D'Artagnan és a három muskétás

 

Megint egy vallomással kezdem. Alexandre Dumas Három testőre kamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya volt. Azon a nyáron, amikor először elolvastam a regényt... Még egyszer elolvastam. Azóta, valahogy mindig "lázba" hoz, ha filmes feldolgozásával találkozom. Pedig ritkán szoktak tetszeni. A legjobb filmes feldolgozás, szerintem, az 1973-as Richard Lester által rendezett verzió. Abban minden benne van, ami a regényben is. A hollywoodi átdolgozások mindegyike felejthetős. A lényeg kimaradt belőlük.

A hetvenes évek végén, a Szovjetunióban, készült egy háromrészes átdolgozása a francia remekműnek. És bár nem merít az általam etalonnak tartott adaptációból, mégis ebben is megvan minden, ami egy igazi Három testőr feldolgozásban benne kell lennie. A műfaja is más, mégis van benne egy kis bohóság, egy kis rátarti nagylegénykedés. Az 1979-es verzió ráadásul zenés mű. Igen, énekelnek benne. Mondjuk musicalnek? Mondhatjuk, és bár nem kultiválom a műfajt mégis ez a feldolgozás bejött nekem. Amikor ilyen zenés filmet láttam, sokszor feleslegesnek éreztem a melódiás részeket. Az első ilyen mozi, amely ugyan musical, de úgy érzetem, hogy a daloknak igen is helyük volt a történetben Milos Forman Hairje volt. A második pedig a D'Artagnan és a három muskétás. Komolyan mondom, ebben a feldolgozásban a dalok egyáltalán nem időhúzás miatt kerültek a filmbe. (Annál is inkább, mert épp ellenkező hatást érnek el. Futnak tőlük a percek.) Ez meggyőződésem, mármint hogy a daloknak nagyobb szerepük van ebben az alkotásban, mint hogy "csak" ékesítsék azt. A dramaturgiában is van szerepe. Van mikor bemutatja a szereplő gondolatait, de van, hogy megágyaz a jelenetnek. Van hogy ráhangol bennünket a sztorira, segíti a filmet, hangulatot teremt neki. Így hát nem véletlen, hogy a szövegük fordítása is olvasható.

Úgy gondolom, nem igazán kell írnom a filmről, hiszen ki az, aki így vagy úgy, de ne ismerné a sztorit? Nem is szándékozom. Hisz megvan a kánon, ki a jó, ki a rossz, és ettől még senki nem tért el. Pedig nagyanyám korában az öregasszonyok megmondták volna, hogy a főhősnek tartott négy izgága alkoholista közül legalább kettő a házasságtöréstől sem riad vissza, nemhogy a vérontástól. És a mű szerzője, a romantika nagy mestere mindent elsöprő szerelmekről ír, úgy mintha a csapodárság lenne a hűség. Hát most komolyan! A hős szerelmes D'Artagnan-nak hányszor jut eszébe a kedvese, mikor épp más bájait csodálja? Jaj, ne! Ne mondjátok nekem azt, hogy nem mozdult rá a Miladyre! És Kittyre? Na jó, ebben a szovjet feldolgozásban nem (annyira). Nem is értem, hogy került a filmbe bele Kitty. Mert a könyvben mintha külön pecabot lett volna bedobva neki is, meg az úrnőjének is, miközben a kis varrónővel is kavar a gascogne-i legény. Lehetne drámát is kihozni - ráadásul ehhez tragédia is van a történetben - az alapműből, de valahogy mindig a könnyed feldolgozások a sikeresek. Talán mert maga a sztori is könnyeden van megírva. Most untathatnálak benneteket, hogy megtörtént esetet dolgozott fel Dumas, mert megtörtént esetet dolgozott fel. Sőt, megnéztem (orosz felirattal, nem dicsekvésből mondom, csak érteni szerettem volna, hogy miről beszélnek a szakértők) egy másfél órás francia dokumentumfilmet (kb egy-másfél évvel ezelőtt), úgyhogy talán képben is lennék ebben a témában. Meg hát a regényekben is ott vannak a jegyzetek, amikben a szerző kiigazítja magát, elismeri, hogy hol tér el a történelmi hűségtől. De ez a sztori nem okoskodást kíván, hanem azt, hogy átadja magát neki az ember és élvezze... A hangulatát, a látványt, a történetet.

1. Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan

Persze, én is azért kedveltem meg Dumas alkotását, mert a főhős fiatalos, merész, hősszerelmes és a nők bálványa egyszerre, mindig történik vele valami, amiből mindig jól jön ki. Hibái ellenére - most komolyan, van neki? - szerethető, kedvelhető. Gyerekként beleéli magát az ember a szerepébe... Apropó, Dumas nem csak gyerekként azonosult D'Artagnan-nal. Mert egy valós, történelmi személyről van szó, ám! Nem csak a nevezett lovag emlékirataihoz ragaszkodott az író! De erről majd talán valamikor máskor! Szóval, ez az alkotás el tud vinni bennünket egy másik világba, ahol jól érzhetjük magunkat. És úgy gondolom, hogy azok a filmes feldolgozásai jók ennek a történetnek, amik el tudnak vinni bennünket egy másik világba. És ez a szovjet alkotás - az 1973-as lesteressel együtt - el tud vinni. És ebben bizony segít a zene, a dalok. Melyek hangulatilag főként vidámak. Ahogy a színészi játék is tele van vidámsággal és életörömmel. Könnyedséggel és... És méltó párja a kedvenc feldolgozásomnak. Még ha technikailag nem is éri azt el. De hát nem is egy "műfaj", hiszen az egyik a televízió számára, a másik pedig a mozik számára készült. Nem ugyanaz a költségvetés...

Az első rész megtekinthető itt.