Feliratok

Вторжение (Притяжение-2)

Ha úgy gondoljátok: Kövezzetek meg!
Nekem tetszett a Pritjazsinie.
Igazából nem találkoztam még olyan emberrel, aki... Igazából, csak két emberrel találkoztam aki látta rajtam kívül ezt a filmet.

Nem igazán ismerek olyan embereket - személyesen -, akik orosz filmeket szoktak nézni. Ennek van előnye is, és van hátránya is.

Mit tetszett Pritjazsenijében?
Írtam már erről. A tahó utcagyerek, akit Alekszandr Petrov számomra hitelesen alakít; az idegenellenes retorika és annak a néplélekre tett hatásának bemutatása. Illetve a gyűlölködő beszéd által gerjedt agresszió bemutatása.
Néhány héttel ezelőtt szembesültem avval, hogy a magyarországi kormánypropaganda által sulykolt migránsozás mennyire megmérgezte egyes emberek lelkivilágát. Akik úgy egyébként a légynek se tudnának ártani.
Tetszett még az is, hogy a katasztrófa helyszíneit be tudtam "azonosítani".
Egy kis kitérőt engedjetek meg nekem!
Azt gondolom, hogy a Dmitrij Alekszejevics Gluhovszkij által írt Metro trilógia oroszországi sikere is - többek között - annak köszönhető, hogy az olvasók nem csak elképzelhették a regényfolyam helyszíneit, hanem valóságosan láthatták, nap mint nap továbbfűzhették gondolatban a sztorit. Nem véletlen, hogy egész iparág épült a Metro Sagára. Ugyanis a három köteten kívül, más szerzőktől könyvek tucatjai jelentek meg, melyek a Metro Univerzumban játszódnak. Sőt, olyan mellékszál is van, ami már nem is Moszkvában, hanem Szentpéterváron játszódik. Játszódik? Játszódnak! Megszámlálhatatlan kötetről van már szó.
A világban szétszórtan élő orosz közösségek pedig biztosították Gluhovszkij számára regénye  nemzetközi megjelenését. Persze, e mellett szükség volt egy-két jó ötletre, és megfelelő író stílusra is. Meg megérzésre... Szóval ilyenekre.

 
A második rész - amely magyarul az invázió nevet is kaphatná - jövő januártól látható az oroszországi mozikban. Tartalmáról előzetesen annyi tudható, hogy Julija - az első rész "hős"nője -, aki az Bondarcsuk előzményfilmjében földönkívüli technológia segítségével menekül meg a haláltól, szóval a hölgy rendkívüli képességekkel rendelkezik. Emiatt a Honvédelmi Minisztérium titkos laborjában vizsgálják őt. A lány képességeit nem csak az emberek tanulmányozzák. A földönkívüli civilizáció vezetői úgy vélik, a lány veszélyes lehet számukra. Ezért egy inváziót terveznek a Föld ellen.


Magam nem túlságosan rajongók az alienes filmekért. A különleges képességű egyedek megjelenését a filmvásznon meg egyenesen rühellem. De az előzményfilm miatt... Hát nem is tudom. Lehet, hogy meg kellene nézni?

A filmnek lesz 2D-s és 3D-s változata is.

8 megjegyzés:

  1. Nem kell megkövezni, nekem is tetszett a Pritjazsenyije! :)
    Nagyon jó film volt, igazából Petrovot ez a film tette sztárrá. Még a forgatásról lehetett látni pár híradófelvételt,ahol a rendező Fjodor Bondarcsuk nyilatkozta, hogy most új,eddig ismeretlen főszereplőket akart a filmbe tenni, a régi nagy sztárok (Menysikov,Garmas) mellé, elé.Utána jött Petrovnak a Rubljovkai Zsaruk (Policejszkij sz Rubljovki) vígjátéksorozat,ahol volt Gogol-os cameo-ja is. A sorozat eddigi utolsó évadában Petrov már nem játszik mert annyi egyéb felkérése van/volt. A Geroj című film, a Sztrelcov(ha jól emlékszem),ami egy szovjet focistáról szól. Tehát igazi felkapott sztár lett. Ami érdekes,hogy a másik szereplőnek, Irina Sztrasenbaumnak, mintha nem emelkedne így a karriere Szojuz űrhajó módjára. Amit baromira sajnálok,hogy ez a film nem jelent meg Magyarországon, moziban, de még csak DVD-n sem. A második résznek egyes studiójelenetei egyébként Magyarországon lettek forgatva, Bondarcsuk is itt járt. Valamit nagyon eltaláltak fent, hogy mindenki idejár forgatni. A "Parvusz Doktrinája" ami a "Forradalom Démnona" rendezői változata, Jevgenyij Mironovval és Fjodor Bondarcsukkal a főszerepben,az is Magyarországon készült. A rendező Vlagyimir Hotinyenko.
    Végül egy kis politika:
    "Illetve a gyűlölködő beszéd által gerjedt agresszió bemutatása.
    Néhány héttel ezelőtt szembesültem avval, hogy a magyarországi kormánypropaganda által sulykolt migránsozás mennyire megmérgezte egyes emberek lelkivilágát"

    A rendőr (köztük készenlétisek is) és katonaismerősök elmondása alapján az ideérkező migránsok túlnyomó többsége nem a filmben megjelenő, végtelenségig békeszerető, háborúellenes barátságos humanoidok, akik több ezer évvel előttünk járnak a fejlődésben. Hanem agresszív, követelődző, járványterjesztő "horda". Amit erős túlzásnak tartok egy olyan lényhez hasonlítani,aki fél másodperc alatt anyanyelvi szinten megtanult oroszul :) Miközben például a magyar újságírónő által "bántalmazott sztáredzőnek" több mint egy év alatt sem jött össze a minimális szintű spanyoltudás sem, mert nem is akart megtanulni. Így végül kirúgták a Real Madrid-tól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm az értékes kiegészítést!

      "Végül egy kis politika:"
      Nem egészen ugyanarról a dologról "beszélünk" szerintem. Én általánosságban fogalmaztam. Bár utaltam konkrét eseményre, ám ez csak érintőleges volt, hiszen annyira összetett dologról van szó.
      Vannak tények, amik ugye makacs dolgok. Konkrét példákat írtál, kár lenne vitatkozni vele. Ugyanakkor továbbra is fenntartom, hogy BUTA dolog az a migránsozós propaganda amivel évek óta kábítják az embereket. Induklatokra épít. Értelmes beszédet ebben a témában (sem) hallottam Magyarországon. Önmagában az a dolog, hogy egy állam kontrolálni kívánja, hogy kik lépjenek a területére - szóval, ez egyáltalán nem ördögtől való dolog. Sőt, az államiság egyik alapja. Talán a kérdés megbeszélését itt kellett volna kezdeni. Csak akkor nem lehetett volna a jelenségre propagandát építeni. De hát ez volt politikailag jó az ÖSSZES politikai szereplőnek Magyarországon. És több évi agymosás után találkoztam olyan nyugdíjjassal, aki mikor megtudta, hogy rengeteg muzulmán között dolgoztam, egyből előjött az "és nem féltél, hogy megölnek" kérdéssel. Meg hogy: "tényleg meg akarnak ölni minket?".
      Egész más kulturát képviselnek. Hozzánk képest erőszakkultusz van náluk. Edzi testét, hogy jó legyen az utcai harcban. Mert az a fontos! Az európaiakat meg elpuhult buziknak tartják. Mert a szemükben elpuhultak vagyunk, mert képtelenek vagyunk megvédeni magunkat. És buzik vagyunk, mert a médiánk ezt reklámozza. Ez a két kulturkör igen nehezen tud egymás mellett élni. Ez tény. Ahogy az is, hogy rengeteg sérelem él bennük irányunkba.
      Beszéltem szunnitákkal, akik benünket európaiakat háborúkat szerető embereknek tartanak, miközben szimpatizáltak az általunk csak iszlám fundamentalistáknak tartott szervezetekkel. Ennek ellenére nem uszítani kellett volna a magyar "politikusoknak", hanem értelmesen elmondani mind belföldön,mind külföldön az érveiket. Miközben az ország határainál továbbra is fenntartatják az ellenőrzést. De nem! Politikusaink ekkor is csak a haszonszerzésre gondoltak!
      Miközben magukat legújabb kori Dobó Istvának próbálták maszkírozni.
      Az ország lakóinak szemébe hazudtak (nem először, és nem is utoljára). Azt mondták, hogy nem engedik be a más kulturájú embereket, megvédik a "magyarokat". Közben munkaerőkölcsönző cégeken keresztül elárasztották az országot például kétes munkakulturával rendelkező pakisztániakkal. A városkában ahol születtem, most ezer körüli "bérelt munkaerő" lakik. Két évvel ezelőtt egy se volt. Széth****zzák a főutcát - nem gond. Szétverik a gyár közöshelyiségeit - nem gond. Állítólag - azt mondják biztonsági kamerás felvétel is van/volt - az öltözőkbe (ahová a honos munkavállaló már be se mer menni) szexuális aktusba keverednek egymással. Nem tudom igaz-e a legutolsó állítás, de amikor tavaly legutoljára ott jártam, ilyeneket hallottam. (És volt amit láttam. Más kulturkör. Náluk az utcán intézik a fáradt víz leadást. Honnan tudná, hogy itt nem ildomos?)
      Szóval, gyülőletbeszéddel szépen megalapoztak mindent, majd beengedtek (miközben ezt tagadják!) több ezer általuk már negatívan felcímkézett munkavállalót... És mit is várunk?
      Én azt, hogy a jelenleg regnáló hatalom elbukják. Mert hazudnak, lopnak és uszítanak éjjel és nappal. Az meg, hogy nincs ellenzékük... ez meg az ország katasztrófája.
      Egyébként a sógorom szír. És orvos. Bár van akcentusa, de bármiről el lehet vele beszélgetni magyarul. És kiment ételt osztani a határ közelébe. És boldog volt, amikor találkozott egy nála legalább 20-as fiatalabb srácal, aki abban a városban született, ahol ő.
      A világ nem csak fekete és fehér. A világ sokszínű. (Benettone)

      Törlés
  2. Nagyon összetett téma ez, ebben teljesen egyetértünk. Szunniták. Igazából én őket tartom a legveszélyesebbnek. Ha megnézzük a történelmet , furcsa mód a legnagyobb terroristák mindig szaudi szunniták voltak a 20. század végén és a 21. század elején. Bin Laden, Hattab, csak,hogy a legismertebbeket említsem. Ami ebben nekem pluszban nagyon nem tetszik, hogy Magyarország NATO "szövetségese" az Egyesült Államok egy olyan középkori típusú, kemény diktatúrát fegyverez fel, mint amilyen Szaud-Arábia. Ami ráadásul világszerte támogatja az iszlám fundamentalista, terrorista szervezeteket.Persze,ha van nyersanyag meg beengedik őket a piacra,katonai bázisokat lehet építeni az országban,akkor hirtelen már nem is nem olyan fontos a demokrácia és az emberi jogok,a demokrácia elkötelezett csillagos-sávos zászlós védőinek...
    A szaudiak, pedig ha kibukik egy egy ügy, akkor rögtön arra hivatkoznak, hogy az csak magántámogatás volt egy családtól, az államnak ahhoz semmi köze. Az amcsik ezt persze benyelik, ahogy a törökországi követségen feldarabolt szerencsétlen újságíró esetét is lazán szőnyeg alá söpörték.
    A sógorod minden tiszteletet megérdemel már csak azért is, mert megtanulta ezt a nehéz nyelvet,a magyart. Megértem, hogy örült neki, hogy találkozott a határon ismerősökkel. Csak sajnos az ismerősök beszámolója, plusz a sajtóban megjelenő történetek(pl. az említett edző esete) sem arról győz meg, hogy a többség olyan lenne mint amilyen,a sógorod.
    "Bukjon a jelenlegi hatalom,mert lopnak csalnak, hazudnak uszítanak."
    Ezzel az a baj, hogy gyakorlatilag bármilyen jelenleg szóba jövő erős ellenzéki párt pontosan ugyanezt csinálná. Csak ők a migránsokat és sorost, az oroszokra és Putyinra cserélnék, és ő ellenük uszítanának ezerrel,ahogy már teszik ezt most is. A lopásról meg annyit, hogy a jelenlegi ellenzék egy nem kis része volt már hatalmon, volt lehetőségük bizonyítani (csak akkor még mindenki az MSZP-ben és az azóta megszűnt SZDSZ-ben ült),és úgy tűnik,hogy a választók többsége nem vevő rájuk. Kinyírták magukat politikailag, amit maguknak köszönhetnek.Ha esetleg valami folytán mégis a kondér(hatalom) közelébe kerülnének, akkor én arra számítok, a jelenlegi hatalomnál is sokkal intenzívebben fognak lopni, tekintve,hogy már 10 éve elkerültek a kondér mellől,így garantáltan "éhesek".
    Ha a Fideszt leváltanák, akkor ott hatalmi űr lenne, amit a jelenlegi 0 színvonalú ellenzék képtelen lenne betölteni. Nekem az a véleményem, hogy még mindig a jelenlegi hatalom a legkisebb rossz,a szóba jöhető lehetőségek közül. Arról nem beszélve, hogy annak sem örülnék, ha egy kormányváltásnak "hála" Magyarország euró százmilliókat/milliárdokat fizethetne Oroszországnak a Paks-2 project felmondása miatt. Úgy, hogy közben meg sem épült az erőmű,mert az új hatalom leállíttatta. Beáldozva ezzel úgy kb 10 000 munkahelyet, meg lassú elsorvadásra ítélve egy megye legnagyobb munkáltatóját,ami ráadásul meg is fizeti a dolgozóit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mintha lenne egy kis zavar az erőtérben.))) Szunniták... Azt szokták mondani, hogy az iszlámnak két FŐ áramlata van: siíták és a szunniták. Szaud-Arábiában a vahabiták vannak. Ez nem nép, hanem egy iszlám felekezet. Nem szunnita, nem siíta. Bin Laden sem volt szunnita. Vahabita volt, ahogy Hattab is. Ha viszont a történelemet nézzük... akkor a szunniták jelentősebb birodalmakat hoztak létre, mint a siíták. (Pl. Oszmán-Török Birodalom) A szunniták vallásilag elhatárolódnak a vahabitáktól (és vica verse), de nem feltétlen nem szimpatizálnak a "harcukkal". Ez a tapasztalatom, személyes beszégetés alapján.
      A politika meg politika. Nem ideákról szól (szólásszabadság, demokrácia, jólét, barátság, partnerség, szövetség stb) - mert ezek csak reklámok, propagandák , hanem hatalomról és pénzről. Ez mindig így volt, és egy darabig még így is lesz. "Angliának nincsenek barátai csak érdekei" (Kitől van az idézet? Házi feladat.)
      A sógorom nem ismerőssel találkozott, hanem számára vadidegeneken próbált segíteni. igráció mindig is volt a történelem folyamán. A Római Birodalom is ennek köszönhette a bukását. Pedig kipróbáltak mindent. A bezárkózást, a beengedést, a kettőt együtt... Mégis belebukott a projektbe. Nincs új a nap alatt.
      Hatalom... Kormányzóképes párt - na ez egy tipikus bolsevik fogalom. Ilyen nincs. Nem egy pártnak kell kormányozni. Egy párt nem tud kormányozni. A kormányzás egy szakma. Tanulni kell. Ajánlani tudom a BBC nagyon jó vígjáték sorozatát: Igenis, miniszter úr! De jó a második évad is: Igenis, miniszterelnök úr! Humorosan bemutatja a bürokrácia (állam kormányzói) és a kormány (párttagok) küzdelemit. Mert az államigazgatásban dolgozók szakmai tudása állandó konfliktusban van a pártérdekekkel. Ha nincs így, akkor az pártdiktatúra. Tehát, nem pártnak kell kormányzóképesnek lennie, hanem az apparátusnak. A modern államban legalábbis így van. Néhány ezer éve.
      Úgyhogy ha a Fideszt leváltanák és hatalmi űr lenne utána, az azt jelentené, hogy a Fidesz a Magyar Állam. Csak a Fidesz. Akkor ma Magyarországon pártdiktatúra van. Legalábbis, szerinted. Persze, lehet hogy igazad van!
      A magyar belpolitika egy nagy színház. A mindenkori ellenzék orosz ellenes, a hatalomban lévők pedig szolgai módon telejesítik az EU elvárásait és próbálnak lavírozni az orosz érdekeknek megfelelően is. (Pl. Amikor Putyin az akkori miniszterelnöknél - annak az otthonában - vacsorázott, O.V. volt aki leghangosabban kántálta, hogy: Magyarország nem lesz a GAZPROM legvidámabb barakja.) Úgyhogy, szerintem igen is buknia kellene az EGÉSZ magyar politikai "elitnek". Sokat nem vesztenénk.

      Törlés
  3. A politika után térjünk vissza inkább a filmekhez-sorozatokhoz.
    A DunaTV tavaly megvette és szinkronizálta a 2015-ös készítésű orosz Csendes Don sorozatot. A sorozat elvileg minden része elérhető a Médiaklikken. Elvileg,mert valami fura ok miatt nekem az első három rész nem indult, el,hanem kidobott a főoldalra. Viszont "egyéb helyeken" elérhető a teljes évad jó minőségben.
    A Duna TV a Karen Sahnazarov filmjéből készített Anna Karenyina sorozatot is megvette,ahol a főszerepeket a Borajszkaja-Matvejev házaspár játssza. Ez is szinkronos, és ott már az első rész is fent van és nézhető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon érdekes dolgokról írtál. Köszönöm! Ugyanakkor egy kicsit sajnálom, hogy nem éltél azzal a lehetőséggel, amit "réges-régen" felajánlottam neked. Azt gondolom, hogy ez a pár mondat megérdemelte volna, hogy egy komplett bejegyzést kapjon, és ne "csak" hozzászólásként jelenjen meg. Miért gondolom ezt?
      Mert például én évek óta nem jutok ela televizóig. De eljutok fizikálisan, elmegyek mellette, de nincs időm nézni a tv adásokat. Nagyon-nagyon ritkán van bekapcsolva, és akkor sem a tv műsor megy rajta. Számomra ezért is hiánypótlő ez a néhány mondat.
      Jelenleg úgy néz ki, hogy elég kevés szabadidőm van, és nem elképzelhetetlen, hogy még kevesebb lesz. Ezért a blog "életben maradásához" egy kis változtatást, változtatásokat kell eszközölnöm. Ennek része ez a bejegyzés is. És terveim szerint lenne még ilyen. Természetesen feliratok is lesznek, de nem kizárt, hogy kicsit ritkulnak. Természetesen még nem, de a jövőben ez is benne van.
      Azt gondolom, hogy tudod az e-mail címemet (vagy ha nem a blogét biztosan), és ha gondolod, az ilyen irányú tájékoztatásaid megjelenhetnének bejegyzésként is. Természetesen nem várok, hogy oldalakat írj, de ha igen... )))
      Ha csak egy-két mondatosak lennének, annak is örülnék, és örömmel közzétenném. Például a Csendes Don sorozatos hírnek nagyon megörültem. Már régóta tervezem, hogy megnézem, de nem volt rá időm. Sok jót olvastam róla.

      A többi írásodra is reflektálok majd, de most - sajnos -nincs több időm, de a közeljövőben reagálok! Ez nem fenyegetés)))

      Törlés
    2. A lehetőséggel azért nem éltem, mert én is időhiányban szenvedtem. Most a kényszerszabadság miatt lesz időm írni. A Вторжение mennyire tetszett? Nekem nagyon tetszett ez is, plusz látszott az első filmhez képest a technikai fejlődés is.

      Törlés
    3. Őszintén szólva, még nem mertem megnézni. Attól tartok elmentek olyan misztikus irányba. Amit én annyira- hogy finoman fogalmazzak - nem kedvelek. De minden készen áll, hogy megtekintsem. Csak az a fránya "félelem". Vagy feleslegesen aggódok?

      Törlés