egyik valós eseményén alapszik. Ez a film is hozzájárult ahhoz, hogy "újra" elkezdjek orosz filmeket nézni. (Nem voltam soha moziba járós típus. A VHS korszakból is kimaradtam ... A DVD se "fertőzött" meg ... Módjával "fogyasztottam" a filmalkotásokat ...
Ugyanakkor én ahhoz a nemzedékhez tartozok akiket elvittek a moziba az iskolatársaimmal együtt. Rendszerint valamilyen politikai ünnep apropóján [április 4, november 7] kerültünk oda.  Nem sok mindenre emlékszem már, az akkor vetített filmekből. Arra igen, hogy volt olyan amikor a „nagyfilm” előtt levetíttették a ’Nu pagagyi’ éppen aktuális epizódját. És mindenki nagyon örült neki.
A Csapajev című filmet is ekkor láttam. Tizenhárom évesen tetszett is. Persze olyan is volt, hogy nem nekünk való filmet kellett megnéznünk… Az egyik ilyen, egy nevelőintézetben játszódott, ahol hadiárvák [csak fiúk] serdülőkori eszmélését szemlélhettük meg. Akkor és ott, szenvedés volt annak a filmnek a megtekintése. Sajnos a címére nem emlékszem, pedig ma már biztosan megnézném!
Mert szeretem a drámákat [is]!
[Esetleg ha valaki ennyi leírás után ráismerne a filmre, és tudja is a címét, megoszthatná velem az ez irányú ismeretét…] De összességében kellemes emlékeim vannak azokról a filmekről. Hiába, akkor voltam ... gyerek. )
Porecsenkov a ’ Kilencedi században’ kiképzőtisztet alakít. A Viharkapuban pedig Jegorov őrnagyot. Aki egy SpecNaz egységet vezet. Jegorov a másik tökéletes katona. Neki is van magánéleti problémája. De ő nem az italba menekül.

Vlacseszlav Rabegaev egy csecsen harcost alakít, aki az oroszokkal együtt küzd az ellenséggel.
A film a családjával kezdődik (feleség, gyerekek), és az édesapjáról tett "vallomással" zárul. Ezáltal adnak magyarázatot a múltbeli cselekedeteinek indítóokára (hiszen csecsenföldi harcosként küzdött az oroszok ellen), míg a film elején megtudjuk, hogy miért küzd együtt az orosz csapatokkal.
 És az ellenség a nemzetközi terrorizmus.A Viharkapu magyarázatot kíván adni a kaukázusi eseményekről. Az Orosz Föderáció vezetésének hivatalos álláspontját mutatja be. Többször, hangsúlyosan megjelenik a filmben, hogy nem egy nép szabadságharcáról szól a történet. Minden benne van a filmben, ami jellemezte, jellemzi a csecsniai konfliktust.
Jelenet a filmből
Orosz származású rabszolgák ... Afgánokkal, arabokkal, afrikaival ellen küzd az orosz alakulat. Arab terroristák elfoglalnak egy orosz kórházat ...  
Persze erre könnyen azt lehetne mondani, hogy ez egy kormány közeli propagandafilm. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy nem messze tőlünk valami hasonló játszódott le a kilencvenes években.
A délszláv háborúkra gondolok. Az ott harcoló zsoldosokra, és az ott harcoló észak-afrikai, közel-keleti dzsihadistákra. Az Al-Kaidára, akik Boszniában is képviseltették magukat. Sőt, vannak olyan vélemények, hogy ma is képviseltetik...
Valamikor 2000. körül olvastam egy Fejtő Ferenc interjút. Fejtő úr kifejtette azon véleményét, hogy aki nemzetiségi alapon akarja megérteni majd a 21.századot, annak értelmezhetetlen lesz a jövő. Vagy egy álomvilágban fog élni. Ő úgy gondolta, hogy újra eljön a vallásháborúk kora. Nem kis erőfeszítésébe került Bush elnöknek 2001. után, hogy elkerülje ezt a csapdát... Végül is sikerült neki.
Én személy szerint nem gondolom, hogy a csecsen háborúk vegytisztán nemzetiségi háborúk lettek volna. Ideológiai és nemzetközi háborúk voltak. Mindez egy kis orosz (egyeseknél keresztény) gyűlölettel (ami kiváltó oka akár a nemzeti identitás is lehetett) keverve.Sajnos a magyar médiában nem nagyon jött át az, hogy az orosz polgári lakosság egy részét a „hős szabadságharcosok” elhurcolták rabszolgának, és csak váltságdíj ellenében engedték szabadon.
Mivel a Gorozvoye vorota átfogó képet szeretne nyújtani az eseményekről, így megjelenik ez a motívum is a filmben. Ahogy a mesterlövészekről szóló mítoszra is van utalás. Az úgynevezett „fehérharisnyákra” gondolok. Vannak akik szerint a KGB találta ki ezt a mítoszt, mások szerint viszont tényleg megjelentek a helyszínen a baltikumi hölgyek. Igaz ez vagy sem, nem tudom.

Érdekességként álljon itt egy rövid idézet Alekszandr Puskin  Utazás Erzerumba az 1829-es hadjárat idején című művéből:
„ A cserkeszek csak némrégiben vették fel a mohamedán hitet, mert valósággal elözönlötték őket a fanatikus Korán apostolok a híres Manzurral az élen. Ez a rendkívüli ember, aki az egész Kaukázust csatasorba állította az orosz uralom ellen, végül fogságunkba került és száműzetésben halt meg a Szoloveckij-kolostorban … Kaukázus most a keresztény hittérítőket várja!”



A fordítás során a товарищ szó fordításán elméláztam egy kicsit. Egyből az elvtárs ugrott be mint "megfejtés".
Az első résznél még így is fordítottam. Bár kezdetektől nem tetszett ez a variáció, mert hát a magyarban ennek a szónak politikai színezete van. Ugyanakkor magát a szót az oroszban, nem feltétlenül politikai értelemben használják.  E szó jelentéstartományába bőven belefér a munkatárs, kartárs értelmezés is. Végül a bajtárs kifejezést használtam. Amikor megszűnt a Magyar Néphadsereg (ahol honvéd elvtárs, és alezredes elvtárs is szolgát), és megalakult a Magyar Honvédség, akkor egy rövid ideig az elvtársakat bajtársnak nevezték. Ebből alakult ki az urazás (alezredes úr...). 
A filmben sokszor rövidítéseket használnak  (NZ, KNP, BMP). Ezeket általában a magyar megfelelőjükkel fordítottam (raktár, parancsnoki pont stb...). Egyébként személyes tapasztalatom alapján legalább annyira szeretik a rövidítéseket, a mozaikszavak az oroszok, mint az amerikaiak. A műszaki életben is (és nem csak a leírt szakszövegekben, hanem az élő beszédben is) használják ezeket a kifejezéseket. Előszeretettel.
Az első részben egy Lermontov versből idéz az egyik főszereplő.
Ezt a néhány sort nem én fordítottam. Szabó Lőrinc míves fordítását használtam fel. Köszönet a költőnek!
Kérlek olvassátok el az egész verset:

Mihail Lermontov: Kimegyek az útra ...  

1

Kimegyek az útra, még szelíden
Csillognak a fehér kavicsok...
Csöndes éj; Istent figyeli minden
És csillag csillaggal társalog.

2

Ünnepi ég tündöklik felettem;
Alszik a föld, puha, kék varázs;
Mi dörömből, mi fáj úgy szivemben:
Vágy, remény? vagy lelkifurdalás?

3

Nem, ez a szív nem hisz már a vágynak
És nem bántja elmult zűrzavar:
Szabadságot és békét kiván csak,
Aludni és feledni akar.

4

De nem sír kell neki, nem enyészet -
Szeretnék pihenni, végtelen,
De hasson át a dús, a nagy élet,
De ne fojtson többé kebelem:

5

Zengjen körül mindig bűvös ének,
Két szerető mámoros dala,
És csobogjon fejemnél a szélvert
Tölgyfalomb örökzöld moraja.


                                       1841
(Ford.: Szabó Lőrinc)

Mihail Lermontov
Lermontovról  talán annyit mindenképpen illik megjegyeznem, hogy 1814-ben született Moszkvában. A családja skót eredetű, Lermont-nak hívják őket. A gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Moszkvában végezte el. 1832-ben Szentpétervárra került a hadapródiskolába, ahonnan mint tiszt, belépett a testőrségbe. Ebben az időben ölték meg Puskint párbajban. Az ifjú Lermontov erre az alkalomra írta "A költő halálára" című versét.1837-ben a Kaukázusba küldik, de néhány hónap múlva visszatér onnan. Párbajozott ezért büntetésként 1840-ben visszaküldik a Kaukázusba. 1842-ben egy párbaj során életét veszti. Byron hatása költészetére jelentős.
 





Végül a filmben szereplő technikai eszközökről ejtenék néhány szót.
MI-24 helikopterekről és a kézi fegyverekről nem, csak "Jegorov limuzinjairól":
Ez a BMP gyalogsági harci jármű.

BMP-1
BMP-1-et az 1960-as évek első felében fejlesztették ki, és ez lett a világon az első szériában gyártott  gyalogsági harcjármű. Vezető tervező  P.P.Iszakov volt. 1965-ben a cseljábinszki gyárban, több prototípus közül a BMP 765-et fogadták el alapkonstrukciónak. Végül 1966-ban 765Sp1 verziószámú lett a „befutó”. A nagyközönség az 1967-es Vörös téren rendezett katonai parádén láthatta először. 1995-ig a BMP-1 szolgált Oroszországban, Afganisztánban, Algériában (684 egység)., Angolában, Argentínában, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Bulgáriában, Kubában, Csehországban (605)., Egyiptomban(200 db.), Etiópiában (20 ), Finnországban (40)., Grúziában, Görögországban (500 Németországtól kapták), Magyarországon, Indiában, Iránban (200 darab)., Irakban, Kazahsztánban, Koreában, Kínában, Kirgizisztánban, Líbiában (740)., Mongóliában, Mozambikban, Lengyelországban (1680 darab)., Romániában, Szlovákiában (311)., Sri Lankán, Svédországban (300 db. Németországtól kapták), Szíriában (2300 darab)., Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Uruguayban, Vietnamban (400) Jemenben (150).
Az elképzelés az volt, hogy egy géppuskával felszerelt gyalogság szállítására is alkalmas járművet kellene létrehozni. Így egyszerre lenne harci és közlekedési eszköz is.
Ez, egy lánctalpas jármű, amely golyóálló páncéllal van fedve, és összesen 11 fő szállítására alkalmas. (A személyzeten kívül nyolc fő) Fegyverzete egy 73 mm-es ágyú (2A28-as gépágyú), és egy 7,62 mm-es páncéltörő ágyú. A járműre felhelyezhető a 9K32-es hordozható légvédelmi rakétarendszer vagy  RPG-7-es elhárító. A jármű teste hengerelt acél páncéllemezek. Hosszanti irányban és keresztben is, üreges gerendák merevítik. A jármű fel van szerelve automata tűzoltó berendezéssel.
1974-től OG-15V gránátok is a felszereléséhez tartozik. Ettől az évtől más változtatást is végrehajtottak a járművön. Ilyen változtatás volt a kipufogó (pont azért, hagy a repeszgránátokat használni tudják) cseréje. A hetvenes évek közepe előtt gyártottak alacsonyabbak voltak, és kisebb teljesítményűek.
A tájékozódást 19 periszkóp prizma (TNPO-170) segíti. Ezek elektromosan fűthetők. Nappali és éjszakai tájékozódásra (TN-3B és periszkóp kombinációjának segítségével, és OSz-3GA2 infravörös megvilágítót használnak) is alkalmasak. A TKN-3B-vel körülbelül nappal öt, éjjel 4,2-szer „láthat” messzebb a parancsnok.
A járműben vízhűtéses dízelmotor található (UTD-20, a teljesítmény 220 kW (300 LE)). Fajlagos üzemanyag-fogyasztás maximális teljesítménye esetén 238 g / kW / h (175 g / LE. / Óra).  Üzemanyag tartály térfogat 462 liter.
Mechanikus váltó található benne.
A jármű szárazföldön is alkalmazható, átlagos sebessége 40 ... 45 km / óra. Vízfelszínén, mintegy 7 km /óra.
1969 és 1973 kötött volt a sorozatgyártása.
 BMP-1 jellemzői:
Harci tömege, 12.600 tonna
A legénység , fő. 3 (8)
Hossz, 6460-6735 mm
Szélesség, 2940 mm
Magasság,1881-2068 mm
Hasmagasság 370 mm
Páncélzat:  6-26 mm
Legnagyobb sebesség, 65 km/óra
Maximális sebesség vízben, 7-8 km/óra
Hatótávolság: 500-600 km
Motortípus: UTD-20 1300

Módosulatok:
BMP-1 (765Sp3t) 1973.
BMP-1 (765Sp8)
BMP-1P (765Sp4) füst gránátvetők, anti-napalm. 1979-es sorozat
BMP-1PG  AG-17 gránátvetővel. 1970-es évek végén.
BMP-1D "afgán változata". 1982-es sorozat
BMP-1K/PK parancsnoki BMP, több kommunikációs eszköz. 1973
BMP-1S prototípus, 1970.
BMP-1  a tornyon 30 mm-es ágyú (BMD-2, 1990 végéig)
BMP-1M BWP-1 Lengyelországban gyártottak
WZ-501 BMP-1 Kínában gyártják
BVP-1 BMP-1-ben Csehszlovákiában gyártották
MLI-84  a BMP-1 romániai verzió
BMP-1A1  Bundeswehr részére
BMP-1KSH parancsnoki jármű 1976-os sorozat
PRP-3  1970-es sorozat
PDP-4 felderítő jármű
PRP-4M 1988-as sorozat


BMP-2
Gyalogsági harcjármű
BMP-2
BMP-2 a BMP-1-re alapuló harci jármű. Cél volt, hogy a harci teljesítményét növeljék az alaptipusnak. A fejlesztés 1972-ben indult el. 1980-ban helyezték üzembe először.
 Először 1982 novemberében láthatta a nagyközönség egy katonai dísz szemlén.
1995-ig a következő országokban szolgált a BMP-2:  Oroszország, Algéria (230 egység)., Afganisztán, Angola, Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, India, Irán, Irak, Jordánia, Kazahsztán, Kuvait, Sierra Leone, Szlovákia (93 darab)., Szudán, Szíria, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán, Finnország (110 darab)., Cseh Köztársaság (187 darab)., Sri Lanka és Jemen.
Az első sorozaton még nincs füst és gránátvetők felszerelve.
A fő különbség a BMP-1-gyel szemben a fegyverzete.
A BMP-1-es nehezen birkózott meg az alacsonyan szálló repülőkkel, és a helikopterekkel.
A harci tapasztalatok szerint a 2A28 fegyver, nem volt a tankok és páncélozott járművekkel szemben hatékony.  A BMP-2 főfegyverzete egy 30 mm-es 2A42 automata fegyver lett. Párosítva lett egy 7,62 mm-es géppuskával. A torony tetején található egy 9P135M (9P135M-1) rakétaindító. Így egy a légvédelemben is hatékony jármű született.
A jármű alváza megegyezik a BMP-1-ével.
A jármű tíz fő szállítására alkalmas. Három fő legénység, valamint hét deszantos.
Védelmet nyújt a jármű a rádióaktív por, mérgező anyagok és a biológiai fegyverek ellen is.
Kétfajta tűzoltó rendszer található benne. Üzemanyag tartálya 460 literes.

BMP-2 jellemzői:
Harci tömege, 13 800-14 000 t
A legénység : 3 (7) fő
Hossz, mm 6735mm
Szélesség, mm 3150mm
Magasság, mm 2059 2450mm
Hasmagasság 420 mm
Páncél: 6-26mm
Legnagyobb sebesség: 65 km/ó
Maximális sebesség vízben 7km/ó

Motortípus: UTD-20S1 1300


Módosítások:
BMP-2D,  afgán változat, nem tud úszni. 1981
BMP-2K  parancsnoki, kiegészítő kommunikációs eszközökkel
BMP-2M 2000-es sorozat 

BMP-2 ATGM, újabb fegyverzet,  2000-es sorozat
BVP BMP-2-2 Indiában gyártott BMP-2-es
BMP-2 módosítás Finnországnak Brem-4
LMC-1 lángszórós harci jármű


BMP-3

(A BMP harcijárműről szóló technikai adatok forrása: Bronetehnika című multimédiás cd-rom)
A filmsorozat 2006-ban készült, és Andrej Maljukov rendezte.
Két kép a forgatásról:
                                    
A Первый Канал 2006.február 13. és
február 16.-a között mutatta be legelőször a filmsorozatot.







A helyszín napjainkban:











A felirat letölthető innen.