Két Halom 2. évad 3-5. rész

 

Azért ez a második évad egy kicsit más, mint az első. Mintha az emberi kapcsolatok sokkal inkább előtérbe kerültek volna, mint a társadalom- és ideológiakritika. Vagy inkább rendszerkritikát kellene írnom. A dialógusok erősebbek, és durvábbak is, miközben a szelíd(ebb) humor is megmarad. A bejegyzésekben már nincs nagyon helye az okoskodásoknak, a jólértesültségnek látszó tájékoztatásoknak. Az évad eléjén eltűntek az utalások. Hol van már az, amikor (talán az első évad negyedik részében volt - jól tettem volna, ha nem csak ajánlom az évad újra nézését, hanem magam is megtettem volna) a romok, törmelékek közül kiszednek a szereplők egy utcanévtáblát, melyen a felirat szerint egy napjainkban divatos, felkapott orosz vloggerről nevezték el a közterületet. (Annakidején szándékosan nem írtam erről, hiszen a geg a filmet nézve jön át, de más környezetben élünk, itt senkinek nem esik le a dolog. Ha meg olvas róla  az ember, az nem olyan, mint amikor a kijelző/képernyő nézése közben esik le a tantusz.) Vagy említhetném a Larissza-Alisza áthallást is. Magam szeretem (és tudom értékelni) az ilyen kulturális utalásokat, már ha észreveszem. Emlékszem, mikor először olvastam a Metro 2033-at épp az fogott meg, hogy úgy tűnt nekem, hogy a könyvet át meg átszővi a a szovjet kultúra, az utalások tömkelegével. Azután, mikor másodszor is elolvastam, nem tűnt olyannak, mint először. Valahogy a történet szála mögött már nem nagyon leltem olyan sok utalást.

Már a sorozat legelején aktuálpolitikával is találkozhatunk. Mindjárt az első rész elején elhangzik egy mondat, amiből arra következtethetünk, hogy Varsó Oroszország része. És az alkotók tovább emelik a tétet. Nemsokára arról értesülhetünk, hogy Polézia is orosz. Ezek szerint, összejött az, amivel a Nyugat Putyint vádolja. Sőt, igazából a nagyszláv ideológia álma valósult meg...

"A moszkvaiak is emberek" - jelszava mögött is ott van az aktuálpolitika. Amikor először elhangzik ez a szlogen (a második részben), azt gondoltam, hogy csak egy apróságról van szó. Persze, egyből leesett, hogy ez egyfajta válasz a nyugati kulturkampf-ra, arra hogy az orosz kultúrát ki szándékoznak törölni a nyugati emberek életéből. Nem túlzás ez. A Puskin szobrok ukrajnai ledöntésének ötlete nem Kijevből származik. A nyugati - önmagukat progresszívnak tartó - politikusok cinkos hallgatása ezügyben bátorítólag hat a vazallusokra. Anna Nyetrebkot, érvényes szerződése ellenére, nem engedik fellépni New Yorkban , csak mert orosz származású, és nem hajlandó elhatárolódni Putyintól. (Miért is kellene elhatárolódnia? Ő nem politikus. Ő operaénekesnő. Akit, mellesleg, soha nem hallottam, hogy bármiféle politikai vagy ideológia kérdésben nyilatkozott volna.) Az orosz és fehérorosz sportolókat nem engedik versenyezni az országaik színeiben. Miért? Miért számít páriaországnak a ami Oroszország, és miért nem számított annak a náci Németország? Ki dönti el - és mi alapján- mely országok lakói méltóak arra, hogy ne közösítse ki őket az észak-atlanti térség? A mai orosz társadalom azzal szembesül, hogy ki akarják zárni őket az emberiségből. Mert az oroszellenes culture cancel ezt üzeni nekik. Ilyen érzésekkel, meggyőződéssel küzdő embereknek egészen másként cseng a "moszkvaiak is emberek" jelszó, mint nekünk.

És ez a jelszó - mily érdekes - Két Halom korábbi vezetőjének lehetőséget ad arra, hogy visszakerüljön a város vezetésébe. Hogy ellensúlyozza az új vezetés humánusabb hozzáállását a vadonban élő moszkvaiakhoz. És ezzel újabb bonyodalmak jöhetnek a történetbe!

3.rész                            4.rész                          5.rész

Két Halom 2. évad 1-2.rész

 

Nyáron belekezdtem a Két Halom második évadának megtekintésébe. Kicsit félve, mert voltak fenntartásaim. Lehet-e, szabad-e ezt a témát nyújtani, húzni? Financiális értelemben lehet, sőt a producerek szempontjából egyenesen kívánatos. Hisz addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ugyanakkor, mint fogyasztó, természetesen, egészen más az álláspontom. A legjobb mindent a zeniten abbahagyni. Nem igaz? Miért kellene lerombolni azt a nimbuszt, amit az ember nagy nehezen felépített lerombolni? Emlékszem a Fekete Lyukban feltűnk és underground sztárrá vált egy rockzenekar. A zenéjükben nem volt semmi rendkívüli, vagy újszerű. Egyszerű mocskos rock and rollt játszottak. A dalok szövegvilága izzott a szexualitástól. A Lyuk stúdiójában össze is hoztak egy kazettát, ami igen kapóssá vált. A második albumukat már "nagy" lemeztársaság adta ki. Egész más szövegvilágú dalok voltak ezen a korongon már. (Azt hiszem, CD és kazetta kiadása is volt ennek az anyagnak már.) Egy fanzine-ban megjelent interjúban arról kérdezték őket, hogy mire fel lett ez a váltás a dalszövegeket illetően. A válasz valahogy úgy hangozz, hogy egy szexfilmet még értékelve megnéznek az emberek, de a második óra tömény pornó már unalmas. Az első albumuk pornós volt, és nem akarják untatni a közönségüket, ezért változtattak a mondanivalón. Hát ez jutott az eszembe, mikor értesültem arról, hogy tényleg készült második évad a Két Halomhoz. Azt gondoltam, hogy a futurológia témakörét kimerítették az oroszok az első évaddal, de tévedtem. Már mindjárt az első részben befigyelt az AI által vezérelt társadalom rémképe. Ez az! Csináljátok!

Bemelegítésnek egy kis ismétlést ajánlok! Kérek, frissítsétek fel az emlékeiteket! Az első évad epizódjait megtekinthetitek itt:  https://videa.hu/video_kereses/Két%20halom

A második évad 18+-os besorolású lett hazájában. Aki látta az első évadot, gondolom, nem lepődik meg ezen. És verbálisan is topon vannak a dialógusok. Mindjárt az első rész első perceiben elhangzik egy olyan mondat, amely azt az értelmezést sem zárja ki, hogy Varsó Oroszország Anyácska területén található. Úgy vélem, hogy ez a NATO-Orosz Föderáció közötti háború idején (amely még jelenleg főként csak Ukrajna területét érinti) ilyeneket sugallni nem szép dolog ...

A második évadon igen jól látszik, hogy nem az első széria népszerűsége okán kezdték el forgatni, hanem bizony nagy valószínűséggel folyamatos volt a forgatás. Ennek ellenére, van változás, különbség a két évad között. Ez nem a látványvilágban mutatkozik meg, hanem a dialógusokban. A szóhasználat vulgárisabb, mint az első évadban. Abban sem szívbajoskodtak, de jóval enyhébb kifejezéseket használtak. A második évad első két részében már megjelenik a nemi életre vonatkozó legdurvább kifejezések is. Ezt csak úgy, érdekességként jegyeztem meg.

Már így a legelején megjelenik a kavarás a szereplők kapcsolataiban. Tudatlanság, önérzet, vágyak... Mindezen dolgok tökéletesen elegek arra, hogy az első évad végére kirajzolódó és/vagy beteljesülés felé haladó kapcsolat(ok) válságba kerülnek. Mert azért valamivel ki kell színezni a szorit!

Az új évad első két rész megtekinthető itt.

D'Artagnan és a három muskétás 3.rész

 

3. A kalandok folytatódnak

Most talán stílszerűen arról kellene írnom, hogy hány neves szovjet színész(óriás) is szerepel ebben a háromrészes feldolgozásban. Mert szerepel jónéhány neves színész. Mint például, Oleg Tabakov. Akinek emlékszerelvénye is van a moszkvai metróban, amely rendkívül impozáns egy szerelvény. Vagy akár a címszerepet alakító Bojarszkij, aki legalább egy nemzedéknek lett a példaképe, azonosulási pontja.

De inkább ott folytatom, annál a gondolatnál, amit az előző részhez tartozó írásomban elkezdtem. Szóval, úgy vélem, hogy számtalan lehetőség van a négy muskétás történetében, a sztori szereplőinek karakterében. Még akkor is, ha megmaradunk a klasszikus történetnél. De a legújabb, francia, feldolgozás nem marad ott. Nagyon merész dolog egy bevált sémán változtatni, bátor dolog kísérletezni. És hálátlan is. Mert ahogy a régen elcsépelt bölcsesség is mondja, a sikernek sok anyukája van, de a kudarcnak egy sincs. Szóval, jó néhány héttel ezelőtt, kiváncsisággal eltelve elkezdtem megnézni a Les Trois Mousquetaires: D'Artagnan-t. A film mindjárt az elején közli velünk, hogy ez csak az első rész még. Megelégedve konstatáltam ezt a tényt. Komolyan. Ezt a sztorit nem lehet másfél órában elmesélni. Lesternek sem sikerült, és a szovjet alkotás is négy órányi. Egy tisztességes Három testőrnek kell ennyi idő. És hogy milyen a 2023-as francia feldolgozás (első része)? Ígéretes. Mert vagy két órás. És a benyomásom a filmről? Szemmel láthatóan igyekeztek az idealizált megjelenéstől eltávolodni. A főhős csapzott, borostás és koszos, mikor megérkezik Párizsba. A leendó cimboráit se skatuklyából húzták ki. Athosból kinéztem - megjelenés alapján, persze - alkeszt. De hát az ő múltjával! Szóval, mondhatnám, hogy a realisztikus megjelenés felé mozdult el a rendező, csak hát a kardozós, küzdős, harcoló jelenetek!

Azokban nem a realitáson, hanem a látványon van a hangsúly.

A történetben erőteljes a történelmi háttér szerepe. Nem a romantikus bájolgás, hanem a 17. századi (francia) vallásháború dominálja a filmet. Még akkor is, ha nem tolakodóan teszi ezt. De ott van. A múlt a Szent Bertalan éj felemlítésével kísért, és a jövő a La Rochelle-i ostrom tervezgetése. Buchingham már a kezdetekben, mint a francia  protestánsok katonai szövetségesként jelenik meg, így a bíboros karaktere sem az öncélúnak tűnő intrikus szürke eminenciás. A francia király nem ostoba, nem balga, sem nem naiv. Érdekes leosztás, na! A figyelem megszerzéséére beiktatnak olyan eseményeket, amiket Dumas nem írt soha meg. Ez a változtatás javára válik a filmnek. Elmondhatjuk, hogy nem egy klasszikus feldolgozással, hanem egy újra értelmezéssel állunk szemben. A rész végére nagyon is. Olyan mintha a 20. században járnánk. Tehát, bár erőteljesebb a történelmi szál a megszokottnál, azért az ötletelgetés is beindul a sztori megírásakor. Szóval, bár fontos a történelmi környezet, de a történelmi hűséghez nem ragaszkodtak. Ahogy az emberek az épületek megjelenése realisztikus, de a harci jelenetek inkább látványosak, mint valóságosak. Az egyik legdurvább eset az, amikor egy kovás pisztolyt egymás után kétszer (természetesen töltés nélkül) elsüt egy szereplő. Mégis, engem "megvettek" a Milady-s részre. Meg fogom nézni, ha lesz rá lehetőségem. Gyanítom, hogy ekkor fog kiderülni, hogy egyszer nézős -e, vagy sem. Ez a feldolgozás kicsit olyan, mint a cumberbatchos Sherlock volt. A hagyományos és megszokottan változtatni, de a fő motívumokat megtartani. 

A szovjet feldolgozás jóval hűségesebb az eredeti műhöz - ez megszokott az Odesszai Studiótól, hisz az összes  klasszikus regényfeldolgozásuk ilyen -, de a filmbeli karakterek jellemvonása nem sablonosak. Nem vagy nem csak a szokványos és megszokott értelmezéssel operálnak a készítők, bár messze nem olyan bátrak - ami egyáltalán nem baj, hisz ez egy ifjúsági film - mint Martin Bourboulon és csapata. De el is telt a két feldolgozás között közel 44 év... És amint a régi dal is mondja: minden korban van valami, ami akkor és ott jó, és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható.

1. rész                                             2. rész                               3. rész 

D'Artagnan és a három muskétás 2.rész

 

2. A királyné nyakéke

Miért nem lehet megunni a jó Három testőr feldolgozásokat? A válasz viszonylag egyszerű. A kalandok és a szerelmi szál mellett nagyon fontos az, hogy karakterek vannak a történetben. Ha a rendező elég bátor, és ki mer lépni a konvenciók által determinált értelmezésből akkor akár új üzenetet, nézőpontot is mutathat nekünk. A király lehet naiv vagy ostoba. A bíboros intrikus vagy épp az ország javára ügyködő államférfi. A Milady gonosz perszóna, vagy egy ifjúkorában megtévedt, ám buzgó honleánnyá váló valaki.

Constance... Gondoljuk már egy kicsit bele! Milyen is ő emberileg? Egy naiv elhanyagolt feleség, vagy egy számító, unatkozó asszonya egy vargának? Most komolyan! A királyné barátnője, vagy csak egy udvari intrikus, aki segít a királynőnek (eltitkolni a házasságtörést vagy a király elárulását)? A varrólány hogy lehet Ausztriai Anna barátnője? (Hogyne lehetne?) Szóval, szívességet tesz a királynőnek. De hogyan? A belebolondult ifjút megkéri, hogy élete kockáztatásával utazzon Londonba. Az ifjú elmegy a barátaival. Kik ezek a barátok? Balekok. Egy szinte idegen kérésére kockáztatják az életüket a semmiért. Mert D'Artagnan legalább reménykedhet, hogy egyszer talán... De Athos, Portos és Aramis?

Szóval, adva van egy kalandos történet, de a szereplők megítélése nem feltétlen kell, hogy sablonos legyen. Felvezettem az előbb egy nem feltétlen jóindulatú értelmezését a sztorinak. Viszont, Dumas elintézteti Constance-t, így végül is ő, aki látszólag semmit nem kockáztat (de ez valójában még látszólag sem áll fenn az eredeti műben), mindenét elveszti a kaland végére. És ezáltal, mint a jó ügy(?) áldozata, feloldozást nyer minden rosszindulatú feltételezés(emmel) szemben. Mert hát, ez egy romantikus mű.

És mindezekért nem lehet megunni egy jó feldolgozást. A szovjet feldolgozás második része pedig itt van.  

D'Artagnan és a három muskétás

 

Megint egy vallomással kezdem. Alexandre Dumas Három testőre kamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya volt. Azon a nyáron, amikor először elolvastam a regényt... Még egyszer elolvastam. Azóta, valahogy mindig "lázba" hoz, ha filmes feldolgozásával találkozom. Pedig ritkán szoktak tetszeni. A legjobb filmes feldolgozás, szerintem, az 1973-as Richard Lester által rendezett verzió. Abban minden benne van, ami a regényben is. A hollywoodi átdolgozások mindegyike felejthetős. A lényeg kimaradt belőlük.

A hetvenes évek végén, a Szovjetunióban, készült egy háromrészes átdolgozása a francia remekműnek. És bár nem merít az általam etalonnak tartott adaptációból, mégis ebben is megvan minden, ami egy igazi Három testőr feldolgozásban benne kell lennie. A műfaja is más, mégis van benne egy kis bohóság, egy kis rátarti nagylegénykedés. Az 1979-es verzió ráadásul zenés mű. Igen, énekelnek benne. Mondjuk musicalnek? Mondhatjuk, és bár nem kultiválom a műfajt mégis ez a feldolgozás bejött nekem. Amikor ilyen zenés filmet láttam, sokszor feleslegesnek éreztem a melódiás részeket. Az első ilyen mozi, amely ugyan musical, de úgy érzetem, hogy a daloknak igen is helyük volt a történetben Milos Forman Hairje volt. A második pedig a D'Artagnan és a három muskétás. Komolyan mondom, ebben a feldolgozásban a dalok egyáltalán nem időhúzás miatt kerültek a filmbe. (Annál is inkább, mert épp ellenkező hatást érnek el. Futnak tőlük a percek.) Ez meggyőződésem, mármint hogy a daloknak nagyobb szerepük van ebben az alkotásban, mint hogy "csak" ékesítsék azt. A dramaturgiában is van szerepe. Van mikor bemutatja a szereplő gondolatait, de van, hogy megágyaz a jelenetnek. Van hogy ráhangol bennünket a sztorira, segíti a filmet, hangulatot teremt neki. Így hát nem véletlen, hogy a szövegük fordítása is olvasható.

Úgy gondolom, nem igazán kell írnom a filmről, hiszen ki az, aki így vagy úgy, de ne ismerné a sztorit? Nem is szándékozom. Hisz megvan a kánon, ki a jó, ki a rossz, és ettől még senki nem tért el. Pedig nagyanyám korában az öregasszonyok megmondták volna, hogy a főhősnek tartott négy izgága alkoholista közül legalább kettő a házasságtöréstől sem riad vissza, nemhogy a vérontástól. És a mű szerzője, a romantika nagy mestere mindent elsöprő szerelmekről ír, úgy mintha a csapodárság lenne a hűség. Hát most komolyan! A hős szerelmes D'Artagnan-nak hányszor jut eszébe a kedvese, mikor épp más bájait csodálja? Jaj, ne! Ne mondjátok nekem azt, hogy nem mozdult rá a Miladyre! És Kittyre? Na jó, ebben a szovjet feldolgozásban nem (annyira). Nem is értem, hogy került a filmbe bele Kitty. Mert a könyvben mintha külön pecabot lett volna bedobva neki is, meg az úrnőjének is, miközben a kis varrónővel is kavar a gascogne-i legény. Lehetne drámát is kihozni - ráadásul ehhez tragédia is van a történetben - az alapműből, de valahogy mindig a könnyed feldolgozások a sikeresek. Talán mert maga a sztori is könnyeden van megírva. Most untathatnálak benneteket, hogy megtörtént esetet dolgozott fel Dumas, mert megtörtént esetet dolgozott fel. Sőt, megnéztem (orosz felirattal, nem dicsekvésből mondom, csak érteni szerettem volna, hogy miről beszélnek a szakértők) egy másfél órás francia dokumentumfilmet (kb egy-másfél évvel ezelőtt), úgyhogy talán képben is lennék ebben a témában. Meg hát a regényekben is ott vannak a jegyzetek, amikben a szerző kiigazítja magát, elismeri, hogy hol tér el a történelmi hűségtől. De ez a sztori nem okoskodást kíván, hanem azt, hogy átadja magát neki az ember és élvezze... A hangulatát, a látványt, a történetet.

1. Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan

Persze, én is azért kedveltem meg Dumas alkotását, mert a főhős fiatalos, merész, hősszerelmes és a nők bálványa egyszerre, mindig történik vele valami, amiből mindig jól jön ki. Hibái ellenére - most komolyan, van neki? - szerethető, kedvelhető. Gyerekként beleéli magát az ember a szerepébe... Apropó, Dumas nem csak gyerekként azonosult D'Artagnan-nal. Mert egy valós, történelmi személyről van szó, ám! Nem csak a nevezett lovag emlékirataihoz ragaszkodott az író! De erről majd talán valamikor máskor! Szóval, ez az alkotás el tud vinni bennünket egy másik világba, ahol jól érzhetjük magunkat. És úgy gondolom, hogy azok a filmes feldolgozásai jók ennek a történetnek, amik el tudnak vinni bennünket egy másik világba. És ez a szovjet alkotás - az 1973-as lesteressel együtt - el tud vinni. És ebben bizony segít a zene, a dalok. Melyek hangulatilag főként vidámak. Ahogy a színészi játék is tele van vidámsággal és életörömmel. Könnyedséggel és... És méltó párja a kedvenc feldolgozásomnak. Még ha technikailag nem is éri azt el. De hát nem is egy "műfaj", hiszen az egyik a televízió számára, a másik pedig a mozik számára készült. Nem ugyanaz a költségvetés...

Az első rész megtekinthető itt.  

Nürnberg

 

A 2. Világháborút Európában gyakorlatilag egy bírósági tárgyalásfolyam zárta le. 1945. május 8.-án aláírják Németország kapitulációját. (Most ne menjünk bele a részletekbe, hogy kétszer kellett, mert 8.-án nem mindenki ért rá... Hagyjuk is! Nem lényeges ez most.) Németországot megszállási övezetekre osztják, ahol egy ideig a szövetséges hatalmak tartják fent a rendet. (Ebből az állapotból alakul ki azután az NSZK és az NDK is. És Berlin kettéosztása is ekkor történik meg. És mindez majd 1990. októberében fog megszűnni, akkor egyesül újra Németország.) Sztálin utasítására már a háború (1941-es NHH-ról van szó) kezdetétől gyűjtötték a bizonyítékokat a hitlerista csapatok szovjetunióbeli kegyetlenkedéseiről, emberiesség elleni bűntetteiről. A szövetségesek vezetőinek háború alatti találkozóin (Teherán, Jalta) is fel lett vetve az ötlet, hogy a vérzivatar elmúlása után nemzetközi bírósági tárgyalás legyen, amelyen megvizsgálják és kivizsgálják, megkeresik a népirtások felelőseit és felelősségre is vonják őket.

A filmnek két cselekményszála van. Az egyik ez, a Nemzetközi Katonai Törvényszék munkáját mutatja be. A másik cselekményszál egy ifjú orosz tolmács testvér keresésére fókuszál. Az ifjú Volgin százados hírszerzésnél dolgozik (mint tolmács), így természetesen kapcsolatba kerül - ez így egy eufémizmus, hiszen ez a kapcsolatba kerülés elsősorban fegyveres összecsapást jelent - a náci ellenállókkal. Azokkal, akik számára még nem feltétlen ért véget a háború. Azokkal, akik úgy gondolják, hogy a legfőbb náci vezetőket ki kell szabadítaniuk a börtönből, mert a nürnbergi Igazságügyi Palotában ülésező Nemzetközi Törvényszéknek nincs joga a hitleri Németország vezetői felett ítélkezni.

És természetesen nem maradhat ki a szerelmi szál sem. Egyrészt, az ifjú szovjet tiszt és egy Németországba hurcolt orosz leányzó között. Nos, ez a rész nem túl kidolgozott a filmben. Mármint mindkét fél felől bemutatva. Számomra legalábbis. Vannak kétségeim, sőt, végig voltak a film megnézése közben. A szinte semmiből olyan bizalmas lett a kapcsolatuk! Oké. Azt értem, hogy amikor először találkoznak, akkor a srác beszól a csajnak, ami lenézéssel párosul. Nincs ezzel semmi gondom. Ilyen első találkozásokból is nagyszerű kapcsolat tud kifejlődni. Ezt most komolyan állítom. Akkor mi a gondom? Csak annyi, hogy nem láttam, mikor történt meg a nagy változás. (A lánynál.) Vagy legalábbis, mi volt az az esemény aminek kiteljesedése után egymás karjában találhatták magukat? Persze, lehet hogy megoldották chat-eléssel.

Pervij cset - üzenőfal az utcán.

(De részemről az sem kizárt, hogy a lánynál semmilyen érzelmi változás nem volt. Nem tudom. Olyan titokzatosak tudnak lenni a nők. Rejtélyesek. Ettől nők.)

Hermann Göring és a felesége kapcsolata romantikusabbnak tűnhet a filmben, mint Igor és Jelena viszonya. Frau Göring nem sokat beszél, de mintha hozná Shakespeare Júliáját. Bár ő nem nyel mérget, mint az avoni hattyú hősnője, de beviszi azt a börtönbe a férjének és a búcsúcsóknál... Az arzénos kapszulát a volt reichmarhsall szétrágja a felesége jelenlétében. Pontosan nem tudni, hogy került a börtönbe zárt Göringhez a méreg, de valóban ez az egyik feltételezett mód. Mármint, hogy a felesége vitte be neki a beszélőre. És hogy tudta átadni? Hiszen a beszélőn is vannak őrök, akik ügyelnek és figyelnek. Ha a nő vitte be a mérget, akkor el is képzelhető a búcsúcsókos verzió. Most komolyan, nincs ebben egy kis romantikus feeling? (Most tekintsünk el attól, hogy a nácikról csak rosszat lehet mondani. És tekintsünk el attól is, hogy a romantika egyenlő a happy enddel. Mert nem egyenlő. Ifjú Werther története by Goethe, megvan?) Az asszony azért vállal kockázatot, hogy a férje "méltó módon" halhasson meg. Ne akasszák fel, ha már bűnösnek találták emberiség elleni bűntettek elkövetésében. Ő nem Goebbels, aki lemérgezte magát és családját, csak hogy ne essenek fogságba. Félreértés ne essék! Semmi szimpátiám nincs Göringék irányába. De drámaiságot azért feltételezhetünk ebben a történetben, nem? Még ha egy megátalkodott kapzsi, kábszerfüggő, sovinisztáról és rasszistáról is van szó, aki szorgalmazta, hogy a német államapparátus az SS-szel összefogva minél előbb oldja meg végérvényesen az úgynevezett zsidókérdést. És aki soha nem tagadta meg a nemzetiszocialista ideológiát. Aki emberi nagyságról vagy bátorságról csak az első világháborúban tett tanúbizonyságot. Aki kedvelte a luxust, de a német népnek azt javasolta, hogy vaj helyett ágyúra vágyjon. Akinek Európa kirablása, a rablógyilkosságok, a genocídiumok sora a bankszámlája hízlalására szolgált, amely gyalázatos tettek révén hatalmas műkincsgyűjteménye, számtalan autója és kastélya lett. De ne legyünk naivak! Frau Göring morális szempontból nem igazán más kategória, mint a férje. Még ha nagyságrendekkel kisebb is a felelőssége. A Végső Megoldáshoz politikailag nem valószínű, hogy köze lehetett, de a rendszer gyilkos és rabló voltáról tudnia kellett. Európa kirablásának haszonélvezője ő is. A teherautószámra érkező műkincsekről nem gondolhatta - már a mennyiség miatt se -, hogy a férje a spórolt pénzükből vette. Nem véletlen, hogy a háború utáni nácitalanítási perek során vádat emeltek ellene, és egy év letöltendő börtönre (illetve vagyonának 30%-ának elkobzására) ítélték. Emmy Göring 1935-ben ment hozzá a a reichmarshall-hoz és bár akkor még nem tudta, soha többé nem állt színpadra. Színésznő volt. 42 évesen, házasságkötésekor, véget ért a művészi karrierje. Ha igaz, hogy ő csempészte be a mérget a börtönbe, akkor az volt az utolsó teátrális megnyilvánulása. (Miközben 1973-ban távozott az élők közül.) Ebből a kontextusból nézve, érdekes "kísérlet", hogy a film készítői lehetőséget adtak arra, hogy esetlegesen valakiknek romantikus képzelgései lehessenek a Göring házaspárral kapcsolatban. Talán, az ifjú szovjet tolmács és az orosz lány kapcsolatának mássága, a háború miatti romantikanélküliségére kívánták felhívni a nézők figyelmét.

Mondjuk, nekem az tényleg sok volt, amikor szinte az egyik pillanatról a másikra elkezdett az orosz fiú az ausweis-es orosz lánynak hinni. De hát... Végül is, ilyen a szerelem, nem? Hát... Nem tudom. Nekem ez olyan majdhogynem antoni. (Nem dehonesztáló lenne ez a megjegyzésem.) Anton meglát egy gyönyörű leányzót és kitalál mellé egy karaktert, majd szembesül a valósággal. Na, a szovjet tolmácsnál ez kicsit máshogy zajlik. Találkozik Jelenával, és egyből - ideológiailag helyesen - rosszat gondol róla. Kitalál róla valamit, majd történik valami. Ami elég drámai, és egyáltalán nincs kihangsúlyozva a filmben. Mégis ott van, láthatjuk ahogy szembesül a propaganda állítása - amit még ő is képviselt - és a valóság közötti diszharmóniával. Látható a bizonytalansága, ami a lánnyal való kapcsolatának értékelésében érzékelhetünk. Mi az igazság? Szeret vagy kihasznál? Viszonozza vagy sem a figyelmességet? A lánnyal kapcsolatban ilyet nem látni. Hiszen, ha igaz amit el kezd Igor feltételezni, és amit feltételezhetünk mi is, akik többet "tudunk", mint Igor, akkor a lánynak egy szerelmi háromszögben kell lenni. (Bár semmi jele a Stockholm-szindrómának a filmben, de... Ezen a helyzeten lehetne filózni, de van értelme?) Szerintem, a lány érzelmi világának ábrázolása gyakorlatilag semmilyen. Legalábbis, számomra. Mondjuk, nem is szoktam gyorsan felfogni egyes dolgokat ilyen helyzetben. Lassan kapcsolok. Már ha. Anton - a múltkori bejegyzés animációs filmjében - valami hasonló utat jár be, mint Igor. A kamaszfiú utólag gyötrődik (de miért is?), addig Volgin a kapcsolat kialakulása közben bizonytalanodik el. Hogy azután közel jusson az önátadás legmagasabb szintjéhez.

Húha! Sok negatívumot írtam össze a filmről? Talán nem is érdemes megnézni. Ez nem igaz. Maga a mozi egyáltalán nem rossz. Sőt, kifejezetten jónak mondható. Látványvilág: rendben. A történet: rendben. Időnként lövöldöznek is benne, elvégre nemrég fejeződött be a háború és az indulatok még forrnak. Az ellenállók nem azok a jófiúk - hogy is lehetnének azok, hisz nemrég még az SS vagy a Wehrmacht esetleg az Abwehr sorait erősítették -, mint akiknek egyesek próbálják manapság bemutatni őket. Ahogy a valóságban nem voltak azok, sem a baltikumi erdei testvéreknél, sem az ukrán UPÁ-nál. Egyszerűen csak kihasználta, kihasználja őket a hidegháborús propaganda. Példaként mutatnak fel ezért olyanokat, akiknek a múltját el kell hazudni, át kell írni, mert mind morálisan, mind emberileg vállalhatatlan dolgokban hittek, és belső meggyőződésük véres, vérgőzős cselekedetekben nyilvánult meg.

Szergej Bezrukov a szovjet főügyész szerepében

A filmben nincs üresjárat, nem érzi azt az ember, hogy tekerni kellene előre egy kicsit. Igazából jófiúk sincsenek benne. Rosszak vannak. Nincs hős-mítosz, bár az utolsó összecsapásnál azért mintha túlzásba esne a cselekményért felelős szaki. De az már annyira a végén van...

A film megtekinthető itt.

2000-ben készült egy televíziós dráma Nürnberg címmel. A főszereplője Alec Baldwin. Azt gondolom, néhány mondatot erre az alkotásra is szánnom kellene most. Tipikus amerikai filmes feldolgozása a Nemzetközi Katonai Törvényszék munkájának. Az hogy ez a jogi testület nemzetközi jellegű volt, hát... Hogy is mondjam? Nem teljesen ez van az alkotás középpontjában. Aki az elejét figyelmetlenül nézi, még azt is gondolhatná, hogy ezt a törvényszéket az USA (és kizárólag csak az USA) hozta létre. Persze, feltűnnek benne szovjet szereplők is, természetesen hollywoodi megközelítésben. A szovjet bíró egy fogadáson literes Smirnoff vodkásüveggel a kézben agitál a felszolgált konyak ellen. (Csendben jegyezném meg, hogy legalább olyan népszerű a konyak kint, mint a vodka. Emlékeim szerint, a boltokban az italospolcokon legalább annyi konyak volt kirakva, mint vodka. Tudom, ez szubjektív dolog, ne is mennyünk bele!) Szóval, a szovjet delegáció tagjait még csak véletlenül sem kívánja ez az amerikai alkotás szimpatikusfélének bemutatni. Ugyanakkor az orosz filmben, amikor a bírósági tárgyalásról tudósít nem csak a Szergej Bezrukov által alakított szovjet főügyész brillírozását láthatjuk. Ugyanez erre a feldolgozásra nem mondható el. Mindkét film erénye, hogy bemutatja, hogyan változik a főügyészek taktikája a tárgyalás alatt. Mondhatjuk, a filmek látásmódja megerősíti egymást, szinoptikusan láttatják a Pert. És ez azért is fontos, mert ez annak ellenére van így, hogy jelenleg háborúban állnak egymással (Ukrajna területén). Az amerikai alkotás 2000-es, az orosz 2023-as. Mindkettő apologetikus. A mai napig szükségesnek és igazságos látja, láttatja az eljárást. Fontos számukra, hogy bemutassák, hogy minden jogi lehetőséget megkapott a védelem, és nem determinizmus volt a huszonegy vádlottra kimondott (egyébként nem homogén, hanem különböző!) ítélet. Akit jobban érdekel a téma, nyugodtan nézze meg mindkét alkotást, mert kiegészítik egymást. Az amcsi verzióban magán a bírósági procedúrán van a hangsúly, az oroszban inkább a testvér keresésen. Arról nem is beszélve, hogy az alec baldwinos verzióban Göring nem úgy jut hozzá a méreghez, mint a szergej bezrukovosban.

És ha már itt vagyunk akkor meg kell említenem még egy alkotást. Az 1961-es Ítélet Nürnbergbent.

Nem tudom, lehet most meg kellene állnom és lezárni ezt a bejegyzést. körülbelül egy évvel ezelőtt egy harminc és negyven közötti ismerősöm azt mondta, hogy soha nem nézne meg egy fekete-fehér filmet. Nekem ez a kijelentés akkor sok volt. A Kengyelfutó Gyalogkakkuk, Pampalini, Foxi Maxi, Maci Laci nekem fekete-fehérben volt meg először. Füles Mackóról nem is beszélve! Most ezek után ajánljak egy fekete-fehér amerikai filmdrámát? Egy olyan filmet, aminek a címével olyan hat-nyolcévesen találkoztam először, mert az utcán volt valami plakátféle melyen valamilyen filmklub reklámozta, hogy levetítik (valahol) ezt az alkotást. Volt hozzá kép is és azt se tudtam eldönteni, hogy ez egy dokumentum vagy egy játékfilm!

(Ebben az időben adták esténként a Hat év történelemet - amiről már akkor tudtam, hogy dokumentumfilm -, amit nem nézhettem meg, de mivel szoba-konyhás házrészben laktunk, a szekrény lakkozásán tükröződő tv képet félig lehunyt szemmel lestem, így láthattam valamit, mert amíg tuti nem aludtam. Addig nem volt hang a tv-n. De lehet, csak lámpaként használták azt a szüleim...) Az Egy óra múlva itt vagyokról ezek szerint, jobb ha nem is emlékszem, ugye? Az már szinte vintage. Komolyan mondom... Hagyjuk!

Az Ítélet Nürnbergben az eme bejegyzésben említett három film közül a legkomolyabb, a legkidolgozottabb és a legértékesebb is. Egyáltalán nem a háborús főbűnösök peréről szól, hiszen 1948-ban játszódik. A háború közelsége miatt is egész máshogy áll a témához. A vádlottak a náci birodalomban elismert gyakorló bírák. A kérdés nem az, hogy el kell-e ítéli az emberiesség elleni bűntetteket elkövetőket, vagy azokat a kik ehhez a jogi keretet biztosították. A film talán egyik főkérdése az, hogy a hitleri Németországban történt terror és annak jogi alapjai különböznek-e az USA és/vagy a Szovjetunió gyakorlatától. Mert ha nem, akkor ugyanúgy a vádlottak padjára kell ültetni az Egyesült Államok vezetőit és a SZU-ét is. És ha nem, akkor a német nemzetszocializmust gyakorlatba átültetőket se kell. És a filmben megtalálható a válasz arra a kérdésre, hogy a sztálini rendszer és a hitleri között van-e jelentős különbség? (Tudom, ma már szinte evidencia egyenlőségjelet tenni a két rendszer közé. Tudom, egymástól tanult a két diktátor. Árgus szemekkel figyelték, mit mer megtenni a másik, és mi a nemzetközi reakció erre. Két embertelen rendszerről van szó, mégis vannak köztük lényegi különbségek.) Felmerül a filmben, hogy az USÁ-ban lévő szegregáció miben különbözik a nürnbergi törvényektől? Különbözik. Még akkor is, ha mindkettő faji megkülönböztetésnek számít. És észrevehetjük azt is, hogy a náci rezsim már máshol működő jogi elemekből ollózta össze a saját kirekesztő jogrendszerét. Mindenhonnan átvette a rossz vagy legrosszabb szabályokat és egy mindennél pusztítóbb törvényrendszert hozott létre. Ha kritika éri ezt a rendszert, akkor lehet hivatkozni hol Virginia törvényeire, hol a SZU rendeleteire. Kötelező közszolgai eskü, ami gyakorlatilag egy jogi csapda... Semmi nem eredeti, csak a szándék: az állampolgárok mindennapjait megmérgező akarat. Hol is láthattam már hasonlót?

Szóval, ez a film - ami gyakorlatilag egy bírósági terembe zajlik - számba veszi  mindazokat az érveket is, amelyekkel napjainkban is mosdatni szokták a szerecsent náci ideológiát. És bemutatja azt is, hogy a nemes célt - az emberiesség elleni bűnök büntetését - miként rendelik alá az aktuálpolitikának. És innen már csak egy lépésecske, hogy a (neo)nácizmus relatívizálása mainstream támogatást kaphasson. Ami aktuális volt a hidegháború kezdetén éppúgy, ahogy aktuális napjainkban is. És mindezt 1961-ben egy sztárok garmadáját felvonultató - CGI mentes, fekete-fehér - alkotásban megkapja a néző. Nem unalmasan, nem szájbarágósan. Viszonylag ritkán készülnek ilyen filmek ma már. Leszoktattak minket az ilyenekről.

A 2000-es Nürnberg átvesz dolgokat az Ítéletből, hatásában és mondanivalójában mégsem tudja megközelíteni a nagy elődöt.  A 2023-as orosz verzió egy kicsit más szempontból közelít a témához. Együtt a három film képes arra, hogy bemutassa a történelem egy rövid időszakát, viszonylag korrekten. Az Oscar-díjas alkotás (1961) társadalmi korrajzzal is szolgál, a két részes tv változat (2000) az 1946-os per előkészítését és lefolytatását helyezi előtérbe, míg az orosz verzió (2023) arra is fókuszál, hogy attól hogy hivatalosan véget ér egy háború, attól nem hallgatnak el automatikusan a fegyverek. Az orosz alkotásnak sok erénye van, amik közel viszik színvonalban az 1961-es filmhez. Más a műfaj, és másra fókuszál. Mindkettőben felteszik azokat a kérdéseket, azokat az ellenvetéseket amelyeket a mai napig felvetnek azok, akik szimpatizálnak a Hugo Boss által tervezett egyenruhát használók ideológiájával. De nem csak felteszik, hanem választ is adnak. Legitim válaszokat adnak. A két film kiegészíti egymást, és mindkettő megpróbál bizonyos fokú távolságtartást prezentálni. Ám ez a távolságtartás nem relatívizál. Egészséges alkotásokról van szó. Ráadásul, az orosz film egy kicsit abba is bepillantást enged, hogy a korabeli szovjet társadalom mennyire megosztott volt. Pont a bolsevik államvezetés, államigazgatási módszerek miatt.

Komoly a téma, úgyhogy legközelebb valami vidámabbal kellene jelentkezem, nem?

  

Pétervári banditák - kérés

"Kedves Olvasók!

Egy vagyok a blog olvasói közül. Reménnyel telve kereslek titeket és kérem a segítségeteket.

Egy orosz tv sorozatot keresek, mely magyar szinkronnal is megjelent (első évada) a Duna Tv-n. A címe: Pétervári Banditák (Banditskiy Peterburg: Baron). Sajnos mára teljesen eltűnt. Régi fórumokon olvastam, ahogy egymástól kérik kölcsön. Ebben remélve is írok, hogy talán valakinek meglehet még valahol. Archívumokban is kutakodtam, illetve olvastam máshol, arról hogy, mások írtak levelet a Duna Tv-nek is, de választ nem kaptak.

Sorozatnak nagy sikere volt Magyarországon is, csak valamilyen okból félre lett téve és nem igazán fellelhető sikere ellenére sem.

Én magam még nem láttam sehol-semmilyen formában, azonban egy barátom, aki látta mesélte, hogy mindenhol kereste már és semmire se jutott (angol, német, francia felirat is jó lenne, de még ezekkel sem elérhető). Szeretem az orosz filmeket, magam is megnézném szívesen és meglepném ezzel a kedves ismerősöm is.

Nagyon köszönök bármilyen segítséget! 

Üdvözlettel,

Zford"