Megérintett. Mese, tehát felnőtt fejjel nem kell hatalmas fordulatokat várni tőle. A svédcsavart máshol kell keresni. Mégis, ez a bájos, kedves, humoros alkotás szinte a szívem csücske lett. Jó nézni, jó volt hozzá feliratot készíteni. Hangulatos volt, mint gyermekkorom mesefilmjei. Magyar mesefilmjei. Van benne valami kellem, ami a nyolcvanas éveket jellemezte. A vasfüggönyön inneni nyolcvanas éveket. Az Ágról szakadt igrictől a Palacsintás királyig mind-mind árasztotta magából ezt az életérzést.
Ezt a filmet szinte bármikor meg tudnám nézni kikapcsolódásként. Persze, lehet hogy olvasóim nagy része most legyint, hogy: Ó! Ez csak egy mese! Nincs nekem erre időm, meg nem is érdekel!
Ha így gondolod, akkor egyvalamire szeretném felhívni a figyelmedet. A filmgyártás az egész világon meséket ont. Futószalagon. A filmek mind-mind mesék. Vajmi kevés közük van a valósághoz. Valamelyik alkotás nyíltan felvállalja ezt, valamelyik pedig komolykodik, és el szeretné hitetni, hogy más.
Már az ősidőkben esténként, a tábortűz mellett, a doromboló kemence közelébe mesékkel szórakoztatták egymást az emberek. Voltak köztük tündérmesék, tanmesék és vadászkalandok is. Embervadász kalandok is. De mind-mind mese.
Ez a film át és át van szövődve a szláv mítosz elemeivel, egy igazi népmese. A filmes megvalósítást nézve időnként úgy tűnik mintha az ősi Rusz idejébe járnánk, máskor pedig úgy mintha a Középkorban. De hát ez csak egy mese, amelynek gyökere a keleti szlávság államiságának kialakulásának ideje előtt játszódik.
Ami tetszik benne, hogy indirekt módon tanít a hazaszeretetre. A táj szépsége, a dallamok és a dialógusok, mind-mind azt üzenik, hogy szeresd az életet, légy hű a hazádhoz. Számomra, aki teljesen egyet tud érteni Samuel Johnson (1709-1784) azon megállapításával mi szerint: a gazemberek utolsó mentsvára a hazafiság; üdítően hatott ahogy ebben a filmben ehhez a kérdéshez közelítettek. Igen, mint minden mese ez is oktat. Soha nem láttam még ennyire megkapóan, ennyire finoman plántálni a patriotizmust. mint ebben az alkotásban. Teljes idealizmus, teljes naivitás. Nem tolakodó, nem tévedhetetlennek tűnő arrogáns megjelenítés. Nem kirekesztő. Szinte alig észrevehető. Mint a pozitív érzelmek általában.
Ez a mese kedves a szívemnek. Furcsa dolog, hogy gyermekként (és itt az általános iskolás koromat értem) nem nagyon rajongtam a mesékért. Akkor már "többre" vágytam. Viszonylag korán a történelem eseményei kezdtek foglalkoztatni. Bár ha belegondolunk, az is csak mese. Hiszen, ahogy mondani szokták, a történelmet a győztesek írják. Mégis, a történelem tanulmányozása során, ha az ember odafigyel és valami intuitív készsége is van, előbb-utóbb feldereng előtte, hogy... (esetleg) homályba akarják tartani. Ahogy idősödtem egyre kevésbé fogott meg a mesepótszer. A gazdasági, ideológiai, filozófiai összefüggések sokkal jobban foglalkoztattak, mint a csaták, a háborúk a hősök.
Nem tudnám megmondani mióta, de elkezdtem mesefilmeket nézni. (Persze, ha úgy vesszük mindig is néztem. Eleinte a kíváncsiság okán, majd "hivatalból". Most meg már csak magam szórakoztatására.) Persze, erre rá lehet mondani, hogy infantilis lettem. De ez, szerintem, nem igaz.
Valamiért szórakoztatnak. Kikapcsolnak. Elringatnak.
Miért kedvelem ezt a mesét?
Mert bár van benne Gonosz, maga a Koscsej is tevékeny szerepet játszik a történetben, mégis vidám hangulatba hoz. Eddig akárhányszor megnéztem, így jártam.
Most teszek egy bődületes állítást:
Olyan hatást tesz rám, mint a Moszkvai séta című film. Igen, ez a Moszkvai séta. Tudjátok az a közös ebben a két alkotásban, hogy mindegy milyen a lelki hangulatom, mire bármelyiknek a végére érek könnyűvé válik a szívem.
Megváltoztatnak. Belül.
És ez jó. Nagyon jó.
Ez a művészet egyik nagy feladata. Hogy megérintse az ember lelkét.
Itt van két alkotás. Az egyikre azt mondják, hogy érezhető rajta a francia újhullám hatása. Tehát, van köze a (hivatalos) művészethez. És megérint. Ez rendben is van.
De itt van a másik, egy mese. Nincs benne semmi bonyolultság. Nincs benne semmi hatalmas jellemábrázolás. Nincs semmi, ami miatt a nagybetűs Művészethez sorolhatnánk.
Mégis megfog, és felemel.
Mitől lehet ez?
Talán a szép dalok, amelyek elhangzanak benne? Talán a filmbéli, ma már gyermekdednek tűnő, gegek? Az ahogy szépen, finoman megpróbál hazafiasságra nevelni? Úgy ahogy a patriotáskodó alkotások soha nem fognak.
Nem tudom. Talán mind ez együtt. Talán az, hogy a főszereplőt alakító színész minden elképzelést felülmúlóan hozza a Finiszt karakterét, úgy hogy gyermektől az aggkorúig mindenki élvezetesnek találhatja játékát. Nem drámai a karakter, de szerethető. Nem nyálas, nem giccses. Egyszerűen nagyszerű!
Az egész film végig hangulatos, és csodálatos. Ki nem hagynám! :)
Финист, Ясный сокол. Rendezte: Gennyadij Vasziljev.
Főbb szerepekben:
Vjacseszláv Voszkreszenszkij, Szvetlana Orlova, Mihail Kononov, Mihail Pugovkin, Ludmilla Hitjajeva, Georgij Vicin, Marija Barabanova, Glikerija Bogdanova-Csesznokova, Anna Sztroganova, Alekszej Makarovics Szmirnov.
Csodálatos szereposztás!
Érdekesség
Kikimora A kikimora olyan női szellemi lény, aki állandó küzdelemben van az emberekkel. Sok bajt okoznak nekik. Éjszaka közlekednek.Hívják őket még sisimorának vagy marának is.
Milyen kellemetlenséget tudnak okozni az embereknek? Például megdobálják őket zöldségekkel, elhányják, szétszórják az emberek ruháit, könnycseppekkel dobálják meg őket, vagy a háziállatoknak ártanak. Értelemszerűen mindezt éjszaka művelik - hiszen ekkor aktívak, ahogy már említettem - de reggelre minden újra rendben valóvá válik. Megtalálhatóak a mocsarokban is, ahol a tevékenységük lényege, hogy hozzásegítsék az utazókat ahhoz, hogy eltévedjenek.
Honnan "származnak"?
A népi hitvilág szerint ezek a lények lehetnek:
- Megkereszteletlen vagy meggyilkolt gyermekek,
- öngyilkosok
- vagy elátkozott szülők gyermekeinek szellemei.
Maga az elnevezés egy szóösszetételből származik. A кыка (~ kika, de csak körülbelül hiszen a ы betű egy olyan hangot jelöl, ami a mi i-n és ü-nk között van) jelentése kiáltani, kiabálni (vö. кыкать, кричать). A név második fele Mara szláv istennő neve.
 |
| Kikimora |
A gyenge embereket "kedvelik", hiszen velük, a kárukra könnyedén kiélhetik vágyaikat, természetüket. Vannak olyan vélemények, mely szerint varázslók vagy épp a ház megsértett építői valamilyen úton-módon ki tudják kényszeríteni, hogy a kikimora beköltözzék egy adott házba.
A mocsári változatok meg nem másnak, mint az erdei rémnek (az oroszban csak лешений, és róluk már volt szó egy Gogol adaptáció kapcsán) a feleségei. Fő tevékenységük az utazók megverése, és gyermekeiket elrablása.
A szláv mitológia szerint önmagukban ezek a szellemi lények gyengék, felülről kapnak erőt. És ekkor már nagyon veszélyesek az emberre. Két fő csoportot különböztettek meg.
Az egyik fajta házakban, melléképületekben tanyázik. Jelenlétükkel sok kellemetlenséget okoznak. A családi perpatvarok, veszekedések előidézőiként tekintenek rájuk. Az ősi szlávok úgy gondolták, hogy a kikimora a tűzhely mögött tanyázik. Megszabadulni tőlük nem egyszerű. Először is egy varázslóra (колдун) van szükség, aki az eléget egy bábút.
A másik fajta a mocsári. Hagyományosan csúnya öregasszonyként ábrázolják. Tevékenységüket már említettem. Az erdőben éjszakázó emberek úgy tudnak védekezni ellene, ha egy lovat éjszakára bevezettek a mocsárba. (Erdő alatt nem feltétlenül olyan faunát kell értenünk, mint amilyet napjainkban megszokhattunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a folyó, folyamszabályozások óta jóval kevesebb nedvesség van a talajban azon területeken, amely egykor az adott folyó árterülete volt.) Abban hittek a szlávok, hogy a mocsári kikimora olyan helyen él, amely közelében gyilkosság vagy rablás történt valamikor.
Ezek a lények nem szeretik az imádságot hallgatni, irtóznak a szenteltvíztől. A virágot se kedvelik. A páfrányos vízzel felmosott padló és tányért messzire kerüli. A gyertyafény sem a kedvence.
Március 1-e a kikimora felébredésének napja. E naphoz a folklór palacsinta evészetet és táncot "rendel". Ilyenkor megpróbálják vannak időjárás, termés jóslások is.
A mesék leírása szerint öregasszonyhoz hasonlítanak. Púposak, horgas orruk van és rongyokba vannak öltözve. Hangjuk a gyereksíráshoz, a nyávogáshoz, az ugatáshoz hasonlít. Láthatalanok (? - én se értem, hogy akkor hogy hasonlíthatnak öregasszonyhoz), fáradhatatlanok. Gyorsan futnak, rövid lábaik és hosszú karjuk van. Fejük nagy, testük vékony. Szarvuk, farkuk van. Toll itt-ott boríthatja őket, vagy prémes szőr.
A mocsári verzió ugyanígy néz ki, a különbség csak a bőr színében van: földszínű, fűs és mohás árnyalattal. De akár hosszú hajú lányok, gyerekek vagy öregemberek is lehetnek.
Tavalyelőtt tavasszal voltam egy orosz múzeumban. Az egyik helység vitrineiben agyagból égetett gyermekjátékok voltak. Házi állatok és népmese hősök. Óhatatlanul determinálta a beszélgetés témáját. Milyenek a magyar népmesei hősök? Fehérlófia jutott az eszembe. Beszéltem róla. Messzire nem jutottam, már a családi ki-kicsoda sok volt beszélgetőtársamnak. Milyen furcsa a magyar népi hit és mesevilág! Milyen mesehős már az, aki ember létére egy fehér lótól származik? De furcsa!
Hááát... Szerintem a szláv mítoszok, mesék lényei sokkal furcsábbak...)))
 |
| Jelenet a filmből |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése