Feliratok

Maugli 3.rész - Akela utolsó vadászata

Érdekes India varázsa. Legalábbis számunkra, akik a görög-római-héber civilizáción szocializálódtunk. Természetesen az ott élők számára közelről sem olyan romantikus, vagy érdekes ez az ország. A Nyugat ifjait megigézik a Kelet bálványai. Azok az idolok, amelyek az ott élők jelentős részét a nyomorban tartják. (Amióta kormányunk megállította a migránsok tömegét, szülővárosomban is feltűntek az indiai, pakisztáni vendégmunkások hada. Az ukrán és a szerb mellett. Érdekes legendával próbálták, próbálják elhitetni az őslakosokkal, hogy mennyire humánus dolog a beutaztatásuk. Azt terjesztik, hogy azért emberbaráti dolog beutaztatni őket ide - ők pontosan azt se tudják, hogy hol vannak, melyik országba érkeztek meg -, mert az itt keresett pénzzel kiváltják magukat a kasztrendszer aljából. Ezzel szemben az igazság az, hogy soha nem fogják kiváltani magukat a kasztjukból. Mert nem lehet. A hinduizmus egyik lényegét tagadják, akik ezt hazudják. Aki érinthetetlennek született, az az is marad a halála pillanatáig. A kasztrendszer zárt. Ilyen a karmája.

(Ez a kis jelenet a walt disneys verzióból, szerintem, jól jelképezi a hinduizmus és az emberiség kapcsolatát.)

Szóval, brahmannak vagy ksatrijának születni nem rossz dolog Indiában. Akkor nem annyira érzi az ember szükségét a menekülésnek. Ezért is volt annyira szenzációs Rabindranath R. Maharaj konvertálása annak idején. Mert egy brahman, akinek gyakorlatilag semmi gondja nem lett volna az életében, szóval egy brahman otthagyta a tuti jót, otthagyta azt a kasztrendszert ami számára csak kiváltságot jelentett, és elkezdett földi halandóként élni. Elhagyta a hinduizmust, meghalt mint guru, hogy élhessen mint ember. Számára már nem volt vonzó, nem volt romantikus India kultúrája. Megutálta. De nem ő az egyetlen a hinduk között.



Miért írok erről?
Mert a Maugli ezen epizódja valahogy át tudja adni mindazt az atmoszférát, ami Kiplinget is megihlette. A varázslatos India légkörét. Persze, ebben elévülhetetlen érdeme van Kának és Kobra Anyának is.
Annak idején, a moziban ülve és nézve a Walt Disney-féle verziót, éreztem én ezt a feelinget?
Ennyi év után visszagondolva, azt gondolom, hogy igen. De a szovjet rajzfilmben - főleg ebben a részben - sokkal jobban átjön mindez. A varázslatos... mesebeli Afrika India.
Az alkotók visszatudták adni azt, amit Kipling megálmodott!


Megtekinthető:
https://youtu.be/8iLCB8XlfiY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése